Ön jelenleg a sarospatak.hu archívumát olvassa. A lapok legutolsó frissítése 2014. október 31. Az aktuális honlap eléréséhez klikkeljen ide!
SÁROSPATAK Aktuális - üres lap ( kéthasábos )

Archív
2009. november

 Kigyulladtak az adventi fények Sárospatakon

 

        
                    

Advent első vasárnapján, sötétedés után megtelt A Művelődés Háza előtti tér. Nagyon sokan családostól jelentek meg és állták körül a tér közepére helyezett nagyméretű adventi koszorút, hogy tanúi lehessenek az idei ünnepélyes gyertyagyújtásnak. Erre egy hangulatos ünnepi műsor keretében került sor, amikor Dr.Hörcsik Richárd polgármester a történelmi egyházak lelkészeivel közösen gyújtotta meg az adventi koszorún lévő gyertyákat…
 
 


 Dr.Hörcsik Richárd


Csatlósné Komáromi Katalin

 

Három éve kezdődött, hogy felékesítettük a város főutcáját kis égőkkel, most pedig az adventi koszorú gyújtása egy új momentuma ennek az ünnepségnek, ami a készülődésnek, a várakozásnak a kifejezése – emlékezett vissza a hagyomány elindítására a polgármester…

Mint ahogy minden család készül a karácsonyra, úgy a város ezt teszi. Nagyon örülök annak, hogy ilyen sokan eljöttek, mert ez jelenti azt, hogy a városnak nagyon sok olyan polgára van, aki érzi, hogy jelenlétével az együvé tartozást fejezi ki.
Ha a régebbi múltra tekintünk vissza, ez a hagyomány már több mint 800 éves a városunk életében. Ilyen régi keresztény hagyományokat elevenítünk meg, amelyek évszázadokra visszanyúlóan évről-évre valósággá váltak.

Négy gyertyát gyújtottunk meg, ezek az adventi készülődés jelképei, ugyanakkor a városunk történetét is jelképezik, hiszen négy angyal elevenedik meg előttünk, akik a város életében nagy szerepet játszottak, úgy mint ortodox Anasztázia, a katolikus Szent Erzsébet, a református Lorántffy Zsuzsanna és a zsidó testvéreinket reprezentáló negyedik angyal. Ők különböző felekezetűek voltak, de ebben egyek voltak, hogy pataki polgárokként sokat tettek városunkért.
A különböző vallási hagyományoknak mindig helyt adtunk az elmúlt 800 évben és ezt tesszük ma is. Mi ezt a hagyományt folytatjuk most, kicsit összekapcsolódván az évszázadokon át itt élt, de ma már köztünk nem lévő pataki polgárokkal - és mi szeretnénk ezt a gyermekeinknek is tovább adni. Az adventi lángot a gyermekekkel együtt gyújtottuk meg, amit a családokba haza is visznek, és ez melegíti át a lelküket a karácsonyig terjedő időszakban.


A Művelődés Háza a korábbi években is részt vett az adventi készülődésben, ma viszont egy olyan kiállítást adtunk át a város lakóinak, ami kifejezetten ehhez az ünnepkörhöz kötődik – adta át Csatlósné Komáromi Katalin, A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatónője a Ház folyosóján álló, életnagyságú alakokkal benépesített Betlehemet…

A Kézműves Kör tagjai az egész éves munkájukkal készültek erre a mai napra, és a kopogtatóktól egészen a Betlehemig nagyon sok jelképet készítettek természetes anyagokból, amikről reméljük, hogy a gyermekeknek és a felnőtteknek is elnyeri tetszését.
Természetesen intézményünkben a zene, a tánc és még nagyon sok művészeti ág kapcsolódik az adventhez, amelyekből az ünneplő közönség kis ízelítőt láthatott ma este.
Örülünk, hogy ma mi voltunk ennek a rendezvénynek a helyszíne és egyik házigazdája, és reméljük, hogy mindenki azt a melegséget viszi haza, ami a szándékunk volt ezzel a mai estével.
A valóban csodálatos Betlehem megtekintése után, az adventi hangulattal feltöltődött családok a főutca felé vették útjukat, ahol megcsodálhatták a ragyogó fényeket…


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin - Törő Gábor
/2009.11.30./
 

  KIJELÖLT OLTÓPONT Sárospatakon

 

        
                    

Intézményünkben 2009. november 27-december 22-ig KIJELÖLT OLTÓPONT működik, azok vehetik igénybe az oltópontokon a védőoltást, akik nem jogosultak az ingyenes védő oltásra - nyilatkozta Keresztúri Ferencné, a rendelőintézet vezetője...
 
 


Keresztúri Ferencné

 

Az oltóponton az injekciót nem kell receptre felíratni és a gyógyszertárban kiváltani, hanem 3.000,- Ft befizetése ellenében megkapják a (H1N1 elleni) Fluval P védőoltást.

Befizetés a recepción történik. Ahol kapnak 2 db számlát és 1 db tájékoztató és beleegyező nyilatkozatot. A nyilatkozatot kitöltve, aláírva, a hozzácsatolt egyik számlával le kell adni az oltás igénybevételekor.

Az oltást 8-18 óráig, pénteken 8-16-ig, a Comenius 20 szám alatt minden háziorvosi rendelésen beadják soron kívül. 18 órától, illetve pénteken 16 óra után, valamint hétvégén 8-20 óráig, a központi ügyelet helyiségében jelentkezhetnek védőoltásra, ahol helyben kell fizetni, és megkapják a H1N1 elleni védőoltást.

Nem vonatkozik ez a lehetőség a hagyományos, szezonális Fluval A B védőoltásra. Azt továbbra is mindenkinek a saját háziorvosánál kell kérni.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.30./
 

Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium fizika fakultációs diákjai a Tudományos Akadémián

 

        
                    

A gimnázium fizika fakultációs tanulói 2009. november 24-én a Magyar Tudományos Akadémiára látogattak, ahol „Atomenergiáról – mindenkinek” címmel megrendezett országos ismeretterjesztő konferencián vettek részt – számolt be Szarvas Ilona tanárnő...

A rendezvény célja volt a középiskolai diákság természettudományos műveltségének és tanáraik ismeretanyagának szélesítése, ennek érdekében ismertették az előadók az atomenergiával kapcsolatos legfrissebb információkat. Pontosították, tudományosan is alátámasztották mindazt, amiről újdonságként a médiából nap, mint nap értesülünk. Így téma volt az atomenergiában rejlő sok-sok lehetőség, az atomenergia szerepe az energiaellátásban, az orvostudományban.

Tájékozódtak, illetve új ismereteket szereztek a diákok a radonnak a környezetünkben betöltött szerepéről, a radioaktív szén alkalmazási területeiről, és szóba került a jövő, a jövő energiaforrása, a fúziós energiatermelés is. Az előadásokat szakkiállítás színesítette, amelyen megismerték a látogatók a radioaktív hulladékok kezelését is.
 


Kistóth Karolina
/2009.11.30./
 

  A Közkincs-kerekasztal üléséről

 

        
                    

A Közkincs-kerekasztal 2009.november 19-én tartotta ülését A Művelődés Háza és Könyvtára zenei szolgáltatójában, a Fonotékában. Az ülés első napirendi pontja a nyertes Közkincs- kerekasztal pályázatokról szólt. A Művelődés Háza és Könyvtára, ezen pályázatok keretén belül támogatást nyert a Közkincs- kerekasztal további működtetésére, Kistérségi Komplex Napok rendezvények megvalósítására és egy fő kistérségi közművelődési referens foglalkoztatására.
 
 


Bosch Ágnes

 

A pozíciót Bosch Ágnes, művelődésszervező végzettséggel rendelkező kolléganő látja el, aki határozott idejű - egy évre szóló- munkaszerződés keretén belül végzi munkáját. Fő feladta, a kistérség települései közötti kulturális együttműködés kialakítása.
Második napirendi pontként a - Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás kulturális stratégiájának megvitatására került sor, melyet a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás ülésén fogadtak el.

Csatlósné Komáromi Katalin elmondta, hogy a Komplex Kistérségi Napok keretén belül, 2009. december 8-án a kistérség települései közötti szellemi és ügyességi vetélkedő kerül megrendezésre. 2010 februárjában a kistérség településein működő nyugdíjas klubok találkozója valósul meg. A tervek szerint 2010 májusában Sárospatakon, A Művelődés Háza és Könyvtára előtti „patkóban” kerülne megrendezésre a Kistérségi Kavalkád, mely a kistérség sokszínűségét, nemzetiségi hagyományőrző programokkal és gasztronómiával kívánja bemutatni egy egész napos szórakoztató program keretében.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.30./
 

   Sárospatakon is fő az egészség

 

        
                 

Legutóbbi fórumaink után - melyek Tokaj-Hegyalja szőlőművelésről, valamint a város közrendjéről, közbiztonságáról szóltak - 2009. november 26-án szintén tartottunk egy fórumot, amelynek témája Sárospatak egészségügyi helyzetének áttekintése volt – kezdte beszámolóját a Sárospataki Lokálpatrióta Egyesület által szervezett fórumról Saláta László elnök…
 
 


Saláta László

Keresztúri Ferencné

Dr. Benke Károly

 

Azokat az egészségügyi szolgáltatásokat helyeztük górcső alá, amelyek a lakosság szolgálatában állnak, beleértve a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház lehetőségeit is. A hallottak alapján úgy ítéltük meg, Keresztúri Ferencné vezetésével jó kezekben van az egészségügy Sárospatakon.

Jó az együttműködés a szakorvosokkal, akiknek egy része is jelen volt a fórumon. A megnyilatkozásaikból kiderült, hogy a beteg áll az egészségvédelem centrumában.

Természetesen a polgármester úr is részt vett a rendezvényen, hiszen az önkormányzattal közös fórumra került sor. Ő beszélt arról, hogy milyen törekvéseink és kilátásaink vannak az egészségügyi intézmények fejlesztésére.

Örömünkre szolgál a pályázat elnyerése az Egészségház fejlesztésére, amelynek megvalósítása után a járóbeteg ellátás helyzete a következő időszakban lényegesen javulni fog. Szóba került az elfekvő betegeket ellátó osztály kialakítása is.

Másrészt örömteli hír az is, hogy bekerültünk azon városok körébe, akik mentőállomást működtethetnek Magyarországon. A fórum moderátora Dr. Benke Károly belgyógyász főorvos volt, aki egészségügyi műhelyünk vezetője, Dr. Antal Gabriella, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója távolmaradása miatt – aki ígéretet tett arra, hogy később pótolja a tájékoztatást – lépett be. Benke főorvos úr tájékoztatott bennünket arról, hogy a kórház nehéz helyzete ellenére képes jó színvonalon ellátni a sárospataki betegeket is.

Minden esetre kiderült és megerősítette a törekvést a polgármester úr és Keresztúriné is, hogy térségi összefogásra van szükség a betegellátás jó színvonalú megvalósítása érdekében. Az elhangzottak alapján összességében megerősítést nyert, hogy a gondok ellenére jól működik Sárospatakon az egészségügy.

A gondok között említették pl., hogy a fiatal orvosok zömében a külföldi praktizálást választják, az itthon maradó idősebb orvos generáció nagy erőfeszítésekkel mindent megtesz azért, hogy segítsen a rászorultakon.

Jól szervezetten működik Sárospatakon az egészségügy, a betegellátása biztosított és a fórumon résztvevő nagyszámú érdeklődő sem vetett fel olyan kérdést, ami az egészségügyi ellátással kapcsolatosan elmarasztalható lett volna. Reméljük az intézményhálózat fejlesztésével ez a helyzet továbbjavulhat.


 

További fotók>>>

Kistóth Karolina
/2009.11.30./
 

   Fordult a kocka az MGYLSZ körzeti fordulójában

 

        
                 

2009. november 20-án, pénteken rendezték meg az MGYLSZ körzeti labdarúgó torna III. korcsoportos fiú csapatok őszi tornáját – számolt be Vachter Tamás, edző..
 
 


Vachter Tamás

 

A nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben, két csoportban 3-3 csapat vett részt, ahol helyezések alapján került sor a helyosztókra.
Eredmények:
Rákóczi – Árvay 2 : 0 Góllövő: Zsoldos, Vitányi
Rákóczi – Cigánd 0 : 0

A csoportban elsők lettünk, így döntőt játszottunk Vámosújfalu csapatával.
Döntő:
Rákóczi – Vámosújfalu 3 : 1 Góllövő: Zsoldos, Gulyás Cs.

Végeredmény:
1. Rákóczi
2. Vámosújfalu
3. Pálháza
4. Árvay
5. Cigánd
6. Refi

A csapat tagjai: Mertán Gergő, Kis Ákos, Almádi Richárd, Vitányi Bence, Zsoldos Attila, Gulyás Csaba, Gulyás Márkó, Horváth István.


 

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2009.11.29./
 

   Miről tárgyalt a Testület? – a Sárospatak Kártya

 

        
  

A 2009. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésünk nagy érdeklődésre számot tartó napirendje volt a Sárospatak Kártyáról szóló előterjesztés tárgyalása – folytatta az ülésről szóló összefoglalóját Aros János alpolgármester…
 
 


Aros János

 

A Sárospatak Kártya bevezetéséről szóló rendelet megalkotására került sor, amelynek rendelet tervezete most harmadszor volt a Testület előtt. Ennek az aktualitása az volt, hogy amikor a fürdő, mint intézmény megszűnt és egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő Kft vette át az üzemeltetést, akkor ennek a Kft-nek minél nagyobb nyereség termelését irányoztuk elő. Ez azzal járt, hogy az addigi kedvezmények, részben átalakultak, de voltak olyanok is, amelyek megszűntek.
Ezt szerettük volna azzal pótolni a pataki lakosok részére, hogy egy un. Sárospatak Kártyát hozunk létre, hogy ehhez köthessük a fürdőben nyújtandó kedvezményeket. Ez egy arcképes, plasztik lapocska lesz, amely személyes adatokat fog tartalmazni. Sorszámot is tartalmaz majd, és ha már ezt a kártyát bevezettük, akkor erre lesz lehetősége az önkormányzati intézményeknek bizonyos kedvezményeket biztosítani. Pl. A Művelődés Háza és Könyvtára esetében a színházjegyek, vagy mozijegyek árából tudnak majd kedvezményt adni, vagy hasonlóan az ÁVG műfüves pályájának használatához.
Magánszemélyeknek, vállalkozásoknak - akár éttermeknek is - és egyéb tevékenységi formáknak is lehetősége lesz csatlakozni ehhez a kártyához.
Egyelőre egy évre ideiglenesen tervezzük bevezetni a kártyát önköltségi áron, 1000 Ft-ért lehet majd hozzá jutni - ha valaki elhagyta a kártyát, akkor viszont 2000 Ft-ba kerül a pótlása.

Különböző mértékű kedvezményekről tárgyalunk a vállalkozókkal. Van aki 5, 10, 15 de olyan is van, aki 20%-os kedvezményt fog biztosítani.

A lakosság körében mindenkit az érdekel leginkább, hogy a fürdőben milyen kedvezményeket tudunk áttenni erre a kártyára. Itt konkrét megállapodás még nincs, de a múlt heti tárgyalások afelé mutatnak, hogy a napi belépőből 15-20 %-os kedvezményt tudunk majd adni, az éves bérletből a patakiak számára egy 50% vagy reményeink szerint még ennél is magasabb kedvezményt tudunk biztosítani. A testületi döntés értelmében legalább 2 éves pataki tartózkodást, vagy állandó lakcímet kell bizonyítani annak, aki igénybe szeretné venni ezt a szolgáltatást.

Egy év elteltével felül fogjuk vizsgálni, hogy milyen igény volt a kártyatulajdonosok részéről, másrészt, hogy milyen következtetést vontak le a kedvezményt biztosító cégek, Kft-k vagy intézmények.
Ezeket összesíteni fogjuk és egy év után vagy meghosszabbítjuk, vagy ha nincs rá igény, akkor felül kell vizsgálni ezt a döntésünket – azért bízom benne, hogy nagy igény lesz rá.


 


Törő Gábor
/2009.11.29./
 

   Az Európai Parlament elnökével találkozott Dr.Hörcsik Richárd

 

        
         

Jerzy Buzek az Európai Parlament elnöke 2009. november 27-én találkozott az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságával, ahol Dr. Hörcsik Richard köszönetet mondott az elnöknek a szlovákiai Nyelvtörvény ügyében kifejtett tevékenységéért és kérte közbenjárását a törvény visszavonásáért

Hiszen ez nem két ország konfliktusa, hanem a december 1-én életbelépő Lisszaboni Szerződés keretein belül megoldandó közös európai ügy, egy nemzeti kisebbség jogaiért folytatott jogos küzdelem – mondta Dr.Hörcsik Richárd.
(Az alábbiakban közreadjuk a képviselő felszólalásának szerkesztett változatát.)

„Tisztelt Elnök Úr!
A Fidesz – és a KDNP képviselőcsoportja nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm elnök urat Budapesten. Úgy vélem, hogy nagy jelentőségű elnök úrnak ez a mai budapesti látogatása, hiszen négy nap múlva lép érvénybe a Lisszaboni Szerződés és az annak szerves részét képező Alapjogi Charta.

Mint azt Ön is tudja, a Magyar Országgyűlés elsőként ratifikálta ezt. Örülünk annak, hogy az Unió döntéshozói mechanizmusában a szerződés nem csak az Európai Parlamentnek ad nagyobb és meghatározó szerepet, hanem növekszik a nemzeti parlamentek jelentősége is.
Meggyőződésem, hogy ezzel tovább csökkenthető az unió felé gyakran megnyilvánuló bizalmatlanság, amit „demokratikus deficit” néven jegyez a szakirodalom. Bízom benne, hogy ezáltal is közelebb kerülnek a brüsszeli döntéshozók a magyar választókhoz.
De az Ön látogatásának van egy másik számunkra fontos aktualitása. Mégpedig az, hogy a héten az Európai Parlamentben kedden éjszaka került tárgyalásra a „Nemzeti és nyelvi kisebbségek nyelvhasználatáról” szóló napirendi pont, ami az első világos és egyértelmű megnyilatkozása egy uniós politikai döntéshozói testületnek, jelesül az Európai Parlamentnek a Szlovák Nyelvtörvénnyel kapcsolatban.

Engedje meg Elnök Úr, hogy köszönetemet fejezzem ki Önnek, hogy Ön személyesen felvállalta azt a missziót, hogy mint egy fél milliárd európai polgár közvetlen képviseletére felruházott Európai Parlament elnöke, egy hete személyesen látogatott el Pozsonyba, s kérte a szlovák kormányt a magyar kisebbség szempontjainak figyelembevételére. Köszönte illeti Önt azért is, hogy támogatta Gál Kinga és Bauer Edit néppárti képviselők háromhavi küzdését követően - a szocialisták és a konzervatívok támogatásával - kerüljön plenáris vitára a Nyelvtörvény kérdése.
Végre elindult egy folyamat, egy olyan európai ügy tárgyalásában, amelyben korábban sajnálattal láttuk, hogy sem a Bizottság, sem a Tanács nem tett meg minden tőle telhetőt. Ugyanakkor üdvözöljük, hogy a vitában megszólaló Bizottság képviselője (Leonard Orban úr) kezd jó irányban elmozdulni az említett törvény kapcsán.

Tisztelt Elnök Úr!
Az élet hozta úgy, hogy a december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés erejét, hatékonyságát máris tesztelhetjük, hiszen a szerződés részét képező Alapjogi Charta is hatályba lép, és ezzel a kisebbségi jogérvényesítés lehetőségei tovább szélesednek.
A kedd éjszakai európai parlamenti vita is ezt erősítette meg számunkra, hogy ez a kérdés nem redukálható két fél vitájára, hanem közös uniós ügy a kisebbségek nyelvhasználatának kérdése. A Szlovák Nyelvtörvény tehát nem két ország konfliktusa, hanem egy nemzeti kisebbség alapvető jogaiért folyatott küzdelem.
Meggyőződésem, hogy a december elsejével hatályba lépő Lisszaboni Szerződés megfelelő keretet ad a rendezésre, és képes lesz bizonyítani, az európai, magyar uniós polgárok számára, hogy a Lisszaboni Szerződés erősíti az európai együttműködést.
Arra kérem Buzek elnök urat, hogy tegyen meg annak érdekében mindent, hogy Szlovákiában vonják vissza a Szlovák Nyelvtörvényt, annak ellenére, hogy a szlovák fél a „végrehajtási intézkedések”-kel nyugtatja a közvéleményt, ami önmagában véve abszurd gondolat, hiszen egy rossz törvényt nem lehet jól végrehajtani. Köszönöm a figyelmüket”.
 

Cziczer Katalin
/2009.11.29./
 

   Nem világjárás, inkább misszió

 

        

2009. november 26-án került sor A Művelődés Háza zsúfolásig megtelt pódiumtermében a 8KOR Színház torontói útjának élménybeszámolójára. Bár a rendezvényt a Világjárók sorozatába illesztették be, a „fiúk” elmondták, hogy nem világjáróknak érzik magukat, hanem inkább olyan embereknek, akik küldetést teljesítenek…
 
 


Karacs Mónika

 

A Pódiumterem népes közönsége nagy érdeklődéssel nézte a kivetített színes képeket és hallgatta a csapat tagjainak élménybeszámolóját, akik egymás kezébe adva a mikrofont kommentálták a kivetített képeket. Képzeletben velük utaztunk a gyorsan emelkedő, majd a levegőben megállni tűnő gépen, barátkoztunk össze a repülőgép személyzetével, majd izgultunk a csomagok megérkezéséért.
Az előadás további része ugyanilyen élményszerű volt, amikor inkább együtt maradtak, minthogy egyenként különböző családokhoz mentek volna, és amikor elmentek próbálni az előadás színhelyére, izgulva, hogy jól fog-e működni az ottani technika és jól sikerül-e az előadás.

A sikeres előadás fotói után mi is feloldódtunk és megkönnyebbülve néztük, a képeken amit ők láttak Torontóban, az Ontario-tó hajóit, a felhőkarcolókat, a többszáz méteres kilátót, a kilátóból a várost, a parkokat a mókusokkal a különös házakat és szobrokat.

Jól szórakoztunk a mesélt sztorikon, pl. a magyarokkal való véletlen találkozásokon. Többnyire Sárospatak pólóban közlekedtek, s így történt, hogy az utcán egy hölgy megszólította őket:
- Maguk patakiak?
- Igen, miért?
- Mert én meg újhelyi vagyok!

Más alkalommal egy csinos lányt láttak görkorizni, akit a fiúk ki is tárgyaltak magyarul – hiszen úgysem érti. Szálláshelyükre érve kicsit zavarban érezték magukat, amikor hallották, hogy az udvaron a lány fiúkkal magyarul beszél… Odaérve, kedvesen oda is köszönt nekik: Sziasztok!

Nagy élmény volt találkozni Bogyai Elemérrel, aki pataki származású - ki ne hallott volna a Bogyai-tanyáról - ő a Magyarok Világszövetsége kanadai elnöke. Elmondta, hogy mindig büszke volt arra, hogy pataki diák volt és most még büszkébb, hogy ezt a csodálatos műsort éppen patakiak adták elő.

Hogy milyen hatást váltottak ki az ottani magyarokból hazafias műsorukkal, arra az élménybeszámoló végén tértek vissza: Előadás közben egyre sűrűbben észlelték, hogy eleinte diszkréten, később egyre inkább vállalva törölgették a könnyeiket a közönség soraiban. Aki nem akarta, hogy lássák, kiment – a könny a gyengeség jele. A „baj” az volt, hogy az érzés a szereplőkre is átterjedt. Először a Mónika szeme kezdett gyanúsan csillogni, majd, folyt végig a könny az arcán. Viszont mikor meglátta, hogy a súgólyukban Bálint Béla félreteszi a szövegkönyvet, és a szemével van elfoglalva, kishíján bepánikolt, hogy nem lesz segítség, ha elakad. Azért sikerült a műsort tisztességgel „végigcsinálni”, aminek a végén a nézők – akiket egy óceán választ el Magyarországtól – elhalmozták őket köszönetükkel és hálájukkal.

A kiváltott érzést a vendégkönyvbe írt bejegyzések közül talán ez fejezi ki a legjobban: „Most még jobban fáj! – de azért köszönjük…”


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.29./
 

   Magyar Tájak: Kisalföld

 

        
                 

2009. december 3-án, 18 órától, A Művelődés Háza és Könyvtára Magyar Tájak szórakoztató pódiumsorozatában a Kisalföldet, azon belül a Rábaközt mutatják be Kottmayer Tibor - néprajzos, műemlékvédelmi szakmérnök – valamint Putz Katalin és Jocha Balázs táncpedagógusok. Belépő ez alkalommal is 500 Ft/fő. Kedvcsinálónak Kottmayer Tibor összefoglalását ajánlja Olvasóink figyelmébe Darmos István
 
 


Darmos István

 

„A Kisalföld a maga sokféleségével kelet és nyugat szerves egységét adja, hordozza még ma is. Sopron, Mosonmagyaróvár és Győr háromszögében ott van két híres mezőváros: Kapuvár és Csorna, tőlük délre további híres helyek, mindenki ismeri, Szil, Szany, Szentandrás.
És már jönnek a gulyák, a betyárok, a mocsárvárak. Körben pedig a szőlőhegyek lankái, de vannak itt olyan hegyek is, amelyeknek még kicsiny dombocskája sincs.
A Duna két oldalán pedig a szigetek. Jöhet az ember vízen, lovon, kerékpárral, gyalogosan: rengeteg csodát talál, amit autóból nem lelhet föl az ember. Így van ez a városokban, de még inkább a falusias településeken. Ilyen utakat szeretnék megmutatni képekkel, melyek szélén, hajlataiban ott van népünk rajzolata, a templomba, házba, kertbe útszélre elültetett ősi tudás.
Előadásunk második részében Rábaköz népművészetével ismerkedhetünk. A három jelentős mezőváros – Csorna, Szany és Kapuvár – színes népviseletén és táncain keresztül nyerhetünk bepillantást Rábaköz korán a polgárosodás útjára lépett népének történetébe. A viselet és részben a tánchagyomány alakulása, fejlődése pontos képet rajzol a hajdan itt élt emberek történeti fejlődéséről, a polgárosulás hatásairól, társadalmi viszonyaikról. Az előadás végén még egy jellegzetes rábaközi ételt is megkóstolhatnak az érdeklődők”

Kérjük Önöket, az előadás előtt egy nappal, elővételben váltsák meg a jegyüket.


 



/2009.11.29./
 

   Hiszti és dackorszak - gyermekkorban

 

        

A Művelődés Háza Könyvtárának gyermekrészlegében zajlott november 26-án a Baba-Mama Klub soron következő összejövetele, melynek témája a dackorszak volt, és amelyről Krenyitzkyné Sárosi Krisztina küldött tudósítást…
 
 


Krenyitzkyné Sárosi Krisztina

 

Vendégünk dr. Molnár Mariann a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatónője volt. A hiszti és dackorszak problémakörét jártuk körül kötetlen beszélgetés keretében. A kismamák nagyon örültek ennek a témának, hiszen a dackorszak minden szülőt érint.

A kisgyerekekben testi-lelki fejlődésük következtében erősödnek önállósodási törekvések, fejlődnek akarati tulajdonságaik, érdeklődésük, kíváncsiságuk az egekbe szökik.
Egyre erősebb késztetést éreznek arra, hogy egyedül tegyenek meg sok mindent, és ki akarják próbálni magukat. Ha ennek, és még sok más egyéb dolognak mi, szülők gátat szabunk, akkor kialakulhat egy dühös reakció.
A hisztiző magatartásnak viszont nem kötelező megjelennie, ám ha mégis hisztizni kezd gyermekünk, szülőként nem mindig tudjuk, hogy mit tegyünk. Ehhez nyújtott segítséget dr. Molnár Mariann – pszichológus, és javasolt nekünk praktikákat, módszereket, amellyel elejét vehetjük a hisztizésnek, vagy oldhatjuk a kialakult dührohamot.
Az anyukák érdeklődve tették fel kérdéseiket a szakembernek és várták a - talán megoldáshoz vezető - tanácsokat.
A következő foglalkozás december 17-én lesz és a Karácsonyi Ünnepekre készülődünk. Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket!


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.28./
 

   Miről tárgyalt a Testület? – kedvezményt kaphatnak a rendesen fizető lakásbérlők

 

        
 

2009. november 27-én pénteken 9-órától tartotta rendes képviselőtestületi ülését Sárospatak Város Önkormányzata, amin 30 napirendi pont tárgyalásához kezdtünk hozzá. A már megszokott módon az előkészítő munkálatok rendben pontosan lezajlottak, így képviselőtestületi ülésen komolyabb vita már nem alakult ki – kezdte az ülésen elhangzottak összefoglalóját Aros János alpolgármester…
 
 


Aros János

 

A napirendi pontokat egy előterjesztéssel kezdtük, ami az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről, és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló rendelet módosítására szóló rendelet módosításáról szólt. Dr. Szabó Rita aljegyző betegsége miatt nem vett részt az ülésen, ezért Dankóné Gál Terézia irodavezető vette át a jogi felügyeletet, ill. az aljegyzőasszony előterjesztésének a szóbeli ismertetését – amit a képviselőtestület elfogadott.

Ez után a távhő szolgáltatási díjak megállapításáról és alkalmazásáról, a valamint távhő szolgáltatás egyes kérdéseiről szóló rendelet módosítására került sor. A lakótelepen élők régóta sérelmezik, hogy az eddigi rendeletünkben - amelyet örököltünk - bizonyos olyan helyiségek után is számítottunk fel alapdíjat, ahol nem volt fűtőtest, pl. lépcsőház, vagy fürdőszoba, vagy kamra. Most ezeket pontosítottuk most le, hiszen ez egy teljesen jogos kérés volt. Ott, ahol nincs fűtés, ott vagy bizonyos százalékú alapdíjat kelljen fizetni, vagy ne kelljen semmit fizetni. Ezt már pontosan szabályozza ez a rendelet, ha valakinek bármilyen vitás kérdése van, akkor jelentkezzen az ügyfélszolgálati irodánál, ahol ki fogják vizsgálni, és korrigálni fogják a szerződését.

A továbbiakban a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló rendelet módosítására került még sor. Egy jogszabályváltozás miatt volt rá szükség, különösebb tennivalónk ezzel nem volt.

Az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelet alkotásával egy hiányosságot pótoltunk. A legfontosabb eleme ennek a rendeletnek, hogy egy 20%-os lakbérkezdeményt biztosítunk azok számára, akik az utóbbi 3 hónapban nem rendelkeznek adóssággal. Forintosítva ez úgy néz ki, hogy ha valakinek van egy 20 ezer Ft-os lakbére - a megemelkedett lakbér, ami augusztus 1-je után az új lakáskoncepciónkkal együtt lépett életbe - akkor ezek után, ha ő nem tartozott a bérbeadónak és figyel arra, hogy folyamatosan fizesse a lakbérét, akkor 20 %-os engedményt tudunk neki adni.
Tehát egy 20 ezer Ft-os lakbérnél ez 4 ezer Ft, ami éves szinten 50 ezer Ft megtakarítás lesz a lakóknak. Bízom benne, hogy kedvezően fogják ezt fogadni és abban is bízom, hogy esetlegesen megnövelheti a fizetési hajlandóságot, hiszen innentől kezdve nem érdemes tartozni, hanem érdemes pontosan befizetni a lakbéreket és akkor jogosulttá válnak erre a kedvezményre. A kedvezmény nem automatikus, tehát ezt igényelni kell. Itt a kollégáim az irodában megnézik, hogy van-e tartozása, és aha nincs akkor jogosult lesz erre a kedvezményre. Azt hiszem ez elég jelentős támogatás az önkormányzati bérlakásban élők számára.


 

 További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.28./
 

    Kiosztották a rendelt riasztókat a nyugdíjasoknak

 

        
 

A Nyugdíjas Klub egy korábbi összejövetelére eljöttek hozzánk a rendőrség munkatársai előadást tartani a bűnmegelőzésről és az előadás során riasztó eszközöket is bemutattak. Akkor mi azokból rendeltünk, a mai alkalommal pedig Bujdosó Norbert elhozta nekünk ezeket az eszközöket és megmutatta azt, hogy hogyan kell kezelni – számolt be az újabb találkozásról Vígh Andrásné, a klub vezetője…
 
 


Vígh Andrásné

Bujdosó Norbert

 

Nagyon örülünk neki, mert nagyon egyszerű és igazán jó az a kis riasztó, ezt mindannyian láthattuk, amikor bemutatták a működését. Lehet az ablakok közé tenni, lehet az ajtóhoz- egyszerűen, ha nyílik az ablak, olyan hangot ad, hogy felriad még a szomszéd is.

Nagyon-nagyon örülünk neki, és éppen ezért tartjuk a kapcsolatot a rendőrséggel, mert valóban olyan sok jó dolgot hallunk tőlük, hiteles forrásból és nem innen-onnan szóbeszédből. Mi vagyunk azok a korosztály amely a legvédtelenebb, hiszen legtöbbször egyedül vagyunk és aki betör az tudván tudja, hogy egy idős asszonyt könnyű odébb dobni és ez a riasztó is egy kis önbizalmat ad nekünk az által hogy van valami a házban, én is tettem valamit a házamért.

Erre az összejövetelre elhoztam a nyugdíjasok által korábban megrendelt riasztó ajtóékeket. Korábban beszéltünk nekik erről, hogy most már léteznek olcsón megvásárolható, nagyon modern és hasznos riasztók – tette hozz Bujdosó Norbert, rendőr törzszászlós…

Örömmel tapasztaltuk, hogy nem voltak ódzkodóak a nyugdíjasok és nagy számban igényt tartottak rá, már az első megrendelések során.
Továbbra is folyamatosan lesz erre lehetőség, a kapitányság vezetője elvállalta, hogy ennek a forgalmazását megszervezi.

Ennek köszönhetően jöttem el ide a mai napon, megkért rá, hogy adjam át a riasztó eszközöket a nyugdíjasoknak, természetesen megmutattam, hogy hogyan kell használni, hogyan kell üzembe helyezni, amit úgy láttam nagyon jó néven vettek. Ugyanakkor jelezték felém, hogy szomszédjaik, ismerőseik is valószínűleg igényt tartanak majd az eszközökre, ha meglátják. Ez nagyon jó, hiszen az idősek így nyugodtabban aludhatnak otthonukban, nem kell attól tartaniuk, hogy valaki álmukban rájuk támad.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.28./
 

    Egyelőre nem lesz házi jelzőrendszer a Kistérségben

 

        
  

2009. november 20-án volt a Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülése, amikor 8 napirendi pontot tárgyalt a tanács. A napirendi pontok tárgyalása előtt a Talamus Alapítvány mutatta be a szolgáltatását – számol be az ülésről a Társulás irodavezetője, Pongrácz László
 
 


Pongrácz László

 

A Talmus Alapítvány szolgáltatásának lényege az, hogy miután a Magyar Államkincstár családsegítő irodája Sátoraljaújhelyben megszűnt, eddigi szolgáltatásainak igénybevételéért mindenkinek Miskolcra kell utaznia. Ezen kíván segíteni az Alapítvány, nyomtatványok biztosítása, kitöltése, illetve továbbítása révén. Ezért egy bizonyos díjat kérne a Kistérségtől, illetve a településektől - döntés ebben a kérdésben nem született.

Ezt követően kezdődött el a napirendi pontok tárgyalása. Az év szakának megfelelően az háromnegyed éves beszámolót tárgyalta a tanács, illetve a beszámolók tárgyalása előtt az ügyrendek módosításáról döntött. Mindkét napirendet különösebb vita és ellenvélemény nélkül elfogadta.
A következő napirendi pont keretében a 2010. évi munkatervről volt szó, hasonló program készült, mint amit 2009-ben is végrehajtottunk. Nem látjuk kristálytisztán a 2010 évi feladatokat, de az eddigi tapasztalatok alapján nagyjából beállítottuk azokat a fontosabb pontokat, amelyeket tárgyalnia kell a tanácsnak a 2010. évben.

 


 
A belső ellenőrzési munkaterv 2010-re vonatkozó ütemezését hagyta jóvá a tanács a következő napirendi pont keretében, ugyanis alapvető fontosságú településeink életében, hogy egy meghatározott program alapján működhessen a belső ellenőrzés.
Az ötös napirendi pont keretében egy nagyon fontos dolgot tárgyalt a tanács, a Sárospataki Kistérség rövid távú kulturális alapellátás stratégiáját, amely 2013-ig határozza meg a kulturális feladatokat. Itt jelentette be A Művelődés Háza és Könyvtára igazgató asszonya, hogy kulturális referens került alkalmazásra a kistérségen belül Bosch Ágnes személyében.

A hatodik napirendi pont keretében egy tájékoztatót hallgattak meg a tanács tagjai. A társulás munkaszervezeténél az Államháztartási Iroda tartott iratkezelési ellenőrzést, és ennek a megállapításairól tájékoztatta a munkaszervezet vezetője a polgármestereket. Megfogalmazta azokat az intézkedéseket, amelyeket az ellenőrzés megállapításai alapján meg kell tenni.

A következő napirendi pont a 2010-es évi költségvetési koncepció megtárgyalása volt. A végleges költségvetés számai még nem ismertek, így a rendelkezésre álló információk alapján próbáltuk vázolni, hogy mire számíthatunk a 2010. évben. Sok jóval sajnos nem bíztat minket a kormány, illetve a parlament, az igényelhető költségvetési normatívák volumene kb. 12-13 millió forinttal lesz kevesebb 2010. évben, mint 2009. évben volt, így csak a legszükségesebb feladatok ellátására tudtunk vállalkozni.
Az egyebek napirendi pont keretében az LHH programról hangzott el egy tájékoztató, melyben a kistérségben nagyon régen problémát jelentő jelzőrendszer, a házi segítségnyújtást célzó pályázatról esett szó. Ekkor nagyon fájdalmas döntést kellett hoznia a társulási tanácsnak: az eredeti tervekkel ellentétben sajnos vissza kellett vonnunk ezt a pályázatot. Pontosabban úgy döntött a tanács, hogy nem adjuk be, pontosan az előző napirendi pont kapcsán említett költségvetési koncepcióhoz kapcsolódóan kell megjegyezni azt, hogy 2010. évtől a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása megszűnik, így nem látjuk biztosítottnak a feladatellátás finanszírozását - ezért kellett ezt a fájdalmas döntést meghozni.

Tulajdonképpen a tanácsülés hivatalos napirendi pontjai itt véget értek, az LHH programhoz kapcsolódóan a szakemberek részéről egy képzés megtartására került sor, melynek keretében a közbeszerzési törvény aktuális kérdéseit tárgyaltuk meg.

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.28./
 

    Népdaléneklési verseny volt a Könyvtárban

 

        

November 25-én immár második alkalommal rendezett A Művelődés Háza és Könyvtára Zenei-részlege Népdaléneklési versenyt. 27 tanuló jelentkezett a felhívásra a helyi iskolák alsó tagozatos diákjai közül. Egy előre megadott kötelező és egy szabadon választott magyar népdalt adtak elő a gyerekek. A versenyzők izgultak, ennek ellenére nagyon színvonalas produkciókat hallhattunk, számolt be a versenyről Noszályné Bodnár Ágnes zenei könyvtáros…
 
 


 Noszályné Bodnár Ágnes

 

Az értékelést szakértő zsűri végezte, melynek tagjai Varjas Csabáné zenepedagógus és Darmos Éva néptáncpedagógus, a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárnői voltak. Az értékelés során Varjas Gabika nénitől hasznos tanácsokat kaptak a gyerekek a népdaléneklési technikákról, amelyeket majd hasznosíthatnak a további felkészülésük során.

Az eredményhirdetés során a helyezettek oklevelet és ajándékkönyveket kaptak. Akik nem értek el helyezést, azok a gyermekek is kaptak emléklapot és csokoládét is.
Köszönjük a pedagógusok, a szülők és segítők felkészítő munkáját, amellyel elősegítették a gyermekek eredményes szereplését!
A Népdaléneklési versenyt ezen túl is minden évben meghirdetjük a gyermekek számára. Reméljük, hogy sikeres lesz a kezdeményezés és évről évre, egyre több gyermek jelentkezik a versenyre.

Helyezettek:
1-2. osztály
I. díj Bana László Ref. Ált. Iskola
II. díj Jaskó Emma egyéni nevezés
III. díj Feigel Linda Árvay J. Gyak. Ált. Iskola
Különdíj: Somossy Boglárka Ref. Ált. Iskola
Különdíj: Vismeg Zsombor Árvay J. Gyak. Ált. Iskola

3-4. osztály
I. díj Varjas Marcell Árvay J. Gyak. Ált. Iskola
II. díj Kertész Regina Árvay J. Gyak. Ált. Iskola
Szécsi Tamara Ref. Ált. Iskola
III. díj Vajóczky Virág Ref. Ált. Iskola
Különdíj: Szabó Diána Elizabet Ref. Ált. Iskola
Különdíj: Séra Kornél Ref. Ált. Iskola                                                       Gratulálunk!


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.28./
 

    II. Szent Erzsébet Bál - 10 éves a Katolikus Bál

 

        
  

Folytatva az elmúlt évi programsorozatot, az idén is ősszel rendezte meg jótékonysági estjét a Római Katolikus Egyházközség. Az eseményről készült beszámolót az alábbiakban olvashatják…   (Képünkön Kecskés Attila káplán.)
 
 


Kecskés Attila

 

Közel 170-en vettek részt a 2009. november 21-én megrendezésre kerülő II. Szent Erzsébet Bálon. Az eddigi gyakorlattól eltérően, immár második alkalommal nem a farsangi időben, hanem az Őszi Szent Erzsébet Napok lezárásaként kerül megrendezésre a Római Katolikus plébánia jótékonysági estje.

A cél szinte már mindenki számára ismerős, hiszen jó pár éve állandó: a Bazilika műemlék jellegű orgonájának felújítási költségeihez szeretnénk rendezvényünkkel hozzájárulni. Mint minden évben, most is készült az egyházközség apraja-nagyja, hogy vidám műsorral örvendeztessék meg a résztvevőket. Ebből láthatnak képes összefoglalót ide kattintva.

10 év távlatából szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatásukkal, munkájukkal, vagy akár imádságukkal hozzájárultak ahhoz, hogy meg tudjuk rendezni ezen jótékonysági esteket.
Az ez évi bál bevételét, illetve a támogatók listáját hamarosan megtekinthetik egyházközségünk honlapján.


Koleszár Krisztián

 

További fotók >>>

Koleszár Krisztián - szervező
/2009.11.27./
 

   Ismét Sárospatakon alkot a Patak csoport

 

        

A „Patak” alkotócsoport 1994-ben indult útjára, nem messze tőlünk, Dorkón. Az én kapcsolatom azóta létezik a csoporttal, nagyon sokat dolgoztunk együtt, közös kiállításaink is voltak. 2000-ben együtt indítottuk útjára a Szabad Iskolát és 2003-ban került Sárospatakra a csoport művésztelepe, azóta minden évben, november végén 10 napot töltünk itt el közösen, már több éve, itt a Padisz-házban – számolt be az idei alkotó napok előzményeiről Csetneki József
 
 


Csetneki József
 


feLugossy László

 

A „Patak” csoport tizenegynéhány művészből áll, akik között vannak Németországban élő német művészek, németországi magyar művész is, és művészek hazánk több részéről is. Tudni kell, hogy a csoport nevében a patak elnevezés arra utalna, hogy az a folyóvíz néha eltűnik, és néha máshol elő jön. A „Patak” csoport így jelenik meg az országban, hiszen Békéscsabától Szentendrén át Sárospatakig és Németországban is vannak tagjai a csoportnak.

Mint említettem 2003-ban került a művésztelep Sárospatakra. Állandó tagjai voltak korábban Gubis Mihály, aki 2006-ban sajnos meghalt, Somogyi György a csoport vezetője, Aknay János, Puha Ferenc, és 2005-től vagyunk mi a csoport tagjai, feLugossy László és jómagam, illetve 2008-tól Wrobel Péter, és 2-3 évre visszamenően minden évben van egy, vagy két meghívott művész a művésztelepre, idén Stark István tolcsvai származású - most már ide visszaköltöző - képzőművész.

Ilyenkor, amikor 10 napra így összekerülünk, akkor a Padisz-házban egy-egy teret mindenki megfog magának, szépen berendezkedik, bekuckózik, illetve a műhelyt kialakítja magának – itt festünk. Ez attól jó, hogy mindenkinek meg van a saját helye, el tud húzódni dolgozni, de az alkotói folyamat szüneteiben egy pihenés közben megnézzük egymás képeit is. Egyrészt töltődik az ember, másrészt mindenki más utakat jár be. De ezek az együttlétek alkalmasak arra is, hogy egymás útjairól is képeket kapjunk, hiszen azt gondolom, hogy minden alkotó úton van.
A Patak csoportba tömörülő művészek képzőművészetről alkotott felfogása hellyel-közzel egybe esik, fedésben van, hiszen elmondható az, hogy az avantgard művészetnek a különböző alfajaiban dolgozunk, különböző módszertanait követjük, de a szemléletmódunk, a gondolkodásmódunk, sőt a világlátásunk is ebből a szempontból nagyon sokban egyezik - a csoportlétnek én azt gondolom, ez egy elengedhetetlen feltétele.

Mindenki a maga módján szuverén alkotóként azzal van elfoglalva, hogy a saját művészi pályáját a lehető legnagyobb alapossággal és legmélyebben járja be. Ugyanakkor egy ilyen helyzetnek, hogy csoportban erősítjük egymást, mindenképpen van egy olyan járulékos haszna, hogy kicsit markánsabban, hatékonyabban tudjuk felhívni a figyelmet arra, hogy - egyrészt - úgy gondoljuk mi mindnyájan, hogy a kortárs művészet szerves része, eleme a mi életünknek. Másrészről pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségben való művészi lét, tevékenység, nem ellentéte annak, hogy ennek a csoportnak minden egyes tagja önálló individuum, önálló alkotó lény.

Gyakran lehet a művészekről olyan közhelyeket hallani, hogy annyira egoisták, hogy nem tűrik más társaságát, öncélúan csinálják a dolgaikat. Szeretnénk erre is rámutatni, hogy ez nem így van, hiszen akik a csoportban vannak, amellett hogy ennek a csoportnak tagjai, külön-külön még tagjai rengeteg más csoportnak is. Lényegében tehát nem kell nekünk se ki, se belógni ebbe a világba, a világnak épp úgy részei vagyunk mi is, mint ahogy a világ nekünk is részünk, és próbáljuk illeszteni a művészetet akkora felületen, amekkorán csak lehet a hétköznap dolgaihoz.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.27./
 

    Tájékoztató az Ügyrendi és Jogi Bizottság üléséről

 

        

Saláta László az Ügyrendi Jogi bizottság elnöke elmondta, hogy összesen 11napirend tárgyalására került sor, melyből 10-et nyílt ülésen egy napirendet zárt ülésen tárgyalt a bizottság...
 
 


Saláta László

 

Első napirendként a távhőszolgáltatás díjak megállapításával kapcsolatos rendelet módosítása került tárgyalásra, amelyen részt vett az RFV Non-profit Kft vezetője is és a módosításokra elsősorban a megváltozott körülmények miatt került sor. Vita elsősorban a mérőállások leolvasása körül volt, tekintettel arra, hogy a rendelet módosítása előtt a tervezetet megküldték a társasházak, lakóközösségeknek, a lakásszövetkezetnek, a fogyasztóvédelmi hatóságnak. Felvetődött részükről a négyszeri leolvasás igénye. Ezt azonban az RFV vezetője ésszerűtlennek és gazdaságtalannak tartotta, és kérte, hogy az eredeti kétszeri leolvasás kerüljön a rendeletbe, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy körlevél formájában fogja értesíteni a lakosságot a vitás kérdések rendezése érdekében.

További két rendeletmódosítására került sor, melyben állást foglalt a bizottság egyrészt az önkormányzat vagyonáról, vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonjogok gyakorlásának szabályairól, szociális igazgatásról és szociális rendelet módosításáról. Emellett sor került az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes jogszabályokról szóló rendeletalkotásról. E rendeletnek is volt korábban megfelelője, azonban oly mértékű aktualizálásra került sor hogy új rendelet alkotása vált szükségessé. Az ügyrendi és jogi bizottság a rendeletalkotásoknak és módosításoknak elsősorban a jogszerűségét vizsgálta, a tartalmi kérdésekre nem helyezett hangsúlyt az említett rendeletek és módosítások jogszerűségét elismerve javasoltuk a képviselőtestületnek elfogadásra.
 


 
Fontos egymáshoz kapcsolódó további két napirendet tárgyaltunk, mely egyrészt a 2009. évi költségvetés 3. negyedéves végrehajtásról, másrészt a 2010. évi költségvetés koncepciójáról szólt. A költségvetés végrehajtását tudomásul vette a bizottság. A koncepcióval kapcsolatosan javaslatot tett a képviselő testület felé, miszerint javasoltuk a képviselőtestületnek elfogadásra azzal, hogy a működési kiadások érdekében meg kell vizsgálnia kötelező feladatok ellátását, a szerződéseket felül kell vizsgálni, különös tekintettel az RFV Sárospatak Városgazdálkodási Non-profit Kft-re – valamint felül kell vizsgálni korábbi kistérségi feladatok ellátásának lehetőségét.

A továbbiakban sor került a Sárospatak kártya bevezetéséről szóló rendelet megalkotására, amely az előkészítés folyamatában már két ízben szerepelt a képviselőtestület előtt. A kártya azon városlakóknak adhat majd kedvezményt, akik a tervek szerint 5 éve városlakók. Egyrészt az önkormányzat intézményhálózat szolgáltatásainak kedvezményeiről van szó, másrészt a városban lévő egyéb intézmények, szolgáltatók által biztosított kedvezményekről, amelyek mindenképpen javíthatják az itt élők közhangulatát. Javasoltuk képviselőtestületnek elfogadásra.

Javasoltuk elfogadásra a képviselőtestületnek a PATAQUA Sárospataki Termálfürdő és Camping Fejlesztő Kft felügyelő bizottsága ügyrendi elfogadását is, amelyre azért volt szükség, mert a közelmúltban létrehozott kft felügyelő bizottsága a napokban alakult meg és szükségszerűvé vált működési rendjük szabályozása.

Zárt ülésen került megtárgyalásra az utóbbi időben sok vitát kiváltó szerződés módosítása, amely az önkormányzat és a Patak Bérlakás Ingatlanfejlesztési és Beruházási Kft között jött létre. E tekintetben felvetődött, hogy a jövőben nagyobb körültekintéssel kell az ilyenfajta szerződéseket elkészíteni oly módon, hogy az önkormányzat számára semmilyen körülmények között ne legyen hátrányos. Remélhetőleg a rendelet módosításával ez a trend az önkormányzat javára fordul. Ugyanakkor felhívtuk az illetékesek figyelmét arra, hogy a halasztott értékesítésű lakásokat mielőbb töltsük fel lakókkal, hogy ne az önkormányzatnak kelljen helyettük jótállnia.

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.27./
 

    Szalagavató az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

 

        

Ünnepélyes hangulatban kezdődött 2009. november 20-án az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 98 utolsó éves diákjának szalagavatója...
 
 


Tóthné Dávid Katalin

 

Az érettségihez közeledők köszöntésekor Tóthné Dávid Katalin tanárnő, a 12. A osztályfőnöke a hosszútávfutó utolsó köréhez hasonlította a végzős diákok helyzetét: figyelmeztette őket, nagy erőfeszítést, következetes munkát igénylő időszak vár rájuk, csak ez hozhatja az érettségi, felvételi vizsgák sikerét.

Ám megerősítette őket abban is, hogy széles szurkolótáboruk van, nem egyedül kell ezt a feladatot teljesíteni: szülői, tanári támogatás segíti őket a következő hónapokban is.

Az emelkedett szalagtűzési ceremóniát vidám percek követték, amikor a három végzős osztály humoros jeleneteiben mindennapjaikat s önmagukat is bemutatva megelevenedtek jellemző élethelyzeteik.
Az est záróeseménye jó hangulatú ünnepi vacsora volt a gimnázium aulájában.


 

 További fotók 1. >>>                 További fotók 2. >>>            További LEVI-fotók>>> 

Cziczer Katalin
/2009.11.27./
 

    Nagy sikere volt a bolhapiacnak

 

        
  

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Diákönkormányzata 2009. október 18-án első alkalommal szervezett bolhapiacot, amelyen a gyerekek nagy létszámmal és nagy érdeklődéssel vettek részt - küldte a tudósítást Klima Beáta tanárnő...
 
 


Klima Beáta

 

13.45 órakor már alig várták, hogy "megnyíljon" a vásár. A kirakodóvásár lényege az volt, hogy a már megunt, nem használt dolgokat hozták el magukkal, s próbálták meg elcserélni az általuk kiszemelt darabokra. Volt itt aztán minden: plüss figurák, fűzött ékszerek, poszterek, kisautók, újságok és más különféle apróságok.
Minden gyermek talált magának valamiféle érdekes dolgot, s élvezték, hogy nem pénzért, hanem valamely másik módon "vehetnek" maguknak valamit. Az idő gyorsan elröpült, s a kisdiákok vidáman, a piacot kifosztva hagyták el a tantermet.

A nagy érdeklődésre való tekintettel karácsony előtt még rendezünk egy bolhapiacot, ahová minden lelkes eladót és vásárlót továbbra is szeretettel várunk.


 

További fotók >>>

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Diákönkormányzata
/2009.11.27./
 

    Jónak találta a Farkas Ferenc Művészeti Iskola beszámolóját az Oktatási Bizottság

 

        

Bizottságunk, az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság legfontosabb napirendi pontja a Farkas Ferenc Művészeti Iskola beszámolója volt – kezdte a november végi bizottsági ülésről tartott beszámolót Lendák Lajos, a bizottság elnöke…
 
 


Lendák Lajos

 

Azt hiszem nem csak minden pataki, hanem a környékbeliek nevében is mondhatom, hogy büszkék vagyunk erre az iskolára, hiszen a hangszeres zene, a képzőművészeti oktatás, és nem utolsó sorban a néptánc oktatásban egy nagyon nívós és eredményekben gazdag iskolának a beszámolóját olvashatta bizottságunk és fogadhatta el. Ez úton is szeretnénk kitartást kívánni az ott dolgozóknak és kérem, fogadják elismerésünket.
A kitartásra azért is szükség lesz, mert jövőre az alap- és a csoport normatívák is csökkeni fognak. Tudjuk azt, hogy eddig a csoportnormatívák miatt a csoportos oktatás talán jobb helyzetben volt. Ami viszont már több éve nagy hátrányt szenved, az a hangszeres oktatás, hiszen itt egyénenként kell a gyermekekkel foglalkozni.

A következő két napirendi pontunk az ez évi költségvetés alakulása és a jövő évi költségvetés koncepciójának az elfogadása volt. Tudjuk azt, hogy a törvényi kötelezettség egy koncepciónak a megalkotása, de egy önkormányzatnak eléggé meg van kötve a keze és a miniszter és a miniszterelnök is azt mondta, hogy a jövő évi költségvetésnek a prioritását az egészségügy és az oktatás élvezi. Azóta már tudjuk, hogy a prioritást azt jelenti ebben az esetben, hogy itt jelentkeznek a legnagyobb csökkenések a normatívák tekintetében és ez sajnos szinte minden normatívára igaz.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.26./
 

    Ülésezett a Pénzügyi Bizottság

 

        

A Pénzügyi Bizottsági ülésen 12 napirendi pontot tárgyaltak, amelyek közül Feró István elnök elsőként a Zemplén Vízmű Kft. 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolóját említette – amit egyébként egyhangúlag megszavazott a bizottság…
 
 


Feró István

 

Itt három dolog volt amire külön felhívtuk a figyelmet. Először is pozitívumként könyveltük el, hogy a Kft. 22 millió forintos nyereséget fog elérni az előrejelzések szerint, annak ellenére, hogy az alaptevékenysége veszteséges. Ebből következik, hogy ismét javasoltuk és megerősítettük az ügyvezetést abban az elhatározásában, hogy az alaptevékenység számlázási rendszerét át kell dolgozni. Mindenütt azokat az árakat kell fizetni a lakosságnak, amennyibe az ivóvíz és a szennyvíz kerül. Nem járható tovább az az út, hogy a két nagy tulajdonos, Sátoraljaújhely és Sárospatak városa fedezze azoknak a költségeinek a díjait is, amely nem hozzájuk tartoznak. Ez azt jelenti, hogy nyilván nem egy árrendszere lenne a vízműveknek, hanem több árral dolgoznának. Ennek a keresztülvitele taggyűlésen és megfelelő fórumokon keresztül kell, hogy menjen – nem lesz könnyű feladat de, ezzel a kérdéssel foglalkozni kell.

A következő dolog, amit kiegészítésként javasolt a bizottság, hogy a jelenleg alkalmazott behajtó cég, mielőtt az ügyfeleket megkeresi behajtási címszó alatt, előtte figyelmeztetésképpen egy levelet írjon azért, hogy aki akarja - mert esetleg csak megfeledkezett a befizetésről - az tudja pótolni, és ne legyen olyan drasztikus a fellépés a behajtó cég emberei részéről, a vízmű számla kintlévőségének behajtására.

A másik, amit ki szeretnék emelni, az a háromnegyed évi költségvetési tájékoztató. Itt annyit szeretnék megjegyezni, hogy időarányos a teljesítés az előirányzathoz képest. Bevételi oldalról van lemaradás, de a kiadási oldal állja a sarat. Az előzetes értékelések szerint az intézmények nagyon precízen tartották a költségvetési előírásokat, az egyéb költségvetéssel kapcsolatos dolgok, pedig úgy fognak alakulni, ahogy azt az éves költségvetés megtervezte, körülbelül azzal 300-320 millió forintos hiánnyal, ami talán még kezelhető, és ennek a megfelelő oldala még csökkenhet is - még az év végéig sok minden előfordulhat.

A 2010-es év költségvetési koncepcióját is megtárgyaltuk, külön is kell a pénzügyi bizottságnak véleményezni ezt a koncepciót. Azokat a pontokat, amiket a bevételi források, illetve a költségcsökkentés oldaláról tervbe vett az önkormányzat, azt meg kell valósítani, és itt kiegészítették olyan kérésekkel, amelyek ebben nem szerepeltek, például a kistérségi feladatoknak az esetleges átvállalása, valamint a nem kötelező feladatoknak az áttekintése, hogy tudjuk vállalni a nem kötelező feladatokat vagy nem.
Ezeken kívül még egy fontos dolog, hogy az RFV-vel kötött szerződéseknek a további vizsgálata mindenképpen fontos feladat lesz a következő évben is.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.26./
 

    A Sárospatak kártya ügyében is állást foglalt a Kulturális Bizottság

 

        

A Sárospatak kártya bevezetésével kapcsolatban már talán negyedjére tárgyalt a Kulturális Bizottság. Bizottságunk mind a négy alkalommal egyetértett annak szükségességével és fontosságával - most sem történt ez másként – kezdte beszámolóját a Kulturális Bizottság üléséről Hajdu Imre, a bizottság elnöke…
 
 


Hajdu Imre

 

A tájékoztatatóban elhangzott, hogy nem csak az önkormányzati intézmények, hanem a sárospataki vállalkozók felől is élénk az érdeklődés a kedvezményt adókhoz való csatlakozást illetően, így bízunk benne, hogy a kártya e tekintetben is sikeres lesz.
A sárospataki polgárokat elsősorban a fürdőben igénybe vehető díjkedvezmények érdeklik. Az elmúlt héten volt egy informális megbeszélés az ügyvezetővel, úgy tűnik, hogy elég jó kedvezményeket sikerül elérni.
Ugyanakkor a rendelettervezettel kapcsolatban a Kulturális Bizottságnak volt egy módosító javaslata. Az eredeti rendelettervezet, úgy fogalmazott, hogy aki 5 éve Sárospatakon lakik, az kapjon ilyen kártyát - a bizottság ezt 2 évre csökkentené.

Ami a 2010-es évi költségvetési koncepció tervezetet illeti, minden éven elmondjuk, hogy ennek gyakorlatilag az égvilágon semmi értelme nincs így november végén, hiszen még nem ismerjük az ország következő évi költségvetését. Ezért mi elképzeljük, hogy hogyan szeretnénk, de azzal kapcsolatban, amit a hírekből ki tudunk szűrni, hogy most már évek óta tartóan milyen megvonások fogják érinteni az önkormányzatokat, nem lehetünk optimisták.
Én kifejezetten el vagyok keseredve, látván a kormányzatnak az irányú törekvéseit, hogy szánt szándékkal teszik tönkre, most már nem csak az önkormányzatokat, hanem az egész országot. Nem tudom, hogy ez az egész hova fog vezetni - önkormányzati szinten jóra biztos, hogy nem.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.26./
 

Ülésezett a Szociális és Egészségügyi Bizottság

 

        
     

Ismét eltelt egy hónap, az Önkormányzat pénteken már a november végi képviselő-testületi ülését tartja. Ezt e hónapban is bizottsági ülések előzték meg, amelyek közül ezúttal a Szociális és Egészségügyi Bizottság üléséről számolunk be Oláh Józsefet, a bizottság elnökét kérdezve…
 
 


Oláh József

 

Az ülésen elhangzottak közül talán a legfontosabb az, ami a lakótelepi szociális bérlakásokban élőket fogja érinteni. Ezt a harmadik napirendi pontban tárgyaltuk, az „Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályzatokról szóló rendelet módosítására” címszó alatt.
Azt gondoljuk az eltelt egy év alatt gyűjtött tapasztalatok alapján, hogy a Lavotta utca 59-ben és a lakótelepen élők a magas távfűtés számlák miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Itt a gazdasági válságra való tekintettel is nagyon sokan elvesztették a munkahelyeiket, és mivel nem akarták felhalmozni a tartozásaikat, próbáltak úgy védekezni, hogy visszamondták a bérleti szerződéseket és a szülőkhöz való visszaköltözéssel próbálták megoldani a lakhatásukat - ami nem feltétlenül jó dolog a családok számára.

Így nem csak az ő számukra, hanem mindenki számára kedvezményeket fogunk beiktatni, de legfőbbképpen a lakótelepen élők számára. Megpróbálunk olyan engedményeket beiktatni az egész rendszerbe, ami arra irányul, hogy aki tisztességgel, becsülettel fizeti a bérleti díjakat, és nem marad el a számláival, az 20% kedvezményben részesülhet a bérleti díjakból.

Érdemes még megjegyezni, hogy volt egy olyan napirendi pontunk, aminél Sárospatak Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetési koncepciójára vonatkozott. Erről annyit mondanék el, hogy nagyon nehéz a városnak felállítani egy koncepciót, amikor még végleges kormányköltségvetés nincs. Ennek ellenére azt várja el a kormány az önkormányzatok részéről, hogy koncepciót úgy állítsunk fel, hogy nem ismerjük még a tiszta adatokat, hogy milyen normatív támogatások lesznek és milyen megszorítások.
Bejelentette ugyan a kormány, hogy milyen megszorítások lesznek, de ezek még nem elfogadott tények. Amikor elfogadott tények lesznek, akkor fog tudni az önkormányzat koncepciót felállítani. Nem értjük a kormánynak azt a felvetését, hogy a költségvetés megszavazása előtt arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy koncepciót állítsanak fel, amikor még nincs érvényes költségvetése a magyar államnak.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.26./
 

A Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság üléséről

 

        
          

Ha össze kell foglalni a bizottsági ülés sok-sok napirendjét, akkor a napirendek 3 csoport köré rendezhetőek: helyi rendeletek módosításai, a Sárospatak Kártya bevezetése és a Zempléni Vízmű Kft helyzete – kezdte a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság üléséről szóló összefoglalót Erdős Tamás, a bizottság elnöke…
 
 


Erdős Tamás

 

Egyrészről a helyi rendeletek módosítása illetve új rendelet alkotása történt. Az első napirendi pontok e köré a téma köré csoportosultak. Az önkormányzat vagyonának hasznosításáról szóló rendelet módosítása történt meg, rendbe tettük és néhány alapvető ponton javítottunk, az élethez igazítva ezt a rendeletet.
A távhő szolgáltatási díjak megállapításáról és az alkalmazásáról szóló rendelet módosítása történt, szintén az életszerűsítés miatt, illetve az átlátható, tiszta gazdálkodás volt a célja a módosításnak.
A harmadik napirendben az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendeleteket foglaltuk össze, illetve rendelet megalkotására került sor ebben a témakörben, szintén az élet és a gyakorlat, a mindennapok problémájához igazítottan történt meg a helyi szabályozás.
Fontos napirendi pontra, a Sárospatak Kártya bevezetéséről szóló rendelet megalkotására is sor került. Még folyamatosan érkeznek azok a partnerek, helyi vállalkozások, szolgáltatók, akik a Sárospatak Kártya kedvezményrendszeréhez csatlakoznak és kedvezményeket fognak biztosítani a sárospataki állandó lakosok számára. Talán a legfontosabb kérdés ebben a témakörben, a fürdőhasználat kérdése, hiszen ez a rendelet megfogalmazza a Végardói Fürdő majdani, jövő évi és a jövő évet követő időszaknak a kedvezményrendszerét. A lakosság már nagyon várta, hiszen megígértük a kezdetektől, hogy a kedvezményeket biztosítani fogjuk a helyi lakosok számára.
 


 
Zempléni Vízmű Kft. tevékenységéről hallgattunk meg egy beszámolót. Meglehetősen rossz helyzetben van a Zempléni Vízmű Kft. A decemberi testületi ülésen a következő év díjainak a kérdéséről - ugye sejthető - díjemelésről kell dönteni a testületnek.

Két tájékoztató hangzott el a költségvetést illetően. Az egyik a 2009. évi első háromnegyed éves gazdálkodásnak a tájékoztatója volt, a másik pedig a 2010. évi költségvetési koncepció. Ahogy ez minden novemberben szokásos, most is megtárgyaltuk az idei és a következő évet. A következőről még sokat nem lehet tudni, hiszen költségvetési rendelet még nincs, amit előrevetít a kormányzat szándéka, az az, hogy nagyon nehéz helyzetbe kerül az országban minden önkormányzat.

A Bodrog keleti holtág területén 2010-re a mederhasználati díj megállapításáról szóló rendeletet módosítottuk, az árakat szabályoztuk.

Ezt követően ingatlanügyek következtek, mint oly sokszor, hiszen bizottság ügyeinek jelentős részét ingatlanügyek teszik ki. Ennek elsődleges oka a tavaly elfogadott szociális bérlakás koncepció és az ezzel kapcsolatos ingatlan adás-vételek, cserék és szerződés hosszabbítások kérdése.

Az utolsó 5 napirend, nyilvános ülésben erről szólt, illetve a halasztott érékesítésű bérlakás programban egy jelentkezőt kijelöltünk bérlőként. Ez a bizottságunk jogköre volt korábban, s ez most is így van.
Zárt ülésben a SIDINFO, az Újbástya Rendezvénycentrum üzemeltetését végző Kft. felügyelő bizottsága tagjainak a megválasztására került sor. Zárt ülésben még az önkormányzat és a Patak Bérlakás Kft. között létrejött szerződés módosítására tettünk javaslatot. Az utolsó két napirend pedig lakások használatával kapcsolatos volt.

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.26./
 

Halálos baleset a tolcsvai leágazónál a 37-esen

 

        
                     

Az elsődleges információk szerint az elsőbbségi jog meg nem adása okozhatta azt a halálos közlekedési balesetet, ami 13.00 óra után történt Tolcsvánál.

Az elsődleges adatok szerint a 37-es számú főközlekedési úton a tolcsvai elágazásnál két személygépkocsi ütközött össze egymással. A baleset feltételezett oka az elsőbbségi jog meg nem adása, aminek következtében egy ember meghalt ketten pedig súlyos nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a közlekedési baleset körülményeit. A helyszínelés idejére elterelik a forgalmat Olaszliszkánál Sárazsadányig.
 


További fotók>>>

B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda sajtóközleménye
/2009.11.26./
 

Az utolsó szabadtéri futballmérkőzés is szép sikert hozott

 

        
                     

Ez évi utolsó mérkőzését játszotta a hét végén futballcsapatunk Tiszakarád együttesével. Ők a 10. helyen állnak a tabellán és elsősorban otthon eredményesek, így szinte kötelező volt a győzelem. Ifjúsági csapatunk 9:0 -ás győzelme is a nagyarányú győzelemre sarkalta a csapatot - küldte tudósítását Koscsó István, az STC Baráti Kör elnöke...
 
 



Zsófi József

Dvid Sándor

Koscsó István
 

 

A 25. percben Kecskés Tamás révén megszereztük a vezetést. 1:0
Két perccel később Pothurszky Roland a kapus feje fölött átemelve talált a hálóba. 2:0
Az 59. percben Halder Péter előkészítő munkáját Pothurszky Roland góllal fejezte be.3:0
A 68. percben Halder Péter kapura lövését Pothurszky Roland terelte a hálóba, ezzel mesterhármast érve el! 4:0
A 81. percben az egész mérkőzésen jól játszó Horváth Zsolt játékát góllal tetézhette volna, a vendégek hálóját a kapufa mentette meg a góltól.
A 87. percben Halder Péter a kapus nélküli kapuval állt szemben, de lövése kevéssel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.
A 89. percben Kerékgyártó Krisztián is feliratkozott a góllövők listájára. 5:0
A hosszabbításban Pothurszky Roland mesterhármasát egy ráadásgóllal koronázta meg, s állította be a 6:0 arányú pataki győzelmet!
A mérkőzés végén a szurkolók rég nem hallott vastapsa és –Szép volt fiúk! – kórusa éltette a csapatot, amit a fiúk a szurkolókhoz közeledve integetésekkel viszonoztak. Közös örömünneplés volt a végén! Tőrös Károly szurkoló látta vendégül a csapatot!

Zsófi József edző véleménye a mérkőzésről:
Tiszakarád csapatát fogadtuk a hét végén. Sok sérültünk volt. Négy-öt játékos is hiányzott a keretből, főleg sérülés miatt. Azt tudtuk a Tiszakarádról, hogy az utóbbi időben kicsit átalakultak, fiatal játékosokkal töltötték fel a keretüket. Nekünk biztos győzelem tudatában kellett a pályára lépni. Így is kezdtük a mérkőzést, ahogy itthon megszokhatta a közönség. Sok támadást vezettünk, de nem igazán tudtunk az elején betalálni a kapuba.
A 20. perc környékén nyitottuk meg a gólgyártást, addig kihagytunk 3-4 gólhelyzetet. A félidőt 2:0 -val zártuk.
Voltak hibák a játékunkban. A második félidőben egy kevés fejmosás után úgy jöttünk ki az öltözőből, ahogy egy olyan csapatnak illik, aki vezeti a bajnokságot. Sokkal nagyobb akarással és lelkesedéssel játszottunk. A szurkolók támogatása mellett szép támadásokat vezettünk. Szinte az egész félidőben tűz alatt tartottuk az ellenfél kapuját. Ez a 6:0 arányú győzelem csak azért 6:0, mert az ellenfél kapusa a mezőny legjobbja volt.

Az idény végén gratulálok a csapat játékosainak a hozzáálláshoz, a jó teljesítményhez. Köszönöm a szponzoroknak és a szurkolóknak a támogatását, akik sokat segítettek a csapat jó szereplésében.
Jók közé sorolnám: Pothurszky Rolandot, Géczi Józsefet, Horváth Zsoltot, Halder Pétert, Bacsó Gábort, Kerékgyártó Krisztiánt és Espák Pált.

Dávid Sándor szurkoló véleménye a látottakról:
Nagyon tetszett, az időjárásnak és a körülményeknek is megfelelt. A pálya jó állapotban volt, a csapat pedig hozta azt, amit kellett. Én személy szerint nem akarok most kiemelni senkit, ez a tavaszi forduló első mérkőzése. Én az őszi forduló alapján a csapat minden tagjának, edzőiknek gratulálok, és a folytatást várjuk. A csapatnak jó pihenést kívánok, ez a csapategység folytatódjon tavasszal, s én bízom abban, hogy egy osztállyal feljebb kerül, amit megérdemel. Akár esik akár fúj, mi itt leszünk. A pezsgő meg legyen a csapaté és kedvenc játékosom, akit gyerekkora óta ismerek, Pothurszky Roland bontsa fel.
 

Az év utolsó mérkőzése után gratulálunk a csapatnak és Zsófi József edzőnek az egész évi teljesítményükhöz, valamint köszönetet mondunk Koscsó Istvánnak, az STC Baráti kör elnökének, az egész évben folyamatosan küldött, élményszerű, sok fotóval illusztrált tudósításaiért! (a szerk. megjegyzése)
 


 

További fotók >>>

 STC Baráti Kör
/2009.11.26./
 

A Sárospatak ART ÉRT Alapítvány meghívására érkeztek városunkba alapítványi fenntartású művészeti iskolák vezetői

 

        
                     

A jó hangulatú, szakmai tanácskozás alapkérdése az intézménytípus körül alakuló finanszírozási, ezzel összefüggő minősítési rendszer kérdései mellett a kormányváltást megelőző szakmapolitikai programok napvilágra kerülése volt - számolt be Csetneki József...
 
 


Csetneki József

 

A tanácskozás résztvevői kezükbe kapták a Kereszténydemokrata Néppárt Iskola – erkölcs – tudás, a köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttképzési rendszer újjáépítése c. szakmai koncepcióját. A koncepcióval kapcsolatban aggodalmunknak adtak hangot az alapítványi fenntartású oktatási intézmények tervbe vett, állami normatív finanszírozásból történő kirekesztése miatt. E szerint ugyanis a pedagógusbéreket a központi költségvetés biztosítja közvetlenül, szektorsemlegesen.

Az önkormányzati intézmények működési és a fejlesztési költségein az állami költségvetés és a fenntartó arányosan osztozik. Az egyházi oktatási intézmények működési és fejlesztési költségeit a központi költségvetés fedezi, az állami, önkormányzati intézményekkel azonos mértékben.
Az alapítványi és egyéb iskolák működési és fejlesztési költségeiről a fenntartók gondoskodnak. A nem kötelező feladatok ellátásának fedezetére pályázatok nyújtanak részben vagy egészben anyagi támogatást.
Felülvizsgáljuk és a prioritásaink szolgálatába állítjuk az EU-források pályázati úton történő hasznosítását. Ugyanakkor üdvözölték, hogy a program alapján a művészeti nevelés – hangsúlyosan a leszakadás megakadályozásában – elengedhetetlen a teljes ember nevelése szempontjából, ami a közoktatás prioritásai között szerepel.

Az alapítványi fenntartású művészeti iskolák fenntartóikkal közösen továbbra is szerepet kérnek maguknak a szektorsemleges, közoktatást ellátó intézmények sorában, és felhívják a döntéshozók figyelmét arra, hogy az állam nem fenntartókat, hanem magyar gyermekeket finanszíroz tanulmányaik elvégzése érdekében. Erkölcstelennek tartanák, ha a magyar állam különbséget tenne gyermek és gyermek között abban a vonatkozásban, hogy milyen típusú fenntartó működteti a közfeladatot átvállaló iskolát.


 

További fotók >>>

 Sárospatak ART ÉRT Alapítvány
/2009.11.26./
 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Legeredményesebb Diáksport Szervezete

 

        
                  

 


Kissné Murányi Andrea

 

Ez a felirat olvasható azon a serlegen, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Szövetség ünnepi ülésén vehettek át a Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának képviselői, Kissné Murányi Andrea igazgató asszony és Gönczy Zoltán igazgatóhelyettes.

A Megyeházán rendezett ünnepélyes díjátadón méltatták az iskola eredményeit, testnevelőit, edzőit, a fenntartó Miskolci Egyetem és Sárospatak Város Önkormányzatának segítségét.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Aros János alpolgármester úr és dr. Szűcs István, a Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese is.
 


Gönczy Zoltán

 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.26./
 

Gajdárban jártunk...

 

        
                     

A Szent Erzsébet Társaság nevében tisztelettel köszöntöm a Kedves Olvasót!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzásegítette a Társaságot ahhoz, hogy a Moldvai Csángó magyar gyerekekhez, Gajdárba eljuttathattuk azokat a küldeményeket, melyek a sárospataki, valamint a környező települések lakosainak felajánlásaiból álltak össze - nyilatkozta Szabó Éva, a Szent Erzsébet Társaság tagja, a gajdári küldöttség résztvevője…
 
 


Szabó Éva

 

Nagyon sok magánszemély kereste fel a Szent Erzsébet Házat és hozta el adományát, a moldvai csángó magyar gyerekek tanulásához szükséges eszközöket.

Külön szeretnék köszönetet mondani a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának, ahol a honlapon megjelent felhívásunkra megszervezték az iskolában a gyűjtést, bekapcsolva az iskola tanulóit. Köszönettel tartozunk még Sárospatak Város Önkormányzatának, aki rendelkezésünkre bocsátotta kisbuszát, melynek segítségével elszállíthattuk Csángó földre a csomagokat. Minden kedves felajánlónak szeretnénk köszönetet mondani, aki úgy érezte, hogy részt kell vennie a gyűjtésben. Köszönjük, hogy ebben a mindenki számára nehéz gazdasági időszakban adományával hozzájárult és segítette a csángó magyar gyerekek szellemi fejlődését, az ottani magyar nyelvoktatást.

Sárospatakról egy hét fős kis delegáció vitte el az adományokat. Harminc órát utaztunk oda-vissza, de nem csak térben, de Gajdárba érve mindannyian úgy éreztük időutazást is tettünk. A magyar tanítónő fogadott bennünket, családoknál szálltunk meg. Lehetőségünk volt a bákói Csángó Magyar Szövetség képviselőivel is találkozni és tájékozódni a moldvai csángó magyarság helyzetéről. Gajdár 1600 lakosú település, amelyből 400 iskoláskorú gyermek. Gajdárban a gyerekek fakultáció keretében tanulják a magyar nyelvet iskolán kívül, szűkös anyagi feltételek és nehéz körülmények között.
Társaságunk továbbra is szeretné patronálni a magyar gyermekeket, melyhez a jövőben is nagy örömmel vesszük minden kedves olvasó és intézmény segítő támogatását.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.26./
 

Csütörtökön Czeizel Endre tart előadást Sárospatakon

 

        
                       

A Farkas Ferenc Művészeti Iskola november 26-án tartja nevelési értekezletét, amit több rangos eseménnyel kötöttek össze. Fél egykor Mesik Miklós nyitja meg a főépületben rendezett Bartók-kiállítást, majd délután 3 órakor Czeizel Endre genetikus kezdi meg előadását a Szent Erzsébet út 12. szám alatti teremben
 
 


dr. Czeizel Endre

 


Bálint Béla

 

A nap eseményeiről Bálint Béla igazgató úr az alábbiakban számolt be:

Nagy öröm számunkra, hogy Sárospatakra érkezett az Országos Bartók Béla Vándorkiállítás melynek szervezője és létrehozója Mesik Miklós. Első találkozásunk vele 2007-ben történt meg, abból az apropóból, hogy ő volt az, aki a munkatársaival egész Európában összegyűjtötte a Szent Erzsébet nevét viselő bármilyen épületet, szobrot, kegyhelyet, ami több tízezer fotót jelentett egész Európában. Ennek a kiállítását láthattuk itt Sárospatakon is. Miklóssal itt Patakon és Budapesten is találkoztam. Ő az életét annak szentelte, hogy mindazon magyar értékeket megpróbálja átmenteni fotók - valamint nyilvánvalóan kutatások - alapján az utókornak, ami a magyar történelmi személyiségekkel kapcsolatos.

Mesik Miklós 26-án fog ide érkezni az iskolánkba és 12 óra 30 perckor itt egy előadást fog tartani ennek a munkának a mibenlétéről, illetve magáról a Bartók kiállításról, és hoz néhány könyvet is amit ő írt, és abból az intézmények vehetnek is meg, mert úgy gondolom, hogy nagyon tartalmas az a munka, ami az ő nevével fémjelzett.
Magyarországon a 18. kiállító helye lett ennek a Bartók kiállításnak, Sárospatak számára megtiszteltetés, számomra pedig nagy öröm, hogy ránk is gondoltak.
Én úgy gondolom, hogy az iskolánk profiljából adódóan nekünk kötelességünk a zenész társadalom ilyen személyiségére odafigyelni, mint Bartók Béla, és hogyha van egy országos vándorkiállítás, akkor nagy örömmel adunk az ilyennek helyet.

A Bartók képek ugyan már 10 napja ki van állítva, csak előbb azért nem akartam ennek hangsúlyt adni, mert november 26-án az iskolánkban nevelési értekezlet lesz, amikor fél egytől tartjuk a kiállítás hivatalos megnyitóját, délután három órától, pedig dr. Czeizel Endre genetikus fog előadást tartani a tehetséggondozás, tehetségkutatás genetikai oldaláról.

Én azért is kapaszkodtam bele a tehetséggondozás, tehetségkutatás tematikájába, mert úgy gondolom, hogy Sárospatakon az oktatás mondhatom mindig Európa színvonalú volt, és fontosnak tartom azt, hogy a mindenkori oktatók, nevelők, tanárok, pedagógusok, abban a szellemiségben próbálják meg a munkájukat végezni, amit megkövetel ez a kultúrtörténeti múlt. Annak ellenére gondolom ezt így, hogy mostanában leginkább az integrációról és a felzárkóztatásról van szó, mert hogy az oktatásügyünket borzasztóan tönkre tették

A későbbi programjainkat illetően, december 17-én csütörtökön lesz a karácsonyi koncertünk A Művelődés Háza és Könyvtárában 17 órától, ami mindig is nagy érdeklődésre tart számot. 18-án lesz a néptáncosaink gálája, ez is szintén A Művelődés Házában. Ennek a koncertnek a bevételét a Wass Albert Körösök minden évben élelmiszer csomagokra átváltva 10 nagyon szegény, határon túli család segítésére fordítják, akik különben becsületes, tisztességes magyar emberek csak sajnos az élet az nem feltétlenül tudta őket olyan helyzetbe hozni, hogy megfelelően tudják a gyermekeiket támogatni.


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.25./
 

Vasárnap lesz az adventi gyertyagyújtás

 

        
                       

Az idei adventi gyertyagyújtás A Művelődés Háza és Könyvtára előtti patkóban lesz, november 29-én vasárnap, 18 órai kezdettel - jelentette be Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő, aki elmondta azt is, hogy a rendezvény tulajdonképpen több szervezet együttműködésével jön létre…
 
 


Csatlósné Komáromi Katalin

 Kovácsné Géczi Julianna

 

A gyertyagyújtás Sárospatak Város Önkormányzata, a Kommunális Szervezet, A Művelődés Háza és Könyvtára, a Farkas Ferenc Művészeti Iskola, a Kiwanis Női Klub, és az egyházak közös összefogásával valósul meg.

A program azért került az intézmény előtti térre, mert A Művelődés Háza és Könyvtára fenntartásában működő Kézműves Kör egész éves munkájával alkotta meg azokat a jelképeket, amelyek Adventtől egészen vízkeresztig elkísérik az ünnepeinket.
Így bemutatásra kerülnek kopogtatók, adventi koszorú, mézessel díszített fenyő és az egyik legfontosabb eleme a jelkép rendszernek az egészalakos Betlehem.
A Kézműves Kör folyamatos munkájának hozta létre ezeket az alkotásokat, magát az ötletet Kovácsné Géczi Julianna kolléganőm találta ki, és az ő szakmai irányításával nagyon sokat dolgoztak a köri tagok, hogy a komplex díszítés november 29-re elkészüljön.

Az ünnepség kapcsán a Farkas Ferenc Művészeti Iskola zenészei, táncosai is közreműködnek és Virág Sándor református lelkész, illetve Dr.Hörcsik Richárd polgármester úr köszöntője után kerül sor az adventi koszorú első gyertyájának a meggyújtására. A koszorút a Kommunális Szervezet munkatársai készítik. A város ünnepi fénybe öltöztetését szintén a Szervezet végzi, amelynek az indítása is az ünnepségen lesz.
Bízom benne, hogy az ünnep kapcsán az egyház és a város együtt üzenhet a helyieknek, hogy ebből az első lángból mindenki egy kicsit vigyen haza, és e mellett legyen szeretetteljes az ünnepi várakozás.

Ez valósulhat meg itt, és az a kellemes hangulat és mézes kínálás, forró tea, amit pedig a Kiwanis Női Klub biztosít az egész rendezvényhez. Ez szintén hozzájárul ahhoz, hogy idősek és fiatalok egyaránt jól érezzék magukat, és közös ünnepnek érezzék ezt a vasárnap délutánt.

Nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit erre a programra és természetesen a nagy Adventi koszorún a többi gyertya gyújtásáról is gondoskodunk majd, december 6-án az Árpád Vezér Gimnázium tanulói, december 13-án az Adventi Kórustalálkozó résztvevői, december 20-án a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói végzik ezt el, nem ilyen ünnepi körben, de a bemutatásra kerülő adventi díszekből készült kiállítás is, egészen december 22-ig látogatható lesz.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.25./
 

Sárospatakon tartott fogadóórát az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referense

 

        
                       

Dr. Hronszky Regina ügyvéd vagyok, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei referenseként jöttem el Sárospatakra a kistérség központjába, azzal a céllal, hogy Egyenlő Bánásmód Hatóság fogadóórát tartsak itt – mutatkozott be 2009. november 23-án, a kistérségi irodában az ügyvédnő…
 
 


Dr. Hronszky Regina

 

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2009. szeptember elsejével megkezdte megyei referensei révén az úgynevezett „Diszkrimináció elleni küzdelem, a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka elősegítése” című, 51 hónapig tartó projektjének a megvalósítását. Tehát ez 2013 júniusáig fog tartani és addig minden megyében, így Borsod- Abaúj- Zemplénben is, ahol - az én személyemben - az Egyenlő Bánásmód Hatóság referense révén tart kapcsolatot a hozzá forduló állampolgárokkal.

Az egyenlő Bánásmód Hatóság 5 éve működik Budapesten, a hatóság a konkrét jogsérelmek orvoslása mellett feladatának tekinti a széleskörű társadalmi szemléletformálást is. Ennek az egyik eszköze, hogy ügyfélszolgálatot létesít a 19 megyében plusz Budapesten, ezzel is közelebb hozva a hatóságot az állampolgárokhoz.
A projekt kiemelt célja, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel és a társadalmi előítéletekkel leginkább sújtott, védett tulajdonsággal rendelkező társadalmi csoportok ismerjék fel a diszkriminációt és szerezzenek kellő tájékozottságot a jogérvényesítés terén. Én a magam részéről a hozzám fordulók esetében, amennyiben diszkriminációval kapcsolatos jogsérelem gyanúja merül fel, a bejelentést - ami az egyenlő bánásmód hatóságnak az eljárását kezdeményezi - azonnal interneten keresztül továbbítom a hatósághoz, hogy minél előbb és minél hatékonyabban lehessen kivizsgálni az adott jogsértést.

Fontos még azt tudni, hogy melyek azok a védett tulajdonságok, amelyeknek a megsértése esetén hozzánk lehet fordulni. Egyrészt a faj, a nemi hova tartozás, a anyaság, a szexuális identitás, a nemzeti kisebbséghez való tartozás, az állampolgárság, a munkaerő piacon a hátrányos megkülönböztetés, többek között a részmunkaidős foglalkoztatás és a határozott idejű foglalkoztatás terén, továbbá a fogyatékkal élők, illetőleg egyéb politikai, világnézeti hovatartozás miatti különbségtétel. Adott esetben, még számos egyéb más tulajdonság, ami alkalmas arra, hogy egy összehasonlítható csoporttal szemben a hátrányos megkülönböztetést, annak konkrét, közvetett vagy közvetlen formáját, vagy az e miatti megtorlást, zaklatást meg tudja állapítani. Tehát ez az én dolgom, alapvetően egy szűrőként működöm azért, hogy aki hozzám fordul, minél hatékonyabban tudja az érdekeit képviselni.

Tekintettel arra, hogy a kistérségi fogadóórák kapcsán - miután 15 kistérség van a megyében - nagyjából 7 és fél havonta jut erre a kistérségre a sor, ezért ha valakinek diszkriminációval kapcsolatos, tehát az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé való ügye akad, akkor nagyon szívesen látjuk a hetenkénti ügyfélfogadásunkon, ami Miskolcon, az Esélyek Háza keretében a Miskolc, Király utca 10. szám alatt minden hétfőn, 13:30 és 17:30 óra között kerül megtartásra.


 

Kistóth Karolina
/2009.11.25./
 

Ülésezett a jegyzői Kollégium

 

        
                  

Összesen 8 napirendi pontja volt a Jegyzői Kollégium novemberi ülésnek, amelynek a többségét a költségvetés háromnegyed évi állásáról szóló beszámolók, a következő évi koncepció, illetőleg a 2010 évre esedékes belső ellenőrzési munkaterv blokkja tette ki – nyilatkozta dr.Szabó Rita a Kollégium elnöke…
 
 


dr.Szabó Rita

 

Ezen túlmenően tárgyaltunk még a kistérség rövid távú kulturális alapellátási stratégiájáról, valamint egy államigazgatási hivatal által végzett iratkezeléshez kapcsolódó ellenőrzésről. A legelső blokkhoz visszatérve, ami a költségvetéssel kapcsolatos, nagyon alapos precíz munkát végeztek a munkaszervezet dolgozói, részletesen előkészítve a gazdálkodáshoz kapcsolódó adatokat. Tulajdonképpen mind a háromnegyedévi beszámolót, mind, pedig a következő évi költségvetési koncepciót elfogadásra javasolta a Jegyzői Kollégium. Ugyanígy a belső ellenőrzési munkaterv napirendi pontját is elfogadásra javasoltam.
Tulajdonképpen a kulturális stratégia is egy nagyon részletes és jól kidolgozott anyag arra nézve, hogy mit szeretne a Kistérségi Társulás a 2009 és 2013-as évek között megvalósítani.

Megtudtuk, hogy egy kistérségi referensnek az lesz a dolga, hogy a kistérségi települések közművelődési feladataiban segítségére legyen a településnek és az ő munkahelyét egy évig támogatja a pályázat - nagyon örülünk ennek a lehetőségnek is.

Az egyebek között tárgyaltunk a leghátrányosabb helyzetű településeket érintő pályázatok jelenlegi állásáról. Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy a jelzőkészülékekhez kapcsolódó pályázatokról le kell mondania a kistérségi társulásnak. Ugyanis a pályázat feltételeit nem tudják vállalni a kistérségek, másrészt pedig az állami finanszírozás is kedvezőtlenebbül alakul, mint ahogy a korábbi években ez történt.

A pályázatok kapcsán említést tettünk arról, hogy milyen lehetőségek lennének kedvezőbb társulási normatívák lehívására. Tulajdonképpen itt még csak esélylatolgatások történtek, mindezt a költségvetési törvény végleges formában való megjelenését követően, a költségvetési rendelet elfogadása előtt, illetőleg a társulás költségvetésének elfogadása előtt lehet majd végleges formába önteni.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.25./
 

Lassan elkezdődhet a Sárospataki Bazilika orgonájának felújítása

 

        
                       

A Sárospataki Bazilika nagy orgonája - ami a karzaton található - valamivel több, mint 220 éves hangszer. Utoljára 1970 körül volt felújítva és mostanra eléggé rossz állapotba került, gyakorlatilag már több mint egy éve nem tudjuk használni – indokolta az orgona felújításának szükségességét Kecskés Attila káplán…
 
 


Kecskés Attila

 

Ugyanakkor a hívek mégis azt gondolták, hogy azt szeretnénk, ha ez a régi orgona kísérné az éneküket a templomban, annak a régi, megszokott hangját hallanák. Így született a döntés, hogy akkor kerüljön sor annak a restaurálására, illetve felújítása. A felújítás körülbelüli összege a jelen tervek szerint magának a hangszernek olyan 20-25 millió forint körül van, az orgona háznak a restaurálása pedig olyan 10 millió forint körül.
Nyilván egy nagyon csekély összeg már a gyűjtések eredményeként összegyűlt, amelyet a pályázathoz önrésznek fel tudunk használni. A tervek már régen benn vannak a műemlék hivatalnál és arra várunk, hogy egyszer hozzá is jussunk az engedélyhez, a tervekhez és csak utána lehet nekifogni a pályázatoknak.

A templomnak van egy XVIII. századi, gyakorlatilag 220 évvel ezelőtt nem befejezett orgonája, ami azóta sem készült el, illetve a 70-es évek elején volt egy restaurálás, s mára gyakorlatilag a pusztulás szélére került a hangszer – tette hozzá Hoch Bertalan restaurátor…

Plébános úr engem kért meg, hogy mérjem föl - ez egy hosszú folyamat volt, nem utolsó sorban a hivatalok lassú átfutása miatt. Tavaly szeptemberben kezdtem hozzá a munkához, akkor több emberrel megjelentünk itt és felmértük az orgonát, készítettünk egy restaurálási tervet, amit benyújtottunk a KÖM-höz. Erre most kaptunk választ, most már engedélyeztetés alatt van.

Szeretnénk ezt a régi fényében látni legalább annyira, mint ahogy ez a XVIII. században elkészült restaurálni, illetve a szekrénynek az eredeti tervek és elképzelések szerint a nem elkészült alkatrészeit kiegészíteni.


 Hoch Bertalan

 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.25./
 

Teljesítményértékelés az óvodában

 

        
                       

A Mese Óvoda és Bölcsőde intézménye 2009. november 16-án összevont nevelési értekezletet tartott, melynek egyik fő napirendje a teljesítményértékelési rendszer bevezetése volt – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes intézményvezető...
 
 


Lendvainé Szendrei Ágnes

 

E téma keretében Kovácsné Cilli Veronika, a Támogató Szervezet vezetője adott bővebb tájékoztatást a dolgozóknak. Ismertette a rendszer fontosabb alapelveit, a megfogalmazott célokat, az elkészített intézkedési tervet, a látogatások időpontjait és az értékelő csoportok összetételét. Az óvoda dolgozóinak életében ez egy komoly mérföldkő. A napokban megkezdődik a munka gyakorlati része, a megvalósítás, amely mindenkinek nagyon fontos.

Az értekezlet további részében az aktuális feladatok megbeszélésére került sor:
- felkészülés a közelgő Mikulás és Karácsonyi ünnepekre,
- az azt megelőző rendezvényekre (karácsonyi munkadélutánok, játszóházak),
- az intézmény dolgozóinak szervezett színházlátogatásáról, mely a Miskolci Nemzeti Színházban, a Muzsika Hangja című darab előadása lesz.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.25./
 

Újra Árvay-Kupa

 

        
                       

 


Gönczy Zoltán

 

Immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Árvay-Kupa Nemzetközi Teremlabdarúgó Torna. 2009. november 28-29-én 4 korcsoportban összesen 20 csapat méri össze tudását a Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának tornacsarnokában - hívja fel a sport szeretők figyelmét Gönczy Zoltán szervező...

A csapatok 11 település 13 iskolájából jönnek Magyarország három megyéjét és Lengyelországot képviselve. Természetesen Sárospatak mindhárom általános iskolája részt vesz a hétvégi rendezvényen, melyre minden sportszerető és szurkolni vágyó érdeklődőt szívesen lát a 30 éves Árvay József Gyakorló Általános Iskola.

szombat - részletes program                              vasárnap - részletes program                         versenykiírás


 

Cziczer Katalin
/2009.11.24./
 

Irgum-burgum az Újbástyában

 

        
                       

Az őszi és téli időjárásra való tekintettel nem a Lőtéren, hanem az Újbástya Rendezvénycentrumban kerülnek megrendezésre az Irgum-burgum Rock Klub novemberi rock koncertjei. A PANKKK program támogatásával négy alkalommal mutatkozhatnak be a sárospataki kötődésű zenekarok önálló szerzeményeikkel – tájékoztatja a zenekedvelőket Erdei János
 
 


Erdei János

 

Siska Tamás, a SIDINFO Kft ügyvezető igazgatója és Erdei János, a HÍD-2002 Alapítvány elnöke még szeptemberben kötött megállapodást arról, hogy az őszi-téli időszakban az Újbástya fogadja be a lőtéri fiatalokat, XXI. századi körülményeket biztosítva a rendezvényeknek.

Havonta egyszer, 2010 februárjáig látható, hallható a népszerű pataki zenekarok színe-java. Vendégünk lesz a Hurkatöltő, a PONT, a SmallTrack, a DOPPING és a tehetséges fiatalabb korosztály is bemutatkozik. Házigazdaként minden alkalommal a FatRockers zendít rá néhány súlyos ritmusra.
Első alkalommal november 28-án az On The SPOT kezdi a bulit este nyolctól, majd a FatRo pönget párat. Az est fénypontja a feldoppingolt DOPPING zenekar lesz.

Az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy belépőt kell váltani, ami az est folyamán sörre, vagy másra váltható, tehát lefogyasztható. Továbbra is csak tagságival lehet bejönni, de akinek még nincs, az se adja fel, hiszen a beléptetésnél regisztráció után díjmentesen igényelhető a kártya.
A következő programokról részletesen tájékoztatunk minden klubtagot és érdeklődőt. Az már bizonyos hogy december 27-én a karácsonyi nyugalom után burgumozunk legközelebb, ahol reményeink szerint a HURKATÖLTŐ bandérium tart szilveszteri bemelegítést.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők!


 

Törő Gábor
/2009.11.24./
 

Továbbra is látható lesz az iskolarendőr az iskolákban

 

        
                       

November 18-án Bacsó Tibor rendőr őrnagy, közlekedés osztályvezető valamint jómagam, Bujdosó Norbert rendőr törzszászlós, Sárospatak iskolarendőre közösen vettünk részt egy előadáson, ugyanis az országos rendőr főkapitány az iskolarendőri feladatokkal kapcsoltban megkérte a megyei rendőrséget, hogy további oktatást, további előadásokat tartson…
 
 


Bujdosó Norbert

 

Ezzel kapcsolatosan zajlott egy előzetes megbeszélés, valamint nagyon komoly oktatási segédanyagokat kaptunk ezzel kapcsolatban, amiket november 19-én adtam át az iskolák vezetőinek. Ez az anyag most - ellentétben a korábbiakkal - nem a diákoknak lesz tovább adva, hanem a pedagógusoknak, hiszen elsősorban az ő munkájukat segíti.

A kerékpáros, illetve a gyalogos közlekedésre vonatkozó, illetve más, pl. bűnmegelőzéssel kapcsolatos anyagokat tartalmaznak ezek a könyvek, sőt még társasjáték formában is tudtunk az iskoláknak ilyen oktatási segédeszközöket kivinni. Tapasztalataim szerint nagyon örültek ezeknek a pedagógusok, hiszen jó oktatási segédanyagnak tartják.

A későbbiekben bűnmegelőzési, internet függőségi és más egyéb olyan hasznos, a mai kornak megfelelő oktatási segédanyagot fogok kapni, amelyek segítségével januártól kezdve előadásokat fogok tartani a tanulóknak.


Bacsó Tibor

 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.24./
 

Kézi: rémálomszerűen indult a mérkőzés mégis sikerült nyerni hazai pályán

 

        
                       

Az elmúlt hét végén Hajdúszoboszló csapatát láttuk vendégül, akiknek az elmúlt hét mérkőzését tekintve már sejthető volt, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés ez sem. Úgy is indult a mérkőzés ahogy, erre azt hiszem, rémálmainkban sem számítottunk volna – számolt be a hétvégi kézilabda mérkőzésről Papp József szakosztályvezető…
 
 


Papp József

 

Az első tíz perc hazai találat nélkül zajlott le, az ellenfél viszont nyolcszor is a kapunkba talált és olyan mérkőzés eredményt mutatott az eredményjelző, amire még nem volt példa Sárospatakon. Tehát 8:0-ra vezetett az ellenfél. Itt volt egy időkérés, ami úgy gondolom jókor, jót tett a csapatnak, hiszen elkezdett szépen kapaszkodni felfelé és az első félidőben már 11:13-as vendégvezetés állt csak az eredményjelzőn.

A második félidő 10. percéig még mindig az ellenfél tartotta kétgólos előnyét, amit a második félidő közepén sikerült ledolgozni és utolértük az ellenfelet – 19:18-nál átvettük a vezetést a második félidő huszadik percében. Innen a 27. percig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd az utolsó egy percet 3:0-ra sikerült megnyerni, így 25:22-es hazai győzelemmel zárult a mérkőzés.

A hazai csapat nagyon maga alatt teljesített, viszont nagyon jó volt látni újra Szemán Lacit a pályán, hiszen az elmúlt hetekben sajnos nem tudott haza jönni munkahelyi elfoglaltsága miatt. Azt hiszem bátran kijelenthetem. hogy ha ő nincs, akkor sajnos egy súlyos vereségbe is beleszaladhattunk volna hazai pályán. Pedig most már ez a harmadik szezon. amiben még nem kaptunk ki itthon - ezt szeretnénk mindenképp megtartani.
A tanulság az, hogy sajnos a lőtt gólokat számítva megint elég gyengén teljesítettünk, úgy, mint a múlt mérkőzésen, de remélem, hogy jókor jött ez a pofon a csapatnak, hogy ezen túl tudjuk magunkat tenni és innen csak felfelé, előre törhetünk ki.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.24./
 

Sikeresen szerepeltek

 

        
                       

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola leány kosárlabda csapata 2009. november 19-én diákolimpián vett részt a sátoraljaújhelyi Városi Sportcsarnokban, ahol mindhárom mérkőzését megnyerte - számolt be Géczi Tamás, felkészítő tanár...
 
 


Géczi Tamás

 

Rákóczi - Szlovák Ált. Iskola
32 – 19
Rákóczi - Kossuth Gimnázium
41 - 2
Rákóczi - Kazinczy Ált. Iskola
36 - 8

A csapat tagjai:
Boós Gabriella, Csetneki Flóra, Egyed Eszter, Fábián Krisztina, Hajdú Bernadett, Iván Katalin, Korda Evelin, Laczkó Eszter, Marczi Ágnes, Móricz Vivien, Szabó Adrienn, Varga Délia.


 

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2009.11.24./
 

Összetett ellenőrzés-sorozat Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain is

 

        
                       

A tehergépjárművekkel okozott személyi sérüléses balesetek visszaszorítása, illetve a közlekedésbiztonság területén elért eredmények megtartása érdekében a Rendőrség 2009. november 23-tól december 6-ig országos ellenőrzés-sorozatot tart.

Az ellenőrzés kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra és a ki- és bevezető útszakaszokra. A végrehajtásban a megyei Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály, a Miskolci, Kazincbarcikai, Encsi, Sátoraljaújhelyi, Sárospataki, Tiszaújvárosi, Szerencsi, Mezőkövesdi, Ózdi, Edelényi Rendőrkapitányságok vesznek részt. 2009. november 23-25-26-30-án valamint december 2-án és 4-én a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a B-A-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai is részt vesznek az akcióban.

Az ellenőrzések a közúti forgalomban részt vevő magyar és külföldi tehergépjárművekre egyaránt kiterjednek. Ugyanakkor a közúti közlekedési szabályok megsértésének észlelése esetén a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően más járművek vezetőivel szemben is intézkednek a rendőrök.

Az akció során elsődleges figyelmet fordítanak a hatóságok:
- a túlsúlyos és rossz műszaki állapotban lévő járművek forgalomból történő kiszűrésére,
- a nemzetközi közúti fuvarozásban résztvevő járművezetők vezetési és pihenőidejére vonatkozó rendelkezések, valamint a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó szabályok magtartásának ellenőrzésére,
- a sebességellenőrzésre,
- az ittas vezetők kiszűrésére,
- a passzív biztonsági eszközök használatának ellenőrzésére.

Baleseti helyzet:
Megyénk közútjain az előző év hasonló időszakához viszonyítva a személyi sérüléses balesetek száma 9,0 %-os mértékben csökkent. A halálos balesetek száma 26 %-al, a súlyos sérüléses balesetek száma 11 %-al, a könnyű sérüléses balesetek száma 7 %-al csökkent. A bekövetkezett közlekedési balesetek okozóit tekintve a tehergépkocsi vezetők által okozott balesetek száma 15%-al emelkedett. A baleseti okok közül elsődlegesen a gyorshajtás és az elsőbbségi jog megsértése a jellemző. (
A fotók illusztrációk )

 



Egyedné Novodonszki Éva B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2009.11.24./
 

Lesz mentőállomás Sárospatakon

 

        
                       

Több mint egy évtizede már, hogy folynak az egyeztetések a Sárospatakon létesítendő Mentőállomás ügyében. Hol az volt a probléma, hogy nem sikerült mindenki számára megfelelő helyet találni, hol pedig a pályázati lehetőségek úsztak el. Most végre Dr.Hörcsik Richárd polgármester, országgyűlési képviselő jó hírrel szolgál Sárospatak és kistérsége lakói számára…
 
 


Dr.Hörcsik Richárd

 

Hosszas parlamenti egyeztetések után végre nyugvó pontra kerül a pataki mentőállomás létesítése. Ugyanis a Minisztérium a TIOP 2.2.1 „Mentés, sürgősségi ellátás és légi mentés” úniós pályázat keretében 22 mentőállomás létesítését tervezi az országban, amiben szerepel Sárospatak is. Ennek köszönhetően megkezdődtek az egyeztető tárgyalások az OMSz és Önkormányzatunk között, aminek eredményeképpen október 29-én sikerült erre alkalmas telket találni.

A volt Otthon Árúház mögötti telek (a zsidó temetővel szemben) megosztásával, zöld mezős beruházással egy 1200 m2-es telken 400 m2 alapterületű korszerű mentőállomás létesül. A támogatási szereződés megkötésének feltétele, hogy ez az ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és az OMSZ vagyonkezelésébe kerüljön, amiről a testület az elmúlt rendkívüli ülésén döntött.
Ha minden tervszerűen halad, akkor 2010 őszén elkezdődhet a beruházás. Ezzel nemcsak a patakiak, hanem a kistérség településein élők ellátása is nagymértékben javul.


 

Törő Gábor
/2009.11.23./
 

Szakipari szolgáltatások a lakosság felé

 

        
                     

Látok olyan lehetőségeket a Sárospataki Önkormányzat Kommunális Szervezete működésében, amelyek alkalmat adnak arra, hogy a lakosság felé is szolgáltatásokat végezzünk – jelentette be a szervezet igazgatója Emri László azt a lehetőséget, ami bizonyára sok sárospataki lakos gondjait segít megoldani a továbbiakban…
 
 


Emri László

 

IEzek közé tartozik például az építőipar, hiszen kőműveseink vannak, ugyanakkor van asztalos csapatunk, akik bármilyen asztalos munkát el tudnak készíteni. Ezek az emberek nemcsak nekünk dolgoznak, hanem otthon is vállalnak munkát a munkaidőn kívül, jó szakemberek. A munkáink egy része látható a városban, hiszen pl. a kovácsolt kerítést is ők készítették a végardói temetőhöz, és a katolikus temető kőkerítése is az ő munkájuk eredménye.

Bármilyen javításban is a lakosság szolgálatára tudunk állni. Ha elromlik a zár, megjavítjuk, vízvezeték szerelőink vannak, gépjárműparkunk van, tehát fuvarozást is tudunk vállalni. Már vége felé tart a lombfelszedés, szeretnénk a gépparkot felújítani, mert ezzel jelenleg gondunk van, de az elképzeléseink között szerepel, hogy ha igény van rá, a kertes házakhoz is elmegyünk és felszívjuk a lombot adott esetben.
Igény szerint bárhol füvesíthetünk, akár magánterületen is bevállalunk füvesítéseket, parkgondozást, metszést, permetezést, sövényvágást is, mert gépeink és szakembereink vannak hozzá, és jól jön a plusz pénz, amivel a költségvetés terheit enyhíthetjük.

Most jön a téli időszak, talán a hó eltakarításban, a síkosság mentesítésben is segíthetünk. Számlát természetesen tudunk adni, hiszen jelen pillanatban is vannak olyan munkák, amelyeket nem saját intézményeinknek végzünk, nemcsak itt helyben, hanem újhelyben is vállaltunk már munkát, pl. az öregek otthonánál.
Ezzel a lakosság bizonyos gondjait is igyekszünk megoldani, ugyanakkor az önkormányzat terheit is szeretnénk minél jobban csökkenteni.

A kínált szolgáltatások tehát:
- Asztalos műhely
- Építőipar
Kőműves
Vízszerelők
- Javító műhely
Lakatos munkák (kovácsolt vas termékek)

- Parképítés
Füvesítés
fa, növényápolás (permetezés, metszés, stb…)
őszi idényben lombszívás
- Fuvarozás
Gépkölcsönzés (kezelővel együtt)

Érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: 47 / 312-133 vagy 20 / 961-42-67.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.23./
 

Német cserediákokat fogadott a polgármester

 

        
                  

Az elmúlt héten Dr. Borsos Csaba, az országgyűlés szervezési osztályának vezetője német fiatalokkal érkezett Sárospatakra, ahol a Polgármesteri Hivatalban Dr.Hörcsik Richárd polgármester fogadta őket, majd Hercegkútra is ellátogattak. Borsos úrtól megtudtuk, hogy egy cserekapcsolat résztvevőivel érkezett városunkba…
 
 


Dr. Borsos Csaba

Dr. Hörcsik Richárd

 

A történelmi múltba kell visszamennünk. A demokrácia útjára frissen lépett kelet-európai országok számára a német parlament 1990-től meghirdette egy ösztöndíj lehetőségét, amelynek során kiválasztanak országonként maximum 5-5 főt. Számukra egy 5 hónapos ösztöndíj lehetőség keretében biztosítják, hogy megismerkedjenek a német gazdaság, társadalom, a történelem aktuális kérdéseivel, az állami-politikai berendezkedés struktúrájával, működési mechanizmusával. Visszatérve hazánkba legyenek ők - ki nem mondottan - a német kultúra nagykövetei. Hirdessék a német államiságot, a német demokráciát és szerezzenek új barátokat, minél több barátot Németországnak. Ez 18 évig egyoldalú megállapodás volt.

2007. körül teremtődött meg, hogy viszonosságot teremtsünk ebben a relációban, ebben a nagyvonalú lehetőségben. A két elnök itt Magyarországon 2007-ben aláírt egy együttműködési megállapodást - a parlament akkori elnök Szili Katalin volt - amelyben a magyar parlament vállalja, hogy lehetőségeinket figyelembe véve mi nem 5 hónapot, hanem 2 hónapot és maximum 4 fő számára biztosítunk tanulási lehetőséget, hasonlóan a német parlamenti ösztöndíj tartalmához, a magyar állami gazdasági, politikai berendezkedésének megismerése az állami struktúrájának tanulmányozásához, működési mechanizmusának ismeretéhez.

Eközben kapnak lehetőséget arra, hogy összefogottan Magyarország történetével, gazdasági szerkezetéről, irodalmáról, művészetéről is kapjanak egy továbbképzési lehetőséget az Andrássy Egyetemen. Ehhez kapcsolódik, hogy az állami központi intézmények mellett megismerkedhessenek az önkormányzatok működésével is. Így került sor a sárospataki látogatásunkra, ezt megelőzően a megyei közgyűlés elnökénél tett látogatásunk során kaptunk tájékoztatást a közgyűlés működésének alapvető kérdéseiről. Természetesen elmegyünk korlátozottan más önkormányzatokhoz is, hogy a német fiatalok megismerjék a magyar demokrácia nagyon fontos intézményeinek a gyakorlati működését, a működési problémáit, az adott terület érdekesebb gazdasági, társadalmi, kulturális kérdéseivel, gondjaival, működésével.

Németországnak 26 országgal van ilyen viszonossági alapú tanulmányi ösztöndíja, de a demokrácia útjára 1990-óta lépett országokkal csak velünk van kétoldalú megállapodása.
Az ösztöndíj keretében csak 3 megfelelő személyt találtunk az éven jelentkezett személyek közül.


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.23./
 

„TÜZES HÍREK”

 

        
                       

A Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága illetékességi területén a 2009. október 21. és november 20. közötti időszakban 13 tűzeset és 9 műszaki mentés történ - nyilatkozta Barna Norbert tűzoltó hadnagy...
 
 


Barna Norbert

 

A műszaki mentések során 3 esetben lakóházat, a közúti forgalmat veszélyeztető fát távolítottak el egységeink, 1 esetben kútból állat tetemének kiemelését hajtották végre, 2 esetben pincében felgyülemlett víz eltávolításához vonultak tűzoltóink, 1 esetben közúti balesetnél működtek közre tűzoltóink, 1 esetben vihar következtében megrongálódott tetőszerkezetet javítottak ki a balesetveszély elkerülése érdekében és 1 esetben pedig tetőn rekedt macska megmentését hajtották végre.

- 2009. november 18-án az esti órákban Sátoraljaújhely és Rudabányácska között egy Audi típusú személygépkocsi árokba csúszott. Kiérkező egységeink a személyautót az árokból kivontatták, a forgalmi akadályt megszüntették. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

A tűzesetek közül 2 esetben szárazfű tűzhöz vonultak egységeink, 8 esetben lakóházban, illetve hozzájuk tartozó melléképületében keletkezett tűz, 1 esetben villanyóra szekrénye gyulladt ki, 1 esetben egy bitumen emulzió szóró gép olajtartálya égett és 1 esetben szemestermény szárítóban keletkezett tűzhöz riasztották tűzoltóinkat.

- 2009. november 16-án a délelőtti órákban Sátoraljaújhelyen kigyulladt egy bitumen emulzió szóró gép - gázpalack üzemeltetésű - olajtartályának háza és a körülötte lévő szigetelés. Szerencsére az ott dolgozó munkások hamar megfékezték a lángokat és a tüzet 1 db porraloltó segítségével eloltották. Kiérkező egységünk a gépet átvizsgálta. Szerencsére sérülés nem történt.
- 2009. november 16-án szintén a délelőtti órákban Sátoraljaújhelyen egy társasház egyik lakásának tetőszerkezete gyulladt ki. Kiérkezésünk után a tüzet dugólétra használata mellett 3 db „D” sugárral eloltottuk. Személyi sérülés itt sem történt.
- 2009. november 18-án a reggeli órákban kigyulladt Lácacséke, Szerfás telepen létesített szemestermény szárító berendezés. A tüzet a kiérkező kisvárdai és sátoraljaújhelyi tűzoltók megfeszített munkával közösen oltották el. A szárítóban megégett kb. 60 tonna kukorica, és a tűztől, illetve a keletkezett hőtől károsodtak a szárítóhoz tartozó elektromos technológiai berendezések is. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés szerencsére itt sem történt.


 

Barna Norbert tű. hdgy. és Tóth János tű. hdgy.
/2009.11.22./
 

Kazinczy Ferenc üzenete - kiállítás az Újbástyában

 

        
                       

A „Kazinczy Ferenc életútja képeslapokon, bélyegeken és fotókon” című kiállítást 2009. november 17-én nyitotta meg az Újbástya Rendezvénycentrum 1. emeleti kiállítótermében Fehér József, a Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója. A kiállítás Steiner Józsefné magángyűjteményéből állt össze…
 
 


Fehér József

 

A kiállításnak az az apropója, hogy 250 éve született Kazinczy Ferenc. Egy nagy képes levelezőlap gyűjtemény látható most az Újbástya Rendezvénycentrumban, egy olyan összeállítás - 102 darab tablón - amely Kazinczy Ferenc életútját végigkíséri, mégpedig topográfiai rendben. A helyiekhez való kötődését veszi számba és ezt szinte teljességre törekvően teszi, a születésétől, az alsóregmeci szüleinek a házáig, aztán a sárospataki diákéveken keresztül - 10 évet töltött itt Kazinczy Ferenc – tanuló éveit Eperjesen, Késmárkon, Pesten, majd börtönévei helyszíneit, aztán nagy alkotói korszakát a széphalmi évein keresztül. Ha valaki rászánja az időt, és Kazinczy Ferencet nem csak az általánosságok szintjén gondolja megismerni, hanem tényleg - akár az embert, akár az írót, költőt, akár a nyelvújítót - akkor ezt itt megteheti.

Kazinczy Ferenc a mai ember számára nagyon sok mindent üzen, de én nagyon szeretem például azt az üzenetét, amiben azt mondja, hogy „aki eleget teve a saját korának, az minden következőknek élt”. Minden egyes embernek ami rászabatott a saját idejében, a saját korában, a saját magánéletében, a saját sorsában, azt maximálisan kell teljesíteni és ez tovább vezet mindig az utánunk következő újabb és újabb nemzedékekhez.
Ehhez kapcsolódóan azt is érdemes elmondani, hogy Kazinczy olyasmit is mond, hogy „a munka csak akkor van jól, mikor már jobban nem lehet”. Sok ilyen üzenetet tudnék még mondani, de a feladat az lenne, hogy ne én prédikáljak, és ne én mondjam meg, hogy ki mit gondoljon, hanem mindenki, aki nyitott, érdeklődő ember, találhat olyasfajta gondolatot, iránymutatást, üzenetet ami neki szól.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.22./
 

Nyílt napok

 

        
                       

2009. november 19-20. nyílt napokat rendezett a Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona. Mindkét napon azonos programot szerveztünk: az első órában általános tájékoztatót tartott Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató, aki az iskola értékeiről, képzési rendszeréről szólt...
 
 


 Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó

 

Beidek Endre vallástanári munkaközösség –vezetője,a nevelés és a hit családot és nemzetet megerősítő erejéről beszélt, Örsi Anikó igazgatóhelyettes a kollégiumokban folyó életről tartott rövid tájékoztatót. Mindhárman hangsúlyozták azt az értéket, amit a közel 500 éves iskola tapasztalata, eredménye , a jelenben oly fontos támasznyújtás, értékteremtés ad.

A 12/b osztályos tanulók várták az érdeklődő diákokat, hogy elkísérjék óralátogatásokra és meggyőződhessenek arról, hogy érdekes munka folyik a tanórákon. A szülőkkel az iskola vezetői beszélgettek ez idő alatt ,mely kötetlen beszélgetésre adott lehetőséget.

Az óralátogatások után a DÖK szervezésében az iskola diák-életébe, kollégiumok rendjébe kaphattak betekintést az érdeklődők.

Jó volt megtapasztalni az érdeklődő, csillogó diákszemeket és a felelőséggel és reménységgel teli szülői kérdéseket. Reméljük szeptemberben együtt örülhetünk iskolánkban a pecuroknak, akik most döntötték el, hogy érdemes a mi iskolánkba jönni.


 

További fotók >>> 

Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
/2009.11.21./
 

Ősz szele zümmög - rendezvény a gyakorló iskolában

 

        
                       

A Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájában 2009. november 18-án a „Suli kóstolgató” program keretén belül „Ősz szele zümmög” címmel került sor az első foglalkozásra a nagycsoportos óvodások számára. A színpompás őszi hangulatot idéző aulában, az iskola tanulói által készített munkákból kaphattak ízelítőt a gyerekek és a szülők...
 
 


 

 

A programban szerepelt: daltanulás; mesejáték - amit a 4.a osztályos tanulók adtak elő - majd Mackó bácsi felhívására az ovisok megmutatták bátorságukat az akadálypályán; megkóstolhatták a mesében szereplő állatok által elkészített sütőtököt is; emlékül hazavihették a leendő iskolások a kis sünikét és a kifestőt.

A foglalkozás zárásaként őszi, népi játékokat játszottak együtt kicsik és nagyok. Ez a rendezvény lehetőséget adott arra, hogy az óvodások találkozzanak a leendő első osztályos tanító nénikkel és az iskola pedagógusaival. A decemberi játszóházban már ismerősként köszönthetik egymást a jelenlévők.
Szeretettel várják a további érdeklődő gyerekeket és szüleiket is az iskola dolgozói.
 


 

További fotók >>>   

Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskola
/2009.11.21./
 

Elindul a RangAdó 2

 

 

A verseny „élesbe” fordul, hiszen az első internetes forduló 2009. november 23-27. között zajlik. Régiónkból, Borsod, Heves és Nógrád megyékből összesen 59 csapat regisztrált. Az elmúlt napokban megtörtént a csapatok részére az internetes fordulókhoz szükséges felhasználónév és jelszó kiküldése. (Ha van olyan csapat, amelyik benevezett, de nem kapott értesítést, azt a rangado@apeh.gov.hu címre küldött e-mail-ben jelezheti.)
A RangAdó 2 első fordulójának feladatsora november 23-27 között tölthető ki és küldhető be, azaz egy hét áll rendelkezésre a kérdések megválaszolására.

A játékszabály szerint, a kérdéssorokhoz a regisztrált 5 fős csapatok csak az előre meghatározott időpontokban, azon belül is meghatározott időintervallumon belül férnek hozzá. Azt, hogy a csapat melyik napon játszik, az adott csapat dönti el.
A csapatoknak minden kérdéssor kitöltésére csak egyszer, annak első megnyitásakor nyílik lehetőségük (az ekkor elért pontszám alapján kerül megállapításra az adott fordulóra vonatkozó eredményük).

A világhálón zajló három forduló után, tavasszal a regionális döntőket tartunk, majd ezek győztesei mérhetik össze tudásukat az országos döntőben.

A vetélkedő fődíjai, a díjazott csapatok tagjai és felkészítő tanáruk részére:
I. díj:1-1 db középkategóriás, webkamerával felszerelt laptop.
II. díj: 1-1 db iPod, valamint egy négynapos balatoni üdülés.
III.díj:1-1db fényképezőgép valamint egy háromnapos (a csapattagok lakhelyétől függően) budapesti, egri vagy pécsi üdülés.

Nagyon reméljük, hogy a tavalyi országos győztesnek, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium SZEGEK csapatának régiónkból sok követője akad.
 



Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság
/2009.11.21./
 

Határidős döntések miatt hívták össze a rendkívüli testületi ülést

 

        
                    

A legutóbbi rendkívüli képviselőtestületi ülés apropóját a Bursa Hungarica pályázat benyújtásának határideje adta. Természetesen - mint ahogy megszoktuk - még jó néhány napirendi pont tárgyalását is kitűztük célul, amelyek határidősek voltak, s ezért nem tudtuk velük megvárni a következő testületi ülést – nyilatkozta Aros János alpolgármester…
 
 


Aros János

 

Ilyen volt pl. a szociális otthon akadálymentesítésére beadott pályázathoz még egy nyilatkozat kiadása. Mint ismeretes a szociális otthon épülete önkormányzati tulajdonban van, fenntartója viszont a Megyei Önkormányzattal, amivel közösen tudtunk egy pályázatot beadni 30 millió Ft értékben. Reméljük, hogy a nyertes pályázatok közé fogják sorolni és akkor végre megoldódik annak a résznek a beépítése, amely megkönnyíti az ott lakók mindennapi életét.

Szintén a Szociális Otthonnal kapcsolatban egy vismajor helyzet alakult ki, nevezetesen az irodaépület fala egy hangos reccsenéssel megrepedt - erre írtunk egy vismajor pályázatot. Műszaki szakembereink megnézték és megkezdték a szükséges bejelentéseket. Úgy tűnik, hogy több mint 30 millió Ft-ból lehetne ezt helyreállítani, amihez 80%-os támogatást mellett 6 millió Ft szükséges. Erről az összegről kértem a képviselőtestülettől egy szavazást és hozzájárulást. A képviselőtestület ezt a következő évi költségvetés terhére egyhangúlag megszavazta.
Egy kérelem jött be hozzánk, mely a Dorkón található régi bolt megvásárlására vonatkozott. A képviselőtestület úgy döntött, hogy ennek a kérelemnek nem tesz most eleget, mivel a benyújtott vételi árajánlatot kevésnek tartotta, így ezt az ingatlant meghirdeti licitáltatásra. Hogy ne járjon rosszul a vételi szándékot benyújtó személy - aki egyébként egy pályázatot szeretne benyújtani és hasznosítani ezt a romos állapotban lévő épületrészt, amivel munkahelyeket teremtene - ezért meg fogjuk keresni és adunk egy szándéknyilatkozatot, hogy Sárospatak Város Önkormányzata ezt a területet értékesíteni kívánja, így reményeink szerint be tudja adni a pályázatot, és egy nyertes pályázat esetén esetleg meg is tudja vásárolni ezt a területrészt.

Időközben módosították a Polgármesteri Hivatal épületére beadott akadálymentesítéses pályázatot, így nekünk ezt a módosítást követni kellett, ehhez is hoztunk egy megfelelő döntést.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.21./
 

A fürdő vezetőjével tanácskoztak a képviselők

 

        
                  

Az előző képviselő testületi ülésen a Gazdasági Bizottság javasolta, hogy hozzunk létre egy megbeszélést Vörös Imre, a Pataqua Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a képviselő-testület tagjai között – nyilatkozta Aros János alpolgármester…
 
 


Aros János

 

 


Vörös Imre

 

Szükség volt erre, hiszen mindannyian örömmel tapasztaltuk, hogy Zemplén kulturális és idegenforgalmi központjához méltó vendégforgalmat bonyolított le a fürdő kft, annak ellenére, hogy később tudtuk kezdeni a szezont az építkezés miatt - június közepén. Több, mint 200 ezer vendég látogatta meg ebben a két és fél hónapban a Végardói Termálfürdőt. Már akkor észrevettünk néhány hiányosságot, ami elsősorban az építkezés gyorsaságából, másrészt pedig a meg növekedett idelátogató vendégforgalomból adódott, például ilyen volt a füvesítés, vagy a kerékpártároló hiánya. Ezek egy részét már menet közben tudtuk javítani, más része viszont a következő szezonra feltétlen pótlásra kell, hogy kerüljön. Ezekről beszéltünk, a kft eredményeiről, valamint kértünk egy tájékoztatást a wellness fürdő felújítás jelenlegi állásáról. Igazgató úr megnyugtatott minket, hogy minden az ütemtervnek megfelelően megy.
Az úszásoktatás úgy tűnik, hogy simán és rendben beindult, ígéretünkhöz híven valamennyi önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású intézménybe járó gyermekünknek tudjuk biztosítani az éves úszásoktatatás lehetőségét.

Egy újabb probléma merült fel, a vízilabdásoknak a kérelme, hiszen a képviselőtestület azt 800 ezer forinttal támogatta, és 200 ezer forintért biztosította kedvezményesen az uszodát a sportolni vágyó fiatalok számára. Működött ez addig, amíg intézményként tudtuk üzemeltetni a fürdőt, most, hogy kft-vé alakult, most az igazgató úr nagyon keményen kiszámolta, hogy mennyi belépőt szeretne látni a vízilabdázóktól. Ez az összeg elég magas, a két összeget, tehát a 200 ezer forintot és a jelenlegi ajánlatot kell közelíteni egymáshoz. Itt is előre mozdultak a tárgyalások és bízom benne, hogy mindenki számára megnyugtató eredményt tudunk majd elérni.

A Patak kártyával kapcsolatban, kíváncsiak voltunk, hogy milyen kedvezményeket fogunk tudni ennek a kártyának a bevezetése után a fürdő látogatói részére biztosítani - itt a sárospataki lakosokról van szó - örömmel vettük itt is az igazgató úr konstruktivitását, úgy tűnik, hogy a következő évtől a fürdő belépőkben is tudunk egy jelentős kedvezményt nyújtani, valamint az egész évre vonatkozó bérletből úgyszintén. A Kft. segítségével ennek a részletes kidolgozása folyamatban van, hamarosan ezt is a honlap olvasói elé fogjuk tárni.

A megbeszélésen egy közös együttgondolkodásra került sor és egy-két napi probléma átbeszélésére – tette hozzá Vörös Imre, a Pataqua Kft. ügyvezető igazgatója.

Érintettünk a fürdő működésével kapcsolatos kérdéseket, amiben két nagyon lényeges elem volt, az egyik a patakiaknak nyújtandó kedvezmény, hogy milyen módon tudjuk megtalálni azt az utat, hogy a sárospatakiak kedvezőbb áron be tudjanak jönni, mint a normál ár. Voltak elképzelések a város részéről is, a mi részünkről is, úgy néz ki, hogy közelebb vannak az álláspontok egymáshoz, talán sikerül megtalálni a megoldást.
A másik pedig a Vízilabda Szakosztály tarifája, hogy mennyit kell nekik ezen túl fizetni, milyen szerződés legyen velük kötve. Ezt is átbeszéltük, mint egy érdekes, fontos pontot.

Eddig kedvezőek a számok a fürdővel kapcsolatban, a nyár nagyon jól sikerült. Ennek több oka van, nyilván szerencsénk volt a jó nyárral, mert jó meleg volt - hiszen ez a legfontosabb feltétele annak, hogy az emberek kimenjenek a fürdőbe. Én úgy ítélem meg, hogy sikeres volt a fejlesztés is, tehát vonzóbb lett a fürdő, sokkal több szolgáltatás van, mint ami volt és én remélem, hogy a mi működésünk is benne van már, hogy egy kicsit színvonalasabban működtünk, függetlenül attól, hogy új feladatokat kellett megoldania a dolgozóinknak.
Én azt gondolom, hogy eddig sikeres volt tevékenységünk, természetesen a hibákkal együtt, de remélem, hogy ezeket jövőre majd kijavítjuk.
Anyagilag is egy eredményes év volt, eredményesebb, mint a tavalyi és az azelőtti, nagyon magas volt a látogatók száma. Én sikeresnek ítélem a nyarat, reméljük, hogy hasonlóan fog működni ezután is a fürdő.


 

Kistóth Karolina
/2009.11.20./
 

Radnótira emlékezünk

 

        
                       

A Radnóti emlékév alkalmából Radnótira emlékezünk címmel tartalmas előadást hallgathatott meg a népes közönség Lavotháné Dr. Jáger Katalin tanárnő tolmácsolásában - küldte tudósítását A Művelődés Háza és Könyvtára pódiumtermében 2009. november 17-én megtartott előadásról Trembeczkiné Lászlóné...
 
 


Lavotháné
Dr.Jáger Katalin

 

Radnóti születésének 100., halálának 65. évfordulója kapcsán országos megemlékezéseket tartottak. A Művelődés Háza és Könyvtára irodalmat szerető közönsége ebből a jeles alkalomból emlékezet a magyar irodalom tragikus sorsú, kiemelkedő költőjére.
Az irodalmi beszélgetést gazdagította az előadó és Stumpfné Gyöngyösi Etelka könyvtáros által készített színvonalas vetített képes összefoglaló, melyben elhangzottak a költő művei, és végigkísérhette a hallgatóság Radnóti Miklós életútját.

 


 

További fotók >>>


Cziczer Katalin
/2009.11.20./
 

Két közlekedési baleset

 

        
                       

Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense ezúttal két olyan balesetről számolt be, amelyek kisebb sebességgel, és körültekintőbb vezetéssel elkerülhetőek lettek volna…
 
 


Bacsó Tibor

 

Az elmúlt szombaton 17 órakor történt egy anyagi kárral járó közlekedési baleset a 37-es számú főút 62 km 750 méteres szelvényében, ami a Gomboshegyi Csárda közelében van. Két, egymással szembe közlekedő gépkocsi ütközött érintőlegesen. Szerencsére csak kisebb anyagi kárral járt ez a közlekedési baleset - mindkét kocsinak a visszapillantó tükre tört le – de személyi sérülés nem történt.
Az egyik gépkocsivezető észlelve a balesetet megállt a helyszínen, viszont a másik csak lassított, majd tovább hajtott a baleset helyszínéről. A rendőrség kéri, hogyha valakinek valamilyen információja van erről a közlekedési balesetről, akkor értesítse a Sárospataki Rendőrkapitányságot.

A másik közlekedési baleset november 15-én 03 óra 35 perckor történt, 38115 számú úton, ami ténylegesen a Sárospatak és Makkoshotyka közötti útszakasznak felel meg. Itt egy személygépkocsi közlekedett Sárospatak felől Hercegkút irányába. Az úgynevezett Cinege bekötőutat elhagyva a balra ívelő útkanyarulat előtt, nem megfelelően választotta meg a gépkocsija sebességét, és amikor egy vad átszaladt előtte, a gépkocsivezető megijedt és az úttestről lehaladt a menetirány szerinti jobb oldalon levő vízlevezető árokba. Ott az árok falának ütközött, majd a szántóföldön állt meg a gépkocsival.
A baleset következtében a gépkocsiban hátul ülő, utasként tartózkodó hölgy sérült meg, nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

Itt hívnám fel a gépjárművezetők, illetve az utasok figyelmét arra, hogy ezen gépkocsivezető utasa nem használta a biztonsági övet – amit ha használt volna, valószínűleg nem következett volna be személyi sérülés.

 


 

Törő Gábor
/2009.11.20./
 

Sárospatakon is keresztül vezet majd az európai kerékpáros túraútvonal: vasárnap oktatás, hétfőn konferencia

 

        
                  

A páratlan természeti adottságok mellett újabb „ajándék” Sárospataknak: városunkon is áthalad majd a EuroVelo® 11 kerékpáros túraútvonal ami az Északi-foktól Athénig nyúlik le. Ez európai kerékpárosok ezreit vonzza majd ide, akik itt szállnak meg és étkeznek. A felkészülés november 21-én, vasárnap 11 órakor az Újbástyában oktatással kezdődik, majd hétfőn konferenciával folytatódik. Erről küldött tájékoztatót a Kerékpáros Magyarország Szövetség…  (A képen Búzás Károly, a szövetség elnöke)
 
 


Búzás Károly

 

A Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) célja, hogy néhány éven belül a Zemplénen keresztül, majd a Bodrog és a Tisza mentén futó EuroVelo 11 (EV11) kerékpárút mentén egy sikeres kerékpárosturisztikai térség jöjjön létre. Ehhez kíván a KMSZ segítséget nyújtani a sárospataki konferencia keretében az érintett önkormányzatoknak.

Az EuroVelo® 11 létrehozásával az a cél, hogy az Északi-foktól Athénig összesen 5984 km összefüggő kerékpáros túraútvonal létesüljön, amely Norvégián, Finnországon, Észtországon, Lettországon, Litvánián, Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, Szerbián, Macedónián, Görögországon halad keresztül. Ebből az összefüggő kerékpáros útvonalból Magyarországon összesen 448 kilométer kerékpáros túraút kerülne kiépítésre, kijelölésre.
Az EV 11 magyarországi nyomvonaltervei már évekkel ezelőtt elkészültek, egyes magyarországi szakaszai már megépültek, máshol elegendő volt kisforgalmú utak kijelölése és van, ahol még kerékpárutakat szükséges építeni.

A Kerékpáros Magyarország Szövetség célja, hogy ez az útvonal 2013-ra teljes egészében elkészüljön és használható legyen a hazai és külföldi turisták számára, akár ideiglenes útvonalon is. Magyarország és ezen belül a Tisza-menti régió települései számára hatalmas turisztikai vonzerőt jelentene, ha a magyarországi szakaszon teljes egészében végig lehetne kerekezni.
Ezen túlmenően a szervezet az is szeretné elérni, hogy az útvonal egésze, vagy egyes részei, elnyerjék a „Zöldút” minősítést, tovább növelve annak látogatottságát, erősítve a fejlesztés környezeti, társadalmi fenntarthatóságát.

Az EuroVelo® fejlesztése érdekében november 23-án a szövetség konferenciát szervez Sárospatakon „Kerékpáros fejlesztések és népszerűsítés az EuroVelo® 11 nyomvonal mentén” címmel, amelyre várják az érintett önkormányzatokat, a vízügyi és természetvédelmi hatóságokat, az érintett nemzetipark-igazgatóságokat, a helyi kerékpáros civil szervezeteket és más érintett szervezeteket és hivatalokat is.

A konferencián tartandó előadások és munkamegbeszélések során szó lesz a nyomvonal jelenlegi állapotáról, az optimális pályázati lehetőségekről, továbbá tájékoztatást és segítséget kívánunk ajánlani a „Zöldút” minősítés megszerzéséhez, valamint a kerékpározás általános népszerűsítésének módjaihoz. A résztvevők megismerhetik továbbá a kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat kiépítésének módjait, üzemeltetésének legfontosabb kritériumait.


 

A Kerékpáros Magyarország Szövetség -  EuroVelo®
/2009.11.19./
 

Nyílt nap az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

 

        
                  

Valahol idegennek lenni, általában nem túl jó érzés, a kevés kivétel között azonban biztos ott van egy-egy középiskola nyílt napja, amikor érdeklődő szülők, diákok veszik birtokukba az iskolát - nyilatkozta Tóth Tamás, igazgató...
 
 


Tóth Tamás

 

Ismeretlen helyszínen kíváncsisággal szemlélni az épületet, a benne folyó munkát, ráérezni a középiskolás lét általános iskolástól különböző voltára izgalommal töltötte el 2009. november 18-án az ÁVG-be látogatókat.

A nyílt nap segíthet a középiskolai továbbtanulásról szóló döntés meghozatalában. S izgatottak voltak a gimnazisták is: pár órában bemutatni a sokféle tevékenységet, ami jellemzi őket, nem könnyű. A beiskolázási információkat összefoglaló igazgatói tájékoztatót nyílt órák, kísérleti és művészeti bemutatók, cselekedtető tevékenységek, apró játékok követték, ahol a gimnazista fiatalok voltak a segítők.
 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.19./
 

Sárospatakra érkezik a Magyar Fotográfusok utazó-tárlata

 

        
                  

Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából a Magyar Fotográfusok Háza - a magyarországi reformáció épített örökségét és a kortárs szellemiséget reprezentáló utazó tárlattal vesz részt a Kálvin Emlékév eseményein...
 
 


Kálvin János

 

„…és Isten letekintett” című kiállítás jelentős, egyházi és kulturális szempontból fontos épületek légi fotóit mutatja be, melyeket László János fotográfus készített. László János több mint tíz éve fényképezi a magasból Magyarországot. Kifejlesztett egy eszközt (egy kisméretű helikopter), mely felviszi a fényképezőgépét a magasba, ő pedig lent a földön, egy monitoron állítja be a felvétel kompozícióját, méretét, stb. Ezen kívül maga is repül, s klasszikus légi fotó műfajában esztétikailag, művészileg is megformált felvételeket hoz létre.

A felvételek egyrészt a templomok időbeli, térbeli, méretbeli sokszínűségét tárják fel (a „mezítlábas Notre-Dame”-tól a debreceni Nagytemplomig, a fővárosi csomópontban állótól a fogyatkozóban lévő kisközség templomáig), másrészt a magyar történelem és kultúra emlékhelyeit reprezentálják a vizsolyi Biblia születési helyétől Szatmárcseke csanakos fejfás temetőjén át a pákozdi csata emlékhelyéig. Nem utolsó sorban olyan különleges nézőpontból mutatva be ezeket a helyszíneket, mely a felekezet kultúrájában jártas néző számára is meglepetéseket tartogat. A kiállítást időrendi sorrendben, Sárospatakon, Pécsett, Debrecenben és Pápán mutatjuk be.

Sárospatakon 2009. november 22-én vasárnap 11 órakor a református templom galériáján nyílik meg a kiállítás a 10 órai Istentiszteletet követően, és 1 hónapig, munkanapokon 9-16 óráig lesz látható a különleges fotóanyag. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

A kiállítás megvalósítását támogatta: Nemzeti Kulturális Alap, Hungarofest Nonprofit Kft.Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, Nikon, Lab4art
Médiatámogatóinkk : HVG, Klubrádió, Pesti Műsor, Funzine


 

Református Lelkészi Hivatal
/2009.11.19./
 

Felnőttképzés indul A Művelődés Házában

 

        
                  

Plusz egy Esély Zemplénben címmel indítunk útjára egy olyan pályázati programot, amely tulajdonképpen A Művelődés Háza és Könyvtára felnőttképzési kapacitásának növelését és a megvalósuló programok útján pedig a kistérségben élők életminőségének javítását tűzte ki célul – kezdte tájékoztatását Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő…
 
 


Csatlósné Komáromi Katalin


Bordás István


Aros János

 

Konkrétan a program kapcsán három különböző tanfolyamot fogunk szervezni és lebonyolítani, az elsővel az intézményünkben és a kistérségben dolgozó közművelődési és könyvtári szakembereket szeretnénk hasonló tanfolyamok szervezésére felkészíteni és alkalmassá tenni. Szeretnénk a munkanélküli szektorból is egy képzést szervezni, ahol a szociális gondozás, ennek is két ága, az idős és a gyermekgondozás kerül előtérbe, a harmadik tanfolyam, pedig kifejezetten a borturizmushoz igazodva az ezzel foglalkozóknak szeretne majd segítséget nyújtani. A tanfolyamokon túl, kis információs illetve segítő pontok felállítása is a terveink között szerepel, amelyekből a mikrotérségi központok, tehát így három település részesül majd. A legeslegfontosabb mindenképpen az, hogy ennek a felnőttképzési útnak az elején állva az intézményünket alkalmassá tegyük arra, hogy hosszú távon ezeknek otthona és szakmai műhelye legyen, ennek, pedig az a feltétele, hogy a 24. hónap végén az intézmény akkreditációját is meg kell szerveznünk, és le kell bonyolítanunk.

„Élethosszig tartó tanulás” ez a lassacskán elcsépelt szlogen, amit manapság tényleg szlogenként szoktak használni, pedig egyébként nagyon fontos tartalmakat hordoz – tette hozzá Bordás István közművelődési szakértő, a Sárospataki Képtár vezetője.
A gyakorlatban azt jelenti, hogy ma a felgyorsult világ annyira szükségessé teszi újabb és újabb tudás elsajátítását, hogy nem úszhatjuk meg azt, hogy az életünk végéig tanuljunk.

Gondoljunk csak a technológiai változásokra, vagy a különböző szakmák belső tartalmának változásaira. Egy vízvezeték szerelő is manapság már egészen más technológiával és anyagokkal dolgozik, mint 15 évvel ezelőtt – és ezt újra és újra mindig meg kell tanulni. Nagyon fontos ez, de nyilván ez nem csak szakmai tudást jelent, hanem a belső energiáink, a belső lelki egészségünknek a folyamatos fenntartását is, amit szintén tanulás segítségével lehet megoldani.
Azt, hogy a művelődési intézmények és A Művelődés Háza és Könyvtára is bekerült ebbe a rendszerbe, az elsősorban annak köszönhető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv kialakításakor rájöttek arra, hogy ez az élethosszig való tanulás minél közelebb legyen az emberekhez, legkézenfekvőbben a művelődési házakból valósítható meg. Hiszen Magyarországon a települések több, mint 90%-ában van valamilyen művelődési intézmény, de ha mondjuk nem a kistelepüléseket nézzük, hanem a városokat, akkor a városok 100%-ában van intézményi szinten működő közművelődési intézmény, akik valamilyen szinten foglalkoznak felnőttképzéssel.
Kézenfekvő volt tehát az, hogy ennek az élethossziglan tartó tanulásnak a támogatása a művelődési intézményekben valósulhat meg és ehhez hozzárendeltek egy operatív programot a Nemzeti Fejlesztési Tervben. A Művelődés Háza és Könyvtára is egy ilyen operatív program keretei között kiírt pályázaton nyerte el ezt a pályázatot, amelyben fel tud készülni erre a feladatra, illetőleg kipróbálja önmagát a felnőttképzés területén, és a folyamat végén meg fogja szerezni azt a törvényileg előírt akkreditációt, amelynek segítségével hivatalosan, törvényesen is felnőttképzési intézménnyé válhat.

Sárospatak Város Önkormányzatának, mint az ország hasonló településeinek is, egyetlenegy lehetősége a fejlődésre az, hogy minden egyes pályázati lehetőséget maximálisan, 100%-ban kihasznál – húzta alá Aros János alpolgármester a pályázatok fontosságát…

Így tett ezzel a város is, hiszen a mögöttünk lévő három évben közel kettő milliárd forintot sikerült pályázati pénzekből elnyernünk. Ezeknek a látványosabb része a következő tavasszal kezdődik, csak néhány nagyobbat említsek, ilyen az óvoda és az iskola felújításra elnyert pénzösszeg, vagy az egészségház felújítására elnyert pénzösszeg vagy a wellness fürdő beruházás, amelynek egy része szintén pályázatból lesz finanszírozva.
Nincsenek jobb helyzetben az intézményeink sem, az önkormányzati fenntartású intézményeink, hiszen a tavaly, tavalyelőtt meglépett átalakítások és megszorító intézkedések után a nadrágszíjaik az intézményeknek már oly szorosra vannak húzva, hogy semmilyen tartalékot nem tartalmaznak, az ő számukra és a minőség fenntartására és a fejlődésre az egyetlen lehetőség, hogy önállóan a pályázati lehetőségeket kihasználják. Példamutató értékű intézményeink közül A Művelődés Háza és Könyvtárának az ilyen irányú tevékenysége, hiszen mint ahogy azt hallhattuk igazgatónőtől, több mint negyven millió forintot sikerült különböző pályázatokon ennek az intézménynek elnyernie.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.19./
 

Nyolcadikosok a Munkaügyi Kirendeltségen

 

        
                  

Mint minden nyolcadikos, az Erdélyi János Általános Iskola végzős tanulói is pálya-, illetve iskolaválasztás előtt állnak. A választás nehéz, minden információ hasznos lehet, így jutottak el a Megyei Munkaügyi Központ Sárospataki Kirendeltségébe, ahol Dékányné Bodnár Tímeától kaptak bőséges tájékoztatást. Ide osztályfőnökük, Braunné Kovács Erika tanárnő kísérte el őket, aki nagyon hasznosnak tartotta ezt a látogatást…
 
 


Dékányné Bodnár Tímea

 

Valóban nagy dilemma az osztály tagjainak a tanulni kívánt szakma, s ezzel együtt az iskola kiválasztása. Legtöbben ugyan Sárospatakon folytatják a tanulást, de minden évben vannak, akik pl. Tokajba jelentkeznek és nyernek felvételt.
Ennek megfelelően kellő komolysággal töltötték ki az önismereti tesztet és érdeklődéssel hallgatták, amint Tímea az előttük álló lehetőségekről beszélt. Ez jó alapot adott ahhoz, hogy az iskolában folytassuk a beszélgetést együtt, de személyenként is fogok beszélgetni velük – és szüleikkel is.

A pályaválasztási tájékoztatás közös meghallgatásával mint osztályfőnöknek az volt a célom, hogy friss továbbtanulási információkkal, áttekinthető formában segítséget nyújtsak az iskola kiválasztásában.
A pályaválasztás az egyéni képességek figyelembevételével történik. Célom, hogy minden tanítványom a képességeinek megfelelő területen vegye ki a részét a társadalmilag fontos munkából.
Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki találja meg a helyét valahol az életben, s valamiben érezze magát sikeresnek, fontosnak.


Braunné Kovács Erika

 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.18./
 

Szabó Magda Sárospatakon – regényeivel, szobrokban és képeken

 

        
      

A Művelődés Háza és Könyvtára kiállításai között ez a mai egy különleges anyag. Turcsányi Béla festőművész és Juha Richárd szobrászművész alkotásaiból nyílt meg ma egy tárlat, ami Szabó Magda Kossuth-díjas írónő életútját portrékon és mellszobrokon keresztül mutatja be – nyitotta meg a kiállítást Csatlósné Komáromi Katalin
 
 


Szabó Magda

 


Dr. Szurominé Silkó Márta



Csatlósné Komáromi Katalin

 

Ez azért különleges ünnepnap itt Sárospatakon, mert szerintem az olvasóközönség nagy része azonosulni tudott a közkedvelt írónő gondolataival, aki egyébként az egyik legtermékenyebb szereplője a magyar irodalomnak. Legtöbbször fordították a műveit idegen nyelvekre és az elismerésekben sem szűkölködött, bár ahogy a bevezető gondolatokban hallottuk, hatvan évesen kapott Kossuth-díjat és az ezt követő harminc év volt az - a 90. életévéig - amikor őt a kritika és a mai irodalom is igazán elismerte.
A gimnázium tanulóinak rövid idézetéből is kitűnt, hogy mennyire sok, egy egész életre való útravalót adott ő az emberiségnek. Nagyon örülünk, hogy ennek a kiállításnak otthona lehetünk, egyrészt azért, mert a fiatal alkotók is szívesen jöttek Sárospatakra, másrészt azért, mert a városunk több szállal kötődik a Szabó Magdai örökséghez. Az Abigél című film forgatása néhány évvel ezelőtt az egész várost lázba hozta, erre is emlékeztünk ma egy picit.

Én úgy gondolom, hogy egy református iskolavárosnak mindenképpen van házi feladata az örökség gondozásában. A minisztériumból hozzánk látogató főosztály vezető asszony - akit személyes jó barátság fűzött az írónőhöz - megerősítette ezeket a gondolatainkat és remélem, hogy akik eljönnek ide november harmincadikáig és ezt a tárlatot megnézik, még több kedvet és ihletet kapnak Szabó Magda olvasásához amire a könyvtári egységünkből szintén lehetőség nyílik.

Nagyon sok évtizeden keresztül ismertem Magdát és nagyon-nagyon sokat köszönhetek én magam is neki – tette hozzá Dr. Szurominé Silkó Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezetője…

Ha valamit, akkor Magdától azt meg lehetett tanulni, hogy soha sincsen olyan helyzet, amiből nem lehet talpra állni, és nem lehet újra kezdeni. Ő maga is - ezt jól tudjuk az életrajzából - hosszú évtizedeken keresztül ebben a cipőben járt, egy bő tíz év volt, amikor egyáltalán nem is jelent meg tőle semmi.
Szintén Magdától származó idézet az, ami azt gondolom, nagyon fontos, „Írónak és műnek egy nem tévedő kritikusa, az idő.” Én azt gondolom, hogy Szabó Magda nem halt meg és nagyon nagy szeretettel ajánlom az önök figyelmébe a kiállítást, és kívánom önöknek hogy ez a nagyon szépen megtervezett kiállítás ne csak gyönyörködtessen, hanem vezessen el a könyvekig, és amit még nem olvastak el Magdától azt vegyék kézbe és olvassák el.

Szabó Magda Kossuth-díjas írónő tiszteletére és emlékének ápolására országos képzőművészeti vándorkiállítással tiszteleg két debreceni alkotóművész: Turcsányi Béla festőművész és Juha Richárd szobrászművész.
A két képzőművésznek abban a ritka megtiszteltetésben volt része, hogy az írónő – még életében többször is – személyesen fogadta őket kerepesi otthonában. Az írónőnél tett felejthetetlen látogatások élményei ihlették azt a portré-sorozatot, amely Szabó Magdát örökíti meg – különböző életszakaszában -Turcsányi Béla 20 darab olajfestményén, valamint Juha Richárd bronz- és terrakotta portrészobrain. Az időközben mindig új és újabb alkotásokkal bővülő műalkotás-gyűjtemény első „ősbemutatója” Debrecenben volt, az Arany Bika Galériában, 2008. október 5-én, az írónő születésnapján. A kiállítás nagy tetszést aratott. Eljutott a tárlat Szentmártonkátára, Felsőpakonyba, Alsónémedibe, Kerepesre, Pusztadobosra, Budapesten a Magyar Művelődési Intézetben és a Marczibányi téri Művelődési Központban mutatták be a kiállítás anyagát. A 2009-es év utolsó két állomása: Sárospatak és Nyírbátor lesz.

E portrékiállítás és egyben „Szabó Magda emléktárlat” anyagát folyamatosan kérik új helyszínek: művelődési központok, könyvtárak és iskolák is érdeklődnek az anyag iránt.
A két művész - e kéréseknek eleget téve - el szeretné juttatni a tárlatot az ország különböző városaiba és településeibe, falvaiba, alkalmat adva a nagyközönség számára az írónőre való méltó emlékezésre.
A 2010-es év tervezett helyszínei: Szeged, Vecsés, Téglás, Dunakeszi, Debrecen, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza. Ezen települések már jelezték igényüket.
E képzőművészeti tárlatok ünnepélyes megnyitói kiváló alkalmak arra is, hogy irodalmi emlékműsor keretében – Szabó Magda verses és prózai műveiből összeállított részletek előadásával - komplett emlékprogramok állíthatók össze, amelyek méltón szolgálják az írónő szellemi hagyatékának ápolását országszerte. Az eddigi rendezvények mind sikeres, emlékezetes, meghitt és tartalmas együttléteknek bizonyultak a résztvevő nagyközönség és vendégek számára.



Juha Richárd

 

 



Turcsányi Béla


 

További fotók >>>                          További fotók2 >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.18./
 

A rendőrség segítségével jutottak be a beteg nagymamához

 

        
                  

Egy rendőri intézkedésről szeretném tájékoztatni a lakosságot, amely a rendőrségnek a szolgáltató oldalát mutatja be – kezdte beszámolóját Bacsó Tibor rendőr őrnagy, sajtóreferens…
 
 


Bacsó Tibor

 

2009. november 13-án érkezett egy bejelentés a Sárospataki Rendőrkapitányságra, amikor egy Sárospataki hölgy jelentette be, hogy telefonon beszélt a nagymamájával, aki elmondta neki, hogy nagyon rosszul van, nem tud az ágyból felkelni.
A lakáskulcsot viszont az idős néni belülről az ajtóban felejtette, ezért nem tudták az ajtót kívülről kinyitni, nem tudtak hozzá bejutni. Ezért kereste meg a bejelentő a Sárospataki Rendőrkapitányságot, hogy segítséget kérjen, mert féltette a nagymamát.

A rendőrjárőrök a bejelentővel együtt a lakáshoz mentek, akik szintén azt tapasztalták, hogy az ajtó bezárt állapotban van, és dörömbölésre sem nyit senki ajtót. Az ajtót a tulajdonos lányával közösen felfeszítették, és ott találták az idős hölgyet az ágyban, legyengült állapotban. Ezt követően értesítették a mentőket, s így került ellátásra az idős hölgy. 


 

Törő Gábor
/2009.11.18./
 

Zempléni Nemzeti Park…de minden áron?

 

        
                  

Ezzel a címmel szólalt fel Dr.Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő az Országgyűlésben, ugyanis hiányolja, hogy a Zempléni Nemzeti Park létrehozásának előkészületei között nem szerepel a helyi érintettekkel – önkormányzatokkal, egyesületekkel – való konzultáció, egyeztetés, s így attól tart, hogy az itt lakóknak ebből nem előnyük, hanem hátrányuk származik. Az alábbiakban közöljük a felszólalást és a választ tartalmazó jegyzőkönyv részletet…
 
 


Dr. Hörcsik Richárd

 

ELNÖK: A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Hörcsik Richard képviselő úr.(„Zempléni Nemzeti Park…de minden áron?” címmel) Megadom a szót öt percben a képviselő úrnak. Parancsoljon!

DR. HÖRCSIK RICHARD (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! „Felkutatni, megőrizni és megmutatni a Zempléni-hegység és környéke csodálatos értékeit, mindezt egy nemzeti park égisze alatt…” - ezzel a gondolattal jött létre 2006 októberében a Zempléni Nemzeti Park Szövetség. Úgy hiszem, ez olyan cél, amivel első hallásra minden természetet szerető és tisztelő zempléni polgár egyet kell, hogy értsen. Sőt, önmagában az a tény, hogy immáron a több mint 25 éve védett Zemplén és a 23 éve védett Bodrog-zug most végre a Zempléni Nemzeti Parkkal egy önálló igazgatóságot kaphat, és többé nem a messzi Egerből vagy Aggtelekről irányítják, nos, ki az, aki erre nemet mondana a zempléniek közül.
Azonban az ördög mindig a részletekben bújik meg, tartja a közmondás. Nos, sajnos ebben az esetben is úgy látszik, igazolódik ez a mondás. Tudniillik az említett egyesület megkeresésére mi, zempléni országgyűlési képviselők - Szabó Györggyel együtt - magával a gondolattal szimpatizálva többek között azt kértük, hogy a részletek tisztázása érdekében az érintettek, vagyis az önkormányzatok, egyesületek bevonásával kezdjék el az egyeztetéseket, és őket feltétlenül bevonva végezzék el az alapvető tájékoztatás feladatát. Adtam ezt a tanácsot abból az okból kifolyólag, mert azt tapasztaltam, hogy egyre több a bizonytalanság a természetvédelemmel kapcsolatban Zemplénben.
Ugyanis a térség polgármesterei már korábban a Natura 2000 területeivel és programjaival éppen elég negatív tapasztalatot szereztek ahhoz, hogy igen óvatosan kezeljék ezt az újabb ötletet. Így például a Natura 2000 területek alkotmányellenes védetté nyilvánításai - ahogy ők nevezik -, ahol a korlátozások szigorúan élnek, a kompenzációs lehetőség pusztán a gyepterületekre korlátozódott; nem is szólva az új munkahelyteremtő beruházások végtelennek tűnő engedélyezési procedúráiról. Nos, többek között ezért javasoltam Bihari Zoltán elnök úrnak, hogy óvatosan járjon el, nehogy a zempléniek úgy érezzék, megint a fejük felett döntenek. Készítsenek egy kérdés-feleleteket tartalmazó kiskátét, küldjék el mindenkinek, és járják körbe a településeket, az egyesületeket, tartsanak lakossági fórumokat, és csak ezután érdemes a megalakulásról beszélni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kezdetben a 75 önkormányzatot tömörítő Zempléni Települési Szövetség támogatta ezt a kezdeményezést, azonban a részletek megismerése után több érintett kistérségi társulás és a térséget lefedő úgynevezett LEADER Plusz csoporttal egyetemben mégis elutasították. (21.00)

 


 
Miért és hogyan történhetett ez? Ugyanis számukra - elmondásuk szerint - az lett világossá, hogy a térség vállalkozásai számára ez hátrányos következményekkel járna mind gazdasági szempontból, mind pedig hatósági oldalról. Senki sem nyugtatta meg őket ezzel kapcsolatban. Elmaradtak a lakossági meghallgatások.
A zempléni polgárokat legitimen képviselő polgármesterek nagyobb része éppen ezért úgy érzi, hogy a Zempléni Nemzeti Park olyan horderejű ügy, ami nemcsak egy egyesület pár száz tagját érinti, hanem ennél sokkal több és sokkal többet érdemel. Ezért tartanak rá igényt, hogy minél többen megismerhessék ezt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi az oka ennek az óvatosságnak, illetve az elutasításnak? Talán a bizonytalanság? Talán az információk hiánya? A szakmai egyeztetések megkérdőjelezése? Mert vannak kérdések, hogy valóban csak névtáblacseréről van szó? Ez az önkormányzatoknak tényleg előnyös? Új európai uniós pénzek jöhetnek? Félreértés ne essék, a ZTSZ, a kistérségek és az önkormányzatok nem a tervezett önálló nemzeti park megalakítása ellen szólnak, hanem elsősorban a végrehajtás jogszerűtlen módja ellen, amelynek során nem veszik figyelembe a Zemplénben élők véleményét és érdekeit. Hiányoznak a tervezett védetté nyilvánításhoz a jogszabály által előírt kezelési tervek, valamint a társadalmi egyeztetés mellőzéséből adódó hatáselemezések. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.)
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezért tartom fontosnak, hogy miniszter úr ezt Zemplénben jelentse be, és ne a messzi Debrecenben. Félreértés ne essék, én nem a miniszter úr tisztességét, hozzáállását kérdőjelezem meg, de szerintem az ügy fontossága arra kell, hogy ösztönözze a minisztériumot, hogy az említett egyeztetéseket folytassa le, ne hagyja ezt az egyesületre, hanem önmaga szervezze meg. Úgy vélem, még nem késő, hogy a minisztérium kezébe vegye a Zempléni Nemzeti Park ügyét, és kellő súllyal adjon választ a zempléni önkormányzatok és vállalkozók számára.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

ELNÖK: Köszönöm szépen; kicsit túlóráztunk. Államtitkár úrnak megadom a hozzászólás lehetőségét, a válaszadás lehetőségét, elvileg 5 percben, gyakorlatilag 5 perc 40 másodpercben, ha államtitkár úr szükségét érzi a teljes időkeret felhasználásának. Parancsoljon!

DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Társadalmi kezdeményezésként jelent meg az igény a Zempléni Nemzeti Parkra és egy önálló igazgatóság létrehozására. A Zempléni Nemzeti Park Szövetség kezdeményezését a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés határozatban támogatta. A megvalósíthatóságot tárcánk jelenleg vizsgálja. Az utóbbi 10-12 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a nemzetipark-igazgatóság jelenléte számottevő fejlődést eredményezett az érintett térségek turisztikai életében. Jelenleg is országszerte többtucatnyi létesítményt üzemeltetnek a helyi vállalkozók bevonásával. A nemzeti parkot látogatók száma 2008-ban elérte a 2,5 millió főt. A 2007. és 2008. évi pályázatokon a 10 nemzetipark-igazgatóság 12,5 milliárd forint támogatást nyert, amelyből szinte kizárólag olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek az ország elmaradott vagy hátrányos helyzetű térségeit érintik, és amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak azok fejlődéséhez.
Tekintettel arra, hogy a Zempléni Nemzeti Park, illetve az ahhoz kapcsolódó igazgatóság létesítése nem jár együtt újabb természeti területek védetté nyilvánításával, úgy gondoljuk, hogy a rövidesen összeálló szakmai elképzelés, a térségben élőkkel történő megismertetése után, elfogadottá válhat. A nemzeti park igazgatóságok által létesített és működtetett objektumok munkahelyek százait jelentik országszerte. A kezdeményezők álláspontját osztva úgy gondoljuk, hogy a természeti értékekre alapozott turizmus, az ezekkel harmonizáló fejlesztések a térség fejlődését és az ott élők jobb életkörülményeit szolgálhatják, mint ahogy ezt ma már valamennyi nemzeti parkunk területén élők is megtapasztalhatták.
Összefoglalva: elutasításról nem tudunk, így a tárca jelenleg a szakmai tervek kidolgozásán és a források megteremtésén dolgozik. Ezek ismeretében nyílik lehetőség arra, hogy az elképzelések széles körben megismerhetővé váljanak.
Tisztelt Képviselő Úr! A konkrét megvalósíthatóságról természetesen mind a szakmai szempontok, mind az érintett lakosság véleményének figyelembevételével dönthetünk.
Köszönöm, elnök asszony, köszönöm a képviselő úr figyelmét.

(Jegyzőkönyv az Országgyűlés 2009. október 28-i ülésnapjáról.)

Törő Gábor
/2009.11.18./
 

Elkezdődött a játszóház-sorozat

 

        
                  

 


 Halász-Géczi Ágnes

 

Az Újbástya Rendezvénycentrumban újra elkezdődött a játszóház-sorozat. Az első összejövetelre, ahol őszi dekorációk készültek, október 24-én került sor - küldte a beszámolót Halász-Géczi Ágnes...


A kicsik és nagyok különböző technikák közül választhattak és a gyerekeket elkísérő szülők is találhattak kedvükre való elfoglaltságot. Szeretnénk, ha a tavaly már jól összeszokott közösség újabb tagokkal bővülne. Következő foglalkozásunk november 21-én az advent jegyében telik, decemberben eljön hozzánk a Mikulás is és még sok meglepetéssel várjuk a családokat.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.18./
 

Pályaválasztási kiállítás Vay Miklós Szakképző Iskolában

 

        
                  

Nagy örömmel töltött el minket, hogy pályaválasztási kiállításunkra, ilyen sokan látogattak el hozzánk ide, a Sárospatak iskolavárosban lévő Vay Miklós Szakképző Iskolába. Igen, egy iskolavárosban, mert mint köszöntőmben is elmondtam, itt a szakképzésnek nagy hagyományai voltak és vannak – mondta Téglás Zsolt, a 2009. november 16-án megnyitott kiállításon…
 
 


 Téglás Zsolt

 

 


Fedor Mátyás

 

Néhány évszázaddal ezelőtt az inasok már 5-6 évesen a mesterek mellé csapódtak és így sajátították el a szakmákat, aztán legényként már a termelésben is részt vettek és ezután következtek a kötelező vándorévek, amikor is fejlett vidékeken kellett a szakma fortélyait elsajátítaniuk, majd haza érkezve - ha a remekművet elkészítették - váltak mesterré és saját műhelyt nyithattak.
Ma már a modern technika segítségével ezt a hosszú folyamatot koncentráltuk és nálunk, a csúcstechnológiával felszerelt tanműhelyekben koncentrált formában sajátíthatják el a szakma csínját-bínját a hozzánk jelentkező diákok, akik itt piacképes szakmát szerezhetnek.
Remélem, hogy ez a mai nap egy kedvcsináló a diákok számára, megismerhetik a nálunk oktatott szakmákat, és azt is remélem, hogy jövőre sok diákkal találkozhatunk majd közülük, iskolánk tanulói körében.

Fedor Mátyás műszaki igazgatóhelyettes az iskolában folyó képzés részleteibe is beavatott bennünket…
A Vay Miklós Szakképző Iskolában már évek óta hagyományosan, így november tájékán szoktuk megrendezni pályaválasztási kiállításunkat, aminek elsősorban az a célja, hogy az ide látogató általános iskolás gyerekek megismerkedjenek a szakmákra jellemző eszközökkel, szerszámokkal, szerkezetekkel.
Természetesen kiadunk egy írásos anyagot is, amit minden iskolának elküldünk, hogy milyen lehetőségek vannak iskolánkban, milyen szakmákat lehet a következő tanévben tanulni - a 2010-2011-es tanévben is színes szakmakínálattal várjuk a diákokat.
Két újdonságot szeretnék ezek közül a szakmák közül kiemelni. Egyik részről a közoktatási törvény módosításából kifolyólag úgy néz ki, hogy a 2010-2011-es tanévtől megengedi a törvény, hogy előrehozott szakmai képzést indíthasson iskolánk - ezt országszerte minden iskola megteheti. Ez azt jelenti, hogy három éves a képzés, a közismereti tantárgyakat és a szakmai tantárgyakat párhuzamosan tanulják a gyerekek, majd három év után, ha minden jól megy, akkor sikeres szakmunkásvizsgát tehetnek. Tudjuk, hogy eddig ez a lehetőség nem volt meg, mert a 9-10. szakiskolai évfolyamon kellett a gyerekeknek megszerezni egy bizonyos képességet illetve tudásszintet ahhoz, hogy majd a szakképző évfolyamokra becsatlakozhassanak.
Az új lehetőségnek megfelelően mi négy szakmára gondoltunk, amelyeket ilyen formában szeretnénk - ha minden jól megy - beindítani.
A másik újdonságunk az – amit a környező vállalkozások már régóta kérnek tőlünk - hogy a magasépítő technikusi szakmát indítsuk el iskolánkban, ez az építőipari szakmákban a munkavezetői, építésvezetői szint, amit a következő tanévtől szeretnénk beindítani.

Ez azt jelenti, hogy most beiratkoznak a gyerekek, leérettségiznek, és gyakorlatilag utána fogják majd ezt a szakmát tanulni, tehát négy év múlva lesz az első ilyen szakmai képzés.
Nagyon sok szakmát kínálunk a gyerekeknek, különböző szakmacsoportokban, úgy, mint gépészet szakmacsoport, közlekedés szakmacsoport, vendéglátás- idegenforgalom szakmacsoport, művészet, kommunikáció szakmacsoport, faipari szakmacsoport.
A szakmakínálatunk bővül ebben a tanévben is, a népi kézművesen belül a fazekas szakma, már működik évek óta, mi szeretnénk ezt a hagyományt tovább vinni és kibővíteni, méghozzá egy faműves szakmával, ami a népi kézművesen belül a fával való foglalkozásnak a régi szakmája.

Országos szinten is probléma a szakember hiány, és többek között a - már említett - közoktatási törvénymódosítás is ennek a problémának a megoldását szolgálná. Azt azért látni kell, hogy az elmúlt évtizedekben pejoratív értelmet adtak a szakmunkás képzésnek, illetve a szakmunkás létnek. A szülőkben az alakult ki, hogy a szakmunkás, mint ember, ő kevésbé értékes, mint aki főiskolát vagy egyetemet végez. Persze tudjuk nagyon jól, hogy ez nem így van, sőt mi több azt országosan el lehet mondani, hogy sokkal jobb egzisztenciával tud rendelkezni most egy ügyes mesterember egy jó szakmával, mint ha valaki elvégez főiskolán vagy egyetemen egy olyan szakot amivel nem tud gyakorlatilag elhelyezkedni.
Elsősorban azért meg kell jegyezzük, hogy inkább a szegényebb családok gyerekei jönnek hozzánk továbbra is, bár úgy tűnik egyre többen felismerik azt, hogy mégiscsak ebben az irányban érdemes elmozdulni.
Egy dolgot mindenképpen el szoktam mondani a gyerekeknek és a szülőknek is, hogy attól, hogy a gyerek megtanul egy szakmát, továbbra is meg van a lehetősége annak, hogy továbbtanuljon. Hála Istennek mindig van olyan is, aki főiskolára, egyetemre megy szakma után, tehát semmiből nem marad ki a gyermek.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.18./
 

Libás napok a Vár Vendéglő Panzióban

 

        
                  

 


Balogh Zoltán

 

Vendéglőnkben a hagyományokhoz híven novemberben a „libás” ételeké a főszerep. A betérők ilyenkor finomabbnál-finomabb különlegességeket kóstolhatnak. November 14-én , szombaton, telt-házas libalakomát és bormustrát rendeztünk – küldte tudósítását Balog Zoltán

Az ötfogásos vacsora mellé, Simkó Sándor (Evinor Pincészet) fehér borait és egri borászok vörös borait kóstolhatták a résztvevők.
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel a vacsora estet november 28-án szombaton újra megrendezzük, melyre szeretettel várjuk kedves vendégeink jelentkezését.  Bővebb információ: 47-311-370ték.


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.17./
 

ÁRVAY-COMENIUS KUPA IFJÚSÁGI SAKKVERSENY

 

        
                  

Jubileumi találkozóra került sor 2009. november 7-én a ME Árvay József Gyakorló Iskolájának aulájában. A hagyományosan kétfordulós verseny 30. alkalommal került megrendezésre, és két kivételtől eltekintve 1995 és 2009 között mindig ez az intézmény adott otthont az eseményeknek - küldte a tudósítást Maczkó Attila szervező...
 
 


Maczkó Attila

 

Külön érdekesség még, hogy 1979-ben, éppen 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit iskolánk a Bartók Béla utca 2. szám alatt. 9 település 11 iskolájából 75 gyerek ült le, hogy összemérje tudását. Az egyéni verseny két korcsoportban (alsós, felsős) zajlott, ahol a fiúk és a lányok együtt versenyeztek svájci rendszerben, 7 fordulóban, 15-15 perces játékidővel. Díjazásban részesültek a korcsoportok első három helyén végzettek, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó leányversenyzők és a legifjabb résztvevő. Mint eddig minden alkalommal, az iskolák négy legtöbb pontot gyűjtő versenyzőjének eredménye adja a csapatpontszámot.

Az őszi és a tavaszi fordulón nyújtott teljesítménye alapján az első megszerezheti az Árvay-Comenius Kupát, aminek átadására a tavaszi versenyen kerül sor. Az évfordulókra való tekintettel most az őszi csapatverseny győztese is hazavihetett egy serleget, valamint díjat kapott a legjobb sárospataki csapat, a legjobb árvays sakkozó; ezen kívül Fazekas Balogh István, a MECTFK docense felajánlásá-ban az egyetlen 0 pontos versenyző, hiszen mint a díj átadásánál mondta:
” utolsókból is lehetnek majd elsők”.

A verseny támogatói:
Sárospatak Város Önkormányzata, „ÉMÁSZ a jövőért Alapítvány”, ME Árvay József Gyakorló Általános Iskolája, Árvay Diáksport Egyesület

Díjazottak:
Alsó tagozat
1. Batta Gergő ( Ricse ) 6 p.
2 .Gönczy Márk ( Árvay) 5,5 p.
3. Pogácsás Panna ( Tolcsva) 5,5 p.

Felső tagozat
1. Mikó Ákos ( Pátroha ) 7 p.
2. Szatmári Attila (Taktaharkány) 6 p.
3. Kalóz András (Tiszaújváros) 5,5 p.

Legjobb lány
Alsó tagozat: Pogácsás Panna (Tolcsva) 5,5 p.
Felső tagozat: Benyus Gréta ( Ricse) 5 p.
Legfiatalabb versenyző: Szuetta Mihály (Erdőhorváti) 5 p. !!!
Legjobb árvays versenyző: Gönczy Márk 5.5 p.

Sárospataki csapat:
1. Árvay 20 p.
2. Refi 17 p.
3. II.Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 12,5 p.

Csapatverseny végeredménye az őszi forduló után:
1. Ricse 20,5 p.
2. Árvay 20 p.
3. Taktaharkány 19 p.
Tiszaújváros 19 p.k.

 

További fotók>>>                            További fotók2>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.17./
 

Elfogták a sárospataki idős házaspár kirablóit

 

        
                  

Az egész várost megdöbbentette a hír szeptemberben, hogy egy idős házaspárra éjjel rátörtek, bántalmazták, majd kirabolták őket. Solymosi Antal rendőr alezredes nyilatkozatát közölve, most örömmel számolunk be arról, hogy a városunkban példa nélküli eset tettesei rendőrkézre kerültek…
 
 


Solymosi Antal

 

A rendőrség elfogta annak a bűnözőcsoportnak a tagjait, akik az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követtek el. Mint ismeretes, szeptember 11-én ajtókifeszítés módszerével Sárospatakon is behatoltak egy családi házba, ahol az ágyban fekvő idős férfit és nőt megkötözték, a lakást átkutatták és készpénzt raboltak el.

Az elkövetők erőszakos magatartásának következtében az idős nő nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A Miskolci Rendőrkapitányság területén is történtek hasonló bűncselekmények és a Miskolci Rendőrkapitányság intenzív nyomozása során kézre került egy elkövetői kör. A gyanú szerint az alsózsolcai, parasznyai és miskolci férfiak mellett három nő is részt vett a bűncselekmények elkövetésében.

A Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás és személyi szabadság sértése miatt indított vizsgálatot nyolc gyanúsítottal szemben. A gyanúsítottak elszámoltatásuk során elmondták, hogy Sárospatak területén is követtek el hasonló bűncselekményt, és ekkor került képbe a szeptember 11-én történt bűncselekmény, majd a kihallgatásuk során el is ismerték.


 

Törő Gábor
/2009.11.17./
 

A Kreatív Varázssziget

 

        
                  

A Kreatív Varázssziget november 12-én tartotta soron következő foglalkozását. A német nyelvterületekről ismert Márton–napi szokások az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak hazánkban is - számolt be Krenyítzkyné Sárosi Krisztina...
 
 


Krenyítzkyné Sárosi Krisztina

 

E naphoz kötődő szokások elsősorban a Tours-i Szent Márton legendájához fűződnek. Márton 317-ben született a pannóniai Savariában, a mai Szombathelyen. Az apja kívánságára a római császár katonája lett. Egy különösen hideg téli estén, mikor a Francia honban fekvő Amiensbe lovagolt a város kapujában egy félmeztelen koldus kért tőle adományt. Mártont nagyon megindította a koldus nyomorúsága, így kardjával kettévágta kabátját, és a felét a koldusnak nyújtotta. Éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Márton ennek hatására felhagyott a katonai szolgálattal és megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót tett, nagyon megszerették az emberek: püspökükké akarták választani.

Ő méltatlannak érezte magát eme hivatásra, így mikor érte jöttek, hogy felszenteljék, elbújt egy libaólban. Azt gondolta itt sosem találnak rá, de a libák hangos gágogásukkal elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. A nép nem felejtette el Mártont, minden évben halálának évfordulóján, november 11-én emléknapot tartottak a tiszteletére: fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson.

Ezen alkalommal a Márton–naphoz kapcsolódóan vidám lámpásokat készítettünk a gyerekekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel együtt. Papírdarabokat ragasztottunk fel egy lufira, ami megszáradva egy gömbölyű lámpás alakot adott. Nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a gyerekek a papírmasé technika kipróbálásához. Kifejezetten tetszett nekik, hogy szabad kézzel dolgozhattak és az ecsetet nem kellett használniuk. Ezután otthon mindenki maga ízlése szerint díszítette a szép lámpásokat. Ismét egy kellemes délutánt töltöttünk el a gyerekekkel és szüleikkel. Következő foglalkozásunkon a karácsonyra készülődünk: gyertyaöntést és mártást lehet majd kipróbálni. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.17./
 

Foci: félúton a győzelem felé

 

        
                  

Hűvös, őszi időben látogattunk Györgytarlóra, a következő bajnoki mérkőzés helyszínére. Ők a tabella utolsó helyén állnak, de nálunk már évek óta hagyomány, hogy az utolsó helyen álló csapattól is ki tudunk kapni. Célunk természetesen a három pont megszerzése volt – küldte tudósítását Koscsó István, az STC Baráti kör elnöke…
 
 


Kecskés Tamás

Nagy György

Zsófi József
 

 

Ifi csapatunk 5:0 arányú győzelme meghozta a felnőtt csapat győzelmi hangulatát.

Ennek szellemében az egész mérkőzésen fölényben játszottunk. Bár sok helyzetet kihagytunk de a győzelem egy percig sem volt kétséges.
Az 5:0-ás győzelem és a mérkőzés néhány jellegzetes pillanatát a képeken tekinthetik meg. A hazai csapat tiszta pirosban, a patakiak a hagyományos piros kék összeállításban játszottak.

Zsófi József edző véleménye a látottakról: Első az utolsóval, volt már ilyen a bajnokságban, s aztán a rövidebbet húztuk. Ezen a mérkőzésen ez a veszély nem állt fenn. Annak ellenére, hogy az első percekben nem tudtunk gólt szerezni, óriási nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját, szinte át sem tudtak jönni a felezővonalon. Egy félóra elteltével volt egy kapura ívelésük, ki tudtak jönni a szorításunkból.

Sok-sok helyzetet dolgoztunk ki és szokásunkhoz híven, ki is hagytuk őket. Az első félidőt a megnyugtató 3:0 –ás vezetéssel zártuk. A második félidőt is jól kezdtük. Egy 11-es kiharcolásával növeltük az előnyünket és továbbra is nagy mezőnyfölényben játszottunk. Támadásokat az ellenfél nem is igazán tudott vezetni. Nagyon sokan a 16-os közelében védekeztek, így nehezen tudtunk átjutni rajtuk. Több átlövés és több kényszerítőzés kellett volna. Ennek ellenére úgy érzem, hogy magabiztos győzelmet arattunk.

Elsősorban Espák Pál, Kerékgyártó Csaba, Kecskés Tamás és Géczi József játékával voltam elégedett.

Nagy György szurkoló véleménye: Az elején nehezen vették fel a lendületet a fiúk a nálunk jóval gyengébb együttes ellen. Nehezen találták ki a megoldást a tízemberes védekezés ellen. Hagyni kellett volna őket kijönni a tizenhatosuk előteréből. A második félidő jobb volt, mert a hazaiak már elfáradtak. A legjobbnak járó pezsgőt Kecskés Tamásnak adnám, aki a sérüléséből felépülve újra meghatározó tagja a csapatnak.

Gratulálunk Mindenkinek! Hajrá Patak!

Ezzel a mérkőzéssel az őszi forduló mérkőzéseit lejátszotta a csapat. A jövő héten még sor kerül egy találkozóra Tiszakarád ellen, hazai pályán, de ezt már a tavaszi fordulóból hozták előre.

 


 

További fotók >>>

STC Baráti Kör
/2009.11.16./
 

Ki tud többet Árvayról? – az iskola fennállásának 30 éves évfordulóján

 

        
                  

2009. november 13-án: Ki Tud Többet Árvayról? - címmel vetélkedő zajlott a Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának tornacsarnokában.
1979 óta, 30 éve folyik oktatás a jelenlegi épületben. Az évforduló alkalmából szervezett rendezvények egyike volt a vetélkedő, melyet felső tagozatos tanulóink számára hirdettünk meg – nyilatkozta Kissné Murányi Andrea igazgatónő…
 
 


Kissné Murányi Andrea


Nagy Zsuzsa

 

„Intézetünk tanári s ifjúsága
Nem feledik el soha Árvayt”
(Kovásy Zoltán)

Fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását, azt hogy a gyerekek ismerjék iskolánk történetét, névadónk életét, eredményeit; azt, hogy miért is viseli intézményünk Árvay József nevét - tette hozzá
Nagy Zsuzsa tanárnő...
Már a gyakorlóiskola kialakítását javasló nagy pedagógus is úgy tartotta, hogy a jelent csak az „előkészítő múlt” alapján lehet kellően megérteni és értékelni. E gondolat szellemében a feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a múltat a jelenen keresztül összekapcsoljuk a jövővel.

Az osztályokat képviselő csapatok a honlapunkon megtalálható anyagból készülhettek fel a megmérettetésre. Ennek alapján keresték a régi iskolai életben használt kifejezések mai alakját; totó és villámkérdések formájában számot adtak arról, mennyire ismerik iskolánk történetét és névadónk életét; fel kellett ismerniük, majd városunk térképén elhelyezniük az Árvay-emlékhelyeket; verset írtak az iskoláról, valamint angolul is össze kellett foglalniuk a legfontosabb tudnivalókat.
Jó hangulatban telt a délután, melyet talán még emlékezetesebbé tett az utolsó feladat, amikor jelenlegi pedagógusok gyerekkori képeit azonosíthatták a versenyzők.
A csapatok felkészültségét mutatta, hogy mindkét korcsoportban szoros verseny alakult ki:

5-6.osztály
I. helyezés: 6.b osztály csapata 55 pont
II. helyezés: 6.a osztály csapata 53 pont
III.helyezés: 5.a osztály csapata 52 pont
IV.helyezés: 5.b osztály csapata 43 pont

7-8.osztály
I. helyezés: 7.c osztály csapata 60 pont
II. helyezés: 7.b osztály csapata 56 pont
III. helyezés: 7.a osztály csapata 54 pont
IV. helyezés: 8.a osztály csapata 53 pont
V. helyezés: 8.b osztály csapata 52 pont

Köszönet támogatóinknak a verseny megszervezéséhez és a gyerekek jutalmazásához nyújtott segítségért: Árvay Alapítvány, Fenstür Komplex Kft, Hudivók Imre ( ING), Megyer Zrt, és a Zemplén Takarékszövetkezet (Sátoraljaújhely).


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.16./
 

Országgyűlési felszólalás a vasúti vonalszakaszunk visszasorolása miatt

 

        
                  

Miután az intercity járatokat megvonták tőlünk, aggodalomra ad okot, hogy az új menetrendi koncepció szerint a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonalat kihagyták az un. országos megrendelésű személyszállítási hálózatból. Ez ügyben szólalt fel Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a Parlamentben. Az erről készült jegyzőkönyvi részletet az alábbiakban közöljük…
 
 


Dr. Hörcsik Richárd

 

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Hörcsik Richard, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek: „Miért sújtja a zempléni polgárokat az új menetrendi koncepció?” címmel. Hörcsik Richard képviselő urat illeti a szó.

DR. HÖRCSIK RICHARD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A múlt héten megjelent menetrendi koncepcióból a mintegy százezer zempléni polgár számára az derült ki, hogy a Budapest-Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely nemzetközi fővonal mintegy 41 kilométernyi, Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakaszát kihagyták az országos megrendelésű személyszállítási hálózatból. Ugyan még szerepel a szakmailag javasolt országos jelentőségű vasúthálózatban, de már nem kapna országos megrendelésű személyszállítást, amely hátrányosan érintené a Zemplénben élőket, mert például a fővárosba és Miskolcra sem lenne közvetlen, átszállások nélküli személyszállítás, így az országos megrendelésű személyszállítási hálózatba csak Szerencsen lehetne bekapcsolódni.
Tisztelt Miniszter Úr! Vonalunkon a személyszállítást jelenleg is a rossz komfortérzet és hosszú eljutási idő jellemzi. Néhány éve pedig azzal büntetik az itt lakókat, hogy megvonták a rendszeres intercity járatokat és a közvélemény tiltakozása ellenére sem állították vissza.
(16.20)
 


 
Most pedig, a vonalak besorolásakor arra hivatkoznak, hogy azért nem kerülhet az országos megrendelésű személyszállítási hálózatba, mert nincs rendszeres intercity-közlekedés. A 37-es főút pedig nem biztonságos a rendszeres autóbuszos személyszállításra. Ráadásul az említett vonalon gőzerővel folyik, hála istennek, a villamosítás és a pálya-korszerűsítés előkészítése. A tervek már elkészültek, az engedélyek is hamarosan kiadásra kerülnek. Eddig közel negyedmilliárd forintot költöttek rá. A szakértők szerint viszont, ha ez megvalósul, része kell hogy legyen az országos megrendelésű személyszállítási hálózatnak a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalszakasz is. Ugyanakkor az új besorolás veszélyezteti ennek a tíz év óta várt beruházásnak a megvalósítását.
Kérdezem miniszter urat, miért akarják ismét megnehezíteni a zempléni polgárok vasúti közlekedését. Van-e rá lehetőség, hogy az országos megrendelésű személyszállítási hálózatba tartozzunk ismét? Mikorra szervezik meg a regionális vasúti közlekedést? Hogyan történik a finanszírozás? Mennyi vagyont kapnak a regionális vasutak?
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Hónig Péter miniszter úrnak.

HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon naponta 340 ezer ember utazik vonaton, ebből 170 ezer ember Budapest elővárosi vasútjain. Amennyiben 100 ezer zempléni polgár utazik a vonatokon, akkor az egész országban a továbbiakban csak 70 ezer utas marad. Azt gondolom, ezeket a számokat érdemes lenne felülvizsgálni. A Mezőzombor-Sátoraljaújhely szakasz vizsgálata szóba sem került abból a szempontból, hogy megszüntessük, csak éppen átsorolásra került. Az átsorolás pedig semmit nem jelent abból a szempontból, hogy ott megszűnne a vasúti közlekedés. Tehát ezen a vonalszakaszon a vasúti közlekedés megmarad.
Az elkészült javaslat szerint a 80-as számú vonal országos jelentőségű és fenntartású, ugyanakkor regionális megrendelésű vonal, ahol a vasútvonal jellegére tekintettel a pályafenntartás központi, állami funkció marad. A menetrendi javaslat kialakítása régiós szinten történik. A jövő évre vonatkozóan azonban továbbra is a miniszter a szolgáltatás megrendelője.
A 2006 decemberében bevezetett ütemes menetrend olyan kínálatot nyújt, amely a szóban forgó vonal forgalmához képest kiemelkedő, hiszen kétóránként közvetlenül Budapestre, a közbenső órákban pedig szerencsi átszállással lehet Miskolcig eljutni. Ezek az eljutási lehetőségek a következő, 2009-2010. évi menetrendi időszakban is megmaradnak. Ami pedig a 80-as vonal villamosítását és az ehhez nélkülözhetetlen pálya-korszerűsítéseket illeti, annak tervezését valóban megkezdte a MÁV, a beruházás folytatása pedig elsősorban a pénzügyi lehetőségektől és nem a vasútvonal besorolásától függ. Az egyes vonalakon tervezett beruházások ugyanis nincsenek szoros összefüggésben azzal, hogy a személyszállítási menetrend megrendelését ki végzi el.
Köszönöm a figyelmet.
(Jegyzőkönyvi részlet az Országgyűlés 2009. október 26-ai ülésnapjáról.)

Törő Gábor
/2009.11.16./
 

„Márton- ünnep” a „Kincskereső” – Tagóvodában

 

        
                  

November 11-én Szent Mártonra emlékezünk, aki a legenda szerint, ifjú katonaként megosztotta köpenyét egy nélkülöző, fagyoskodó koldussal. Alakjához, neve napjához nagyon sok – régi krónikákból megismert – szokás fűződik - tájékoztatta az olvasókat Bodolóczkyné Lévai Klára, a Wadorf-kör vezetője.
 
 


Bodolóczkyné Lévai Klára

 

Nálunk, a „Kincskereső” tagóvoda „Napsugár”, „Nefelejcs” és „Szivárvány” csoportjaiban, sok éve már magunk teremtette hagyománnyá vált a „Márton ünnep”. A régi idők szokásainak értékeit tovább éltetve, őszvégi-határnap ez életünkben. Olyan ünnepi alkalom, ahol a nagylelkűség, a megosztani tudás - „Mártoni”- gesztusát gyakorolva, örömteli percekben osztozhatunk a szülőkkel, vendégekkel. Tettük ezt az idén is azzal, hogy erre az estére „odavarázsoltuk”, a készülődés napjai alatt, a gyerekekkel napközben megélt hangulatot. A „Mártoni” érzéseket megrezegtető mese közös meghallgatása, a legendát felidéző játék és az őszi hervadás szomorúságát ellensúlyozó, a törpék világát megelevenítő körtánc eljátszása, valamennyiünknek szívet melengető együttes élmény lehetett.

Ezen az estén, az adni tudás megtapasztalására, az erre az alkalomra sütött „márton-cipót” megoszthatták a gyerekeink családtagjaikkal.
Az ünnepet megelőző, délelőttökön, a napi szabad játékban minden kisgyereknek saját lámpást készítettünk (festményeikből, sajtos-dobozokból), amivel az ünnep estéjén kimentünk
az udvarunkra.

Az idén a kedvezőtlenebb időjárás ellenére is jó volt látni, ahogy apróságaink boldogan tartották a kis színes lámpásokat, és vigyázták, hogy el ne aludjanak a lángok. A kis imbolygó fények nyomán nem maradt el a meglepetés öröme sem, hisz egyre-másra fedezték fel a bokrok alján, fák tövében, a hozzájuk nagyon közel álló törpékkel „benépesült” manóvárakat. Ezen az estén a gyerekek kis lámpásuk fényénél tértek haza szüleikkel, hogy annak erejét, melegségét a hosszú téli napokon együtt őrizzék.
Hisszük és reméljük, hogy sokunk számára fontosak az ilyen bensőséges, meghitt, összetartó erejű alkalmak.


 

További Napsugár-fotók>>>                            További  Nefeleejcs-fotók>>>                         További Szivárvány-fotók>>>

„Kincskereső” tagóvoda
/2009.11.16./
 

Rekordgyorsaságú felderítés és bírósági eljárás

 

        
                  

 


Bacsó Tibor

 

2009. november 14-én bűncselekmény történt Sárospatak területén. A gyors és szakszerű intézkedésnek köszönhetően az elkövető szinte azonnal felderítésre került és már a mai napon, november 16-án a bíróság tárgyalta az ügyét – nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense…

A bűncselekményt Sárospatakon, az Eötvös utcában lévő Bíbor dohány és vegyi áru üzletben követte el, ahová a bejárati ajtó üvegezését betörve ment be és onnan dohányárut tulajdonított el.
Az alapos helyszíni szemle és az azonnali intézkedés következtében még az éjszaka során felderítésre került, így kerülhetett két napon belül bíróság elé az elkövető.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.16./
 

November 12. a Szociális Munka Napja

 

        
                  

A társadalom fokmérője, hogy hogyan él együtt a szegényekkel, hogyan gondoskodik a szegényekről, a segítségre, támogatásra szorulókról. Éppen ezért november 12-én – a Szociális Munka Napján – legalább szóban köszönetet kell mondani azoknak, akik ezeken a szakterületeken felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat, fogalmazott sárospataki sajtótájékoztatóján Dr.Hörcsik Richárd polgármester…
 
 


Dr. Hörcsik Richárd

 

Azokra az emberekre kell gondolnunk, akik felelősségteljesen, áldozatkészen és nagy szakmai hozzáértéssel végzik a munkájukat, Sátoraljaújhelyben, Sárospatakon vagy éppen Ricsén a Gondozási Központban, az Egészség Házában, a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálatban, a Szociális Otthonban. Sok száz munkatársunk van, akik segítenek Zemplén öregein, segítenek az elesetteken. Legalább szóban meg kell megemlékeznünk - minden önkormányzati vezetőnek - és tiszteletünket kifejezni, hogy ők a nemzet napszámosai a pedagógusok mellett, akik nagyon-nagyon sokat tesznek azért, hogy a szociális védőháló ne szakadozzon teljesen szét.

Ezt követően azokat a támogatási formákat sorolta fel a polgármester, amelyeket a város önkormányzata azért próbál meg biztosítani, hogy a nehéz helyzetbe került családok szociális körülményein javítani tudjon…
Ide sorolom a lakásfenntartási támogatást, vagy az adósság kezelési programot, ami ugyan központi támogatás de ezt is megpróbáljuk kiegészíteni. De ide tartozik a Bursa Hungarica program, amelyet kiszélesítve az önkormányzat több családnak tud segítséget adni. A fiatalok boldogulásához próbálunk továbbá az ingyenes úszásoktatással hozzájárulni.

Hogy megkönnyítsük az idősek egészségügyi ellátását, azért fogtunk hozzá az egészségügyi rendszerünk kiépítéséhez, gondolok itt az új egészségház rekonstrukciójára, amihez jövő éven kezdünk hozzá, vagy az új mentőállomás tervére, ami jövőre valósul meg.


 

Törő Gábor
/2009.11.15./
 

Megoldódik városunkban a hajléktalanok elhelyezése

 

        
                     

Végéhez közelednek azok a munkálatok, melyek a fedél nélküliek számára biztosítanak nappali melegedőt és krízisférőhelyet városunkban – küldte tudósítását a családsegítő Szolgálattól Sáfrányos Sarolta, a szolgálat vezetője…
 
 


Sáfrányos Sarolta

 

A Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat Családsegítő Szolgálata évek óta önként vállalt feladatként végzi a városunkban élő hajléktalanok ellátását. Az intézmény évek óta részese az „alternatív szálláslehetőség” ill. „lakhatási” programoknak, téli étkeztetéseknek. A lakhatási támogatás programok csak részben oldották meg a nehézségeket, mert csak néhány fő számára biztosított az elmúlt téli időszakokban ellátást. Mindig maradt 4-8 fő olyan hajléktalan személy, akiknek az ellátása megoldatlan maradt.

A Szolgálatnál közel 20 fő van regisztrálva. Ezen emberek nem mind fedél nélkül élők, hanem köztük vannak városunk „szegényei” is, akik lakhatatlan körülmények között tengetik mindennapjaikat. Alacsony jövedelmi viszonyaik és komforttalan szállásaik nem teszik lehetővé a rendszeres főzést, étkezést. Rendszeresen tartjuk velük a kapcsolatot, bizalommal fordulnak hozzák nehézségeikkel, ügyintézéseikkel.
Már régóta szerettük volna városunkban hosszú távon megoldani a rászorulók elhelyezését.
Virág Sándor, a református egyház helyi lelkésze évek óta segíti munkánkat a téli hónapokban. Aktívan részt vett a hajléktalanok étkeztetésében, az albérleti támogatottak számára férőhelyet biztosított. Figyelemmel kísérte problémáinkat, közösen keresve a megoldási lehetőségeket.
Az ingatlant, mely a belvárosban található, a sárospataki Református Egyház ajánlotta fel hajléktalan ellátás céljára intézményünknek.

A kialakítandó szolgáltatás „alacsonyküszöbű” ellátás, mely a téli krízisidőszakban szálláslehetőséget biztosítana, emellett nappali melegedőként szolgálhatna a rászorultak számára.

Célunk, hogy a hajléktalan személyeknek legyen lehetőségük védett környezetben, kultúrált körülmények között eltölteni idejüket, és hozzájussanak az alapvető fiziológiai-biológiai szükségleteikhez. Szeretnének biztosítani számukra elsődlegesen fűtött, barátságos, közösségi együttlétre alkalmas helyiséget, továbbá étkezést, ételmelegítést, fürdést, ruházat tisztításának lehetőségét, mentális gondozást, szociális ügyek intézésében való segítséget.
Azoknak az embereknek is segítséget szeretnének nyújtani, akiknek van ugyan lakásuk, de anyagi helyzetük nem teszi lehetővé számukra a fűtést, a mosást és a tisztálkodást.
Szeretnék, hogy ezen emberek is emberhez méltó körülmények között tudják eltölteni mindennapjaikat, és problémáikat is meg tudják beszélni szakembereinkkel. Szeretnénk, ha azok a fedélnélküliek is lakhatási lehetőséghez jutnának, akik évek óta az „utcán” élnek.


 


Cziczer Katalin
/2009.11.15./
 

Szlovákul tanulnak a végardóiak

 

        
                  

Sárospatak Város Önkormányzata szervezésében, a HANSA Nyelviskola közreműködésével szlovák nyelvtanfolyam indul a Végardói Faluházban, amelynek az induló megbeszélésén, 2009. november 11-én 26 érdeklődő jelent meg, és jelezte részvételi szándékát – tudtuk meg Egyed Attilától, Végardó városrész választott önkormányzati képviselőjétől…
 
 


Egyed Attila

 

A képviselő elmondta, hogy a fürdő megnövekedett forgalmával összefüggésben a szlovák vendégek száma is nőtt, ezért ajánlják a szlovák nyelv tanulását mindazoknak, akik a magyarul nem beszélő, Szlovákiából érkező vendégekkel munkájuk során kapcsolatba kerülnek, így pl. a vendégházat üzemeltetőknek, a kereskedelemben dolgozóknak, a vendéglátósoknak, a munkát keresőknek és mindenkinek, aki szeretne nyelvet tanulni és ezzel újabb tudáshoz jutni.

Az első foglalkozás 16-án, hétfőn, 17 órakor kezdődik, ekkor derül ki, hogy hányan szándékoznak valójában beiratkozni a 30 órás tanfolyamra. Ha a résztvevők száma ilyen nagy marad, akkor két csoportot fognak indítani.

Természetesen még lehet jelentkezni olyanoknak is, akik nem voltak a megbeszélésen – és nem csak Végardóról. Egy 45 perces tanítási óra 300 Ft/fő összegbe kerül, hetente egyszer van foglalkozás, ami két órás.
Téglás Zsolt, a nyelviskola vezetője elmondta, hogy a 30 órás tanfolyam végén egyszerű társalgásra képesek lesznek a tanfolyam résztvevői.


Téglás Zsolt

 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.15./
 

A lányok fordulója az MGYLSZ-ben

 

        
                  

A Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség őszi körzeti tornái a III. korcsoportos lánycsapatok bajnoki fordulójával folytatódtak. A Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának tornacsarnokában megrendezett eseményen a Karcsa DSE , a Sárospataki Rákóczi DSE és az Árvay DSE csapatai játszottak kétszer 10 perces mérkőzéseket - nyilatkozta Gönczy Zoltán – körzeti szervező...
.
 
 


Gönczy Zoltán

 

A szoros eredményeket hozó viadal végén az Árvay DSE csapata szerezte meg az első helyet. A bajnokság a téli és a tavaszi forduló után dől el, és az első képviseli majd a körzetet a megyei döntőn.

Eredmények:
Árvay DSE - Karcsa DSE 3:1
Karcsa DSE – Sp.Rákóczi DSE 3:1
Sp.Rákóczi DSE - Árvay DSE 1:2


 

További fotók>>>

/2009.11.15./
 

Magyarország I. Borkirálynője lett a turisztikai egyesület elnöke

 

        
                     

Közgyűlést tartott november 9-én a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület az Újbástya Rendezvénycentrum konferenciatermében. A Közgyűlés legfontosabb teendője a tisztújítás volt, mivel a 2005-ben megalakult egyesület tisztségviselőinek mandátuma lejárt. Az Egyesület új elnöke Götz Mária Ildikó lett – küldte tudósítását Marcziné Szappanos Judit…
 
 


 Götz Mária Ildikó

Bágyi Pál

Feró István

 

A turizmusért tenni akarók éppen négy éve alapították meg azt a civil szervezetet, amely célul tűzte ki, hogy összefogja a turisztikai szolgáltatókat és az ágazathoz kapcsolódó magánszemélyeket, hogy közösen munkálkodjanak a turizmusban tevékenykedők hatékonyságának javítása és a turizmusból származó bevételek növelése érdekében, s nem utolsó sorban az érkező látogatók elégedettségének javításáért.
Az eddigi Elnökség tagjai: Bágyi Pál elnök, Livják Emília alelnök, Balogh Zoltán, Csatlósné Komáromi Katalin és Ladomérszky László sokat dolgoztak e célok eléréséért. A csekély anyagi eszközök nem sok látványos eredményt engedtek megszületni, ám pl. tagi felajánlásként létrejött egy Sárospatakot bemutató kisfilm, Szvitankó Tamás jóvoltából.

A tavalyi évben nagy változást hozott Sárospatak Önkormányzatának csatlakozása az Egyesülethez és a TDM-szervezetté alakulás. Így jelentősen kibővült a működési terület, és kibővültek az anyagi lehetőségek is.
A Tourinform-iroda szakmai irányítása szintén az Egyesülethez került. A 4 év alatt jelentős mértékben javult az együttműködési készség a turizmus szereplői között - persze lesz még dolga a következő vezetőségnek is.
Valamennyi tagtársam nevében köszönetet mondok a leköszönő Elnökségnek és az Ellenőrző Bizottság tagjainak. Bízom abban, hogy tapasztalataikkal továbbra is segítik az Egyesület munkáját.

A Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület újonnan megválasztott elnöke Götz Ildikó, alelnöke Sárospatak Város Önkormányzata, elnökségi tagjai Bágyi Pál, Bodnár Mihály, és Siska Tamás. Az Ellenőrző Bizottság elnöke Feró István, tagjai Cigánd Város Önkormányzata és Hercegkút Község Önkormányzata. Sok sikert kívánok munkájukhoz!

November kilencedikén az Újbástya Rendezvénycentrumban, mint ahogy ismert megalakult a turisztikai egyesül új vezetősége. Ennek keretében a Felügyelő Bizottság is megválasztásra került, 3 főt választott meg a közgyűlés. Feró István - jómagam - lettem a Felügyelő Bizottság elnöke, és két település Hercegkút és Cigánd, hivatalos képviselői - Stumpf Enikő és Szabó Éva - lettek a Felügyelő Bizottság tagjai – erősítette meg az információt Feró István elnök…

Már beszéltünk az első teendőről, mely szerint fel fogjuk kérni az egyesület új vezetését, hogy minden települési önkormányzat felé tegyenek kérést, írjanak levelet, amelyben megkérik az önkormányzatokat, hogy válasszanak képviselőt a közgyűlésbe, hogy ez a kép, hogy „önkormányzat” ne csak így általánosan jelenjen meg, hanem konkrétan. Például: Cigánd Önkormányzata - Szabó Éva, és akkor a dolog működőképesebbé válik, hiszen az önkormányzatoknak nagy szerepe lesz a turisztikai mozgalom továbbfejlesztésében.
Magának a turisztikai egyesületnek az elnöke az Götz Ildikó, aki üzleti kommunikációs főiskolai végzettséggel rendelkezik és nagy lelkesedéssel áll a feladatokhoz.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.14./
 

Az Országgyűlésben is megemlékeztek Kálvin János születésének 500. évfordulójáról

 

        
                      

A 2009. november 10-i ülésnapon napirend előtt Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő emlékezett a nagy reformátorra, majd a Kormány részéről Arató Gergely államtitkár méltatta az évfordulót. A felszólalásukról készült jegyzőkönyv részlet az alábbiakban közöljük…
 
 


DR. Hörcsik Richárd


Kálvin János

 

ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hörcsik Richard frakcióvezető-helyettes úr, Fidesz: "500 éve született Kálvin János" címmel. Képviselő urat illeti a szó.

DR. HÖRCSIK RICHARD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 500 éve született Kálvin János. E jeles évforduló kapcsán nemcsak a világ reformátusságának, így a Magyarországi Református Egyháznak van oka megemlékezni, hanem úgy vélem, nekünk, politikusoknak is itt, a tisztelt Ház falai között, mert Kálvin ugyan az európai reformáció alakja volt, de munkásságával olyan mélyreható egyházi változásokat indított el, amelyeknek igen-igen komoly társadalmi, politikai és gazdasági kihatásai voltak.

Jean Calvin, azaz Kálvin János a franciaországi Noyonban, 1509-ben született, Párizsban dialektikát, teológiát, majd Orléans-ban jogot tanult, 1533-ban jogi doktorátust szerzett. A francia protestánsok üldözése miatt Baselba menekült, ahol 1535-ben jelenteti meg élete egyik fő művét, az Institutiót. Azért jelentős ez a munka, mert nemcsak a hitélet reformációjára tér ki, hanem összefoglaló rendszerét adja a társadalmi és állami életnek. A hagyományokat, a fanatizmust, a bigottságot elítélte, és harcolt az avult tekintélyrendszer ellen. Felfogása szerint, idézem: "Aki nem uralkodik Isten dicsőségére, az nem király, hanem rabló." Kálvin egyébként azt fogalmazta meg, amire az új korba belépő Európának szüksége volt.
1536 júliusában Genfbe ment, ahol hozzákezd a város reformációjához. Két év múlva Strasbourgba érkezik, majd 1541-től haláláig ismét Genfben dolgozott. 12 kötetnyi műve között meghatározó jelentőségű volt az Egyházi Rendtartás. Kálvin felújította a Biblia szerinti presbitériumot, és ő léptette először életbe a zsinat-presbiteriánus egyházalkotmányt. Ez azt jelenti, hogy az egyház tagjai minden törvényhozó és kormányhozó hatalmat a presbitereken keresztül gyakorolnak, minden felsőbb testületet a presbitériumok választanak; egyébként ez az alkotmányos politikai élet kálvini gondolatának a gyökere.
Aztán kidolgozta a város egyházi szervezetét és a polgári törvénykönyvet. A polgárság erkölcsének megjavítása céljából szigorú törvényeket fogadtatott el: nincs kocsma, kártyabarlang, felvirágzik az ipar és a tisztes kereskedelem, nincs úri pazarlás, van csendes, biztos polgári gyarapodás Genfben.
Európa gazdasági életében is fordulópontot hozott Kálvin törvényes és méltányos, 5 százalékos kamat jogosságát meghirdető bibliamagyarázata. Ezzel a modern gazdasági élet indult útjára az öreg kontinensen, hiszen a pénzforgalom már akkor is az ipar és a kereskedelem legfőbb feltétele és a gazdaságfejlődés elindítója. Kálvin halála után sem szűnt meg hatása, hanem az úgynevezett kálvinizmus gondolatkörében évszázadokon keresztül a progresszív változás, a semper reformandi jegyében a fejlődést eredményezte.
 


 
Tisztelt Elnök Úr! Nekünk magyaroknak pedig különösen sok okunk van a megemlékezésre, hiszen Európában ma is az egyik legnépesebb kálvinista egyház tagjait a Kárpát-medence reformátussága adja. A XVI. században egy emberöltő alatt tanításai olyannyira meghódították a magyar népet, hogy már a kezdetekből fogva a református vagy kálvinista hitet, illetve egyházat magyar vallásnak, magyar egyháznak nevezték, mi több, az egyszerű nép gyakran vélte őt jó magyar embernek.
Igen, Magyarországon a társadalmi életnek szinte nincs olyan területe, ahol ne lenne kimutatható a kálvinizmus progresszív hatása. Például a nemzet függetlenségéért vívott évszázados harcok mozgatójaként a korábban sajnos feledésbe merült „Ius Resistendi-t” a kálvini „zsarnokölés elmélete” váltotta föl. A reformátor szerint, aki túllépi jogait, Isten ellen cselekszik. A magyarországi rendek például Bocskai Istvánt 1605-ben ezek alapján választották meg Isten elhívottjaként, a „magyarok Mojzesaként”, aki népét megszabadítja az idegen uralom alól. Tehát ennek egyik példája az, hogy Kálvin és a kálvini reformáció hogyan lett megtartóerővé a Kárpát-medencei magyarság számára.
Aztán a kálvinizmusnak a magyar polgári gondolkodás térnyerésében is elvitathatatlan szerepe volt, különösen a kiegyezés utáni gazdasági fejlődésben, amikor a szociális piacgazdaság mintáját szorgalmazta. A kultúra és az oktatás területén is gyökeres változás történik. A kálvinista oktatási rendszer minőségi és mennyiségi változást hozott. A kollégiumi rendszert kitágította a korábban szűkre szabott tanulni vágyók számára.
Nem sorolom tovább, elnök úr. Úgy vélem, végül ideillenek Illyés Gyula, a reformáció genfi emlékművéről szóló közismert versének sorai: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs - Kálvin? Nem hiszem."
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak, aki a kormány nevében kíván szólni.

ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kétséges, hogy az emberi szellem egyik legnagyobb teljesítménye a reformáció, amelyiknek egyik központi alakja Kálvin János, ahogy magyarosan hívni szoktuk, talán mutatva azt, hogy mennyire a magyar nép szívébe költözött már Kálvin alakja. Az a fajta teológiai megújulás, egyházszervezeti megújulás, amelyikről képviselő úr is szólt, ez a fajta megújulás, amelyik az Istenben magát kereső egyént állítja a középpontba, amelyik a közösség szervezésében másfajta elveket állít, mint eddig a presbitériummal és egyáltalán a közösség szabad szerveződésével, más modellt állított, más mintát állított, mint az addigi egyházszervezet.
Az a fajta erkölcsi tanítás, amelyik mind az emberek együttélésében, mind a gazdaság szervezésében más elveket hirdetett, mint eddig, ez a fajta tanítás az egész világon megalapozója volt az új kornak, megalapozója volt annak a fajta kialakuló fejlődésnek, amelyik a XVII. századtól kezdve Európa és aztán a világ egész arcán rajta hagyta a nyomát. A kálvinizmus és tágabb értelemben a protestantizmus alakítója az egész világ történetének, alakítója a szellemi világban és alakítója a fizikai világban egyaránt. Mindannyian ismerjük és olvastuk Max Weber munkáit, amelyek ezzel a protestáns hagyománnyal foglalkoznak, és mindannyian ismerjük azt a bibói hagyományt, amelyik a magyar valóságra és a magyar körülmények közé alkalmazza és adaptálja ezt a hagyományt.
Azt is el kell mondanunk, hogy a kálvinizmus a világban is sokfajta formában jelenik meg, és sokfajta nyomot, sokfajta hagyományt képvisel, de Magyarországon ezek közül a hagyományok közül mindig a népi, a demokratikus hagyomány volt az erősebb, az a hagyomány, amelyik valóban nép egyháznak tekintette magát, amelyik közel volt a néphez, és közel volt azokhoz az emberekhez, akiket szolgált. Megtermékenyítője a kálvini reformáció nemcsak a református egyháznak, de más egyházaknak is, az unitárius egyháznak - amelyiknek a különlegességét érdemes mindig szóba hoznunk - mint magyar alapítású egyháznak, de hasonlóképpen azoknak a szabadegyházaknak, neoprotestáns egyházaknak is Kálvinnál van a gyökere, amelyek mostanában teret nyernek maguknak a világban és Magyarországon is.
(8.20)

A kálvini egyház, a református egyház, miközben világegyház és a világ számára fontos, így fontos Magyarországon is, az elmúlt évszázadokban története mindig összefonódik a magyarság történetével. A református egyház ott van a magyarság minden sorsfordítójánál, ott van, és helytáll minden olyan nehéz pillanatban, amikor a magyar nép valamilyen kihívás elé került.
Azt is el kell mondanom, hogy a reformáció, a kálvini tanítások nemcsak magára a protestáns közösségre hatottak, hanem hatottak a többi vallási közösségre is. A magyar szellemi élet egyik legizgalmasabb időszaka a reformáció és az ellenreformáció időszaka a létrejövő nagyszerű protestáns iskolákkal, a létrejövő nagyszerű katolikus intézményekkel és azokkal a csodálatos hitszónokokkal, hitvitázókkal, akik új életet hoztak a magyar nyelvbe, új életet hoztak a magyar teológiai gondolkodásba, akik teret nyitottak a szabad vitának, és teret nyitottak annak a fajta küzdelemnek, amelyik az eszmék ütköztetésével alakul.
Azt kell mondanom, és ajánlom képviselőtársaimnak, hogy ha tehetik, és van rá idejük, akkor olvassanak hitvitázókat, olvassanak hitszónokokat ebből az időszakból. Azt kell elmondanom önöknek, hogy amellett, hogy persze mindannyian tanulhatunk tőlük higgadt érvelést, tanulhatunk tőlük vitakultúrát, tanulhatunk tőlük nagyon sokat arról, hogy hogyan kell összekötni a racionális érveket, az érzelmi érveket és az őszinte meggyőződést. Azért azt is meg kell említenem, hogy bizony ezek zamatos stílusukban olvasmánynak sem utolsók, rendkívül szórakoztatóak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk azt, hogy a református közösség útja bizony nagyon gyakran szenvedéssel, nagyon gyakran vitákkal, nagyon gyakran elnyomatással is együtt járt. Nem felejtjük el a gályarab-prédikátorokat, nem felejtjük el azt, hogy nem volt mindig könnyű reformátusnak lenni ebben az országban, sokfajta önkényuralmi rendszer, sokfajta lelkeket erőszakkal téríteni akaró hatalom próbált erőt venni a lelkek szabadságán. De mégis azt mutatja az elmúlt évszázadok története, hogy a kálvini gondolat erős, és megmarad Magyarországon, azt mutatja, hogy ez a gondolat formálja tovább ezt az országot.
Azt kívánom a magyarországi református közösségnek, tágabb értelemben a protestáns közösségnek, hogy ez a gondolat még sokáig működjön eredményesen Magyarországon is.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)


Törő Gábor
/2009.11.14./
 

Hüllőkiállítás

 

        
                  

2009. november első hetében a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói meglátogatták A Művelődés Háza és Könyvtárában a Hüllőkiállítást...

Minden nap más osztályok tekintették meg az érdekes kiállítást, ahol mindenki megtalálta a magának legkedvesebb állatot a nyuszitól a kígyóig.

Azért örültünk ennek a kiállításnak, mert általában félünk, idegenkedünk a hüllőktől, itt viszont lehetőségünk volt ezeket élőben, közelről megnézni, a bátrabbaknak akár megtapintani. Nagyon érdekesnek tartjuk ezeket a különleges állatokat. Jó tudni, hogy hazánkban minden hüllő védett vagy fokozottan védett állatfaj.
 
 


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2009.11.14./
 

Csodálatos gyógyulás – könyv a rákból való gyógyulásról

 

        
                  

Oláh Gyöngyi személyében olyan embert hívott meg A Művelődés Háza Könyvtára november 11-én, akiről súlyos betegsége során már orvosai is lemondtak. Ekkor sikerült szervezetének öngyógyító képességét aktivizálni és meggyógyulni, amiről könyvet is írt. Az író-olvasó találkozó és dedikálás után Olvasóinknak is üzent…
 
 


Oláh Gyöngyi


Kövér Sándorné

 

Köszöntöm a Honlap Olvasóit! Ezt a könyvet azért írtam meg, hogy segítsem az embereket a rákból való gyógyulásban. Az a tévhit terjedt el nagyon-nagyon régóta a társadalomban, hogy a rákba bele kell halni. Ez nem igaz, nem kell a rákba bele halni, csak másként kell hozzá viszonyulni. Ez a legfontosabb információ, amit az embereknek tovább akarok adni.

Vannak ilyen kis lépések, kis mozaikocskák, hogy miket kell összerakosgatni a teljes gyógyulás érdekében. Kell hozzá az orvosi segítség, de e-mellett mi magunk nagyon sokat tehetünk az egészségünk érdekében, a gyógyulásunk érdekében.

Mindenkiben ott van az öngyógyítás képessége, ezt csak be kell kapcsolni – ez működik, csak nem tudjuk. Olyan korban éltünk, amikor nem ezt tanították nekünk, hanem állandóan azt hallottuk, hogy ezt nem szabad, azt ne csináld, mindentől tiltottak. Most már minden szabadabb, szabad használni a fejünket, agyunkat, szárnyalhatnak a gondolataink és ezt fontos, hogy ki is használjuk. A pozitív gondolkodás rengeteget segíthet az embereknek a problémájuk megoldásában, legyen ez anyagi jellegű, betegség, vagy bármi.

A saját betegségemben azt láttam, amikor eszembe jutottak a szeretteim és eszembe jutott az is, hogy mekkora fájdalmat okoznék nekik a halálommal, hogy nem tehetem meg azt, hogy meghalok. Meggyógyulok, mert nem okozhatok fájdalmat azoknak, akiket a legjobban szeretek. Két évvel ezelőtt voltam beteg és tavaly februárban még azt mondták az orvosaim, hogy nem érem meg a szilvesztert - és még tolókocsiban tologattak a nyíregyházi onkológián.
Tavaly májusban már szépen gyógyulgattam, már a CT nem mutatott ki rákos sejtet a szervezetemben.
A könyv decemberben jelent meg, amit azért írtam, hogy segítsek az embereknek a gyógyulásban. Szeretnék mindenkinek segíteni, akinek szüksége van rá, egy szalmaszálat nyújtani, amibe belekapaszkodhat, hiszen fontos, hogy megtalálják az emberek a pici jót a tengernyi rosszban, mert máris ott van az az egy szalmaszál, amibe bele lehet kapaszkodni.

Az a legfontosabb mondanivalóm, hogy a rákba nem kell bele halni, máshogy kell hozzáállni a betegséghez, egy megoldandó feladatot kell benne felismerni. A könyvemet nem lehet könyvesboltban megvásárolni, mert fontosnak tartom, hogy találkozzak az emberekkel személyesen. Akik ha látnak, eszükbe fog jutni, amikor baj éri őket, hogy „találkoztam én valakivel, aki visszamászott a sírból, na lássuk csak, hogyan is csinálta” - és azt mondják, hogy igen, ha neki sikerült, akkor nekem is fog.
Tehát fontos az, hogy lássák az emberek, hogy tényleg jól vagyok, mert így vagyok hiteles, így tudják elhinni, amit leírtam. Hagyok itt a könyvtárban is a könyvből, hogy akinek szüksége van rá, meg tudja venni, el tudja olvasni.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.14./
 

Magyar Tájak – megismerhettük Nógrád megyét

 

        
                  

Ebben az évadban is folytatódik A Művelődés Háza és Könyvtára szórakoztató pódiumsorozata a Magyar Tájak, melynek keretében elsőként november 11-én egy Salgótarjánból érkező vendég, Szabó János mutatta be Nógrád történetét, néprajzi emlékeit, kirándulóhelyeit, úgy, ahogy azt kevesen ismerik…
 
 


Szabó János

 

Abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy Darmos István kollégám, régi jó ismerősöm fölkért, hogy jöjjek el ide palócföldről és tartsak egy egyórás előadást a Palócokról, Nógrád megyéről, mesékről, ruházatról, táncokról és egyebekről.
Ezt próbáltam valahogy úgy összekeverni, hogy ne legyen unalmas. Remélem, hogy akik részt vettek ezen az előadáson, egy kicsit betekintést nyertek abba, hogy ott Palócföldön hogyan éltünk.
A másik dolog pedig, amit mindenképpen szeretnék közvetíteni, hogy nagyon jó lenne, ha ezt - amit mi művelünk Pistiékkel együtt - nagyon sokan művelnék, és nagyon sokan fordulnának e felé, mert nagyon sokszor elhangzott már, hogy a gyökerünk nélkül nincs jövőnk, és ez így igaz, én ezt őszintén vallom. Azt vallom, hogy ezzel a munkával olyan irányt tudunk mutatni a fiatalságnak, amely talán már nincs is máshol. Egy-két sportágban, zenében van, de ilyen tömegesen, mint a néptáncban és a hagyományápolásban sehol nincs jelen.

Az előadást a FFMI Zsákbolha csoportjának tagjai táncbemutatóval színesítették, s a megyéhez kapcsolódó irodalmi emlékekből is szemezgettek a szervezők. A közönség soraiban ülők megkóstolhatták a palóc gulyást, és a mákos ferentőt.


Darmos István

 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.14./
 

Csak minden 15. – 20. tanuló szülei kérik az oltást gyermekük számára

 

        
                  

Intézményvezetői értekezletünk legfontosabb napirendi pontja a háromnegyed éves beszámoló előkészítése és megtárgyalása volt, hiszen a következő képviselőtestületi ülésen az itt képviselt intézmények módosító kérelmeit fogjuk tárgyalni – számolt be Aros János alpolgármester a november 10-én megtartott értekezletről…
 
 


Aros János

Poncsák Ferenc

Feró István

 

Éppen ezért kapott ide meghívást a Pénzügyi Bizottság elnöke, Feró István elnök úr illetve a Pénzügyi Iroda vezetője, Poncsák Ferenc irodavezető úr is. Az intézményvezetők által leadott háromnegyed éves beszámoló szóbeli egyeztetése itt most megtörtént. Nagyon örülök annak, hogy az év elején elfogadott költségvetéshez képest most, a háromnegyed éves beszámolónál úgy tűnik, hogy tudták tartani a bevételi és a kiadási oldalt is. Annak ellenére érték ezt el, hogy már akkor tudtuk, hogy egy nagyon szoros költségvetés lesz, hiszen azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek szükségesek voltak, az előző, vagy az azt megelőző évben már megtettük, tovább nem tudtuk szorítani az intézményeinket, tehát láttuk, hogy nagyon nehéz évnek nézünk elébe.

Egyes intézményeknél, ahol az intézményvezetők gondos odafigyelő munkája látszik, megtakarítás is látható. Ezeket az - elsősorban a bérjellegű megtakarításokat - városunk vezetése nem kívánja megvonni az intézményektől, ezzel szeretnénk őket arra motiválni, hogy takarékosabb gazdálkodással az intézményben dolgozó alkalmazottak is bizonyos plusz juttatáshoz juthassanak.

Szó volt még aktuális problémákról is, így például az influenza intézményeket érintő hatásairól. Azokat az információkat kaptam az intézmény vezetőitől, illetve a Rendelőintézet vezetőjétől, hogy annak ellenére, hogy központi kérdőívek kiosztásra kerültek az óvodai és általános iskolai gyerekek körében, az intézmények nem kívánnak ebben részt venni.

Amennyiben a szülők úgy gondolják, akkor a szülők kísérjék el a gyermekeket a rendelőintézetbe, hiszen a felelősséget senki nem tudja vállalni helyettük. A háziorvosok az oltásokat be fogják adni azoknak, akik igénylik. Az intézményvezetők felmérései alapján minden 15-20. gyermeknek a szülei válaszoltak úgy, hogy ők igényt tartanának erre az oltásra. Tehát mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, vagy nem.

A város helyzetéről is tájékoztattam az intézményvezetőket. Az intézményekhez hasonlóan a város is tartja a háromnegyed éves előirányzatot, és úgy tűnik, hogy az év elején tervezett hiányt is tartani tudjuk. Erre az évre úgy néz ki, hogy megnyugtató a helyzet, viszont a következő év már annál aggályosabb. Azt látjuk, hogy tovább csökken a gyermeklétszám, tovább csökkennek a normatívák is, és ez a kettő olyan mértékben, felerősíti egymást, ami jelentős bevételkiesést fog jelenteni az önkormányzatnak.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy csak idén 30 millió forinttal, kisebb adóbevétellel gazdálkodhatunk a tervezettekhez képest, akkor ez további negatív előrejelzés részünkre.

A következő évben fog jelentkezni annak az előkészítő munkának részben gyümölcse, részben önerőt tekintve a fekete levese, amelyet a mögöttünk lévő három évben elvégeztünk, hiszen így gyorsan utána számolva, közel 2 milliárd forint pályázati pénzt sikerült Sárospataknak elnyernie a mögöttünk lévő három évben.
Ezek a beruházások a következő év tavaszán kezdődnek és ezeknek a beruházásoknak az előfinanszírozását, illetve az önrészét az önkormányzatnak elő kell teremtenie. Ez nem lesz egyszerű feladat, de azt hiszem, hogy ezeknek a nyertes pályázatoknak az eredménye a következő év tavaszán, nyarán, már mindenki számára látható lesz.


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.13./
 

Hüllőkiállításon jártak az 1.a és a 6.b osztály tanulói

 

        
                  

A Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának 1.a osztály tanulói napokon keresztül készültek a Hüllőkiállítás megtekintésére. Délutánonként a tanító nénivel beszélgettek, érdekességeket olvastak a kígyókról, gyíkokról és egyéb különleges lényekről - küldte a tudósítást Szabó Andrásné...
 
 


Szabó Andrásné

 

Mindenki nagyon várta a napot, amikor Magdika nénivel és Emma nénivel együtt élőben is megnézhették az állatokat. A legnagyobb sikert az óriáskígyó aratta, szinte mindenkit elbűvölt színével, termetével. Nem mindennapi élmény volt számukra, hogy kígyóbőr-darabkát kaptak ajándékba. A kicsik érdeklődését annyira felkeltették a látottak, hogy néhányan a hétvégén szüleikkel együtt ismét megnézték, így ismerősként üdvözölték újdonsült kedvenceiket.

A 6.b osztályos tanulók elméleti ismereteit erősítették meg a kiállításon látottak.
 


 

További fotók 1.a >>>                     További fotók 6.b >>>

Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskola
/2009.11.13./
 

A jövő turizmusa csak összefogással képzelhető el

 

        
                      

A mai rendezvény, amire meghívást kaptunk arról szól, hogy a turisztikai tevékenységet próbáljuk összehangolni, az együttműködést próbáljuk erősíteni – számolt be az Újbástya Rendezvénycentrumban megtartott turisztikai konferenciáról Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője…
 
 


 Hidvéginé Molnár Judit

Víg Tamás

Lívják Emília


Dr. Hörcsik Richárd

 

Jelen esetben az önkormányzatok önállóan, idegenforgalmi referenssel, vagy a tourinform irodák segítségével próbálják meg a térségüket, a területüket piacra vinni. A szolgáltatóikat megszólítják, hiszen ők is részei ennek a turisztikai piacnak, és így indulnak el önállóan kiállításokra, így készítik az eszközeiket, így készítik azokat a csatornákat, amelyen keresztül majd megszólíthatják a turistákat.

A turisztikai desztináció menedzsment ettől annyiban másabb, hogy – én ezt így szoktam nevezni - „gazdája” lesz a területnek. Tehát itt nem csak az önkormányzat kell, hogy gazdája legyen egy területnek, hiszen egy önkormányzatnak más feladatai is vannak, viszont a turisztikai desztináció menedzsmentnek az lesz a feladata, hogy a szolgáltatókkal, az önkormányzatokkal együttműködve, kialakítsanak egy olyan turisztikai terméket, egy olyan csomagot, ami azt a célt fogja szolgálni, hogy a turistákat megszólítsák vele és több napot itt töltessenek - tehát a vendégéjszakák száma növekedjen egy szálláshelyen. Egy attrakciónál a látogatók száma növekedjen, és ehhez bizony profi csapatmunka kell.
Egyedül ezt nem lehet megvalósítani, hiszen egy labdarúgó is lehet egyedül egy sztár, ha nem tud mással együtt dolgozni, és nem fut még mellette az a segítség, amivel majd gólt fog elérni.

Mi is majd úgy fogjuk ezeket az eredményeket elérni, hogyha együttműködünk, megosztjuk a feladatokat, de természetesen lesz az a profi csapat, aki jól tud kommunikálni a szolgáltatói felé, valamint ugyanazt, amit innen a területről összeszed és kap, azt kifelé és a piac felé is jól tudja kommunikálni.
Én azt gondolom, hogy ennek az összejövetelnek pontosan ez a célja, hogy végre meg kellene érteni, hogy egyedül egyre nehezebb lesz a feladatunk, egyre nehezebben érjük el a turistákat.

A forrásaink kevesek, tehát ha még azt is földaraboljuk, akkor meg még inkább esélytelenebbek vagyunk. A hatékonyság attól lesz jó, és attól fogjuk talán jól érezni magunkat, életszínvonal területén, és gazdaságilag is és talán a befektetőket is akkor fogjuk tudni motiválni, hogyha összefogunk, egyet mondunk a piac felé, egy üzenettel fogunk menni, tudni fogják, hogy Tokaj térségébe - ezekre a területekre - miért jöjjenek. Mert valljuk be, nem csak a bor miatt! A bor az nemzetközi szinten valóban nagyon jó, a bort azt ki kell hangsúlyozni, de a bor mellé még mellé lehet tenni a többi attrakciót, a többi látnivalót, a többi kínálatot és ezt csomagként kialakítva kell közölni a piac felé. A lényeg tehát, hogy belássuk, csak együttműködve tudunk tovább menni!

Víg Tamás TDM koordinátor a pályázatokra hívta fel a figyelmet…

Az Észak-magyarországi térség az egyetlen országszerte, ahol a helyi és a térségi TDM szervezetek támogatására is jó lehetőség van az Európai Uniós forrásokból. Szeptember harmincadikával 17 helyi szintű TDM kezdeményezés, pályázat volt Észak-Magyarországon, és a térségi pályázatok beadási határideje november harmincadika lesz. Észak- Magyarország potenciálisan a Zemplén térsége, a Tisza tó, Aggtelek, a Bükk, a Mátra illetve Nógrád.

Ők pályázhatnak várhatóan térségi turisztikai menedzsment szervezet megalakításához EU-s forrásokra. Gyakorlatilag Zemplén térségében négy helyi TDM pályázat alakult ki szeptember harmincadikával, ez az Abaúj, Hegyköz térség, gyakorlatilag Telkibánya központtal, Sátoraljaújhely, Sárospatak és Tokaj központtal. Itt a négy szervezetnek van arra lehetősége, hogy november harmincadikáig a következő turisztikai szervezeti szinten- tehát térségi szinten is - összeállítsa azt a szakmai anyagot, aminek keretében akár 100 millió forintos támogatást is nyerhet a térség turizmusához. Lévén itt a helyi szint elsősorban arról szól a TDM szempontjából, hogy a turistákat kiszolgálja, információkat adjon, minősítse a helyi szolgáltatásokat stb. A térségi szintnek a fő feladata, hogy a helyiek által biztosított szolgáltatásokat piacra vigye, tehát itt elsősorban a marketing munka illetve a turisztikai márka képzés ami fontos lehet és amire ezeket a pályázati forrásokat fel is lehet használni.

Országszerte, gyakorlatilag az Észak- magyarországi régió ami az a régió ami először belekezdhet ebbe a folyamatba. Tehát 2010-ben már országosan is tervezett TDM térségi szintű pályázatokhoz az Észak- magyarországi régió tapasztalatait fogjuk felhasználni, ennek keretében reméljük, hogy minél több pályázó lesz, mert az is igaz, hogy a helyi szervezetek kialakítása, az ottani források biztosítása az sokszor elszívta a pénzügyi erőt a térségi szervezetek kialakítása elől. Országszerte egyébként, mint egy 50 TDM pályázat érkezett már be, és összességében olyan 60 lesz a pályázók száma, akik várhatóan olyan 2,5 - 2,7 milliárd forint nagyságrendű forrást fognak lehívni abból a keretből ami ezt úgy néz ki teljes egészében lehetővé fogja tenni.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.13./
 

A Nyugdíjas Klubba látogatott a rendőrkapitány

 

        
                     

A rendőrség minden lehetőséget megragad, hogy az időseket tájékoztassa az őket napjainkban fokozottan fenyegető veszélyekről, köztük a trükkös lopásról. Ebből a célból látogatott dr.Téglás István r. alezredes, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője a Nyugdíjas Klubba, Vígh Andrásné klubvezető meghívására…
 
 


Vígh Andrásné

 


dr. Téglás István

 

A legvédtelenebb a kisgyermek és az idős ember. Az idős ember védtelenségének oka sok esetben a magányosság. A magányosság sok mindent szül, először is szomorúságot, bánatot, és mivel a magányos ember hamarabb szóba áll bárkivel, így könnyebben rászedhetik, megkárosíthatják – vezette be a rendőrkaptány előadását Tilda asszony…

Sárospatakon nem jellemző az, hogy betörnek, rabolnak, bántalmaznak embereket, de az elmúlt időszakban sajnos történt ilyen dolog és ez is apropója volt annak, hogy meghívjam a rendőrség vezetőjét. Szerettem volna, ha hiteles forrásból halljuk és nem csak mende-monda alapján, hogy ez történt, az történt, és esetleg feleslegesen félelmet keltsünk az emberekben.
Nagyon sok felvilágosítást, tanácsot, feladatot kaptunk, hogy hogyan védekezzünk, mit csináljunk, a pénzünket hova rakjuk. Nagyon sok mindent tisztáztunk.

Nap, mint nap tapasztaljuk például, hogy még árulnak most is szatyorból, de már nem olyan céllal, hogy nekünk eladjanak, hanem hogy becsapjanak bennünket. Nagyon fontos volt még a közlekedéssel kapcsolatos jó tanács is, hogy hogyan közlekedjünk. Megbeszéltük, hogy mi a feladata a gyalogosnak, a biciklisnek és mi a feladata éppenséggel egy autósnak. Ezen túl az lenne mindenkinek a feladata, hogy vigyázzunk egymásra, de sajnos ma már annyira kihalt az emberekből, hogy törődjenek egymással - a legtöbb ember csak saját magával van elfoglalva, pedig én úgy érzem nem igaz, hogy ennyire elfoglaltak vagyunk, inkább érdektelenek - nem érdekel, hogy a másikkal mi történik. Pedig sokkal egyszerűbb lenne a bűncselekményeket is megelőzni, ha oda figyelnénk egymásra, he szeretnénk egy kicsit egymást.

A mai alkalommal a beszélgetést egy közlekedésbiztonsági ismertetővel kezdtem, hiszen jön a téli időszak, változnak az útviszonyok, a látási viszonyok, ezért többeknek felhívtam a figyelmét, akik kerékpárral illetve gyalogosan közlekednek a betartandó biztonsági rendszabályokra. Ezen kívül vázoltam, hogy a gépjárművezetők szemszögéből máshogy jön ki egy kerékpáros, egy gyalogos észlelése, amikor fényvisszaverő mellénnyel rendelkezik az illető – vázolta fel az előadása témáját dr. Téglás István alezredes…

Ezt követően egy bűncselekmény helyzetképet vázoltam, melyben megállapíthatjuk, hogy 20%-al csökkent az illetékességi területünkön a bűncselekmények száma, majd konkrét eseteket ismertettem, mégpedig olyanokat melyek az idős korúakat nagyobb számban érintik. A trükkös lopások, a pénzváltásos módszerrel történő átverések, illetve a bekövetkezendő rablások megelőzésének lehetőségeiről adtam tájékoztatót. Ezzel kapcsolatban bizonyos technikai eszközök lehetőségét is felvázoltam, majd kérdésekre válaszoltam és ezt követően zártuk a beszélgetést.

Tévhitek is vannak az állampolgárokban – máskor is előjött már, hogy olyan kérdéseket tettek fel, amelyekről azt gondolták, hogy a rendőrség hatáskörébe tartozik. Például jelen estben is volt egy olyan problémafelvetés, hogy a közlekedési lámpának a zöld tartománya időben nagyon rövid. Ezt a közlekedési kollégák majd jelenteni fogják az illetékesek felé, de valójában nem rendőrségi hatáskör, csak egyfajta helyszínbejárási kötelezettségünk van egy gyalogátkelőhely kialakításával kapcsolatban, illetve a közlekedési táblák kihelyezésével kapcsolatban is.


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.13./
 

Dobogós helyen végzett a sárospataki csapat az aggteleki túlélő túraversenyen

 

        
                  

Sárospatak csapata "Kispatak" csapatnévvel 107 nevezett csapat közül 3. helyezést ért el a 6. Hamahama túlélő túraversenyen, Aggteleken – küldte tudósítását a résztvevők közül Valler Szabolcs informatikus…

A verseny 2009.11.06-án, 21.30-kor eligazítással kezdődött, melyet az aggteleki Baradla-barlangban tartottak a szervezők. A csapatok 23 órakor vágtak neki az embert próbáló, 18 órás túrának.
A túra során 6 kötelező pontot kellett érinteni, valamint további 52 fakultatív pontból lehetett választani. A megadott helyek érintéséért és a feltett kérdések megválaszolásáért pontokat lehetett gyűjteni. A verseny az Aggtelek és Perkupa között elterülő, kb. 80-100 négyzetkilométeres területen zajlott.

Csapatunk a verseny 18 órás szintideje alatt körülbelül 65 km-t tett meg. Az időjárás nem kedvezett, éjjel esett, nappal köd volt. Csapatunk tagjai több holtponton (és fatörzsön) is átestek, míg végül alvás nélkül, fáradtan, fájó lábakkal, átázva és sárosan beérkeztünk a célba.
Mi magunk sem mindig értjük, miért veszünk részt ilyen embertelen túrákon. Idővel a rossz emlékek megszépülnek, a vízhólyagok elmúlnak, a bakancsot megtisztítjuk, felbuzog az energia, és megyünk a következőre is.
A "Kispatak" csapat tagjai: (A képen balról jobbra) Valler Szabolcs, Vinkler Zsolt, Valler Zoltán és Leskó Dániel.

Köszönet a szervezőknek a verseny színvonalas lebonyolításáért. A következő túlélőtúrát (Téli Tüdőtisztító Túlélő Túra) Zemplénben tartja a Hamahama Természetjáró Egyesület. További információk: www.hamahama.hu.
 



/2009.11.12./
 

Rákóczisok a Parlamentben

 

        
                  

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3. évfolyamának tanulóival (3.a, 3.b, 3.c) november 6-án Budapesten jártunk - számolt be a kirándulásról Tuss Istvánné munkaközösség-vezető...
 
 


Tuss Istvánné

 

A Keleti pályaudvarról külön busszal először a Hősök terére mentünk, ahol megnéztük a Millenniumi emlékművet a hét vezér lovas szobrával, majd a magyar történelem kiemelkedő alakjaival ismerkedtünk meg – Szent Istvántól Kossuth Lajosig. Ezután utunk az Országház felé vezetett. Idegenvezető segítségével megcsodáltuk a Parlament épületét, a koronázási ékszereket, az üléstermet.

Ezt követően a Lánchídon keresztül átmentünk Budára. A Halászbástya, a Mátyás templom, a Budai vár és a budapesti panoráma látványa maradandó élményt nyújtott a kisdiákjaink számára.
Köszönjük Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő úrnak, aki segített a parlamenti látogatásunk létrejöttében.
 


 

További fotók >>>

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2009.11.12./
 

Januártól jön a Patak kártya

 

        
                  

A legutóbbi képviselőtestületi ülésen döntés született a Patak kártyára vonatkozóan. Már több testületi ülésen tárgyaltunk arról, hogy milyen formában tudnánk kedvezményeket biztosítani a sárospataki lakosok számára – számol be Aros János alpolgármester a kedvezményeket nyújtó kártya bevezetésének terveiről…
 
 


Aros  János

 

Elsősorban a fürdő kft-vé alakulásával vált ez a probléma valóssá, hiszen azok a kedvezmények, amelyeket eddig az önkormányzat a saját intézményén keresztül tudott biztosítani, ezek nagy része átalakult, vagy megszűnt azzal, hogy a fürdőt most már nem intézményként, hanem egy 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő kft-ként üzemeltetjük tovább.

Éppen ezért szeretnénk nem csak a fürdőre vonatkozóan kedvezményeket biztosítani, hanem - ha a törvények engedik - más szolgáltatóval is, ugyanis bizonyára minden honlapolvasó hallotta azokat a híreket, amelyek szerint jövőre a kaffetéria rendszereket meg fogják adóztatni, például az eddigi ingyenes étkezési jegyet, vagy más ingyenesen juttatott szolgáltatásokat, de ha ezekben változások nem következnek be, akkor szeretnénk bevezetni a Patak kártyát.

A Patak kártya egy arcképes plasztik lapocska lenne, amelyre a fürdő kft. kedvezményein kívül az önkormányzati fenntartásban lévő intézmények szolgáltatásaiból tudnánk kedvezményt biztosítani. Ezekhez a kedvezményekhez csatlakozhatnának azok az - egyébként már szándékukat kifejező - sárospataki vállalkozók, étteremtulajdonosok, vendéglátóipari egység tulajdonosok, akik a patakiakat szeretnék ezáltal, az ő általuk kínáltakból még bizonyos százalékú kedvezményekben részesíteni.

Több vállalkozóval beszélgettem már erről a témáról és úgy néz ki, hogy olyan 5-10 %-os kedvezményre tudunk javaslatot tenni, a fürdő vonatkozásában pedig egy 10-20 %-os kedvezményre fogunk javaslatot tenni a következő testületi ülésen.
Ennek a bevezetése a naptári év elejétől realizálódhat, amennyiben meg tudunk állapodni a kártya kibocsátójával és meg tudunk állapodni az intézményeinken kívül a szóban forgó vállalkozókkal is.

A kártyát egy évre vezetjük be kísérleti jelleggel, szeretnénk megnézni, hogy hányan veszik igénybe ezt a lehetőséget. Amennyiben úgy tűnik, hogy van rá igény a pataki lakosok részéről, akkor természetesen ez az egy év meghosszabbításra kerül, és bármikor lehet bárkinek, magánszemélynek és vállalkozónak csatlakozni ehhez a kedvezményrendszerhez.


 


Törő Gábor
/2009.11.12./
 

Jól szerepelt az Árvay a mezei futó megyei döntőn

 

        
                  

 


Belicza János

 

A Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolájának atlétái a körzeti diákolimpiai versenyeken nyújtott kiemelkedő eredményeik alapján részt vettek a Miskolcon megrendezett mezei futó megyei döntőn - számolt be Belicza János - testnevelő...

A 15 fiú- és14 lánycsapatot felvonultató mezőnyben a fiúk 6., a lányok pedig az előkelő 5. helyet szerezték meg.

A csapat tagjai:
Bodnár Menyhért, Karajz Tamás, Szoboszlay Ákos, Lehóczki Ákos, Langermann Richárd.

Langermann Henriett Csököly Adél, Demeter Klaudia, Maczkó Gréta.


 


/2009.11.12./
 

Egy + két fél szobás lakások várják lakóikat

 

        
                  

Sárospatak Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a Sárospatak kertvárosi részén, a Lavotta és Vak Bottyán utcák által határolt területen megépített és 2009 tavaszán átadott, ún. halasztott értékesítésű bérlakások értékesítése hamarosan a végéhez közeledik - nyilatkozta Cziráki Zsolt...
 
 


Cziráki Zsolt

 

Az egyenként 54 m2 alapterületű, összkomfortos, 1+2 félszobás, a mai kor követelményeinek minden igényét kielégítő lakások megvételére, még korlátozott számban lehet jelentkezni.

A lakások előzetes időpont egyeztetést követően megtekinthetők.

További információ, illetve bővebb felvilágosítás a sárospataki Polgármesteri Hivatal Műszaki és Kommunális Irodájában személyesen, illetve munkaidőben a 47/513-275-ös telefonszámon kérhető.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.11./
 

Nagy érdeklődés fogadta a Lélek virágai című verseskönyvet

 

        
                  

Több szempontból is különlegesnek nevezte Dr. Komáromy Sándor főiskolai tanár, dékán 2009. november 7-én a Művelődés Házában megrendezésre került könyvbemutatón a szatmárnémeti Hankovszkiné Gergely Ilonka és Virágh Sándor sárospataki lelkész verseskötetét...
 
 


Hankovszkiné Gergely Ilonka

 

Érdekes nyomon követni, ahogy ugyanarról a címről milyen gondolatokat képvisel egy anyaországi, és egy határon túli, egy férfi és egy nő. Hogyan gazdagítja a látásmódot a hivatás, a hit. Jó szívvel ajánlotta a kötetet a nagy számban megjelent érdeklődőnek, mint a vallásos líra egy letisztult, értékközvetítő művét, ami két közösség megbecsült tagjának a munkájaként, szolgálatból jött létre.

A bemutatón egy-egy verset a szerzők mondtak el, az ízelítőnek szánt 14 verset pedig nagy átéléssel Jászter Beáta műsorvezető és Papp Imre szatmárnémeti születésű sárospataki teológus tolmácsolta a közönségnek. Zeneszámokkal, énekekkel közreműködött Simon Norbert - trombita, Fedorcsák Katalin - zongora, Virágh Sándorné Fekete Katalin - ének. A szerzők másnap a református templomban is örömmel dedikáltak művükből, ahol a bemutatott verseket Gulybán László szavalta el.

A verseskönyv középpontjában a hit, a hazaszeretet, a természet és a lelki értékek állnak, és egyaránt tekintenek múltba, jövőbe. Elgondolkodtató olvasmány lehet ez a közelgő adventben.
Köszönetet mondunk a Művelődés Háza és Könyvtára vezetőinek, munkatársainak a helyszín biztosításáért és minden közreműködőnek, hogy az alkalmat gazdagította.


Virágh Sándor

 


Református Lelkészi Hivatal
/2009.11.11./

 

Rendőrségi felhívás közlekedési baleset ügyében


A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a lakosság segítségét. A rendelkezésünkre álló információk szerint 2009. november 4-én, kb.
19.20 órakor a 3-as számú főúton a Szikszó - Arnót közötti körforgalomban személyi sérüléses közlekedési baleset történt.

Egy ezidáig ismeretlen férfi a lakott területen kívül, közvilágítás nélküli útszakaszon, láthatósági mellény nélkül közlekedett kivilágítatlan kerékpárjával. Keresztezte a főutat, melynek során egy Szikszó irányába közlekedő autós, mivel nem látta a kerékpárost, őt elütötte.

A baleset következtében a kerékpáros férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a mentősök kórházba szállították. A balesetet szenvedett férfinél semmilyen irat nem volt, jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, eszméletlen állapotban van, így személyazonosságát mindezidáig nem sikerült megállapítani.
A sérült férfi 40-50 év körüli, rövid hajú, vastag bajuszt viselt. A baleset idején kék színű melegítőt és szintén kék színű tornacipőt viselt. A kerékpár amivel közlekedett egy bordó színű, erősen használt Csepel típusú kétkerekű volt.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik érdemleges információval tudnak szolgálni. Bejelentést tehetnek a következő telefonszámokon, munkaidőben 46/514-528 *as közvetlenül hívható, vagy 46/ 514-511 * 25-28-as melléken, illetve munkaidőn kívül a 107-es ingyenesen hívható számon.



Egyedné Novodonszki Éva B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2009.11.11./

 

Lembergben jártak a SAMI táncosai

 

        
                  

A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény harminc táncosa vett részt azon a 2009. október 29.- november 01. között megrendezett fesztiválon, melyre a Lembergi Ifjúsái Központ és Művészeti Iskola igazgatója Olga Panteleeva hívta meg iskolánkat - küldte a tudósítást Darmos Csaba...
 
 


Darmos Csaba

 

A lembergi művészeti csoport és iskolánk között tíz évre visszanyúló gyümölcsöző kulturális kapcsolat van, melynek keretében iskolánk tanulói többször jártak már Lembergben. Az idei fesztiválon előadott műsorban a néptáncosokat a Csitergő csoport, a moderntáncosokat a Macskák és egy szólista pár, Zajácz Erika és Balogh Sándor képviselte. A fesztiválprogram mellett a gyerekek egy zenés-táncos rendezvény keretében lehetőséget kaptak az ismerkedésre, a városnézésen megismerhették az óvárost, és a kilátóból csodálatos panorámában gyönyörködhettek. Mindezek mellett a vezetők a további együttműködés lehetőségeiről is értekeztek, melynek eredményeként még ebben az évben fogadhatjuk az ukrán csoportot Sárospatakon.

Táncosaink új élményekkel, ismeretekkel, és barátságokkal gazdagodva tértek haza. Sokuknak ez volt az első külföldi fesztiválja. Remélem, jól érezték magukat és várják a következő lehetőséget, amikor képviselhetik iskolánkat, városunkat!


 

További fotók >>>

Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
/2009.11.11./
 

Légy férfi és valósítsd meg önmagadat a közösség javára – kiállítás Kuklay atya szemével

 

        
                  

Ha megnézzük az Árpád Vezér Gimnáziumban megnyílt „Embernek maradni” című kiállítást, férfiarcokat láthatunk, amelyek mellett szép idézeteket, gondolatokat olvashatunk. Ha elolvassuk Kuklay Antal római katolikus lelkész gondolatait, más szemmel fogjuk látni ugyanezeket a képeket és a gondolatok is más értelmet nyernek…
 
 


 Kuklay Antal

 

Kedves fiatalok és korábban születettek! - Erdélyben, Marosvásárhelyen így hívja magát egy nyugdíjas klub.
A mi életünknek egyik legsúlyosabb problémája a környezetszennyezés. Elég, ha elmegyünk Miskolcra vagy Budapestre, és a tüdőnkön érezzük, hogy milyen más ott a levegő. De van ennél egy súlyosabb probléma is, amit talán úgy nevezhetnénk, hogy „információszennyezés”, hiszen napról napra és pillanatról pillanatra bombáznak bennünket a legkülönfélébb információkkal, amelyeket az agyunknak fel kellene dolgozni. Ugyanakkor az emberi agy már körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt elérte a mai fejlettségi szintjét, terjedelmében, barázdáltságában, és nyilván 15 ezer évvel ezelőtt jóval kevesebb információt kellett feldolgoznia őseinknek - így ez óriási terhelést jelent minden személy számára.
Mit lehet ebben az információszennyeződésben tenni? Válogatni kell, mérlegelni kell, választani kell!

Ha fellapozzuk az elmúlt évszázadok történetét, akkor látjuk, hogy a mi térségünkben a vezéreszme, ami meghatározta szüleink és nagyszüleink életét, ez a kollektivizmus volt. Kollektivizmus, amely különböző formában jelentkezett akár vörös, akár barna színben, de lényegében ugyanaz volt, hogy diktatórikus formában az emberi személy értékét alábecsülve a kollektívumot tették első helyre, és mivel ez ellentétben áll az emberi személyi indíttatásokkal, igényekkel, vágyakkal, ezt csak diktatórikus formában tudták megvalósítani. Látjuk ennek az eredményét, Auschwitz és Gulág ugyanaz a szervezet, amely embertelen és ezért meg is kellett semmisülnie.

Napjainkban viszont egy másik irányzatot látunk, egy másik, emberről való felfogást, ez pedig az individualizmus ahol az emberi személyt helyezik mindenek fölé, amit úgy fogalmaznak meg így jelszó szerűen, hogy „valósítsd meg önmagadat” és ez a felfogás az emberi személyről válsághoz vezet, mert egyre több boldogtalan ember él itt a Földön, mert önmagára koncentrált, s az önmagára leszűkült személyiség szükségképpen boldogtalan.
Miért? Mert az emberi személynek két alapvető összetevője van. Az egyik, a személyiségnek, az önállóságnak, az autonómiának az átélése, a másik pedig a közösségi tudata. Ez a kettő szorosan együvé tartozik. A legújabb kutatások, az embertani kutatások azt mutatták ki, hogy a csecsemő már egy órával születése után aktív kommunikációt folytat az édesanyjával, és a további kutatások, a lélektan, a szociológia, az agykutatás mind azt bizonyították, hogy az ember akkor boldog, hogyha áldozatot hozhat a közösségért.
Tehát az a két elemi erő, ami a sejtjeinkben benne van, az autonómia vágya és a szolidaritás, egyetlen egy összetartozó fogalom-pár az emberi lélekben, csak akkor vagyunk boldogok, hogyha kibontakoztatjuk a személyiségünket, de a közösségnek a javára.

Itt a kiállításon láthatunk férfi arcokat, akik más-más országban más-más hivatásból jöttek és mégis, valami összekapcsolja őket. Pontosan ez. Ez a kettősség: autonóm személyiségek, akik életüket a közösség szolgálatának szentelték. Ezt fejezik ki a maguk módján, a maguk jelszavaival és ezért olyan fontos számukra, hogy ebben a kaotikus zűrzavarban, amikor az autonómia a „valósítsd meg önmagad” jegyében, igazában diktatórikus hatalmak akarnak hozzáférni a pénztárcánkhoz, és ezeket a hatalmakat úgy hívják, hogy a pénzvilág, hírvilág és az alvilág, amelyek bennünket csupán a fogyasztó társadalom alanyaivá akarnak degradálni.

Ezzel szemben nekünk napról napra meg kell vívni a magunk szabadságharcát éspedig a autonómia és a szolidaritás jegyében. Ezért lehet tanulságos számunkra ez a kiállítás, és ha veszünk egy kis fáradtságot és megállunk egy-egy kép előtt, és szembe nézünk ezekkel az arcokkal, akkor biztos, hogy gazdagodni fogunk és bátorítást kapunk a saját személyiségünk felépítéséhez, amely csak akkor lesz boldog, ha szolgálatot tesz a közösségnek.
Itt vannak előttünk ezek a férfiak és hallgassuk meg üzenetüket: „Légy férfi és valósítsd meg önmagadat a közösség javára”.


 

További fotók >>>

Kistóth Karolina
/2009.11.10./
 

Embernek maradni - kiállítás nyílt az Árpád Vezér Gimnáziumban

 

        
                  

November 9-én, 10 órai kezdettel nyitották meg az „Európai Fórum - Férfiak napjainkban - Embernek maradni..." című kiállítást az Árpád Vezér Gimnáziumban. A megnyitóra Sárospatakra érkezett Németországból Wolfgang Knappe úr, a projekt szervezője, akitől magyarázatot kaptunk a kiállítás címére…
 
 


Wolfgang Knappe

Tóth Tamás

 

Embernek maradni? Ha az emberek nem teszik fel maguknak ezt a kérdést, akkor el fog múlni az emberség. Fontos hogy feltegyük a kérdést, hogy miért kelek föl minden nap? Ennek az értelméről van szó, és ha a maguk életében és a mi életünkben ezt a kérdést nem tudjuk megválaszolni, akkor az emberek a droghoz nyúlnak, agresszívakká válnak. Pontosan itt Szent Erzsébet városában fontos ezt átéreznünk. Szent Erzsébetnek volt pénze és gazdag volt, és mégis a szegényekről való gondoskodást választotta.

Kérdezem a fiatalokat, hogy miért vagyunk tulajdonképpen a világon. Milyen célod van? Milyen terveid vannak? Milyen utat választasz?
Ez egy háromszög: nők, férfiak és fiatalok. Ez egy európai kommunikáció. Ez, a férfiak kiállítás már öt országban járt, az ezt megelőző, nők kiállítása 3 és fél éven keresztül hat országban volt és az is 25 alkalommal - és így keletkeznek a hidak. Fontos, hogy az emberek egymással beszéljenek. Hogyha az emberek a kiállítást látogatják, egymás szemébe néznek, és a fontos dolgokat megbeszélik egymással.

Számunkra is nagy talány, hogy a XXI. század ifjúsága hogyan fog ehhez a kérdéshez viszonyulni – tette hozzá Tóth Tamás, a gimnázium igazgatója…
Úgy gondoljuk, hogy a mai információözönben nem feltétlenül ezek az elmélyült gondolatok jutnak el hozzájuk. Ennek ellenére azért tapasztaljuk a különböző órákon, illetve a napközis beszélgetéseken, hogy ennek a nemzedéknek is vannak nagyon mély gondolatai. Ezért örültünk ennek a projekt-lehetőségnek, mert itt az alkalom, egy kicsit szervezettebb formában beszélni erről. Hogy aztán ez milyen módszerrel, milyen eszközökkel fog megtörténni, ezt majd maga az élet adja.

Hiszen ha a diákok fotók alapján szeretnének erről beszélni, akkor legyen fotó, ha filmet szeretnének készíteni, akkor legyen film, ha zenében szeretnék kifejezni érzéseiket ebben a témában, akkor legyen zene. Én azt gondolom, hogy nem az eszköz a lényeg, sokkal inkább fontos az, hogy beszéljünk erről, mondják el ők, hogy hogyan érzik, mi kell ahhoz, hogy embernek tudjunk maradni a XXI. század elején.
A jelenlegi kiállítás két hétig lesz látható.


 

További LEVI-fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.10./
 

Temetőkultúra – kopjafák, gombfák - Telkibányán

 

        
                  

Jól időzítette A Művelődés Háza és Könyvtára a Tájak, szokások, kézműves hagyományok című sorozatának a telkibányai fejfákról szóló bemutató előadását, hiszen ez éppen a Halottak Napja időszakára esett, amikor gondolataink egyébként is a temetők körül forogtak. Szalai László lelkipásztor joggal tartja nagy értéknek és fontos nemzeti hagyománynak a temető faragott kopjafáit…
 
 


Szalai László



  Kerekes István


Kovácsné Géczy Júlianna

 

 

 

Az a véleményem, hogy sokan sajnos nem látnak túl azon a temetőkerten, ahova kijárunk. Igazából, amikor a legtöbb ember elveszíti a szerettét, elveszíti szinte teljesen, és egy-egy ilyen kompenzáció, hogy kimennek a temetőkertbe és megtesznek mindent, ami tőlük telik, hogy ápolják az elvesztett hozzátartozó sírját.
Ez nagyon sokszor két végletbe csap át, vagy valaki teljesen elhanyagolja, és úgy gondolja, hogy úgy dolgozza föl a halálesetet, hogy teljesen kizárja magából még a gondolatát is ennek, hogy elmenjen a temetőkertbe, és vannak olyanok is, akik pedig óriási nagy márvány síremlékeket építenek és így próbálják az emlékét megőrizni.
Azt hiszem, hogy a temetkezés misztikuma már a tárgyiasultságába elvész, tehát azzal, hogy virágozunk, és beton sírokat építünk. Azt hiszem, hogy magának a halálnak a kérdésével, az elmúlásnak a kérdésével való komolyabb foglalkozás lenne a megoldás. Olyan szinten, hogy ne csak a saját maguk hiedelme szerint higgyék azt, hogy mi van a túlvilágon, vagy van-e ítélet, van-e örök élet, hanem tényleg legyen valami konkrét tudásuk erről, amit meg tudnak élni. Ma ilyen „szintetista” világot élünk, amikor különböző filozófiákat kevernek az emberek… Attól, hogy valaki keresztény, nem biztos, hogy a keresztény értékeket és elveket vallja, és vannak, akik keleti vallásokból merítenek ötleteket a hitükbe.

Fontos lenne megőrizni azokat a hagyományokat, amelyek több évszázadra nyúlnak vissza, hiszen egy nagyon speciális temetkezéssel állunk szemben Telkibányán. Az országban több híres temető van, s mondhatom azt, hogy ez valamiképpen ez egy végzetes találkozás volt az én számomra a telkibányai temetővel, hiszen nagyapám Szatmárcsekén volt 53 évig lelkipásztor, ahol csónakos fejfás temetőkert van. Ő azt gondozta és védte, s így nagyon jó állapotban van, ma már műemlékvédelem alatt áll. A telkibányai temetőről sajnos ilyen jókat nem tudok elmondani, mivel elindult a kopjafáknak, gombfáknak a felváltása kősírokra. Viszont nagyon jó látnunk, hogy többen is vannak, akik megőrzik a hagyományos temetkezési formát és maga a gyülekezet, az egyházközség is sokat tesz azért, hogy ez megmaradjon. Néhány évvel ezelőtt hozott egy határozatot, ami szerint elkülönített egy olyan területet a temető területén, amit tíz év múlva, amikor meg fog ülepedni az a rész- csak hagyományos temetkezésre lehet majd használni. A templom körül van a temető, de egy idő után betelik majd az a terület, amit tudnak az emberek használni, és az a hely fog majd értékesülni, ami most üres, és akkor az emberek oda már csak gombfával temetkezhetnek.
Mi ezt szeretnénk megvalósítani, mivel fontos számunkra, hogy legyen egy olyan része a temetőnek, ahol ez a régi temetkezésforma megmarad.

Azt hiszem, hogy országosan, de Európának és a világnak is fontos az, hogy minél színesebbek tudjunk maradni. Ennek ellenére a mai életbe nagyon betört az, hogy sok minden egyformává válik. Tehát ugyanúgy az angol nyelvet tanulja mindenki, ugyanúgy öltözködik, bizonyos trendek szerint, amelyek nagyon sok embert érintenek.
A temetkezésben is maradhatnánk színesebbek ezáltal, hogy megőriznénk a régi szokásokat. Én azt mondom, hogy meg van a létjogosultsága a kősíroknak is, de egy olyan helyen, ahol több száz éves hagyományok vannak, ott az embereknek lehet annyi öntudata, hogy azt mondják, hogy ez érték. Ha mások számára is érték - hiszen mennek oda kutatók, kutatni a gombfákat, és azért mennek oda emberek, hogy megnézzék – akkor nekik is kell, hogy annyira értékes legyen, hogy ezt az értéket megőrizzék. Talán a helyiek öntudatát is erősítené, ebből önmaguk is erősödhetnek, hogyha ezt belátják.

A szép, vetítettképes beszámolót bemutató követte - Kerekes István fejfafaragó közreműködésével - majd telkibányai ragut cipóval tálalva kóstolhattak a megjelent érdeklődők.

Kovácsné Géczy Júlianna népművelőtől megtudtuk, további, hasonlóan érdekes élmények várnak azokra, akik érdeklődnek nemzetünk hagyományai iránt…

Egy sorozatot indítottunk útjára Tájak, szokások, kézműves hagyományok címmel. A sorozatnak négy programja, előadása zajlik le tavaszig. Ennek első mozzanata volt most ez, a Halottak Napjához közeli alkalom, amikor a telkibányai temetkezés szokásokat, s az ottani fejfákat ismertették meghívott vendégeink. Miből készül? Hogyan készül? Mióta használják ezeket a jeleket? Mit fejeznek ki, és miről beszélnek ezek a fejfák? Hiszen ezeket nevezik beszélő fejfáknak is. A laikus talán már nem tudja megítélni, ha ránéz erre a fejfára, hogy mit mond, de akik azon a vidéken laknak és abba a korszakba nőttek bele, amikor ez még hagyomány volt, azok értik, hogy ott férfi, nő, leány vagy fiúgyermek fekszik. Néha utal alakjára, de a korát mindenképpen elárulják a vízszintes és a függőleges bevésések.

A sorozatunk többi témája is egy-egy szokáshoz, ünnephez, ünnepkörhöz fog kapcsolódni. A következő az adventhez, a karácsonyhoz: fűzéri betlehemest fogunk bemutatni decemberben. Januárban, a farsang időszakban pedig a mohácsi busójárást fogjuk ismertetni. Ekkor majd busó álarc készítése lesz - mint kézműves tevékenység – jelen, tavasszal pedig a húsvétolás kerül előtérbe, a sárközi tojásfestésnek a mikéntjével fogjuk megismertetni a résztvevőket. A rendezvény-sorozatot az NKA támogatja.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.09./
 

A vagyonosodási vizsgálat sarkalatos pontja - A NYITÓ VAGYON

 

 

A vagyonosodási vizsgálat során az adóhivatal – időrendben – a magánszemély bevételeit szembe állítja kiadásaival, úgynevezett „vagyonmérleget” állít fel. Teszi mindezt elévülési időn belül, tehát 5 évre visszamenőleg. De mennyi lehetett a nyitó vagyon, azaz a legelső év elején rendelkezésre álló, elkölthető pénzösszeg, azon belül kiemelten a készpénzállomány? Ennek a hitelt érdemlő bizonyítása, a vagyonosodási vizsgálat egyik kényes pontja mind az adózó, mind az adóhivatal részéről.

A legnagyobb bizonyítási nehézség akkor áll fenn, amikor adózó életszerűtlenül nagy összegű otthon tartott készpénz megtakarítást jelöl meg nyitó vagyonként. Találkoztunk már bűncselekményből, „seftelésből”, valutaváltásból, kölcsönadásból származó több tízmillió forinttal is. Az adóhatóságot ez esetben is a vizsgálat során feltárt és az adózó által előterjesztett tényállási elemek egyenként és összességükben történő mérlegelési kötelezettsége terheli. Tényállás tisztázási kötelezettség körében az adóhatóságnak ekkor azt kell vizsgálnia, hogy az ellenőrzési időszakot megelőzően az adózónak lehetett-e az általa nyilatkozott mennyiségű készpénze a bevallásai, illetve életvitelre fordított kiadásai alapján. A bírósági gyakorlat következetes a tekintetben, hogy az okiratnak van jelentősebb bizonyító ereje.

Példaként két eset érdemel kiemelést:
1. Az adózó 47 millió Ft otthon tartott készpénzt jelölt meg nyitó megtakarításként, mely nyilatkozata szerint bűncselekmény elkövetéséből származott. Ennek bizonyítékaként átadta az ügyészség vádiratát és az azonos tartalommal született ítéletet, mely szerint az adózó két társával Ausztriában 1994. és 1995. közötti időszakban elkövetett 16 rendbeli betöréses lopás során összesen 132 millió Ft értékben márkás parfümöket, ruházati termékeket és készpénzt tulajdonított el, amelyet aztán az adózó Magyarországon értékesített.
Az ellenőrzés a nyitó megtakarítást nem fogadta el azzal indokolva, hogy a vádirat és az ítélet csak az elkövetési értéket rögzíti, azt nem, hogy adózónak pontosan mekkora jövedelme keletkezett és azt sem, hogy ez a konkrétan meg nem határozható tétel megtakarítás formájában a vizsgált időszak kezdetén még nevezett rendelkezésére állt.
Az adózó az első fokú határozattal szemben fellebbezést nyújtott be, majd a helybenhagyó másodfokú határozat ellen bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, de keresetét a bíróság elutasította.

2. Egy vizsgált adózónál megállapítást nyert, hogy bevallott jövedelme a gépjármű vásárlásait és tagi kölcsönnyújtásait csak részben fedezte, ezért 1,7 millió forint adókülönbözetet állapított meg az ellenőrzés.
Az adózó, a 2003. január 1-én rendelkezésére álló nyitó megtakarításként 14,7 millió Ft-ot jelölt meg. Ennek forrását az alábbiakkal magyarázta: 1997.09.23-án egy Kft tulajdonrészét kívánta megszerezni, melyért 28 millió Ft-ot fizetett. A cégbíróság a Kft változásbejegyzési kérelmét azonban elutasította, ezért a Kft a befizetett összeget részére 1999.02.15-én visszafizette. Nyilatkozata szerint ebből 2003.01.01-én még 14,7 millió Ft-ja megvolt.
Az elsőfokú határozatban a nyitó megtakarítást adózó nyilatkozatával egyezően fogadta el az elsőfokú adóhatóság. Adózó fellebbezést terjesztett elő, melyben a nyitó megtakarítással kapcsolatban kifogással nem élt.
A másodfokú hatóság azonban – e tekintetben – a határozatot megváltoztatta. Kiemelte, hogy a 28 millió Ft bizonyítottan csak egy napig volt a társaság bankszámláján. Az már okiratokon nem követhető nyomon, hogy a tőkerész visszaszolgáltatására mely időpontban és milyen módon került sor. A bankszámláról való felvétel nem bizonyítja a pénzösszeg vállalkozásból való kivonását, a társaságnál pedig olyan irat, nyilvántartás nem volt fellelhető, mely alapján a befizetett összeg sorsa nyomon követhető, illetve a visszafizetés időpontja egyértelműen megállapítható lett volna. Mindezen körülmények azt valószínűsítik, hogy adózó a 28 millió Ft összeggel csak átmenetileg, rövid időtartamra rendelkezett.
A 28 millió Ft tekintetében az sem nyert alátámasztást, hogy 1997-től 2003-ig eltelt 6 év alatt – még ha az adózóé volt is a megtakarítás – teljes egészében nem használta fel.
A bizonyítottság hiánya okán a másodfokú adóhatóság a nyitó vagyont 3 havi megélhetési költségnek megfelelő összeg alapulvételével vélelmezte. A módosítás eredményeképp az adókülönbözet összege 8,2 millió Ft-ra emelkedett, melyhez 5 millió forint bírság és a késedelmi pótlék fizetési kötelezettség kapcsolódik.
Az adózó a másodfokú jogerős döntés bírósági felülvizsgálatát nem kezdeményezte.
 



Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága
/2009.11.09./
 

50 éves a sárospataki felsőfokú pedagógusképzés

 

        
                  

A Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara 2009. november 5-én és 6-án ünnepi konferenciát tartott a félévszázados jubileum tiszteletére a Főiskola dísztermében. Az ünneplő közönséget Dr. Komáromy Sándor dékán, Dr.Patkó Gyula rektor és Dr. Janusz Gruchala a Krosnói Egyetem rektora köszöntötte…
 
 


Dr. Komáromy Sándor


Dr. Daragó József

 

A tanítóképzésben egy olyan változást jelentett 1959. amikor a középfokú tanítóképzés megszűnt, tehát az általános iskolára épülő, érettségit adó, majd tanítói képesítésre jogosító és ilyen munkára alkalmas pedagógusok képzése befejeződött – tekintett vissza Dr.Komáromy Sándor az 50 évvel ezelőtti változás jelentőségére.
Ezt követően az érettségi utáni képzés jelenti a felsőfokú szintet, tehát mindenképpen egy strukturális változás következett be, ami egyúttal tartalmi változást is jelentett. Megújult a tanterv és tulajdonképpen a 60-as, 70-es, 80-as években ez teljesedik ki azzal, hogy egy újabb, nagyon fontos dátum következik: 1976, amikor a főiskolai rangot megkapja az intézmény.
Az én személyes életemben pedig annyit jelentett az intézmény, hogy ebből az 50 évből negyvenegy évet ebben a szép épületben töltöttem el, és ez egy nagyon jó érzés.

Azok az előadások, amelyek a tegnapi és a mai ülésnapon elhangzottak sokféleképpen közelítették meg a tanítóságot és a tanítóképzést. A jelennel és a jövővel kapcsolatban, egyben biztos vagyok az előadások nyomán is, de magam is ezt vallom: tanítóra és óvópedagógusra a jövőben is szükség lesz.
Ezt a tételt ki kell mondani, ez nem lehet vitás. Az a feladatunk, hogy felismerjük, hogy a magyar közoktatásnak, a magyar társadalomnak, milyen igényei vannak a képzéssel szemben, hogy milyen tanítókat, milyen óvópedagógusokat képezzünk, és - ami pedig nagyon fontos - hogy a társadalom is ismerje el erkölcsileg és anyagilag is ezt a kérdést, mert ez most sajnos, azt hiszem nem teljesen így van.

Ez az ünnepség kapcsolódik ahhoz az országos rendezvénysorozathoz, amelyben 50 éves jubileumát ünnepli a felsőfokúvá vált tanító képzés – tudtuk meg Dr. Daragó József, rektor-helyettestől, aki Debrecenből, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskoláról érkezett Sárospatakra…

Ahogy nézem az előadásokat, nagyon sokfélék, sokszínűek, és nem mindegyik kapcsolódik csak kifejezetten a sárospataki történethez. Sokan hozzák saját főiskolájuk problémáját, sokan hoznak általános problémákat, amelyek a felsőoktatásban jelen vannak, például a bolognai folyamat, a kétciklusú képzés, és hogy ebben a kétciklusú képzésben mi a szerepe, mi lehet a szerepe a tanítóképzésnek, hogyan tud megújulni, milyen új lehetőségei vannak.
Mert pillanatnyilag egy negatív tendencia látható, amely abban áll, hogy mintha csökkenne a szakra jelentkezők száma, ami veszélyes, hiszen a közoktatásban a tanító szerepe meghatározó. Nagyon rossz volna, ha ez a szakma kilúgozná magát, ami azt jelenti, hogy a leggyengébbek kerülnének ide, hiszen az indításhoz szerintem éppen a legerősebbekre van szükség.


Dr. Janusz Gruchala

 

További fotók>>>                   További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.09./
 

Felújították Vass Imre hadmérnök, barlangkutató síremlékét

 

        
                  

A Magyar Karszt és Barlangkutató Társulat és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága hosszú évek óta ápolja a kiváló hadmérnök és világviszonylatban is kiemelkedő barlangkutató, Vass Imre emlékezetét…
 
 


Vass Imre

 

Most, a sárospataki református temetőben nyugvó tudós síremléke felújításával, annak felszentelésével mutatták ki a nagy elődök életművének megbecsülését, a tudomány és a hazafiság iránti érzékenységüket.
Megemlékezést tartott Székely Kinga, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Barlangtani Osztályának korábbi vezetője, aki az életmű lelkesedéstől átfűtött ismertetése mellett hangot adott annak az örömének, hogy húsz esztendei kutatás után végre Pozsonyban megtalálták Vass Imre kéziratanyagait, ami az aggteleki feltárásokkor készült, s ami a későbbi könyve alapjául szolgált.

Vass Imre részt vett egykor a Bodrog szabályozásában, tervei alapján készült el a Budai-vár erődítményének róla elnevezett Vass-sánca, nevéhez fűződik a Dorozsmai sánc elkészítése, és az Aggteleki cseppkőbarlang tudományos alaposságú feltárása.

Példás az a hagyományőrzés, amit a barlangkutatók gyakorolnak, pótolni igyekezvén azt az elismerést, amit Vass Imre életében nem kaphatott meg, és ami az utókor kötelessége, hogy e kiváló férfiú életműve feledésbe ne merüljön.


 

További fotók>>>

Református Lelkészi Hivatal – Virágh Sándor lelkész
/2009.11.09./
 

Borultak a kerékpárosok

 

        
                  

2009. november 7-én 18 óra 30 perckor történt egy közlekedési baleset Sárospatakon, a Rákóczi utcában, ami szerencsére csak könnyű sérüléssel járt. A baleset körülményeiről Bacsó Tibor rendőr őrnagy számolt be…
 
 


Bacsó Tibor

 

Egy sárospataki lakos elektromos kerékpárral közlekedett Sárospatak Déryné út irányából a Rákóczi úton a Kazinczy Ferenc út irányába. A Rákóczi úton haladva későn észlelte az előtte, vele azonos irányba haladó, kivilágítatlan kerékpárját toló gyalogost, aminek következtében annak kikerülése közben összeütköztek, majd mindketten felborultak.
Mind az elektromos kerékpáros, mind a kerékpárját toló gyalogos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset érdekessége az, hogy a balesetet nem jelentették be a rendőrségnek, hanem az orvosi ügyeletre mentek ellátásra. Onnan, az ellátás során jelentették be, hogy történt egy közlekedési baleset, ekkor kezdődött meg a rendőri intézkedés. Az elektromos kerékpáros személynél az alkoholos szonda ittasságot jelzett, ezért tőle a vért az intézkedő rendőr le is vetette.

Felhívnám az állampolgárok figyelmét, hogy a kerékpár is járműnek számít és természetesen az elektromos kerékpár is. Ezekkel közlekedni úgy nem szabad, hogy előtte szeszes italt fogyasztott a jármű vezetője.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.08./
 

Az időjárás is kedvezett a 6. Zempléni Vadászlovaglásnak

 

        
                  

A Zempléni Lovas Egyesület 6. alkalommal rendezte meg a Vadászlovaglást, amire az idén is sok vendég érkezett Sárospatakra. A lovasok a ragyogó őszi napfényben a zempléni hegyek legszebb tájait barangolták be. A főszervező Livják Emilia, az egyesület elnöke volt, aki örömmel számolt be a fárasztó, de szép napról...
 
 


Livják Emilia

Dr. Hörcsik Richárd

Erdős Tamás

 

A pénteki esős nap után - nagy örömünkre - szombaton derült időre virradtunk, és az örömünk csak fokozódott, amikor 40 lovast láttunk felsorakozni a 9 órakor Végardón, a Betyár Lovastanyán. Dr. Hörcsik Richárd polgármester úr kedves köszöntője és Virágh Sándor tiszteletes úr versbe foglalt áldása megadta a nap alaphangulatát és nem volt más hátra, mint elindulni a meglepetéseket rejtegető, 20 km-es, hegyen-völgyön át vezető úton.

Az útvonal a tavalyihoz hasonló volt: Koncz-tanya, Cirkáló-nyak, Hajagos-tető és a festői szépségű Radvány-völgy – ami a Király-hegy másik oldalán van, Patakkal éppen átellenben. Itt egy akadályugratás után pihenőt tartottunk, amikor sok fotó is készült a Radvány patak mentén fekvő füves területen. Ezen a helyen már várták a lovasokat családtagjaik, akik lovas szekéren, kocsival vagy éppen egy traktor pótkocsiján utazva, más útvonalon érkeztek ide.

Innen már a nagyobbrészt leszüretelt szőlőtáblák között vezetett az utunk egészen a hercegkúti pincesorig, ahol a lovak és lovasok egyaránt evéssel és ivással, majd kis pihenéssel töltötték a délidőt.

A Gombos-hegy mellett visszajőve lovagoltunk át Sárospatak-Végardóra, de nem a lovastanyára, hanem a Végardó határában lévő rétre, ugyanis hátra volt még a „vágta”, ami egy lovas verseny. Idén ezt Papp Béla a budapesti lovas barátunk nyerte Derczó István Hádész nevű lován. Így erre a lóra tűzte fel Erdős Tamás tanácsnok úr az Önkormányzat képviseletében, a győztesnek kijáró kokárdát.

A lovak számára ez volt az utolsó attrakció, ami után már bizonyára kellemes fáradtsággal érkeztek vissza a lovastanyára.
A lovasok számára viszont még nem volt vége a napnak, mert készülni kellett a lovas-bálra, amit stílszerűen a Huszár Panzióban tartottunk és csak másnap hajnalban ért véget.

Reméljük kellemes emléket hagyott ez a nap - a helyi részvevők mellett - a nyírségi, nógrádi és budapesti vendégeinkben, valamint az egy szem ausztrál vendégünkben is, aki éppen egy kerékpártúrán járt Európában, de erre a napra átváltott négylábúra.

Ez nem okozott neki gondot, hiszen ő John Cope, Tim Cope testvéröccse, aki két éve járt Sárospatakon Mongóliából lóháton érkezve.
Úgy látszik mesélt valamit Tim a sárospataki vendégszeretetről, így Johnnak is kedve támadt meglátogatni bennünket.
Így a zempléni szép tájak és Vadászlovaglásunk jó híre a déli féltekére is eljut…


Papp Béla


John Cope


Virágh Sándor


 

További fotók>>>         További fotók>>>           További fotók>>>             YouTube Sárospatak              További fotók a konferenciáról>>>


Törő Gábor
/2009.11.09./
 

Nagyon fontos mérkőzésen van túl a pataki focicsapat

 

        
                  

Hűvös, esős, őszi időben látogattunk Göncre, a husziták fellegvárába. Ők a tabella 4. helyén állnak. Célunk most is a három pont megszerzése volt, amit a 0:2 -es győzelemmel sikerült is elérnünk – küldte tudósítását Koscsó István, az STC Baráti Kör elnöke…

 
 


Espák Pál


Aros János

 

A rossz idő ellenére elég színvonalas mérkőzést láthatott a sok esőtől csúszós pályán a Göncre látogató pataki szurkolótábor, akik a mérkőzés végén tapssal és „szép volt fiúk” bekiabálásokkal köszönték meg a csapatnak a játékot.
A mérkőzés jellegzetes pillanatait a képeken tekinthetik meg.

Zsófi József edző véleménye a látottakról: A két csapat helyezésétől függetlenül én úgy gondolom, hogy rangadót játszottunk a Gönccel, mert az egyik legjobb futballt játszó csapat a megyei másodosztályban. Itt minden csapatnak nehéz nyerni. Így készültünk a mai meccsre. Megpróbáltunk zártan védekezni, fegyelmezetten játszani és abból támadásokat vezetni. Tudtuk, hogy mi az erősségük, próbáltuk kihúzni a méregfogukat. Az első 20 percet nagyon meghajtják, kemény átlövésekkel próbálkoznak, ha zárt védekezéssel találják magukat szemben. Úgy érzem a csapat nagyon fegyelmezett volt. Túl szép játékot nem játszottunk ezen a nagyon nehéz vizes pályán, de érvényesíteni tudtuk akaratunkat az egész mérkőzésen. Még azt hozzá kell tennem, hogy elég gyengén vezette a játékvezető a mérkőzést, de ezt is át tudtuk hidalni, így dicséret illeti a csapatot, mert taktikai fegyelemből, sportszerűségből kiválóra vizsgáztunk és továbbra is menetelünk.
Elsősorban Espák Pál, Szabó Sándor, Géczi József, Pothurszky Roland, Simkó Gábor és Kerékgyártó Krisztián játékával voltam elégedett.

Aros János szurkoló véleménye: Egy nagyon fontos mérkőzésen van túl a pataki focicsapat. Az idegenbeli győzelem mindig értékes. Különösen értékes most, ilyen időjárási körülmények között ez a kétgólos győzelem, hiszen egy nagyon jól és sportszerűen játszó Göncöt sikerült legyőznünk. A fiúk szó szerint „felszántották a pályát.” Én még ilyen mentalítással nem is láttam játszani a pataki focicsapatot. Nagyon stabil volt a védelem, éppen ezért a legjobb játékosról szóló döntés meghozatala is elég nehéz volt. Végül Espák Pál, az egyik pataki gól szerzője volt véleményem szerint a mai mérkőzésen a legjobb. Hátul is kitűnő teljesítményt nyújtott, összeszedte a csapatot, és ezzel a góllal megszerezte a csapatnak a vezetést.
Gratulálok a fiúknak!

Ifjúsági csapatunknak 4:2 arányban vereséget szenvedett.
Hajrá Patak!

A további mérkőzésekről a honlapon található eseménynaptárban találhatnak információt.
 


 

További fotók>>>

STC Baráti kör
/2009.11.08./
 

Hétvégén helyrebillent a kézilabdásaink önbizalma

 

        
                  

Tiszavasvári csapata ellen játszottunk bajnoki mérkőzést szombaton. Ifjúsági csapatunk sajnos kétgólos vereséget szenvedett, 30:28-ra kikapott. Bár nagyon dolgoztak a sikerért, de az első félidőben összeszedett 10 gólos hátrányt nem sikerült ledolgozni, így sajnálatos módon vereséggel zárták a mérkőzést. A második félidő teljesítménye azért már csillogtat némi reményt a jövőre nézve – számolt be a hétvégi mérkőzésekről Papp József
 
 


Papp József

 

A felnőtt csapat a 16:13-as félidő után 36:26-ra győzött. Úgy gondolom nagyon jó rajtot vettünk, az első félidőben elhúztunk 7:3-ra, majd ez a 4-5 gólos különbség megmaradt az első félidő huszadik percéig, amikor viszont 12:11-nél nagyon ránk jöttek. Ekkor viszont az időkérés jót tett, így 16:13-as félidőnél fordultunk a második félidőre.
A 2. félidőben védekezést váltottunk, megfogtuk az egyetlen igazi átlövőjüket, ez által az ellenfél játéka eléggé improvizált lett - innentől kezdve már csak a különbség volt kérdéses. Egyre magabiztosabb és szebb játékkal, gyors gólokkal gyönyörködtettük a közönséget, gyors indulásból, jó attraktív támadójátékból lőttünk szebbnél szebb gólokat, miközben lehetőséget adtunk a legfiatalabbnak és a legidősebbnek is.

Úgy gondolom, hogy a mai mérkőzés az elmúlt két hét pihenő után jó önbizalmat adhat a következő bajnoki mérkőzésekre, amelyeken a papírforma szerint minden mérkőzésről hoznunk kellene mind a két pontot. Persze tudjuk, hogy a labda gömbölyű, és ez egyáltalán nem lesz könnyű, de ez a győzelem azért méltán adhat erőt ahhoz, hogy ugyanezt a játékot folytassuk a következőkben.


 


Cziczer Katalin
/2009.11.08./
 

A kistérség jegyzőivel találkozott a rendőrkapitány

 

        
                  

November 5-én 9 órától dr. Téglás István, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetője a Polgármesteri Hivatal Dísztermében dr. Szabó Ritával a Jegyzői Kollégium elnökével és kistérségünk jegyzőivel találkozott…
 
 


dr. Téglás István

Dr. Szabó Rita

 

Eddig még nem volt ebben a formában a kapcsolattartásnak előzménye, de a kistérségi üléseken rendszeresen részt veszek és ott azért nem csak a polgármesterek vannak jelen, hanem a jegyzők ill. aljegyzők is – kezdte a találkozóról szóló beszámolóját a rendőrkapitány…
Egyfajta szakmai megbeszélés volt ez a jegyzőkkel, hiszen a jegyzők is - többek között - szabálysértési hatósági feladatokat látnak el, és ebben mind a két szervnek, nekik is, illetve a rendőrségnek is szerepe van. Egy tájékoztatást adtam, mert a szabálysértési törvény is változik ebben a témában – ezt még az Országgyűlés csak most tárgyalta.

Emiatt volt a megbeszélés, amely előremutató pontokat is kijelölt, illetve az együttműködés további igényét is megbeszéltük. A bírságokkal kapcsolatos gyakorlat pontosításáról, és további menetének alakításáról van szó, hiszen az közeljárásban, adók módjára történő behajtás keretében az önkormányzatokhoz kerül.
Ezt az alkalmat nem csak erre használtam fel, hanem egy szélesebb körű, több pontból álló tájékoztatást is adtam, elsősorban az időskorúak védelmével, az őket károsító lopásokkal, a településőrséggel, az uzsora-bűncselekményekkel kapcsolatban, illetve egy kis bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági tájékoztatót is tartottam.

Az elektronikus ajtó- és a személyi riasztó beszerzésében tudunk segítséget nyújtani, mert ez november nyolcadikáig volt ez az akció, amit a Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság vállalt és a bűnmegelőzési osztály meghirdetett. Ígéret van arra, hogy utána is meg fogjuk tudni ezt oldani, ezért gyűjtjük az igényeket- jelentkezni lehet 47/513-030 telefonszámon - Ladics Tamás hadnagy urat jelöltem ki erre a feladatra.

Dr. Szabó Rita, a Jegyzői Kollégium elnöke a jegyzői munka természetes velejárójának tartja a rendőrséggel való együttműködést…
Ugyan van már bűnmegelőzési programja az önkormányzatnak, de úgy érezzük, hogy egy kicsit szükséges lenne ezt feleleveníteni, és szélesebb körben bekapcsolni a résztvevőket.
Ezen kívül persze vannak napi kapcsolódási pontok - adott esetekben szabálysértések kapcsán - de ezen kívül is, az önkormányzat természetesen bármilyen ügyben szívesen együttműködik a rendőrséggel.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.08./
 

Kárpát-medencei egyháztörténeti vetélkedő Sárospatakon

 

        
                  

Kálvin és a kálvini reformáció hatása a Kárpát-medencei magyarok között címmel rendeztek egyháztörténeti vetélkedőt november 5-én és 6-án Sárospatakon.
A kétnapos rendezvényen a megmérettetés mellett az ismerkedésre, a közösségépítésre és a szórakozásra is volt lehetőség, hiszen 5-én este a Gryllus testvérek és Sebestyén Márta Tizenöt Zsoltár című zenés estje színesítette a vetélkedőt...
 
 


 Dr. Dienes Dénes

 

A Kárpát-medence több pontjáról érkezett az a 16 csapat, melyeknek tagjai színdarabban, egyháztörténeti tesztben és villámkérdésekben, képfelismerésben és zsoltáréneklésben mérték össze erejüket. Kecskemét, Hódmezővásárhely, Kiskunhalas, Mezőtúr, Debrecen, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Nagybereg és természetesen Sárospatak református iskolái küldték el fiataljaikat a versenyre.

A házigazda Sárospataki Református Gimnázium és Általános iskola igazgatónője az eredményhirdetésben megköszönte mindazoknak munkáját, akik nélkül nem jöhetett volna létre a Kálvin év jegyében rendezett verseny, ami tulajdonképpen egy megemlékezés is volt a reformátorra. Az eredményhirdetés keretében került sor az írásban beadott pályatételek értékelésére is. A 13 pályaműből első helyezett lett Márkus Anna a Pápai Református Kollégiuma Tatai Gimnáziumának 11. osztályos tanulója. Dolgozatának címe: A vallásszabadság kérdése a Rákóczi szabadságharc idején.

A kétnapos szellemi erőpróba képzeletbeli dobogóján két csapat osztozott: A Kecskeméti Református Gimnázium csapata (Bagócsi Károly, Bozsik Marcel, Szarkai András) valamint a Sárospataki Református Gimnázium egyik csapata (Makrai Aliz, Molnár Adrien, Sinkovics Richárd). A harmadik helyezést szintén a Sárospataki Református Gimnázium egy csapata nyerte el (Hangácsi Máté, Őri Péter, Soltész Csaba). A rendezvény végén Dr. Dienes Dénes a Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója mondott zárszavában hangsúlyozta, hogy a nyertesek ajándéka mellett a találkozás, az ismerkedés, a kapcsolatteremtés lehetősége az igazi ajándéka a rendezvénynek. Ezt erősítendő az eredményhirdetés után közös táncházra invitálták a résztvevőket.


 

 www.tirek.hu (Rácsok András írása alapján)
/2009.11.08./
 

MGYLSZ tornák az Árvayban

 

        
                  

Elkezdődtek a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség 2009-2010-es tanévének őszi körzeti tornái. Örömteli, hogy a sárospataki körzethez újabb iskolák és sportcsoportok csatlakoztak - számolt be a versenyről Gönczy Zoltán – körzeti szervező...
 
 


Gönczy Zoltán

 

A Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskolája tornacsarnokában két korcsoportban 6-6 gyerekcsapat mérte össze játéktudását. A dobogón végzett csapatok pontokat kapnak és a következő két fordulóban ( téli és tavaszi) elért pontszámokkal kiegészülve dől el, hogy mely csapatok képviselik majd a körzetet a megyei és remélhetőleg az országos döntőn is a négy korcsoportban.

Eredmények:

I. korcsoport

1. Árvay DSE
2. Karcsa DSE
3. ÁMK Cigánd
4. Ref. Kollégium Általános Iskolája
5. Sárospataki Rákóczi DSE
6. Hegyközi Általános Iskola Pálháza
II. korcsoport

1. Árvay DSE
2. Karcsa DSE
3. Ref. Kollégium Általános Iskolája
4. Hegyközi Általános Iskola Pálháza
5. Sárospataki Rákóczi DSE
6. ÁMK Cigánd

 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.08./
 

Képzéseket szervez a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás

 

        
                  

Mint arról már korábban is beszámoltunk, a 2008.11.01 és 2010.07.30 közötti időszakban valósítja meg a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás az Európai Unió által támogatott, ÁROP-1.1.5/C kódszámú projektjét, „A fenntartható térségfejlesztési kapacitás megerősítése a Sárospataki kistérségben” címmel. A projekt keretében többféle képzés is lebonyolításra kerül a közeljövőben. Ennek a sorozatnak volt első állomása a 2009. október 29-én, a Huszár Panzió és Étteremben megrendezett „Egészségmegőrző, életviteli és Kompetencia alapú oktatási programok" című képzési előadás. A projektről és a rendezvényről Hogya Róbert térségfejlesztési szervező küldött beszámolót…
 
 


Hogya Róbert


 Keresztúri Ferencné

 

Ez a projekt párhuzamosan zajlik a már sokat emlegetett „Nem mondunk le senkiről” elnevezésű komplex felzárkóztató programmal, mely a 33 leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérség fejlesztése érdekében zajlik. Az Államreform Operatív program (ÁROP) keretében kiírt pályázat célja, az LHH kistérségeket érintő fejlesztések eredményességének biztosítása, a partnerek bevonásán és ismeretátadáson alapuló térségfejlesztési kapacitás megteremtése.

Az elmúlt egy év a fejlesztési tervdokumentum elkészítésével, projektjeink előzetes elfogadtatásával telt, mely nagy terhet jelentett a programban szerepet vállaló projektgazdák és a kistérségi társulás munkatársai számára is. Mostanra a program tervezési szakasza gyakorlatilag lezárult. Jelenleg zajlik az engedélyezett projektek részletes kidolgozása és a megfelelő pályázatok benyújtása.

Elérkezettnek láttuk az időt, hogy megkezdjük a projektben vállalt képzések megszervezését. Törekszünk olyan ismeretek átadására, melyek hasznosak a kistérségi szereplők számára, így hamarosan oktatásokat szervezünk a projektmenedzseléssel kapcsolatosan, melyek a pályázatok életútját, pénzügyi elszámolását, közbeszerzések lebonyolításának lépéseit mutatják be a résztvevőknek. Ami azonban legfontosabb mindenki számára – és meggyőződésünk, hogy a térségi fejlődés alapfeltétele is – az egészséges ember, egészségünk megőrzése.

Első alkalommal tehát az egészségmegőrzéssel, az egészséges életvitel kialakításával és az egészségügyi ismereteink továbbadásával foglalkozó képzést tartottunk, melynek megszervezésében és lebonyolításában Keresztúri Ferencné, a Sárospataki Rendelőintézet vezetője volt a partnerünk.
A résztvevők mindegyike egy jól megszerkesztett tananyagot vehetett kézhez, majd átfogó képet kaphattak az egészséges táplálkozás és életmód legfontosabb elemeiről. Dr. Molnár Erika tisztifőorvos előadásában pedig az életvezetési kockázati tényezőkről, és a gyermekek egészséges nevelésének lehetőségeiről hallhattunk előadást.
A képzés utolsó részében Gógh András, a sátoraljaújhelyi mentőállomás vezetője közérthető módon, de lépésről-lépésre taglalta egy esetleges baleset során nyújtandó segítség tudnivalóit. A képzés talán legtanulságosabb része volt, amikor állomásvezető úr egy ambubaba és egy defibrillátor segítségével mutatta be az újraélesztés gyakorlatát. Ezt a hátborzongató, de sok esetben életmentő tevékenységet a résztvevők is kipróbálhatták.
Bízunk benne, hogy a képzések eredményesek lesznek és a továbbiakban is hasznos információkhoz jutnak a képzésben résztvevők.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.08./
 

Óvodás élmények

 

        
                  

Életünk hétköznapjait megszínesítik kisebb-nagyobb ünnepeink. Vannak, melyek érzelmileg közelebb állnak hozzánk: családunkat, személyünket érintik és vannak Jeles Napok, amelyek környezetünkkel kapcsolatosak – nyilatkozta Bárdosi Rózsa óvodapedagógus...
 
 


Bárdosi Rózsa

 

Október 4-e az Állatok Világnapja. (Assisi Szent Ferenc - az állatok első oltalmazója - halálának évfordulója)
Ez a nap számos környezeti nevelési lehetőséget hordoz magában. Ilyenkor sétát, kirándulást szervezünk olyan helyre, ahol a gyermekek állatokkal kapcsolatos tapasztalatokat, ismereteket szerezhetnek.

Ősszel a Betyár tanyára látogatott el a Mese Óvoda és Bölcsőde Carolina Tagóvodájának Fakopáncs és Süni csoportja. Megnézhették és megismerhették a ló felnyergelésével kapcsolatos szerszámokat: zabla, kantár, kengyel, nyereg, nyeregalátét. Megfigyelhették a ló külső tulajdonságait – méreteit, színét, izomzatát, továbbá a lótartás és gondozás szabályait.
Minden gyermek felülhetett a Bleki nevű ló hátára és a karámban lovagolhatott.
Az egyed élmények megtapasztalása és bővítése mellett sok új játéklehetőséggel is megismerkedhettek: lengőteke, csocsó. Kipróbálhatták ügyességüket, erejüket, kitartásukat a kalandparkban. Gyermekeink nagyon jól érezték magukat és szívesen ellátogatnak ide máskor is Farkas Lajosné és Kőrösi Lajosné óvónőkkel.

A Süni csoport óvodásai Bárdosi Rózsa és Kőrösi Anita óvodapedagógusok vezetésével meglátogatták egyik csoporttársukat, Vivient, akinek eltört a lába. A látogatás során segítettek is a családnak. Összeszedték a lehullott diókat, melyből kaptak is egy keveset és ebből másnap finom dióskiflit sütöttek az óvodában.


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2009.11.08./
 

Pataki sikereket hozott B-A-Z megyei Steel darts verseny III. fordulója

 

        
                  

Október utolsó napján Sárospatak adott otthont a megyei bajnokság III. fordulójának, amely újabb sikereket hozott a város számára, hiszen párosban és egyéniben is a dobogó felső fokain végeztek versenyzőink. Részletes beszámolót a nívós megmérettetésről Hornyák Istvántól, a Sorompó Darts Club vezetőjétől kaptunk…
 
 


Hornyák István


Béres Károly

 

Aki először járt itt, ámulva nézett körül. Nagy terem, portaszolgálat, 2 bár, hangosítás, kultúrált wc, stb. Többek megjegyezték a helyszínen is, hogy jót tett a patakiaknak a helyszínváltás, hiszen így impozáns, kulturált környezetben folytathatja tovább a klub az edzéseit, és a versenyek rendezését.
(Aki esetleg nem lett volna ott a versenyen, az a klubról, és a rendezvényről készült képeket megtalálja Sorompó Darts Club honlapján, Sorompó DC.)
Az újdonság sokakra jótékony hatással volt, hiszen nem voltunk hozzászokva ezekhez a körülményekhez. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy a többi helyszín rossz lenne, csak azt, hogy az Újbástya Rendezvénycentrum tökéletes helyszínt biztosított a darts sport kedvelőinek.

A versenyre ismét sokan leadták nevezésüket, és kijelenthetem, hogy lassan ehhez kell hozzászoknunk. Az első versenyen 38-an, a másodikon 42-en, itt pedig 40-en gyűltünk össze. A párosra 18 pár nevezett. Valaki meg is jegyezte még ott, hogy ez hajszálra 40-es átlag. Igaza volt, nem kell hozzá nagy matek tudás - szokatlannak viszont szokatlan. A versenyzés is jobb így, hiszen több a lehetőség arra, hogy megmutassa a játékos igazi tudását, és a sorsolás is vegyesebb lehet, ezáltal kiegyenlítettebbé vált a bajnokság.

13 órakor – mint a verseny rendezője – ragadtam mikrofont, köszöntöttem a megjelenteket, és hivatalosan is megnyitottam az új helyszínt a verseny számára. A köszöntő után a páros sorsolás következett. Felolvastuk a főági mérkőzések párosait, mindenkit táblákhoz szólítva, írókkal együtt, ahogy illik. Az első körben két előselejtezőt kellett játszani 4 párosnak azért, hogy közülük 2 felkerüljön a főtáblára.

Miután ezek a mérkőzések véget értek, elkezdődött a gigászi küzdelem. Rengeteg ember, sok adrenalin, és szoros legek. Ez jellemezte a nap első megmérettetéseit. A patakiak azonban valami spirituális ködben jártak-keltek, és sorra hátuk mögött hagyták az ellenfeleiket. Akik tudták tartani velük a lépést, azok a Miskolciak voltak, hiszen a legjobb négy között 2 pataki és 2 miskolci páros kezdhette meg a döntőbe jutásért vívott harcot. Sajnos a miskolciaknak nem adta ki a lépést a mai nap, hiszen a 2 hazai páros küzdött meg a döntőben egymással.
Páros végeredmény:
I. hely Béres – Hornyák (Sárospatak)
II. hely Tagai – Karajz (Sárospatak)
III. hely Beregi – Farkas (Miskolc)
Bodnár – Molnár (Miskolc)
Gratulálunk nekik!

A páros után eljött az idő, hogy az egyéni csoportokat kisorsolják, és megkezdődjön a III. forduló egyéni versenye is. A 8 kiemelt versenyző nem lehetett teljesen nyugodt, hiszen a tavalyi évben erős teljesítményt nyújtó játékosok közül többen különböző okokból nem voltak az első nyolcban, és bármelyik kiemelthez odakerülhettek. Mivel 40-en voltunk így 24 ember juthatott tovább a 32-es főtáblára, ahol a csoportelsők előnyerők. Volt miért küzdeni. A csoportmeccsek nem tartogattak nagy meglepetést. Minden az előzetes számítások szerint zajlott.

A főtáblán viszont jött Fortuna, és jól megkeverte, amit meg kell. Már az első körökben összekerültek a jobbnak vélt játékosok, és döntőhöz méltó színvonalat teremtettek már a 9. hely megszerzéséért is. A putnokiaknak nem volt jó napjuk, sem a párosban sem az egyéniben nem tudtak nagyot alkotni - egy ember kivételével. Elgondolkodtató lehet számukra, hogy a klubjuk legjobbja ismét Kovács Patrik volt. Gyönyörű játékkal, pontos, magabiztos kiszállókkal nyerte sorra a nehezebbnél nehezebb mérkőzéseket. Küzdelmének meg is lett a gyümölcse, a nap végén a bronzérmek egyikét a nyakába is akasztották. Szép volt Patrik! Patrikot egyébként Molnár Sanyi állította meg, aki bár szerencsével, de 4:3 -ra legyőzte.
Jómagam - aki még ebben az évadban nem játszottam döntőt – az alsó ágon meneteltem Úgy látszott most erőre kaptam és mentem előre, mint egy „úthenger”. Ez sikerült is mindaddig, amíg szembe nem kerültem klubtársammal, Molnár Sándorral, aki besöpörte a végső győzelmet.

Egyéni végeredmény:
I. hely Molnár Sándor (Sárospatak)
II. hely Hornyák István (Sárospatak)
III. hely Tagai András (Sárospatak)
III. hely Kovács Patrik (Putnok)

Köszönet az Újbástyának a remek helyszín biztosításáért, és mindazoknak akik ellátogattak a versenyre.


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2009.11.08./
 

Fiatalok pályázhatnak településük bemutatásával

 

        
                  

 


Csatlósné Komáromi Katalin

 

A sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára pályázatot írt ki kistérségünk általános és középiskolás fiataljai számára, hogy településüket - a hozzájuk oly közel álló - informatikai módszerekkel, illetve kisfilmmel bemutassák – nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő… 

A legjobb pályázatokat készítő tanulókat és iskolájukat is szép pénzjutalomban részesítik, de az igazi nyereség az a tapasztalat lesz, amit a készítő a pályázat készítése közben szerez – nem beszélve a településről, aminek jelenlegi állapotát dokumentálják majd az utókor számára.

A pályázat gyors lefutású, hiszen a munkák leadási határideje 2009. november 20. és december első felében már az eredményhirdetés is megtörténik.

A pályázati kiírás itt tekinthető meg.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.07./
 

Budapesti látogatást szervezett a Mozgáskorlátozottak Egyesülete

 

        
                  

A Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén – Térségi Egyesületének ifjúsági csoportja október 15-én Budapestre látogatott, ahol a Csodák Palotájának varázslatait tekinthették meg és próbálhatták ki – küldte beszámolóját Székely József, az egyesület elnöke…
 
 


Székely József

 

26-an vettünk részt ezen a kiránduláson, s lehettünk részesei különböző fizikai kísérleteknek, amit egyáltalán nem bántunk, hiszen érdekes dolgokat tapasztalhattunk. Felfedezhettük biológiai működésünket és fizikai határainkat. Emellett kipróbálhattunk fizikai törvényeken alapuló játékokat, melyek által felmérhettük koncentrálóképességünket, és reakcióidőnket, logikánkat pedig a „játszóházban” ördöglakatok, és 3D-s kirakók segítségével tettük próbára.

A nap végén a „Jövő Háza” hívta fel figyelmünket a természetvédelem fontosságára, bemutatva a jelenlegi állapotot, és ennek folyamán a megjósolt jövőt.
Programunkat a Rotary Klub – Sátoraljaújhely, a sárospataki Polgármesteri Hivatal valamint a Csodák Palotája támogatta.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.07./
 

A Patay családról tartottak konferenciát Sárospatakon

 

        
                  

Az emléknap célja az volt, hogy a Református Egyház kapcsolat folyamatos legyen azokkal a családokkal, akik mindig hűségesek voltak az egyházhoz. A meghívott vendégeken túl a Patay családból mintegy 20 családtag érkezett, akik közülük többen külföldön élnek. Az emléknap eseményeit kérésünkre a Sárospatakon élő Patay Tibor foglalta össze…
 
 


Patay Tibor

 

A Sárospataki Református Kollégium Gyűjteményei augusztus 29-én konferenciát és kiállítást szervezett „A Patay család szerepe a református egyház 18. sz.-i történetében” címmel.
A konferencián Szatmári Karmanóczki Emília tanár: A magyar protestanizmus helyzete a 18. sz.-ban, Patay Tibor: A báji Patay család története a 18. sz.-ban és Sinkóné Tóth Zsuzsa tanárnő: A „Pancsatandra”-fordító Patay Sámuel tankölteményei című előadásai hangzottak el.

Ezzel állítottak emléket a református egyházkerületi főgondnok és kollégiumi főgondnok Patay I. Sámuel (1679-1749) és Patay II. Sámuel (1709-1788) munkásságának, utóbbi születésének 300. évfordulóján. Patay II. Sámuel értékes kötetekkel gazdagította a Nagykönyvtárat (eddig 4 db-ról tudunk), kísérleti eszközzel a Kollégiumot, valamint támogatta tanárképzést (1000 rk) és a sárospataki református templom építését (30 arany).

Erre az alkalomra egy Patay-kiállítást is rendeztek, amelyen Patay I. Sámuel arcképe, a fenti könyvek és kísérleti eszközök és személyükhöz köthető egyéb tárgyak voltak láthatóak. A rendezvényt Dienes Dénes gyűjteményi igazgató és Pocsainé Eperjesi Eszter múzeumigazgató szervezték, az anyagi fedezetet pedig a Tiszáninenni Református Egyházkerület és Sárospatak Város Önkormányzata biztosította.
A kiállításon látható fényképeket a „Levi Fotó” készítette.

A báji Patay család a 17. sz. óta ismert középnemesi, félmágnás család. A család tagjai Tokajba, Sárospatakon éltek, éltek, birokokkal Abaúj-Zemplén és Szabolcs és Szatmár megyékben rendelkeztek
A sárospatakiak hűen őrzik Patay István (1807-1878), a szabadságharc ezredesének emlékét, akinek emléktábláját a volt Esze Tamás Általános Iskola épületének falán minden év március 15-én megkoszorúzzák. Patay István a forradalom idején közhonvédként lépett a hadseregbe, ahol egészen az ezredesi kinevezésig jutott. 1849-ben Pest–Buda ostromakor Pest város katonai és polgári térparancsnoka volt.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.07./
 

Társasjáték kitaláló gimnazisták az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban

 

        
                  

Gyerekkorunk egyik meghatározó élménye a játékgyőzelem felemelő, mindent elsöprő öröme, a versenyszellem féktelensége. Nagy valószínűséggel már az őskorban is játszottak elődeink. Az idő előrehaladtával a játékok száma gyarapodott, s kialakultak a társasjátékok is - küldte a tudósítást Klubert Dóra Noami, Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulója...

A táblásjátékoknál a játék tere- a négyzet vagy téglalap alakú tábla- a teljes világot jelképezi, amiben mindannyian élünk, és aminek törvényszerűségeit a saját életünkben is szeretnénk megvalósítani.
Egyik ilyen legősibb játékunk a malom, melynek ábrája könnyen elkészíthető néhány, a négyzetet felosztó függőleges és vízszintes vonal segítségével. Minden bizonnyal ez az egyik legegyszerűbb, mégis népszerű játékszabállyal rendelkező, társsal játszható játék.

Modern korunkban hasonló népszerűséget talán az a Monopoly tudhat magáénak, melynek eredete a II. világháború előtti időre nyúlik vissza. Mára ennek már legalább hatféle változata ismert. Ezért nem meglepő, hogy ha megkérdezem szüleimet a társasjátékokról, az elsők között eszükbe jut az előbbi magyar változata: a „Gazdálkodj Okosan!”. Kiadásai hűen tükrözik a magyar politikai élet, társadalom változásait: a jelen generáció már euróval fizet a játék során a banknak.
A társasjátékok reneszánszukat élik, újabb és újabb változatokkal találkozunk a játékboltokban. A velük való játék mellett, a játékalkotás is érdekes feladat.
Egy országos szervezettségű történelmi vetélkedő feladatai között is ott találtuk ezt: a Nemzeti Tankönyvkiadó és a budapesti Németh László Gimnázium történelmi-, műveltségi versenyén. Ennek regionális fordulóját 2009. szeptember 26-án Miskolcon rendezték, ahol megmérette magát az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium csapata is, akik Tudós Baglyok néven versenyeztek.

A középkori ismeretekre épülő hosszú feladatsortól érdekesebb kihívás volt számukra egy társasjáték elkészítésére szóló felhívás. Iskolánk csapata „Követ” címmel készítette el játékát. Az ötletes szabályzatban az olvasható, hogy a játékosok sorsolással, országkártyák kihúzásával döntik el, hogy ki melyik középkori birodalmat képviseli. Követi feladatuk ellátásához megkapják fizetőeszközüket, a fejenkénti 5 érmét, s egy útlevelet. A követek saját maguk „kövezik” ki azt az utat, melyen eljutnak a rájuk bízott hírrel a végső állomásig. Útjuk során érinteniük kell az útlevélen szereplő városokat, s ott jártukat egy zászló lehelyezésével bizonyítják. Ha a játékos a katapult mezőre lép, nem támadhatja szövetségesét, viszont más követek úti célját kitalálhatja, így ellenfelét kiiktathatja a játékból. A játékban az győz, aki a leghamarabb kézbesíti a rábízott üzenetet.
A követek útjuk során a középkor kiemelkedő személyiségeivel is találkozhatnak.
A játékot készítő diákok Patvaros Renáta, Arató István és Kavecsánszki Ádám voltak, akik tudásukkal s kreatív játékalkotó tevékenységükkel a verseny országos döntőjébe jutottak (a Földes Ferenc Gimnázium csapatával együtt), melyre 2009. november 28-án kerül sor. A felkészülésben mentoruk Remeczki Imre tanár úr.

Mi is adja a versenyzés, s közben egy társasjáték-készítés értékét? Az ismeretszerzés és az információ-felhasználás új útjait járják be a diákok, előhívják kreativitásukat, gyakorolják az együttműködést, a gyors döntéshozatalban tréningezik magukat. S persze ne feledjük, a játékkészítést mindig követi a játékkipróbálás feszültségoldó, pihentető élménye is.



 
 


Törő Gábor
/2009.11.06./
 

 

Figyelmesebben közlekedjünk!

 

        
                  

B.-A.-Z. Megyében az év eddig eltelt időszakában 73 olyan személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek okozója a kerékpár vezetője volt. A 2008. évi adatokhoz képest ez 2.8 %-os emelkedést jelent - nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a közlekedésrendészeti osztály vezetője...
 
 


Bacsó Tibor

 

A megkülönböztetett figyelem szükségességét nem csak a baleseti statisztikai adatok támasztják alá, hanem az a tapasztalat is, hogy ebben az időszakban jelentősen emelkedik a gyalogos és kerékpáros elütések száma. Az őszi évszakváltozás kapcsán, nemcsak az időjárási, hanem a látási viszonyok is nagy mértékben változnak, romlanak és ez jelentős hatással van a mindennapi közlekedésre is.

A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Baleset Megelőzési Bizottság a területi szervek segítségével fel kívánja hívni a közúti forgalomban résztvevők figyelmét:

- a világítási szabályok betartására, a fényvisszaverő eszközök viselésének fontosságára
- valamint arra, hogy az időjárási-látási és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan
alkalmazkodni a megváltozott látási útviszonyokhoz tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra.

Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemzőbb koccanások. Lassabb, körültekintőbb, előreláthatóbb
vezetéssel megelőzhetőek a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége váltaná is ki. Vigyázni kell az úttest mellett haladó
gyermekekre, illetve fokozott figyelemmel kell lenni az iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra is.

Lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét * és természetesen saját magát * a megváltozó körülményekre is.

A gyalog és kerékpárral közlekedő biztonságának növelése, az általuk elkövetett szabálysértések számának csökkentése érdekében az
elkövetkezendő időszakban kiemelt figyelmet fordítunk a közlekedési szabályokat megszegő gyalogosok és kerékpárosok ellenőrzésére illetve az
ittas vezetők kiszűrésére. (a fotók illusztrációk)


 

Cziczer Katalin
/2009.11.06./
 

Aktuális szociális kérdések Sárospatak városában

 

        
                  

A Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat minden évben összehívja azt a szociális kerekasztalt, amely elsősorban a téli időszakra készíti föl a társintézményeket, civilszervezeteket, egyházakat – kezdte mondandóját a 2009. november 4-én megtartott szakmaközi tanácskozás előtt Molnár Marianna, a Szakszolgálat vezetője…
 



 
 


Molnár Marianna

 


Kecskés Attila

 

Ugyanakkor fontosnak tartjuk azt is, hogy ne csak erről az egy kérdésről beszéljünk a tél beálltának az apropójából, hanem legyen egy átfogóbb közös gondolkodás a város szociális helyzetéről. Ezért ezt a mostani alkalmat nem csak a hajléktalanellátás megvitatására, illetőleg annak a bizonyos adománynaptárnak az összeállítására használjuk, hanem áttekintjük a város aktuális szociális kérdéseit is.
Azt gondolom, hogy ennyien még soha nem fogadták el a meghívásunkat, mint amennyien most eljöttek. Ennek több oka lehet. Egyfelől azt hiszem, mindenki érzi azt, hogy a világban és az országban zajló negatív változások leginkább a szociális szférában jelentkeznek, az elszegényedés egyre erőteljesebb. Akik itt vannak, azok mindegyike részben segítő munkát is végez, ezért ilyenkor jobban keressük egymással a kapcsolatot, mert az erőinket egyesítve hatékonyabb munkát tudunk végezni.

Szeretnénk ezt a mai délelőttöt arra is felhasználni, hogy a város előtt álló, a középtávú szociális koncepciót átdolgozó periódust is előkészítsük, hogy minél szélesebb társadalmi rétegeknek a véleménye, a szükségletek minél pontosabb fölmérése jelenhessen meg, amikor írásba öntjük a gondolatokat.

A hajléktalan ellátásban több pozitívumról is be tudunk számolni, hiszen két helyen is tudunk krízisszállást nyitni. Ezen kívül az utcai szociális munka, a teajáratok indítása a Sátoraljaújhellyel közösen beadott pályázat következtében jöhet létre. Szintén ehhez kapcsolódik az a közös munka a Máltai Szeretetszolgálattal, amely során megpróbáljuk föltérképezni azokat a tanyavilágban egyedülálló és egyedül élő embereket, akik nagyon veszélyeztetettek ilyenkor. Ugyanis, míg a hajléktalanok bemennek a hajléktalan szállóba, ezek az emberek, akik egyedül vannak otthon és esetleg betegek, vagy nem tudnak fűteni, vagy pénzük nincsen tüzelőre, ők nem jelennek meg a szociális ellátó rendszerben.
Ezért szeretnénk egy rájuk koncentráló szociális térképet készíteni.

Mindezek mellett, én úgy gondolom, hogy a roma telepen beinduló negatív folyamatokra is figyelmet kell szentelnünk. Sok idegen család kezd oda önkényes lakásfoglalóként beköltözni, és ez olyan tendenciát fog elindítani, amivel hosszú távon foglalkozni kell, mert azt a viszonylagos békét, amit sikerült ott elérni, ez nagyon felbolygathatja.
Azt gondolom, hogy a beszélgetés során még sok-sok kérdés felszínre fog kerülni, akár az idősellátás, akár a fogyatékosok, vagy az alkoholisták ellátása kapcsán, nem feltétlenül aktualitásuknál fogva, hanem mert egyes problémák folyamatosan megoldatlanok a városban.

A cél, gyakorlatilag ugyanaz, ami bennünket is megmozdít – tette hozzá Kecskés Attila főesperes úr…
Az ember aki a városban lakik és valamilyen szükséghelyzetet szenved - akár saját maga, akár mások hibájából - a város, mint az állami hivatal képviselője fölvállal egyfajta kötelezettséget ezen ember ellátására, az egyház pedig a felebaráti szeretettől indíttatva próbál tevékenykedni.
Az egyháznak van a szociális területre vonatkozó tanítása, ami az evangéliummal egyidős, és aminek az elmúlt 100-120 évben igazán jelentős megnyilatkozásai voltak.
A legutóbbi időben a világ figyelmét is fölkeltette a Szent Atya legutolsó körlevele, a nagy gazdasági krízissel kapcsolatosan. Az egyház szociális tanításának egyik alapgondolata az, hogy egyrészt a szükséghelyzetben meg kell próbálni alamizsnát adni, másfelől pedig meg kell tudni fogalmazni az adott helyzetnek a kritikáját, és meg kell próbálni megszűntetni azt a kritikus helyzetet, azt a szükséghelyzetet, ami embereket olyan helyzetbe taszít, hogy alamizsnára szorulnak.


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.06./
 

 

A testületi ülésről – megveszik-e a bérlakásokat?

 

        
                  

A 2009. évi ingatlaneladásokról hallottunk egy tájékoztatót. Ezt a tájékoztatást a Pénzügyi Bizottság kérte és polgármester úr megtartotta. Látszik belőle, hogy a 2009-es költségvetésben tervezett bevételek nem teljesülnek teljesen úgy, ahogyan szeretnénk. Köszönhető ez is a jelenlegi gazdasági helyzetnek, hiszen az embereknek nincs pénzük, örülnek, ha meg tudnak élni, és nem tudnak megtakarítani és befektetni nyilatkozta Aros János alpolgármester...
 



 
 


Aros János

 

Ami egy picit föllendíti az ingatlan eladásokat, az a következő napirendi ponttal kapcsolatos. 2009. tavaszán döntött a képviselőtestület az új bérlakás fejlesztési koncepcióról. Az abban a koncepcióban elfogadottak szerint a lakók tájékoztatása és kiértesítése megtörtént, visszaérkeztek a visszajelzések, hogy kik azok, akik meg szeretnék vásárolni a lakásukat és kik azok, akik elfogadják a lelépési díjat, és más formában oldják meg a lakhatásukat.

71-en jelezték azt a szándékot, hogy szeretnék megvásárolni kedvezményesen az általuk bérlőként lakott lakást. Jelenleg folyamatban vannak az értékesítések, körülbelül 10 lakás értékesítése fejeződött már be, vagy pedig folyamatban van. Körülbelül 14-en éltek a lelépési díj felvételének a lehetőségével, ők a lakást az önkormányzat számára visszaadták, és másképp oldották meg a helyzetüket. Az önkormányzattól kapott lelépési díjat általában önrészként használják fel lakásvásárláshoz. Így körülbelül 40-45 darab üres lakás áll rendelkezésre, amelyeket cserékhez fogunk felhasználni, hiszen vannak olyan épületeink, amelyeket szeretnénk kiüríteni és vagy értékesíteni, vagy más célra felhasználni és vannak olyan jelzések is, hogy bizonyos családok kinőtték a lakásukat, tehát kisebből nagyobba szeretnének költözni, és van ennek az ellenkezőjéről is szó, amikor a megnövekedett rezsiköltségek miatt valaki egy nagyobb lakásból egy kisebb, olcsóbban fenntartható lakásba szeretne költözni.

Ezeket az igényeket figyelembe vesszük, rangsoroljuk és a cseréket ezek alapján fogja majd a képviselőtestület jóváhagyni. Ezzel párhuzamosan természetesen működik a többi önkormányzati lakásnak a kiürítése is, hiszen mint ahogy az előterjesztésből látszik, több mint ötmillió forint kintlévősége van az önkormányzatnak abból, hogy valakik nem tudnak, vagy nem akarnak fizetni. Ez utóbbiak esetében továbbra is élünk azzal a lehetőséggel, hogy felszólítás után bírósági úton hajtjuk be a kintlévőségeinket. Sajnos vannak olyan lakások - látszik az adatokból - ahol a kevés bérleti díj ellenére több éve, és van olyan is, ahol több, mint tíz éve tudatosan nem fizetnek bérleti díjat. Ezeknek a bérleti szerződéseknek a felmondása megtörtént, bírósági úton szerezzük vissza a lakásainkat. Sajnos ennek az átfutási ideje elég hosszú, de több esetben jutottunk már el a kilakoltatásig és több esetben - a bírósági végzés után - volt olyan bérlő, aki egy összegben befizette a tartozását.


 


Cziczer Katalin
/2009.11.05./
 

 

Egyházaink és országaink közötti békéért – filmvetítés a Szent Erzsébet Házban

 

        
                  

Nyílt tekintet, s az őszinte, igaz emberek széles mosolya. Ez a kép maradt meg Christian de Chergé atyáról a film megnézése után, amit október 29-én a Szent Erzsébet házban vetítettek a Chemin Neuf Közösség tagjai, aki az egyházaink és országaink közötti békéért dogoznak. A filmben szereplő francia pap a keresztény és az iszlám vallás közötti egyetértésnek szentelte életét, őszinte odaadással…
 



 
 


 Christian de Chergé atyáról

 

A film címe: „Christian de Chergé és Mohamed” volt, mivel Christián atya az iszlám vallást tanulmányozta, hogy megtalálja a két vallásban az azonosságot. Felváltva olvasta a Koránt és a Bibliát és órákon át imádkozott együtt muzulmánokkal, hol muzulmán, hol keresztény imákat. Minderre Algériában volt alkalma, ahol egy kolostorban muzulmánok és keresztények éltek együtt nagy egyetértésben.
Ott érte a halál is fiatalon, az algériai zavargások során katonák lőtték agyon értelmetlenül több szerzetes társával együtt, de élete a vallások közötti megbékélés szimbóluma maradt. Életfelfogásáról sokat elárul a dokumentumfilm ismertetője:

AZ ISZLÁM KIHÍVÁSA
„Isten hívása, amelyet hallottam, arra indított, hogy ebben a monostorban maradjak és, hogy eggyé váljak ennek az országnak minden lakójával, Isten Városával, ahol el kell, tűnnie minden földrajzi, származásbeli és vallási határnak.”

Christian de Chergé az algériai Atlasz-hegységben volt egy ciszterci monostornak, a Tibhirine-i szerzetesközösségének az elöljárója. 1996-ban az ország zavaros történelmi időszakot élt meg, és őt hat másik testvérrel együtt kivégzik.

Egy muzulmán barátságán, Mohameden keresztül kapja meg Christian de Chergé a szerzetesi hivatását Algériába, az iszlámmal való találkozás bölcsőjébe. Az algériai háború alatt egy összetűzés kapcsán Mohamed, menti őt meg az életveszélyből. Ez az esemény meghatározta életét, úgy értelmezte, mint egy hívást arra, hogy kapcsolódjon az algériai néphez.
Christian de Chergé szerzetestestvéreivel «imádkozó testvér szeretne lenni az imádkozó emberek között», muzulmán barátai és szomszédai között, akikkel megosztják mindennapjaikat. Christian de Chergé saját tapasztalatából kiindulva dolgozza ki egyedi teológiáját.

Christian Salenson, aki jól ismeri Christian de Chergé írásait, beavat bennünket Christian de Chergé életébe és gondolataiba. Megosztja velünk azt a belső meggyőződését, hogy ez az elnyomott országban álló aprócska kis kolostor napjaink szimbóluma is lehetne, amelyet a Szentlélek küldött mindannyiunk számára.


 


Törő Gábor
/2009.11.05./
 

 

Miről tárgyalt a Testület? – Wass Albert emlékmű, sporttámogatás

 

        
                  

A Wass Albert emlékmű elhelyezéséről hallottunk egy tájékoztatót Kovács Ágnes főépítésztől. A Comenius utcában már többen kérdezték, hogy mi az a nagy kő, ami valahonnan az égből odapottyant – folytatja a legutóbbi képviselőtestületi ülésről szóló tájékoztatóját Aros János alpolgármester…
 



 
 


Kovács Ágnes

Darmos István

 

Ez a kő, szépen felállítva és rendbe téve lesz az alapja a Wass Albert emlékműnek. Ez az emlékmű az önkormányzat számára nem fog kiadást jelenteni, hiszen adakozók, vállalkozók és Wass Albert emlékét tisztelők fogják ennek a költségét vállalni.

A 2009. évi sporttámogatás került ismét napirendre, hiszen a költségvetés tárgyalásánál történt felosztás azt tartalmazta, hogy a labdarúgó szakosztály, amennyiben nyáron megnyeri a bajnokságot, akkor további egy millió forintra tarthat számot. Sajnos második helyen végeztek a bajnokságban, így ez az egymillió forint átutalásra nem került.

Most úgy néz ki, hogy a labdarúgó szakosztály 5 ponttal, egy vereséggel és az összes többi esetben győzelemmel vezeti ősszel a tabellát. Minden reménységünk meg van arra, hogy a tavaszi szezon befejezése után, Sárospatak labdarúgósportja az őt megillető megfelelő helyre, tehát a megyei első osztályba kerülhet, a megyei másodosztályú bajnokság megnyerése után. Ezt elkiabálni nem szeretném, viszont az önkormányzat minden további támogatásáról is biztosítja a szakosztályt, így az elkülönített egymillió forintból, további 700 ezer forintot bocsát rendelkezésére a labdarúgó szakosztálynak.

Egyéb ügyek között Darmos István képviselő úrnak volt a moldvai csángó-magyar értelmiség kiemelésének támogatására vonatkozó felhívása, ezt nem javasoltam támogatni, hiszen ha a nehéz helyzetünk ellenére bármilyen olyan pénzforrás adódik az önkormányzat számára, amelyből támogatni tud bárkit, akkor az én javaslatom alapján ezt a leginkább a rászorulók részére kell eljuttatni és nem pedig olyan szervezetekhez, amelyen keresztül nem ismert a támogatás további sorsa.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.05./
 

 

Bravúros győzelmet arattak a Zempléni Vízilabda Klub sportolói

 

        
                  

Egyesületünk sportolói a hétvégén első alkalommal vettek részt az Északkelet-magyarországi Liga Kupa junior korosztály bajnoki sorozatában és rögtön bravúros győzelemmel tértek haza Nyíregyházáról – küldte az örömhírt Erdei János szakedző, a ZVK szakmai alelnöke…
 



 
 


Erdei János

 

Az első fordulóban nagy meglepetésre kettős győzelmet arattunk, ami számunkra azért jelenthet külön örömöt, mert ebben a korosztályban eddig még nem tudtuk feltérképezni, hogy mire képesek a zempléni fiatalok. Serdülő játékosaim – két első éves ifi játékossal kiegészülve – egyöntetűen nagy lelkesedéssel vállalták a junior bajnokságban való részvételt, ami 21 éves korig biztosít versenyzési lehetőséget a fiatalok számára. Ez azt jelenti, hogy a 15-16-17 éves zempléni gyerekek 20-21 éves felnőtt fiatalokkal vették fel a versenyt.

Junior korosztályban indult – versenyen kívül – a nyíregyházi felnőtt csapat is, akik az idei OB II-es szereplést anyagi okok miatt nem tudták vállalni. Annak érdekében, hogy az idény folyamán ne essenek ki a játékból, illetve segítsék a fiatalok felzárkóztatását, elindultak a regionális bajnokságban, ahol bravúros játékkal, két góllal győzte le őket a zempléni csapat. Győzelmünk azért is figyelemre méltó, mert ez a nyíregyházi csapat tavaly a felnőtt OB II-es bajnokság keleti csoportjának bronzérmese lett.

A másik eredmény – a miskolciak elleni ötgólos győzelem – azért nagyon értékes, mert Diósgyőri Termálfürdő SE néven pontveszteség nélkül jelenleg is vezeti az OB II keleti csoportját az a csapat, amely néhány felnőtt játékos kivételével ezúttal ellenünk szállt harcba Nyíregyházán.

Mindezeket egybevetve ezt a hétvégét öt éves munkánk legkiemelkedőbb sikerének tartom, mert most már tényekkel tudjuk bizonytani, hogy a ZVK a felnőtt OB II-ben is megállná a helyét, amire azt gondolom, méltán lehet büszke mindkét város és a régió is.

Hajrá Zemplén! Hajrá ZVK!  www.zvk.uw.hu


 


Törő Gábor
/2009.11.05./
 

 

Miről tárgyalt a Testület? – gazdasági társaságaink, a Sárospatak kártya és az úszásoktatás

 

        
               

Megtörtént az RFV Sárospatak Városgazdálkodási Nonprofit Kft-nek a 2009. évben nyújtott kölcsönök elszámolása - számol be az ülésről Aros János alpolgármester…
 



 
 


Aros János


Gulybán László


Kiss Csaba

 

A következő napirendi pontban az Innovo Patak Kft-nek nyújtott tagi kölcsönről szóló korábbi határozat visszavonása történt meg, amely arról szólt, hogy ezt a Kft-t elsősorban azzal a céllal hoztuk létre 1 évvel ezelőtt, hogy az úgynevezett Derczó-telek beépítését, illetve az E-raktár átépítését koordinálja. Sajnos a gazdasági helyzet most úgy alakult, hogy ezt a két beruházást mellőznünk kell, hiszen itt üzleteket és lakásokat szerettünk volna kialakítani. Láthattuk, hogy a lakáspiac jelentősen megtorpant, nincs pénzük az embereknek, ezért ezeket úgy felépíteni, hogy nem látjuk biztosítottnak az értékesítését, nem lenne célszerű. Éppen ezért javasolta a képviselőtestület az ügyvezető igazgató fizetésének a csökkentését is, amelyet egyhangúlag elfogadott a képviselőtestület.
Ezzel egyidejűleg kértünk egy beszámolót az igazgató úrtól a piac átalakításával és felújításával kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ha minden reményünk beigazolódik, akkor következő őszre, tehát egy év múlva a jelenlegi MÁV területe - amelyre előremutató tárgyalásokat folytat polgármester úr a MÁV vezetőjével - önkormányzati tulajdonba fog kerülni. A szerződés előkészítése folyamatban van, így itt egy hatalmas, modern, európai igényeknek is megfelelő piac kialakítására kerülhet sor. Ennek a koordinálása is az Innovo Patak Kft. kezelésében van, a tervek készülnek, a pályázat hamarosan benyújtásra kerül és reméljük, hogy egy év múlva át is tudjuk adni a pataki lakosoknak ezt a piaccsarnokot.

Sárospatak kártya bevezetéséről tartottam egy előterjesztést. A Sárospatak kártya elsősorban a patakiak számára kedvezményeket nyújtó lehetőség, amelyben szeretnénk az önkormányzati intézmények által nyújtott szolgáltatásokra bizonyos kedvezményt adni a patakiaknak. Szeretnénk ezt a termál fürdő szolgáltatásaira és szeretnénk, ha ezekhez az önkormányzati kedvezményekhez minél több olyan pataki vállalkozó csatlakozna, aki bizonyos százalék kedvezményt tud adni azoknak a patakiaknak, akik az ő szolgáltatásaikat igénybe veszik. Mivel az irányvonalat a képviselőtestület jóvá hagyta, ezért már a napokban meg fogom kezdeni a tárgyalást elsősorban az intézményeink vezetőivel, másodsorban, pedig azokkal a pataki szolgáltatókkal, akik csatlakozni szeretnének ehhez a kedvezményrendszerhez. A Sárospatak kártya nem tévesztendő össze a szociális kártyával, amelyet Monok vezetett be nemrég. Ezzel kapcsolatban is folytattunk tárgyalásokat a kártya kibocsátóival, azonban nem látjuk a megfelelő törvényi hátteret ahhoz, hogy ezt a szociális kártyát Patakon be tudjuk vezetni.
Még egy kártya, illetve kedvezménytípusról volt szó, ez pedig az idegenforgalmi kártya, amelyet a Patakra látogató turisták vehetnének igénybe, ennek a koordinálása az Újbástya Rendezvénycentrum munkatársainak hatáskörében van.

Úszásoktatással kapcsolatos kiadásokról tartottam egy előterjesztést, hiszen köztudott, hogy kora tavasszal, az addig önkormányzati intézményként működő fürdő átalakult kft-vé. Így azokat a kedvezményeket, amelyeket saját intézményen keresztül tudtunk adni, azoknak a pataki iskoláknak, óvodáknak, oktatási intézményeknek, amelyek az ingyenes úszásoktatás lehetőségével élni szerettek volna, valamilyen más formában kell most már biztosítani, hiszen míg az intézményünk bevételéből ezt el tudtuk engedni, addig a kft-nél ezt nem tehetjük meg.
Éppen ezért döntött úgy a képviselőtestület, hogy továbbra is biztosítva az ingyenes úszásoktatás lehetőségét az intézményeinknek, illetve meghagyjuk ezt a lehetőséget azoknak az oktatási intézményeknek is, amelyek nem a mi fenntartásunkba vannak. Az ő támogatásukra úgy kerül sor, hogy az összeget, amely az előzetes számítások szerint még az idén felhasználásra kerül, az önkormányzat a két érintett intézménynek át fogja utalni. Kiszámoltuk, hiszen eddig azt sem tudtuk, hogy az önkormányzat mennyivel támogatja a gyerekek úszásoktatását. Ez éves szinten majdnem 4 millió forint, tehát ennyivel támogatjuk egyrészt a pataki önkormányzat által fenntartott intézményeket, másrészt pedig azokat a pataki oktatási intézményeket, amelyek más fenntartásban vannak.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.04./
 

 

Vigyázunk az idősekre - közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési előadás a végardói nyugdíjasok részére

 

        
               

A meghívás arról szólt, hogy közlekedéssel és bűnmegelőzéssel kapcsolatos előadást fogunk tartani Végardón a Nyugdíjas Klub tagsága előtt, ami a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy jómagam a közlekedéssel kapcsolatos dolgokat beszéltem meg az idősekkel, míg városunk kapitánya - aki szintén eljött erre a beszélgetésre - tartotta a bűnmegelőzéssel kapcsolatos előadást – számolt be a Végardói Faluházban eltöltött estéről Bujdosó Norbert rendőr törzszászlós…
 



 
 


Bujdosó Norbert

dr. Téglás István

Aros János

 

Először is felhívtam az idősek figyelmét KRESZ változásaira, amelyekkel esetleg nincsenek tisztában. Felhívtam a figyelmüket, hogy hogyan kell közlekedni gyalogosan és kerékpárral, lakott területen belül és kívül. Megbeszéltük azt is, hogy hiába nem kötelező a sárga mellény használata lakott területen belül, de ha valakit elüt egy gépkocsi, megtörténik a baleset, akkor már senkit sem fog az vigasztalni, hogy ez a gépkocsivezető felelőssége és hibája. Ő kerül kórházba, ő szorul ápolásra – tehát célszerű megvédenie magát.

Mindig ezt hirdetjük, hogy nem csak be kell tartani a szabályokat, hanem meg kell előzni a baleseteket, ezért nyomatékosítva hívtam fel a figyelmüket arra, hogy használják a sárga mellényt akkor is, ha nem kötelező. Most már nagyon elterjedt, kis pénzért meg lehet venni ezeket a sárga mellényeket. Akár kerékpáron, akár gyalogosan közlekedjenek, most, hogy már beköszöntött az ősz, korlátozottak a látási viszonyok, az ő érdeküket szolgálja, ha fokozottabban vigyáznak magukra.

Elmondtam nekik azt is, hogy a személygépkocsikban most már nem csak elöl, de a hátsó ülésen is kötelező a biztonsági öv használata, és nem csak lakott területen kívül, hanem lakott területen belül is. Ezt még sokan nem tudták közülük és felhívtam a figyelmet arra is, hogy most már mindenki saját maga felel ezért a szabálysértésért. Tehát ha valaki hátul nem használja a biztonsági övet, akkor nem csak a sofőrt fogják felelősségre vonni, hanem az utast is.
Megkérdeztük dr. Téglás István kapitány úrral az előadás folyamán, hogy kik azok, akik egyedül élnek, egyedül tartózkodnak otthon, és mivel nagyon sok ilyen jelentkező volt, ennek tudatában mondta el a kapitány úr, hogy ne engedjenek be senki idegent a házba, ha vasat gyűjt, vagy bármi másra hivatkozik, például, ha villanyóraállást akar leolvasni, akkor sem. Semmi szín alatt ne engedjenek be senkit, ha egyedül vannak. Hívják át valamelyik szomszédot ilyenkor, hogy jöjjön segíteni. A legfontosabb, hogy a lakásba, de még a portára se engedjünk be senkit.

Már nem úgy van, mint régen, amikor azzal a vendégszeretettel, amellyel ők rendelkeznek, bárkit beengedtek és megkínálták kávéval - sajnos ez már a múlté. Ezek az emberek a csalásra szakosodtak, például a pénzfelváltásra kérik az idős embert és kifigyelik, hogy honnan veszi elő a pénzt - utána elterelik a figyelmét és elviszik a többit.

Tehát nagyon rafinált a társaság, akik erre van szakosodva, a csatornakészítéstől kezdve nagyon sok olyan módszerük van, amivel próbálnak pénzt kicsalni az idősebb emberektől. Ezeket mondta el kapitány úr, illetve szórólapok szétosztásával veszélyt jelző - sípoló hangot kiadó - tárgyakat ajánlott az idősek figyelmébe, amit kis pénzért - 1000 forint körül - meg lehet vásárolni és megint csak a tolvajok elriasztására szolgál, az idősek védelmét segíti.

Ilyen és ehhez hasonló témákról folyt ez a beszélgetés, miközben láttuk, hogy az idősek nagyon jó néven vették a tanácsokat. Érdekelte őket az előadás, melyet követően Aros János alpolgármester úr is szólt hozzájuk néhány szót.


Egyed Attila

 


Kovács Zoltánné


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2009.11.04./
 

 

A testületi ülésről – hogy állunk a fürdővel?

 

        
               

Pataqua Kft. tevékenységéről és a következő napirendi pontban a Kft és az önkormányzat között megkötendő bérleti szerződés elfogadásáról hallottunk egy tájékoztatót Vörös Imre ügyvezető úrtól – folytatta az október végi képviselőtestületi ülésről szóló beszámolóját Aros János alpolgármester…
 



 
 


Vörös Imre


Aros János

 

A képviselőtestület tagjai között is nagy érdeklődésre tartott számot ez a beszámoló és úgy érezzük, hogy a lakosság részéről is fokozott figyelem kíséri a Pataqua Kft. tevékenységét. Ahogyan azt sejtettettük, rekordszámú turista érkezett az új fürdő miatt Sárospatakra, ami most már számokban is egyértelműen látszik.
Több, mint 200 ezer vendég látogatta meg a végardói termál fürdőt! Különösen értékes adat ez, tudva azt, hogy nem a teljes nyári szezonban működött, hanem csak június közepétől tudtuk beindítani a fürdőt, egy négy és fél hónapos megfeszített átépítési munka után.

Ez a 200 ezer vendég mindenképpen örvendetes, és ha látjuk azokat az adatokat, amelyek a bevételre vonatkoznak, akkor mindannyiunk legmerészebb álmát is felülmúlta ez a bevétel, amely még nem teljes, hiszen a nyári szezon letelte után még most jönnek azok a téli hónapok, amelyeknek a kiadási oldala sajnos nagyobb lesz, mint a bevételi.
Pontos számokat csak az év lezárta után fogunk majd látni, azonban mindenképpen úgy tűnik, hogy ez az 500 millió forintos fejlesztés Sárospatak előnyére vált és ezekből a számokból egyértelműen látszik, hogy Sárospatak, Zemplén idegenforgalmi és kulturális központja lett.

A Kft nyereségének egy jó részét az önkormányzat bérleti szerződés formájában vissza fogja venni, hiszen fedezetet kell biztosítani a jelenleg kötvény kibocsátásból származó kamatterheknek és három év múlva, pedig a tőkét is el kell kezdeni törleszteni. Tehát úgymond nekünk ezeket a pénzeket „spájzolni” kell. A képviselőtestület kikötötte, hogy az így az önkormányzathoz került bevétel működési célokra nem használható fel.

Végardói fürdő melletti szálloda beruházásról hallottunk tájékoztatót polgármester úrtól. Itt sajnos a tárgyalások azokkal a vállalkozókkal, akik szerettek volna a mi wellness fürdőnk mellett egy wellness szállodát felépíteni zátonyra futottak, nem tudtunk többet engedni a kértekből. Éppen ezért egy új pályázat kiírását javasolja a képviselőtestület olyan feltételekkel, amely feltételek akkor derültek ki, akkor konkretizálódtak, amikor az előző pályázat nyertesével az egyeztetéseket megkezdtük. Tehát most már minden egyes apró részletre figyelni tudunk, mindent beépítettünk a pályázati kiírásba. Ez a pályázati kiírás még a héten meg is fog jelenni a helyi, és az országos sajtóban és természetesen azokon a nemzetközi helyeken is, amelyekről befektetetni szándékozót várunk.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.04./
 

 

Verseskönyv bemutató

 

        
                 

November 7-én szombaton A Művelődés Háza emeleti részén 16 órai kezdettel ismerheti meg az érdeklődő közönség a Lélek virágai című verseskötetet, melynek szerzője Virágh Sándor lelkész és a sárospataki reformátusok határon túli testvérgyülekezetének költője Hankovszkiné Gergely Ilonka...
 



 
 


Hankovszkiné Gergely Ilonka

 

A magyar testvériség jegyében megszületett könyv különlegessége, hogy ugyanazokról a címekről készült el Patakon és Szatmárban egy-egy alkotás. Tartalmában, hitről, hazáról, természetről, belső értékekről szólnak az üzenetátadó költemények. A könyvbemutatón közreműködik Jászter Beáta, Kádárné Szász Hilda és Simon Norbert.

Az eseményt követően a szerzők dedikálják művüket.
 


Virágh Sándor
 


 

Ref. Lelkészi Hivatal
/2009.11.04./
 

 

Miről tárgyalt a Testület? – beszámoltak az intézményvezetők

 

        
               




 
 


Tóth Tamás

Lendvainé Szendrei Ágnes

Aros János

 

Az október végi képviselőtestületi ülés újabb napirendjeiről számol be ebben a cikkben Aros János alpolgármester, nevezetesen az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, a Mese Óvoda és Bölcsőde és Tagintézményei, a Rendelő Intézet, a Gondozási Központ és a Családsegítő Szakszolgálat vezetőinek előterjesztéseiről…

Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 2008-2009. tanévben végzett munkájáról Tóth Tamás igazgató úr tartott egy tájékoztatót. A gimnázium kitüntetéséhez gratulált még egyszer polgármester úr, hiszen néhány héttel ezelőtt az oktatási minisztertől vett át Tóth Tamás egy nagyon szép elismerést.

Sajnos, mint az összes többi beszámolónál, vagyis az összes többi intézménynél is látható, az önkormányzatokat érintő újabb 120 milliárdos megvonás itt is jelentkezni fog, csökkennek a normatívák.

Eddig az Árpád Vezér Gimnázium- köszönet az Arany János Tehetséggondozó Programnak- úgymond jó helyzetben volt, hiszen nem kellett az önkormányzatnak hozzátenni semmit a költségvetéséhez. A normatívák csökkenése miatt, 10-15 millió forinttal kevesebbet tudunk majd felhasználni a következő évben.

A Mese Óvoda és Bölcsőde és Tagintézményei tevékenységeiről hallottunk Lendvainé Szendrei Ágnes óvodavezetőtől egy tájékoztatót. Igazgatónő elmondta, hogy már készülnek a következő évi átalakításra, hiszen a nyertes pályázat közbeszerzési eljárásának lebonyolítása után, reményeink szerint kora tavasszal elkezdődhet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és ezzel együtt az óvoda átalakítása is.

Ennek következtében föl fog szabadulni a Carolina Óvoda, hiszen a lakótelepi óvoda egy új emeleti szinttel kerül bővítésre, és úgy tűnik, hogy a két épületben - tehát a József Attila útiba és a lakótelepiben - el fognak férni a gyerekek.

Önkormányzat Rendelő Intézetének 2008. évi működéséről, Sárospatak jövőbeni ellátásának helyzetéről, a háziorvosi, sportorvosi ellátásról hallottunk egy beszámolót Keresztúri Ferencné intézményvezetőtől. A képviselőtestület több tagja is köszönetét és gratulációját fejezte ki az eredményes működéshez.

A személyes Gondoskodást Nyújtó Szociális Intézmények szakmai munkájáról Papp Imréné, a Gondozási Központ vezetője és Molnár Marianna a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat vezetője tartott beszámolót, melyet szintén egyhangúlag elfogadott a képviselőtestület.


Keresztúri Ferencné

Papp Imréné

Molnár Marianna


 

Törő Gábor
/2009.11.03./
 

 

Megkezdődött a színházi bérletes sorozat A Művelődés Házában

 

        
               

Turay Ida és a Magyarországi Szerb Színház Ariano Suassuna: A KUTYA TESTAMENTUMA című kétrészes zenés komédiájával kezdődött a 11. színházi évad A Művelődés Házában, október végén – adott hírt Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő az évad sikeres kezdéséről…
 



 
 


Csatlósné Komáromi Katalin

 

Ariano Suassuna brazil író remek társadalmi szatírájához Mikó István írt zenét, ami igazi latin hangulatot teremtett. A főbb szerepeket Mikó István, Hűvösvölgyi Ildikó és Benkő Péter játszották. A darabot Mikó István rendezte.

Ez az évad újdonságot is hozott a sorozat résztvevőinek. A közönség szavazatai alapján sárospataki Pécsi Sándor díjjal jutalmazzuk a legjobb alakítást nyújtó színésznőt, színészt és a legjobb társulatot. Az elismeréseket a szezon végén nyújtjuk át az arra érdemeseknek egy társasági esemény keretében.

A sorozat következő darabja (december 1-jén, kedden) D. L. Coburn: KOPOGÓS RÖMI (tragi)komédiája lesz a Száguldó Orfeum előadásában.


 

További Levi fotók >>>

/2009.11.03./
 

 

Köszönet a temetői lombseprésért - egységben az erő!

 

        
               

A kegyeleti ünnepek méltó megünnepléséhez hozzájárult az a segítség, amit a fenntartó Református Egyházközség a Lokálpatrióták Egyesületétől és a Kommunális Szervezet dolgozóitól kapott – fejezi ki köszönetét Virágh Sándor református lelkész mindazoknak, akik a temető rendbetételében részt vettek…
 



 
 


Virágh Sándor

 

A temető az előző évek kitartó munkája nyomán most már méltó történelmi híréhez, viszont a gereblyés emberi segítség jól jött a hirtelen nagy mennyiségben lehullt száraz falevelek összegyűjtésében. Köszönetet mondunk Saláta László elnök úrnak a szervezésért, és a munka jutalmául elkészített nagyszerű halászléért.

Köszönjük Emri úrnak a Kommunális Szervezet több napon keresztül rendelkezésre bocsátott gereblyéseit. Köszönet Kiss József és Kiss Csaba urak brigádvezetői, koordináló munkájáért, valamint minden megjelent segítőnek.

A példás összefogás, a találkozás eredményessé tette a napot, hozzájárult városunk szebbé tételéhez. Különösen a régebb idő óta most hazatérők vették észre a pozitív változásokat, és dicséretüket örömmel továbbítom a közös munkában fáradozók felé.
 


 

Református Lelkészi Hivatal
/2009.11.03./
 

 

Miről tárgyalt a Testület? – munkanélküliség, a luxusadó eltörlése, közterület-használat

 

        
               

2009. október 30-án pénteken 9 órától tartotta rendes képviselőtestületi ülését Sárospatak Város Önkormányzata. Több mint 30 napirendi pont tárgyalásához kezdtünk hozzá, éppen ezért szükséges volt a jó haladás érdekében, hogy a testületi ülést megelőző bizottsági üléseken minden egyes napirendi pontot alaposan és részletesen megtárgyaljanak a bizottságok, hogy a képviselőtestületi ülésre már előkészített állapotban jöjjenek vissza ezek az anyagok – számol be az ülésről Aros János alpolgármester…
 



 
 


Aros János


Baranyi József

 

A jó előkészítésnek köszönhetően vita tulajdonképpen már nem is nagyon zajlott, hanem az előzetesen meghallgatott információk alapján döntött a képviselőtestület. A két ülés között tett legfontosabb intézkedésekről hallottunk egy beszámolót polgármester úrtól. Ez egy nagyon tartalmas beszámoló volt, hiszen szeptember eleje óta nem volt rendes testületi ülés, kizárólag rendkívüli ülések voltak, így egy hosszas beszámolóra került sor, amit tudomásul vett a képviselőtestület.

Lejárt határidejű határozatok végrehajtását az Ügyrendi és Jogi Bizottság egyhangúlag javasolta elfogadásra, ezt így el is fogadta a képviselőtestület.

A foglalkoztatás helyzetéről, a munkanélküliség alakulásáról Baranyi József, az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Sárospataki Kirendeltségének vezetője tartott egy tájékoztatót, amelyben sajnálatosan láttuk azt, hogy a munkájuk, s erőfeszítéseik ellenére - mint ahogy az ország minden településén – Sárospatakon is nőtt a munkával nem rendelkezők száma. Elmondtam a véleményem a képviselőtestületi ülésen, mely szerint néhány évvel ezelőtt a jelenlegi kormánytól azt hallottuk, hogy 400 ezer új munkahelyet fog teremteni, ezzel szemben 500 ezer munkanélküli van jelenleg is, és tulajdonképpen minden erőfeszítés ellenére a munkával nem rendelkezők száma sajnálatos módon tovább nő.

Előterjesztés az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról szóló rendelet alkotásáról - volt a következő napirendi pontunk, amelynek az előterjesztője aljegyző asszony volt.

Az állattartásról szóló rendelet módosítására is sor került, aminek elsősorban az volt az indoka, hogy új jogszabályokat kellett átvezetni a mi helyi rendeletünkben is. Ez rendben megtörtént, egyhangúlag támogatta a képviselőtestület.

A luxusadóról szóló rendelet hatályon kívül helyezése volt a 4. napirendi pontunk. Ezt az adót akkor is sok kritika érte, amikor bevezették. Sárospatakon sajnos senki nincs olyan anyagi helyzetben, hogy a luxusadó rá vonatkozott volna. A sajnost azért mondom, mert ez azt jelenti, hogy több 10 milliós, 100 milliós ingatlannal kellene annak rendelkeznie, akire ez az adó kivethető lenne, ilyen pedig Sárospatakon és környékén nincs. Szeretném ennél a napirendi pontnál elmondani, hogy bár a kormány lehetővé tenné a helyi önkormányzatoknak újabb adók - elsősorban ingatlanadók – bevezetését - Sárospatak Város Önkormányzata, ezzel eddig sem élt, és a jövőben sem kíván élni - nem szeretnénk, nem akarjuk újabb adókkal terhelni a lakosságot.

Közterület használat engedélyezésével kapcsolatos rendelet módosítására is sor került. Most már egyértelmű, hogy - elsősorban a fürdő területén - melyek azok a helyek, amelyeket a következő nyári szezonban is szeretnénk kiadni. Ez nem jelent változást az eddigiekhez képest, hiszen már tavaly is csak a fürdő felső bejáratánál, az úgynevezett Faház büféhez adtunk ki zöldségesnek engedélyt. A másik - a Határ utcai - oldalon a fürdő bejáratánál - pedig beszüntetjük az árusítást és csak fent, a parkoló kezdeténél lesz lehetőségük az árusoknak közterület-foglalási engedélyt kérni.

Az ülés folytatásáról újabb cikkben számolunk be!


 

Törő Gábor
/2009.11.03./
 

 

Két baleset a hónap utolsó napján

 

        
               

Két anyagi kárral járó közlekedési baleset is történt 2009. október 31-én, az egyik Sárospatakon, a másik pedig Kenézlőn. Mindkettőről Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője nyilatkozott…
 



 
 


Bacsó Tibor

 

2009. október 31-én 12 óra körül anyagi kárral járó közlekedési baleset történt Kenézlőn, ahol Suzuki személygépkocsival közlekedett a Nagyváradi út felől az Aradi út irányába egy helyi lakos. A Nagyváradi út az Aradi útnak elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtáblával jelezve van alárendelve. Ennek ellenére a gépkocsivezető úgy hajtott rá, és akart áthaladni egyenesen az Aradi az úton, hogy nem adott továbbhaladási elsőbbséget az azon Sárospatak irányába, szabályosan közlekedő személygépkocsinak. Ennek következtében összeütköztek, melynek során személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett. A baleset bekövetkeztét szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Ugyanezen a napon Sárospatakon is történt egy anyagi kárral járó közlekedési baleset, a Sárospatak Széldomb utca és a Szuhay Mihály utca kereszteződésében. Egy helyi lakos közlekedett arra, az általa vezetett személygépkocsival. A kereszteződéshez érve lassítani kívánt, de figyelmetlensége miatt a fékpedál helyett a gázpedálra lépett, így a gépkocsi a kereszteződésbe behaladt és a Szuhay Mihály úton egy kapubejárónak ütközött. Az ütközés erejétől a kapu kinyílt és az udvaron üresen álló gépkocsinak is nekiütközött.
Személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett. Ezt a balesetet is szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a Sárospataki Rendőrkapitányság. 


 


Törő Gábor
/2009.11.02./
 

 

A királyok borának városában játszott focicsapatunk

 

        
               

Hűvös őszi időben látogattunk e nevezetes helyre. Ők a tabella 5. helyén állnak, de tudnak meglepetést okozni „sajátságos” pályájuk miatt. Célunk a három pont megszerzése volt lehetőleg sérülés nélkül – küldte tudósítását Koscsó István, az STV Baráti Kör elnöke…
 



 
 


Lukács István

Kistóth István

 

Ennek szellemében egész mérkőzésen fölényben játszottunk. Bár sok helyzetet kihagytunk de a győzelem egy percig sem volt kétséges. A mérkőzés után Pothurszky Roland menyasszonyának jóvoltából Tarcalon vendégeskedett a csapat. A mérkőzés jellegzetes pillanatait a képeken tekinthetik meg.

Zsófi József edző véleménye a látottakról: Magas fordulatszámon kezdtük a mérkőzést Tokaj csapata ellen. Eredményeiket nézve veszélyes csapatnak tűntek, mert a pontjaik jelentős részét otthon szerzik, de a legrosszabb pálya címért is versenyben vannak szerintem. A mérkőzés jól kezdődött, az elején lőttünk szép támadásból egy gólt, majd növelni tudtuk az előnyünket. Jól játszott a csapat, harcosan, agresszívan és gólra törően. A második félidőben a cserékhez nyúltam így azok is lehetőséget kaptak, akik kevesebbet játszottak. Így is több helyzetet kialakítva jutottunk az ellenfél kapujához, de már csak egyszer tudtunk betalálni. Örülök a biztos győzelemnek.
Elsősorban Espák Pál, Kecskés Tamás, Zsófi Dávid, Szőke Zoltán és Lukács István játékával voltam elégedett.

A mérkőzés végén Kistóth Pista bácsit kérdeztem meg a látottakról, aki a pataki csapat egyik legidősebb szurkolója, s a vendégszereplésekre még busszal, vonattal is elkíséri a csapatot.
Véleménye: Az egész meccsen szinte mi támadtunk, a kapusunknak szinte semmi dolga nem volt. A pálya rossz minőségű. Nem volt szép játék, de győztünk. Legjobban Lukács István gólja tetszett, ezért neki adjuk a pezsgőt.

Ifjúsági csapatunknak a tokajiak vezetése után sikerült elrabolnia egy pontot.(1:1) Gratulálunk Mindenkinek! Hajrá Patak!
A további mérkőzésekről a honlapon található eseménynaptárban találunk információt.


 

További fotók>>>

Koscsó István, az STV Baráti Kör elnöke
/2009.11.02./
 

 

Megkezdődött az ovis úszásoktatás, illetve vízhez szoktatás

 

        
               

2009. október 8-án, csütörtökön a Mese Óvoda és Bölcsőde intézmény óvodásai megkezdték és azóta már harmadik hete gyakorolják is az uszodalátogatást – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes intézményvezető...
 



 
 


Lendvainé Szendrei Ágnes

 

A Pataqua Kft. ügyvezetésével többszöri, eredményes egyeztetés után az elsők között sikerült a megállapodást aláírni és ezt követően elsőként igénybe venni a tanmedencét .
Ez azt jelenti, hogy mindhárom intézményegységben a nagycsoportos gyermekek számára heti egy alkalommal biztosítani tudjuk az úszás, ill. a vízhez szoktatás lehetőségét. A megállapodás értelmében Sárospatak Város Önkormányzata téríti a gyermekek és kísérőik számára a belépőjegyek árát.

A Mese Óvoda és Bölcsőde intézménye biztosítja a szakképzett és nagy gyakorlattal rendelkező úszásoktatót valamennyi intézményegység számára, Ujjné Tausz Katalin óvodapedagógus személyében. A szülőknek – mivel az óvodában az úszásoktatás nem alapfeladat – így csupán a gyermekek utaztatásához, azaz a buszköltséghez kell hozzájárulniuk egy minimális, 150 Ft/fő/alkalom összeg erejéig.

Ennek ismeretében jelenleg a székhelyintézményből 38, a Carolina Tagóvodából 25 gyermek jelentkezőnk van. A Kincskereső Tagóvodába járó óvodások a 2009/10-es nevelési év II. félévében kezdik az uszodalátogatást. Várhatóan ott is ilyen nagy érdeklődés lesz a szolgáltatás iránt.


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.02./
 

 

Megújult a Református Kollégium Csónakháza

 

        
               

2009. október 17-én, a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány jubileumi ünnepségének keretében avatták fel a Kollégium megújult csónakházát. Az eseményen jelen volt az Alapítvány kuratóriuma, a Kollégium Gimnáziumának tanárai, valamint számos volt- és jelenlegi pataki diák. A Sárospataki Református Kollégium vezetését Végh Balázs közigazgató képviselte, aki a rendezvénysorozat házigazdájaként vett részt a jubileumi rendezvényeken…
 



 
 


Végh Balázs

 

Köszöntőjében Lipiczki Imre tanár úr, DSE-elnök számolt be a csónakház felújítási folyamatáról. Elmondta, hogy a csónakház felújítása és a DSE kezelésébe kerülése egy régóta dédelgetett terv megvalósulását jelenti. Röviden vázolta a felújítás főbb mozzanatait, kezdve a régi komptest kiemelésétől, az új úszóstég vízrebocsátásán át, az épület külső- és belső renoválási munkálatainak a bemutatásáig.

Beszéde végén köszönetet mondott az adományozóknak, különös tekintettel a Sárospataki Református Kollégium Alapítványra, amely 1-1 millió forinttal támogatta a felújítást és a csónakvásárlást. A felújítás hiányzó összegét a Kollégium saját erőből állta.
Megköszönte a munkálatokban részt vevő tanárok - különös tekintettel Berencsy István tanár úrra - diákok és szülők segítségét is.

A köszöntőt követően a jelenlévők megtekinthették a Csónakház épületét és az elvégzett munkálatokat, majd az Alapítvány vendégházában egy közös bográcsozás keretében beszélhették át a létesítményhez köthető élményeiket és jövőbeni reményeiket.


Lipiczki Imre

 

Törő Gábor
/2009.11.01./
 

 

A dióveréstől a kukoricatörésig mindent kipróbáltak az ovisok

 

        
               

A Kincskereső Tagóvoda néphagyományőrző csoportjaiban nagy esemény zajlott október 26 - Dömötör napja - tájékán. A csoportok apraja-nagyjával, a szülők, nagyszülők meghívására sok szép, kellemes munkálkodásban vettünk részt - dióverésen, alma-szőlő szüreten, zöldségásáson, tökgyűjtésen, kukoricatörésen – számol be az ovisok betakarítási munkálatairól Kovács Lászlóné néphagyományőrző munkaközösség vezető…
 



 
 


Kovács Lászlóné

 

A termésekből a gyerekek és az óvónénikkel ötletes, fantáziadús termésbábokat készítettünk, melyekből kiállítást rendeztünk a zsibongóban.
A szülőket, vendégeinket estére hívtuk vissza az óvodába. A töklámpások hangulata, a sült tök illata csalogatta az érdeklődőket. A gyerekek játéka, vidámsága, meséje fokozta, tette széppé az este hangulatát. A tökből faragott lámpások, tökvicsorok a gyerekek, felnőttek keze által lett változatos, vigyorgó, suttogó…

"Szája sarkán kaján mosoly,
tűz lobog a szemében...
Sárga tökből faragták ki,
Vigyorog az egészen."

Köszönet érte a szülőknek, nagyszülőknek, hogy volt hová mennünk gyűjteni, és volt miből közösen "alkotnunk".
Egy izgalmas, élménydús, hagyományokra épülő, jeles napot élhettünk át együtt.


 

További fotók>>>                További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2009.11.01./
 

 

Háromszor verte vissza a trükkös támadást

 

Van megoldás a trükkös tolvajokkal szemben! Egy 89 éves harsányi nő gyakorlatilag háromszor hiúsította meg az úgynevezett trükkös tolvajok szándékát, így azok zsákmány nélkül távoztak, sőt hátrahagytak egy zsák hagymát.

Az első támadás
Pár nappal ezelőtt egy 89 éves harsányi nő kinyitotta kertkapuját, mivel délidő volt, s várta, hogy meghozzák az ebédjét, majd bement a lakásba. Pár perc múlva arra lett figyelmes, hogy egy számára idegen férfi megjelenik a portáján egy zsák hagymával. Az idegen férfi a házigazda kérdésére válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat küldte a terményt. A nyugdíjas közölte, hogy ő nem vár és nem kért semmilyen ilyen jellegű küldeményt, majd erélyesen felszólította a zsákos embert,
hogy távozzon, aki ennek eleget is tett, bár a hagymát az udvaron hagyta.

A második támadás
Kisvártatva újra megjelent a 89 éves néni portáján egy másik férfival, aki újabb csali mesével állt elő, s mint mondta a hagyma mellé pénzt is hoztak. De sajnos csak 20 000 forintos bankjegyük van, amit fel kellene váltani. Az idős nő kellő határozottsággal tudatta hívatlan vendégeivel, hogy nem akar semmilyen pénzt felváltani. A férfiak ekkor alkudozni kezdtek, mondták, akkor egy 10 000 forintost, 1000 forintost osszon ketté. A válasz egy újabb nem volt.

A harmadik támadás
Mintegy utolsó esélyként a férfiak azt találták mondani, hogy akkor adja vissza azt a 20 000 forintos bankjegyet, amit az előbb adták át. Ez a próbálkozás már a néninek is sok volt, hiszen semmilyen bankjegy nem  került hozzá, ezért közölte, hogy hamarosan itt lesz a gondozója, egyben hívja a rendőrséget, ha nem mennek ki a portájáról azonnal, amit meg is tettek.
 
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozást indított az elkövetők kézre kerítésének érdekében. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövetők más, harsányi idős embernél is hasonló módon próbálkoztak.

Figyelem!
Amennyiben a média hírcsatornáin keresztül értesülnek az ilyen és hasonló jellegű bűncselekményekről, akkor figyelmeztessék szomszédjaikat, ismerőseiket, hogy másokat ne tévesszenek meg az elkövetők, és bármilyen gyanús körülmény esetén azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon!

Összegzett tapasztalatok:
A bűnelkövetők különböző kitalált történettel jutnak be a sértettek lakásába, ahol az ott lakók figyelmét elterelve értékeit, de elsősorban készpénzüket tulajdonítják el.
A tettesek (2-3 személy) általában a következő fals történetekkel keresik fel kiszemelt áldozataikat:

● Tartoznak az ott lakó egyik rokonának, és a kölcsönt szeretnék
visszafizetni,
● Zöldséget, szenet, fát árulnak,
● Vasat, hulladékot, papírt vásárolnak,
● Valamilyen intézménytől pénzt, adományt hoztak

Az is előfordulhat, hogy az elkövetők arra kérik az érintetteteket, hogy a náluk lévő 20 000 forintos bankjegyet váltsák fel. A váltópénz előkeresése alkalmával kifigyelik, hogy áldozatuk hol tartja a pénzét, majd egyikük egy pohár vizet kér, vagy más indokkal a lakás/kert egy távolabbi pontjára csalják az áldozatukat, s miközben
elterelik a figyelmét, a másik elkövető eltulajdonítja a tulajdonos értékeit, készpénzét.

Válasz trükkök: Ha rosszullétre hivatkozva idegenek vizet kérnek, ajánlják fel, hogy értesítik a mentőszolgálatot. Ha készpénzt akarnak Önökkel felváltatni, javasolják a legközelebbi pénztárgéppel rendelkező üzletet.



 
 


A Miskolci Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda
/2009.11.01./

 

 

20 éves a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány

 

        
               

A Sárospataki Református Kollégium Alapítvány 20. születésnapja alkalmából jubileumi hétvégét tartott, október 16-17-én Sárospatakon. Bár a mentor előadások – öregdiákok találkozása a mostaniakkal – már délután elkezdődtek, a hivatalos megnyitóra és a Pataki Diákság Emlékoszlopának megkoszorúzására csak késő délután került sor az Iskolakertben…
 



 
 


Lőrincz Szabolcs


 Dr. Bolvári-Takács Gábor


Dr. Tukacs Béla


Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó
 

 

A jubileumi programsorozatot dr. Dudás Lóránt (2001/A), a kuratórium tagja nyitotta meg, majd a megjelenteket Dr.Hörcsik Richárd (1974/D) országgyűlési képviselő, Sárospatak város polgármestere köszöntötte, aki visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a Kollégium visszakerült az egyház kezelésébe.

Dr. Tukacs Béla (1938/A) - aki az Alapítvány tiszteletbeli elnöke – a nemzet sorsáért aggódó, a problémákat tisztán látó, 90 éves ember jajkiáltása volt, a fiatalokat is megszégyenítő szónoki képességekkel.
A gimnázium tógába öltözött énekkara látványnak is szép volt a régi tornaterem előtt, és az énekük is jól hangzott az „Iskolakert bólintgató fái” alatt Bak Adrienn tanárnő vezényletével…

A rendezvénysorozat 2. napja az iskola udvarán kezdődött, ahol Jászay Pál egykori pataki diák emléktábláját avattuk fel születésének 200. évfordulója alkalmából. Dr. Bolvári-Takács Gábor (1985/A) ismertette a fiatalon – 43 éves korában – elhunyt reformkori politikus, történetíró életútját, aki a MTA tagja és a Batthyány-kormány miniszterelnöki hivatalának vezetője volt – amint az emléktáblán is olvasható.

A jubileumi rendezvénysorozat részeként Szabó Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány egyik alapító tagja az erre az alkalomra készült kiadványát mutatta be, amely az Alapítvány első 20 évéről szól. A könyv borítóját 600 név díszíti, azok neve olvasható itt, akik adományaikkal segítették az Alapítványt, illetve azon keresztül Alma Materüket – volt iskolájukat. Szabó Csaba elmondta, hogy az adományok között kisebb és nagyobb összegek is szerepelnek, de számukra a kicsi éppen olyan értékes, hiszen a szándék ugyanaz, a Kollégium segítése.

A könyvbemutató a gimnázium egyik tantermében volt megtartva, az ezt követő fogadásra a főépület egyik boltíves termében került sor.

Alapítványunknak a célja az, hogy a Kollégiumot segítse a törekvéseiben, hogy olyan diákokat neveljen, akik a világra nyitottak, akik a hitüket megtartják, akik a pataki szellemiséghez hűségesek – fogalmazta meg az alapítvány célját Lőrincz Szabolcs (1988/A), a kuratórium elnöke…
Ez a legfontosabb és az alapítvány ezt anyagilag és szellemileg igyekezett támogatni az elmúlt 21 esztendő során. Ennek volt sok konkrét megnyilvánulása, programok, beruházások, különböző ösztöndíjak támogatása anyagilag, és részt vettünk a pataki öregdiákok szervezete, a PADISZ újjáalakításában, a Kollégiumhoz hűséges diákok összefogásában, ennek az erőnek az egyik alakítója az Alapítvány volt.
Az elmúlt 20 évben ez volt a legfontosabb és a jövőben is ezt szeretném, hogy az Alapítvány támogassa a Kollégiumot annak érdekében, hogy Patak európai szellemiségű embereket nevelhessen.

Ezt a jubileumi hétvégét azért szerveztük, mert úgy gondoltuk, hogy meg kell állni egy pillanatra, hogy áttekinthessük, mit tettünk az elmúlt 20 évben. Egy kicsit ünnepelhessünk is, hiszen van mit ünnepelni, és végig gondolhassuk, hogy hogyan akarunk a jövőben tovább menni. Gyűljenek itt össze erre az alkalomra azok a személyek, akik ebben a folyamatban – akár az iskola, akár a fenntartó, akár az öregdiákok részéről is – rész vesznek. Találkozzanak, beszélgessenek, és legyen ez egy alkalom arra, hogy gondolatokat tudjunk cserélni arról, hogy a jövőt hogyan tudnánk a leghatékonyabban formálni.

Mint házigazda köszöntötte a megjelenteket Végh Balázs a Sárospataki Református Kollégium közigazgatója, aki beszédében méltatta Sárospataki Református Kollégium Alapítvány segítő tevékenységét. Friss példaként említette a Bodrog-parti Csónakházat, aminek megújításához 2 millió Ft-ot kaptak a Sárospataki Református Kollégium Alapítványtól, ami 1-1 millió forintot adományozott felújításra és felszerelés bővítésére. Ehhez hozzátették a Kollégium részéről mindazt, ami még kellett, hogy egy megújult, megszépült csónakház álljon a Bodrog-parton.
A felújított csónakház átadására ugyanezen a napon, délután került sor.

Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó (1981/B) a gimnázium és általános iskola igazgatónője egy riportban szólt nagy elismeréssel és hálával szólt az Alapítvány tevékenységéről…
Oktató-nevelő munkánk során gyakran találkozunk olyan feladatokkal, amelyeket a meglévő anyagi eszközeinkkel önállóan nem tudunk megoldani. Minden olyan esetben, amikor segítséget kérünk az Alapítványtól megjelennek, személyes megjelenésükkel, erkölcsi mellénk állásukkal, s - nem utolsó sorban - anyagi támogatásukkal támogatják az iskolát.

Ebéd után – miután a Csónakházat is megtekintették - a Bertalan-ház udvarán kerülhetett sor arra bizonyos beszélgetésre, ami már a jövőről szólt, hogy a következő 20 év is legalább ilyen eredményes legyen…

 


 

Törő Gábor
/2009.11.01./
 


Dr.Dudás Lóránt



Végh Balázs
 


Dr.Hörcsik Richárd


Szabó Csaba
 

Emlékezés halottainkra

 

        
               

Ez a hétvége a halottainkra való emlékezés jegyében telik el. Bár hivatalosan Mindenszentek ünnepe van november elsején, Halottak Napja pedig november másodikán, e hétvége során a legtöbb család eleget tesz ennek a szomorú erkölcsi kötelességének…
 



 
 


 

 

Mint ahogy szeretni sem csak karácsonykor szeretünk, a halottainkra is emlékezünk minden nap - csak ilyenkor kicsit „látványosabban”. Ilyenkor elhalmozzuk szeretteink sírját virágokkal, gyertyát, mécsest gyújtunk. Gyakran rokonokkal is összetalálkozunk a síroknál.

Halottak Napján szebbek az emlékezések, év közben pedig mélyebbek. Ha év közben megyünk ki egy csendes temetőbe - sokszor csak gondolatban - és egyedül vagyunk, a könnyeink hamarabb elerednek. Akkor jobban el tudunk merengeni a múlton, hogy a hozzátartozónk mit jelentett nekünk…

Azért ilyenkor is érdemes kimennünk, nappal nagyon szép, ahogy virágba borul a temető, este pedig a millió gyertya fénye beragyogja a fákat…
 


 

Cziczer Katalin
/2009.11.01./
 

Szabad utat kap az új piac építése

        
               

Összesen 28 napirendi pontot tárgyalt október végi ülésén a Gazdasági, Idegenforgalmi és Városfejlesztési bizottság, amelyekből Erdős Tamás, a bizottság elnöke két témát emelt ki. Elsőként a fürdőt érintő kérdésekről szólt, majd a leendő új piacról…
 


Erdős Tamás
 

 

Kaptunk egy beszámolót a fürdő ügyvezető igazgatójától, az idei, elmúlt nyári szezonról, ami a nyitástól, tehát június 12-től számítva, szeptember 30-ig mutatja be az idei eredményeket. Jelentősen túlszárnyaltuk ezen az idei csonka nyáron is a korábbi évek látogatói létszámát és árbevételét is, tehát ez már mindenképpen azt mutatja, hogy a fejlesztések eredménye rövidtávon is mutatkozik. Másik kérdés, hogy bérleti díj formájában az önkormányzat milyen összeget tud a fürdőből az éves nyereség terhére visszavenni. A harmadik kérdés, pedig a jövő, a fürdő melletti szálloda-beruházás egy új szakaszába érkezett, hiszen az előző pályázat eredménytelen lett, így új pályázatot hirdettünk.

A további napirendek kapcsán egy örömhírrel is szolgálhatok: a MÁV a hajdani használtcikk piac területére vonatkozó ajánlatunkat elfogadta, a kölcsönösen kialkudott vételár a MÁV számára megfelelő, így a napokban reményeink szerint pontot tehetünk a telek megvásárlására, ami nem kis dolog, hiszen ezzel ismét évtizedes problémát oldottunk meg. 1991 óta van egy érvényes bérleti szerződése a városnak, ami most már durván 2 millió forint évente. Ha kiszámoljuk, hogy eddig mennyi bérleti díjat fizettünk ki, abból az összegből bőségesen megvehettük volna már a telket, hogyha lett volna rá lehetőség. Most lesz erre mód, tehát a piac projektnek és a piacfejlesztésnek reményeink szerint most már nem lesz akadálya.


 

Cziczer Katalin
/2009.11.01./
 

 

Diákkoráról írt kisregényt az egykori pataki diák

 

        
               

2009. október. 20-án Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című könyvét ismerhették meg az érdeklődő kisdiákok, szülők, pedagógusok. A Lorántffy-teremben megrendezett író-olvasó találkozót a Református Pedagógiai Intézet és a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolája szervezte.
 



 
 


Tóth-Máthé Miklós

 Dr. Komáromy Sándor

 

A gyermekregényt Dr. Komáromy Sándor főiskolai tanár ajánlotta az olvasóközönségnek. A könyvbemutatót a szerző szavalata valamint a kisrefisek dramatizálása tette még színesebbé.

A kisregény népszerűségét igazolja, hogy immár harmadszor került nyomtatásba, ezúttal a Református Pedagógiai Intézet kiadásában. Illusztrációit Dunszt István grafikus készítette.

Ami a könyv hátoldalán van:
„Tatár Marci hallgatja a sorstársakat, és közben magára gondol. Nem valószínű, hogy az éjszaka alatt csoda történjen. Márpedig ha nincs csoda, akkor marad a rossz bizonyítvány, amit haza kell küldeni a szülőknek, és a többire jobb nem is gondolni. Hogy lehetne elkerülni mindezt? És ekkor felvillan benne az egyetlen lehetőség, ami talán eddig is ott bujkált a tudatában pecúrlétének fél esztendeje alatt.
– Szökjünk meg… – mondja rekedten az izgalomtól.”
(részlet a regényből)

Kik azok a pecúrok? Sárospatakon nevezték így a legkisebb (picúr) gimnazistákat, akik a felsőbb évesek felügyelete alatt edződve próbálnak helytállni és barátokat szerezni az elkövetkezendő gimnazista évekre. Tóth-Máthé Miklós Pecúrok című regénye a második világháború után néhány évvel játszódik Óváralján (Sárospatakon) a nagy múltú Kollégiumban, ahová az ország minden részéről sereglenek a 10 év körüli fiatal iskolások.

Tatár Marci és barátai számos mulatságos és kínos kalandon keresztül válnak pecúrokból igazi sárospataki diákokká. Mindeközben Marci titkon írói pályára készül (cowboy-regényt ír), megismerkedik élete első szerelmével és szökni készül.


 

További fotók>>>
 
Törő Gábor
/2009.11.01./