Ön jelenleg a sarospatak.hu archívumát olvassa. A lapok legutolsó frissítése 2014. október 31. Az aktuális honlap eléréséhez klikkeljen ide!
SÁROSPATAK Aktuális - üres lap ( kéthasábos )

Aktuális
2006.szeptember

Szép rally sikereket ért el a Csikó-Nazareczky páros

               

     Szeptember 24-én került sor Szendrőn a Rally Túra bajnokság záró futamára, ahol a városunkat képviselő Csikó Péter – Nazareczki Nándor kettős ismét nagyon szép eredményekkel zárta a versenyt. Megkértük a pilótát, hogy meséljen a versenyről…

Nagyon vártam már ezt a versenyt, szeretem ezeket a pályákat, két éve már mentük rajtuk, gyors technikás pályák, amik nagyon fekszenek nekem. Igaz, kihagytam két versenyt és kicsit izgultam, hogy nem jöttem-e nagyon ki a gyakorlatból, de hamar kiderült hogy minden jól megy. Szoros csatát vívtunk az ellenfelekkel, de az ötödik gyors végére sikerült az első helyet megszerezni és megtartani, így megnyertük az A/3 kategóriát és a Lada kupát is. Valamint - ami számunkra talán még nagyobb siker - az abszolút 4. helyen végeztünk összetettben. Egész nap jó idő volt, gond- és technikai hiba mentesen sikerült autózni. Nagyon örülök az eredményeknek, csak azt sajnálom, hogy anyagi okok miatt nem tudtunk teljes évet menni. Remélem jövőre sikerül több szponzort találnunk.

Gratulálunk a szép eredményekhez, és előre is sok sikert kívánunk a jövő évre vonatkozóan!
 


 
 

További fotók>>>

/2006.10.01/


 

 
 

Bursa Hungarica - ismét lehet pályázni 

               

    A szociális alapon működő Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2007-ben is két kategóriában indul - - tudtuk meg Vadkertiné Kőrössy Anna, közoktatási szakreferenstől...
  A típus – a már felsőoktatásban nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatók számára.
  B típus – 2006/2007-es tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert fiatalok számára.
A pályázati űrlap munkanapokon a Polgármesteri Hivatal földszint 2. sz. irodájában szeptember 4-től szerezhető be.
Pályázatot nyújthat be, akinek a családjában az egy főre eső nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 38.700,- Ft-ot. Amennyiben a pályázó eltartásáról egyedülálló személy gondoskodik, az egy főre jutó jövedelem 51.600 Ft.
A pályázattal kapcsolatos részletes információ a www.bursa.hu Internet címen, a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve a kábel televízióban olvasható.

A pályázat beadási határideje: 2006. november 2.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.30./

              

 

Jön a Hurkatöltő!

               

     Hosszabbítást nyert a nyár, ezzel együtt a szabadtéri koncertszezon is. A jó időnek és Erdei János szervezőmunkájának köszönhetően a Mandulás-hegyi lőtér sziklafalai alatt négy együttes dönget hajnal 4-ig. Szombaton napközben viszont akár családostól is érdemes oda kilátogatni, mert TRIÁL MOTOR VERSENY lesz és kiállít a Dreamtuning is…

  A Híd-2002 Alapítványra legtöbben mint az István a király sárospataki előadásának szervezőjére figyeltek fel, azóta pedig mint koncertsorozatok szervezői jeleskednek IRGUM BURGUM NOMÁD ROCK KLUB néven. Az idény nyáron ROCK NYÁR -2006 néven 11 szabadtéri koncertet szerveztek Sárospatakon, ami jó alkalmat adott a fiatal rock zenekaroknak a bemutatkozásra. Hogy a koncertjeik ingyenesek, ezt pályázatokkal érik el. A szombat esti koncertek résztvevőiről a triál motorverseny plakátján olvashatnak.


 
 


Törő Gábor
/2006.09.30./

 

 

A polgári szövetség kampányzárója – dr. Hörcsik Richárd polgármesterjelölt

               

     Ma este tartotta kampányzáró rendezvényét Hörcsik Richárd polgármester-jelölt és a polgári szövetség képviselő-jelöltjei Sárospatakon, A Művelődés Háza előtti téren. Az eseményen többek között részt vett Stumpf István, volt kancelláriaminiszter, aki kiemelte, hogy Hörcsik Richárddal mindig kitűnő munkakapcsolatot tartott fenn, egyben nagyra értékelte a több, mint egy évtizedes erőfeszítését, amit az itt élőkért tett az Országgyűlésben. Beszédében arról győzte meg a hallgatóságot, hogy a patakiaknak meg kell ragadniuk azt a lehetőséget, amit Richárd személye, az évek során kiépített kapcsolati rendszere és nagyfokú szakmai tudása jelent, ha azt akarják, hogy a város végre arra a szintre emelkedjen, ahol egyébként lennie kellene. A rendezvény vendége volt még továbbá Zbigniew Ungeheuer Úr, a Krosnoi Portius Társaság elnöke, aki kiemelte, hogy Richárd már nagyon régen azon dolgozik, hogy Lengyelország és Magyarország, ezen belül Krosno és Patak kapcsolata ne csak egy látszatkapcsolat, hanem virágzó üzleti partnerség is legyen, hiszen ez mindkét város számára nagy lehetőségeket rejt. Elmondta, hogy Richárd személyében a legjobb partnerre találtak ebben. A megjelentek előtt természetesen a jelölt, Hörcsik Richárd is beszédet mondott. Elmondta, hogy Patak életében most jött el az a pillanat, amikor számot kell vetni azzal, hogy azon az úton megyünk-e tovább, amit eddig láttunk, vagy egy modern, fejlesztő szemléletű városvezetéssel rátérünk arra az útra, ami a fejlesztések és az ésszerű városvezetés eredménye képpen megadja mindazt az itt lakóknak és az ide érkező vendégeknek, amely már régóta jogos igényük. Fejlesztést, sikeres pályázatokat, nagyszabású rendezvényeket, hiteles kommunikációt, újszerű beruházásokat, párbeszédet vállalkozókkal, (köz)alkalmazottakkal. Ahogyan Hörcsik Richárd választási kampányfilmjében is kimondta: Pataknak felfrissülésre és szakértelemre van szüksége.
 


 
 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2006.09.29./


 

 

Választás előtt – dr. Jánosdeák Gábor

               

    Bármely mesterség megtanulásához évek-évtizedek kellenek, így van ez a polgármesterséggel is. A 16 év alatt számtalan nehéz helyzetet éltem már meg. Volt már a mostanihoz hasonló Bokros-csomag is, de ennek ellenére Patak fejlődése töretlen volt. Számomra a polgármesterség nem volt soha pártfeladat, nem volt hatalmi pozíció kérdése, hanem munka a közösségért, a városért, az itt élő emberek jólétéért!
A programom, amelyet erre a ciklusra meghirdettem, nélkülözi az üres politikai frázisokat. A program egyszerű, világos, konkrét, mindenki számára érthető, és az emberek mindennapi életéről szól!
Dolgozhasson mindenki, aki dolgozni akar, a megszorítások miatt nehéz helyzetbe került családok ki tudják fizetni ezután is számláikat, a helyi vállalkozók kapjanak kompenzációt a többletterhek viselésére, a nyugdíjasok nyugdíja ne értéktelenedjen el, és a megkezdett fejlesztéseinket mi fejezhessük be! /sportcsarnok, útprogram, belváros rehabilitáció, fürdőfejlesztés/
Hogy ez működjön, egy teljesen új szemléletű, megújult képviselő testületre is szükség van! Személyes példát fogok mutatni az összefogásra való törekvésre, s ha kell személyes anyagi áldozatvállalásra mások segítésében. Első helyen a családok mindennapi boldogulása lesz, s csak ezután a többi cél! A boldog európaisághoz vezető út a boldog sárospatakiságon keresztül vezet és nem fordítva!
Én mindig a tapasztalt pedagógusokban bíztam, ha a gyermekek oktatása volt a tét, tapasztalt orvosokban bíztam, ha az egészség volt a kérdés, de sorolhatnám az autószerelőt, a festőt, a villanyszerelőt, a kőművest, hisz minden szakmában a tapasztalat, a gyakorlat adja meg az igazi tudást! Nincs ez másként a polgármesterséggel sem!
Köszönöm mindenkinek, aki a 16 év alatt segítette munkámat, és ha továbbra is képesnek tart ennek a feladatnak az ellátására, tiszteljen meg szavazatával.
 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.29./


 

 

Választás előtt – Donkó József polgármesterjelölt

               

    Az október elsején sorra kerülő helyhatósági választás küszöbéhez érkeztünk. Minden induló – legyen az képviselő vagy polgármesterjelölt – mérleget von. Mérleget von és felteszi magának a kérdést, hogy megtettem-e minden tőlem telhetőt azért, hogy a város szolgálatába állhassak?
Az én válaszom egyértelműen és határozottan, igen.
Augusztus 20-án jelent meg az első anyagom, amelyből értesülhettek, hogy polgármesterjelöltként elindulok a helyi önkormányzati választáson. Azt ígértem, hogy a megmérettetéshez vezető úton egyenesen és tisztán fogok végigmenni. Betartottam.
Akkor azt mondták néhányan, hogy későn indultam a többi jelölthöz képest. Önöknek köszönhetően a kopogtatócéduláik hozzám történő eljuttatásával, mégis elsőként lettem hivatalosan polgármesterjelölt.
Bejelentésemet követően persze elindultak a találgatások, hogy vajon melyik jelölt érdekében indulok el. Válaszom a kampány során folytatott munkám volt, amely azt fejezte ki, hogy a városért Önökkel együtt szeretnék dolgozni, illetve mindenkivel, aki tenni akar Sárospatakért. Azt gondolom, hogy ezt az akadályt is sikeresen vettem, mert a „suttogók” elhallgattak. Azt mondták, hogy vissza fogok lépni, hogy ezzel segítsek másokat. Mint látják, nem tettem.
Elkészítettem egy filmet, amelyben a város aktuális problémáit villantottam föl. (Ezt vetítette a ZTV.) A film közel 500 DVD-lemezen került ki és bízom benne, hogy eljutott minél több családhoz. Az otthonomból köszöntöttem Önöket ezen a filmen, mert bízok Önökben. Abban, hogy Önök is bíznak bennem.
A filmmel párhuzamosan egy konkrét program került összeállításra. Ennek kimunkálásában „ezer éve” Patakon élő szakemberek közreműködtek. Ezúton is köszönöm nekik a segítséget.
Az egységes megjelenés – arculat - kialakításában egy miskolci nyomda, az anyagok terjesztésében pedig első sorban barátaim, ismerőseim segítettek. És tudják mi volt a legszebb ebben a segítségben? Hogy önzetlenül jöttek. Nem anyagi érdekért, nem politikai meggyőződésből, hiszen tisztességes segítőim között van, akinek erre és van akinek arra dobban a szíve. Szót értettünk Sárospatakért! Végre MINDANNYIAN.
Köszönöm mindenkinek, hogy segített idáig eljutni.
Vasárnap Önök döntenek Sárospatak jövőjéről. Én megtettem a magamét. Most Önök következnek. Kérem tiszteljenek meg bizalmukkal és szavazzanak rám október elsején.
Együtt nyerünk!
                         Donkó József
                        polgármesterjelölt

 


 
 

Törő Gábor
/2006.09.29./


 

 

Választás előtt – Kerchner Zoltán polgármesterjelölt

               

   A választási kampány során mindenütt, ahol megjelentem azt kértem Önöktől, hogy bízzanak bennem. Bízhatnak bennem, mert én nem használódtam el a pártharcokban, pártérdekektől és személyes érdekektől függetlenül szeretnék dolgozni Sárospatakért, és bízhatnak bennem, mert ehhez megfelelő tapasztalatom, ambícióm és elkötelezettségem van.
Véleményem szerint az előrelépéshez a városnak most egy közgazdászra, közgazdasági szemléletű vezetésre van szüksége, és ezt én képviselem e nemes versenyben.
Amennyiben megválasztanak, számíthatnak rám a hétköznapokon, én itt leszek (nincs 4 másik funkcióm, nem kétes hírű alvezéreim fogják irányítani Sárospatakot), fordulhatnak hozzám személyesen és írásban a közösség érdekeit szolgáló ügyekben, és ígérem, hogy nyitott fülekre találnak. Én is bízom Önökben, hogy elmondják véleményüket, és partnereim lesznek abban a munkában, amire a megbízást Önöktől kapom.
Számítok Önökre, kérem, hogy október 1-én jöjjenek el és szavazzanak rám!
                                                                                                              Tisztelettel: Kerchner Zoltán

 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.29./


 

 

Kiemelt szerepet kap városunk a szakképzésben

               

   Elkészült a 2007-2013 évről szóló fejlesztési program, amiben a szakképzés nagyon komoly helyet kapott. B-A-Z megye és az Észak- Magyarországi térségben mint egy 2,8 milliárd forintos fejlesztés valósul meg. Ennek Zemplén kiemelt célterülete- nyilatkozata Kormos Dénes a B-A-Z megyei Közgyűlés alelnöke…
Egy újabb térségi integrált szakképző központ jön létre, ahol tulajdonképpen Sárospataknak, Sátoraljaújhelynek, Tokajnak és Szerencsnek fontos szerepe lenne. Ennek a programnak elsősorban az a célja, hogy egy másfajta szemlélettel alakítsa ki a szakképzést, még pedig úgy, hogy szerves egységet képezzen a térség és területfejlesztési program és a szakképzés. Eddig probléma volt, hogy a képzés szerkezete és tartalma nem mindig illeszkedik a gazdaság igényeihez, vagy a különböző fejlesztési programokhoz. Ezt valóban egy széleskörű együttműködéssel lehet megvalósítani, és ahol eredményesek voltunk, mindig ott tudtunk ilyenek lenni, ahol dinamikus vállalkozásban érintett vállalkozásban jártas lendületes városvezetéssel tárgyaltunk. Így távlatokban tudtak különböző dolgokban tervezni. Úgy látom, hogy ennek a programnak a megvalósításához jó keretek bontakoznak ki Sárospatakon. Szeretnék elérni azt, hogy tulajdonképpen a képzés alaprészétől kezdve, az akkreditált felsőfokú képzésig – gondolva itt a főiskolára- tudjunk tovább lépni. Amellett, hogy a térségre jellemző szakterületeket céloznak meg, nyilvánvaló fő része borászat , turisztika, idegenforgalom. Egy nagyon fontos dolog a marketing, érdemes tanulni. A program arról is szól, hogy a NEONARDO program keretében kiterjesztik Európai szintre is. Itt a lényeg, az hogy többféle fenntartó dolgozik együtt. A térségben vannak megyei fenntartású szakképző intézményeink, vannak olyanok, melyeket a települési önkormányzatok tartanak fenn. Pl. itt is. A képzés szerkezetének alakítása, gyakorlati képzőhelyek alakítása, ebben a gazdaság szereplőinek szerepvállalása nagyon fontos dolog. Szerepel benne bizonyos fajta kölcsönönös előnyökön alapuló forrás koordináció is a pályázaton kívül. Talán az olvasók is tudják azt, különböző szakképzési hozzájárulásokat fizetnek a cégek. Úgy gondoljuk, hogy ezt is - térségi szinten - érdemes lenne együtt gondolkodva felhasználni, sokkal hatékonyabb lenne. Tehát összegezve, az új fejlesztési program 2, 8 milliárd forintos programjának célterülete Sárospatak és térsége. Úgy gondolom, hogy valóban a fejlesztéshez, a térségfejlesztéshez jobban igazodó szakképzés fejlesztés indulhat meg, ezért bízunk egy dinamikus városvezetéssel történő együttműködésben.
 


 
 



Cziczer Katalin
/2006.09.29./


 

 

Kampányzárás a lokálpatriótáknál

               

    A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete csütörtök este tartotta szokásos havi összejövetelét, amelynek kettős célja volt. Egyrészt, még a kampány zárása előtt szerették volna bemutatni a tagságnak a képviselőjelöltjeiket, másrészt pedig a Rákóczi emlékvonat közönségének szervezéséről számolt be Saláta László elnök, a tagságnak…
Mint már korábban is, Saláta László most is hangsúlyozta, hogy egyesületük a mindenkori városvezetést kívánja hosszú távon segíteni. Hogy a szakemberekből álló műhelyeikben születtet javaslataik célt érjenek, ezért van szükség arra, hogy minél több képviselőjük bejusson a képviselő testületbe. Szervezetük politikamentes, amelynek egyetlen célja van, Sárospatak fejlődését segíteni.
A vonatot a MÁV Nosztalgia Kft indítja 2006.október 28-án Budapestről. Sárospatakról október 29-én reggel 7 órakor indul tovább (közben Sárospatakon is megemlékezésre kerül sor). A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete kedvezményes áron szervezi az utat - a vonaton a kiállító kocsiban emlékeznek az eseményre.
A kassai Dómban emlékünnepségre kerül sor. Mivel a hely és a létszám korlátozott, mielőbb várják érdeklődésüket és jelentkezésüket az egyesület telefonszámán: 06 30 / 311-5498, vagy Aranyosi Miklós e-mail címén.


 
 


További fotók >>>

Törő Gábor
/2006.09.29./


 

 

A Kultúra Magyar Városa címet kapta Sárospatak

               

   Székesfehérvár mellett idén Sárospatak kapta a Kultúra Magyar Városa címet. Ezt az elismerést azok a városok érdemelhetik ki, amelyek az eltelt öt évben kiemelkedően sokat tettek a helyi kultúra és a művelődés terén, azt támogatják, fejlesztik, valamint példaértékűen mutatják be. Sárospatak részéről az elismerést, valamint a vele járó díjat Jánosdeák Gábor polgármester vette át Arató Gergely államtitkártól…

A két város 17 pályázó közül érdemelte ki a címet az Oktatási, a Kulturális, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakértőinek döntése alapján. A polgármester a Régió Rádiónak elmondta: az ünnepségen elhangzott, hogy Sárospatak nem csupán a múltjából él, hanem a helyi szakemberek ma is sokat tesznek azért, hogy a város kulturális élete méltó legyen a kiérdemelt hírnévre. A városvezető köszönetet mondott mindazoknak, akik részesei a cím elnyerésének. A döntéshozók szerint a pataki kulturális életet külön értékessé teszi, hogy az jól ötvöződik az oktatással, valamint az idegenforgalommal. E hármas egység teszi ma is a Bodrog-parti Athénná Sárospatakot.

                                                                             Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye - Szél Felícia sajtóreferens  >>>

 


 
 

További  Gordon Eszter fotók >>>

Bódisz Attila, újságíró
/2006.09.28./


 

 

Régi bálok nyomában – ezúttal naptár formájában

               

    2005 novemberében a főiskolán megrendezett „Régi bálok nyomában” című tánctörténeti és táncesztétikai kiállítás iránt nagy volt az érdeklődés. „Sokan gratuláltak a gyűjtőmunkámhoz, s kérdezték telefonon és személyes találkozáskor, hogy miért nem ismertetem meg ezt a nagyon érdekes, szép és ritka anyagot a nagyközönséggel” - meséli Egyed Erzsébet…
Egyed Erzsébet tősgyökeres sárospataki lakos. 15 évvel ezelőtt a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére kezdte meg kutató munkáját, mely még a mai napig is tart. E hosszú idő alatt összegyűjtött és rendszerezett dokumentációs anyaga bizonyítja, és hűen tükrözi a nagy múltú iskolavárosunknak e téren is pezsgő életét. A kiállításra került dokumentumok nem csak a sárospataki gyűjtés anyagából adtak ízelítőt az érdeklődőknek. A naptár készítésénél viszont már kizárólag csak a helyi anyag – 1800-as évek közepétől az 1935-ig terjedő időszak – került válogatás alá.

Érdekessége, hogy nagyon sok esetben nem csak a meghívót és a táncrendet, hanem a bál védnökét, a rendezőbizottságot is feltüntették. Egy-két hónapnál közölt meghívók mellett ezek is olvashatók. A tornaversennyel egybekötött táncmulatság esetében a versenybíróság tagjait rögzítette. A szerkesztő több szempontot is figyelembe vett a naptár összeállításánál, pl. az adott hónap aktuális rendezvényét összekapcsolta a rendezvény helyszínével, - Sárospatak régi épületei közül az jelenjen meg, ahol a bált megrendezték. Így nyilván felkerült a Városháza épülete is, ami ugyanaz, mint ma, csak másként nézett ki, vagy a Kollégium tápintézete, a mai Mudrány épület, de említhetnénk még az iskola-kertet, valamint a Kossuth kertet is … stb.

Megjelenik előreláthatólag 500 példányban, kb. 1500-2000 forint/db áron.

Előrendeléseket lehet leadni a főiskolán, a Művészeti és Nevelési Tanszéken (47/513-000), ahol az ő nevére kell eljuttatni az igényt. Kéri, hogy az érdeklődők pontos nevet, lakcímet és telefonszámot is adjanak meg, hogy megjelenés után értesíteni tudjon mindenkit a naptár átvételi helyéről. Esetlegesen, a Naptár postai utánvételes küldeményként címzetthez juttatását is vállalja.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.28./


 

 
 

Befejeződik a horgászházas üdülőtelkek közművesítése

               

    Rövidesen befejeződnek a Bodrog ÉK-i holtága mentén kialakításra kerülő horgászházas üdülőtelkek tereprendezési, közművesítési munkálatai - nyilatkozta Peremiczkiné Dobos Edina, műszaki és kommunális irodavezetője.
Az üdülőterület megközelítését szolgáló út és a telkek út felőli, beépíthető területéről a fák, bokrok kivágása, valamint a részbeni tereprendezés a nyár folyamán megtörtént.

A közmű (ivóvízvezeték, kisfeszültségű hálózat + közvilágítás) és az útépítési munkálatok megkezdődtek, s a kivitelezőkkel kötött szerződések szerint október végére befejeződnek. Kihasználva a kedvező időjárást, október elejétől mindhárom kivitelező egyszerre fog dolgozni a munkaterületen.

Terveink szerint október végén megkötjük az adásvételi szerződéseket és közművesített, beépíthető állapotban átadjuk a telkeket a tulajdonosoknak.
A 80 db üdülőtelek nagy része gazdára talált. Korlátozott számban az érdeklődők részére az addig ismert feltételekkel még tudunk telket biztosítani.
 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.28./


 

 

Ciklus-záró önkormányzati ülés volt

               

   Ez az önkormányzati ülés volt ebben az összetételben az utolsó, ennek megfelelően a napirendek leginkább tájékoztató jellegűek voltak – tájékoztatja olvasóinkat dr. Jánosdeák Gábor polgármester…
Tájékoztattam a képviselő testületet azokról az ügyekről, amelyek korábban nyitottak voltak és most az önkormányzat számára kedvezően értek véget. Lezárult véglegesen a Bástya közbeszerzési ügye és lezárult a Bíbor Diszkont peres ügye is. Elmondtam a testületnek a két jó hírt, hogy megérkezett a Sportcsarnok támogatási szerződése, amelyet a választások után a hivatalban lévő polgármesternek már csak alá kell írni. Tájékoztattam a testületet arról, hogy megjött a támogatási szerződése 1000 db hulladékgyűjtő edénynek, valamint a legfrissebb hírről, hogy Sárospatak város lett a 8.000 és 30.000 fős települések között 2006-ban a Kultúra Magyar Városa.
Mindössze egy döntése volt a képviselő testületnek: a Többcélú Kistérségi Társulás kérelmét nem támogatta, amelyben a Rendelőintézet egy földterület részét kérték - ahol most az új orvosi ügyelet fekszik - hogy térítésmentesen adjuk tulajdonba.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.27./


 

 

Már a télre készülnek

               

    Az úszó- és a tanmedence téli üzemeltetéshez szükséges átállítasa folyamatban van. A medencék sátorfedése megtörtént - nyilatkozat Csatlós csaba. Jelenleg karbantartási, takarítási munkákat végzünk. Október 1-től várjuk fürdőzni, szaunázni szándékozó vendégeinket.

 
 



/2006.09.27./


 

IV. Európai Uniós Konferencia és Néptánc Fesztivál

               

    A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2006. szeptember 21.-25. között negyedik alkalommal rendezte meg Európai Uniós Konferenciáját és Néptánc Fesztiválját. Az idei rendezvénysorozatra Lengyelországból a Kolaczycei Gimnázium csoportja, Ukrajnából a Galicke Kolo és a Lembergi Center Veszelka csoport, Erdélyből a Körösfői Rákóczi Kultúregylet csoportja vett részt. A csoportok teljes ellátását, az intézményt fenntartó Sipos György alapítvány vállalta magára. Vendégeink, a hosszú hétvége alatt sok színes programban vettek részt. Az egyik szakmailag legjelentősebb a szombat délelött10.00 órától megrendezett konferencia volt, melynek témájául idén” A művészetoktatás múltja, jelene, jövője” címet adtuk. A tanácskozás során, a külföldi csoportok vezetői mellett előadást tartott Csetneki József, a sárospataki ART-ÉRT Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Darmos Csaba iskolánk megbízott igazgatója. Az előadások után történt kötetlen beszélgetések során kiderült, hogy minden résztvevő értékes és hasznos információkkal gazdagodott a felmerült témákkal kapcsolatban. A konferencia után a külföldi csoportok, a Hercegkúti Heimat Német Nemzetiségi Egyesület csoportja, valamint a vendéglátók képviseletében a Csitergő és a Csintekerintő csoport vett részt a Néptánc Fesztiválon, melyet második alkalommal kötöttünk össze a Művelődés Háza által szervezett bornapi felvonulással és kulturális műsorral. A közönség reakcióiból és a gratulációkból ítélve a külföldi és a helyi csoportok is színvonalas, színes műsorral szórakoztatták a jelenlevőket. A szombat estét egy közös vacsora és egy fergeteges buli zárta. A 166 külföldi vendég és a 120 vendéglátó megtöltötte a művészeti iskola épületét. A jó hangulatú beszélgetés és mulatozás késő estig tartott, és kölcsönös ajándékozással ért véget. A szombati program mellett természetesen igyekeztünk értékes időtöltést biztosítani a többi napra is. A strandolás, városnézés mellett a környező településekre fellépéseket szerveztünk. Vendégeink bemutathatták tudásukat Tiszacsermelyen, Halászhomokon, Mezőzomboron, Bodrogkeresztúrban, Vámosújfalun, Miskolcon. Itt szeretném megköszönni a helyi szervezőknek, iskola igazgatóknak, polgármestereknek, hogy segítették rendezvényünk sikeres lebonyolítását.
A rendezvény sorozat végén minden résztvevő vállalta, hogy jövőre is részt vesz az V. Konferencián és iskolánk tanulóinak meghívásokra is sor került. Csak reménykedni tudunk abban, hogy az egyre nehezebb pénzügyi helyzetben jövőre is hasonló színvonalon tudjuk vendégül látni a meghívott csoportokat.
 


 
 



/2006.09.27./


 

 
 
 

Polgármesterjelöltjeink a turizmus fejlesztéséről...

               

  A Sárospatak Turizmusáért Egyesület elnöke, Bágyi Pál szeptember 25-én egy fórumot szervezett A Művelődés Háza pódiumtermében, amelyre polgármesterjelöltjeinket és a turizmus fejlesztésében érdekelteket hívta meg. A jelöltek előadták elképzeléseiket a fejlesztés fő irányairól, majd megvitatták azokat.
Mindegyiküktől kiragadunk egy-két jellemző gondolatot, amelyeket kicsit bővebben kifejtve is megkaptunk tőlük.
 

Donkó József
polgármesterjelölt városmarketinggel foglalkozó irodát hozna létre, esetleg a Tourinform Irodával összevonva.
A testvérvárosoknak is nagyobb szerepet szánna.

A  termálfürdőt, mint gyógyfürdőt mindenképpen a város kezelésében hagyná, amit EU-s forrásból fejlesztene, de a befektetőket sem zárja ki és keresné a lehetőséget, hogy a pataki emberek anyagilag is bekapcsolódhassanak a fejlesztésbe.

A sétálóutca kialakítására szerinte még nem vagyunk felkészülve.

bővebben >>>

Dr. Hörcsik Richárd
A fürdővel kapcsolatban hosszú távon megtartaná önkormányzat döntő befolyását, nem adná ki az önkormányzat kezéből a kezdeményezést, viszont üzleti partnereket vonna be, akik a fürdő üzemeltetésében részt vesznek. A fejlesztéshez uniós forrásokra is számít.
A Bodrog lehetőségeinek kihasználását fontosnak tartja, és a folyó környékének rendben tartását is.
Vallja, hogy szükségünk van sétáló utcára, ezzel összefüggésben a homlokzat felújítást is sürgeti (a Szent Erzsébet téren is).
A közlekedési rendet átszervezné, a kamionforgalmat megszüntetné a városban.

bővebben >>>

Dr. Jánosdeák Gábor
a turizmust tartja a város kitörési pontjának, ami nem képzelhető el a fürdő fejlesztése nélkül.
A teendőket négy témakörbe sorolta be:
 komplex turisztikai csomagok kidolgozása, a turisztikai infrastruktúra kiépítése, a környékbeli kistelepülések turizmusra való ösztönzése és promóció, a marketing kidolgozása.

bővebben >>>

Kerchner Zoltán
Ardó vizét, ha gyógyvíznek tekintjük, akkor a gyógyturizmus, ha termálvíznek, akkor az élményfürdő jelleg kialakítását tartja helyes iránynak. Ha gyógyfürdő, akkor szállodát kell építeni, ha magánvállalkozás, akkor kerítésen kívülre, a jelenlegi szervezeti felállás szerint pedig kerítésen belülre. Növelni kell a vízfelületet, esetleg a kemping rovására is.

A belváros homlokzat felújításait csak felületi kezelésnek tartja, ő a belváros komplex rehabilitációjában gondolkozik. Ma nem lát semmilyen igényt és reális esélyt arra, hogy a belvárosban sétáló utca legyen.

bővebben >>>



 
 



Törő Gábor
/2006.09.27./


 

 

Ismét zaklatják a diákokat

               

   A Református Kollégium Gimnáziumának igazgatónője azzal a kéréssel fordult a Sárospataki Rendőrkapitánysághoz, hogy fokozott járőrszolgálatot vezessenek be az iskolakertben, mivel a diákjaikat fenyegetik és bántalmazzák - nyilatkozta Sárosi József rendőr alezredes, a közrendvédelmi osztály vezetője…
Ennek eleget téve szeptember 25-től fokozott portyát hajtanak végre a délutáni és az esti órákban. Délután, a tanítás utáni időszak és a szilencium kezdete között végigjárják az iskolakertet, az internátusok és a gimnázium közötti részt, ahol megpróbálják felkutatni azon személyeket, akik ilyen cselekményeket elkövetnek, vagy potenciálisan számításba jöhetnek, mint elkövetők. Igazoltatják őket, felhívják a figyelmüket arra, hogy tartózkodjanak az ilyen jogsértő magatartástól, valamint szeretnék, hogy látókörükbe kerüljenek ezek a személyek. A rendőri jelenléttel és az igazoltatásokkal szeretnék elrettenteni őket attól, hogy jogsértő cselekményt kövessenek el.
 


 
 

További fotók >>>

/2006.09.26./


 

 

Nyárbúcsúztató hétvége

               

    Hétvégén rendezte meg A Művelődés Háza a VII. Sárospataki Szüreti és Bornapot. A délelőtti programot, a termelői borversenyt a Hegyközség szervezte és koordinálta – nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin, a ház igazgatónője…
A délutáni Programokat már A Művelődés Háza szervezte, melyben az idén is partnerük volt az Alapfokú Táncművészeti Intézmény, akik az amatőr vendég táncművészeti csoportok műsoraival járultak hozzá, mind a szüreti felvonuláshoz, mind pedig a délutáni színpadi produkciókhoz. A szüreti felvonulásban az idén is részt vet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, ahol sok kisdiák még jelmezbe is öltözött, ezzel is kiegészítve a szüreti jelképet. Délután a színpadon nagyon sokféle műfaj és a legkülönbözőbb korosztályoknak szóló programok váltották egymást. Úgy gondoljuk, hogy a közönség jól érezte magát, legalábbis a megjelentek létszáma és az azonnali visszhangok ezt jelezték. Folyamatosan volt közönsége a borsátraknak és a kézműveseknek is. A nap végén Aradszky László és az Inflagranti együttes műsora is nagy sikert aratott, így elmondhatjuk, hogy A Művelődés Házának ez a nyárbúcsúztató programja nagyon jól sikerült, amiért minden aktív résztvevőnek köszönetet mondunk.
 


 
 

További fotók (112) >>>
További fotók (120 Nagy Dócitól)  >>>


/2006.09.26./


 

 

Halászhomok napja

               

    Szeptember 23-án harmadik alkalommal rendezték meg Halászhomok napját, amikor az ott élők szép számmal összejöttek - nyilatkozat Sajtos Tibor önkormányzati képviselő…
 Már tradíciónak számít, hogy minden évben színes programok gazdagítják ezt a rendezvényt.
Tavaly egy szlovák néptánc együttes lépett fel, idén pedig egy ukrán együttes aratott nagy sikert műsorával. Már reggel elkezdődtek a különböző játékos vetélkedők a gyerekeknek, aminek az eredményét ebéd után hirdették ki. Ebéd után egy kötetlen beszélgetésre is sor került. Nagyon örültek, hogy az időjárás az idén is kegyeibe fogadta a rendezvényüket, mivel itt csak szabadtéri programok megtartására van lehetőség.
 


 
 

További fotók >>>

/2006.09.26./


 

 

Új sportcentrum épül a városban

               

    Az elmúlt héten sajtótájékoztatót tartott dr. Jánosdeák Gábor polgármester, aminek két témája volt. Az egyik, a Sárospatak területére vonatkozó ingyenes telefonhálózat igénybevétele, valamint egy nagyon örvendetes hír, miszerint megjött a Sportcsarnok támogatói szerződése…
Ennek az aláírását követően gyakorlatilag minden akadály elhárul az elől, hogy a városnak a teljesen új, modern sportcentruma megépítésre kerüljön. Ennek az önkormányzati testület által elfogadott helye a mai nagy piac területe lenne. Nagy érdeklődést váltott ki mind a két téma, különösen a telefonnal kapcsolatos bejelentés. Azok, akik ma Sárospatakon be vannak kapcsolva a kábeltelevíziózás rendszerébe, egy újabb szolgáltatással a kábel TV és az internet szolgáltatás mellett a telefon szolgáltatást is igénybe vehetik. Ami igazán nagy dolog ebben, az, hogy a telefon szolgáltatás úgy kerülne bevezetésre, hogy ezen a hálózaton belül díjmentesen lehetne beszélni egymással. A hálózaton kívül, pedig ugyan úgy, mint a mostani matáv telefonokon keresztül, de egy 20-25-30%-kal olcsóbb percdíjjal. A számom és készülékem megőrzése mellett tehetem mindezt. Ez a rendszer alkalmas arra, hogy valamennyi igényt kielégítsen. Aki szeretné igénybe venni a szolgáltatást, a PR Telecom irodáiban bővebb felvilágosítást kaphat, és rövid időn belül a szolgáltatást igénybe is veheti.
 


 
 


Törő  Gábor
/2006.09.26./


 

 

Népmese Hetét ünnepelik

               

    Benedek Elek születésnapja alkalmából országosan szeptember 30-án tartják a Népmese Hetét. A Városi Könyvtár egy egyhetes programmal készül az eseményre - nyilatkozta Halász Magdolna, a könyvtár igazgatónője…
A gyerekek könyvtári foglalkozások keretein belül ismerik meg a különböző népmeséket. A jelentkezők egy regionális mesemondó versenyen is részt vehetnek. A népmese hétének vendége ez alkalommal Weinrauch Katalin beregszászi könyvtáros és író lesz, akinek eddig nyolc könyve jelent meg. Nem csak Sárospatakon, hanem a kistérség községeinek könyvtáraiban és iskoláiban fog találkozni a gyerekekkel. Szeptember 27-én Vissen, Kenézlőn és a Városi Könyvtárban, illetve Vajdácskán, szeptember 28-án Vámosújfalun, Komlóskán és Háromhután találkozik a diákokkal. Ezzel a rendezvénnyel is azt szeretnék elérni, hogy a gyermek korosztály még behatóbban megismerkedjen, nem csak a magyar népmesékkel, hanem a népek meséivel is. E mellett alkalmuk lesz megismerni a híres mesegyűjtőket és tevékenységüket. Október 8-án országosan könyves vasárnapot tartanak. Minden könyvtár nyitva tart, aki csatlakozott ehhez a felhíváshoz. A Zrínyi Ilona Városi Könyvtár ezen a napon délelőtt 9 órától este 19 óráig tart nyitva. Mivel október 29-én emlékezünk II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvai hazahozatalának 100. évfordulójára, ebből az alkalomból a könyves vasárnapon 10 órás maratoni felolvasást rendeznek, amelyre szeretettel várnak általános iskolás gyerekeket, felnőtteket, fiatalokat, hogy ez által is adózzanak II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilonának emlékének, akiknek az egyik fészkük Sárospatak volt.
 


 
 


/2006.09.25./


 

 

Borverseny a Szüreti és Bornapokon

               

    A mostani rendezvény már a VII. Sárospataki Szüreti és Bornap. Nagyon örülök, hogy ezen az éven is szép számmal jöttek be borok a borversenyre. Külön öröm számomra, hogy nagyon sok kistermelő küldte el a megmérettetésre a borát – nyilatkozta Butella László, a Hegyközségi Tanács elnöke…
  A borversenyre 62 kistermelő, illetve nagyvállalat nevezett bort, a minőség kategóriától a különleges kategóriáig, valamint száraz, félédes, édes és különleges minőségű aszúkat. A bírálat ennek megfelelően két csoportban zajlott, ahol héttagú bizottság bírálta el a versenyben résztvevő borokat. Egy száz pontos rendszerben történt az értékelés, a pontrendszernek megfelelően így alakult ki a végén egy sorrend. Nagyon korrekt szakmai zsűri bírálta el a borokat, bízunk benne, hogy az ő ítéletüket senki nem fogja megkérdőjelezni. Egy nagy arany, 12 arany, 26 ezüst, 18 bronz, és 5 okleveles bor született. A nagy aranyat a Fitomark, Kiss István pincészete nyerte el.
 


 
 

További fotók >>>

/2006.09.25./


 

 

Lőterek ellenőrzése a Sárospataki Rendőrkapitányság területén

               

     A pár héttel ezelőtti, tragédiával végződő budapesti lőtértűz során nagy érdeklődés kísérte a történések vizsgálatát. A hatályos jogszabályok szerint polgári rendeltetésű lőtér üzemeltetését a kérelmező lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányság engedélyezi, ill. a működés ellenőrzése is -a tűzrendészeti feladatok kivételével- a hatáskörébe tartozik - nyilatkozta dr. Gaál Krisztián rendőr százados, igazgatásrendészeti osztályvezetője.
A rendőrség egyebek között ellenőrzi a lövészetek szabályszerűségét, a lőtér karbantartottságát és a biztonsági eszközök meglétét.Kapitányságunk illetékességi területén 3 polgári lőtér is található. Ideiglenes tereplőtérrel rendelkezik a Kossuth Vadásztársaság Sárospatak, Szomor dülőben, a lőtér használata ritka és eseti. A másik két lőtér állandó jelegű. Az egyik a Komlóska külterületén elterülő (hercegkúti) tereplőtér, a másik a Sárospatak, Manduláson lévő épített lőtér (volt MHSZ lőtér). Az állandó tereplőtéren koronglövészetre van lehetőség, kizárólag sörétes puska használata engedélyezett. Az épített lőtéren légpuskát és 0,22 kaliberű lőfegyvert lehet használni. Mindkét állandó lőtér versenyek rendezésére is alkalmas, s a lőtéren -kívülállók számára- jól látható helyen elhelyezett piros zászló jelzi az éles lövészetet. Egyébiránt a lövészeteket „civileknek” is meg lehet tekinteni a biztonsági rendszabályok betartása mellett.
Hatóságunk igazgatásrendészeti osztálya szeptemberben tartotta meg rendes évi ellenőrzését, ahol az állandó tereplőtéren mindent rendben találtunk, azonban az épített lőtéren több hiányosságot is feltártunk, aminek a pótlására határidőt szabtunk. Az engedélyes üzemeltető ígéretet tett a problémák orvoslására, amit 15 napon belül vissza is fogunk ellenőrizni. A szabályszegő üzemeltető ellen szabálysértési eljárást lehet kezdeményezni, valamint kirívó, ill. ismételt szabályszegés esetén a működési engedély visszavonására is sor kerülhet.


 
 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2006.09.25./


 

 

Autómentes Nap 2006.

               

    Városunk második alakalommal csatlakozott az Európai Bizottság kezdeményezéséhez, az Autómentes Nap programjához. 1998-ban szerveztek először ilyen jellegű rendezvényt Franciaországban. 2000-ben az Európai Bizottság akkori környezetvédelmi biztosa, Margot Wallström európai kezdeményezéssé nyilvánította.
Ez a kezdeményezés kiválóan alkalmas arra, hogy a kapcsolódó települések kimutassák viszonyukat a környezetvédelmi kérdésekhez. Egy napig, lehetőleg szeptember 22-én, a települések más megvilágításban mutathatják meg az egyes városrészek közlekedési lehetőségeit. Elsősorban a gépjármű forgalom csökkentése a cél- előtérbe kerül a gyalogos, és a kerékpáros forgalom.
Sárospatakon az iskolás gyerekek és szüleik figyelmét igyekeztünk felhívni ennek fontosságára. Változatos programokat kínáltunk a rendezvény résztvevői számára, melyek a testmozgásra ösztönöztek.
 


 
 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2006.09.25./


 

 

Rektori látogatás

               

     A tanévkezdés egyik fontos eseményének színhelye volt szeptember 22-én délelőtt a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara. Dr. Patkó Gyula professzor, az egyetem új rektora és dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes meglátogatta a főiskolát és összdolgozói fórumon találkozott a Kar hallgatóival, oktatóival és dolgozóival. A főiskola dísztermében tartott rendezvényen a vendégeket – méltatva a látogatás jelentőségét – dr. Komáromy Sándor kari főigazgató köszöntötte. Ezt követően a Rektor, a Rektorhelyettes szólt az egyetem jelenlegi helyzetéről, stratégiai fejlesztésének főbb irányairól, s benne a pataki kar megújulásának lehetőségeiről, majd befejezésül mindketten kérdésekre válaszoltak.

 
 

További fotók >>>

/2006.09.25./


 

 

Diákot bántalmaztak

               

    Szeptember 13-án a délutáni órákban az Arany János úton, a Várkert melletti a járdán közlekedett egy 16 éves gimnazista vidéki srác, akit - az ő feljelentése szerint - minden előzetes szóváltás nélkül két vele szemben közlekedő srác bántalmazott, többször megütötték – nyilatkozta Solymosi Antal rendőr alezredes, a bűnügyi osztály vezetője...

Ennek következtében, nyolc napon túl gyógyuló ujjcsont törést szenvedett. Az eljárást súlyos testi sértés miatt folytatják. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, megpróbálták az elkövetőket felkutatni, de ez akkor még nem járt eredménnyel. A későbbiek során megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt két sárospataki lakos követte el, akik a kihallgatás során erre vonatkozóan beismerő vallomást tettek. Az ő vallomásuk és a sértett vallomása között vannak lényeges eltérések, amelyeket a későbbiek során szembesítéssel, illetve tanúkihallgatásokkal tisztázni fognak.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.24./


 

 

Szent Erzsébet Jubileumi Évet előkészítő kilenced indult

               

     Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosában a Jubileumi Évre való felkészülés jegyében, minden kedd este fél hattól a Római Katolikus Plébániatemplomban kilencedre gyűlnek össze a sárospataki hívek. A Jubileumi Év november 19-i megnyitásáig tart a kilenc héten át tartó ájtatosság, az oltárra kihelyezett ereklye előtt. A kilencedet szentmise követi, homíliájában Árpád-házi szentünk életét és példáját középpontba állítva.

 
 



/2006.09.24./


 

 

Meghívást kaptak a Millenáris Parkba

               

    A közelmúltban Téglás Zsolt és zenekara, a Zsindely Népzenei Együttes, meghívást kapott a Mindentudás Egyeteme és az ELTE közös rendezvényére, a 2006. szeptember 22-én a Millenáris Parkban megrendezett KUTATÓK ÉJSZAKÁJA nevet viselő eseményre, melynek fővédnöke Csányi Vilmos volt.

A Kutatók Éjszakája európai kezdeményezés egy egész napos tudományos-szórakoztató jellegű eseménysorozat, melynek fő célja a kutatás és a tudomány népszerűsítése, a kutatói életpálya vonzóbbá tétele. Európa-szerte egyszerre zajlottak a tudományt, a kutatást népszerűsítő programok. A rendezvényre 7 fiatal kutató kapott meghívást az országból, köztük Téglás Zsolt – tanár, népzenész, PhD-hallgató, aki az ELTE neveléstudományi doktori képzésében a hagyományok és a nevelés kapcsolatát kutatja és immár ötödik éve oktat a felsőoktatásban is, jelenleg a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. A riportműsor keretében szó volt a fiatal kutatók felsőoktatási tapasztalatairól és lehetőségeiről, a szakmai-tudományos teljesítmény elismeréséről, a fiatal kutatók támogatásáról, a hazai és külföldi tendenciákról, valamint a tudományos kutatás és az előadóművészi tevékenység összefonódásáról, mely Téglás Zsolt esetében szorosan összefügg a Zsindely Együttessel.
A Kutatók Éjszakája európai kezdeményezés egy egész napos
A Zsindely Együttes 2005-ben alakult és elsősorban magyar népzenét játszik. A zenekar tagjai többnyire autodidakta módon sajátították el a népzene alapjait és céljuk a hagyományápolás és az értékmegőrzés. Az együttes tagjai úgy gondolják, hogy napjainkban fontosabb szereppel bír, mint eddig valaha, hogy globalizálódó világunkban gyermekeink megismerjék nemzeti értékeinket. Különösen fontos ez manapság, az Európai Unió tagjaként, amikor a szilárd magyarságtudat és hagyományaink nélkül könnyen elveszhetünk. Az együttes fő célja, hogy minél nagyobb réteg megismerje és megszeresse a magyar népzenét, különös tekintettel a gyerekekre. Többször játszottak már talpalávalót táncházakban, különböző kulturális rendezvényeken és októbertől újabb koncertsorozattal szeretnék meglepni a környékbeli (Bodrogköz, Hegyköz) óvodákat és iskolákat. A zenekar tagjai: Téglás Zsolt – hegedű, Téglás Szilárd – hegedű, Boglyasovszky Tamás – brácsa, Bíró István – bőgő, Fekete Krisztián – cimbalom.


 
 



További fotók >>>
/2006.09.24./


 

 

Sikeres hétvége a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában

               

    A hét végén zajlott a Gyermek Néptáncosok X. Országos Szólótánc Fesztiváljának döntője Szarvason, ahová két selejtezőn át vezetett az út. A rendezvény a Művészeti Iskolák II. Országos Tanulmányi Versenye is egyben. Az ország legjobb fiatal táncosai mérték össze tudásukat, ahol Boglyasovszky Bianka és Máji Gábor a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Néptánc tagozatának növendékei Fődíjat, azaz "Kisbokrétás" és "Pántlikás" táncos címet kaptak produkciójukért. A díj értékét tovább növeli, hogy a régióból - bár többször kerültek be táncosok, így Bianka és Gábor is, a döntőbe - még eddig senkinek sem sikerült fődíjjal hazatérnie. Kötelező táncként Dél- Alföld táncait kellet feldolgozni, szabadon választott táncuk pedig Gömör táncanyagát mutatta be. Felkészítő tanáraik: Keresztúry Gabriella, Kovács Borbála és Sajószegi Gábor.
A hét végén azonban a Farkas Ferenc Művészeti Iskola egy csoportja, a Csimpolya Gyermek Néptánc Együttes is komoly elismerésben részesült. A Megyei Amatőr Gálán a Miskolci Nemzeti Színházban Darmos Éva és Darmos István által vezetett csoport, a Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei Közgyűlés díját vehette át a színvonalas munkáért Gyárfás Ildikótól, a közgyűlés elnökétől. 


 
 



Farkas Ferenc Művészeti Iskola
/2006.09.24./


 

 

Patakon is tovább demonstrálnak

               

      A hétfő esti felvonulás óta - szintén állampolgári kezdeményezésére - minden este 50 -150 közötti létszámmal gyűlnek össze demonstrálók az iskolakerti Kossuth szobornál, hogy Gyurcsány Ferenc távozását követeljék. Ez alól kivétel volt a kedd este, amikor a sátoraljaújhelyi demonstráción vettek részt…
Az idő csendes beszélgetéssel, abszolút békésen, baráti hangulatban, a nap eseményeinek megvitatásával, közös énekléssel telik. Többen még a gyerekeket is elhozzák. Rendbontásnak semmi nyomát nem tapasztalni, ezt mélyen elítélik azok a résztvevők, akikkel elbeszélgettünk. Péntektől már többen viselték azt a fehér szalagot, amellyel nyilvánosan vállalják, hogy tiltakoznak a hazugság és az erőszak ellen.
Szervezett útról senki nem tudott, viszont arról tudomásuk van, hogy magán út keretében többen felutaztak Budapestre, hogy a Kossuth téri tüntetőket erősítsék.
Arra a kérdésünkre, hogy meddig folytatják a demonstációt, azt válaszolták, hogy addig, amíg a céljukat el nem érik.


 
 



Törő Gábor
/2006.09.23./


 

 

Nem csak a húszéveseké a világ...

               

        A Szüreti és Bornap sztárvendége Aradszky László volt. A Művelődés Háza előtti tér zsúfolásig megtelt, mint kiderült Aradszky Lászlót minden generáció szívesen hallgatja. Nagy tapsot kaptak a régi kedves dalok, a Pókháló van már az ablakon, a Nem csak a húszéveseké a világ és többi száma is. A koncert után a művész kedves szavakkal illette Sárospatakot…

     Mindig ámulattal lépek be ebbe a csodálatos művelődési házba, amit ez a zseni, Makovecz Imre tervezett. Felemelő érzés ide járni. A magyarságnak egy olyan gócpontja, központja Sárospatak, amit Sopronhoz, a hűség városához tudnék hasonlítani. Tudom, hogy sok embernek a lelkét megsimogattam ezzel, de nem ez volt a szándékom, ez az őszinte véleményem. Hasonlóan szeretem az egész Zemplént, amit volt szerencsém ma is megcsodálni, voltam ugyanis Monokon, ahol Kossuth csodálatos szülőházát is felkerestem, voltam Sátoraljaújhelyen és hála Istennek, a mai napot itt fejeztem be Patakon. Nagyon nagy élmény volt itt fellépni, a közönség nagyon csodálatos volt, ami nem volt nagy újság, mert mindig hasonló érzésekkel távoztam, bármikor is léptem itt fel. Csodálatos érzés idejönni és remélem nem kell olyan sokat várni a következő fellépésig, mint amennyi idő az ezt megelőző látogatásom óta eltelt, ami másfél, két éve volt.
 


 
 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2006.09.23./

 

Megnyitott a Wellness Centrum és a Bowling Söröző

               

    Most jutott el odáig a szálloda, hogy a két évvel ezelőtt megkezdett Wellness Centrum és Bowling Söröző beruházását - a pályázaton nyert pénz és a hozzátett sajáterő, a felvett hitelek felhasználásával - be tudja fejezni, és meg tudja nyitni a közönség számára – nyilatkozta Bágyi Pál, a Hotel Bodrog igazgatója…

Azt szeretnénk elérni, hogy a szállodai szobáink kihasználtsága növekedjen, valamint szeretnénk ezt a szolgáltatást a lakosság részére is felajánlani. Úgy gondolom, hogy ez már olyan magas szintű szolgáltatás, ami nagyon szükséges, hogy ebben a városban is meglegyen, én nagyon bízom benne, hogy erre lesz is vendégkörünk. Olyan barátságos lakossági árakat alakítottunk ki, hogy szerintem ez nem lehet megterhelő azoknak a vendégeknek, akik ezt igénybe fogják venni. A Bowling Klub Sörözőnktől pedig azt várjuk, hogy végre most már a város közepében egy olyan kulturált szórakozóhelyet sikerült megnyitnunk, ahol a városban lakó fiatalok kulturáltan fognak tudni szórakozni, nagyon szép és nagyon elegáns körülmények között.
A Bowling Klub Sörözőben szolgáltatásként a bowling pályát biztosítjuk a vendégek részére. Ez egy kétpályás bowling pálya, amelyből egynek az igénybevétele és az óránként 2200 Ft-ba kerül. Ezen kívül található még ott asztali foci (csocsó) ami pénzérmével működik, az ára hasonló a város többi szórakozóhelyén működő csocsóasztaléhoz. A Wellness Centrum árait úgy igyekeztünk összeállítani, hogy nagyon vonzó legyen, viszont azt is elhatároztuk, hogy igyekszünk egy klubrendszert kialakítani. A klubkártya rendszert azért vezetjük be, mert szeretnénk a kapcsolatot még szorosabbra kialakítani azokkal a vendégekkel, akik ennek a kártyának a tulajdonosai. Ezekre a klubkártyákra fogunk majd adni engedményeket, nem csak a wellnessbe, hanem az étterembe is. Ezt a kártyát akkor tudják megvásárolni, amikor első alkalommal mennek a wellness centrumba. Ez egy sorszámozott, nyilvántartott kártya, a tulajdonosának az elérhetőségét mi feljegyezzük azért, hogy mindenféle szállodai programról, akcióról tudjuk tájékoztatni a kártya tulajdonosát. A kártya ára jelképes összeg, mindössze 250 Ft-ba kerül, de hosszú ideig, visszavonhatatlanul használható. A Wellness Centrum használatának díja 2 órára 750 Ft, és minden megkezdett óra után 200 Ft. De ha az egész napos használat során eléri az 1500 Ft-ot, akkor a díj már nem lesz több. Ha megnézzük pl. a termálfürdőt, ahol hasonlóan 750 Ft a belépő, plusz még fizetni kell a pl. szauna használatáért és minden egyébért, akkor egészen biztos, hogy ez egészen kedvező. Hiszen aki ezt a 750 Ft-os kétórás belépőjét megvette, az a két óra időtartam alatt tud egy kellemeset szaunázni, ki tudja használni a gőzkabin lehetőségeit, esetleg kicsit ejtőzhet a sókamrában akinek éppen olyan igénye van, de még arra is jut ideje, hogy pezsgőfürdőzzön és még utána ellazulásképpen egy kicsit ússzon. Tehát ezért a 750 Ft-ért ezen a két órán belül minden szolgáltatást igénybe tud venni. Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon szolid ár, ami megfizethető a diákoknak és az idősebb korosztálynak is. A szállodának még van egy masszázsszobája is, ennek a szolgáltatását is igénybe lehet venni előre telefonos egyeztetés után. A szálloda portáján megtalálható az árjegyzék, ahol munkatársaink készséggel eligazítják kedves vendégeinket.
 


 
 

További fotók >>>


/2006.09.23./


 

 
 

Városunkban járt Dobrev Klára

               

        Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége, Dobrev Klára rövid időt töltött péntek délután Sárospatakon. A Művelődés Háza előtt az MSZP helyi szervezetének tagjai egy csokor virággal köszöntötték, majd a kellemes napsütésben a Hotel Bodrogig sétáltak, amelynek teraszán beszélgetve egy teát fogyasztottak el. Arra a kérdésünkre, hogy milyen célból és milyen érzésekkel jött Sárospatakra, vendégünk a következőket válaszolta…
      Kerchner Zoltán barátom meghívására érkeztem Sárospatakra, akit már régóta ismerek, akinek a szaktudását és a munkabírást is nagyon nagyra becsülöm. Valójában Sátoraljaújhelyre megyek, de igyekeztem legalább 30 percre megállni, mivel Sárospatakot nagyon szeretem. Emlékszem rá, amikor a férjemmel együtt itt voltunk három évvel ezelőtt. A gyerekek a játszótéren játszottak, nagyon emlékezetes kirándulás volt. Egy március 15-i ünnep alkalmával történt ez, amikor a város is kicsit úgy díszbe öltözött és az ember úgy érezte, hogy igen, ha valahol, akkor itt kell megünnepelni március 15-ét. Nagyon szívesen jövök ide vissza, sok jó barátunk van itt, akivel jó találkozni, jó újra látni a mosolygó arcokat, mosolygó szemeket. Remélem, hogy lesz alkalmunk pár hónapon belül kicsit hosszabb időre is ellátogatni ide.
 


 
 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2006.09.22./


 

 

Ismerkedés a könyvtárral

               

       Minden évben meghívják a gyerekeket a Városi Könyvtárba foglalkozásokra, ahol megismerkednek a könyvkölcsönzés szabályaival és a könyvtárral. Ezen a héten az Erdélyi János Általános Iskola alsó tagozatos tanulói ismerkedtek a gyermekrészleggel - tájékoztat bennünket Csontos Edit könyvtáros...
    Előre egyeztetjük a pedagógusokkal a foglalkozások témáit, amelyek történelmi, irodalmi témák, vagy az évszakokhoz, az ünnepekhez kapcsolódnak. Általában verseket, meséket olvasunk, különböző játékos feladatokat szoktunk játszani a gyerekekkel. Folyamatosan jelentkeznek különböző iskolák csoportjai, akik óvodás csoportokkal váltják egymást.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.22./


 

 

A Kulturális Örökség Napjai Sárospatakon

               

    A Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény szeptember 16-án és 17-én első alkalommal kapcsolódott be az Európa Tanács védnökségével rendezett Kulturális Örökség Napjai című programba, melynek célja, hogy olyan épületek értékeire irányítsa a figyelmet, melyek a társadalom által csak időlegesen vagy részleges látogathatók – nyilatkozta Bodnár Boglárka. Az ide érkező vendégek, ezen a hétvégén szervezett séta keretében ismerhették meg a Római Katolikus Plébániatemplom és Szent Erzsébet tér régészeti emlékeinek történetét és Gyűjteményünk Házad Ékessége című egyházművészeti kiállítását a Sárospataki Képtárban. Örömmel tapasztaltuk, hogy a turisták mellett, szép számmal vettek részt vezetéseinken sárospatakiak is, akik vagy rendszeresen járnak templomba, vagy csupán többet szerettek volna megtudni városuk történetéről. Nagy érdeklődés övezte Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét, melyet a Római Katolikus Plébániatemplomban őriznek.
A hétvége kiemelkedő eseménye volt a Várnak Bennünket című, ez évben készült dokumentumfilm vetítése a Szent Erzsébet Ház leendő könyvtártermében. A film a Központi Szeminárium kispapjainak az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, majd az azt követő megtorlás éveiről szól. A vetítésen a nagy számú érdeklődő mellett, a film alkotói is részt vettek. A filmvetítést beszélgetés követte.

 


 
 


/2006.09.21./


 

 

A Független Sárospatakért Egyesület képviselő jelöltje

               

     A Független Sárospatakért Egyesület képviselő jelöltje, Sárospatak 7. számú választókörzetében.
Demblovszky József, 55 éves sárospataki lakos vagyok. Nagyszüleim 1938-ban költöztek Sárospatakra. Ők is, szüleim is és családom minden tagja pedagógus végzettségű. Iskoláimat helyben és Nyíregyházán végeztem. Testnevelés és informatika szakos tanári valamint kézilabda, labdarúgó edzői végzettséget szereztem. 1973-tól tanítok a volt Petőfi, ma II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Feleségem a Kincskereső (III. sz.) Óvoda-Bölcsőde vezetője. Két felnőtt fiúnk Budapesten él és dolgozik.

Miért indulok az önkormányzati képviselő választáson? Sok választópolgárral együtt gondolkozva meggyőződésem, hogy Sárospatak jelenlegi helyzetén egy pártvitáktól mentes, személyeskedések nélküli városvezetés képes változtatni.
Ne csak beszéljünk róla, hanem valósítsuk meg, hogy egy élhetőbb városban éljünk és dolgozzunk a jövőben, ahol a gyerekek olyan iskolába, óvodába járnak, melyek a kor követelményeinek mindenben megfelelnek, ahol az iskola egy épületében, egy közösségben nevelődnek, ahol a sportolás, az egészséges életre nevelés feltételei megvalósulnak.
Fontos feladatnak tartom a város sportéletének fejlesztését, létesítmények korszerűsítését, építését, valamint a Bodrogpart szépségében és egyediségében rejlő lehetőségeinek jobb kihasználását.
Valósítsuk meg, hogy a város közlekedését a városlakók biztonságának megfelelően alakítsuk ki,- az elkerülő út, a körforgalom, a hiányzó járdák megépítésével.
Oldjuk meg, hogy a város egyik fontos kitörési pontja a Végardói Strandfürdő úgy fejlődjön és épüljön, hogy az több száz embernek adjon megélhetési lehetőséget az idegenforgalom vonzerejével.
Aktívabb, átgondoltabb akciókra, pályázatokon való részvételre van szükség, hogy a városközpont rendezése valóban XXI. századnak megfelelően megtörténjen.
Szükségesnek tartom orvosolni a 7. sz. választókörzet legfontosabb problémáit pl. a járdaépítés, az árvízvédelem, a parkvédelem, a környezetvédelem gondjait, hogy az itt élő lakosok nyugodt, tiszta, esztétikus lakókörnyezetben élhessen.
Szeretném elérni, hogy a képviselőtestületben a széthúzás helyett az összefogás domináljon, mert szeretett városunk fejlődését véleményem szerint, csak így tudjuk biztosítani.
Hiszem, ha összefogunk, az együttműködésünk eredményei hamarosan mutatkozni fognak a fejlődő és szépülő Sárospatak arculatán.

Tisztelt választópolgárok!
Az önök szavazatai döntik el Sárospatak jövőjét a következő éveket illetően. Kérem, hogy szavazzanak lelkiismeretük, és szívük szerint. Biztos vagyok abban, hogy helyesen fognak dönteni!
 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.21./


 

 

Hétvégén rendezik meg a Szüreti és Bornapokat

               

    Szeptember 23-24-én rendezik meg a VII. Sárospataki Szüreti és Bornapokat. A programnak hagyományos része a Hegyközség szervezésében tartandó Borverseny, amelyre reggel 9 órától kerül sor A Művelődés Háza melletti területen – tudtuk meg Csatlósné Komáromi Katalintól…
A nap további része a szórakoztató programoké. Ezen a hétvégén rendezi a Sárospataki Alapfokú Táncművészeti Iskola az Európai Uniós konferenciáját, amelynek több ország hagyomány őrző néptánc csoportjai és amatőr együttesei lesznek a résztvevői, akik szintén kapcsolódnak A Művelődés Háza által szervezett Szüreti Naphoz. Így délután fél 3 órakor lesz a szüreti felvonulás, amely a szokásos útvonalon történik. Ezt követően a patkóban lesznek a programok, ebben lesz néptánc, operett bemutató és könnyűzenei programok is helyet kapnak. 16 óra 30 perckor lesz a délelőtt megrendezett borverseny eredményhirdetése és a díjak átadása. Az esti órákban pedig Aradszky László és az Inflagranti együttes szórakoztatja majd a közönséget. Természetesen a hagyományos kirakodó vásár és a borkóstoló pavilonok sem maradhatnak el. Bízunk benne, hogy ezen a napon a már az egész szeptemberre jellemző jó időben, nagyon jó hangulatú évadzáró programmal fejezzük be a szabadtéri rendezvények sorát.
( A fotók 2005-ben készültek)
 


 
 


/2006.09.21./


 

 

Keresztet és harangot is lopnak

               

    Az elmúlt héten a görög katolikus templomból eltűnt egy 27 cm nagyságú, ezüstnek látszó tűzzománcos berakással készült kézi kereszt, melyet egyházi eseményeknél használnak. A misét követően vették észre hiányát - nyilatkozta Nagy János rendőr alezredes, a kapitányság vezetője. Az ott lévő személyzet szerint feltehetően, az általuk csak látásból és felületesen ismert személy tulajdoníthatta el. Jelenleg az ügyről annyit tudnak, hogy már megpróbálta a gyanúsított személy értékesíteni, de ekkor már a kereszt két darabra volt széttörve. A kereszten rajta van a készítőjének a neve, aki 1937-ben adományozta az egyház részére - egy sárospataki hölgy. A gyanúsított személyt és a keresztet az eddigi adatok alapján és a templomi harangozó leírása alapján megpróbálják felkutatni.

Két héttel ezelőtt észlelték Zalkod községben, hogy a haranglábon álló öntvény harangot ismeretlen tettes eltulajdonította. A pontos eltulajdonítás időpontja nem volt konkrétan behatárolható, az észlelés előtt pár nappal történhetett a bűncselekmény. A harangot feltehetően színes fémnek gondolták, hiszen többnyire az anyaga bronzból van. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy egy budapesti tartózkodási helyű, de zalkodi lakóhellyel rendelkező személy gyanúsítható a harang eltulajdonításával. Adataik vannak arra vonatkozóan, hogy a harang ütőjét egyik ismerőséhez elvitte, annak megállapítása végett, hogy milyen anyagból készült és milyen lehet az értéke. A harang ez idáig nem került elő, jelenleg a nyomozás a harang felkutatására, illetve egyéb bizonyítékok beszerzésére irányul.
 


 
 



Cziczer Katalin
/2006.09.21./


 

 

A Tisztelt Választópolgárok!

               

    Kántor Gábor vagyok,1972-ben születtem Sárospatakon ,azóta is itt élek. Nős vagyok, három gyönyörű gyermek édesapja.
Naponta találkozunk , ismerjük egymást. Ugyanazokon az utakon járunk, ugyanazt a port fújja szemünkbe a szél, ugyanabba a pocsolyába lépünk, hasonlóak a problémáink, hasonlóan jó dolgok tudnak velünk történni. Az Önök kézbesítőjeként valóban ismerem a körzetet, annak minden utcáját, zsákutcáját. Ismerem a problémákat, mert látom, hallom, érzem azokat . Látom, mennyire elhanyagolja a város a félreeső részeket, nem törődnek a környezettel a lakók mindennapjaival. Nem tudják , hogy mennyire nehezére esik rossz járdákon , pihenő nélkül egy idős embernek eljutni csak a buszmegállóba is . (ha jön a busz) Nem tudják milyen a Bodrog part, mert sok éve nem foglalkoznak vele ,bár bőven lehetne rajta mit szépíteni. Biztos jól van így. Utjaink rosszak, de reálisan nézve nincs remény a rendbetételükre, így olcsóbb megoldást kell bevezetni, ez pedig a sebességkorlátozás illetve a teherforgalom elterelése .Képviselőjelölt társaim is jól látják a problémákat amiket meg kell oldani, de nagyon fontos , hogy legalább mérséklődjenek!
Nem csak néhány utcából áll a körzet, nem csak egy körzetből áll a város. Fontos odafigyelni a város lehetőségeire is . Évek óta tudjuk , hogy a város legnagyobb lehetősége az idegenforgalom fellendítésében van . Akkor miért nem lendítik végre? A strandot nem fejlesztik pedig már 16 évvel ezelőtt meg kellett volna tenni. Nincs elég parkoló, nincs elég medence. Nincs elég pénz? Maximalistának kell lenni, mert amúgy a próbálkozások édes keveset érnek. Május elejétől szeptember végéig folyamatosan , megszakítás nélkül bonyolítani kell a különböző érdeklődési kürű embereket vonzó rendezvényeket. A vendégeket itt kall tartanunk pár napig , hogy nálunk hagyja a pénzét. Az idegenforgalmi adót ide fizesse , a reggelijét itt vegye meg akkor nem zárnak be boltjaink, nem mennek tönkre kis- és nagyvállalkozóink így be tudják fizetni Ők is az adójukat .Számtalan lehetőség van, csak meg kell tudni valósítani!
Lassan kijelenthetjük , hogy nincs Sárospatakon sportélet. Ami van működik de mehetne jobban is. Van vizünk, hegyünk, strandunk , miért nem használjuk ki?
Október 1-én Önök döntenek a város sorsáról . A haladást vagy a helyben járást fogják választani. Remélem jól választunk!

Tisztelettel: Kántor Gábor
 


 
 



Törő Gábor
/2006.09.20./


 

 

IV. Európai Uniós Konferencia és Néptánc Fesztivál

               

    A Sárospataki Alapfokú Művészoktatási Intézmény IV. alkalommal rendezi meg szeptember 21-24-e között az Európai Uniós Konferenciát és Néptánc Fesztivált, amelyre Ukrajnából, Lengyelországból, Erdélyből jönnek külföldi vendégek, ahol a Sárospatak Alapfokú Művészoktatási Intézmény gyerekei is fel fognak lépni. Ez egy 3-4 napos rendezvénysorozat.
Konferencia és Néptánc Fesztivál programján résztvevők Ukrajna Center Veszelka csoport Galicke Kolo csoport, Erdély Körösfői Rákóczi Kultúregylet, Lengyelország Kolaczycei Gimnázium csoport, Hercegkúti Heimat Német Nemzetiségi Egyesület, Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Csitergő és Csintekerintő Csoportja.
Konferencia szeptember 23-án 10 órától A Művelődés Háza Pódiumteremben kerül megrendezésre.
( A fotót 2005-ben készültek)
 


 
 



/2006.09.20./


 

 

Patakon kezdték tervezni a jövő európai informatikájának egy szeletét

            

  2006. szeptemberében városunk látta vendégül az Európai Unió egyik kiemelkedő informatikai kutatás-fejlesztési projektjét, a KnowARC kutatócsoportot. Az egy hétig tartó esemény, amelyen több, főleg skandináv ország résztvevői voltak jelen, legfontosabb célja az volt, hogy egy számítási és adattárolási erőforrások integrálására szolgáló rendszer (grid köztesréteg) alapjait megtervezzék.
A grid köztesréteg, napjaink egyik informatikai csúcstechnológiája, amit arra a célra használnak, hogy számítógépeket kössenek össze úgy, hogy azok képesek legyenek számítás-, és adattárolás-intenzív alkalmazásokat sokkal hatékonyan lefuttatni. Ilyen alkalmazások például a meteorológiai előrejelzések, autóipari tervezés, vagy a talaj-eróziós szimulációk. E szuperszámítógép-kapacitást igénylő feladatok közös jellemzője, hogy egyetlen számítógépen, annak véges feldolgozó-kapacitása miatt nagyon hosszú ideig futnának, azonban több erőforrást összekapcsolva, kihasználva a párhuzamos feldolgozás előnyeit, ezt az időt jelentősen lerövidíthetjük.
A munkahéten többek közt az Oszlói Egyetem - Norvégia, Lundi Egyetem, Uppsalai Egyetem - Svédország, Koppenhágai Egyetem, Aalborgi Egyetem - Dánia, a német Lübecki Egyetem, Helsinki Szuperszámítógép Központ, a német science + computing ag., a Kassai Egyetem, valamint házigazdaként a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF), illetve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkatársai vettek részt.
Az intenzív alkotómunkának a Rákóczi Panzió adott otthont. Kikapcsolódásként a nemzetközi társaság meglátogatta a Könyvtárat, a Kastélyt és Patak néhány nevezetes borospincéjét is.

További információ: www.knowarc.eu

 


 
 


Rákóczi Panzió
/2006.09.20./

 

 

Vállalkozókkal találkozott a polgármester

               

    Mint a többi polgármesterjelölt, így a jelenlegi polgármesterünk Dr. Jánosdeák Gábor is keresi a kapcsolatot a választókkal. Ezúttal a vállalkozókkal találkozott a Hotel Bodrog különtermében, amely után annak céljáról és eredményéről kérdeztük…

A hétfői találkozónknak a vállalkozókkal az volt a célja, hogy gondolatokat cseréljünk az elkövetkezendő éveknek a feladatairól, elsősorban azokról, amelyek közös feladatok. Valamennyi jelölt célul tűzte ki, hogy munkahelyek teremtődjenek, de senki nem adta meg rá a receptet, hogy hogyan legyen ez megvalósítva. Én konkrét javaslatot tettem a vállalkozók elé. Nevezetesen arról szólt az én ajánlatom, hogy azt az iparűzési adót, amit befizetnek 2007-ben, azt kapják vissza abban az esetben, ha segítenek munkahelyet teremteni. Úgy vettem észre, hogy sok vállalkozóban megindult a közös gondolkodás. Ezen túlmenően elmondtam azt is, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyekkel vissza lehet forgatni ezt az iparűzési adót. Ilyenek a munkahelyteremtő beruházások, amelyek pályázatainak sajáterejére fel lehet használni, a közös ipari park létrehozásának törzstőkéjére lehet fordítani. Ilyen lehet például ha különböző közmunka programokat szervezünk, hogy lekössük azt a felesleges kapacitást, ami a vállalkozóknál van. Fogjunk össze, pályázzunk közösen, hisz nekünk sokszor nincs eszközünk. Egyes vállalkozásoknak – jellemzően az építőipari vállalkozásoknak, vannak holt szezonjai, amikor szabad kapacitások jelentkeznek, az önkormányzatnak pedig vannak olyan közfeladatai, amelyeket el kellene látni. Sok olyan dolog van, amiben együtt tudunk működni. Hogy ennek egy intézményi keretet is adjunk, én azt javasoltam, hogy ne az önkormányzat képviselő testülete legyen az, aki gazdasági ügyekben okos akar lenni, hanem a sárospataki vállalkozókkal hozzunk létre egy sárospataki gazdasági tanácsot, amelyben a vállalkozók kidolgozzák rövid és középtávon azokat a legfontosabb gazdasági teendőket, amiket a városban végre kell hajtani. Ezeknek megfelelő eszközrendszert terveznek, és a saját maguk részvételét is ebben az egész szisztémában közösen határozzuk meg.
Szó volt a panelprogramról, hogy hogyan vehetnek rész benne. Szó volt arról, hogy lesznek olyan fejlesztések, amelyek mindenki számára rövidesen, érezhetően javulást fognak hozni. A legfontosabb, amit említettem, az új telefonrendszer bevezetése, ami a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, önkormányzati intézményeknek - és mindenkinek, aki itt él ebben a városban - egy óriási jelentőségű dolgot takar. Azt, hogy ezen a hálózaton belül gyakorlatilag nulla percdíjjal, korlátlan ideig lehet beszélni, a kifelé történő telefonálás pedig egy sokkal kedvezőbb tarifával történne. Ennek a szerződésnek az aláírása 21-én meg is történik és gyakorlatilag 22-étől ezt a rendszert már Sárospatak város lakossága, és közületei használni tudják.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.19./


 

Bursa Hungarica - ismét lehet pályázni 

               

    A szociális alapon működő Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2007-ben is két kategóriában indul - - tudtuk meg Vadkertiné Kőrössy Anna, közoktatási szakreferenstől...
  A típus – a már felsőoktatásban nappali tagozaton, államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatók számára.
  B típus – 2006/2007-es tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert fiatalok számára.
A pályázati űrlap munkanapokon a Polgármesteri Hivatal földszint 2. sz. irodájában szeptember 4-től szerezhető be.
Pályázatot nyújthat be, akinek a családjában az egy főre eső nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 38.700,- Ft-ot. Amennyiben a pályázó eltartásáról egyedülálló személy gondoskodik, az egy főre jutó jövedelem 51.600 Ft.
A pályázattal kapcsolatos részletes információ a www.bursa.hu Internet címen, a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve a kábel televízióban olvasható.

A pályázat beadási határideje: 2006. november 2.
 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.19./


 

A szüretre készülnek

               

    Az elmúlt héten hétfőn, a Hegyközségi Tanács és a BASF Hungária Kft. szervezésében volt egy szőlész-borász rendezvény A Művelődés Háza pódiumtermében, ahol a Magyarország borászati helyzetéről és szőlőtermesztéséről tartottak előadást - nyilatkozta Jarecsni János…

A rendezvény résztvevői valós helyzetet kaptak arról, hogy Magyarországon a borkészlet csökken, a pincék ürülnek. Ez egy kedvező kép a szüreti felvásárlás előtt. Marcinkó Ferenc tartott egy előadást a Szlovák-Tokaji helyzettel kapcsolatosan, amelyben elmondta, hogy még mindig nem rendeződött a hosszú évek óta tárgyalások alatt álló szlovákiai Tokajinak az ügye. Butella László a 2006-os évi növényvédelmi helyzetről tartott egy tájékoztatót, amelyben a helyi tapasztalatokat elevenítette fel a gazdák számára. Ezután Brózik Sándor, a BASF Hungária Kft képviselője a növényvédő szereiknek a felhasználását ajánlotta, hogy egészséges, jó minőségű és piacra való szőlőt tudjanak a szőlőtermelők majd szüretkor leszüretelni. Nagyon fontos dolog, hogy a növényvédelem befejeződött, de a szüret még csak most kezdődik a borvidéken. Várhatóan mindenki le fogja tudni adni és értékesíteni a szőlőjét. A szőlő mennyiségét kb. 350-380 t körül becsülik a hegybírók. A szőlő felvásárlási árak még nem emelkedtek kellő mértékben, bár igaz, hogy az előző évekhez képest jelentős emelkedés várható. További felvásárlási ár növekedésre volna szükség, hogy gazdaságosabb legyen a szőlőművelés, hogy ne kelljen a gazdáknak kivágni szőlő ültetvényeiket. Ezért minden hegyközségnél kedd és péntek délután ki lesznek függesztve, hogy mely településen, melyik felvásárló mennyiért fogja felvásárolni a szőlőt. Ez heti frissítéssel fog működni a szokásos helyeken. Csütörtökön ismét tanácskoztak, most egy másik cég a DuPont ajánlotta növényvédő szereit, akik tájékoztatták a gazdákat ez évi tapasztalataikról. Ismét területbejárásra került sor, ahol megtekinthették a gazdák, hogy milyenek az általuk forgalmazott vegyszerekkel kezelt táblák. Nem volt lisztharmat probléma, nem volt fertőzés, és atka sem. A legfontosabb az volt, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak, hogy lehetőségük legyen választani, hogy lehetőleg jó minőségű, olcsó növényvédő szereket tudjanak használni. Még ha drágább is, de a hatékonyabb, arra is felhívják a gazdák figyelmét.


 
 



Cziczer Katalin
/2006.09.19./


 

 
 
 

Idegenforgalmi fórum a polgármesterjelöltek részvételével

               

    A Sárospatak Turizmusáért Egyesület 2006. szeptember 25-én 17 órakor A Művelődés Háza pódiumtermében idegenforgalmi fórumot tart, melynek keretén belül a polgármesterjelölteket kérdezik meg az elkövetkezendő 4 évvel kapcsolatos idegenforgalmi fejlesztési koncepcióikról, elképzeléseikről. A beszélgetésre minden kedves érdeklődőt meghív Bágyi Pál, az egyesület elnöke.

 
 



/2006.09.19./


 

 

Hazaérkeztek a Mooser orgona fasípjai

               

          

    A református templom muzeális Mooser orgonája fa sípjai restaurálás után már haza is kerültek, és helyettük a játszóasztal költözött Budapestre. Az orgonaszekrényben levő helyükre csak a munkálatok végén kerülnek vissza, hiszen a mechanika felújítása lesz a legutolsó munkafolyamat. Az eredményt megtekintette Fassang László ifjú orgonaművész is, az orgonisták olimpiájának győztese, aki szeptember 30-án fog koncertet adni a Református Kollégium orgonáján a Kiwanis Klub szervezésében. Az Aquincum orgonagyár műhelyében újjászületett fa sípok szerencsére szúmentesek és készen állnak az újabb száz évi működésre.
 


 
 


Református Lelkészi Hivatal
/2006.09.19./


 

 

Tüntetés Sárospatakon is

               

     A Kossuth téri, ill. vidéki tüntetésekhez csatlakozva hétfőn 19 órától Sárospatakon A Művelődés Háza előtt, civil kezdeményezésre demonstráció kezdődött. A szervezők a Gyurcsány-kormány lemondását és új választások kiírását követelve mentek az utcára. Több felszólaló után Hörcsik Richárd is szólt az egybegyűltekhez, aki ugyan Budapesten volt, de telefonon keresztül, kihangosítva hallható volt a hangja. A fegyelmezett tömeg - amelynek létszáma többek becslése szerint megközelítette az ezret – zászlóival és transzparenseivel elindult a Rákóczi út, Béla király tér, Kossuth utca útvonalon. Az MSZP iroda előtt elhangzott egy rövid beszéd, amelynek felolvasását az ottani közvilágítás hibája nehezítette. A Kossuth-nóta és a Szózat eléneklése után a felvonulók a Székely Himnuszt énekelve visszafelé indultak a Patika-közön haladva. A felvonulók soraiban újhelyi és más, környező településbeli arcokat is fel lehetett fedezni.

 
 


További fotók >>>

Törő Gábor
/2006.09.18./


 

 

Tanévnyitó ovi-buli a sárospataki Mese Óvodában

               

     Az előző tanévzárásához hasonlóan, szabadtéri udvari rendezvénnyel indították az új tanévet a József Attila úti óvodában - tájékoztatja az olvasókat Lendvainé Szendrei Ági.
2006. szeptember 15-én délután „Tanévnyitó ovi- buli” címmel zenés játékos délutánt tartottak az óvodások és szüleik az óvoda udvarán. A programban Szabó Katalin és Mazug Péter a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai gyerekdalokat énekeltek gitárkísérettel. Ezt követően a nagycsoportosok „A répa „ című mesét dramatizálták Sipos Szilárd mesemondásával. Az intézmény felvette a Mese Óvoda nevet és ennek alkalmából a gyerekek „mese- fát„ ültettek az óvoda udvarán. Majd elkezdődtek az ügyességi és kézműves játékok (fonás, nyomatozás, babakészítés,) melyekben a gyerekek és szülők egyaránt nagy aktivitással és lelkesedéssel vettek részt.


 
 


További fotók >>>

/2006.09.18./


 

 

Nyílt levél a sárospataki helyhatósági választások elé 

     
 
"Korunk legjobb személyiségei állandóan sötét, nyomott hangulatban vannak, nyomasztja őket a lelkükben zajló színlelés és nyíltság közötti küzdelem, nem bíznak önmagukban, nyugtalanok, így aztán nem lehetnek mások útmutatói, egyszersmind szigorú nevelői.
... milyen jó volna, ha nevelőnek igazi filozófust találnék, aki korunk általános fogyatékosságai fölé képes emelkedni, és ismét megtanítani rá, hogy a gondolkodásban és az életben egyaránt egy-szerűek és becsületesek, vagyis korszerűtlenek legyünk, a szó legmélyebb értelmében."


(Friedrich Nietzsce)
 
     
  Tisztelt Jelenlegi és Jövőbeli Képviselő Hölgyek, Képviselő Urak!

Nem tagadom, meglepve figyelem a médiában, hogy mekkora érdeklődés mutatkozik a sárospataki önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Annyi fórumra nem fogok tudni eljutni a hátralévő kevés időben, ahány (politikai és nem politikai) szervezet be kívánja mutatni jelöltjeit, el kívánja mondani programját, nem mondhatom el szóban, mit kérek Önöktől, ezért levélben szeretnék fordulni sárospataki civilként, egyszerre, mindnyájukhoz, így a legelején, várható képviselői mandátumuk „nulladik” napján.
Bizonyára egyetért abban minden erő (politikai és nem politikai), hogy a helyi civil társadalom a családi kötelékek áldásos létezését követően a legfontosabb szervezőerő egy városi közösség életében, de mint ilyen, következetesen meg is tartja a kellő távolságot a hatalom megszerzésére és gyakorlására lépéseket tevők kusza rendszerében, az abban szerepet vállalókkal szemben. Ugyanakkor folyamatosan kapcsolatban is kell állniuk azokkal, hiszen csupán egy színtér létezik Sárospatak közéletének működ(tet)ésére.
Nem tudom, forgatták-e már magukban e szót „közélet”, s elgondolkodtak-e annak tartalmán, sajátos nyelvi és fogalmi vonatkozásain, nem is beszélve arról, tapasztalták-e már milyen érzés lehet megélni azt? Milyen érzés a bizalom, milyen érzés az egymásra utaltság jószándékú felismerése és felismertetése? Milyen érzés lehet így megélni a városunkat?
Kérem Önöket, érdekeinkben ismerjék fel érdekeiket, temessék be azokat az árkokat, amelyek ma szétdarabolják Sárospatak szellemi testét, elzárják egyik embert a másiktól. Az írott törvényeket ennek jegyében múlják felül íratlan szabályaikkal, hogy a cinizmus és a képmutatás eddigi térnyerése megfordulhasson. A szóban forgó írott törvényben szereplő népfelség elvét olyan módon juttassák érvényre, hogy ne egyes csoportok, részterületek, önnön érdekeik, hanem a közösség akarata érvényesüljön.


A „közösség” fogalma pedig újra meghatározásra vár. Az elszigetelés, és elszigetelődés jelensége, legyen az szociális, politikai, vagy intellektuális, egy közösség egészségállapotának érzékeny mutatója. Ha „sokan vagyunk kevesen”, a kórlapon jót nem olvashatunk. Pedig Sárospatak ma ilyen város. Érthetetlen diaszpórában kényszerülnek a civilek létezni, elégtelen kommunikációs környezetben végzi ki-ki a maga dolgát. Így a választások időszakában meg-megjelennek magukat civilként meghatározó tömörülések, kijelentik magukról, hogy „politikamentes civil szervezet”, és a város politikai döntéshozóinak helyeire benevezik jelöltjeiket…
Ha Önök arra adták a fejüket, hogy átszervezik, megszervezik Sárospatak városi életének összes színterét és e szervezettségben működtetik azt, és bíznak abban, hogy képesek lesznek felelős helyzetükben helyesen értelmezni a KÖZélet és KÖZösség fogalmát, el fogják tudni végezni mindazt a feladatot, amelyet most kérnek maguknak mint jelöltek. Ha azonban nem a tisztázás alaposságának igényével indulnak neki az előttünk álló négy évnek, úgy nem remélhetjük, hogy tevékenységük eredménye pozitívan lendíti előre KÖZös életünket.
Mi magunk felelős partnereik szeretnénk lenni a város közéletében. Javaslatainkkal, kéréseinkkel meg szeretnénk találni Önöket, ugyanakkor hiteles és építő kritikát is szeretnénk mondani tevékenységükről, és ha szükség van rá, alkalom adtán figyelmeztetni fogjuk Önöket a felelősség súlyára, amit vállukra helyezünk szavazatinkkal.


Csetneki József
Sárospatak ART ÉRT Alapítvány elnöke

Sárospatak, 2006. szeptember 12.  


 
 


/2006.09.17./

 

RÉSZLETEK - digitális fotográfiák a főiskolán

         

     Lassan harminc éve járunk be dolgozni munkahelyünkre, a főiskolára. Láttuk kora reggel, késő délután, télen, nyáron és színpompába öltöző őszben. Mindig más - küldte meghívását egy kiállításra Balogh István, a ME Comenius Tanítóképző Főiskola művésztanára...    

Van egy mondás, sokszor idézik is: "Az ördög a részletekben lakozik".
Az évek tapasztalata és egy más nézőpont azt mutatja, a részletekben a szépség lakik.
És ha felismerjük........ az ördögnek annyi!


                            
                                                         



 
 

/2006.09.17./

 
 

Búcsúvétel Sárospatakon egy történelmi család tagjától

               

     Gróf Bethlen Ferencné született Szentimrey Ilona 85 éves korában az amerikai Burlingtonban hunyt el. Hamvait férje a sárospataki családi sírkertbe hozta nyugodni szülei mellé, és ökumenikus szertartással vettek búcsút családtagjai, magyarországi tisztelői. A textiltervezői, közgazdászi és zenei képzettségű Ilona a világ sok országában tanított és számos karitatív szervezetben tevékenykedett. Férje, aki a történelmi Bethlen család sarja, a sárospataki Rákóczi Várban található kiállítást is folyamatosan gazdagítja tárgyi emlékek adományozásával. Édesapja a háború előtt a Pataki Kollégium és az Alsózempléni Református Egyházmegye világi főgondnokaként segítette az ősi intézményt.
A csupa szív, csupa tűz lelkületű Ilona emlékét szeretettel őrizzük.


 
 


Református Lelkészi Hivatal
/2006.09.17./


 

 

Jó idő, jó hangulat – sikeres volt az Újtelep Napja

               

     Már a Dunántúlon esett az eső szombat délután, de nálunk egész nap ragyogó, napsütéses idő volt. Ennek most különösen örültünk, mert A Művelődés Háza erre a délutánra és estére szervezte az Újtelep Napját, ami változatos szabadtéri programokat jelentett az Újtelep játszóterén…
Nem ez az első év, amikor A Művelődés Háza vezetése a lakosság közvetlen közelébe viszi a szórakoztató programokat. Ezzel azt a réteget célozzák meg, akik A Művelődés Házába nem mennek el, de ha már odaviszik a saját utcájukba a látványos produkciókat, akkor csak megnézik, meghallgatják, végül is jól szórakoznak. Ez az elképzelés most tökéletesen „bejött”, a Kispatak és a Lakótelep napja után most az Újtelep Napja is nagyszerűen sikerült. Ezért köszönet illeti az Észak-Magyarország napilapot is, akik kivették részüket a szervezésből is, és értékes jutalmak sorsolásával tették még örömtelibbé a napot. A délutáni programokból nehéz volna bármelyiket is kiemelni, hiszen a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Néptánccsoportja éppen olyan tapsot kapott, mint az Árvay József Gyakorló Általános Iskola mazsorett csoportja, a kerékpár shownak és a Bagaméri együttes gyermekműsorának is megvolt a célközönsége, akik direkt amiatt mentek ki. A humorra mindig vevők vagyunk, így a Miskolci Humor Színpad művészei sem utaztak ide hiába. Az esti koncertek közül elsőként az újhelyi-pálházai Cairo lépett fel – már nem először Sárospatakon – a megszokott sikert hozva. Mint ahogy Csatlósné Komáromi Katalin joggal konferálta be, az est sztárvendége, Csepregi Éva műsora zárta a napot, aki a legszebb dalaiból énekelt el egy jókora csokrot.
 


 
 

További fotók (82 kép délután) >>>
További fotók (70 kép este) >>>


Cziczer Katalin
/2006.09.16./


 

 

Súlyos kerékpáros közlekedési baleset

               

     Súlyos sérüléssel járó, kerékpáros közlekedési baleset történt szombaton este a 37-es főútvonal és Sárospatak- Végardó közötti bekötő szakaszon, amelyet most újítottak fel - nyilatkozta Molnár János rendőr törzszászlós, baleseti helyszínelő.
Egy feltehetően sárospataki lakos gyalogosan tolta a kerékpárját Végardó irányából a 37-es főút felé, az összekötő úton. Szemből két kerékpáros haladt, de a gyalogosan toló kerékpáros az úttest menetirány szerinti baloldalán tolta a kerékpárt, így a szemből közlekedő két kerékpárosból az első nekiütközött a gyalogosan kerékpárját toló személynek. A gyalogosan közlekedő kerékpáros az ütközéstől leesett az útpadkára és a fején megsérült. A mentőautó elszállította a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházba. A sérült kiléte ismeretlen, mivel semmilyen irat nem volt nála és az eszméletét még nem nyerte vissza. Valószínű, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
 


 
 

Törő Gábor
/2006.09.16./


 

 

Utazzon Kassára a lokálpatrióták szervezésében!

               

     Ezúton hívjuk fel az érdeklődők figyelmét, hogy II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 100. évfordulóján emlékvonat indul Kassára - küldte A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesület felhívását Saláta László, az egyesület elnöke, ugyanis a sárospataki utazóközönség szervezésében ők is rész vesznek...
  A vonatot a MÁV Nosztalgia Kft indítja 2006.október 28-án Budapestről. Sárospatakról október 29-én reggel 7 órakor indul tovább (közben Sárospatakon is megemlékezésre kerül sor).
A Sárospataji Lokálpatrióták Egyesülete kedvezményes áron szervezi az utat - a vonaton a kiállító kocsiban emlékeznek az eseményre.
A kassai Dómban emlékünnepségre kerül sor.
Mivel a hely és a létszám korlátozott, mielőbb várjuk érdeklődésüket és jelentkezésüket az egyesület telefonszámán: 06 30 / 311-5498, vagy Aranyosi Miklós e-mail címén.
 


 
 


Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete
/2006.09.16./


 

 

Marsai Ágnes kiállítása a református templomi galériában

               

     A Pécshez közeli Hosszúhetényben élő és alkotó grafikusművész, Marsai Ágnes egyetemi tanár alkotásai láthatók október 3-ig a református templomi galériában. Az utak címet viselő, elvontnak tűnő alkotások a szemlélőben az emberi lélekről, a mindenségbe illeszkedésünkről jelenítenek meg és gerjesztenek gondolatokat. Virágh Sándor lelkész megnyitójában elmondta: az emberiség büszke arra, hogy oda is épített utat, ahol elképzelhetetlen volna, gondoljunk csak a "Csalagútra", vagy a hatalmas viaduktokra, mégis, mintha elhanyagolódna a lélektől lélekig, szívtől szívig való utak építése, kátyúzása. A kiállítás sejteti azt az utat, amit az Isten épített az emberekig, és a képek talán éppen útjelző táblák az utazó lelkek számára.
 


 
 

További fotók>>>

Református Lelkészi Hivatal
/2006.09.16./


 

 

Felújították az útmenti keresztet

               

     Szép példája volt az összefogásnak az a csütörtöki ünnepség is, melyet a 37-es főútvonal végardói bekötőútja melletti kereszt felújítása befejezésének tiszteletére tartottak. Az ünnepségen részt vettek az egyház képviselői és a város polgármestere is – nyilatkozta Hutkainé Novák Márta alpolgármester asszony...
Ezt a keresztet több mint 100 éve állíttatta Rusznák János és felesége, amit most az unokák a szomszédokkal és a végardói lakosokkal újra megszépítettek. A környezetét kitisztították, a keresztet átfestették és kijavították. Ez egy emlék, egy mementó az itt élőknek az országút szélén. Régen szokás volt a határban, az utak mentén keresztet állítani. Az emberek mikor elhaladtak előtte, keresztet vetettek, a férfiak levették kalapjukat.
Köszönet mindazoknak, akik a felújításban részt vettek és akik ezt a kis ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel.
 


 
 

További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2006.09.15./


 

 

Még egy hét és nyit a Wellness

               

     A Hotel Bodrog új szárnya elkészült, eltűntek az állványok, a szakemberek az utolsó simításokat végzik. Bágyi Pált, a szálloda igazgatóját arról kérdeztük, hogy mikortól és milyen szolgáltatásokkal várja a vendégeket az új Wellness részleg…

A Hotel Bodrog új Wellness részlege 2006.szeptember 22-én 15 órától szeretettel várja kedves vendégeit. Szolgáltatásaink: úszómedence, jackuzzi,finn- és infraszauna, sókamra, gőzkabin, fitness terem, valamint álló turbószolárium.
Klubkártya vásárolható a szálloda portáján, a kártya tulajdonosai 2 órát 750,-Ft/fő áron tölthetnek el nálunk.
A sörözőben a szoláriumhoz zseton vásárolható, a szoláriumszoba liften is megközelíthető!
Szeptember 22-én 9 órától várja vendégeit a Bowling Club Sörözőnk, ahol kétpályás bowling található, melynek ára 2.200,-Ft/óra.
NYITÁSI AKCIÓINK:
- Egyet fizet, kettőt kap akció csapolt sörből!
- A bowling pályánk egész nap 50% engedménnyel, csak 1.100,-Ft/óra áron vehető igénybe!
További információkat a Hotel Bodrog portáján, vagy a 47/311-744-as telefonszámon kaphatnak.
 


 
 


/2006.09.15./


 

 

Elkészült a Városi Könyvtár információs rendszere

               

    Sikeresen befejeződött a Városi Könyvtár információs rendszerének a felújítása. A munkálatok több részletben zajlottak – nyilatkozta Halász Magdolna, a könyvtár igazgatónője…
Először is az olvasó számára a könyvtár megközelíthetőségének, nyitvatartási idejének a felújítása oldódott meg. Így A Művelődés Háza főbejáratánál, a könyvtár főbejáratánál, illetve a lépcsőfeljárónál fogadják ízléses feliratok az érdeklődőket, hogy hogyan lehet bejutni a könyvtárba. A könyvtáron belül pedig látványos eligazító táblák várják az olvasókat, melyek nem dekorációk, hanem a tájékoztatás eszközei. Nagyon örülünk annak, hogy a tájékoztatás mellett a gyermekrészleget még hangulatosabbá is tették az életnagyságú mesefigurák. Továbbá, a felnőtt és a gyermekrészlegben egy-egy költői idézetet, költői bölcsességet olvashatnak a felnőtt és a gyermekolvasók. Kétszeresen örülünk, először is ezért, hogy sikerült ilyen ügyes kezű szakembert találniuk - Mihalcsikné Forgács Mária személyében - aki a terveiket megvalósította, másodszor pedig azért, mert az elképzelésük 22 év után úgy valósulhatott meg, hogy azt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
 


 
 

További  fotók >>>

Törő Gábor
/2006.09.15./


 

 

Harminc éves a lakótelepi óvoda

               

     Több szempontból is volt ünnepi az idei évnyitó. Óvodánk 30 éve, 1976 augusztus 23-án nyitotta meg kapuit. Ezen az ünnepen új feladattal bővült intézményünk, közösségünk: a bölcsődés gyerekek gondozása, nevelése és az őket segítő gondozónők, kisegítők befogadása jelenti a változást életünkben – nyilatkozta Hubainé Józsa Magdolna óvodavezető helyettes…

Szeretnénk, ha fokozatosan mindannyian azon munkálkodnánk, hogy a Kincskereső Óvoda és Bölcsőde alkalmazotti köre közösséggé válna, hogy a mi intézményünk a mi bölcsődéseink, a mi óvodásaink a mi dolgozóink szemlélet működne közöttünk. Tudjuk, hogy ez lassú folyamat, de azt is, hogy ez működni fog, hiszen a 30 év alatt megtanultuk legyőzni a nehézségeket és örülni a sikereknek. Ünnepivé teszi ezt az alkalmat óvodánk névadása is. A névválasztáskor az motivált bennünket, hogy a legdrágább kincsünk a gyermek, akiben a személyiségfejlesztés során keressük a szépet és a jót, az értéket. Az óvoda nevelőtestülete és alkalmazotti közössége választása értelmében két dolgozónak adunk át „Óvodáért” díjat. Határozatunk szerint ezt a díjat minden nevelési év elején annak a pedagógusnak és technikai dolgozónak adja át az óvoda vezetője, akit az előző években mutatott példamutató munkája alapján, a dolgozók szavazataikkal arra érdemesnek találnak. Ez évben Hubainé Józsa Magdolna óvodavezető helyettes és Vas Istvánné dajka részesült ebben az elismerésben. Végül, de nem utolsó sorban, jubileumi jutalmak átadására is sor került. Az elmúlt hetekben volt Kovácsné Cili Veronika, Bodolóczkyné Lévay Klára, és Hársfalviné Törő Mária közalkalmazotti jogviszonyának 30., Muháné Henczel Ildikónak pedig a 25. évfordulója. Ezen az ünnepi napon megtisztelt bennünket jelenlétével Gyöngyösiné Henczel Gabriella, aki jó szívvel emlékezett vissza az együtt töltött évekre, és Vadkertiné Kőrössy Anna, az oktatási referensünk, aki elismeréssel szólt közösségünk munkájáról.


 
 

További fotók >>>

/2006.09.14./


 

 

Kulturális Örökségvédelmi Hétvége

               

 

                             A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZI GYŰJTEMÉNY PROGRAMJA
                                    Kulturális Örökség Napjai 2006. szeptember 16-17.

Szeptember 16-án 15 órától:
Feczkó Ágnes – Pavlics Tamás: VÁRNAK BENNÜNKET
című dokumentumfilmjének vetítése
az 1956-os forradalomban részt vett, majd a Kádár-rendszer által számon kért és meghurcolt szeminarista kispapokról a Szent Erzsébet Házban (Szent Erzsébet út 13., a volt Zrínyi iskola épülete)
A film megtekintését követően beszélgetés az alkotókkal, majd az épület bemutatása.
Minden résztvevő vendégünk egy pohár tokaji borra és pogácsára.

Szeptember 16-án és 17-én szervezett séta keretében mutatjuk be a Szent Erzsébet Házat, a sárospataki Római Katolikus Plébániatemplomot
és a Házad Ékessége című egyházművészeti tárlatot.

Időpontok:
Szeptember 16-án szombaton 10.00, 12.00,
Szeptember 17-én vasárnap 12.00, 14.00 és 16.00 órakor
A csoportok a Szent Erzsébet Ház elől indulnak



 
 



/2006.09.14./


 

 

Fórumot tartottak

               

    Szeptember 8-án lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztatót tartott A Független Sárospatakért Egyesület. A jelenlévőket Zérczi László egyesületi tag tájékoztatta az egyesület megalakulásáról, céljairól, terveiről, Sárospatak életében szándékozni kívánó jelenlétükről.
Az egyesület véleménye szerint a város civil szférája az eddigi tapasztalatok szerint nem tudta érdekeit kellőképpen képviselni. Parttalan viták helyett a városért csak együtt a politikai érdekeket félretéve lehet és kell tenni és dolgozni. Ezért A Független Sárospatakért Egyesület a politikamentes, valós együttműködésben látja a kitörési lehetőségek egyik pontját. Tagjaik és jelöltjeik nem tartoznak egyetlen párthoz sem, nincsenek érdekelve olyan érdekhálózatban, melyek kialakulhattak az elmúlt ciklusokban.
Őszinte, önzetlen tenniakarásra, együttműködésre törekszenek mindenkivel, ha valóban Sárospatakról van szó.
Mint mondták, alapvető szemléletváltásra és új gondolkodásmódra lenne szükség a nagyobb fejlődés reményében. Ehhez a politikát az üléstermen kívül kellene hagyni, ebből vélhetőleg már elegük van az embereknek.
A lakossággal a választásokat követően is szorosabb és folyamatos együttműködést szeretnének, tájékoztatva őket a város életében történő fontosabb dolgokról, pályázatokról, közbeszerzési eljárásokról.
Ebben szeretnének szerepet vállalni, jelöltjeiken keresztül döntéshozó és kontrollhelyzetbe kerülni.
Bemutatkoztak a képviselő-jelöltek és bejelentették, mától mindenki hivatalosan is jelölt, a szervezet is jelölve van és leadták a kompenzációs listát is.
Jelöltjeik:
01 sz. egyéni választó kerület: Göttli Gábor
03 sz. egyéni választó kerület: Egyed Gyula
04 sz. egyéni választó kerület: Kék Tamás
05 sz. egyéni választó kerület: Krai Csaba
06 sz. egyéni választó kerület: Vachter Gábor
07 sz. egyéni választó kerület: Demblovszky József
08 sz. egyéni választó kerület: Zérczi László
09 sz. egyéni választó kerület: Szegediné Pásztor Anita
10 sz. egyéni választó kerület: Sajtos Tiborné
Ezt követően a jelöltek is beszámoltak elképzeléseikről, majd a jelenlévők tehettek fel kérdéseket, melyek szép számmal érkeztek a jelöltekhez.


 
 


Törő Gábor
/2006.09.13./


 

 

Hétvégén lesz az Újtelep Napja

               

     A hétvégén, szeptember 16-án rendezik meg az Újtelepen a már hagyományosnak nevezhető Újtelepi Napot. Idén, a két évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonlóan az Észak- Magyarország is a rendezvény mögé állt – nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin.
Folyamatosan hirdetik is a programjaikat - mint egy közös rendezvényt - amelynek a Bercsényi úti játszótér ad helyet. A programokat - szintén a hagyományoknak megfelelően - úgy állítottuk össze, hogy főleg szórakoztató műfajúak legyenek. Ezekben vannak sárospataki közreműködők és távolabbról érkezők is. Lesz benne néptánc, mazsorett bemutató, kerékpáros bemutató, könnyűzene, humor, és természetesen a programok között vannak az Észak- Magyarország által meghirdetet nyereményjátékok és sorsolások is. Az est vendége Csepregi Éva lesz, akinek a közreműködése a fődíjak sorsolása közelében várható. Természetesen nem csak az Újtelepen élőket, hanem a város minden részéről szeretettel várják a sárospatakiakat. Remélik a többi szabadtéri rendezvényhez hasonlóan az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és mindenki jól szórakozik majd. Itt is az a törekvésük, hogy minden korosztálynak kellemes kikapcsolódásban legyen része.


 
 



/2006.09.13./


 

 

Köszönet a jelölőszelvényekért

               

     Ezúton is szeretne köszönetet mondani dr. Jánosdeák Gábor azoknak a sárospatakiaknak, akik mindenféle gyűjtés nélkül elvitték, vagy postán elküldték a jelölőszelvényeiket számára…
   Ezeket az elmúlt héten, a csütörtöki nap folyamán leadta a választási bizottságnak. Elkészült most már véglegesen az a program, amelyet a választásokra, a választóknak ajánlani szeretne. Ennek a leglényegesebb része, hogy valóban a jelen helyzetből indul ki, illetve abból a feladatból, ami most a legfontosabb. Segíteni az embereknek, hogy ki tudják fizetni a számláikat, segíteni a vállalkozóknak, hogy a megszorítások miatt, ne kerüljenek nehéz helyzetben. Szeptember 18-án délután 3 órától a Bodrog Hotel éttermében a teljes program ismertetésre kerül. Többek között szó lesz arról, hogyan képzeli el azt, hogy Sárospatakon az itt élők ingyen telefonálhassanak egymás között a városon belül, és még több más, hasonlóan közérdeklődésre számot tartó programelemet szeretne ismertetni.
Mindenkit nagy szeretettel hív és vár!


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.13./


 

 

Elkészült a Széchényi utca burkolata Végardón

               

     Az önkormányzat nyert 20 millió forintot a területfejlesztési célirányzatból 2006-ban, a Széchényi utca burkolatának felújítására, a Végardó és a 37-es főút közötti szakaszra – nyilatkozta Muha Ferenc főelőadó…
  A burkolat szélessége 3,5- 3,6 méter, erre került az új burkolat réteg, az aszfaltréteg, két oldalt pedig fél-fél méter szélességben köves útpadka készül. A munkálatokat a SRABAG Építőipari RT. Miskolc nyerte meg, közbeszerzési eljárás keretében. Vállalták, hogy a munkálatok szeptember végére elkészülnek.
A város több pontján elkezdődtek az útfelújítási munkálatok, ezek a Petőfi utca, Hunyadi utca és a Borsi utca. Jelenleg a Petőfi utca szélesítését végzik.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.13./


 

 

Boros rendezvényeken vendégszerepelt a Bodrog Néptáncegyüttes

               

          

     A Bodrog Néptánc együttes szeptember 9-10-én országos szüreti és boros rendezvényeken vett részt. Szombaton Az országos Bor- és Pezsgőfesztiválon mutathatták be környékünk tánchagyományait és szokásait. Ez éven már ötödik alkalommal vettek részt a Bodrogosok ezen a hatalmas tömegeket megmozgató, nagyon rangos rendezvényen, a budai várban. Vasárnap egy újonnan induló rendezvény egyik előadójaként Szentendrén a Skanzenben vendégszerepeltek. Az újonnan átadott felvidéki mezővárosi részben -
amelynek egyébként az átadásán is fellépett az együttes - szüreti felvonulással, néptánc előadással szórakoztatták a közönséget, s táncházat is tartottak. A rendezvényen szintén több ezres tömeg fordult meg, s élvezhette a vásári forgatag, mesterség bemutatók, bábelőadások mellett a Bodrog Néptánc együttes bemutatóit is.
- Ezeken az országos rendezvényeken azért fontos az együttes részvétele, mert a hegyaljai borok mellett így a hegyaljai kultúrával is megismerkedhetnek az érdeklődők. Nem csak a környék hagyományos táncait vonultatjuk ilyenkor fel, de például a szüreti hagyományokból Baksus figurája is megjelenik a felvonulásokon, esetenként más népszokás is - mondta el Darmos István együttes vezető.


 
 


/2006.09.12./


 

 

Tanévnyitó a Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán

               

     A Művelődés Háza felújított színháztermében tartotta tanévnyitó ünnepi tanácsülését szeptember 9-én a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara. A 2006/2007. iskolai év minden bizonnyal a változások tanéveként vonul be a főiskola történetébe - állapította meg dr. Komáromy Sándor a Kar újonnan kinevezett főigazgatója. Szólt a felsőoktatási törvény végrehajtásából adódó feladatokról, amelyek minden felsőoktatási intézmény működésére hatással leszek. Fontosak azok a kari törekvések is, amelyeket az új kari vezetés határozott el a pataki főiskolai képzés megújításáért és bővítéséért, gazdálkodásának stabizlizálásáért. A Karon az új tanévben közel ezer hallgató folytatja tanulmányait, közöttük 231 első éves hallgató, akik ez alkalommal tették le hallgatói fogadalmukat. Óvodások és kisiskolások, továbbá Lukács Ákos a hallgatói önkormányzat elnöke és dr. Jánosdeák Gábor Sárospatak város polgármestere is köszöntötte az elsős hallatókat. Az oktatói kar két főiskolai adjunktussal és öt főiskolai tanársegéddel lett gazdagabb. Az ünnepi tanácsülésen - a Miskolci Egyetem - képviseletében részt vevő dr. Stipta István általános rektorhelyettes néy hallgatónak köztársasági ösztöndíjat adott át. A kari tanácsülést a főiskola hallgatói által adott igényes ünnepi műsor és "beszélő színpadkép tette emlékezetessé. A tanévnyitó ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.
 


 
 


/2006.09.12./


 

Tisztelelt Választópolgárok!

               

     Egyed Gyula Zoltán vagyok, 1970-ben születtem Sárospatakon. A város akkori Esze Tamás Általános Iskolájában tanultam, majd a sátoraljaújhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskolába jártam. 1988-ban érettségiztem, Hercegkúton borászként helyezkedtem el. A sorkatonai szolgálat után a Köztársasági Őrezrednél, 1991-től, pedig a Magyar Honvédségnél szolgáltam. 1992-ben leszereltem és újra iskolapadba ültem, vendéglátást tanultam. Jelenleg felszolgálóként dolgozom. A feleségemmel együtt, tisztességgel, becsülettel, nagy szeretettel neveljük gyermekünket.

Itt nőttem fel, most is itt élek. Ismerem a térség és lakókörnyezetem problémáit, hiányosságait. Mint ahogy sok mindenkit, engem is bánt, hogy nyolc éve szinte nem történt semmi, ami az itt lakók érdekeit szolgálta volna, holott mindenki tudja: Sárospatak egyik legszebb része többet érdemelne. Én a tettek embere vagyok, ezért indulok az önkormányzati képviselő választáson, mert csak így hallathatom az itt élő szomszédaim, barátaim hangját.

Függetlenként, nem a pártérdek vezet, hanem a tettvágy és az a tudat, hogy nem a különböző befektetői és politikai csoportok, hanem a saját érdekeinket érvényesíthessük végre!

Amit szeretnék:

-folyamatos egyeztetés az itt lakókkal (hozzám bárki becsengethet, én továbbra is itt „a földön járok”)
-utak, járdák állapotának javítása
-a strand előtti rét jobb kihasználása, a parkoló helyek számának növelésével. Így nem gondot okozna, hanem még bevételt is hozhatna a sok idelátogató fürdővendég autójának elhelyezése egy őrzött parkoló létrehozásával. Valamint egy nagyobb terület lehetőséget adna rendezvények lebonyolítására is.
-játszótér a Suta-patak mellett, a strandfürdő parkolója mellett a zöldövezetben.
-a strandfürdő fejlesztése, a gyógyturizmus megteremtése, úgy hogy az itt élők se legyenek kizárva a lehetőségből, hogy profitáljanak belőle, és a magunkénak érezhessük környezetünknek ezt az adottságát
-bodrogparti sétány a Suta-ároktól a Fazekassori-gáton át a Görbe utcáig
-a lakók segítése a virágosítási programban, palántákkal.
-a szelektív hulladékgyűjtés nagyon jól működik, de szükség lenne még több szemétgyűjtő kihelyezésére a tisztább környezetért
-a lakossági zöld hulladék hetenkénti , rendszeres elszállítása.
-a Kazinczy és a Tompa utcákban élök, kényelmének javítása érdekében, a vasúti vonal mentén, hangfogó fal építése, a vasútí zaj csökkentése céljából
/Ez más településen létező dolog/
- köztéri padok kihelyezése
Szeretek itt élni, a város legszebb részén! Sokunk véleménye, hogy ne egy párt, vagy más érdekcsoport döntse el mi jó az itt lakóknak. Kérek mindenkit, támogasson szavazatával, hogy a mi érdekeink érvényesüljenek!

Tisztelettel: Egyed Gyula


 
 


Törő Gábor
/2006.09.12./


 

 
 

8KOR Színház Koltón vendégszerepelt

               

     Szeptember első hétvégéjén ismét Koltón szerepelt a 8kor. Erre az alkalomra összeállított műsorukkal nagy sikert arattak. A 8KOR Színház szeptember 3-án Koltón (Románia) vendégszerepelt a Koltói Ősz rendezvénysorozaton. Ezt az ünnepséget a helybéliek Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Koltón tartott mézeshetei tiszteletére rendezik meg, immár több mint tíz éve. Az együttes tagjait már házigazdaként köszöntik a település lakói, hiszen ez az ünnepség a kezdetektől fogva nem múlhat el a 8KOR szereplése nélkül. A határon túli magyarlakta területeken való fellépéseket szívügyeként kezelő együttes legközelebb, október 22-én Nagykövesden (Felvidék – Szlovákia) ad műsort útavatás alkalmából. Koltón a 8KOR Színházat Karacs Mónika, Donkó József, Nagy Zsolt és Sipos István képviselték. Nagykövesden szintén ebben a felállásban fognak szerepelni
 


 
 


A 8KOR Színház
/2006.09.11./


 

 

Elkezdődött a tanév

               

     A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában is szépen beindult a tanév. A 2. b osztály már sokkal könnyebben vette a startot, mint tavaly ilyenkor. Jó érzés látni, hogy mennyit fejlődtek a gyerekek. Hangulatos, otthonossá varázsolt teremmel várták a gyerekeket, amiben jól érzik magukat! Az első napok a felszerelés ellenőrzésével teltek, de már tanultak is, hiszen már tudnak olvasni, írni, számolni!!! A tízóraizás is nagy élmény volt számukra az első nyári vakáció után! - mesélték a tanító nénik.

 
 

További képek >>>

/2006.09.11./


 

 

Kedves Választópolgárok!

               

   Gulyás Péter vagyok, születtem 1968. december 12-én, műszaki középfokú végzettségű szülők gyermekeként. Először mérettetem meg magam önkormányzati képviselőjelöltként a 3. számú választókerületben. 1993-tól Sárospataki lakos vagyok. Sárospatakon a Szalkai út 11. sz. alatti összkomfortos családi házban lakom, melyet 2000-ben építettem.
Feleségem Gulyásné Boda Katalin a Bana- Tüzép értékesítési munkatársa. 3 kiskorú gyermekünk van, akiket nagy szeretettel, és gondoskodással nevelünk.
Sárospataki Erdészeti Igazgatóságon dolgozom Kerületvezetőként 1987 óta.

Választókerületemben, melyben indulni kívánok a képviselő jelölésért tisztelettel kérem az itt lakó polgárok, ismerősök, barátok, kedves szomszédaim támogatását. Amennyiben támogatásukkal lehetőségem nyílik Önökért, Környezetünkért, Városunkért képviselőként dolgozni úgy azt a legjobb tudomásom, tehetségem alapján igyekszem majd tenni!
Semmilyen felelőtlen ígéretet nem teszek, de pártoktól független jelöltként minden erőmmel azon leszek, hogy a választókerületünkben lakók életét -környezetét szebbé, jobbá tegyük!
Az útjaink állapotáért, amennyiben azt a Város költségvetése lehetővé teszi szintén síkra kívánok szállni, hiszen nagyon sok olyan mellékút és járda van körzetünkben, melynek állapota bizony siralmas! Az egész körzetünkbe nincs egyetlen játszótér, ahol a gyerekek nyugodtan, biztonságban játszhatnának!
Választókerületünkben lakó idős nyugdíjas emberekért -különösen az egyedül állókért -valamennyien többet tehetnénk, hogy ne legyünk közömbösek irántuk, szeressük tiszteljük és segítsük Őket. Ehhez természetesen nem kell képviselőnek sem lenni, de azt hiszem képviselőként talán ennek megszervezésében többet lehetne tenni!
Erdész, vadász és nem utolsó sorban horgász emberként a természet szerel- mese vagyok és ennek tudható be az is, hogy szívemen viselem a "Mi Kedves Bodrog folyónk" sorsát. Mindig felháborít, hogy egyes partszakaszokat tele- szemetelik a felelőtlen emberek, s ez még nem elég, de sokszor a folyót is.
Erdészként mivel a munkámnak ez része is, mindent megteszek erdeink, vizeink, környezetünk tisztaságáért és ez a jövőben sem lesz másként! Gyermekeinket is ebben a szellemben nevelem!
Városunk jövője sokban múlik a mi generációnkon, valamint az utánunk következő generáció nevelésén!
Minél több szakképzett munkaerőre, fiatal értelmiségre, diplomásokra van szüksége városunknak, ehhez persze új munkahelyekre, a meglévők bővítésére és munkahely megtartó képességre van szükség.
A fiatalok számára akkor lehet vonzó egy város egy település, ha tanulmányaik befejeztével munkát és lakhatási lehetőséget kaphatnak.
A mindenkori képviselőtestületnek feltétlen nagy hangsúlyt kell fektetnie a munkahely teremtő tevékenységük mellett, bérlakások építésére, hogy otthon maradásra adjanak lehetőséget a fiataloknak.

Kérem Önöket, hogy az őszi önkormányzati választásokon adják rám voksukat és tiszteljenek meg bizalmukkal, hogy dolgozhassak Városunkért és valamennyiünkért!

Tisztelettel: Gulyás Péter

Kérdését, javaslatát szívesen veszem az alábbi elérhetőségeken: Levélcím: Gulyás Péter 3950 Sárospatak, Szalkai u. 11. Tel.: 30/339-3152
 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.11./


 

 

Tisztelt 5. választókerületi Lakótársaim!

               

    Vigh László vagyok, 61 éves nyugdíjas gépészmérnök. Sárospatakon születtem, választókerületemben a VIGH család hatodik gyermekeként, a mostani Lavotta utcán lévő úgynevezett Pavletits tanyán. Sárospatakon legismertebb testvérem Vigh András, aki több évtizeden keresztül a Bodrog Áruház műszaki osztályának vezetője volt.
Feleségem 37 éve óvónő és több száz gyermeket tanított meg a legalapvetőbb dolgokra. Zoltán fiúnk gépészmérnök, szoftverkészítő programmenedzser, László fiúnk technikus és számítógépek értékesítésével és javításával foglalkozik. Ennyit a családról.
A KÉPVISELŐI munka során lényegesnek tartom, hogy minden döntést úgy hozzon a testület, hogy az a Sárospatakon élő emberek komfortérzetének, életkörülményeinek, életminőségének javítására irányuljon. Az, hogy a fentiek megvalósulhassanak elsődleges feladat MINÉL TÖBB munkahely teremtése Sárospatakon. A városban egy relatív elöregedés kezdődött meg, mert a végzett, jól képzett fiatalok más térségbe vonulnak dolgozni, ahol megfelelő bért kapnak munkájukért, amiből családot tudnak alapítani.
Ezen kívül lényegesnek tartott feladatok a következők: -fürdőfejlesztés folytatása, a turizmus fellendítése,
-az átmenő kamionforgalom elterelése a városon kívülre,
-folytatni kell a városban az utak javítását, homlokzatok felújítását,
-és folytatni kell minden olyan beruházást amely munkahelyet teremt,
-segíteni kell a Sárospatakon letelepedni szándékozó szakembereknek és családtagjainak a lakáshoz jutásában,
-folytatni kell a rászoruló időskorúak étkeztetését, segíteni őket az egészségügyi ellátás elérhetőségében.
Tisztelt Választópolgárok!
Ennek a bemutatkozó cédulának a másik oldalán egy nagyon lényeges mondat szerepel: VÁLTS ZÖLDRE, AZ ÉLHETŐ JÖVŐÉRT!
Ez arról szól, hogy a jövő biztonsága és generációi érdekében már napjainkban tennünk kell azért, hogy tiszta környezet maradjon utódainkra,
-beruházásainkat úgy kell megvalósítani, hogy több évtized múlva se legyenek környezetszennyezők,
-gondoskodni kell a szelektív hulladékgyűjtés teljes körű megvalósításáról, -fel kell számolni az illegális szemétlerakó helyeket.
Fokozott figyelmet kell fordítani a fiatalok egészségvédelmére, a szenvedélybetegségek megelőzésére, illetve gyógyítására. A tiszta környezet és természetvédelem mellett biztosítani kell az emberi méltóság védelmét, kiterjesztve azt a kisebb közösségek (etnikai, vallási) érdekeinek védelmére is.

Tisztelt Választók!
A felsorolt feladatok illetve tennivalók csak tervek, ezért konkrét dolgok megvalósítását ígérni
nem tudom. A tervek megvalósításához pénz kell, remélhetőleg az EU-s tagság új lehetőségeket teremt arra, hogy jó pályázatokkal és lobbizással a korábbi évekhez viszonyítva több pénz jut
majd Sárospataknak is. Olyan képviselő testületet kellene választani, amelyik a pártérdekeket félre- téve egy irányban húz egy jobb, egy élhetőbb Sárospatakért. Ha úgy gondolják, hogy végzettségem, élettapasztalatom hasznosítani tudom Sárospatak és az itt élő emberek érdekében,
KÉREM, SZÍVESKEDJENEK MEGTISZTELNI AZZAL, HOGY RÁM SZAVAZNAK.

Tisztelettel: Vigh László
Elérhetőségek személyesen: Hunyadi út 55., telefonon: 47/311-078

 


 
 

Törő Gábor
/2006.09.11./


 

 

Elkezdődik az értékesítés a kispataki lakóparkban

               

  A kispataki lakópark építése folyamatos érdeklődésre tart számot a lakosság körében. Az idén nyáron már két épület kinőtt a földből és azokon folyamatosan dolgoznak. A munka további üteméről és az értékesítés módjáról kérdeztük Keller Józsefet, a beruházót…

Az eltelt időszakban, ha nem is nagyon látványosan, de folyamatosan haladt a beruházás Kispatakon. Köztudott, hogy itt egy 140 ezer m2-es ipari terület volt, aminek a megmaradt épületeit, a területen lévő fákat, sást el kellett takarítani, ami az elmúlt évben történt meg. Megtörténtek az átminősítések is, amelyekhez óriási segítséget kaptam az önkormányzattól. A város vezetése - a polgármester és az alpolgármester úr - segítőkész hozzáállásának köszönhetően ezek rendben megtörténtek. Közben befejeződött a kivitelezése annak, ami nem látszik: az egész 140 ezer m2-nek kiépült a közműhálózata. A polgármester úrral éppen most jártuk be a területet. Nagy eredmény, hogy már a földben van a víz, a szennyvíz, a csapadékvíz, ami be van kötve a nagy rendszerbe és a villany is rövidesen kész. Ezek hatalmas munkák voltak, pénzben százmilliós tételek, viszont nem látványosak. Ez az alapja egy beruházásnak, a felépítményének pedig - egy pár milliárdos beruházásnak - a jövő év végére a föld felszínén kell lennie. Ez a lakóparkban, az üzletközpontban, az öregek otthonában, a benzinkútban és kis telkek kiosztásában fog megmutatkozni. Már készen vannak a látványtervek, a kislakás tervek is, amelyekből parcellákra 10-12 db épül majd, amelyekből a vevő válogathat. Az értékesítést a jövő héten szeretném elindítani. Olyan stádiumba került már ez a terület, hogy ez most már elkezdhető, hiszen a felépült egyik felépült épületben már a villany is bent van. Rövidesen ablakkal is ellátjuk őket, hogy télen a belső munkálatokat is végezni tudjuk. Így a jövő héten elindul az értékesítés, ill. a lakásokra, telkekre való bejelentkezés. Ezzel egy helyi ügyvédi irodát fogunk megbízni, ami napi kapcsolatban lesz az Egerben lévő ügyvédi irodámmal, akik már 13 éves rutinnal végzik ezt a munkát. Évvégéig még a most látható két épület munkálataiban fogunk látványos eredményt elérni, valamint a terület további rendezésében, a parcellázásban, hogy akik telket vásárolnak, pontosan tudják, hogy hol lesz az új otthonuk. A jövő év tavaszán pedig folytatódik a beruházás, a felsorolt épületekkel. Én úgy gondolom, hogy jövő májusban az „A” épületben az első lakót a polgármester úrral köszönteni fogjuk és utána szépen, folyamatosan 3 év alatt be fog népesedni a lakópark.

Keller úr nyilatkozatához dr. Jánosdeák Gábor polgármester a következőket tette hozzá:
„Városunk fejlődését nagyban segíthetik az idetelepülő befektetők. Ezeknek a befektetőknek a megfelelő fogadása, segítése, egy nagyon fontos feladata az önkormányzat vezetőinek. Azonban ki kell emelni, hogy városunkban nagyon sok vállalkozó megfordul, de nagyon kevés az olyan korrekt vállalkozó, mint Keller úr. Ő, amit megígért eddig, azt mindig betartotta  ami a mai világban nagyon ritka dolog. Ez a több százmilliós beruházás ennek a városrésznek, Kispataknak - és az egész városnak - egy olyan emlékezetes beruházása lesz, amit sokáig, példaként említhetünk. Ha belegondolunk, hogy itt nem csak lakások lesznek kialakítva, de lesz nyugdíjas otthon, bevásárló központ is és benzinkút is, akkor láthatjuk, hogy ez a beruházás új munkahelyeket is teremt. Nagyon hiszek abban, hogy azokat a befektetőket, akik idejönnek, nemcsak anyagi haszonból kifolyólag lehet megfogni, itt marasztalni, hanem mindenképp kell egy nagyon jó személyes kapcsolat is. Ami Keller úr, és köztünk kialakult, az egy példás kapcsolat: mindig hallgat ránk, ha olyasmit tanácsolunk, ami mindenkinek a javát szolgálja, és mi is megteszünk mindent azért, hogy a beruházása dinamikusan haladjon.”

 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.10./


 

 

Hörcsik Richárd leadta ajánlószelvényeit

               

  A Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum közös polgármester-jelöltje 2006. szeptember 6-án leadta a jelöltséghez szükséges kopogtatócédulákat.
Ahogyan Hörcsik Richárd a Városházán elmondta, az elmúlt időszakban sokat jelentett számára a polgárok bizalma, amit a hozzá eljuttatott több ezer kopogtatócédula is bizonyít.
Továbbra is bízik abban, hogy a választásokon Sárospatak a változás mellé áll, és végre elkezdődhet az a munka, ami nemcsak a fejlesztésekben, hanem a város működésében is a 21. századot idézi majd.
Aros János a Fidesz sárospataki csoportjának elnöke a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum jelöltjei ajánlószelvényeinek, illetve a szövetség közös listájának benyújtásakor elmondta, hogy az elmúlt időszakban mind a 10 jelölt komoly munkát végzett a saját körzetében. A polgári szövetség egységes és készen áll az őszi megméretésre.
 


 
 


A Fidesz Sárospataki Szervezete
/2006.09.10./


 

 

Bemutatjuk Kék Tamás képviselőjelöltet

               

  Kedves sárospataki Választópolgár!
Kék Tamás vagyok. 1975-ben születtem Sárospatakon. Feleségemmel és kisfiammal Végardón élünk, de munkám a belvárosba szólít nap mint nap. Végzettségemet tekintve energiaipari technikus vagyok bár az elmúlt 10 évben vállalkozásunkban az élet számos területén kipróbálhattam magam, sikeresen. Így vállalkozóként és magánemberként is megtapasztalhattam városunk önkormányzatának hiányosságait.
Ezen észrevételek és tapasztalatok miatt határoztam el, hogy indulok a 2006. évi önkormányzati választásokon. Amennyiben sikerül elnyernem támogatásukat, fiatal, dinamikus lendületemmel igyekszem segíteni a munkát, ami Sárospatakot végre elindíthatja a fejlődés útján.

Célkitűzéseim a következők:

· A város marketingjére nagyobb figyelmet kell fordítani, mert a befektetőket így lehet hatékonyan befolyásolni, ez vonzza őket a városba.
Ám az első lépést nekünk kell megtenni. (Például egy ipari park kialakítása pályázatok útján könnyen a városba vonzza a tőkét.)

· Az önkormányzat gazdálkodását át kell értékelni és meg kell vizsgálni a lehetőségét a bevételek növelésének.

· Az építésügyi hatóság munkáját segíteni kell a gyorsabb ügyintézés érdekében.

· Régi álmom a lámpás kereszteződés körforgalommal való kiváltása. Gyorsabb, szebb, praktikusabb.

És még számtalan dolgot meg lehetne ígérni, én azonban tenni akarok!
TENNI:
Sárospatak jövőjéért,
a családok jövőjéért!

Kék Tamás a 4.számú válaszólerületben (Belváros), a Fügeltlen Sárospatakért Egyesület támogatásával indul az önkörmányzati választásokon.
 


 
 


/2006.09.09./


 

 

Miniszter avatta a Végardói Faluházat

               

      Hiller István, művelődési és közoktatási miniszter volt az illusztris vendége a Végardói Faluház és Tájház ünnepélyes átadásának, amit a Végardóért Egyesület szervezett. A újonnan avatott faluház látványa és a fiatalok frappáns műsora a miniszteri vendéget annyira megragadták, hogy a az előre megírt protokoll szöveget félretéve, saját szavaival reagált a látottakra. Ennek okát egy kérdésre válaszolva ki is fejtette…

Megragadott az az élőkép amit itt a fiatalok produkáltak. Az a valóság, ami nem egy leírt szövegből és nem egy előre felvett videó klipből sugárzott ránk, hanem azt láttam hogy a tizenéves fiatalok csodálatos magyar népi táncot járnak, aztán a kortársaik, más fiatalok néhány perc múlva modern táncokat, és a két csoport érdeklődve nézte végig egymás táncát. Ez azt mutatja nekem, hogy nem csak a tehetség, de az érdeklődés is megvan. Azt mutatja, hogy a hagyomány tisztelete, a tradíció becsülete - hiszen az ősi népi táncainkat járták – és az újra való nyitottság, a modernség együtt van. És amíg ez a kettő egy egységet képez, addig a magyar kultúrának jó esélye van a valódi és igazi fejlődésre. És ha mindez társul azzal, hogy egy valóban nehéz sorsú épületet sikerül megújítani, szépségessé tenni és alkalmassá arra, hogy a helyi közösségnek, a végardóiaknak kulturális otthonuk legyen, akkor érdemes félretenni a hivatalos szöveget, érdemes a leírt papírt nem felolvasni, hanem mindazt elmondani, amit az ember magyar emberként, magánemberként és persze más szemszögből, a kultúráért felelős kormánytagként lát. Nekem többet jelentett ez az élmény, mint a leírt szöveg felolvasása, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom az ittlévőkkel a gondolataimat, az elismerésemet. Nagyszerű dolog volt. Amit itt látok az nem jellemző az országban, ahol nagyon sok is művelődési ház van elhanyagolt állapotban. Az én programom egyik középponti eleme éppen az, hogy nekilássunk, és nagyobb ütemben felújítsuk ezeket az épületeket. És azért is jöttem el, hogy ennek a felújított faluháznak a hírét, becsületét és tiszteletét elvigyem szerte az országba.

Dr. Jánosdeák János polgármester elmondta, hogy ez a ház az első lépése lesz annak, hogy ha igény van rá, különböző faluházakat és olyan kulturális és egyéb szórakozási lehetőségeket biztosítsunk, amit a közösségek igényelnek. Számunkra nagy élmény, hogy ilyen örömet tudtunk szerezni a végardóiaknak. A Végardóért Egyesület, amely elkezdte szervezni és összehozni a közösségeket, ebben nagyon sokat segített. Mint ahogy a köszöntőben is elmondtam, nagyon sokat kellett ehhez az önkormányzatnak pályázni, hogy megépüljönnez az épület. Igazából viszont szellemiséggel, tartalommal majd a végardóiaknka kell megtölteni. Az lenne jó, ha minél előbb belaknák ezt az épületet és valóban úgy élne, mint egy igazi közösségi centrum.

 


 
 

További képek >>>

Cziczer Katalin
/2006.09.08./


 

 

Városunkban járt Pokorni Zoltán

               

      2006. szeptember 7-én Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő – polgármesterjelölt vendégeként Sárospatakon járt Pokorni Zoltán, a FIDESZ alelnöke, aki a 475 éves Református Kollégium Imatermében tartott lakossági fórumot. A fórum után jövetének céljáról kérdeztük…

    Ez nem egy szokásos, oktatással kapcsolatos beszélgetés volt, hiszen az önkormányzati választási kampányban vagyunk. Dr. Hörcsik Richárd képviselőtársam a FIDESZ polgármesterjelöltje. Én őt nagyon kedvelem, nagyon becsülöm. Egy egyenes, őszinte embert ismertem meg benne, aki amit gondol, azt is mondja és úgy is cselekszik. Az egyenes, őszinte beszédet én nagyon fontosnak tartom, különösen mostanában, amikor annyi minden van tele hazugsággal, ámítással, mellébeszéléssel. Richárd, hogy belevág ebbe, elvállalja a polgármesterjelöltséget és aztán - reményeink szerint - a polgármesterséget is, ez szerintem Sárospataknak is lehetőségeket tartogat. Hiszen ő egy nagyon tekintélyes, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező politikus, és jól látszik, hogy itt, a hazai források a következő évben nagyon szűkösek lesznek. Sárospataknak fejlődésre, fejlesztésre van szüksége és ezt egyetlen egy forrásból remélheti, az Európai Unió pénzeiből. Richárd, a maga nemzetközi diplomáciai rutinjával, tapasztalatával Sárospatak számára rengeteget tehet és bízom benne, biztos vagyok benne, hogy tenni is fog.

A riport után Dr. Hörcsik Richárd és Dr.Dienes Dénes gyűjteményi igazgató mutatták meg vendégüknek a Nagykönyvtár kincseit, a hosszú idő után visszatért könyveket.

 


 
 

További képek >>>

Cziczer Katalin
/2006.09.08./


 

 

Rendőrök vigyáznak az iskolásokra

               

    A tanévkezdeti időszakban a gyermekek védelme, közúti közlekedésük fokozott biztosítása 2006 szeptemberében is a rendőrség kiemelt feladatát képezi. Ennek oka, hogy a gyermekek - mint a közúti közlekedés legvédtelenebb képviselői - a nyári vakációt követően az általános iskolák környékén fokozott közlekedési veszélynek vannak kitéve – nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr százados, közlekedésrendészeti fővizsgáló…
A tanévkezdeti közlekedési akciója során szeptember hónapban, az oktatás kezdetének időszakában kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a Sárospataki Rendőrkapitányság az általános iskolák környékén és ott, ahol a továbbiakban ez indokoltnak mutatkozik. A rendőri jelenlét során a rendőrök elősegítik a tanulók biztonságos közlekedését, az úttesten történő áthaladásukat. E mellett kiemelt figyelmet fordítanak a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, kiemelten a biztonsági öv és a biztonsági gyermekülés használatára. Az Országos Rendőrfőkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az általános iskola első osztályos tanulóinak üzenő füzetet, matricát és órarendet készített, amelyet a rendőrök személyesen adtak át a sárospataki iskolákban a gyermekeknek. Közben elbeszélgettek a gyerekekkel, felhívták a figyelmüket a biztonságos közlekedése.

 


 
 

További képek >>>

Törő Gábor
/2006.09.07./


 

Gázrobbanás Sárospatakon

               

    Csütörtökön délben Sárospatakon, az Esze Tamás utcában egy kertes családi házban felrobbant a kiáramló gáz, ahová a Sátoraljaújhelyi Tűzoltóság szakemberei vonultak ki, a Sárospataki Rendőrkapitányság beosztottaival együtt. A robbanás körülményeiről Fodor Béla tűzoltó százados szolgálatparancsnok nyilatkozott…
A jelzett helyen vélelmezhetően az idős bácsi - aki kocsonyát főzött - az ételt a gáztűzhelyen hagyta. Az étel feltételezésük szerint a gáztűzhely rózsájára kifolyt, az égés megszűnt, s ennek következtében a gáz a szabadon kiáramlott a helyiségbe. Hogy milyen energiától robbant be, az még vizsgálat alatt van. Személyi sérülés nem történt, a házat majd statikusok fogják átvizsgálni, mivel az északi fala teljesen kidőlt.
 


 
 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2006.09.07./


 

 
 

Szezonzáró rock-koncert lesz a Mandulás-hegyi lőtéren

               

    Ezen a hétvégén, szeptember 9-én lesz a záró bulija az Irgum Burgum Nomád Rock Clubnak, ahol közel 40 zenekar lépett fel a nyáron, amikor minden szombaton óriási Blues, Rock és Jazz zenétől zengett a hegyoldal – invitálja a rock kedvelőit Erdei János…

Mindenkit szeretettel várunk erre az utolsó alkalomra fönt a sárospataki lőtéren, ahol ezen a hétvégén a Blues Bolhák játszanak. Ez a csapat azokból a zenészekből áll, akik 2002-ben a Jézus Krisztus Szupersztárt adták elő itt Sárospatakon, a várárokban. Ezek a zenészek már ismerik Sárospatakot és nagyon nagy szeretettel jönnek. Remélem, hogy óriási bulit játszanak. Utána pedig a Fat Rockers fog játszani, amelynek én fogok énekelni egy-két boogie nótát 74-ből, jó AC/DC nótákat. Felelevenítjük a régi korszakot, megmutatjuk a fiataloknak, hogy miről is szólt régen a mi fiatalságunk.
Továbbra is ingyenes a buli, tehát nincs belépő, pontosan azért, mert ugye a minisztérium által támogatott koncertsorozatról van szó. Így mindenki által elérhetőek ezek a színvonalas koncertek. Meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon komoly színvonalat képviselnek az amatőrzenekarok, leesett az állunk, amikor meghallottuk őket. Én nagyon-nagyon sok koncertet végigjátszottam és nagyon sok zenekart hallottam életemben és meg kell, hogy hajoljak az itteni zenekarok, és az egész amatőr rock társadalom előtt, mert fantasztikus felkészültségről és fantasztikus hitről és tehetségről adtak tanúbizonyságot. Remélem minél többen eljönnek erre a záró bulira és lesz még folytatás…
Most ezen dolgozunk, hogy sikerüljön olyan forrásokat találni, ami lehetővé teszi, hogy a későbbiekben is szervezhessünk ilyen ingyenes koncerteket.
Egyelőre azonban vége, tehát ez az utolsó. Kicsit kifújjuk magunkat, de előtte még egy utolsó óriási nagy bulit tartunk!
 


 
 


/2006.09.06./


 

 

Nemzetközi kutyakiállítás volt Sárospatakon

               

    Negyedik alkalommal rendeztünk CAC nemzeti kutyakiállítást Sárospatakon. Ez a kutyakiállítás a meghirdetése után sokkal szélesebb reklámot kapott, mint az eddigi kiállítások. Ennek köszönhetően a nemzeti kiállításból nemzetközivé nőtte ki magát – tudtuk meg Pingor Zsolttól, a rendezvény szervezőjétől…

Ez látszik a 6 országból nevezett kutyákról, hiszen Magyarországon kívül Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Oroszországból, Romániából és Szerbiából is hoztak a kiállítók kutyákat. Ezen kívül két országból lett volna még kutyánk: Németországból és Olaszországból, de sajnos visszavonták a nevezésüket. A kutyáknak a papíron nevezett mennyisége 491 volt. A ténylegesen elhozott kutyák száma 470 körül mozgott. A fajtáknak a száma is nagy volt, 110 fajta kutyát vonultatott fel a kiállító közönség. A 110 fajta között 14 olyan kutya volt, amely világszínvonalon ismert kutyus, tehát ebben világ és Európa győztes kutyák is megtalálhatóak voltak. Külön érdekesség volt egy leonbergi tenyészpár, ami csodálatosan szép volt. A kutyákat 9 kínálati körben 9 különböző bíró bírálta. A 9 bíróból 2 nemzetközi szintű szakember, az egyik Szerbia-Montenegróból érkezett - Paróczy Pál - a másik a Miroslav Bunis nevű úriember, aki a társasági kutyákat és az agarakat bírálta, ő Pozsonyból érkezett. Ezen kívül nagyon-nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének az elnöke Kórós András is részt vett a kiállításunkon, ill. ő volt a kiállításnak a vezetőbírója is. Ezen kívül ő bírálta a labradorokat, a golden retribereket és a spánielféléket és érdekes módon pontosan a kiállítás legszebb kutyáját, egy golden retribert is.
A kiállítást 6 hónapos szervezőmunka előzte meg. Nagyon sok múlott a reklámon, a marketing tevékenységen, szponzorokat, támogatókat kellett keresni. Köszönetemet fejezem ki az egyesület nevében a Hotel Bodrognak, a Pajzos és a Megyer Rt-nek, a Zemplén Televíziónak, mint médiatámogatónak, és az Anivet Kft-nak. Ők biztosították a helyet, a bírók ellátását és a kiállítók díjazását. A Pajzos-Megyer Rt. által a bírói fogadásra felajánlott pincelátogatás nagyon jól sikerült, jó visszhangot keltett a bírók körében.
Külön köszönjük a város segítségét, ami kétévente mindig segítségben részesít bennünket, hiszen az ebben az évben is a kiosztásra került nagyon szép porcelánkutyákat Sárospatak Város Önkormányzata vásárolta meg nekünk, amit külön megköszönök dr. Jánosdeák Gábor polgármester úrnak, valamint azt is, hogy a MEOE elnökét, Kórós Andrást egy üveg „polgármesterek borával” ajándékozta meg. Szintén ebből a borból kapott egy palackkal a délutáni döntők alkalmával a legtávolabbról jött kiállító, egy lengyel hölgy, aki 640 km-t utazott, hogy itt kiállíthasson egy pireneusi hegyi pásztorkutyát.
Kórós András a megnyitón hangsúlyozta, hogy Sárospatak nagyon jó adottságokkal és jó rendezői gárdával rendelkezik, és ötösre vizsgázott ebben a szervezői munkában. Elmondása szerint Sárospatak joggal pályázhat két év múlva ismét, egy ilyen kutyakiállítás megrendezésére.
 


 
 


További fotók (125 db LEVI FOTÓ) >>>

További fotók (125 db LEVI FOTÓ) >>>


Cziczer Katalin
/2006.09.06./


 

 

A Független Sárospatakért Egyesület

               

    A Független Sárospatakért Egyesület - politikamentes civil szervezet
Sárospatak város fejlődése sokunk szerint nem éri el a környező, hasonló településekét. Tokaj, Szerencs, Sátoraljaújhely lépésekkel előttünk jár. Több, a város alapvető gondjait jelentő probléma nem oldódott meg - mutatja be az egyesületet Zérczi László. Kiemelten: munkahelyteremtés, a fiatalok elvándorlása, közutak és a forgalom állapota, Végardói Termálfürdő, oktatási intézmények. tornacsarnok stb. „A Független Sárospatakért Egyesület” szeretné, ha a város fejlődése felgyorsulna. Ezért az önkormányzati választáson jelöltjeink a következő sarokpontok mellett teszik le véleményüket. Aki ezzel egyetért, szavazzon „A Független Sárospatakért Egyesület” jelöltjeire.

Céljaink:
1. Természeti és épített értékeink megóvása – Bodrog-part, Berek, holtágak, a belváros önkormányzati tulajdonú épületeinek homlokzat felújítása.
2. Polgárbarát ügyintézés a város közhivatalában: okmányiroda, építésügyi hatóság.
3. Politikamentes, szakmaiságra épülő tudatos és valós együttműködés, a bizottságok külsős tagjai szakmai alapon kerüljenek kiválasztásra.
4. Munkahelyteremtés és szakképzés összehangolása, befektetők idevonzása, ipari park létrehozása (Vásártér).
5. A közúti közlekedés javítása, a lámpás kereszteződés kiváltása körforgalom megépítésével, a Gárdonyi út híd felöli oldalán járda építése, veszélyes útszakaszon sebességcsökkentés technikai megoldása.
6. Az alsó fokú, kötelező feladatot ellátó oktatási intézmények működési feltételeinek javítása felújítással, bővítéssel: óvodák, Rákóczi iskola. A középiskolák kollégiumi gondjainak megoldása. Szabadidős és egyéb sporttevékenységek végzéséhez megfelelő létesítmény építése.
7. Az önkormányzat üléseiről, döntéseiről, a folyamatban lévő pályázatok eredményeiről, közbeszerzési eljárásokról tájékoztatás a város honlapján.
A képviselő-testület valamennyi tagja rendszeresen köteles beszámolni a választópolgároknak az általa elvégzett munkáról.
8. A testvérvárosi kapcsolatok gazdasági lehetőségeinek kihasználása.
9. A Termálfürdőt a város célbefektetésként kezelje.
Mutassunk együtt példát!

Képviselő-jelöltjeink:
01 sz. egyéni választó kerület: Göttli Gábor
03 sz. egyéni választó kerület: Egyed Gyula
04 sz. egyéni választó kerület: Kék Tamás
05 sz. egyéni választó kerület: Krai Csaba
06 sz. egyéni választó kerület: Vachter Gábor
07 sz. egyéni választó kerület: Demblovszky József
08 sz. egyéni választó kerület: Zérczi László
09 sz. egyéni választó kerület: Szegediné Pásztor Anita
10 sz. egyéni választó kerület: Sajtos Tiborné

2006. szeptember 8-án 17 órától lakossági fórumot tartunk, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Helye: Rákóczi Panzió
 


 
 


A Független Sárospatakért Egyesület
/2006.09.05./


 

 

500 év magyar történelme dalban-versben

               

 
Dinnyés József és az ART ÉRT Alapítvány közös rendezvénysorozata 2006 szeptemberétől 2007 júniusig.

"Nagyon szeretném a magyar költészet elmúlt ötszáz évéből idézni azokat a verseket, amelyek megráztak és kifejezőkészségem erősítették, szókincsem gyarapították. A XIX. század második felére fokozatosan leszoknak a költők a zene és a versszöveg szoros együttműködéséről. A beszélt szöveg, a ritmus, a rím és nem utolsó sorban a központozás, azaz az írásjelek használata kezdi elfoglalni a muzsika helyét. Feltételezzük, hogy a korabeli helyzetjelentés, a versek zenével illusztrált bemutatása és a régi idők felelevenítése újabb történelmi felfedezést nyújt a hallgatóknak.
Az alapoktatás és a középiskolai tanulmányok ismereteit, a történelmi regények, színpadi művek és filmek élményszerű emlékeit kiegészíti a tíz előadásból megismert nemzeti ismeret."  - írja  Dinnyés József, zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”.

Az előadássorozatra bérletek válthatók 3.000 Ft-os áron. Egyszeri részvételre szóló jegyek ára 600 Ft/előadás.

Szeptember 12. 18 óra
Ki vagyok? Mit akarok? Hogyan mondjam el? Saját szövegű dalaim. Az önmeghatározás kísérletei.

Október 3. 18 óra
Kik vesznek körül? Kortársak.
A velünk egy időben élő költők énekelt versei.

November 14. 18 óra
Hol vannak a többiek? Határon túl.
A környező országokban és a diaszpórában alkotó költők énekelt versei.

December 12. 18 óra
Kiket követünk? Mit csinált, mit olvasott dédapánk, nagyapánk?
A XX. század első felének irodalma a Kárpát-medencében.

Az előadások helyszíne az ART ÉRT Alapítvány, Kazinczy út 27. Bérletek igényelhetők ugyanitt, illetve a 47/313 255-ös telefonon, vagy az info@artert.hu címen.
Az előadások részletes tematikája megismerhető a www.artert.hu weboldalon.

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK.
 


 
 


/2006.09.05./


 

 

Rendőrségi hírek

               

    Pénteken éjszaka súlyos sérüléses közlekedési baleset történt Kenézlő községben. Egy Trabant típusú személygépjármű nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, az úttestről lehaladt és egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsi utasa 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett – nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr százados.

Ismét háromnapos akciót tartottak

B-A-Z megyei Rendőrkapitányság intézkedése alapján, a szeptember 1. és 3. közötti hétvégén a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el. Az ellenőrzés célja a baleseti helyzet javítása, a balesetveszélyes magatartás visszaszorítása, és a közlekedés pozitív irányú befolyásolása volt, amit látható rendőri jelenléttel valósítottak meg. Az ellenőrzés főleg a 37-es számú főút és a Sárospatakon átmenő utak ellenőrzésére terjedt ki. Az akció eredményes volt, a három nap során az intézkedő rendőrök több esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, és szabálysértési feljelentést tettek a közlekedési szabálysértőkkel szemben.
 


 
 


Cziczer Katalin
/2006.09.04./


 

 

Az 1. választókerület független jelöltje Jarecsni János

               

    Tisztelt Választó Polgárok!

1960. február 22-én születtem. Sárospatakon a Baross Gábor utcában lakom. Végzettségem gazdasági mérnök. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkáraként tevékenykedem. Az Önök jóvoltából 1998. óta vagyok a sárospataki önkormányzat 1.sz. választókerületének a képviselője. Feleségem az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban dolgozik, mint iskolatitkár. Két gyermekem van. Idősebbik fiam jelenleg felsőfokú tanulmányait folytatja Budapesten, a fiatalabbik Sárospatakon középfokú intézmény tanulója- mutatkozik be Jarecsni János, független képviselőjelölt.

A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkáraként a borvidéket országos és nemzetközi szinteken képviselve igyekszem Sárospatak polgárainak az érdekeit is szem előtt tartva dolgozni.
Az Önök segítőszándékú javaslataival, együttműködésével az elmúlt nyolc évben sikerült a körzetben jelentős eredményeket elérni, melyet a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni:
• Utak aszfaltozása ( Nagy Lajos u., Bercsényi u, Esze Tamás u, Tokaji Ferenc u., Csokonai u., Gyóni Géza u., Hunyadi utca amely az ősszel készül el. )
• A játszótér felújítása és az európai uniós normáknak megfelelő szintű fajátékok kihelyezése, mely nem csak az itt élők által kedvelt hely, hanem a város más területén lakók és iskolák tanulói is szívesen választják kikapcsolódásuk helyszínéül.
• Szelektív hulladékgyűjtés beindítása
• Zöld felület gondozása
• A már hagyománnyá vált Újtelep Napja megrendezésének támogatása
• Wesselényi úti buszmegálló megépítése

A választópolgárokkal folytatott beszélgetések során felmerült és még megoldásra váró feladatok:
• A még felújításra nem került utak aszfaltozása (Bocskai u., Mandulás u. Kinizsi u. körzethez tartozó része, Madách u., Baross Gábor u.)
• A rászoruló családok fenntartási költségeinek enyhítésére megfelelő - helyi önkormányzati - támogatási rendszer kiépítése
• Járdák felújítása
• Pályázati lehetőséggel a csapadékvíz elvezetésének megterveztetése és megvalósítása
• Építési telkek kialakítása
• Képviselő testület döntése értelmében a közeljövőben az önkormányzat egy 200 millió forintos beruházási program keretében felújíttatja a Vörössipkások útját, a Szabó Gyula utcát, az Eötvös utat, a Bláthy Ottó utcát, valamint a Wesselényi és a Patak-Tank ( benzinkút ) közötti útszakaszt.

Remélem rajtam kívül sokan gondolják úgy, hogy a körzet szép épületeivel, felújított útjaival és ápolt közterületeivel az utóbbi években egyik legélhetőbb városrész lett Sárospatakon, melyhez természetesen az itt lakók is nagyban hozzájárultak.
A megoldandó feladatok sora azonban még nem fejeződött be, mert megválasztásom esetén újabb megoldandó kérdések merülnek fel. Természetesen mint eddig is ezután is Önöket választópolgárokat és a választókerület érdekeit fogom képviselni.
Független képviselőjelöltként továbbra sem hatnak rám pártok, szervezetek kötelmei, engem kizárólag a választóim elvárásai köteleznek.

Köszönöm mindazoknak, akik eddig is ajánlószelvényeik eljuttatásával hozzájárultak, hogy képviselő jelöltként elindulhatok a választáson.

                                Kérem Önöket, hogy 2006. október 1-jén szavazataikkal is támogassanak!

 


 
 


Törő Gábor
/2006.09.04./


 

 

A megye legjobb focistáit láttuk vendégül

               

    Vasárnap délután a Diósgyőri Torna Club volt vendége a Sárospataki Torna Clubnak. Sportegyesületük az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját – nyilatkozta Kerchner Zoltán, az egyesület elnöke.
    Erre az alkalomra az elmúlt évben nem sikerült megfelelő színtű vendéget meghívni a labdarúgó szakosztály számára. Ebben az évben ez sikerült, hiszen a Diósgyőri Torna Club elfogadta meghívásukat, amit ezúton is szeretnének megköszönni. Sajnos a bajnoki mérkőzéseken mutatott játékunk nem feltétlenül az ünnepet sejteti. Úgy gondolom, hogy az egyesület nem csak a máról szól, hanem a tegnapról és a holnapról is. Ebből a szempontból fontos számunkra, hogy érzékeltessük a város sport egyesületének egykori és majdani játékosai számára, hogy van a futballnak múltja, és reméljük lesz jövője is felnőtt szinten. Ezért szerettük volna, akár motivációs céllal is, ezt a mérkőzést szépen és becsülettel a Sárospataki Torna Club hírnevéhez méltóan megrendezni. Az idő is – szerencsére - a mérkőzésre kijavult, ez talán egy kis örömmel tudott szolgálni azoknak a nézőknek, akik kilátogattak, és láthatták az NB I-es Diósgyőrt barátságos mérkőzésen testközelből, a megye legjobb futballistáit.


 
 


További LEVI-FOTÓK

Törő Gábor
/2006.09.04./


 

 

Elkezdődött a tanév

               

    Városunk minden általános és középiskolájában megtartották az évnyitó ünnepélyeket. Az Árvay József Gyakorló Általános Iskolában pénteken délután 5 órakor kezdődött az ünnepség, amikor benépesült az iskola aulája. A hagyományoknak megfelelően egy kiselsős is szót kapott, aki bátran szavalta el a versét. Pásztor Andrásné igazgatónő kedves szavakkal köszöntötte a szülőket és a diákokat. Hétfőn már rendes tanítási nap lesz, és ezzel elkezdődik a 2006/2007-es tanév.

 
 


/2006.09.03./


 

 

Fokozott közúti ellenőrzést tartottak

               

    A Sárospataki Rendőrkapitányság illetékesei, beosztottai a pénteki napon, szeptember 1-jén délután, 14 és18 óra között fokozott közlekedési akció keretében ellenőrzést tartottak a fő útvonalakon - nyilatkozta Bujdosó Norbert rendőr főtörzszászlós.
Voltak olyan ellenőrző csoportok többek között Bujdosó Norbert rendőr főtörzszászlós és Kocsis Péter rendőr zászlós, akik kifejezetten a tehergépjármű vezetők vezetési és pihenési idejének betartását ellenőrizték. Az úgynevezett AETR ellenőrzését végezték, melynek során több főt figyelmeztettek, de voltak, akiket meg is bírságoltak szabálysértések miatt. A balesetek megelőzése szempontjából erre kiemelt figyelmet fordítanak. Felhívták a tehergépjármű vezetők figyelmét a pihenési idők betartására, mert ennek figyelmen kívül hagyásából sok súlyos baleset származott már.

 


 
 

Cziczer Katalin
/2006.09.03./


 

 

Eredményes félévet zárt a Többcélú Kistérségi Társulás

               

    Szerdán tartotta közgyűlését a Többcélú Kistérségi Társulás, amelyen a legfőbb napirendek közé tartozott az első félévi költségvetési beszámoló elfogadása. A társulás a félévi beszámolót egyhangúlag elfogadta - nyilatkozta dr. Jánosdeák Gábor polgármester…

 Az első félév munkájáról megállapították, hogy eredményes volt: sikerült beszerezni azokat az eszközöket, melyeket az év elején megpályáztak. Van néhány olyan pályázatuk is, amelyik nem nyert, ezeket a következő évben ismét benyújtják. Ennek ellenére a bevételük fedezte a kiadásukat. Döntöttek a két autóbusz sorsáról is, amit a társulásnak vásároltak: az egyik busz üzemeltetője a Tolcsvai Önkormányzat lesz, a másiknak pedig Erdőhorváti Önkormányzata. Ezeknek a buszoknak a feladata elsősorban azoknak a - Többcélú Kistérségi Társulásban résztvevő - önkormányzatoknak szolgáltatást nyújtani, ahol az egyik településről a másikra, oktatás és egyéb más célból kell a gyerekeket szállítani. A legnagyobb volumenű és a legtöbb gyereket mozgató a Tolcsvai Önkormányzat, ezért kapta ő a nagy buszt, ami közel harminc személyes. A kisebb busz pedig, amit Erdőhorváti Önkormányzata kapott, az Erdőhorváti – Háromhuta - Komlóska térségnek oldja meg a személyszállítási problémáit.
.
 


 
 

Törő Gábor
/2006.09.03./