Archív
2012. október
Mindenszentek ünnepére készülve |
|
Október 31-én,
szerdán a reformáció ünnepe lesz, csütörtökön – elsején –
pedig hagyományosan, Mindenszentek alkalmából látogatnak ki a
sárospatakiak és az innen elszármazottak a temetőkbe, hogy leróják
kegyeletüket elhunyt szeretteik felé – hívja fel Olvasóink figyelmét
Aros János polgármester a közelgő ünnepre, s kíván
mindenkinek kegyeletben teljes emlékezést…
( a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|
Aros János |
|
Erre az alkalomra
készülve már két héttel ezelőtt elkezdtük a Kommunális Szervezettel
rendbe tenni, méltóvá tenni a temetőinket az ünnepre. Ez megtörtént,
a temetők szépen rendbe hozva, megtisztítva várják az oda
látogatókat.
Tisztelettel szeretnék mindenkit megkérni, hogy az ilyenkor szokásos
nagy forgalomra való tekintettel mindenki figyeljen fokozottan az
autójára. Ne hagyják nyitva a járműveket, és ne hagyjanak benne
látható módon semmit, ami vonzaná a tolvajokat.
Mi megerősített szolgálattal fogunk a polgárőrséggel és a
rendőrséggel is rendelkezésre állni ezekben a napokban, ezen a
hosszú hétvégén. Emellett azért szükség lesz rá, hogy mindannyian
figyeljünk egymásra, és vigyázzunk értékeinkre.
Méltóságteljes megemlékezést és ünnepet kívánok mindenkinek! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.31./
|
|
Fekete zászló leng
a Városháza épületén, ami a városvezetés tiszteletét fejezi a
2012. október 27-én elhunyt Tóth József iránt, aki a
várossá válás időszakában, jó másfél évtizeden át volt Sárospatak
első számú vezetője. Aros János polgármester és a Képviselő
Testület őszinte részvétét fejezi ki a köztiszteletben álló személy
családjának…
|
|
|
|
Tóth József
|
|
Négy másik mellé egy
újabb gyászjelentés került a héten a katolikus temető bejáratánál
lévő táblára: Tóth József 83. - eseményekben gazdag év után -
elhunyt. Bár a név gyakori, mégis, a tábla előtt megállók mindegyike
tudja, hogy kiről van szó. Arról a Tóth Józsefről - a
„tanácselnökről”, akinek közel 16 éves vezetése alatt a poros
községből ismét város lett.
,
Tóth József 1929. október 2-án született Sárospatakon. Itt járt
elemi és polgári iskolába, majd tanítóképzőbe is, a
magyar-történelem szakos tanári diplomáját pedig Egerben szerezte
meg.
Kezdetben Györgytarlón, majd Tiszakarádon tanított, ahol rövid időn
belül Pócsi István igazgató – a híres rózsanemesítő – helyettese
lett, 27 éves korában pedig igazgató.
Innen került 1967. januártól, 37 évesen Sárospatakra a Községi
Tanács élére. Ebben az időben Sárospatakon a csorda reggel a Berek
felé menet és este visszafelé végigment a városon, a kockaköves
Rákóczi úton volt a település egyetlen kútfővel működő benzinkútja
és a Hild tér helyén még földszintes házak húzódtak.
Eltelt 16 év és ez idő alatt a poros községből igazi – nem csak cím
szerinti - város lett. A városi rangot Sárospatak 1968. augusztus
20-án – több mint száz év szünet után - nyerte vissza. Nagy számban
valósultak meg különböző fejlesztések. A köves, vagy földutakból az
évek során aszfalt utak lettek, kiépült a vízvezeték és a szennyvíz
hálózat. Új épületek új utcák (a Comenius, Bartók Béla) sora, sőt új
városrész is épült, hiszen a város ebben az időben indult meg déli
irányba terjeszkedni. A néhai trinitárius kolostor épületéből
Borostyán szálló lett, majd - jóval később – felépült a Bodrog
Hotel. A végardói termálfürdő úszó- és gyermekmedencével, új
kabinsorokkal gyarapodott.
Mi kellett ehhez? Akkoriban a városi címmel több feladat, de
magasabb normatív támogatás, fejlesztési lehetőség járt. Sok
munkával, a támogatások hatékony felhasználásával és a városban
működő cégek, valamint a lakosság megnyerésével, bevonásával
lehetett ennyi mindent megvalósítani. A fejlesztési tervek
jóváhagyásában és megvalósításában sokat segítettek Sárospataknak a
város régi és új barátai, köztük az innen elszármazottak és a pataki
öregdiákok is. Tóth József – és az akkori, szakemberekkel kibővült
városvezetés - ezzel a lehetőséggel jól sáfárkodott, megkereste és
megnyerte őket az egyes fejlesztési elképzelések megvalósításához. A
pataki öregdiákok – közülük kiemelném a sárospataki galériát
adományával gazdagító Béres Ferencet – mellett olyan művészeket,
Domján Józsefet és Andrássy Kurta Jánost is megnyert Sárospataknak,
akiknek előtte semmi kötődése nem volt a városhoz - nem itt
születtek, nem itt jártak iskolába -, mégis életművüket hagyták
ránk:.
Megnyerte továbbá a Tüdőgondozó főorvosának Lázi doktor urat, aki
hívására Hódmezővásárhelyről költözött Sárospatakra - Lázi doktor
úrhoz évtizedeken keresztül minden bajunkkal mehettünk.
Mint iskolaváros is, megőrizte pozícióját ez időszakban Sárospatak.
A Tanítóképző Főiskola, a Zeneiskola és a Rákóczi Gimnázium is jó
színvonalon dolgozott, ami mellett országos hírünket erősítették a
Sárospataki Diáknapok, a nyári fafaragó táborok, a nagyvilágban
pedig a Nyári Kollégium, amelyre távolra szakadt magyarok gyermekei
érkeztek, főként Észak-Amerikából.
Ekkor alakultak ki az első testvérvárosi kapcsolatok, a
„vasfüggönyön” kívüli városokkal, Collegnoval és Rodostóval,
valamint Neu-Brandenburggal.
Az egykori Gépállomásból kialakult a Csepeli Kerékpár és
Varrógépgyár, ami fénykorában több mint 800 főt foglalkoztatott és
új lendületet kapott az egykori cserépkályhagyár is.
Ebben az időszakban nőtt ki a földből a Tompa utcai tüdőgondozó, a
Rendelőintézet, az ÉMÁSZ épülete, a kor jellemzőjeként a Pártház, a
Móricz Kollégium, a Petőfi Iskola, majd a Gyakorló Általános Iskola
új épülete is. Természetesen kockaházak, lapos tetővel, mivel akkor
ilyeneket lehetett építeni és egy egész lakótelep - de nem a
történelmi városrészben - mint oly sok helyen, hanem -, a település
egy beépítetlen részén, a volt nagyvásártelepen.
Ekkortól tette le Sárospatakon a kézjegyét Makovecz Imre, akinek
alkotásai új arculatot adtak Sárospataknak. A Művelődés Háza építése
is Tóth József idejében kezdődött el, amit azóta is büszkén mutatunk
meg a városba érkezőknek.
A Művelődés Háza átadásakor, 1983-ban már nem volt tanácselnök.
1989-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Gyakorló Iskola
igazgatójaként dolgozott tovább.
Most azt mondanánk, hogy egy menedzser típusú polgármester volt, aki
mindig pedánsan járt, emellett megnyerő és egyszerű volt. Sokat tett
Sárospatakért és ezt nem felejti el Neki a város. 3 gyermeke, 7
unokája - és egy egész város gyászolja.
Nyugodjon békében! |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.31./
|
XV. MOGYI – SUSI NEMZETKÖZI KÉZILABDA
és LABDARÚGÓ TORNA |
|
2012. október 28-án
rendezte meg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola azt a
nemzetközi kézilabda és labdarúgó tornát, melyen 5
korosztály, 16 csapata vett részt és ami egyben – a 2002-ben
születetteknek – INTERLIGA forduló is volt - számolt be Belicza
János szervező...
|
|
|
|
Belicza János |
|
Az eseményen részt
vett korosztályok:
- 1999-2000-es lány KÉZILABDA TORNA
- 2002-es fiú LABDARÚGÓ TORNA (interliga bajnoki forduló)
- 2003-2004-es fiú LABDARÚGÓ TORNA
A nagyszabású rendezvény a Sárospataki Sportpályán (2002-ben
születettek), a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
tornacsarnokában (2003-2004-ben születettek) és az Árpád Vezér
Gimnázium sportcsarnokában (1999-2000-ben születettek) került
megrendezésre. A kilátogató nézők, a mérkőzéseken szép gólokat,
tehetséges gyerekeket és ügyes megoldásokat láthattak. A labdarúgó
torna főszponzora a MOGYI Kft. volt.
A kupán nagy küzdelem volt, ahol a gyermekek érmeket, okleveleket
kaptak a játék öröme mellett. Az egész napos rendezvény igazi sport
csemege volt, hiszen volt olyan SUSI-s korosztály, amely most
mutatkozott be először Sárospatakon, ráadásul Magyarország egyik
legerősebb sportiskolája is jelen volt az eseményen, a Nyírsuli
„személyében”. Külön öröm a SUSI-s nagycsaládnak, hogy a 2002-ben
született Vachter tanítványok – először az Interliga küzdelmei során
– aranyérmet szereztek! A részletes eredmény lista a
www.susi.mlap.hu –n megtalálható. A foci kupán résztvevő csapatok:
Nagybánya (Románia), KAC Kassa (Szlovákia), Nyíregyházi Sportiskola
- Nyírsuli, Görög FS, Kisvárda, Hajdúnánás, Mátészalka,
Hajdúszoboszló, Nyíregyházi Kertváros, BTE Bendegúz – Edelény,
Sárospataki Utánpótlásnevelő SI - SUSI. A SUSI vezetői, Aros Jánost
– Sárospatak Város polgármesterét, Sikora Attilát – Sárospatak Város
alpolgármesterét, és Szvitankó Tamást – a Humán bizottság elnökét
kérte fel a díjátadásra. A mérkőzéseket Tuss István, Tuss Péter,
Tarjányi István és Vinnai István sporttársak vezették.
Összességében e rendezvény jó alkalmat nyújtott arra, hogy a SUSI
csapatai megfelelően felkészüljenek a további eseményekre. A
szervezők büszkék arra, hogy neves egyesületek utánpótlás csapatai
vettek részt a tornán és az idei utolsó interliga bajnoki
mérkőzéseknek méltó házigazdái lehettek. Hírek még a SUSI életéből:
a sportiskola edzői ettől a tanévtől, már Bodrogolasziban és
Kenézlőn is tartanak foglalkozásokat. A vezetők büszkék arra, hogy
két olyan edzőjük is van, akik 2012 októberében a Magyar Labdarúgó
Szövetség díját vehették át Telkiben, a tanévindító fesztiválon. Az
elismerést Vachter Tamás (Rákóczi DSE) és Gönczy Zoltán (Árvay DSE)
edzők kapták, Buzánszky Jenő bácsitól és Nyilasi Tibortól. A hatodik
SUSI-s Karácsonyi Sportfesztivált idén is megrendezi az egyesület,
mégpedig december 17-én.
EREDMÉNYEK:KÉZILABDA - 1999-2000-ben születettek (lány):
1. HAJDÚNÁNÁS
2. SUSI
3. MÁTÉSZALKA
4. KISVÁRDA
A sárospataki csapat névsora: – játékosok;Bajzát Emese, Csordás
Dóra, Hardon Réka, Hauser Petra, Horváth Inez, Krenyitzky Sarolta,
Perényi Julia, Rák Petra, Szabó Eszter, Zombori Gréta – játékosok;
Hardon Csaba – edző.
LABDARÚGÁS - 2002-ben születettek:
1. SUSI
2. NYÍRSULI
3. HAJDÚSZOBOSZLÓ
4. NAGYBÁNYA
5. GÖRÖG FS
6. MÁTÉSZALKA
A sárospataki csapat névsora: VACHTER FANNI, SZEMÁN ESZTER, KOVÁCS
ZSOMBOR, BABA JÁNOS, HALÁSZ DÁNIEL, BATTA GERGŐ, HUNYADI BENCE,
TAGAI ANDRÁS, MÓZES TAMÁS, ARDÓ ALEX, GÓCS BÁLINT, PAPP ZSOMBOR,
SZENDREI GÁBOR, BODNÁR TAMÁS – játékosok; Vachter Tamás és Nagy
István Csaba – edzők.
2003-2004-ben születettek:
1. KAC KASSA
2. BTE BENDEGÚZ - EDELÉNY
3. NYÍREGYHÁZI KERTVÁROS
4. SUSI PIROS
5. SUSI FEHÉR
6. SUSI KÉK
A sárospataki csapat névsora: Tamás Erik, Fridrik Patrik, Bódi Ádám,
Sohajda András, Karászi Róbert, Miczák Márk, Tallárom Balázs, Sereg
Bendegúz, Lovas Dominik, Toniati Luca, Bódisz Ábel, Czinke Nimród,
Repei Mátyás, Moheb Ashya, Fárzin, Kerékgyártó Bálint, Kerékgyártó
Milán, Pausán Bencze, Sprencz Ádám, Golej Bálint, Dandás Leila,
Balogh Gréta, Hunyadi Gergő, Barna Dávid, Szabó Dániel, Borsós Máté,
Séra Attila – játékosok; Gönczy Zoltán és Punyi Gyula – edzők.
A XV. MOGYI – SUSI NEMZETKÖZI KÉZILABDA és LABDARÚGÓ TORNA
támogatói: MOGYI Kereskedelmi Kft., Sárospatak Város
Önkormányzata, Sárospatak újság, A SZÜLŐK, akik nélkül nem lenne
SUSI!, Árpád Vezér Gimnázium, Vay Miklós Református Szakképző
Iskola, Sárospataki Torna Club – STC, Árvay DSE, Rákóczi DSE, Refi
DSE, ÁVG DSE, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, II. Rákóczi
Ferenc Általános Iskola, Református Kollégium Gimnáziuma és
Általános Iskolája, CIB Bank, K@H – Sárospatak, Zemplén Televízió,
Észak Magyarország, www.sarospatak.hu, www.borsodsport.hu,
www.boon.hu, www.patakinfo.hu, Hunyadi ABC.
HAJRÁ SÁROSPATAK! HAJRÁ SUSI!
www.susi.mlap.hu |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.31./
|
Biztonságban a Halottak Napi hosszú
hétvégén is |
|
A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt
évekhez hasonlóan kiemelt figyelmet fordít a „Halottak Napjához”
kapcsolódó megemlékezési időszakra. Ilyenkor várhatóan nagy
számban kelnek útra az emberek, hogy leróják kegyeletüket a
temetőkben. A Rendőrség kiemelt fontosságú feladatának tartja, hogy
a megnövekedett forgalom miatti kellemetlenségeket enyhítse,
illetőleg lehetőségeihez mérten mérsékelje a nagy tömeggel járó
helyzetek balesetveszélyét, valamint megelőzze az események
nyugalmát megzavaró bűncselekmények elkövetését...(
a fotók illusztrációk)
|
|
|
|
|
|
Ezen az ünnepen nagyon
sokan látogatják meg hozzátartozóik sírját, így a temetők környékén,
az oda vezető utakon, de általában is a közutakon, a
tömegközlekedési járműveken zsúfoltsággal számolhatunk.
A megemlékezés kegyeleti jellegére tekintettel a rendőrség
fokozottan ellenőrzi a temetők környékét ebben az időszakban, a
közterületi szolgálatot ellátó állomány rendőri intézkedései során
feladata elsősorban segítő jellegű. A forgalom kezelésére, a
balesetveszély csökkentésére, az ünnep nyugalmát veszélyeztető
szabálysértések és bűncselekmények megelőzésére irányulnak.
A rendőri intézkedések során fokozott figyelmet fordítanak a járőrök
a temetők környékén a forgalom folyamatosságának biztosítására, a
közlekedést akadályozó szabálytalan parkolások megakadályozására,
megelőzésére, a bizonytalan, kellő helyismerettel nem rendelkező
járművezetők segítésére, a tömegközlekedési eszközök akadálytalan
forgalmának elősegítésére, a gyalogosok áthaladásának elősegítésére.
A tömegközlekedésben részt vevők nagy száma, a növekvő személy- és
gépjárműforgalom indokolttá teszi, hogy ebben az időszakban a
rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a gépjárműlopások- és
feltörések, az alkalmi lopások, a „trükkös” lopások, valamint a
zseblopások megelőzésére.
Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében kérünk mindenkit, hogy a
hosszú hétvége során legyenek körültekintők, tartsák be a közúti
előírásokat. Lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se
veszítsék el türelmüket. Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a
megemlékezésé.
Információs háttér:
Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából szeretteinkre
emlékezünk. Mindazokra, akik sajnos már nem lehetnek velünk.
Ebben az időszakban gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak,
akik mindössze a közeli temetőbe gyalogolnak ki, a legtöbben
ugyanakkor autóba ülnek, s az ország távolabbi részeibe is elutaznak
azért, hogy leróják kegyeletüket, s elhelyezzék a megemlékezés és a
szeretet virágait. Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak az
átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére.
Ezekben a napokban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő,
s a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb
haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik
türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást
mindenképpen kerülni kell, hiszen az gyakran vezet közlekedési
balesethez, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg. Nem
lehet elégszer hangsúlyozni, hogy súlyos sérülés, vagy közúti
tragédia már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhet.
Javasoljuk, hogy az utazás előtt ellenőrizzék gépkocsijuk műszaki
állapotát, s amennyiben még nem tették, szereltessék fel a téli
gumiabroncsokat. Bár ezeknek a gumiabroncsoknak a használata nem
kötelező, ugyanakkor +7 Cş alatt a biztonságos közlekedés érdekében
feltétlenül ajánlott. Kérjük, hogy minden esetben az időjárási,
látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási
sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék
figyelembe.
A gyalogosok külön figyelmet érdemelnek, hiszen ők a
közlekedés legvédtelenebb képviselői. Amennyiben kellő
helyismerettel nem rendelkeznek, javasoljuk, hogy készítsenek
útvonaltervet.
A tömegközlekedési eszközöket igénybe vevők – amennyiben van
rá mód – lehetőség szerint használják ki a pályaudvari érték- és
csomagmegőrzőket. A közlekedési eszközökön és a temetők környékén
fokozottan figyeljenek a zsebtolvajok, alkalmi tolvajok
megjelenésére.
A gépjárműlopások, illetve a gépjárművekből történő lopások, a
bűncselekmények igen nagy százalékát teszik ki, ezért fontos, hogy a
jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt mindig zárják le,
mielőtt az autót elhagyják, még akkor is, ha rövid időre távoznak.
Az indító kulcsot tartsák maguknál, hogy azt ne tudja illetéktelen
megszerezni. Amennyiben lehetőségük van rá, parkoljanak arra
kijelölt őrzött parkolóban. Az esti órákban pedig olyan helyet
válasszanak, ahol jó a közvilágítás, illetőleg a parkolóhely
belátható és forgalmas. Mielőtt elindulnak a járművel, győződjenek
meg arról, hogy a jármű zárszerkezete és az ablakok érintetlenek,
mert az azokon látható sérülések feltörésre, vagy annak kísérletére
utalhatnak. Lehetőség szerint alkalmazzanak mechanikai és
elektronikus vagyonvédelmi biztonsági rendszereket, eszközöket,
melyek beszerelését szakműhelyben végeztessék el.
Amennyiben észlelték, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket,
mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a
rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható 107, vagy 112-es
segélyhívó-számokon. A bűncselekmény helyszínét ne változtassák meg!
Ennek célja, hogy eredeti állapotban megőrizzék a helyszínen lévő
nyomokat, amíg azok rögzítése meg nem történik. Ha a helyszín
megváltoztatása elkerülhetetlen volt (pl.: elsősegélynyújtás,
közveszély elhárítás stb.), azt a kiérkező rendőrjárőrnek, a
helyszíni szemle bizottság vezetőjének jelezni kell.
Az úgynevezett alkalmi lopások elkerülése érdekében, célszerű
egyfajta védelmi mechanizmust kialakítani, amely hatásos az értékek
megóvására. Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak, mint például a
kerékpárok, csomagok, táskák, illetőleg egyéb értékek könnyű prédát
jelentenek az elkövetőknek, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása
nélkül is, könnyedén eltulajdoníthatnak.
A kerékpárlopások megelőzése érdekében jól látható, forgalmas
helyen zárják le kerékpárjaikat, ahol a gyalogos forgalomnak
legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben! A
tartozékokat, mint pl.: sebesség mérő órát, lámpát, kulacsot,
pumpát, illetve mindazt, ami mozdítható a kerékpárról, vegyék le és
vigyék magukkal! Jegyezzék fel kerékpárjaik azonosításra alkalmas
jellemzőit, ismertető jegyeit (típus, vázszám, méret, szín,
felszerelések, sérülések, stb.)! Az eltűnt kerékpárt a rendőrségnek
ezen ismertető jegyek alapján van módja felkutatni. Gravírozással,
illetve az egyre elterjedtebb, ún. mikropontos jelölési rendszer
alkalmazásával egyedi azonosító jelekkel is elláthatják a kétkerekű
járműveket. Használjanak legalább két, jó minőségű, masszív zárat! A
lakat (zár) lehetőleg olyan legyen, amely a vázat és a kerekeket is
átéri! A kerék és a váz legyen mindig együtt, egy stabil tárgyhoz
(pl. fa, kerékpártároló, korlát, stb.) rögzítve!
Míg az alkalmi lopásoknál az elkövető a figyelmetlenségüket
használja ki, addig a trükkös lopások esetében szándékosan idéznek
elő olyan helyzeteket vagy szituációkat, amelyekkel erőszak
alkalmazása nélkül követhetik el a lopást. Trükkös lopásoknak
nevezzük azokat a bűncselekményeket, amelyek során az elkövetők
valamilyen módon elterelik a sértettek figyelmét, és az emberi
jóhiszeműségre építve értékeiket jogtalanul megszerzik,
eltulajdonítják.
A trükkös lopások megelőzése érdekében javasoljuk, hogy legyenek
kicsit gyanakvóbbak, tartózkodóbbak, ne hagyjanak látható helyen
semmilyen iratot és értéket a gépkocsiban! Ha kiszállnak a járműből,
minden esetben zárják le a gépkocsit, még akkor is, ha nem
távolodnak el tőle!
A „trükkös tolvajok” gyakori módszere, hogy sérülést okoznak a
sértett autójának kerekén, majd amikor az áldozat/sértett később
megállásra kényszerül, figyelmét elterelve ellopják az elérhető
értéktárgyakat. Jellemző lehet az is, hogy az elkövetők
fényjelzéssel, mutogatással jeleznek a sértettnek, majd miután az
megáll, valamilyen nem létező műszaki hibára hivatkozva elterelik a
gyanútlan autós figyelmét és a nyitott járművéből az értékeket
eltulajdonítják.
Előfordulhat, hogy a tolvajok információkérés ürügyével állítják
meg a kiszemelt áldozatot, és a fentiekhez hasonló módszerek
alkalmazásával károsítják meg. A trükkös lopás kategóriájába
sorolható a rendőri jelleg színlelésével, és a nagyobb városokban a
pénzintézetek környékén a pénz felvételét követően elkövetett lopás
is. A fenti esetek többségében, a sértett csak később észleli a
lopás tényét.
A zseblopásokat jellemzően az utcán, illetőleg tömegközlekedési
eszközökön, piacokon és bevásárlóközpontokban követik el. Éppen
ezért pénzüket, bankkártyájukat, valamint egyéb értékeiket már akkor
tegyék biztonságos, nem látható helyre, amikor elindulnak otthonról.
Lehetőség szerint kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat,
az irataikat, a telefonjukat. A PIN-kódot ne tartsák a bankkártya
mellett! Igyekezzenek azt megjegyezni, vagy a kártyától jól
elkülönített helyre, nem felismerhető módon feljegyezni! Ne
tartsanak maguknál sok készpénzt, lehetőleg bankkártyával
fizessenek.
Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek! A pénz- és irattárcát
ne a táska, kosár tetején tartsák, de még a nadrág hátsó zsebeiben
sincsenek biztonságban, csak a belső zsebek kínálnak megfelelő
védelmet. Pénzüket kisebb címletekben, több helyen, irataikat pedig
a lakás- és gépkocsijuk kulcsaitól elkülönítve tárolják! Hűvösebb
időben a vastagabb felsőruházat miatt kevésbé lehet érezni, ha
valaki belenyúl a zsebükbe, ezért külső zsebben ne tartsanak
értéket! Tömegközlekedési eszközökön, különösen a fel- és
leszállások alkalmával figyeljenek környezetükre, kézi-, illetve
válltáskájukat szorítsák testükhöz és azt mindig tartsák maguk
előtt.
Ha mégis megtörtént a lopás, és észre is vették a tolvaj
cselekményét, lehetőség szerint ne szálljanak szembe a támadóval,
mert általában nem egyedül „dolgozik”! Hívjanak segítséget,
értesítsék a rendőrséget! Ha az iratok mellett a lakáskulcsot is
elvitték, sürgősen cseréljenek zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt
el, azt azonnal tiltsák azt le! Használjanak olyan, a kereskedelmi
forgalomban kapható pénztárcát, mely egy kis lánccal az övhöz vagy a
táskához rögzíthető. |
|
|
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2012.10.31./
|
Vayisok a határátkelőknél |
|
|
|
Dr. Téglás Zsolt |
|
A sárospataki Vay
Miklós Református Szakképző Iskola közlekedés szakmacsoportjának 20
fős diákcsapata 2012. október 25-én a Nemzeti Fejlesztési
Minisztérium és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
támogatásával megvalósuló projektben vállalt aktív együttműködést a
magyar-szlovák határszakaszon – nyilatkozta Dr. Téglás Zsolt,
igazgató...
A diákok 11 határátkelőhelyen (Pácin, Karos, Sátoraljaújhely,
Felsőregmec, Alsóregmec, Vilyvitány, Hollóháza, Füzérkomlós, Kéked,
stb.) végeztek közlekedési és területfejlesztési adatok gyűjtésére
irányuló kérdőíves felméréseket a Vám- és Pénzügyőrség, valamint a
Rendőrség közreműködésével. A tanulók tartalmas szakmai napját sok
élmény és tapasztalat fűszerezte, melyről az iskolában diáktársaik
számára fényképes beszámolót fognak november elején összeállítani. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.30./
|
Elkezdődött a 2012/2013-as színházi
sorozat |
|
|
|
Csatlósné Komáromi Katalin |
|
Az idei évad első
előadására október 24-én 19 órától került sor. Az est folyamán
Koltai Róbert rendezésében André-Fényes-Szenes: LULU címmel egy
fergeteges vígjátékot láthatott a közönség szerelemmel, zenével,
valamint Fényes Szabolcs és Szenes Iván mára már klasszikusnak
számító slágereivel - számolt be Csatlósné Komáromi Katalin,
A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatónője...
A két felvonásban bemutatott darabot vastapssal köszönte meg a
szentendrei Száguldó Orfeum Színház színészeinek a pataki
színházlátogatók közössége.
Sorozatunk november 27-én 19 órakor folytatódik Dr. Vitéz
Miklós-Vadnai László: MESEAUTÓ c. zenés vígjátékával, melyet a
budapesti Körúti Színház előadásában tekinthetünk meg. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.30./
|
Még két hétig ellenőrzik ingyen a
világítást |
|
Egy előre bejelentett
rendőrségi akció indult november 15-ig LÁTNI ÉS LÁTSZANI címmel.
Ennek keretében a gépjárművünk világítását ellenőrzik,
valamint azt, hogy mi kilátunk-e az autóból (rendben vannak-e pl. az
ablaktörlők). Azért hirdetik meg előre, hogy mindenkinek legyen
ideje erre felkészülni, s végső soron, hogy kevesebb baleset legyen
a látási viszonyok romlásából adódóan…
|
|
|
|
|
|
Ehhez segítséget is
nyújtanak, regisztrált szakszervizeket szerveztek be, akik az akció
kezdetéig ingyen átvizsgálják az autónk világítási rendszerét.
Sárospatakon is van egy ilyen ellenőrzési pont, az Árpád
utcai Autójavító Kft (AFIT). Átvizsgálás után ott egy kártyát is
adnak, amit felmutatva a rendőrök már nem vizsgálgatják az autót.
Hasonló megállapodásuk OPTIKÁKKAL is vannak, de még eddig
sárospataki optika nincs azok névsorában, akik ingyenes
szemvizsgálatot végeznének ugyanezen akció keretében. Érdemes
figyelni a
www.latnieslatszani.hu honlapot, ahová bizonyára felkerül még
sárospataki optikus is.
A hivatalos, rendőrségi közlemény erről: Látni és látszani - Nagy
őszi országos baleset-megelőzési akció Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
is!
Ősszel a közlekedési baleseteknél jellemző, hogy a járművezetők nem
az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik
járműveiket. Ebben az évszakban a legtöbb problémát a csúszós út és
a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden
járművezető megfelelően felkészítse járművét - és természetesen
saját magát - ezekre a körülményekre.
Látni és látszani - Élni és életben hagyni
Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a korábbi
évekhez hasonlóan 2012. október 15-től november 15-ig meghirdette
a „Látni és Látszani” elnevezésű kampányát. Ennek elsődleges
indoka, hogy az időjárási viszonyok ősszel, illetve télen
folyamatosan változnak, és ezzel együtt az út, - és látási viszonyok
is romlanak, melyek a közlekedésbiztonságra is kedvezőtlen hatást
gyakorolnak.
A kampányidőszak: A kampány során arra buzdítják a
gépjárművezetőket, hogy vizsgáltassák át az autójukat,
ellenőriztessék látásukat, s mindezt térítésmentesen az akcióban
résztvevő szakszervizeknél és optikusoknál.
A szervizek térítésmentesen vizsgálják át (október 15-től
november 15-ig):
- lámpák, fényvisszaverő elemek működését, a lámpatestek állapotát,
rögzítettségét,
- fényvetőegységek állapotát,
- világítási tulajdonságaikat.
A megjelent gépjárművezető részére a szervizek külön a kampányra
készített tanúsítványt és a tervek szerint a szélvédőre
kiragasztható matricát adnak. Ezek igazolják, hogy a jármű az
átvizsgálás alkalmával megfelelt a műszaki előírásoknak. Mindez
természetesen nem jelenti azt, hogy a tanúsítvány a közúti
ellenőrzés során az esetlegesen feltárt szabályszegés alól
mentesítést ad.
A kampány másik eleme a gépjárművezetők látásellenőrzése. Ennek
keretében a kezdeményezéshez csatlakozó optikus szakember
megállapítja, hogy szükség van-e a járművezető szemének korrekciós
segítségre, ha kell meghatározza a dioptria mértékét és tanácsot ad
megfelelő szemüveg elkészítéséhez.
Az ellenőrzési időszak:
A Rendőrség 2012. november 15. és 2012. december 15. között a
forgalomban résztvevő járművek, valamint az álló járművek
kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását kiemelten
ellenőrzi. |
|
|
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tájékoztatása
alapján - B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2012.10.29./
|
Kiss Manyi emlékkiállítás érkezett
Sárospatakra |
|
A színházi évad
nyitányaként vándorkiállítás várja az érdeklődőket A Sárospataki
Művelődés Házában. A tavaly útjára indult Kiss Manyi
születésének 100. évfordulójára készült tárlat Záhony,
Kolozsvár, Miskolc és számos nagyváros után érkezett Sárospatakra a
befogadó intézménybe. A kiállítás anyagára sokan voltak kíváncsiak,
akárcsak a színésznőre egész élete során, hiszen számos mítosz
lengte körül. A kiállítást Csatlósné Komáromi Katalin
igazgatónő nyitotta meg…
|
|
|
|
Kiss Manyi
|
|
A Művelődés Háza több,
mint 10 éve befogadó színházként működik. Természetesen azok az
élmények, színházi szerepek és egyéb Kiss Manyira jellemző dolgok,
amelyek ezekből a kiállítási posztamensekből kiderülnek, tovább
erősíthetik azt a mítoszt, amely a 20. század egyik legnagyobb
színésznője körül él, akit mi is megmutatunk arról az oldaláról,
hogy de jó a habos sütemény… Remélem, hogy aki ide eljön, akár egy
egyszerű sétára, akár egy tüzetesebb tanulmányozásra, még jobban
megismerheti Őt.
Kiss Manyi gyermekkorában zongoraművésznek készült, de már 14 évesen
a kolozsvári Izsó Miklós-féle Színi Tanodába járt, első szerepét is
itt kapta. Pályafutása kezdetén, szubrett és komika szerepeket
alakított. 1932. után egy ideig olasz artista férjével külföldi
cirkuszokban lépett fel.
Operettszínházi szerződése után drámai szerepeket is kapott, majd
számos, pontosan 99 filmben szerepelt. Imádta a közönség, sokan most
is odaadással emlékeznek a színésznőre.
A Kiss Manyi emlékkiállításon színháztörténeti ritkaságokat,
dokumentumokat, fényképeket tekinthet meg a közönség A Művelődés
Háza emeleti társalgójában… |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.29./
|
Miről tárgyalt a Testület? |
|
Október 26-án tartotta
képviselő-testületünk a rendes október havi testületi ülését,
amikor sok napirendi pontot tárgyaltunk és napirend előtt is volt
néhány fontos megbeszélni valónk. Ekkor számolt be Dr. Hörcsik
Richárd országgyűlési képviselő az elmúlt két éves, Parlamentben
végzett munkájáról. Igen részletes és tartalmas beszámolót kaptunk a
képviselő úrtól, amelyben elmondta azokat az eseményeket, amelyeket
Zemplénért, ill. Sárospatakért végzett ebben az időszakban.
Képviselő-testületünk és polgármester úr is megköszönte a
beszámolót, aki további együttműködést is kért tőle – kezdte
tájékoztatását az október végi testületi üléstől Sikora Attila
alpolgármester…
|
|
|
|
Sikora Attila
Dr. Hörcsik Richárd
|
|
Ugyancsak napirend
előtt került sor két változás bejelentésére, hiszen Sárospatak
jegyzője, ill. alpolgármester asszonya is járási hivatali vezetői
megbízást kapott, dr. Komáromi Éva a Sárospataki Járás vezetője
lesz, dr. Szabó Rita pedig a Tokaji Járás vezetője. Így az ő
megbízatásuk itt, a Sárospataki Önkormányzatnál megszűnik.
Mindkettőjüknek megköszöntük az eddigi tevékenységét és további sok
sikert kívántunk számukra. Mindemellett természetesen az elválás nem
olyan szigorúan vett, hiszen a Sárospataki Járással továbbra is
együttműködik önkormányzatunk és szomszédos járás vezetőjével is jó
kapcsolatot szeretnénk fenntartani.
.
Ezután került sor a Végardó Fürdő területén lévő üzlethelyiségek
bérleti jogára benyújtott pályázatok elbírálásáról. Minden egyes
üzlethelyiségre érkezett be ajánlat és a győztesek kihirdetésére
került sor. Két olyan üzlethelyiség volt, ahol nem volt eredményes a
pályázat, itt új kiírásra kerül sor, tehát, aki esetleg érintett,
vagy érdekli, figyelje a kiírást, mert ez a két üzlethelyiség újra
megpályáztatásra kerül.
Ez után olyan módosításokra került sor, amelyek egy része törvényi
előírásunk, pl. az állatok tartásáról szóló rendeletnek a határon
kívül helyezése, hiszen született egy felsőbb törvényi szabályozás,
amely megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák az
állattartást.
Előterjesztés hangzott el az önkormányzat tulajdanában lévő
lakások bérletére vonatkozó szabályzásról, ahol egy inflációt
követő, 5%-os bérleti díjemelésre kerül sor 2013. január 1-től.
Ugyanilyen változás lesz a nem lakás céljára szolgáló önkormányzati
tulajdonoknál. Ott ugyancsak 5%-kal növeljük a 2013-től esedékes
bérleti díjakat.
Ezután beszámolót hallottunk a Pataqa Kft.
igazgatóasszonyától az első ľ évről, amelyben elmondta, hogy a fürdő
az elvárásoknak megfelelően teljesített, s így azt a elvárt bérleti
díjat tudja teljesíteni az önkormányzat felé. Örülünk ennek, hiszen
ez komoly bevételi forrás önkormányzatunknak. Itt elhangzott
kérdésként a sátor helyzete - többen kérdezték, hogy mikor kerül
erre sor. Ha minden jól megy, akkor ma már itt van az új sátor és
egy hétig be is zár a fürdő, hiszen a sátor felállítására idő kell,
de remélhetőleg november 5-től igazgató asszony ígérete szerint már
a fedett sátorban tud üzemelni tovább a fürdő.
Aztán néhány olyan napirendre került sor, amely az önkormányzat
feladatait kötelezően előíró feladatokról szólt: pl.
reorganizációs tervről, ill. a belső ellenőrzési tervek
elfogadásáról.
A következő fontos napirendünk volt a közoktatási intézményeink
további működtetéséről szóló döntés, amiről szeptemberben
született egy szándéknyilatkozat. Ezt kellett most megerősítenünk.
Arról döntöttünk, hogy az iskoláinkat átadjuk fenntartásra,
működtetésre az államnak, hiszen január 1-jétől ezt törvény írja
elő.
Ennek alapján a következő napirendben ezeknek az oktatási
intézményeknek az alapító okiratát is módosítanunk kellett. Ez
is megtörtént, ill. néhány olyan napirend volt még, többek között a
START munkaprogramokban szerzett gépeket a Kommunális Szervezet
számára adtuk használatába.
Ezenkívül zárt ülésben Jó Tanuló, Jó Sportoló díjak kiosztásáról
döntöttünk. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.29./
|
Sok ötletes és szép munka érkezett a
Tourinform iroda által hirdetett rajzversenyre |
|
A Tourinform
Sárospatak, a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan rajzpályázatot
hirdetett, melynek eredményhirdetésére és a kiállítás
megnyitójára 2012. október 25-én 14 órától az Újbástya
Rendezvénycentrumban várták az érdeklődőket, tájékoztatta
szerkesztőségünket Bosch Ágnes irodavezető...
|
|
|
|
Bosch Ágnes |
|
Az alsó tagozatos
diákok a Lakóhelyem értékei, szépségei témakörben, a felső tagozatos
tanulók a Környezetvédelem témakörben összesen 111 alkotást
készítettek. A gyermekek munkáját Sándor Zsuzsa főiskolai
docens véleményezte.
A díjazottak:
Lakóhelyem értékei, szépségei témakörben 1 – 4. évfolyam:
1. Roy-Leeman László 1. osztály – Komlóskai Ruszin Nemzetiségi
Általános Művelődési Központ Általános Iskolája- Komlóska
2. Révész Benedek 4. osztály – Gyöngyszem Német Nemzetiségi
Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda - Hercegkút
3. Veres Zoé 1. osztály – Általános Művelődési Központ Általános
Iskolája Vámosújfalu
Környezetvédelem 5 – 7. évfolyam
1. Dékány Kolos 6. osztály – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola -
Sárospatak
2. Perhács Roland 6. osztály – Komlóskai Ruszin Nemzetiségi
Általános Művelődési Központ Általános Iskolája- Komlóska
3. Durányik Bianka 7. osztály – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
- Sárospatak
A kiállítás 2012. november 15-ig, keddtől - szombatig 8-16 óra
között tekinthető meg az Újbástya Rendezvényencentrumban. |
Sándor Zsuzsa |
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.28./
|
Sikerült fordítani Szendrőn |
|
A megyei I.
osztályú bajnokság 2. fordulójában Szendrőre látogatott az ÁVDSE
Sárospatak sakkcsapata október 21-én. A mérkőzés elején
hidegzuhanyként hatott, hogy a hazai csapat gyorsan elhúzott 5-1-re,
így nehéz helyzetbe kerültünk - számolt be Tóth Tamás
sakkozó...
|
|
|
|
Tóth Tamás
|
|
Azonban a hátralévő
partik mindegyikét sikerült győztesen befejezni, így sikerélménnyel
gazdagodva távoztunk vendéglátóinktól:
Szendrő VSSZK – ÁVDSE Sárospatak 5 – 7
Győztek:
Kovács Tamás, Tóth Tamás, Simai Gábor, Kanyog Gergő, Nagy Zsolt,
Pogácsás Panna,
Döntetlen:
Balogh László, Lendák Lajos
Következő mérkőzésünk december 16-án 10 órától lesz az Árpád
Vezér Gimnáziumban, mikor is Kazincbarcikát látjuk vendégül.
Az előtte lévő hétvégén, december 8-án szombaton szeretettel
várunk mindenkit a CIB Bank Mikulás Kupára, melyen két
csoportban zajlanak majd a küzdelmek: külön mérik össze erejüket a
14 év alattiak, külön a felnőttek. Értékes díjak várják leendő
gazdáikat! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.28./
|
Széltánc – Gál Halász Anna
könyvbemutatója |
|
2012. október 16-án az
Őszi Könyvtári Napok keretében került sor Gál Halász Anna
legújabb könyvének bemutatására. A szerző első kötete 2004-ben
látott napvilágot „Mint az aszú” címen, azóta évente egy-két új műve
jelenik meg. Meséskönyvei a legkisebbeknek íródtak. Novellái és
regényei lapjain megjelennek a XX. századi falusi élet mindennapjai.
Ebbe a sorba illeszkedik legújabb, 12. kötete, amelyik „Széltánc
a hegyek alján” címmel jelent meg 2012-ben - számolt be Kövér
Sándorné a könyvtár vezetője...
|
|
|
|
Gál Halász Anna |
|
Az életrajzi ihletésű
regény főszereplője Panka, aki egy zempléni falucskában született,
élte apró kalandokkal teli életét. A sok humorral átszőtt történetek
hátterében felsejlenek a 20. század történelmi viharai is.
A találkozó alkalmat teremtett egy intim beszélgetésre az írónő és
az olvasók között. Őszintén beszélgethettünk családról, hitről,
erkölcsi tartásról a felidézett részletekhez kapcsolódóan.
A kötetet ajánlom a fiataloknak, hiszen megismerhetik a falusi
életet, és ajánlom az idősebbeknek is, mert ők meg ráismerhetnek
saját életük egyes epizódjaira.A rendezvény a Nemzeti Kulturális
Alap támogatásával valósult meg. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.28./
|
Gazdafórum volt Sárospatakon |
|
|
|
Jakab István |
|
A Zempléni Gazda Klub
és a Sárospatak Város Önkormányzata szervezésében 2012. október
19-én megrendezésre került Sárospatakon, az Újbástya
Rendezvénycentrumban a Zempléni Gazdafórum, melynek vendége Jakab
István, az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke volt…
Fontos, hogy a birtokviszonyokat a moratórium megszűnéséig, a
szétszórt, a rendezetlen státusú földek sorsát rendezzük –
hangsúlyozta Jakab István. Az a célunk, hogy a megfelelő védelmet a
helyben lakó gazdáknak biztosítsuk, valamint, hogy a 2014-20. között
kezdődő új Európai Uniós költségvetés, az új közös agrárpolitika
biztosította előnyöket egy ilyen intézkedéssel, egy ilyen törvény
megalkotásával is segítsük.
Nagyon fontos, hogy olyan törvényt hozzunk, ami elsősorban a
Tokaj-Hegyalján élőknek megfelelő képviseletet ad - az itt lévők
szőlészeknek és borászoknak – tette hozzá Dr.Hörcsik Richárd. Pl.
meglepődve vettem tudomásul, hogy az új hegyközségi törvény kvázi
kizárja a borászokat, elsősorban a szőlőtermelőknek ad nagyobb
lehetőséget. Mi lesz a borászokkal, vagy a kereskedőkkel? Ezeket egy
kalap alatt kell rendezni, és úgy hiszem, hogy jó irányba haladtunk.
A gazdafórum iránt igen nagy volt az érdeklődés, a hatalmas teremben
egyetlen szék sem maradt üresen. A Bodrogköz és a Hegyalja
földbirtokosai mindannyian kíváncsiak voltak, hogy mit hoz számukra
az új földtörvény. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.27./
|
Az Év Polgárőre kitüntetésben
részesült Klima János |
|
Az Országos Polgárőr
Szövetség, a hagyományoknak megfelelően idén is megtartotta ünnepi
megemlékezését az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc
tiszteletére. Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség
elnöke és dr. Halmosi Zsolt, az Országos Rendőrfőkapitány helyettese
ekkor adta át a polgárőrség legmagasabb elismerésének számító
kitüntetéseket, díjakat. A kitüntetettek között volt Klima János,
a Sárospataki Polgárőr Egyesület elnöke is, aki az Év
Polgárőre kitüntető címet vehette át. A polgárőr parancsnok így
emlékszik vissza erre a napra….
|
|
|
|
Klima János
Aros János |
|
Nagy megtiszteltetés
volt részt venni a megemlékezésén, ahol egy szép műsor után az
ünnepi beszédet Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondta. Az
„Év Polgárőre” kitüntetés mellett ekkor osztották kis az „Év
Polgárőr Egyesülete”, az „Év Polgárőr Pedagógusa”, a „Polgárőrség
Sajtódíja”, és a „Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrend” elismeréseket
is.
Kicsit meg voltam illetődve, amikor a Sárospatak szót és saját
nevemet meghallottam, de legalább ilyen jó érzés volt, amikor haza
érkezve a város vezetése gratulált, hiszen polgárőr társaimmal itt
igyekszünk tenni a város biztonságáért, de ezen túlmenően is részt
veszünk sok mindenben, ahol segíteni tudunk.
Meg is köszönöm az itthoniaknak, hogy hozzá segítettek ehhez az
elismeréshez, polgárőr társaimnak, akikkel együtt végezzük a
mindennapi munkánkat, a Rendőrkapitányság munkatársainak, akiktől
sok segítséget kapunk, az Önkormányzatnak, akik számítanak ránk és
személyes közreműködésükkel is részt vesznek a munkánkban, s nem
utolsó sorban a lakosságnak, akik segítenek bennünket és akik bíznak
bennünk. Ez bizalom adja a legtöbb erőt és energiát, hogy a
munkánkat nap mint nap tovább folytathassuk…
Aros János polgármester – aki maga is polgárőr - az elsők
között gratulált Klima Jánosnak, akinek a munkáját közelről ismeri,
hiszen járőröztek is együtt és az árvíz idején is mindketten ott
voltak a gáton…
Egész Sárospatak Város nevében gratulálok a polgárőr parancsoknak
ehhez a kitüntetéshez, hiszen a múlt héten vehette át az Év
Polgárőre kitüntetést. Úgy gondolom, hogy ez méltó elismerése annak
a munkának, amit már 8 éve végez Klima János. Akkor, a polgárőrség
megalakításában is részt vesz és azóta napi rendszerességgel
koordinálja azt a munkát, amiben maga is tevékenyen részt vesz.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel dolgozhatunk. A
polgárőrséget hamar elfogadta Sárospatak város lakossága, igényt
tart a munkájára és most már nemcsak az úgynevezett bűnmegelőzéssel
és a bűnnel kapcsolatos dolgokkal foglalkoznak, hanem a karitatív
munkából is kiveszik a részüket, de még a kulturális rendezvényeken
is ott vannak.
Én azt hiszem, hogy ez az elismerés - bár Klima János kapta
személyesen - a pataki polgárőr csapatnak is szól, tehát
valamennyiüknek köszönjük a munkát.
Az utolsó eseménye - ami feltette a i-re a pontot - talán az volt
ennek a 8 éves munkának, hogy nyáron itt hatalmas sikerrel
szervezték meg a Megyei Polgárőr Napot. Nagyon sok gratulációt
kaptunk, s ennek következtében már nagyon sokan vannak, akik
visszalátogattak Sárospatakra.
Jó egészségnek kívánok Klima János parancsnoknak és remélem, hogy
még hosszú évtizedeken keresztül tudja ezt a munkát folytatni. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.27./
|
|
|
|
Tóth Tamás
|
|
Az Árpád Vezér
Gimnázium és Kollégium diákönkormányzata, tantestülete és dolgozói
nevében köszönetünket fejezzük ki jelenlegi és öregdiákjainknak,
a kedves szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek és minden
szimpatizánsnak, aki az elmúlt egy hónap alatt szavazatával
támogatta iskolánkat „A megye legjobb középiskolája” cím
elnyerésében - küldte köszönetét Tóth Tamás igazgató
úr...
A verseny izgalmai mellett, nagy öröm volt számunkra megtapasztalni
azt az összefogást, amelynek köszönhetően első helyezést érhettünk
el. Úgy gondoljuk, hogy ezen irányunkban megnyilvánuló szeretet az
iskolánkban folyó oktató-nevelő munka elismerését is jelenti egyben,
amely egy húszéves intézmény esetében különösen megtisztelő.
Bízunk abban, hogy ezen köszönetnyilvánítás mellett, az elkövetkező
évek hasonlóan sikeres munkájával is meg tudjuk hálálni az
irányunkba megfogalmazódott bizalmat.
Külön szeretnénk kifejezni köszönetünket a
www.sarospatak.hu
oldal munkatársainak, akik szinte élő internetes közvetítés
keretében buzdították szavazatra olvasóikat. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.27./
A Szociális Bizottság üléséről |
Már a jövő évi
lakásbérleti díjakról tárgyalt október végi ülésén a
Szociális és Egészségügyi Bizottság, de – mint Oláh József,
a bizottság elnöke elmondta – sok időt töltöttek a szokásos
segélykérelmek elbírálásával is, amiből 20-25 érkezik be havonta…
|
|
|
Oláh József |
|
Szociális és piaci
alapon is több tucatnyi ingatlant bérelnek magánszemélyek vagy
társaságok Sárospatakon. A bérleti díjak összegéről tárgyalva az
Egészségügyi és Szociális Bizottság arra az álláspontra jutott, hogy
jövőre inflációs mértékű áremelést javasol a képviselőtestületnek.
Ez a gyakorlatban havi 700-750 Ft plusz költséget jelent majd, de
szükséges ahhoz, hogy az emelkedő energiaárakat és karbantartási
költségeket fedezni tudjuk, ne keletkezzenek anyagi problémák az
önkormányzat részére. Bruttó 5%-os emelést fog az önkormányzat
végrehajtani ezeknél a lakásoknál, így egy 148 Ft/m2/ hó bérleti
díjú lakás díja 155 Ft/m2/hóra fog emelkedni.
A bizottság ez alkalommal is tárgyalta a hatáskörébe tartozó
segélykérelmeket, amelyekre - mérlegelve valamennyi körülményt -
megtette javaslatát. Az átmeneti segélyek körében 20-25 kérelem
érkezik általában havonta önkormányzatunkhoz. Minden esetben
megpróbálunk segíteni, nagyon sok helyszíni szemlét tartunk és -
attól függetlenül, hogy 5, vagy 12 ezer Ft-ig, vagy méltányosságig
adják be ezeket a kérelmeket, a lehetőségekhez mérten megpróbáljuk
segíteni az arra rászorult családokat.
Méltányossági alapon azok adhatnak be kérelmet, akik legalább egy
hónapig az egészségügyi állapotuk miatt nem tudtak dolgozni és
emiatt a keresetkiesés miatt veszélybe került a megélhetésük. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.27./
|
|
Ülésezett a Humán Bizottság |
|
A bizottsági
ülésünknek 6 napirendi pontja volt amit nyílt ülésen és 1, amit 1
zárt ülésen tárgyaltunk. Beszámolómat a zárt napirendi ponttal
kezdeném. Minden évben decemberben meghirdetésre kerül Sárospatakon
a Jó tanuló, jó sportoló cím odaítélése. Ezen a bizottsági
ülésen a beérkezett javaslatokat elbíráltuk, amelyeket az iskolák,
edzők és sportszervezetek küldenek be – kezdte beszámolóját
Szvitankó Tamás, a Humán Bizottság elnöke…
|
|
|
|
Szvitankó Tamás
|
|
Elég szép számú
javaslat érkezett az általános és a középiskolás kategóriában is.
Általános iskolás kategóriában a feltétel az, hogy minimum 4,5-es
tanulmányi átlaga legyen a tanulónak és legalább megyei versenyen
elért eredménye. Három általános iskoláskorú gyereknek javasoljuk
odaítélni ezt a díjat és egy középiskolásnak, így ebben az évben 4
diákot javasol a bizottság a testület felé.
Másik kérdés, amit tárgyaltunk - elég hosszasan - éppen azt a
honlapot érinti, aminek nyilatkozom. Ugyanis annak idején a honlap
megálmodói egy nagyon jó dolgot találtak ki, aminek a neve fórum.
Ez azt jelenti, hogy megosztani másokkal valamit, tehát informálni,
vagy információt kérni. Ez el is indult annak idején szépen, aztán a
választásokkor ennek a hangneme eldurvult. Most arra a pontra
érkezett ez a fórum, hogy nincsenek választások, és nem is az
önkormányzati képviselőkkel van bajuk, a hangnem mégis, már most
elfogadhatatlan. Hozzám személy szerint is nagyon messzi városokból
- akik engem ismernek és érdeklődnek Sárospatak iránt – érkezik
kérdés, hogy miért hagyjuk ezt? Többek között a város díszpolgárát,
a már elhalálozott Makovecz Imrét pocskondiázzák, s még az aradi
vértanúkat is meggyalázzák. Még számos ilyen dolgot tudnék
felsorolni, ami nem a fórumra való, nem ezért van a fórum. Először
honlap üzemeltetőjével, szerkesztőivel próbáltuk ezeket a
fórumozókat jobb belátásra bírni. Kértük őket, hogy a fórumot arra
használják, amire létrehozták. Aztán vártunk 1-2 hónapot, de újra
elkezdődtek ezek a dolgok, így most a szakbizottság úgy döntött, azt
javasolja a testületnek, hogy ne működtesse tovább ezt a fórumot.
Beszéltem a honlap felelős szerkesztőjével, akivel egyetértettünk
abban, hogy nem szeretnénk azokat a fórumozókat kizárni, akik eddig
is tisztességesen, a fórum céljának megfelelően használták a
fórumot. Gondolok arra, hogy küldtek be szép verseket, ugyan
fájdalmas dolog, de sokan jó néven vették azt, hogy a temető
kapujára kirakott gyászjelentések megjelentek, hiszen vannak olyan
emberek, akik eltávoznak közülünk, és csak hónapokkal utána
értesülünk a halálukról. Vannak olyan fórumozók, akik gyönyörű
fotókat küldenek be. Tehát azt beszéltük meg főszerkesztő úrral,
hogy nekik mindenképpen továbbra is lehetőséget biztosítunk
közlendőik megjelentetésére. Ez a lehetőség nyitva áll számukra úgy,
hogy a honlap szerkesztőségébe beküldik ezeket a verseket, képeket,
és ezek meg fognak jelenni a honlapon.
Tárgyalta még a bizottságunk azt az úgynevezett városi
diákönkormányzattal kapcsolatos feladatot is, ugyanis az elmúlt
testületi ülésen elhatározta a testület, hogy helyt ad a
kezdeményezésnek, ami arról szól, hogy egy városi diákönkormányzat
fog működni. Ezen a bizottsági ülésen azokat a határidőket,
menetrendeket határoztuk meg, ami azt fogja eredményezni, hogy a
decemberi utolsó ülésen ez a diákönkormányzat feláll, és esküt tesz. |
|
|
További fotól>>>
Törő Gábor
/2012.10.26./
|
A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság
üléséről |
|
Az egyik legfontosabb
napirendi pont volt a Végardó Fürdő területén lévő üzlethelységek
bérleti jogának megvásárlására benyújtott pályázatok elbírálása
– kezdte tájékoztatóját a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság október
24-én megtartott üléséről Hajdu Imre, a bizottság elnöke…
|
|
|
|
Hajdu Imre
|
|
Alpolgármesternő, a
Pataqua Kft. Felügyelő bizottságának tagja és Egyed Attila voltak,
akikkel felbontottuk a pályázatokat. Egy érvénytelen pályázat
érkezett, a pályázó nem fizette be az eljárási díjat, ill. határidőn
túl nyújtotta be a pályázatát, ezért a pénzügyi bizottság ezt a
pályázatot elutasításra javasolta a képviselő testületnek -
egyébként megállapította, hogy az összes többi pályázat érvényes, a
kérdéses üzlethelyiséggel kapcsolatban pedig új pályázat kiírását
javasolja. Ez a városi bejárat 4-es számú üzlethelyisége, mivel két
pályázat érkezett ide, csak az egyik pályázó visszalépett.
Felvetődött a bizottsági ülésen a Cinege rekultivációjának,
ill. az illegális szeméttelepek felszámolásának a kérdésköre.
Évről évre látjuk, hogy amióta a Cinegét bezártuk - törvényi
előírások alapján - azóta nem szűnt meg különösebben az építési
törmelék, ill. a szemét odahordása. Most sikerült beazonosítani az
egyik elkövetőt, s ha az információim nem csalnak, akkor egy 150
ezer Ft-os büntetést fognak kiszabni illegális szemétlerakás miatt,
éppen most folyik a közigazgatási eljárás. Bízunk abban, hogy
eseteket fel fogják tudni deríteni a közterület felügyelőink és
mindenki, aki illegálisan odahordja a szemetet, az szabálysértési
bírságot fog kapni.
Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a jövő évben kezdődik a Cinege
rekultivációja, amit a ZHK vállalt. 2-3 évvel ezelőtt volt egy
nyertes uniós pályázata, most folyik a közbeszerzés és ha minden jól
megy, akkor jövőre kezdődik a rekultiváció.
Ettől függetlenül tudni kell, hogy aki építési hulladékot,
törmeléket akar elhordani, az vigye el Bodrogkeresztúrba, mert
egyébként büntetést fog kapni. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.26./
|
Emlékezés a hősi emlékműnél és az
56-os emlékoszlopnál |
|
Sárospatak város
lakossága először a református temetőben hajtott fejet
1956 hősei előtt, amikor Bihari Sándor református lelkész
megemlékezése urán koszorúzók hosszú sora járult a kereszt elé, hogy
a hősök emléke előtt tisztelegjen. Az Önkormányzat koszorúját Aros
János polgármester, dr.Komáromi Éva jegyző, Hörcsik Richárd
országgyűlési képviselő és Halász János államtitkár helyezték
el az emlékmű talapzatánál…
|
|
|
|
Halász János
|
|
Az emlékműnél
nagytiszteletű Bihari Sándor így emlékezett: „Amikor meghajtjuk a mi
fejünket, csendben megállunk a koszurúkkal a kereszt előtt is és
emlékezünk, mert értjük és látjuk, hogy milyen nagy dolgot adtak
oda, talán a legnagyobbat, amit el lehet kérni egy embertől, az
életét…”
A református temetőben megtartott emlékezés után a résztvevők az
Iskolakertben található 56-os emlékoszlophoz vonultak. Ünnepi
beszédet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti
államtitkára, Halász János mondott:
„A pesti srácok nem Európáért vagy a szomszéd népek szabadságáért
fogtak puskát a szovjet tankokra, hanem saját jövőikért vívták
reménytelen harcukat. Európa és a szomszédos országok magyarsága is
lélegzetvisszafojtva figyelte a magyarországi eseményeket,
hallgatták a rádiót és gyűjtöttek adományokat a magyar forradalom
hőseinek, hogy aztán hetekkel, hónapokkal vagy évekkel a november
4-ei szovjet támadás után lassan elfeledkezzenek arról, hogy mit is
jelentett számukra Magyarország 56 lázas őszén. A felejtés látszólag
Magyarországon is a legjobb úton haladt, a mindenható párt vezetői
pontosan tudták, hogy nemcsak a hazugság öl, hanem a hallgatás is.
Az emlékezés, az események kibeszélése pedig az utókar feladata”.
Az államtitkár beszédét követően a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium
diákjai versekkel és szép dalokkal idézték fel az eseményeket és
emlékeztek meg az 1956-os eseményekről, majd a jelenlévők 1-1 szál
fehér szegfűt helyeztek el az ég felé nyúló, összetett kezeket
formáló, fából faragott szobor elé… |
|
|
További fotók - koszorúzásról>>>
Fotó sorozat az Iskolakertben>>>
Törő Gábor
/2012.10.26./
|
Vasárnap hajnalban állítjuk vissza
az órát |
|
Közeleg az őszi
óraátállítás, vagyis amikor a helyi időt visszaállítjuk az
időzóna idejéhez. Erre Európában egységesen október utolsó
vasárnapján kerül sor. Idén október 28-én kell majd egy órával
visszaállítanunk óráinkat, 3 óráról 2 órára. A nyári
időszámításra 2013 márciusának utolsó vasárnapjáig kell várnunk...
|
|
|
|
|
Az őszi
óra-átállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt
időszámításhoz, amit az órák tavasszal történt előreállítása miatt
elveszítettünk. Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer
lényege, hogy a tavaszi átállításkor hivatalosan áttérnek a nyári
időszámításra, amely a nap járásához képest egy órát csal.
A tavaszi és az őszi átállítás célja, egyaránt az, hogy az emberek
szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak
- minél jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével.
A tavaszi óraigazításkor tehát egy órával kevesebbet alhatunk, ezt
hozzuk be az őszi visszatekeréssel. |
|
|
|
Cziczer
Katalin
/2010.11.26./
|
Forgalomkorlátozás lesz az Esze
iskola környékén |
|
A hajdani Esze
Tamás Iskola átalakítása fontos állomáshoz érkezett. 2012.
október 26-án
pénteken reggel 8.00 és délután 14.00 óra közötti időszakban
az épület kivitelezője, az ÉPSZER Zrt. a
Rákóczi utcai
épületfront előtti úttesten elhelyezett daru segítségével
emeli a helyére a
részleges tetőtér beépítés miatt szükségessé vált fém tetőszerkezeti
elemeket - tudtuk meg Erdős Tamás projektvezetőtől...
|
|
|
|
|
|
A daruzás ideje alatt
a Rákóczi
utca Táncsics és Eötvös utcák közötti szakasza lezárásra kerül a
járműforgalom elől.
Ezen a szakaszon csak a menetrend szerinti autóbuszok
közlekedhetnek, a területre érkező célforgalom (áruszállítás) és az
ott lakók természetesen kellő körültekintés mellett behajthatnak a
területre. A gyalogosforgalom nem tudja majd használni az Esze
iskola és a Sanitas Gyógyszertár közötti gyalogátkelőt.
A
posta felől az
elágazáshoz érkező járművek (a buszok kivételével) a lezárt
területre nem hajthatnak be,
balra kanyarodva az Eötvös utca irányban haladhatnak tovább. Az
Eötvös utcából érkező járművek pedig értelemszerűen csak a posta
felé kanyarodhatnak jobbra. Az érintett elágazásoknál (Református
Kollégium előtt, a Patika köz felső végén, illetve az Eötvös-Rákóczi
utca kereszteződésében a forgalmat a Polgárőrség önkéntesei
irányítják majd.
Kérjük, hogy a jelzett időszakban az érintett területet a közlekedők
lehetőség szerint kerüljék el, illetve óvatosan, körültekintően
közlekedjenek. Mind a beruházó önkormányzat, mind a kivitelező
Épszer Zrt. nevében kérjük a lakosság megértését és türelmét.
A főtér beruházás miatti, a Művelődés Háza és a főiskola között
korábban jelzett útlezárásra – a folyamatban lévő beruházások
forgalmi problémái miatt – 2012. október 29-én reggel 8 órakor kerül
sor. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.25./
|
Dr. Komáromi Éva lesz a járási biztos |
|
Ünnepi ülést
tartott a Városházán a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás.
A rendhagyó alkalom a sárospataki járás kialakításának egy újabb
momentumának biztosította a lehetőséget. Egy héttel korábban a
székhelyről írt alá a megyei kormánymegbízott szerződést a
sárospataki polgármesterrel, most pedig a kistérségi
polgármesterekkel látták el aláírásukkal azt a dokumentumot, amely
alapján 2013. januárjától biztosítottak lesznek a személyi és tárgyi
feltételek a járás működéséhez. Ekkor jelentette be Demeter Ervin
azt is, hogy a járási biztosi feladatok ellátásával
dr.Komáromi Éva jegyzőasszonyt bízza meg…
|
|
|
|
dr. Komáromi Éva
|
|
Annak érdekében, hogy
január 2-án a járási hivatal teljes körűen tudjon működni, szükséges
azt előkészíteni, ezért bízom meg november elsejétől a járási
biztost a törvényi lehetőségek alapján, akinek a feladata a
hivatal kialakítása a ma elfogadott megállapítás keretei között.
Dr. Komáromi Éva elmondta, hogy komoly szakmai kihívásnak tekinti
ezt a megbízást, és arra törekszik majd, hogy munkatársaival
zökkenőmentesen lássák el a feladataikat.
Már ismert a létszám és azok a személyek is - elsősorban a
Sárospatak város hivatalából - akik átkerülnek, ill. a
településekről is, hogy kik azok a segítő kollégák, akik
ügysegédként, ill. a törzshivatal részeként majd a járási hivatalban
fognak dolgozni. Első lépésként természetesen velük fogom felvenni a
kapcsolatot és elindítjuk a hivatal megszervezésének folyamatát
annak érdekében, hogy január 2-án az ügyfelek változatlan
feltételekkel, gördülékeny ügyintézés során intézhessék ügyes bajos
dolgaikat a járási hivatalban.
Dr. Komáromi Éva megerősítette, hogy 2013. januárjában a sárospataki
Polgármesteri Hivatalban kezdi majd működését a járási hivatal.
Megtudtuk azt is, hogy az 59 fős járási dolgozói állományból mintegy
20%-ot az eddigi kistérség településein dolgozó hivatalnokok adják
majd. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.25./
|
Gazdag ősz - hírek a Bodrog
Néptáncegyüttes háza tájáról |
|
Általában a nyári
fesztiválok, falunapok után az ősz eleje az az időszak, amikor a
Bodrog Néptáncegyüttesnek sok fellépése van. Többnyire szüreti
rendezvényekre, borfesztiválokra hívják ilyenkor a táncosokat. Így
volt ez, az elmúlt pár héten is, programokban gazdag volt a
szeptember és az október eleje - küldte a tudósítást Darmos
István...
|
|
|
|
Darmos István
|
|
Szeptember 1-én, még
nyári programként Rudabányán léphettünk fel egy városnapi
rendezvényen, miközben ifjabb táncosaink kamara formációban
Krosnoban vendégszerepeltek. A ténylegesen szürethez és borokhoz
kapcsolódó rendezvények számunkra 15-én kezdődtek, amikor az
Országos Bor – és Pezsgőfesztiválon szerepeltünk, Budán, a Várban.
Ezt a rendezvényt - az ország egyik legrangosabb borfesztiválját –
minden évben ezen a helyszínen rendezik meg, s mintegy nyolc éve
együttesünk is részese lehet a nagyszabású felvonulásnak és
műsornak. 22-én a sárospataki borverseny eredményhirdetésén
működtünk közre, majd szeptember 29-én Pusztafaluban
vendégszerepeltünk.
Az október is hasonlóan kezdődött. 6-án Füzéren a Zempléni Szabad
Házi Pálinka Nap programjában léptünk fel a Szeredás Zenekar és a
Csík Zenekar koncertje között, s legutóbb 13-án a Pacurka csoporttal
közösen Bodrogkeresztúrban a Mindszent Havi Mulatság keretében. Több
olyan előadás volt a felsoroltak között, amelyen borversekkel és
bordalokkal összefűzött „Ej te bor hol termettél” című műsorunkkal
léptünk közönség elé, s a későbbiekben egy most készülő
előadásunkkal együtt szeretnénk majd ezt a sárospataki közönségnek
is bemutatni. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.25./
|
Kamarazene A Művelődés Háza és
Könyvtárában |
|
Október 19-én este
7 órakor a Művelődés Háza és Könyvtára Pódiumtermében került sor
a 2012/13-as évad zenei bérletes sorozatának első előadására.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és A Művelődés Háza
együttműködésével létrejött sorozat első koncertjén a Zeneakadémia
legifjabb tehetségei léptek színpadra.
|
|
|
|
Gyöngyösi Ivett |
|
Az ifjú hölgyek közül
először Gyöngyösi Ivett zongoraművész mutatkozott be, aki
mindössze 11 éves volt, amikor felvételt nyert a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem rendkívüli tehetségek tagozatára, s ma,
mindössze 20 évesen már nagynevű zongoraművészek partnereként lép
fel a legkülönbözőbb helyeken, pl. a Művészetek Palotájában.
Játékával lenyűgözte a pataki közönséget is, melynek soraiban szép
számú fiatal is ült, akiknek lehetőségük volt megtapasztalni, mit
jelent az, ha a tehetség szorgalommal és kitartással párosul.
A fiatal művésznő attól a pillanattól, hogy az első billentyűt
leütötte, az utolsó hangig szinte eggyé vált a zenével, így aztán
nem csoda, hogy a laikus számára elképesztő futamokat milyen
könnyedén és élvezettel oldotta meg. Előadása végig lenyűgöző volt,
akár a Chopin, Cesar Frank, vagy éppen a Liszt balladát játszotta,
mégis a záró számként előadott Liszt: Spanyol rapszódiája volt az,
ami után a közönség szünni nem akaró vastapsa újra és újra
„visszaparancsolta” a pódiumra egy-egy meghajlásra.
Az est másik vendége a hegedűművész Makó Tünde volt, akinek ezen a
koncerten kevesebb szerep jutott, hisz „mindössze” két művel –
Mendelssohn: Rondo Capriccioso és Schumann: a-moll szonáta 1. tétele
– állt a közönség elé, mindkettőt Gyöngyösi Ivett zongorajátéka
kísérte. Kiforrott játékával magával ragadta a zene iránt érzékeny
közönséget, s főleg a Schumann szonáta 1 tételében mutatott
játékával aratott nagy sikert.
A nyitó koncert iránti érdeklődés visszaigazolta intézményünk azon
elképzelését, hogy a gazdag nyári zenei élet után a színházi évadot
sem szabad komolyzene nélkül hagyni. Két rendkívüli tehetséggel
ismerkedhetett meg Sárospatak zenekedvelő közönsége, akikről a
jövőben még bizonyára hallunk majd. Köszönet a Zeneakadémia
vezetésének az együttműködési hajlandóságáért és a Tokaj Oremusnak a
sorozathoz nyújtott támogatásáért. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.24./
|
A tanítóképzősök szerdán emlékeztek |
|
|
|
Balogh Fruzsina |
|
A Miskolci Egyetem
Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán erre a hétre tolódott át az
1956-os forradalom és szabadságharc hőseire való emlékezés, mivel
pénteken a hallgatók közül már sokan haza utaztak. Szerdán reggel
viszont megtöltötték a Dísztermet, ahol tartalmas megemlékezésen
vehettek részt. Balogh Fruzsina bámulatos éneklésével
kápráztatta el a közönséget, ami nem meglepő, hiszen korábban az X
Faktor című tehetségkutató műsorban is megmérettette magát…
Az általa előadott Rúzsa Magdi: Vigyázz a madárra című dalával tette
le műsoruk alappillérét, Czabányi Attila pedig szavalatában Jobbágy
Károly: A rádió mellett (Budapest 1956. október 29-e) című versével
szögezte le a múlt eseményeit felölelő mély gondolatokat.
Ezt követően a kor morálját megtestesítő rádióbeszéd hangzott el,
majd Kasza László tanár úr zongorán való közreműködésével a Valahol
Európában című musical címadó dala hangzott el /Simon Péter dala/. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.24./
|
Sokba kerültek a csokoládék |
|
|
|
Ladics Tamás |
|
Lopással elkövetett
tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást
a Sárospataki Rendőrkapitányság egy fiatalkorú sátoraljaújhelyi
lakossal szemben, aki egy sárospataki iskolában tanul. Az eljárás
során megállapítást nyert, hogy a fiatalkorú személy 2012. október
16-án Sárospatak Bodrog Áruházban található ABC-ben egy csokoládé
vásárlása során még 6 db csokoládét próbált eltulajdonítani úgy,
hogy azokat pólója alá rejtette - nyilatkozta Ladics Tamás
főhadnagy...
A lopást a bolt dolgozói észrevették és értesítették a Rendőrséget.
Az ügyben gyorsított eljárás után, bíróság elé állítást
alkalmaztunk, mely során a Sátoraljaújhelyi Bíróság 30.000,- Ft,
pénzbírságot szabott ki a fiatal személlyel szemben. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.24./
|
Ünnepi szentmise a jubileum
alkalmából |
|
2007-ben XVI.
Benedek pápa a sárospataki plébániatemplomot bazilika minor – azaz
kisbazilika – rangra emelte. 2012. október 19-én Magyarország
vatikáni apostoli nunciusa, Alberto Bottari de Castello érsek
mutatott be ünnepi szentmisét a bazilikában, az V. évforduló
alkalmából...
|
|
|
|
Alberto Bottari de Castello |
|
Az összegyűlt
ünneplőket és legfőképp a nuncius atyát Ternyák Csaba Egri érsek
köszöntötte a szentmise elején. Szavaiban kiemelte, hogy milyen nagy
ajándék a sárospataki hívek számára a mai nap, hiszen Krisztus földi
helytartójával kerülhetnek kapcsolatba a nuncius jelenlétében. Ez az
alkalom egyben a „Hit évének” kezdetét is még ünnepélyesebbé teszi a
helyiek számára.
A liturgián közel félszáz pap – latin és bizánci rítusúak egyaránt –
vett részt. Az apostoli nuncius számára külön öröm volt, hogy a
görögkatolikus atyák, köztük Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli
Exarchátus püspöke is jelen voltak. Kifejezte örömét a Szent
Erzsébet nővéreinek jelenléte miatt is, akik közel másfél éve
telepedtek le a városban.
Alberto Bottari de Castello érsek szentbeszédében Szent Erzsébet
példáját állította a templomot megtöltő hívek elé, aki a hitnek
és a szeretetnek példaképe mindannyiunk számára. „Feleség, anya, az
Úr Jézus Krisztus szerelmese, aki a szegényekben szolgálta őt,
csodálatos példakép.” A szentmise végén a nuncius úr apostoli
áldását adta a közel 300 jelenlévőre, majd a helyi plébános atya,
Kecskés Attila vezetésével meglátogatta a Szent Erzsébet nővéreket.
A délután folyamán a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában
találkozott a sátoraljaújhelyi, szerencsi és sárospataki katolikus
iskolák pedagógusaival és meglátogatta az egyik első osztályt, ahol
énekkel köszöntötték a vendéget.
A jubileumot még különlegesebbé teszi, hogy 2013. január 1-én
megkezdődik a Bazilika rekonstrukciója. A nagyszabású munka a
Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013, A sárospataki
bazilika és a kassai Szent Erzsébet dóm felújítása című, HUSK/1101/1.3.1/pályázat
keretében valósul meg. A két évig tartó munkálatok során teljes
felújítást nyer több más mellett a Bazilika tetőzete, és a barokk
orgona is. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.10.23./
|
|
A Országos Könyvtári
Napok rendezvénysorozatán belül október 10-én tartotta a Kreatív
Varázssziget a soron következő összejövetelét. Kovácsné Géczi
Julianna volt a vendégünk, aki segítségével a szövés-fonás
alapjaival ismerkedtünk meg. Különféle munkadarabok elkészítésére
volt lehetőség. Babát, mobiltelefon-tartót, tarisznyát készíthettek
a vendégek szövéssel - számolt be Noszályné Bodnár Ágnes
könyvtáros...
|
|
|
|
Noszályné Bodnár Ágnes |
|
Megismerkedtünk a
szövéshez használatos eszközökkel : a különböző karmantyúkkal, a
speciális fából készült tűvel, a leverő villával. A gyerekek óvodás
korukból ismerős eszközként fedezték fel a szarvacskát, amivel
fonott zsinórt készítettek. A munkafolyamat lépéseinek megbeszélése
és a fonalak kiválasztása után elkezdtük a munkát. A kötélsodrás
technikájának elsajátítása a gyerekek körében nagyon népszerű volt.
Mivel a szövés időigényes tevékenység, egészen estébe nyúlóan folyt
a lázas munka. A foglalkozás végére elkészültek a gyönyörű babák,
tarisznyák, sodrott zsinórok, amiket a résztvevők nagy örömmel
vittek haza. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
valósult meg. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.23./
|
Emlékezés a Rákóczi iskolában |
|
|
|
|
|
Szomorú, szép dallamok
hangzottak el a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ünnepségén
pénteken, amikor az 1956-os forradalomra és szabadságharcra
emlékeztek. Ha a kicsik nem is értették meg utolsó betűig a
szavalatok mondanivalóját, bizonyára hatottak rájuk a lelkes
tömeget, majd a szovjet tankokat és a szétlőtt várost ábrázoló
vetített képek, a visszafogott, nem vidámságot, inkább gyászt
közvetítő táncok, és persze az iskola minden ünnepélyére jellemző
kedves dalok, amiknek előadóművészei saját iskolatársaik voltak…
A felújított iskola aulája zsúfolásig megtelt az ünnepélyre érkező
gyerekekkel akiket ezúttal nem kellett fegyelmezni, a szép műsort
pisszenés nélkül hallgatták végig.
Az iskolai ünnepségen a fenntartó, Sárospatak Város Önkormányzata is
tiszteletét tette, amit Szabó András önkormányzati képviselő és
Donkó József oktatási szakreferens képviseltek. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.10.23./
|
Idősek Napja Sárospatakon |
|
A szépkorúak előtt
tisztelgett ünnepi műsorával Sárospatak Város Önkormányzata az
Idősek Napja alkalmából. A helyi óvodások és iskolások műsora
előtt egy jó hírt is hallhattak a megjelent nyugdíjasok. Dr.
Hörcsik Richárd, Zemplén országgyűlési képviselője, a nyugdíjak
reálértékén tartásáról és emeléséről tájékoztatta a lakosokat…
|
|
|
|
Dr. Hörcsik Richárd |
|
Bizonyos törvények
értelmében, a mindenkori inflációhoz mérten mindig évvége fele
haladva látszik a nyugdíjak korrigálása, hogy mennyivel kell emelni.
Ez azt jelenti, hogy pár ezer Ft-tal több a nyugdíj és a
visszamenőlegesen is megkapják a kiegészítést.
Idősek napja alkalmat arra, hogy fiatalabb generáció háláját és
köszönetét fejezze ki elődjeinek a város érdekében tett munkája,
erőfeszítései iránt – kezdte köszöntőjét Aros János
polgármester, majd a teljesség igénye nélkül felsorolta a
legmeghatározóbb eseményeket, azoknak az embereknek, akik részesei
voltak Sárospatak közéletének sikerében…
Ezek közé tartozott A Művelődés Háza építése, a Végardó Fürdő első
meszelt falu medencéjénél végzett kubikos munkák, a téglajegyek
vásárlása, a társadalmi munkák, vagy ahogy akkor mondtuk, a
kommunista szombatok, a szennyvízberuházás miatt felásott Rákóczi
utca, a Gyakorló és a Petőfi iskola építése, az Újtelep építése és
azok a szép eredmények, amelyeke Önök értek el…
Az ünnepi műsorban Sárospatak város valamennyi oktatási intézménye
részt vett, a nyugdíjasok nagy örömére. Sokan az unokáikat láthatták
a színpadon, ezzel pedig még bensőségesebb lett az Idősek Napjára
megtartott ünnepi műsor, amit a földszinti folyosón egy szerény
vendéglátás, majd jóízű kötetlen beszélgetés követett. |
Aros János |
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.22./
|
Új emlékoszloppal bővült a
Makkoshotykai Erdész Emlékmű |
|
Makkoshotyka fölött, a
csörgedező Hotyka patak mellett, magas fák hűvösében van az
Erdész Emlékmű, ahol az arra kirándulók mindig megállnak,
elolvassák az Erdő Fohászát és elmerengve böngészgetik a számukra
ismeretlen neveket a három megszürkült kőoszlopon. Ezekre azoknak
erdészeknek és erdei munkásoknak a neveit vésték fel, akik életüket
ott, a makkoshotykai erdőkben dolgozták végig. Repülnek az
évtizedek, s a három oszlop már kevésnek bizonyult. 2012. október
18-án került rá sor, hogy az Északerdő Zrt vezérigazgatója, Zay
Adorján a 4. oszlopot felavassa…
|
|
|
|
Zay Adorján
Sándor Zsolt |
|
Tőle tudtuk meg, hogy a Makkoshotykai Erdész Emlékmű születése 1967-
re vezethető vissza, a sárospataki igazgató, Sándor Zsolt
pedig felolvasta az ötletgazda Koronki István visszaemlékezését,
hogy hogyan is alakult ki benne az emlékmű állításának gondolata.
Fiatal, ambiciózus vezető volt, aki szeretett volna mindent még
jobban csinálni, mint az elődei. Szeretett volna valami maradandót
is alkotni, amit nem esz meg az idő, mint az utakat és a fahidakat,
amiket építenek. A Erdész Emlékmű ötletét az adta, hogy volt egy
útépítő munkás, aki egy nagy kővel úgy megemelte magát, hogy
tüdővérzést kapott és néhány nap múlva meg is halt.
Munkatársai úgy emlékeztek rá, hogy egy kőbe vésték a nevét, amit
elhelyeztek abban a kanyarban - amit egyébként ma is Ilkovics
kanyarnak hívnak. Ez adta az ötletet, hogy így kellene minden erdei
munkás nevét megörökíteni maradandóan, kőbe vésve, az utókor
számára. Ennek már 45 éve, azóta gyarapodnak a nevek a kőoszlopokon,
amikből már három telt be, s most kezdték a negyediket.
Az oszlop leleplezése után Pocsai tiszteletes úr érces hangja zengte
be ez erdőt:
„Emlékezni jöttünk azokra az atyánk fiaira, akik évtizedeken
keresztül munkálkodtak a zempléni erdőkben. Itt munkálkodva
tapasztalták meg, hogy a munkának mi a méltósága és mi a
nyomorúsága…”. Szép beszédében idézett a Szentírásból: „Orcád
verítékével egyed a kenyered, amíg visszatérsz a földbe, amelyből
vétettél” – emlékeztetve az erdei munkások nehéz életére és
mulandóságára.
Egy erdei Istentisztelettel ért fel a prédikáció, ami után még a
kórus éneke is felhangzott, a Sárospataki Református Kollégium
Gimnáziuma kórusa, régi diáktógában megjelent tagjainak
közreműködésével.
Ez után koszorúzás következett, az első koszorút Zay Adorján és
Sándor Zsolt helyezték el a legrégebbi oszlop előtt, majd a többi
oszlopot is koszorúkkal díszítették, az erdészet dolgozói és az
oszlopokon feltüntetett, elhunyt személyek hozzátartozói…. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.22./
|
CIB Bank Kupa ifjúsági sakkverseny |
|
2012. október 20-án
az Árpád Vezér Gimnázium adott otthont a CIB Bank Kupa ifjúsági
sakkversenynek (volt Comenius Kupa), melyre 52 fő nevezett
környékbeli és távolabbi általános iskolákból. A rendezvény fő célja
a tehetséges gyerekek felkutatása, játéklehetőség biztosítása az
iskolákban szakkör rendszerű oktatásban résztvevők számára, a sakk
megszerettetése a fiatalokkal, valamint a szakosztályok munkájának
segítése az utánpótlás-nevelés terén - számolt be Tóth Tamás
sakkozó...
|
|
|
|
Tóth Tamás
Kovács Tamás |
|
Több résztvevő már
„hazajár” erre a rendezvényre, de voltak olyanok is, akik
sakkversenyen most tették meg első lépéseiket. Jöttek gyermekek
Miskolcról, Edelényből, Tiszaújvárosból, Kisvárdáról, Szögligetről,
Tolcsváról, Olaszliszkáról, Sátoraljaújhelyről, Hercegkútról és
Sárospatakról. Bizonyítván azt, hogy a sakk kortalan sport, a
legfiatalabb versenyző egyenesen az óvodából érkezett. Sok izgalmas
játszmát láthattak a szülők, kísérők, különösen a legkisebbek
harcoltak nagy kitartással az utolsó lépésig. Akárhány pontot is
szerzett, mindenki nyert, hiszen jól érezték magukat a résztvevők,
barátságok születtek, s akinek nem jutott a fődíjakból vagy
különdíjakból, az sem ment haza üres kézzel, köszönhetően a verseny
szponzorának.
Két csoportban zajlott a verseny: alsó tagozatosok (30 fő) és felső
tagozatosok (22 fő). Hét forduló után az alábbi eredmények
születtek:
I. korcsoport (alsósok):
1. Vodila Martin (Edelény) 6,5 pont
2. Szuetta Mihály (Olaszliszka) 5,5 pont
3. Szalánczi Flóra (Tolcsva) 5,0 pont
4. Szalovszky Viktória (Edelény) 5,0 pont
5. Mata Balogh Sándor (Olaszliszka) 5,0 pont
6. Géczy Kristóf (Sátoraljaújhely) 5,0 pont
Különdíjak:
Legjobb lány: Butkai Vivien (Tolcsva) 3,5 pont
Legjobb sárospataki: Szabó Bence 3,5 pont
Legfiatalabb résztvevő: Brandhuber Milán (Sárospatak, 5 éves) 2,0
pont
II. korcsoport (felsősök):
1. Szuhai Beáta Barbara (Edelény) 6,5 pont
2. Oláh Mózes (Tiszaújváros) 6,0 pont
3. Görög Marcell (Tolcsva) 5,0 pont
4. Lakatos Balázs (Kisvárda) 5,0 pont
5. Molnár Ádám (Edelény) 4,5 pont
6. Galambos Péter (Miskolc) 4,0 pont
Különdíjak:
Legjobb lány: Kalóz Aletta (Tiszaújváros) 4,0 pont
Legjobb sárospataki: Gönczy Márk 3,0 pont
Az iskolák közötti csapatverseny végeredményét (bármely 4
játékos eredménye alapján) az őszi és a tavaszi forduló együttesen
fogja adni. A csapatverseny állása az őszi forduló után:
Edelény 22,5 pont
Általános Iskola, Tiszaújváros 18,0 pont
Hegyalja Általános Iskola, Olaszliszka 17,5 pont
Általános Iskola, Tolcsva 16,5 pont
Somogyi Rezső Általános Iskola, Kisvárda 13,5 pont
Balázs Győző Református Líceum, Miskolc 13,0 pont
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Sárospatak 13,0 pont
Köszönet a rendezvény támogatásáért: CIB Bank, Árpád Vezér
Diáksport Egyesület, Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, Sárospatak
Város Önkormányzata. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.22./
|
|
Sok út javításra
került az idén, de hogy a Toldi utcát is rendbe hozták,
erre mindenki felkapja a fejét, hiszen az eső utáni híradásokban ez
szerepelt a leggyakrabban. Itt bugyogott fel az aknákból a szennyvíz
és itt kísérték a szülők iskolába menet a gyermeküket a Dózsa György
utcáig, hogy onnan a gumicsizmát visszavigyék. Szabó András,
Kispatak városrész önkormányzati képviselője látható
megkönnyebbüléssel számolt be az út, és a kiépített vízelvezető árok
elkészüléséről…
|
|
|
|
Szabó András
Aros János |
|
Nagyon vártuk már
ennek az útnak a felújítását. 2010-ben és azóta is sok gondunk volt,
nyáron a vízzel, télen pedig a lefagyott csapadékkal. Itt, a Dózsa
György utcai kereszteződésben álltak a szivattyúk 2010-ben, köztük
még az a 800 liter/perc kapacitású szivattyú is, amit a 80-as
években az önkéntes tűzoltósággal használtunk. 2010-ben sikerült egy
pályázatot beadnunk ennek az utcának a felújítására, s ennek az
eredménye érett be most.
Aros János polgármestertől megtudtuk, hogy a Toldi utca
felújítása egy nagy útfelújítási projekt részeként valósult meg…
Ez egy több mint 110 millió Ft-os projekt egyik része, hiszen ebben
az évben ekkora összeget fordítottunk útjaink felújítására, és ha
hozzávesszük a kátyúzást, akkor ez az összeg megközelíti a 130
millió Ft-ot. Azok az utak, amelyek megújult burkolatot kaptak, már
megfelelnek minden igénynek és elvárásnak, viszont Sárospatak
útjairól továbbra is azt mondom, hogy 90%-ban nem felelnek meg
ezeknek az elvárásoknak és nem illenek Sárospatak város képéhez,
tehát jelentős feladat van még előttünk.
Vannak olyan utak, amelyek felújítása utoljára 40 évvel ezelőtt
történt meg, és a gázberuházások után az útburkolatok süllyedése
most már oda vezet, hogy van olyan út, amelyik járhatatlan. Ezeket
is nekünk kell rendbe tenni, ezt vállaltuk, úgyhogy szépen apránként
rendbe is fogjuk tenni.
Amit kell még költeni erre, az a 10-szerese kell, hogy legyen az
eddigieknek - természetesen az önkormányzat anyagi helyzete jelenleg
ezt nem teszi lehetővé, a következő évi költségvetést pedig még nem
ismerjük. Ennek ellenére a szándékunk az, hogy folytassuk a
megkezdett munkát és szépen apránként valamennyi utat megfelelő
állapotba hozzuk.
Most a Toldi utca újraaszfaltozásának a végén járunk, az útpadkák
elkészítése van még folyamatban. Ez volt az az utca, amelyik a 2
évvel ezelőtti nagy esőzés következtében teljes mértékben elöntésre
került, a csapadékvíz és a csapadékkal keveredett szennyvíz által.
A szakemberek jól döntöttek, amikor a csapadékvíz elvezetését is
beletették a pályázatba, és reményeink szerint már csak egy rossz
álom marad, és soha többet nem fordul elő, amit az itt lakóknak két
évvel ezelőtt kellett átélniük. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.21./
|
|
|
|
|
|
2012. október 15-én
a Sárospataki Református Gimnázium USA Days
rendezvénysorozatához a Kollégium tagintézményeként az Általános
Iskola is bekapcsolódott. Hétfőn reggel ünnepélyes megnyitóval vette
kezdetét az amerikai hét, melyet a tanulók és a pedagógusok angol és
magyar nyelven is meghallgathattak.
Az iskola aulájában a diákok és szülők megtekinthetik az amerikai
kultúrával kapcsolatos kiállítást. Délelőttönként a résztvevők a
tanulók által készített előadásokkal bővíthették ismereteiket.
Délután izgalmas programok várják az érdeklődőket: amerikai foci,
baseball, mese-és filmvetítés. A hét zárásaként a diákok egy quiz
játék keretén belül mérhetik össze a tudásukat az amerikai
kultúráról.
|
|
|
További fotók 1 >>>
További fotók 2 >>>
a Sárospataki Református Gimnázium Kollégiuma és Általános Iskolája
/2012.10.21./
|
A nemzeti összetartozást is erősíti a
fizika becslési verseny |
|
Mindazokban, akik
2012. október 12-14. között részesei voltak az iskolánk által
szervezett fizika versenynek, mélyen beívódott kulcsszavakká váltak
a transzformátor, az elektromos hernyó, a becslési feladatok és a
szélkerék – őrizve a megmérettetés feladatait - számolt be Tóth
Tamás az ÁVG igazgatója...
|
|
|
|
Tóth Tamás |
|
A fizika becslési
verseny gondolata úgy született meg, hogy a határon túli
testvériskoláinkat szerettük volna elhozni Sárospatakra. Nem csak
azzal a céllal, hogy egy kirándulás legyen, hanem hogy legyen egy
tudományos jellege is a találkozónak. Amikor látszott, hogy ennek
van értelme, akkor a humán és a művészetek iránt érdeklődő kollégák
is arra kértek bennünk, hogy miért nem lehetne ezt még szélesíteni,
hogy más diákok is eljuthassanak ide, ill. mi is eljuthassunk a
határon túli testvériskolákhoz – emlékezett vissza a kezdetekre Tóth
Tamás, az Árpád Vezér Gimnázium igazgatója…
Így jött ez a gondolat, és ha jól emlékszem 2000 körül került
megrendezésre az első szavalóverseny, aztán egy évvel később a
népdaléneklési verseny, majd 2 évvel később a rajz verseny is. Azóta
ezen a napon a fizika becslési verseny mellett ezekben a művészeti
ágakban is összemérik tudásukat a diákok.
Maga a fizika becslési verseny 1995-ben azt gondolom, hogy egy
kicsit megelőzte a korát, hiszen az Árpád Vezér Gimnázium fizika
tanárai – élükön Bigus Imre tanár úrral - úgy gondolták, hogy a
természettudományok népszerűsítése és az irántuk való érdeklődés
felkeltése érdekében a korábbi hagyományos és inkább feladatmegoldó
fizikaversenyek helyett egy új, egy alternatív versenyt szervezzenek
meg. Ennek a versenynek a célja - a tantárgy népszerűsítése mellett
– hogy a diákok a tanulmányaik során megtanult fizikai tudást,
képleteket, elméleteket a gyakorlatban átültetve próbálják
alkalmazni. Ezért olyan feladatokat kapnak, ahol szükség van fizikai
tudásra, de szükség van a becslési képességük hasznosítására is és
nagyon sok kreatív feladatot is meg kell oldaniuk. Ahogy
teltek-múltak az évek, próbáltuk a versenyt minél jobban
kiszélesíteni, és azt gondolom, hogy minden magyar középiskolának
kötelessége az, hogy nemcsak a magyar történelem, hanem a magyar
tudomány történetét is népszerűsítse, ezért a versenyeknek egy
fontos eleme minden évben egy-egy évfordulóhoz köthető, nagy magyar
fizikusra is emlékezni. Ezért a diákoknak plakátot kell készítetniük
házi feladatként, mielőtt a versenyhez megérkeznek, itt pedig egy
eszközt is el kell készíteniük. Tehát nagyon komplex a
megmérettetés, de én azt gondolom, hogy ennek eredményeképpen a 3
fős csapatokban mindegyik csapattag megtalálja azt az oldalát a
fizikának, amellyel szívesen foglalkozik.
A testvériskolák közül a kassai Márai Sándor Gimnázium és a
királyhelmeci gimnázium a Felvidékről érkeztek, Kárpátaljáról a
munkácsi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium csapata látogatott el hozzánk,
Erdélyből a székelykereszti Orbán Balázs Gimnázium küldöttsége,
Temesvárról a Bartók Béla Elméleti Líceum, ill. Délvidékről,
Zentáról a Bolyai János Matematikai Tehetséggondozó Gimnázium
csapata érkezet meg. Az Arany János Tehetséggondozó Programról pedig
Kaposvárról a Táncsics Mihály Gimnázium, Bonyhádról a Petőfi Sándor
Evangélikus Gimnázium csapata, Mezőberényből szintén a Petőfi Sándor
Gimnázium csapata és Kisvárdáról a Bessenyei Gimnázium csapata van
itt - és házigazdaként az Árpád Vezér Gimnázium is megmérettetésre
kerül.
Gyakorlatilag már minden testvériskolánk képviselteti magát, így itt
nem beszélhetünk növekedésről, viszont Ők évről-évre jönnek nagy
lelkesedéssel és a nagy örömünk az, hogy több olyan diákról is
tudunk, akár ÁVG-s, akár határon túli gimnáziumba jár, hogy fizikus
lett belőle, ill. a fizikával kezdett el foglalkozni. Ezt többen le
is írták - hiszen kiadtunk egy kis könyvet ennek a versenynek a
történetéről - hogy valahol itt kaptak kedvet a fizikában való
elmélyedéshez.
Az Arany János Tehetséggondozó Programban pedig változó a résztvevő
csapatok száma, hiszen nagyon sok párhuzamos program zajlik.
Valamikor egy kicsit többen voltunk, voltunk már kevesebben is, ez
most egy közepes létszám, de bízom benne, hogy jövőre talán még több
csapatot köszönthetünk körükből is. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.21./
|
Sajtótájékoztató volt az Engesztelő
Zarándoklatról |
|
Most már nyugodtan ki
merjük jelenteni, hogy SIKERES VOLT AZ ENGESZTELŐ ZARÁNDOKLAT.
Bár mind a négy irányból célba értek a zarándokok, s a Mátyás
templomnál egyesülve összeállították az Ország Keresztjét, nem
tudtunk felhőtlenül örülni, hiszen az ötletgazdák egyike,
Lesovics Miklós (a kép bal oldalán), Pálháza polgármestere élet,
s halál közt lebegett, hirtelen rosszul léte és kétszeri
újraélesztés után...
|
|
|
|
Lesovics Miklós és
Köteles László |
|
A Zarándoklat
jelmondatát: "Kelj fel és járj!" teljes egészében magáévá kellett
tennie, hogy felépüljön. A sajtótájékoztatón láthattuk, hogy ez
sikerülni fog, hiszen a járáshoz már csak egy bot kell, amivel be-be
látogat a munkahelyére és január 1-től már ismét dolgozni szeretne.
Felépüléséért nagyon hálás - a családján kívül - mindazoknak, akik
izgultak, imádkoztak érte és mindenkinek, aki szeretettel gondolt
rá.
A 2012. október 15-én, Pálházán megtartott sajtótájékoztatón Köteles
Lászlóval elmondták, hogy a zarándoklat több tekintetben is elérte
célját. Egyrészt céljuk volt, hogy a szembeállított embereket
közelebb hozzák egymáshoz. Az útjuk során ezrek csatlakoztak
hozzájuk, segítették őket, adták településük kincseit, a marék
földet, s a követ a felépítésre váró kápolnához.. „Azt tapasztaltuk,
hogy aki megismerte az Engesztelő zarándoklat céljait, az mindenki
pártolójává vált” – mondta Köteles László…
A célunk most az, hogy az ország keresztje bekerüljön a Parlamentbe.
Tárgyalások folynak azért, hogy a Parlamentben minél hamarabb
találjanak helyet az Ország Keresztjének. Ezért a keresztért nagyon
sok áldozatot hozott sok ezer ember, a legnagyobb áldozatot pedig
Lesovics Miklós hozta érte, aki kis híján az életét is feláldozta…
Nemzetünk adós az Engesztelő Kápolna felépítésével, amelynek
alapkövét 1943-ban Mindszenty bíboros helyezte el. Ehhez most
téglákat és köveket kaptunk ajándékba,
Előttünk elődeink már három alkalommal próbálták felépíteni a nemzet
Engesztelő Kápolnáját, amit a Magyarok Nagyasszonyának ajánlunk majd
fel, mivel Mária engesztelő országa vagyunk.
Megalakult a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom, aminek az elnöke
lettem. Ennek van alapítványa is, aminek feladata, hogy forrásokat
gyűjtsön a kápolna felépítéséhez - ehhez már érkeztek is
felajánlások.
Tehát minden remény megvan arra, hogy az 1943-ban elkezdett
építkezést ezúttal be tudjuk fejezni, s felépül végre a Nemzet
Engesztelő Kápolnája, amit még Mindszenty bíboros álmodott meg. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.20./
|
Széphalomban jártak a Refi tanulói |
|
Széphalom, egyik
legjelentősebb történeti, irodalmi emlékhelyünk, eszmei és
szimbolikus értékeinek köszönhetően nemzeti zarándokhely. Sokan
gazdagodhattak itt életre szóló élménnyel 1847-től napjainkig,
Petőfi Sándortól mindazokig, akit itt megálltak Kazinczy Ferenc
sírjánál, akik 1873-tól látogatták az emlékcsarnokot, megtekintették
a felvilágosodás korának relikviáit - küldte a tudósítást Csikó
Szilvia,a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának
tanárnője...
|
|
|
|
Kazinczy Ferenc |
|
A Sárospataki
Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolájának és
Diákotthonának humán munkaközössége minden tanévben kirándulást
szervez Kazinczy Ferenc tiszteletére. 2012. október 11-én az
intézmény 10. évfolyamának tanulói ellátogattak Széphalomba. A
gimnázium diákjai először egy műsort adtak elő a nyelvújító szobra
előtt, melyben Hadar Ádám 10.C osztályos tanuló szavalata is
elhangzott. Ezt követően az évfolyam képviselői megkoszorúzták
Kazinczy emlékművét, majd megismerkedhettek az alkotó életével és
munkásságával.
Rövid séta keretében megtekinthették a család síremlékét is. Költők
sora énekelte meg az itt nyugvó író korszakos jelentőségét. Amikor
Petőfi itt járt, azt írta levelében: „szent hely, szent az öreg
miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden
emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda
elzarándokolnia”.
A séta befejeztével ellátogattak a Magyar Nyelv Múzeumába is ,ahol
három kiállítótér, könyvesház, szemináriumi terem kapott helyet. A
tanulók csoportokat alkottak és egy rövid kvízben vehettek részt. A
vetélkedő befejeztével rövid pihenő után meghallgatták az
eredményhirdetést. Elmondható, hogy sok tapasztalattal és
élményekkel gazdagon folytathatják tanulmányainkat. |
|
|
További fotók >>>
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.10.20./
|
A megszűnésről tárgyalt a Kistérségi
Tanács |
|
A kistérségi
társulások életében 2013. január 1-jétől jelentős változások lépnek
életbe, hiszen maguk a társulások meg is szűnnek. Sárospatak
város dísztermében tárgyalt 2012. október 16-án a Sárospataki
Kistérségi Társulási Tanács. Több fontos napirendi pont volt, ám az
egyik legfontosabb az volt, hogy hogyan tovább 2013. január 1-jétől
– kezdte beszámolóját az ülésről Aros János, a Tanács elnöke…
|
|
|
|
Aros János |
|
Azt a javaslatot
hoztuk meg egyhangúlag, mindent alaposan végiggondolva és
kielemezve, hogy a munkaszervezet megszüntetést előkészítjük, hiszen
a munkaszervezet 2013. január 1-jétől való működtetetésére fedezetet
nem látunk. A társulást viszont egyelőre nem tervezzük megszüntetni,
hiszen vannak olyan folyamatban lévő projektek, amelyeknek a végső
lezárási határideje 2013. március végére, április közepére várható.
Tehát addig célszerű legalább a társulásokat fenntartani, hiszen
ezeket a projekteket akkor át kellene alakítani, a pályázatot kiíró
hatóságoknál, aminek a kimenetelét nem látjuk.
Beszélgettünk a vagyon felosztásának, ill. a vagyon átadásának a
módjáról, hiszen elég jelentős vagyonnal rendelkezik a kistérségi
társulás. A végleges döntést természetesen nem tudtuk még meghozni,
ugyanis az egyeztetések és az adatoknak a kiszámolása még
folyamatban van. Ezeknek a pontosítása után előreláthatólag október
végén tudunk majd végeleges döntést hozni.
Több projektünk is van még folyamatban, ami miatt a társulás
megtartása mellett döntöttünk még 90 napig, köztük egy TÁMOP-os
foglalkoztatási projekt és egy szociális foglalkoztatási projekt.
Ennek keretén belül továbbra is munkahelyeket tudtunk biztosítani -
tehát ezért is fontos, hogy folytassuk tovább.
Van egy másik beadott pályázatunk is, itt még támogatási szerződés
nem került aláírásra, tehát ebben könnyebb a helyzetünk, hiszen a
pozitív döntés esetén a támogatási szerződést, már úgy fogjuk
módosíttatni és aláírni, hogy minden Sárospatak város
önkormányzatára vonatkozzon majd.
Beszélgettünk még az egyebek között további társulásoknak a
lehetőségéről, hiszen a teleülések 2000 fő alatt nem működtethetnek
önálló önkormányzatot, így elkezdődött a mozgolódás a jelenlegi
kistérségi társulás települései között, hogy ki kivel szándékozik
együttműködni 2013. januártól.
Itt sincs még végleges döntés, egy fix pont van, Viss, Zalkod,
Kenézlő és Györgytarló úgy tűnik, hogy a végleges megállapodás
előtti állapotba került. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.19./
|
A társulás megszűnést készítette elő
a Jegyzői Kollégium |
|
A Jegyzői Kollégium
2012. október 15-én megtartott ülésén a Kistérségi Tanácsülés
napirendjét készítettük elő és a meghívóban szereplő napirendet
tárgyaltuk meg. Először a Többcélú Kistérségi Társulás egyik
üzletrészének az értékesítésére tettünk javaslatot. Az üzletrész
értékesítéséről a társulási tanács már az elmúlt ülésen döntött és
ennek a végrehajtási módjáról született most döntés – kezdte
beszámolóját a Jegyzői Kollégium üléséről dr.Komáromi Éva, a
Kollégium elnöke…
|
|
|
|
dr.Komáromi Éva |
|
Második napirendi
pontunk a Többcélú Kistérségi Társulás jövőjével volt kapcsolatos,
így ennek keretében tárgyaltunk a munkaszervezet, valamint a
társulás megszüntetéséről, a társulás vagyonának a felosztásáról,
továbbá a társulásban jelenleg folyamatban lévő projekteknek a
végrehajtásáról, befejezéséről.
Az elmondott pontok mind-mind összefüggnek egymással, ill. további
számos kérdést vetnek fel, ezért a Jegyzői Kollégium ülésén is
hosszas egyeztetéseket folytattunk ezen témakörökben.
A munkaszervezetet a jövő évtől megszüntetésre javasoljuk a
társulási tanácsnak tekintettel arra, hogy normatív finanszírozást
már nem fog kapni, de a munkaszervezetben ellátott egyes
feladatoknak a további biztosításáról - a belső ellenőrzés és a
központi orvosi ügyelet biztosításáról - mindenképpen javasoljuk
megállapodni.
A belsőellenőrzést a sárospataki Polgármesteri Hivatalban
foglalkoztatott belső ellenőrök útján, az orvosi ügyeletet pedig
továbbra is Sárospatak Város Rendelőintézetén keresztül javasoljuk
megszervezni. A munkaszervezet megszüntetésével kapcsolatos
munkajogi kérdések, és a végrehajtás még további egyeztetést
igényel, a végkielégítés, a jogviszony átalakulás, ill. az esetleges
továbbfoglalkoztatás kérdése.
A másik nagyobb téma a társulás jövője volt, amellyel kapcsolatban
azt javasoljuk, hogy tekintettel arra, hogy a társulás nem tart fenn
egyetlen intézményt sem, ezért a jövőre vonatkozóan normatív
finanszírozásra ugyancsak nem lesz jogosult, hasonlóan a
munkaszervezethez, tehát a társulás megszüntetéséről kell döntenünk.
Ennek időpontját azonban javasoljuk elválasztani a munkaszervezet
megszüntetéséről, ezt egy későbbi időpontban javasoljuk, mégpedig a
január 1-jét követő 90. napon. Azért, mert a jelenleg folyamatban
lévő TÁMOP-os projekt addig lezárható és az elszámolás is
elkészíthető. Az addig felmerülő költségeket pedig a vagyonfelosztás
kapcsán egyeztetik a Társulási Tanács tagjai.
A harmadik nagy téma a vagyon felosztása volt, mellyel kapcsolatban
a Jegyzői Kollégium úgy foglalt állást, hogy ebben a kérdésben a
Társulási Tanácsra bízza a döntést, hiszen a vagyonnal kapcsolatos
kérdésekben elsősorban a polgármesterek jogosultak döntést hozni. A
belső ellenőrzést és a központi orvosi ügyelet megszervezését
mindenképpen fontosnak és támogatandónak tartjuk és bízunk abban,
hogy a társulási tanács tagjai is egyetértenek ezzel a javaslattal.
Az „egyebek” között tárgyaltuk a közös hivatalok 2013. január
1-jétől történő felállítását, megszervezését. Ebben a témában már
vannak területek, ahol körvonalazódik a megállapodás, ez elsősorban
Viss, Zalkod és Kenézlő térsége. Ott szinte már biztosan látható a
jövő évi jegyzői működés formája, de vannak még a kistérségnek olyan
települései, ahol még folynak az egyeztetések és még nincsenek
végleges megoldások. Ennek határideje a 2013. január 1-jét követő
60. nap, de tekintettel arra, hogy elnök úr már az elmúlt ülésen is
azt kérte a településektől, hogy az előkészítő folyamatokat időben
kezdjék el, és erről folyamatos tájékoztatást nyújtsanak a tanács
tagjainak, ezért a Jegyzői Kollégium is napirendjére tűzte ezt a
kérdést.
A közös hivatal 2013. január 1-jétől indulhat, de önálló hivatal
csak a 2000 fő feletti településeken működhet, az ez alatti
lakosságszámú településeknek egymással társulva kell megszervezniük
a közös hivatal létrehozását. Ennek az előkészítő folyamata
elindult. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.19./
|
Önkényes lakásfoglalót büntettek |
|
Önkényes beköltözés
szabálysértés elkövetése miatt 2012. október 13-án eljárás
indult a Sárospataki Rendőrkapitányságon, mivel egy sárospataki
lakos bejelentést tett, hogy az általa megvásárlás alatt álló
Sárospatak, Mandulás-hegyen lévő ingatlanba egy hajléktalan személy
önkényesen beköltözött. A hajléktalan személy a többszöri
felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhagyni az ingatlant, sőt
inkább agresszív magatartást tanúsított - nyilatkozta Ladics
Tamás rendőr főhadnagy...
|
|
|
|
Ladics Tamás |
|
Az eljárás során
megállapítást nyert, hogy a hajléktalan személy az ingatlan miskolci
tulajdonosának régebben segített ennél a háznál, ezért tudta, hogy
az ingatlan tulajdonosa, ritkán jön ide Sárospatakra, így 2012.
áprilisában úgy döntött, hogy az ingatlanba önkényesen a tulajdonos
tudta nélkül beköltözik. Elmondás szerint, azóta abban lakott és a
házban és a ház körüli munkákat is elvégezte. Mivel jelenleg az
ingatlan megvásárlás alatt van, ezért a leendő tulajdonos az
ingatlan megtekintése során tapasztalta ezt a beköltözést, de a
többszöri felszólítása ellenére sem akarta a hajléktalan személy az
ingatlant elhagyni.
Az ügyben gyorsított eljárás során bíróság elé állítást
alkalmaztunk, melyben az önkényes beköltözés miatt a
Sátoraljaújhelyi Bíróság 90.000,- Ft, pénzbírságot szabott ki az
eljárás alá vont személlyel szemben. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.19./
|
A Katolikus Kultúra Napjai a Szent
Erzsébet Házban |
|
Kiállítással
egybekötött könyvbemutatóval ünnepelték a Katolikus Kultúra Napjait
a Szent Erzsébet Házban. Boldog John Henry Newman bíboros
Gerontius álma című költeményének magyar fordítását mutatta be
Somogyi György teológus, felesége Técsy Judit pedig
hímzéseit, szőtteseit mutatta meg a közönségnek…
|
|
|
|
|
|
A boldoggá avatott
John Henry Newman bíboros irodalmi hagyatéka mostanáig ismeretlen
volt Magyarországon, Somogyi György teológus jóvoltából azonban már
megismerhetjük a Gerontius álma című drámai költeményét, amelyet
Dante és Aiszkhülosz műveihez mérnek.
A dráma főhősét az őrangyal kíséri el az úton a Teremtőhöz. A mű
első olvasatra a halálról szól, de valójában annál több: azt mondja
el, hogy a halál pillanatában hogyan tárul fel az emberi élet
értelme, amikor Isten színe elé állunk.
Somogyi György régóta tanulmányozza és fordítja a bíboros
prédikációit, irodalmi munkáit. A művészeti író, műfordító elmondta,
hogy a modern kori egyház atyjának az egész gondolkodásmódja valóban
az ókori egyházatyákéra emlékeztet, és nagyon közel áll hozzá a
bíboros teológiai gondolkodásmódja ugyanúgy, mint az irodalmi
életműve.
Somogyi György nemcsak fordítója, hanem illusztrátora is a műnek, az
ő képei díszítették a galériát. Hozzá csatlakozott a felesége Técsy
Judit, aki hímzéseket, szőtteseket hozott az eseményre. Azt mondta
munkájukban is hatnak egymásra: „biztos, hogy valahol mindketten
benne vagyunk, ő az én műveimben, és én az ő fordításaiban, amihez
én is hozzásegítek, de inkább csak a nyersfordításban. Ő pedig a
költészetet adja hozzá, a műfordítást végzi el.
A Somogyi - Técsy házaspár egy olyan kifejezésformára talált,
amelyben benne van a múltjuk és a hitvallásuk. A kiállítás év végéig
látható, a sárospataki Szent Erzsébet Házban. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.18./
|
Pénteken lesz a Zempléni Gazdafórum |
|
|
|
Jakab István |
|
Jakab István, az
Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke elfogadta a
zempléni gazdák meghívását október 19–re, akik egy fórum keretében
kérdéseiket is feltehetik az aktuális problémáikkal kapcsolatban.
Jakab István 15 órakor beszédet mond az Újbástya
Rendezvénycentrum előadótermében, majd ez után kerül sor a
fórumra. Az érintett témákról Szabó Attilától, a Zempléni Gazda Klub
elnökétől a következő tájékoztatást kaptuk…
A héten tárgyalják az új földtörvényt, aminek tervezetéről
előadásában beszámol a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek
Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, valamint elmondja, mit kell
tudni az új agrárkamarai törvényről. Ezzel összefüggésben
tájékoztatást kapunk az agrárkamarai regisztrációról is, ami
jelenleg is folyik.
2014-től indul az EU új támogatási rendszere, amelyen belül
új agrártámogatási rendszer lép életbe. Ezzel kapcsolatban is
kíváncsian várjuk elnök úr tájékoztatását, amit erről már tudni
lehet. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
( a fotók
illusztrációk) |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.18./
|
|
Meghitt, családias
találkozón vehettek részt azok akik október 15.-én jelen voltak a
Kispataki Zarándokházban. A sclerosis multiplexes betegek tettek
tanúságot hitükről, életükről. Az optimizmus fontossága volt
Telenkó Miklós atya köszöntő beszédének lényege, majd a
Paraklisz végén Atanáz püspök Úr elmélkedését hallgatták. A Hit
évének kezdetén bíztatott a hit kapujának megnyitására...
|
|
|
|
Telenkó Miklós atya |
|
Székely József a
mozgáskorlátozottak regionális elnöke beszámolt a legújabb
rendelkezésekről és lehetőségekről. Talláromné Batta Beáta a hallás
fontosságára mutatott rá. Előadása után ingyenes hallásvizsgálatot
tartott. Az ebédet követően személyes tanúságtételek voltak.
Mindenkire jutott hozzászólási idő, ezért nagyon mély és megrendítő
életélményeket oszthattak meg egymással.
Dr. Latorcai Jánosné Újházi Aranka bemutatta a Nyírergyházi SM-ház
szolgáltatásait, de valójában a lélek templomairól, a sorstársairól
szólt.
A találkozót Atanáz püspök kezdeményezte és ígéretet tett, hogy más
betegségcsoportban élőkkel is szeretne találkozni. A résztvevők
közel harmincan hálásak voltak, hogy ezen a napon vendégül látta és
meghallgatta őket a Főpásztor. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.18./
|
Egy napon, 16 csapat, öt
korosztályban Sárospatakon |
|
2012. október 28-án
(vasárnap) rendezi meg a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola
azt a nemzetközi kézilabda és labdarúgó tornát, melyen öt
korosztály, 16 csapata vesz részt, ami a 2002-ben születetteknek
INTERLIGA forduló is egyben - hívja fel az érdeklődők figyelmét
Belicza János szervező...
|
|
|
|
Belicza János |
|
Az eseményen résztvevő
korosztályok:
- 1999-2000-es lány KÉZILABDA TORNA
- 2002-es fiú LABDARÚGÓ TORNA (interliga bajnoki forduló)
- 2003-2004-es fiú LABDARÚGÓ TORNA
A nagyszabású rendezvény az Árpád Vezér Gimnázium műfüves
pályáján (2003-2004-ben születettek), a Sárospataki
Sportpályán (2002-ben születettek) és az Árpád Vezér
Gimnázium sportcsarnokában (2003-2004-ben születettek) kerül
megrendezésre. A mérkőzések 900 órakor kezdődnek és a szervezők nagy
szeretettel várnak, minden kedves szurkolót. A kézilabda és a
labdarúgó torna főszponzora a MOGYI Kft. lesz.
A kupán nagy küzdelem várható, ahol a gyermekek érmeket, okleveleket
kaphatnak a játék öröme mellett. Az egész napos rendezvény igazi
sport csemege lesz annak, aki kilátogat a rendezvényekre, hiszen van
olyan SUSI-s korosztály, amely most mutatkozik be először
Sárospatakon, ráadásul Magyarország egyik legerősebb sportiskolája
is jelen lesz az eseményen, a Nyírsuli „személyében”. A részletes
program a
www.susi.mlap.hu –n megtalálható.
Nevezett csapatok: Nagybánya (Románia), KAC Kassa (Szlovákia),
Nyíregyházi Sportiskola - Nyírsuli, Görög FS, Kisvárda, BTE Bendegúz
– Edelény, Mátészalka, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Nyíregyházi
Kertváros, Sárospataki Utánpótlásnevelő SI - SUSI.
HAJRÁ SÁROSPATAK! HAJRÁ SUSI! |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.17./
|
Brazíliából érkeztek vendégeink |
|
|
|
|
|
Szent Erzsébet
születési helyét jöttek felkeresni zarándokként a Brazíliából érkező
Szent Erzsébet nővérek, akik 2012. október 3-án ellátogattak
iskolánkba is. Az iskola tanulói és tanárai nagy szeretettel és
lelkesedéssel fogadták a messziről érkező vendégeinket...
A nővérek az új evangelizáció fényében zenés, táncos műsorral
jelenítették meg Jézus Krisztus missziós parancsát „Menjetek tehát
és tegyetek tanítványommá minden népet.” ( Mt 28,19) |
|
|
További fotók >>>
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
/2012.10.17./
|
Nagysikerű USA DAY a Refiben |
|
Az elmúlt pénteken
került megrendezésre az „USA Day” elnevezésű
rendezvénysorozat a Sárospataki Református Kollégium
Gimnáziumában. A rendezési jogot egy sikeresen benyújtott,
színvonalas pályázati anyagnak köszönhetően nyerte el iskolánk,
amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Amerikai
Nagykövetség közösen bírált el...
|
|
|
|
Dmitri Tarakhovsky
Szajkó József |
|
A siker értékét
növeli, hogy az egész országból idén összesen csupán négy oktatási
intézmény valósíthatja meg ezen hivatalos név alatt az előzetesen
megtervezett programokat. Az „USA Day” célja, hogy a rendezvények
során még inkább megismerhessük az amerikai kultúra értékeit és
eloszlassunk néhány negatív sztereotípiát. A reggeli angol nyelvű
áhítat – Enghy Sáron (13.E) előadásában – már a nap kezdetén egy jó
adag lelki-szellemi táplálékot szolgáltatott, továbbá az idegen
nyelvi készségeinket élesítette. Rögtön utána az Imaterembe
helyeződött át az események súlypontja, ahol Vígh Vajk (12.C)
tudományos értékű előadását hallhattuk az immár 482 éves Alma
Materünkről. Ezt követően Magyar Sandy (13.E) ismertetett meg minket
a keresztény zene különféle modern és az USA-ban roppant népszerű
műfajaival. Az előadás végén Aiysha Jebali tanárnő saját
költeményével és Tirpák Gábor (11.E) zongorakíséretével együttesen
hallhattunk az előadótól egy felemelő, lélektisztító keresztény
dalt. Tóth Nikoletta tanárnő a 20. században oly’ sokak által
kergetett „amerikai álom” ismert és kevéssé ismert oldalait tárta
fel és vázolta elénk informatív, interaktív és kreatív
prezentációjában.
Eközben megérkezett iskolánkba az „USA Day” különleges díszvendége:
Dmitri Tarakhovsky, az Amerikai Nagykövetség Kulturális Attaséja.
Személyét néhány követségi munkatársa kísérte, valamint az Emberi
Erőforrás Minisztériumból is tiszteletüket tették az illetékesek. Az
attasét – saját elmondása szerint – meglepte és meghatotta a komoly
szervezettség és a nagyfokú szeretet, amely fogadta, az amerikai
himnusz művészi fokú a capella előadása (Magyar Sandy) pedig
egyenesen lenyűgözte a küldötteket. Az attasé imatermi
prezentációjában az amerikai multikulturalizmus alaposabb
bemutatására törekedett, mindezt intelligens humorral és személyes
életútja idevágó történeteivel fűszerezte. Saját személye is
hitelessé tette az elhangzottakat, hiszen orosz bevándorlóként, az
angol nyelv ismerete nélkül érkezett Detroitba, majd hosszú évek
kemény munkájával került jelenlegi pozíciójába. Szavai megérintették
a hallgatóságot, a diákokkal kialakult közvetlen párbeszédet a
szoros napirend miatt kellett a kelleténél talán rövidebbre fogni.
Az általános iskolások számára kiírt képzőművészeti és a quiz
verseny eredményhirdetése után Szajkó József fotókiállítását
tekinthettük meg a hivatalos megnyitó után. A vendégek ezután
Vozdvizsenszkij Vagyim tanár úr szakértő kalauzolásával tekinthették
meg iskolánk nevezetességeit. Eközben Litkey Kornélia a Fullbright
Bizottság tanácsadója tartott előadást a továbbtanulni vágyó
diákoknak, valamint Sántha Gergő, az Amerikai Nagykövetség
Regionális Angol Nyelvi Oktató Központjából hívta egy kis
műhelymunkára az angol tanárokat. A vendégek egyöntetűen gratuláltak
a rendezvénysorozat magas fokú színvonalához, ami az idegen nyelvű
munkaközösség angol tanárainak több hónapos szervező munkáját
dicséri. A küldöttek közös reményüket fejezték ki, miszerint minél
hamarabb visszatérnek iskolánkba, folytatván a sikeresen megkezdett
gyümölcsöző munkafolyamatot. A hosszú, ám tartalmas napot Aiysha
Jebali tanárnő személyes bizonyságtétele és áhítata, valamint Gere
Bálint (öregdiákunk), Czabányi Attila és Demkó Ferenc tanár úr
blues-os jam session-je zárta az Imateremben. Az „USA Day” véget ért
pénteken, ellenben az „USA Week” programjai még ezen a héten is
ígérnek tartalmas kikapcsolódást, szellemi töltekezést minden kedves
érdeklődőnek. |
|
|
További fotók >>>
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.10.17./
|
Idegenforgalmi látványosságok
Olaszliszkán |
|
2012. október 6-án
jelentős látványossággal gazdagodott Olaszliszka, az egykor
virágzó mezőváros. A Kossuth-ház szomszédságában megnyitott
Kelet-Európa Modern Képtár, a Nemzetközi Szoborpark, valamint a
Történeti és Néprajzi Látványtár annyi látnivalót nyújt, ami órákra
lekötheti az ide érkező látogatót. Muha Máriától - aki
férjével, Ézsiás István szobrászművésszel a kiállítást
létrehozta – megtudtuk, hogy ez a kiállítás egy folyamat része…
|
|
|
|
Ézsiás István
Muha Mária |
|
A felsorolt
kiállítások létrehozásával elsősorban az volt a célunk, hogy
Olaszliszka gazdagodjon kulturális látnivalók terén, s amikor a
kultúra iránt érdeklődő turista célpontokat válogat, Olaszliszka is
szerepeljen azok között. Reménykedünk, hogy a létesítmény
idegenforgalom növekedést indukálhat, s ez bevételt hozhat a község
számára, a falusi turizmus fejlesztését elősegítheti.
2004-ben kerestük meg először Olaszliszka polgármesterét, Fekete
Gyula urat azzal, hogy férjem, Ézsiás István szobrászművész,
emlékplasztikát szeretne felállítani a község alkalmas helyén, egyik
mestere, Csiky Tibor, a XX. század kiemelkedő, iskolateremtő
képzőművésze tiszteletére, aki Olaszliszkán született. A plasztika
elhelyezésekor a polgármester tanácsot kért Ézsiástól, hogy mit
lehetne csinálni a községben, hogy valami előrelépés legyen. Férjem
a kulturális létesítmények létrehozását, illetve gyarapítását
ajánlotta, amellyel a meglévő kulturális kínálat - a templomok, a
híres pálos kolostor, a Traktér, a gazdag és értékes zsidó temető, a
zsinagóga maradványa (amelyből emlékhelyet szeretnénk létrehozni a
falmaradványok konzerválásával) - bővülne. E megbeszélést tett
követte, s ennek eredményeként nyílt meg – az Önkormányzattól
Megyeri Sándor művészeti vezető irányításával - a Kossuth-ház.
Ézsiás 40 magyar képzőművészt kért fel, hogy Kossuthra emlékező
művet alkosson, s azt letétbe adja át a „Kossuth mítoszok” állandó
képzőművészeti kiállítás számára, amely anyagból Ézsiás a kiállítást
és installálását megrendezte, Kossuth nagyapja, Wéber András
postamester egykori házában. Az azóta eltelt évek során több
kiállítást is szerveztünk, s a Kossuth-házban is bővült a
kiállítótér a pince feltárásával, ahol porcelán kiállítás nyílt.
A Kossuth-ház szomszédságában lévő ház megüresedett, s tervezgettük,
hogy milyen jó lenne abból is kulturális létesítményt kialakítani,
akkor a Kossuth-házzal együtt már kis kulturális centrum alakulhatna
ki, sok-sok látnivalóval. Ezt valósítottuk meg most. Ez lett a
Kelet-Európa Modern Képtár, a Nemzetközi Szoborpark, a Történeti és
Néprajzi Látványtár.
A Modern Képtárban a jellegzetesen Kelet-Európából származó
konstruktivizmus szellemi öröksége reprezentált. A XX.-XXI. századi
modern képzőművészek, valamint a geometrikus, illetve
poszt-geometrikus művészetet képviselő kortárs alkotók, a régióban
élő jeles művészek szerepelnek elsősorban, de a Párizsi Magyar
Műhely avantgard alkotói is megjelennek, kiemelten a tokaji
születésű Papp Tibor, aki a Magyar Műhely egykori alapítója volt
Párizsban. Magyar, európai és dél-amerikai alkotók művei láthatók a
kiállításban.
A képtárhoz tartozik a Pajta-galéria, ahol jelenleg magyar
textilművészek „Művész-zászló” tárlata tekinthető meg, a múzeumi
hónap keretében.
A Nemzetközi Szoborparkban művésztelepeken született, többségében
geometrikus absztrakt acélszobrokat, mintegy 40 műalkotást
helyeztünk el.
A Történeti és Néprajzi Látványtár „Liszka évszázadait”, Olaszliszka
történetét mutatja be vázlatosan: historikus elemekkel, tárgyi
anyagokkal, vizuális művészeti interpretációban feldolgozva,
múzeumszerű interieurban, megemlékezve az egykor itt élt népek,
etnikumok (többek között zsidó, ruszin, szlovák, stb.) történetéről,
kultúrájáról.
Az ünnepség részeként kerül sor a liszkai zsidóság emlékére
létrehozott szobor-együttes avatására is, amely a Nemzetközi
Szoborparkban került elhelyezésre. Az Olaszliszkáról elhurcolt 242
zsidó személynek állít emléket ez a szoboregyüttes, amely meghívott
művészek (Claire Szilárd / Izrael, Svájc, Budapest /, Csurgai Ferenc
/Cegléd /, Kovács Tamás László / Budapest /, Zalavári József /
Budapest / Ézsiás István / Olaszliszka, Budapest / ) felajánlott
alkotásaiból készült.
A műtárgy-együttes a egykori liszkai zsinagóga helyére tervezett
„Kelet-európai siratófal” zsidó kulturális emlékhely első
modelljeként is szolgál. A tervezett zsidó kulturális emlékhely a
terület önkormányzati tulajdonba kerülése után valósul meg. A
restaurált zsinagóga falmaradvány és egy modern alkotás együttesen
fogja képezni a „Kelet-európai siratófal” zsidó kulturális
emlékhelyet Olaszliszkán.
Amit még elmondanék, hogy a Kossuth-ház kertjében Ökopark kerül
kialakításra, itt őshonos növények kerülnek telepítésre, valamint
olyan műalkotások, melyek a régi és a mai gazdálkodásra utalnak és
megidézik a régi népi eszközöket és tárgyakat. A kialakítás már
elkezdődött és 2013-ban fejeződik be.
És meg egy fontos adat, a kulturális létesítmény létrehozását
támogatók sora: Olaszliszka Község Önkormányzata, élén Kerekes
Attila polgármesterrel, továbbá az Intertechnika Kft., a Várterm
Kft., a Weinberg ’93 Kft., magyar és külföldi művészek, civil
adományozók. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.16./
|
Súlyosan büntetik a lopást is |
|
2012. október 12-én 19
óra 30 perckor Sárospatakon 2 fiatal fiú kért segítséget a
rendőrjárőrtől, mivel a főutcán található üzletben vásárolt
péksüteményüket az utcán fogyasztva két ismeretlen fiatal fiú
kivette kezükből. A két fiú először kért az ételből, de mivel nem
kaptak, ezért vették el az ételt - nyilatkozta Ladics Tamás
rendőr főhadnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense...
|
|
|
|
Ladics Tamás
|
|
Az intézkedő rendőrök
gépkocsiba ülve az elkövetőket az OTP előtt ellenőrzés alá vonták,
akik az étel elvételét beismerték. Igazoltatásuk során egyikőjük
ruházat átvizsgálásakor a társa testvére nevére kiállított
diákigazolványt, lakcímkártyát, személyigazolványt, taj kártyát,
adóigazolványt, oktatási kártyát, Borsod Volános havi bérletet és
egy Borsod Volános kedvezményre jogosító igazolványt találtak.
Elszámoltatásuk során az elkövető elmondta, hogy társa adta át neki
ezeket az iratokat, hogy a Borsod Volán havi bérlettel jogtalan
előnyt szerezve ingyen tudjon utazni Tiszakarádról Sárospatakra.
A rendőrök a két tiszakarádi fiatal elkövetőt - akik közül az egyik
egy sárospataki iskolában tanul - a Sárospataki Rendőrkapitányságra
előállították, ahol lopással elkövetett tulajdon elleni
szabálysértés miatt, illetve visszaélés okirattal bűncselekmény
elkövetése miatt indult eljárást.
A lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés
elkövetése miatt a két személyt már bíróság elé állítottuk, mely
során a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság mindkét fiatalkorúval
szemben egyenként 50.000,- Ft, pénzbírságot szabott ki.
A bírósági tárgyaláson megállapításra került, hogy nem sokon múlott,
hogy a két fiatal a cselekményével megvalósítson egy súlyos
bűncselekményt és akkor „nem úszták volna meg ennyivel” az egészet.
Rablás
321. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz
el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi
épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit
öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet
követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
(2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett
erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést
alkalmaz.
Az okirattal való visszaélés bűncselekményét a Sárospataki
Rendőrkapitányság bűntető eljárás keretén belül vizsgálja. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.16./
|
|
1991. szeptemberében
kezdtük el az óvodában az angol nyelvvel való ismerkedést,
amely azóta is nagyon népszerű - nyilatkozta Egyed Katalin, a
Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa...
|
|
|
|
Egyed Katalin |
|
A gyerekek ebben a
korban nagyon fogékonyak, gyorsan sajátítják el az idegen szavakat,
amellyekkel játékos formában – utánzásos módon – ismerkednek meg.
Szinte észrevétlenül tanulnak.
Havonta dolgozunk fel egy-egy témát, pl. berendezési tárgyak,
öltözködés, étkezés, testrészek, stb. Ezekben a témákban kb. 20-25
szót sajátítanak el a gyerekek, s ezt egészítjük ki a hozzá
kapcsolódó dalokkal, mondókákkal, játékokkal. Ismerkednek a
színekkel, számokkal, időjárási jelenségekkel.
Ünnephez kapcsolódó verseket, dalokat tanulunk, pl. Mikulásra,
Karácsonyra.
Évzáróinkat úgy szervezzük, hogy a magyar rész mellett angolból is
tartunk bemutatót a szülőknek az éven tanult versekből, dalokból,
játékokból.
A program elején, 22 évvel ezelőtt kevés gyerekdal és versanyag állt
rendelkezésünkre. Ezek összegyűjtésében sokat segített egy amerikai
hölgy – HELEN TOMBROPOULOST -, aki a Tanítóképző Főiskolán volt
lektor. Őt hívtam meg az óvodába, nézze meg, mondjon róla véleményt,
hogy mit és hogyan tanítok.
Nagy örömmel tette ezt, s annyira szeretett a gyerekek között lenni,
hogy hetente két alkalommal eljött hozzánk, amíg Sárospatakon
tartózkodott.
Most, 20 év után újra itt van városunkba, hogy találkozzon régi
kollégáival, ismerőseivel. Heti tartózkodásába belefért az is, hogy
ellátogasson óvodánkba. A gyerekek nagy örömmel fogadták, angolul
üdvözölték. Néhány egyszerű kérdésre válaszoltak pl. What is your
name ? How old are you ?
Velünk együtt énekelt, játszott, sőt még egy új verset is tanított a
gyerekeknek.
Volt olyan kisfiú, akit nem zavart a nyelvi különbözőség, hozta az
állatos könyvet és onnan sorolta Helen néninek az állatok nevét.
A San Franciscó mellől érkező vendégünk korát meghazudtolóan
fiatalos, 82 éves. Még ma is dolgozik a STANFORD egyetemen, és
évente lefutja a 14 km-es marathoni távot. Szeretnénk mi is ilyen
korban ilyen fittek és szellemileg frissek lenni! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.16./
|
Októberben LULU a színházban |
|
Október 19-ig
vásárolható kedvezményes jegy a LULU című színdarabra, mely
Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtárában kerül bemutatásra
október 24-én 19 órától - hívják fel az érdeklődők figyelmét a
szervezők...
|
|
|
|
|
|
A főhősünk Lulu és
barátja Emil kedvelik a könnyű életet és a könnyed izgalmakat. Egy
merész rablással nem kevés pénzhez jutnak. Hogy azt meg is tudják
tartani, egy “balek” hivatalnok lakásába törnek be, hogy ott
meghúzzák magukat. Közben váratlanul hazajön a házigazda és annak
rendőrfelügyelő barátja, aki a szomszédban lakik, amazon
feleségével. Az “ártatlan” betörők reménytelenül a lakásban
rekednek, s amikor a rendőr férfifaló neje a balek házigazdát
szemeli ki heti áldozatának, elő kell lépniük rejtekhelyükről. Ezzel
aztán elindul a fergeteges tévedések komédiája, szerelemmel,
tánccal, felejthetetlen alakításokkal és a mára már klasszikusnak
számító FÉNYES – SZENES slágerekkel.
Főbb szerepekben:
Lulu………….Végh Judit
Emil……………Szirtes Balázs
Antoine………Király Adrián
Migrén……….Koltai Róbert
Ella……………Ivancsics Ilona
Legrand………Kertész Péter
Fredo…………Bodrogi Attila |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.16./
|
Zenei Világnap - Idősek Világnapja |
|
|
|
|
|
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában október
elsején megemlékeztek a Zene Világnapjáról és az Idősek
Világnapjáról.
A műsorban az énekkarosok előadásában elhangzott a Valahol Európában
musical betétdala a "Zene az kell "és Balogh Bernadett
hegedűjátéka...
|
|
|
További fotók >>>
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
/2012.10.15./
|
Kizárólagos tulajdonosai leszünk a
Patakhő Kft-nek |
|
Egy nagyon hosszas
egyeztetés végéhez érkeztünk a 2012. október 11-én megtartott
rendkívüli képviselő-testületi ülésen, amelynek eredményeképpen a
Képviselő-testület egyhangúlag felhatalmazott a megállapodás
aláírására. Ennek a lényege az, hogy 2012. szeptember 30-i
hatállyal az E-Star Nyrt-vel felbontjuk a köztünk lévő
szolgáltatási szerződéseket – nyilatkozta Aros János
polgármester…
|
|
|
|
Aros János |
|
Ennek a
megállapodásnak egy nagyon fontos eleme, hogy kivásároljuk az E-Star
Nyrt 49%-os tulajdonrészét, tehát 100%-os önkormányzati tulajdonába
kerül Sárospatak Város Önkormányzatának a Patakhő Kft. Hozzáteszem,
hogy 240.000 forintért, tehát névértéken vásároljuk meg ezt a
tulajdonrészt.
A megállapodás fontos része, hogy a nyilvántartott 430 milliós
tartozásból, 200 millió forintot ismer el Sárospatak Város
Önkormányzata. Ennek a megfizetésére egy nyilatkozatot teszünk, hogy
milyen ütemezésben tudja ezt Sárospatak Önkormányzata vállalni és
még egy fontos eleme van, hogy mindent megteszünk annak érdekében,
hogy még ebben az évben Sárospatak Város Önkormányzatának azok az
eszközök is a tulajdonában kerüljenek, amelyeken ténylegesen a hő és
távhőszolgáltatás folyik.
Erre megkezdtük az egyeztetéseket az egyik országos bankkal, a
nyilatkozatot november 30-ig fogják kiadni, a szükséges összeget
pedig 2012. december 15-ig fogják rendelkezésre bocsájtani. Ehhez
szükségünk van még a Hypo Bank engedélyére, hiszen a kötvény
kibocsátásakor a Hypo Bank ezt feltételként szabta nekünk. Ezt az
engedélyt is megkértük, a Hypo Bank tárgyalja, s egyelőre pozitív
jelzéseket kapok.
A megállapodás aláírásával, Sárospatak Város jelentős lépést tesz
annak érdekében, hogy a szolgáltatási szerződések felbontásával,
az előttünk lévő, még mintegy 13 évben, több milliárd forintos
megtakarítást foganatosítsunk az önkormányzatnak. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.15./
|
Eledelgyűjtés az Állatok Világnapján |
|
Van egy nap október
elején, amikor az emberek világszerte gondolnak az állatokra, amik
ha bajba jutnak, nem tudnak egymásnak segíteni, csak az emberre
számíthatnak, csak az emberben bízhatnak. A Carolina Óvodába
járó gyerekek nem csak gondoltak rájuk és beszéltek róluk, de tettek
is értük. Minden gyerek hozott egy kis élelmet, hogy ezzel a
városban működő kutyaotthon lakói ellátásában segítsenek.
Lendvainé Szendrei Ágnes intézményvezető ezt nevelési
szempontból is fontosnak tartja…
|
|
|
|
Lendvainé Szendrei Ágnes
Törő Gábor |
|
A mai nap
rendezvényének apropója a kutya volt. A gyerekek családjainak,
vagy a szomszédoknak is van kutyájuk, ez egy nagyon népszerű állat a
körükbe. Arra gondoltunk, hogy népszerűsítjük az állatokat és azt,
hogy nem elég az állatokat simogatnunk és szeretnünk, hanem oda is
kell rájuk figyelnünk és ez egy komoly felelősség.
Ezt próbáltuk erősíteni azzal, hogy kértük a kedves szülőket,
hozzanak be a gyerekekkel állateledelt, mert mi is szeretnénk
gondoskodni azokról a gazdátlan állatokról, amiket a városunkban
működő kutyamenhelyen gondoznak.
Az eledelt, amit behoztak, ma odaadtuk a menhelynek, ahol tudjuk,
hogy sok kutyát kell etetni. A gyerekek örömmel és
felelősségtudattal hozták a különböző élelmeket, mert a napokban
beszéltünk róla, hogy mennyire fontos, hogy ne csak nézzük a
kutyusokat és játszunk velük, hanem jó gazdájuk legyünk, ápoljuk és
gondozzuk is őket.
Ez a mai napon meg is történt, minden gyermek örömmel hozta az
eledelt, még a bölcsisek is úgy jöttek ma, hogy kis
zacskó volt a kezükben. Ezen a hatalmas asztalon alig fért el az
adomány, és minden gyermek tudatában van, hogy hozzájárult a sok
kutya etetéséhez.
Az óvó nénik azzal jutalmazták ezt a törődést, hogy egy mesejátékot
adtak elő, egy nagyon élvezetes és vidám, állatokról szóló mesét – a
Kacor királyt - ezzel is gazdagítva a gyerekeknek az állatokról
szerzett ismereteit.
Az összegyűlt ajándékot Törő Gábor, a Kutyaotthon alapítója
vette át, aki a gyerekek nagy meglepetésére egy pici kutyát húzott
elő a táskájából. Az ajándékokat így „ketten” köszönték meg, majd
vetített képeken mutatták be az állatmentés folyamatát…
Az otthon vezetője elmondta, hogy ezzel a gyűjtéssel az Óvoda nem
csak az állatok etetéséhez, és a gyerekek szemléletének formálásához
járult hozzá, hanem - igen nagy mértékben - a Kutyaotthon
népszerűsítéséhez is.
Így sok családhoz eljutott a híre, hogy Sárospatakon működik az
állatmentés, és hogy van egy hely, ahonnan lehet házőrzőt vinni,
hiszen az Otthon végső célja az, hogy minél több árva kutyusnak jó
gazdát találjon. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.10.15./
|
Halálos kamionbaleset a 37-esen |
|
|
|
Bacsó Tibor |
|
Október 12-én a
hajnali órákban egy orosz kamion közlekedett a 37-es számú
főúton Szerencs felől Sátoraljaújhely irányába. A rakományt szállító
jármű Sárazsadány magasságában az úttestről ismeretlen okból
jobbra lehaladt, majd egy fával érintőlegesen ütközve a
szántóföldön állt meg – ismertette egy szörnyű baleset
körülményeit Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki
Rendőrkapitányság sajtóreferense…
Rakománya - tehetetlenségénél fogva - a rakodótér elejét kiszakítva
kirepült a kamionból. A baleset során a gépkocsivezető – aki a
vezető fülkében egyedül tartózkodott - életét vesztette. A
balesetnek más résztvevője nem volt.
A helyszínelés ideje alatt félpályás útlezárás történt, a forgalmat
addig rendőrök irányították. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.10.14./
|
Testvérvárosunk lehet Yerres is, a
Rákóczit befogadó francia város |
|
A jövő évben
pontosan a 300. évfordulója lesz, hogy II. Rákóczi Ferenc
Franciaországba érkezett, ezért úgy gondolom, hogy ezt pátosszal
kell megünnepelnünk – mondta Dr. Kovács János, a B-A-Z Megyei
Önkormányzat főjegyzője, aki nem csak nagy tisztelője
Rákóczinak, de folyamatosan dolgozik is azért, hogy a
Fejedelem kultusza erősödjön a Rákócziak földjén…
|
|
|
|
Dr. Kovács János |
|
Mikor Yerresből ide
jött egy turistacsoport, rendkívül fogékonyak voltak arra, hogy ha
már itt vannak és II. Rákóczi Ferenc személye köt össze bennünket,
akkor a közeli szülőhelyet is meglátogassák, így Borsiba is
elmentek. Rendkívül szép dolognak tartom, hogy a kérésünket
meghallgatták és elmentek Borsiba.
Miután Donkó úr felvetette a testvérvárosi kapcsolat ötletét, én
bízom benne, hogy egy ilyen kapcsolat létre is jön. Én mindent el
fogok követni annak érdekében, hogy ez megtörténjen, mert mi minden
évben kimegyünk Yerresbe és emlékszünk a Fejedelemre.
Köteles Lászlóval, Komlóska polgármesterével és a komlóskai görög
katolikus lelkésszel, Bíró Istvánnal évek óta folytatunk egy
rendezvénysorozatot, minden hónap első vasárnapján - illetve most
már szombatján - találkozunk Komlóskán „Zempléni Gondolatok” címmel.
Ezt mindig egy görög katolikus Mária-szertartással kezdjük. Azt
követően egy közéleti személy - politikusok, művészek - gondolatait
hallgatjuk meg, ezt követően pedig művészek előadását hallgatjuk
meg. Ez a hármasság jellemzi a Zempléni Gondolatok
rendezvénysorozatot. Ezzel nem a Zempléni Gondolatok reklámját
akartam megteremteni, hanem elmondanám azt, hogy 2010 őszén én
voltam, aki előadást tarthattam ezen a rendezvénysorozaton és
Kelemen Csaba az egri színház színésze és egy operaénekesnő, Hudi
Margó voltak a művészek - nagyszerű előadást tartottak. Én II.
Rákóczi Ferenc végakaratáról, tehát erről a szobor-szívnek a
visszakerüléséről beszéltem, ami Borsi Antal, sárospataki
szobrászművész keze munkája nyomán valósult meg. Személy szerint egy
2009-ben Encsen elmondott Rákóczi emlékbeszédem után született meg a
gondolat, hogy egy ilyen végakarat teljesítését nekünk véghez kell
vinnünk.
A Közgyűlés a kezdeményezés mellé állt, és így finanszírozásra
került ennek a szobornak az elkészítése. Miután ezt az előadást
megtartottam, valamint Kelemen Csaba és Hudi Margó is megtartották
az ő előadásukat, leültünk és beszélgettünk. Annyit kérdeztem meg a
művész úrtól - mert tudtam, hogy az Egri Csillagok történelmi
kategóriában meg van zenésítve és Zrínyiről is készült ilyen mű -
nem lenne ideje már a Fejedelméről is készíteni egy ilyet?
Azt mondta, beszél a szerzővel, a rendezővel, és meglátja mit tehet
az ügy érdekében. Ezután leültünk a szerzővel és megbeszéltük, mi
lenne az alapgondolat. A kérdés már csak az volt, hogy a
finanszírozást, a keletkeztetést tudjuk e vállalni. Beszéltem a
Megyei Közgyűlés elnökével, aki ezt a dolgot is vállalta, és ennek
következtében néhány hónap elteltével megszülettet A Fejedelem című
történelmi musical.
Azt kell, hogy mondjam, II. Rákóczi Ferenc egy olyan személyisége a
magyar történelmünknek, aki nem egyszerűen egy történelmi
személyiség, hanem Ő az emberi önzetlenségnek egy olyan magas
szintjéről tett életében tanúbizonyságot, amit a mai ember fel sem
fog: miért dönt úgy valaki, hogy vagyonát, egzisztenciáját feladja
és folytatja azt a fajta kitartást és küzdelmet, amire feltette az
életét.
Egyébként ez egy
központi motívuma ennek a történelmi musicalnek. A végén, amikor
Fejedelem búcsúzik, akkor megkérdezi Bercsényi Miklóst, hogy
tudják-e ezek az emberek, hogy én hova megyek, hogy én száműzetésbe,
emigrációba megyek? Bercsényi Miklós azzal válaszol, hogy igen,
tudják. Cinka Panna vezetésével azt mondják a Fejedelemnek, hogy
tudjuk, hogy hova megy és tudjuk, hogy nem jön vissza, de ha 100 év
múlva, ha 1000 év múlva jönne vissza, akkor is visszavárjuk. Ez egy
nagyon szép központi gondolata ennek a műnek.
Azt gondolom, hogy a történelmi musical egy olyan műfaj, ami a
legfiatalabb és a legidősebb generációt is jól meg tudja szólítani,
ezt az eddigi sikerek is bizonyítják. Tulajdonképpen telitalálat
volt, de szeretném jelezni, hogy már megvan az újabb gondolatom is a
Fejedelem tiszteletének jegyében. Többet egyelőre nem mondhatok,
csak annyit, hogy az emlékápolásnak ezt a módját szeretnénk a
továbbiakban is folytatni… |
|
|
További fotók-
szobor avatásról>>>
További fotók - Fejedelem >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.14./
|
Lassan kinövi a
Hild teret a Bolhapiac |
|
Közel másfél éve, hogy
a Hild téren helyi kezdeményezésre Bolhapiacot tartanak. Mostanra
akkora lett a sikere, hogy már több mint 40 sátorral vannak kint az
árusok, akik azokat a megunt, vagy számunkra már nem fontos
portékákat értékesítik, amelyek még mások számára használhatóak
lehetnek. Arosné Czakó Rita - aki a kezdetektől segíti a piac
működését – elmondta, hogy nagyon kelendőek például a gyermekruhák,
hiszen a gyorsan növő apróságok csak rövid ideig hordják a
ruhácskákat, amelyek jó állapotba kerültek a szekrénybe, most pedig
a bolhapiaci standokra…
|
|
|
|
Arosné Czakó Rita |
|
Akik a Bolhapiacra
kilátogattak, láthatták, hogy a piac már-már kinövi a Hild teret,
hiszen néhány asztal már a Rákóczi úti járdaszakaszra is jutott. Az
ötletgazda - szervező ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
- Felmerült már bennünk a gondolat régebben is, hogy ki fogjuk nőni
a Hild teret. Viszont annyira ragaszkodtak hozzá az árusítók - és
úgy látom, a vevők is itt keresnek bennünket - hogy amíg lehet,
megpróbáljuk itt megrendezni. Természetesen, hogyha ettől sokkal
többen fognak jelentkezni, gondolkodnunk kell más helyszínen, de ez
egyelőre még ideális.
Aki lemaradt a hétvégi bolhapiacról, annak nem kell sokáig várnia, a
továbbiakban a szervezők igyekeznek havonta megszervezni a Hild
teret is élettel megtöltő sárospataki Bolhapiacot. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.14./
|
Bessenyey Zénó ösztöndíj a Refiben |
|
A Sárospataki
Református Kollégium Gimnáziumában 2012/2013-as tanévben is
meghirdetésre került a Bessenyey Zénó ösztöndíj, amire idén
huszonhárom diák jelentkezett. Az ösztöndíjat a Bessenyey család
hozta létre 2010-ben azzal a céllal, hogy támogassa a kimagasló
tanulmányi eredményeket elérő, de szerényebb anyagi körülmények
között élő diákokat - küldte a tudósítást Csikó Szilvia, tanárnő...
|
|
|
|
|
|
A pályázati adatlapok
és a motivációs levelek kiértékelése után, szeptember 28-án szóbeli
meghallgatásra került sor. A bíráló bizottságot Bessenyey Balázs
és Bessenyey Bálint az ösztöndíj alapítói, Dr. Nezáczkiné Tótin
Erika a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanára,
valamint Bogdán Dániel a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány
koordinátora alkották.
Döntésük értelmében a Bessenyey Zénó ösztöndíjat 2012/2013-ban az
intézmény kilenc tanulója nyerte el. Az ösztöndíjasok száma az előző
évekhez képest növekedett, ami annak köszönhető, hogy az év végi,
versenyekért járó prémiumok összegét tovább csökkentették a
Bessenyei testvérek, és helyette így több diáknak biztosítottak havi
támogatást Az az ösztöndíjas, aki a folyó évben kiemelkedően
teljesít, tanulmányait kiválóan végzi és munkáját versenyeredmények
is igazolják, a tanév végén további jutalomban részesülhet. |
|
|
További fotók >>>
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.10.14./
|
A gyorshajtás és a figyelmetlenség
okozott balesetet |
|
2012. október 4-én,
reggel 7 órakor történt egy személyi sérüléssel járó közlekedési
baleset, a 3814-es úton, ami Sárospatak és Cigánd között,
a Bodrogközben található. Egy motorkerékpáros közlekedett Aprilia
típusú motorkerékpárjával Cigánd felől Sárospatak irányába haladva –
kezdte három baleset ismertetését Bacsó Tibor rendőr őrnagy,
a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense…
|
|
|
|
Bacsó Tibor |
|
Haladása során egy
Füzes-ér melletti kanyarban az általa vezetett motorkerékpár
sebességét nem az útvonal vezetésének megfelelően választotta meg,
így a balra ívelő útkanyarulatban - egy mellette elhaladó
személygépkocsit követően - elvesztette uralmát a jármű felett, és a
jobboldali útpadkán keresztül a vízelvezető árokba hajtott, ahol a
motor az oldalára borulva állt meg. A motorkerékpáros a baleset
során 8 napon túl gyógyuló bokasérülést szenvedett. A Sárospataki
Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a
baleset bekövetkezésének körülményeit.
2012. október 4-én 7 óra 15 perckor történt egy anyagi kárral
járó közlekedési baleset Sárospatakon, ahol a Lavotta úton a
Martinovics út felől a Déryné út irányába egy kis tehergépkocsi
haladt. A Déryné utcai kereszteződéshez érve, a gépkocsivezető a
kihelyezett „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül
hagyta, és nem biztosított lehetőséget a továbbhaladásra, a védett
úton közlekedő személygépkocsi részére, ami a Déryné úton a Zrínyi
utca felől érkezett, s emiatt összeütköztek.
A baleset következtében személyi sérülés nem, csak anyagi kár
keletkezett. A Sárospataki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás
keretében vizsgálja a közlekedési baleset bekövetkezésének
körülményeit.
A közelmúltban egy kisebb, koccanásos baleset is történt is
Sárospatakon, a Béla király téren, ahol egy húsbolt elől kitolató
jármű ütközött neki egy mozgásban lévő járműnek. Ott minimális
anyagi kár keletkezett, ezt az eljárást a rendőrség a helyszínen
lezárta. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.13./
|
Leadták a szőlőt a Polgármesterek
Borához |
|
Az idén 13.
alkalommal került sor a Polgármesterek Borához szükséges szőlők
átadására, ami október 5-én Tolcsván, a Tokaj Kereskedőház
telepén valósult meg. Számolt be a szüreti időszak évről-évre
ismétlődő eseményéről Sikora Attila alpolgármester…
|
|
|
|
Sikora Attila |
|
Ez a kezdeményezés -
amiben 27 település érintett - 13 év óta él. Nagy örömünkre
szolgált, hogy idén is, mind a 27 település elküldte szőlőt. Elég jó
híre van a Polgármesterek Borának, hiszen kuriózumnak számít az
országban, hogy 27 polgármestert, települést össze lehet fogni, egy
közös cél érdekében.
Azt hiszem, ez azt is jelzi, hogy mindenki megértette, mennyire
fontos maga a Tokaji, és ennek a névnek a népszerűsítése minden
polgármester számára. Ráadásul most megtisztelte az átadást
jelenlétével a Megyei Közgyűlés elnöke, és egy kínai delegáció is
ellátogatott erre a kis átadási ceremóniára, akik úgy néz ki, komoly
vevői lesznek a Tokaji bornak.
A Tokaj Kereskedőház igazgatója köszöntette a polgármestereket, és
mindenki leadta a 250 kg szőlőt, amelyből remélhetőleg finom bort
fogunk visszakapni.
Többen kiemelték – és én is ezt tartom fontosnak - „az összefogás
erejét” ami itt megnyilvánul már 13. éve. Furmintot fognak
készíteni, aszúra ugyanis most nincs lehetőség, mivel idén korábban
volt a szüret, amikor még nem indult meg az aszúsodás.
Hogy a szőlő leadásáról a nagyközönség is értesüljön, egy nappal
később a szőlőátadást a Tokaji Bornapok keretében, Tokaj
város főterén jelképesen – egy kosárnyi szőlővel – ünnepélyes
keretek között megismételték. Ezen a ceremónián Sárospatakról Aros
János polgármester vett részt. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.10.13./
|
|
Az év utolsó forró
hétvégéjén 2012. szeptember 29-30-án VI. alkalommal került
megrendezésre a Sárospataki Autó- és Modellrepülő Napok. Az
időjárás kedvező volt, és ennek köszönhetően a vártnál többen
jelentek meg a modellezők - számolt be Göncfalvi Balázs
szervező...
|
|
|
|
Göncfalvi Balázs |
|
Lassan kinövik a
pályát, mert nemcsak hazai, hanem szlovák és román pilóták is
ellátogattak hozzánk. A modellezők látványos bemutatója mellett a
megérkeztek a nagy-madarak is.
A Budapestről érkezők kisrepülővel emelték a rendezvény színvonalát.
Emellett lehetőség adódott sárkányrepülővel madártávlatból is
megcsodálni a várost és környékét.
Támogatók: Sárospatak Város Önkormányzata, Sárospataki Kommunális
Szervezet, Grill Gödör és az V. András Étterem, A Kávéház, Sunrive
Lábasház, Pásztor István – Szikvíz üzem, Firebird-Pyrotech Kft.,
Jakab Manufaktúra Kft.
Média partnereink: www.patakinfo.hu, www.sarospatak.hu, http://www.radioaktiv-fm100.hu
Köszönet a Sárospataki Modellező Klub tagjainak a rendezvény
színvonalas lebonyolításáért. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.13./
|
Közlekedés gyermekszemmel |
|
|
|
Bujdosó Norbert |
|
Bujdosó Norbert
rendőr törzszászlós, a Szent Erszébet Katolikus Általános Iskola
rendőre 2012.október 5-én 9 órától, az 1.b osztályban előadást
tartott. Az óra témája: Közlekedés gyermekszemmel...
A gyalogos és kerékpáros közlekedés gyakorlatban előforduló
veszélyeiről és szabálysértéseiről beszélt. Mindezt gyakorlatias
feladatokkal illusztrálva játékos keretek között adta elő és
ismertette. A gyerekek nagy figyelemmel és aktivitással vettek
részt.
Iskolánk rendőre rendszeresen látogatja intézményünket. Az ősz
folyamán elsősorban az alsó tagozatban, tavasszal pedig a felső
tagozatban fog oktatást tartani. |
|
|
További fotók >>>
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
/2012.10.13./
|
A tanév első diákkoncertje a Refiben |
|
|
|
|
|
Hagyományunkhoz híven
az idén is megrendezésre került a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziumában az első diákkoncert 2012. október 4-én,
ami ismét nagy sikert aratott a diákok és a felnőttek körében. A
koncert az október elsejei ,,Zene világnapja,” alkalmából jött
létre. Sok tehetséges fellépő mutathatta be kemény munkája
gyümölcsét a színpadon...
A következő fellépők „szolgálták” a zenét, azon az estén: Enghy
Sáron 13.E, Melles Tivadar 13.E, Nagy Ádám 12.H, Frikkel Lúcia
11/12.B, Magyar Sandy 12.E, Pető Kristóf 11.C, Németh Zoltán 11.E,
Kállai Zoltán 11.E, Tirpák Gábor 11.E, Csetneki Flóra 10.A, Szabó
Csenge 10.H, Pál Dóra 9.E, Ambrus Baltazár 9.R osztályos tanulók és
Demkó Ferenc tanár úr. Különböző hangszerek szólaltak meg színesítve
a programot. Elhangzottak magyar, valamint külföldi zenészek dalai,
illetve egy saját szerzemény. |
|
|
További fotók >>>
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.10.13./
|
|
A Sárospatak Város
Önkormányzata tájékoztatja a város és környéke lakosságát, hogy
a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara Eötvös
utca főépülete és A Művelődés Háza közötti területen
kialakítandó főtér
kivitelezési munkálatai 2012. október 15-én
elkezdődnek…
|
|
|
|
|
|
Az
építési munkálatok
idejére az
Eötvös utca
érintett szakasza
(a Comenius utcai elágazástól a főiskolai kollégium teherbejárójáig)
lezárásra kerül a
járműforgalom elől.
A forgalmi rend változását táblák jelzik. A lezárt területre
kizárólag engedéllyel rendelkező járművek hajthatnak be. Az
útszakasz lezárása visszavonásig érvényben marad.
A területen a gyalogosforgalom időszakos korlátozásokkal fennmarad.
Az időszakos korlátozásokról a helyszínen kihelyezett tájékoztató és
terelő eszközökkel, illetve a helyi médián keresztül tájékoztatjuk a
lakosságot.
A munkaterület környezetében az építési kivitelezésből eredően
jelentős mértékben nő a teherforgalom. A megváltozott forgalmi
rendre és munkavégzéssel járó balesetveszélyre tekintettel felhívjuk
az arra közlekedők figyelmét, hogy kellő körültekintéssel és
óvatossággal közlekedjenek, valamint kérjük a környéken lakók
megértését és türelmét. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.12./
|
Őszi közlekedési tanácsok |
|
Az őszi hónapokban
a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a
gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási és
útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb
problémát többnyire a változó tapadó képességgel rendelkező
útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák...
|
|
|
|
|
|
A nagyobb esők során a
rossz vízelvezetésű és a nyomvályús utakon gyakran megáll a víz. Az
ilyen helyeken a nagy sebességgel közlekedő jármű kereke és az
úttest közötti kapcsolat (tapadás) csökken, esetleg meg is szűnik,
amely a jármű kormányozhatatlanságához vezethet.
Esőben, ködben a járművek körvonalai elmosódnak és a valóságosnál
távolabbinak látszanak, ezért tartson a szokásosnál nagyobb követési
távolságot!
A gépjárműveket ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden
biztonsági berendezést és tartozékot. Az akkumulátor, a
gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése önmagában
nem elég, hiszen a jól működő és „csík-mentesen” törlő ablaktörlő
lapátok, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő
egyaránt az őszi közlekedés fontos kellékei.
A vezetési szokásokban és a vezetési stílusban mindig az
előrelátásnak, az óvatosságnak és a biztonságnak kell érvényesülnie!
A rosszabb látási viszonyok miatt a járműből a gyalogosok és a
kerékpárosok is nehezebben észlelhetők. Fokozottabban ügyeljen
rájuk, a gyalogátkelő-helyeket a szokásosnál is óvatosabban
közelítse meg!
A közlekedés során soha ne feledjék, hogy annyira vigyázzanak
másokra, mint ahogy azt önmaguktól is elvárnák. |
|
|
Balesetmentes közlekedést kíván a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési
Bizottság
/2012.10.12./
|
Könyvtári foglalkozás a végardói
faluházban |
|
|
|
Kövér Sándorné |
|
Időskorban is aktívan,
találkozzunk a könyvtárban! – ezzel a szlogennel szerveztük az
Országos Könyvtári Napok idei rendezvénysorozatát. A végardói
nyugdíjasklub összejövetelére 2012. október 3-án került sor a
faluházban, amelyre egy könyvtári foglalkozással készültem -
nyilatkozta Kövér Sándorné...
Sárospatak egy könyvtáros szemével – és sok könyvvel, játékkal! Nagy
öröm volt számomra, hogy a jelen lévők aktívan, jó kedvvel, és sok
humorral oldották meg a feladatokat, érdeklődéssel hallgatták az
irodalmi részleteket, és érdeklődve nézték a kisfilmeket.
A találkozón először a sárospataki diákvilágba pillantottunk be,
majd a kuruc korba tettünk egy időutazást. Befejezésként a mai
Sárospatak elevenedett meg a saját készítésű fényképek révén.
Köszönöm a lelkes fogadtatást, és még sok szép, vidám évet kívánok
mindenkinek! |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.12./
|
Szent Erzsébet-kultusz Európában |
|
2012. október 2-án
Dr. Szabó Irén, a Szent Erzsébet Történelmi Társaság elnöke tartott
egy lebilincselő előadást Szent Erzsébetről, városunk neves
szülöttéről. Bár Erzsébet Európa legnevesebb uralkodócsaládjaiból
származott, a Szent Erzsébet-kultusz alapja mégsem ez, hanem a
tömegek tisztelete, és szeretete...
|
|
|
|
Dr. Szabó Irén |
|
Az előadásból
kirajzolódott az európai műveltségű, és előkelő kapcsolatokkal
rendelkező fiatal nő élete, aki önszántából lemondott a földi
hívságokról. Gyermekkorától intenzív kapcsolatban állt Jézussal, és
életét az elesettek gyámolításának, és a gyógyításnak szentelte.
Életét legendák övezik. Bár csak 24 évet élt, olyan mély nyomot
hagyott egész Európában, hogy halála után 4 évvel – 1235-ben –
szentté avatták.
A szentté avatás folyamán részletesen vizsgálták életét, a nevéhez
fűződő csodákat, amelyeket le is jegyeztek, így fennmaradt az utókor
számára. Az előadáshoz kapcsolódó vetítés során felelevenedett a
Rózsa-csoda, a Köpeny-csoda, és a Kereszt-csoda.
Szent Erzsébet kultusza 300 éven át – a refomációig - töretlen volt.
Ezután a sárospatakiak tudatában búvópatakszerűen volt jelen. Szent
Erzsébet az utóbbi években ismét a figyelem középpontjába került. A
Szent Erzsébet Történelmi Társaság tevékenysége nyomán mindannyian
megismerhetjük példaszerű életét, amellyel a ma emberének is
követendő példát mutat.
A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a
Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.12./
|
A Trianon utáni felvidéki magyar
irodalom |
|
Az Országos Könyvtári
Napok keretében A Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében dr.
Komáromy Sándor PhD, főiskolai tanár tartott előadást A
Trianon utáni felvidéki magyar irodalom címmel...
|
|
|
|
dr. Komáromy Sándor |
|
Az Országos Könyvtári
Napok keretében a Művelődés Háza és Könyvtára szervezésében dr.
Komáromy Sándor PhD, főiskolai tanár tartott előadást A Trianon
utáni felvidéki magyar irodalom címmel .
Az eladás bevezetője az 1920.június 4-i trianoni békeszerződés
tartalmi elemzésével, a magyarság számára tragikus következményeivel
foglalkozott.
Majd az 1920-30-as évek irodalmi törekvéseiről, szerzőkről, művekről
hallhatott az érdeklődő közönség. A magyarság útkeresésének
szándékai, a Trianon okozta általános sokk, a bénultságból való
oldódás első jelei fejeződtek ki a Fábry Zoltán alkotta „emberirodalom” fogalmában,
a „vox humana”, az ún.: messianizmus mozgalomban. Ami Erdélyben a
transzilvánizmus, a Délvidéken a Kalangya mozgalom volt, a
Felvidéken ezt a szemléletet a messianizmus gondolata jelentette.
A kisebbségi lét irodalmi kifejezéséhez, a messianizmus eszmeköréhez
kapcsolódik Mécs László, Győry Dezső, Balogh Edgár, Szalatnay Rezső,
Márai Sándor, Peéry Rezső és mások munkássága. Az irodalmi
önszerveződés első jelei az egyes városok hagyományaiból táplálkozó
irodalmi társaságok voltak. Így – mások mellett - a Jókai Egyesület,
a Toldy Kör, a Kazinczy Társaság, a Madách Kör, az Uránia Egyesület. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.11./
|
Mondd ki szépen! – könyvtári
foglalkozás óvodásoknak |
|
|
|
|
|
2012. október 5-én a
gyermekkönyvtárban Egyed Tiborné, Zsuzsa néni várta a kicsiket az
Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodából egy játékos foglalkozásra.
Minden gyermeket elbűvöltek a mesék, jó móka volt a képkeresés, és a
hangutánzás, a sok játék...
Míg a gyerekek játszottak, Zsuzsa néni közben szorgosan figyelte a
gyerekeket, hiszen logopédusként elsődleges feladata a beszédhibák
korai kiszűrése, és javítása.
Eredetileg egy alkalmat terveztünk, de olyan sokan szerettek volna
részt venni a foglalkozáson, hogy csak két csoportban tudtuk őket
fogadni.
A rendezvény az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a
Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.11./
|
Gyalogtúra a Tengerszemhez |
|
|
|
Géczi István |
|
Az Őszi Könyvári Napok
keretében 2012. október 4-én gyalogtúrát szervezett a könyvtár a
Tengerszemhez. Túravezetésre Géczi Istvánt kértük fel,
aki maga is sokat jár a természetben, kiváló ismerője a zempléni
nővény-, és állatvilágnak. Közreműködésével jelennek meg például a
Zemplén természeti értékei című könyvsorozat kötetei is...
Bár egy kicsit aggódtunk az időjárás miatt, de imáink meghallgatásra
találtak, és csodálatos napsütésben, szakavatott vezető
kalauzolásával, csodálatos délutánt töltöttünk a Tengerszemen.
Kőzeteket vizsgáltunk, gombát szedtünk, a kökényt kóstolgattuk, és
gyönyörű fotókat készítettünk. (Ezekből néhányat megosztok a honlap
olvasóival is.)
Bár kevesen vállalták a gyaloglást, de minden fáradságot feledtetett
a gyönyörű környezet.
A túrát a Nemzeti Kulturális Alap támogatta |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.11./
|
|
|
|
|
|
A Sárospataki Rendőrkapitányság járőrei intézkedés alá vontak 13
személyt, akiket tetten értek amint a Halászhomok tanya mögötti
erdőrészen fát gyűjtöttek - számolt be B-A-Z. MRFK Kommunikációs
Iroda...
Az adatok ellenőrzés során ki derült, hogy egyiküknek sem volt
engedélye a tevékenységre. A rendőrök értesítették a felelős
erdészt, aki a helyszínen megerősítette, hogy a fa gyűjtésére nem
adtak ki engedélyt.
A rendőrök mind a 13 fővel szemben eljárást indítottak lopás
szabálysértés elkövetése miatt. A használt eszközöket, fűrészeket,
illetve az eltulajdonításra előkészített fát a hatóság emberei a
helyszínen lefoglalták, és a tulajdonosnak visszaadták.
Az eset érdekessége, hogy két fatolvajjal szemben büntető eljárást
is indított a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt, mert
gyermekkorút is vittek magukkal (saját, vagy nevelt gyermeküket), a
tulajdonelleni szabálysértés elkövetéséhez. |
|
|
Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -
sajtóreferens
/2012.10.11./
|
455 éve született Bocskai István,
Magyarország és Erdély fejedelme |
|
A Sárospataki
Irodalmi Olvasókör szeptemberi összejövetelén először Egy főúri
könyvtár Sárospatakon c. kiállítást néztük meg a Református
Kollégium Nagykönyvtárában. A Gutenberg-teremben Dr. Dienes Dénes,
a Tudományos Gyűjtemények főigaz-gatója, teológiai tanár
színvonalas, részletes és igen értékes előadását hallgathattuk
meg a 455 éve született Bocskai István, Magyarország és Erdély
fejedelme különleges életútjáról, és a Habsburgok ellen vezetett
híres szabadságharcáról - Halász Magdolna olvasóköri elnök...
|
|
|
|
Dr. Dienes Dénes
Halász Magdolna |
|
1946-ban,a több mint
tízezer kötetes főúri téka páratlan anyagát Dr. Újszászy Kálmán
professzor úr vásárolta és mentette meg a Kollégium Tudományos
Gyűjtemények Nagykönyvtárának, különgyűjteménynek minősítették,
jelenleg is kutatható. Nagy élmény volt a formai megjelenítésében,
tartalmában is páratlan dokumentumok megtekintése, tanulmányozása,
majd Tamás Erzsébet író a Windischgraetz -családdal kapcsolatos
gyermekkori élményeit osztotta meg velünk.
Ezután a Gutenberg-teremben Dr. Dienes Dénes, a Tudományos
Gyűjtemények főigaz-gatója, teológiai tanár színvonalas, részletes
és igen értékes előadását hallgathattuk meg a 455 éve született
Bocskai István, Magyarország és Erdély fejedelme különleges
életútjáról, és a Habsburgok ellen vezetett híres szabadságharcáról.
Bocskai István, előkelő, középbirtokos család gyermekeként,
1557.január 1-én született Kismarján. Néhány forrásban tévesen
Kolozsvárt tartják a világrajövetele színhelyének. Édesapja, Bocskai
György királyi titkár, édesanyja, Sulyok Krisztina. A szülei révén
számos híres család tartozott a rokonságához. Az édesanyja testvére:
Sulyok Anna, akinek a gyermeke Balassi Bálint volt. Sulyok Sára,
pedig Dobó István felesége és Dobó Ferenc édesanyja volt. Nővére,
Bocskai Erzsébet, akit Báthori Kristóf vett feleségül, és Báthori
István erdélyi fejedelem testvére volt.
Tudósok vitatkoztak a Bocskay vezetéknév kiejtésével, írásával
kapcsolatban, és az új, magyar helyesírás szabályai szerint az
ipszilont „i-„ betűre cserélték fel.í
A gyermek Bocskai Bécsben és Prágában nevelkedett, kiválóan
elsajátította a latin és a német nyelvet. 1576-ban visszatért bihari
birtokára majd házasságot kötött Varkocs Miklós özvegyével, az egyik
leggazdagabb családból származó Hagymássy Katával. 1592-ben Várad
főkapitányának nevezték ki, majd Bihar megye főispánjaként is
tevékenykedett. Később bekapcsolódott a „tizenötéves háborúba”,
segítette Erdély és Magyarország egyesítésével kapcsolatos terveket.
Felségárulás vádja miatt Prágába utazott, hogy tisztázza magát, a
császári döntés szerint nem hagyhatta el a várost, a birtokait
elkobozták, és csaknem két évvel később térhetett vissza bihari
birtokára. Látta az ország és Erdély nyomorúságos helyzetét,
csalódott a Habsburgokban, nem értett egyet a magyar nemesek ellen
indított, koholt vádakon alapuló perekkel, az udvar erőszakos
ellenreformációs politikájával, a szólás-és vallásszabadságot sértő
törvénnyel. A szervezkedés a Bocskai –szabadságharc kitöréséhez
vezetett, amely a Habsburgok elleni támadást is jelentette. A
hadserege jelentős részét a hajdúk alkották, akik
marhatenyésztéssel, marhakereskedelemmel foglalkozó edzett, erős,
bátor és fegyveres jobbágyok voltak, kiválóan harcoltak, a török
csapatokat állandó félelemben tartották, a ütközetek során mindenkit
lekaszaboltak. A Bocskai- szabadságharc első sikeres csatája,
1604.október 14-én, Álmosdnál volt, döntő csapást mértek Belgiojoso
hadseregére. Rakamaznál Bocskai hajdúi újból megtámadták őket.
Kassát is elfoglalta és új székhelyének nevezte ki a várost. Később
Bocskai a török szultán segítségét kérte és együttes erővel léptek
fel Basta pusztító serege ellen. Edelénynél a magyar és a török
csapatok vereséget szenvedtek. A szabadságharc fontos eseménye volt
az 1605.április 20-i szerencsi országgyűlés, ahol a rendek Bocskai
Istvánt, Magyarország fejedelmének választották meg. (Király nem
lehetett, mert továbbra is elismerték, és nem tervezték a szakítást
Rudolf császárral.) 1605.november 11-én, a török szultán egy
aranykoronát és felségjelvényeket adott át Bocskainak, mint
Magyarország királyának. A fejedelem csak ajándékként fogadta el
mindezeket, mert tiszteletben tartotta, hogy hazánknak megválasztott
királya van. Ezután Rudolf császár hosszas tárgyalásokat folytatott
Bocskaival, és 1606.júniusában megszületett a bécsi béke, amelyben
elismerte Bocskai fejedelmi címét, Erdély önállóságát, a
vallásszabadságot, hét tiszai vármegye Erdélyhez való csatolását, és
az ország alkotmányos rendje is helyreállt.
Bocskai közreműködésével a Habsburg-ház és a törökök is megkötötték
a zsitvatoroki békét, amely a tizenötéves háború befejezését
jelentette. A fejedelem a hűséges hajdúiról sem feledkezett meg.
Nemességet, adómentességet és számos más kedvezményt adott nekik,
majd szabolcsi, bihari birtokain letelepítette őket. Később a Sajó
mentén, pl. Tiszaszederkényben is otthont találtak.
Pár hónappal később 1606. december 29-én Bocskai István, hosszas
betegeskedés után Kassán meghalt. Sokan mérgezésre gyanakodtak és a
gyilkosság elkövetőjének Káthay Mihály kancellárját vádolták, akit a
város főutcáján a fejedelem hajdúi kegyetlen módon ölték meg.
Magyarország és Erdély fejedelmét, Gyulafehérváron temették el.
Sajnálatos, hogy 1658-ban a törökök feldúlták a végső nyughelyét.
Bocskai István fejedelem történelmünk kiemelkedő, kiváló diplomáciai
érzékkel rendelkező, szimpatikus személyisége volt. A hazájáról
meghatóan szépen nyilatkozott: ”… édes, kedves hazám, aki szült,
nevelt, tartott.” Politikai végrendelete napjainkban is aktuális
útmutatás ,… megírom,…. szeretettel intvén mind az erdélyieket és
magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre,
atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más
fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A
magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő
atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak…”
Emlékét Genfben, Budapesten, magyarországi és határon kívüli
városokban szobrok őrzik, intézményeket, történelmi társaságot,
utcákat, tereket neveztek el róla.
Nagy tisztelettel és hálásan köszönjük Dr. Dienes Dénes professzor
úr nagyszerű, kiváló előadását. Közelebbről megismerhettük Bocskai
István fejedelmet, emlékét idézhettük és számos új ismerettel
gazdagodtunk. A munkájához, sokszínű tevékenykedéséhez jó
egészséget, további sok sikert és elismerést kívánunk. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.10./
|
Bemutatkozott a Crescendo Nyári
Akadémia a bécsi Collegium Hungaricum-ban |
|
A 2004 óta évi
rendszerességgel, Sárospatakon megrendezésre kerülő Crescendo Nyári
Akadémia záróhangversenyeinek legjobbjai közül kapott felkérést
Anderkó Dániel (klarinét), Breinich Beáta (ének) illetve Kruchió
Eszter (hegedű) szakos hallgató, hogy a bécsi Collegium
Hungaricumban 2012 őszén megrendezésre kerülő hangversenyen
képviselték a rendezvényt - Füzesséryné Dudás Eszter a
Crescendo Nyári Akadémia művészeti vezetője...
|
|
|
|
Füzesséryné Dudás Eszter |
|
A Crecendo Nyári
Akadémia kiváló lehetőséget biztosít az elmélyült munkára az
előadóművészet területén, valamint segít a szakmai megmérettetésekre
való felkészülésben. Európai és amerikai zenekarok kiváló szólistái,
zene- és képzőművészeti egyetemek tanárai tartanak rendszerint
intenzív közép- és felsőfokú képzést, művészeti pályára készülő
fiataloknak, akik legutóbb a világ több mint 30 országából érkeztek,
s 300-an voltak jelen a történelmi iskolavárosban 2012. július
30-augusztus 13. között.
A Crescendo Nyári Akadémiát szervező Ének a Nemzetekért Kulturális
Alapítvány 2012 januárja óta rendez Szalonkoncerteket magyar és
külföldi kulturális intézetek partnereként. A Crescendo Nyári
Akadémia Szalonkoncertjeinek eddig a budapesti Cseh Centrum, Finn
Nagykövetség, Osztrák Kulturális Fórum, Szlovák Intézet, valamint a
Nemzeti Galéria, Régi Zeneakadémia és Sárospataki Református
Kollégium adtak otthont. A hangversenyek fellépői a Crescendo Nyári
Akadémia legeredményesebb résztvevői, műsorukban elhangzanak barokk,
klasszikus stílusú romantikus szóló- és kamaraművek.
A bécsi Collegium Hungaricum-ban első alkalommal megrendezésre
kerülő Szalonkoncert fellépői közül Breinich Beáta a Pécsi Tudomány
Egyetem Művészeti Karán Meláth Andrea tanítványaként szerzett
énekművészi diplomát 2012-ben. Az idei Crescendo Nyári Akadémia
során megrendezésre került Purcell: Dido és Aeneas c. operaelőadás
során Belinda szerepében debütált. Anderkó Dániel a 2011 évi
olaszországi Carlino Nemzetközi Klarinétverseny első díjasa, a
Crescendo Nyári Akadémia visszatérő vendégeként 2012-ben a
kamarazenei verseny egyik győztese. Kruchio Eszter a bécsi és
hamburgi Zeneakadémia hallgatója, a Crescendo Nyári Akadémia 2011
évi szólóhegedű versenyének, illetve a 2012 évi kamaraversenyének
nyertese, valamint a Crescendo Szimfonikus Zenekar koncertmestere. A
hangversenyen zongorán közreműködött Dr. Dominkó István
zongoraművész, a budapesti ELTE adjunktusa, a Crescendo Nyári
Akadémia tanára.
A hangverseny során elhangzottak G. F. Händel, J. S. Bach, W. A.
Mozart, Carl Maria von Weber, Liszt Ferenc, Giuseppe Verdi, Claude
Debussy, Eugčne Ysa˙e művei. |
|
|
További fotók >>>
a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
/2012.10.09./
|
Zsákba-hal - orvhalászok eljárás
alatt |
|
Az Aggteleki Nemzeti
Park természetvédelmi őrei tetten értek, Olaszliszka község
Bodrog zugi oldalán a Fekete tónál egy 41 és egy 45 éves férfit,
akik engedély nélkül horgásztak, illetve halásztak...
|
|
|
|
|
|
Az azonnal értesített
rendőrök az orvhalászok elszámoltatása során megállapították, hogy
már jó ideje a parton, illetve csónakkal a vízen lehettek, mert
zsákjaikban szép számmal találtak halat.
Tettenérésüket megelőzően 13 kg kárászt és 7 kiló csukát fogott ki a
tóból a két elkövető. Továbbá csónak, halászatra alkalmas háló,
valamint horgászbotok és villantók is voltak náluk. Meghallgatásuk
során elmondták, hogy miután a hálót berakták a vízbe, addig a náluk
lévő horgászbotokkal horgásztak a tavon.
A járőrök a két férfit előállították a Sárospataki
Rendőrkapitányságra. Velük szemben őrizetbe vételük mellett a
rendőrség lopás szabálysértése miatt folytat eljárást. |
|
|
Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -
sajtóreferens
/2012.10.10./
|
Rákóczi francia tisztelőit láttuk vendégül |
|
II. Rákóczi Ferenc
szabadságharcának bukása után két évet a franciaországi
Yerres városában töltött. Onnan érkezett egy csoport október
5-én Sárospatakra, akik a Rákóczi-vár mellett a Polgármesteri
Hivatalban is látogatást tettek. Jövetelük indítékáról Michéle
Guttin városi tanácsnok a következőket mondta…
|
|
|
|
Michéle Guttin |
|
Yerres városa minden
évben szervez kirándulást azoknak, akik már nyugdíjban vannak, ezek
kedvezményes utak. Idén azért választottuk Magyarországot, mert
tavaly volt Franciaországban egy magyar küldöttség az emlékmű
felavatásán, s ez az embereket arra sarkalta, hogy Magyarországot
válasszák úti célul. Rákóczi a Yerres városa melletti kolostorban
két évet töltött, és az volt a végakarata, hogy ott legyen eltemetve
a szíve. Franciaországban nagyon nagy szeretettel emlékeznek rá, és
Yerres városa minden évben megemlékezik Rákóczi Ferencről ennek
kapcsán.
A vendégeket dr.Kovács János, a Megyei Önkormányzat
főjegyzője kísérte, aki eddig is sokat tett Rákóczi emlékének méltó
ápolásáért, a Díszteremben pedig – a polgármester hivatali távolléte
miatt – Donkó József, a Kabinet Iroda vezetője fogadta.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyét túl azon, hogy II.Rákóczi Ferenc két
évig ( 1715-1717)tartózkodott ebben a francia városban, egy,a
közelmúltban történt esemény is köti Yerreshez. 2010-ben a megye és
a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége
jóvoltából,finanszírozásából született meg egy olyan alkotás,
amelyet Borsi Antal sárospataki szobrászművész készített el, ez
pedig II. Rákóczi Ferenc mellszobra.Ez alatt az anatómiailag
megformázott szív látható. Ezzel jelképesen a megye ajándékaként
vittük II. Rákóczi Ferenc szívét oda, ahova végrendelete szerint
tartozott. Hiszen halála esetére úgy rendelkezett, hogy vegyék ki a
szívét és vigyék vissza arra a helyre, ahol nagyon szeretett
tartózkodni és a Vallomásait is ott írta meg.
Forrásaink bizonyítják, hogy halála után a fejedelem a szívét ott
temették el. 1789-ben amikor a kolostor elpusztult, akkor a szív is
eltűnt az őt tartalmazó urnával együtt.
1937-ben a Párizs környéki magyarok emléket állítottak a fejedelem
szívének, és a személyének az emlékére. Ez egy nagyon egyszerű
kubista kortárs alkotás volt. Mi úgy gondoltuk, innen a megyéből,
hogy mindenképpen valamilyen módon láttatni kell, hogy ki is volt a
fejedelem, az arcmását is lehessen látni, aki odatéved erre a
helyre. Ez volt az alapvető gondolatunk, és ez meg is valósult, ott
áll Rákóczi mellszobra – alatta a szív megformázva - ezzal a
felirattal: Nagyságos fejedelem, legyen akaratod szerint! – a
végakarat így lett teljesítve! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.09./
|
V. Boros Mihály labdarúgó emléktorna
2012. |
|
2012. október 9-én
került megrendezésre a Sátoraljaújhelyi Sportcsarnokban a V.
Boros Mihály labdarúgó emléktorna, melyet a „C” szolgálati
csoport kezdeményezésére a Sátoraljaújhelyi Hivatásos
Tűzoltó-parancsnokság az elhunyt tűzoltók emlékére szervez
immáron 5. éve - nyilatkozta Dakos Zoltán tűzoltó
tőrzsőrmester...
|
|
|
|
Dakos Zoltán |
|
A torna lebonyolítása
előtt, a tűzoltóság kertjében az állomány tagjai és a nyugdíjas
kollégák, a 2011. májusban felállított szobornál emlékeztek meg
elhunyt bajtársaikról. A rendezvényen a tűzoltóság „A”, „B”, „C”
szolgálati csoportja és a törzsállomány csapata (a nyugdíjas
tűzoltókkal kiegészülve) versengett egymással a minél előkelőbb
helyezés eléréséért.
A végeredmény: I. „A” szolgálati csoport csapata, II. „C” szolgálati
csoport csapata, III. „B” szolgálati csoport csapata, IV.
törzsállomány csapata lett. A helyezések mellett 3 különdíj került
kiosztásra, „Torna gólkirálya”: Dakos László tű. tőrm, „Legjobb
mezőnyjátékos”: Kovács Csaba tű. zls, „Legjobb kapus”: Braun Zsolt
tű. ftőrm.
A rendezvényt közös ebéddel zártuk, ami után felelevenítettük a régi
emlékeket, közösen átélt káreseteket. |
|
|
a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
/2012.10.09./
|
Folytatódik a cserkészélet
Sárospatakon |
|
|
|
Nagy György |
|
2012. szeptember 29-én Nagy György cserkésztiszt vezetésével
zajlott le a délutáni cserkészprogram. A résztvevők izgalmas
kísérletek megtekintésével ismerkedhetek a fizika világával. A
kísérletek egy részét tanár úr már a Kutatók Éjszakáján is
bemutatta…
2012. október 6-án tábortűzi alkalomra várta a 763. sz. Sztárai
Mihály cserkészcsapat az érdeklődőket, akik a délután folyamán
az Aradi Vértanúkról is megemlékeztek. A történelmi események
felelevenítése után, a tábortűz körül összegyűlve kenyeret
pirítottak a cserkészek, amelyet a Csaba bá’ által fűzött teával
együtt jóízűen elfogyasztottak. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.09./
|
"Úton - útfélen" - bábverseny
gyermekeknek |
|
A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei
Balesetmegelőzési Bizottság a tavalyi évhez hasonlóan az idén
második alkalommal hirdeti meg az "Úton - útfélen" elnevezésű
közlekedési és balesetmegelőzési témájú bábversenyét - hívja fel
az érdeklődők figyelmét B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda ...
A szervezők olyan óvodai és általános iskola alsó tagozatos
csoportok jelentkezését várják, akik valamilyen közlekedéssel
kapcsolatos történetet, mesét adnak elő saját készítésű bábokkal. A
korosztályok külön versenyeznek.
A pályázat célja a gyermekbalesetek megelőzésének elősegítése.
Napjaink közlekedési kultúráját szemlélve a szabályismeret minél
korábban történő elsajátítása fontos társadalmi érdek, melynek
segítségével tudatos, szabálykövető és azt betartó felnőttekké
válhatnak az érdeklődő és részt vevő gyermekek egyaránt. Az
előadások során a megjelenített közlekedési szituációk által,
valamint az előadások megtanulása, begyakorlása során mind az
előadók, mind a nézők játékosan megismerkedhetnek a közúti
közlekedési szabályokkal.
A bábdarabok időtartama: 5-10 perc lehet, az időtúllépés
pontlevonással jár. Díjazás: mindkét kategóriában az I-III.
helyezett csoport értékes ajándékot kap.
Jelentkezési határidő: 2012. november 22. Pályázni a
mellékelt nevezési lapon, a területileg illetékes
rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályán lehet. Nagyon
fontos az összekötő pedagógus nevének, e-mailes, telefonos
elérhetőségének feltüntetése, mivel a továbbiakban minden
információt neki továbbítanak a szervezők!
Értékelési szempontok: Színpadkép, kellékek, a bábok kidolgozottsága
- Az előadás tartalma, a darab felépítése színházművészeti
szempontok alapján
- A KRESZ szabályainak érvényesülése a műben
- Egyéb szempontok (nyelvezet, szövegismeret, előadásmód)
A verseny során kizárólag a bábprodukciókat értékeli a zsűri.
A csoportok használhatnak:
- tartóvázas bábokat (botos, pálcás, síkbábok),
- benyúlós (ujj-, kéz-, kesztyűs-, fejbábok),
- valamint felső mozgatású (marionett) bábokat.
A bábverseny tervezett időpontja: 2013. január. |
|
|
|
Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
sajtóreferens
/2012.10.09./
|
A Budapesti Nemzetközi Vásáron jártak
a Vaysok |
|
A Vay Miklós
Református Szakképző Iskolában több változás jellemezte az idei
tanévkezdés első heteit. Természetesen megmaradtak az intézmény
korábbi hagyományos őszi rendezvényei is, mint például a Budapesti
Nemzetközi Vásárra történő látogatás, ahol a diákok idén is számos
technikai újdonsággal találkoztak - tudtuk meg Dr. Téglás Zsolt
igazgatótól...
|
|
|
|
Dr. Téglás Zsolt |
|
Az új kezdeményezések között szerepel az erdészeti szakmunkásképzés
bevezetése, mely a környék oktatási palettáján hiánypótló szakmaként
tűnt fel és elindítását nagy érdeklődés övezte a diákok és szülők
körében. A fenntartóváltás viszonylatában egyre többen nem csak
táblacserés iskolaként jellemzik a Vay-t, hanem már most több
területen tapasztalják a keresztyén értékrend pozitív hozadékait az
oktatásban.
Így például nagy örömmel fogadták a diakónia (szeretetszolgálat)
jegyében összeállított csekély tanévkezdő ajándékcsomagot a
környék kiemelkedő gyógypedagógiai munkát végző intézményében az
Erdélyi János Általános Iskola tanulói, továbbá a Sárospataki
Református Gyülekezet is köszönettel vette a Vay-s diákok kétkezi
segítségét a gyülekezet háza táján.
Az intézmény szeptember hónapban csatlakozott a Keresztyén
Iskolák Nemzetközi Szövetségéhez (ACSI), mely a legnagyobb
protestáns iskolákat tömörítő szakmai szervezet világszerte
mintegy 23000 iskolával. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.08./
|
Bábszínházi előadással nyitottuk az
Őszi Könyvtári Napokat |
|
|
|
Kövér Sándorné |
|
2012-ben október 1-7. között került sor az Országos Könyvtári
Napok eseményeire az Informatikai és Könyvtári Szövetség
szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A Művelődés
Háza és Könyvtára nyitórendezvényeként A törpekirály epreskerje
című mesét a Huncutka bábszínház előadásában láthatták a
gyerekek - küldte a tudósítást Kövér Sándorné a könyvtár
vezetője...
A színházterem zsúfolásig megtelt, tanulói csoportok érkeztek
Makkoshotykától Mikóházáig több iskolából. Természetesen a
sárospatakiak is elfogadták a meghívásunkat. Jó volt látni, hogy
egyre több szülő is elhozza a gyermekét a bábelőadásra. A kicsik
mellett a ME Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának hallgatói is
eljöttek.
A jó hangulatú, színvonalas előadás nagy élményt nyújtott kicsiknek
és nagyoknak egyaránt.
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.08./
|
Miről szólt a rendkívüli ülés? |
|
Október 4-én
rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület, amely két részből
állt, egy nyílt és egy zárt ülésből. A nyílt ülésen a régi
Egészségház felújítására vonatkozó pályázat előkészítése volt a
téma, az ülés zárt részén pedig Sárospatak Város Önkormányzata és
a Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Kft. közötti megállapodás.
Aros János polgármester ezekről az alábbiakban tájékoztatja
olvasóinkat…
|
|
|
|
Aros János |
|
Az új Kistérségi
Betegellátó Központot átadtuk az egészségügyi problémákkal
küzdők nagy örömére. Most azonban, ahogy korábban elmondtuk - és
több pataki is jelezte - óriási a kontraszt a régi és az új épület
között. Kerestünk ezért egy olyan pályázati lehetőséget, amely
biztosítja, hogy kívülről és belülről is fel tudjuk újítani a régi
Egészségház épületét. Erre készítünk elő egy pályázatot. Három
lehetőségünk van: 60, 80, vagy 120 millió Ft-os pályázatot lehet
benyújtani. Ennek az előkészítő munkái kezdődtek meg, keresünk egy
tervezőt, akivel meg tudjuk beszélni, hogy kb. mi az, ami ebbe a
pályázatba belefér, utána a képviselőtestület dönt majd, hogy
pontosan milyen tartalommal, kivel kívánja megterveztetni, és milyen
tartalommal fogjuk beadni ezt a pályázatot. Néhány hetünk van hátra
az előkészítő munkára, hiszen még idén szeretnénk beadni.
Zárt ülésen tárgyaltunk Sárospatak Város Önkormányzat és a Patak
Energia Szolgáltató Non-profit Kft közötti megállapodásról. Mint
mindenki számára ismeretes, 2007-ben kötött az akkori RFV Nyrt-vel
egy nagyon kecsegtető szerződést a képviselőtestület, hiszen arról
volt szó, hogy közétkeztetés, közvilágítás, hőszolgáltatás,
távhőszolgáltatás és karbantartás vonatkozásában egy nagyjából 600
milliós beruházást hajtana végre az RFV. Ehhez az önrészt az
önkormányzatnak nem kellett hozzátenni, és mivel esco rendszerű
energiatakarékos beruházásról volt szó, az akkori ígéretek úgy
hangzottak, hogy a megtakarításból lehet finanszírozni a beépített
új eszközökre felvett hiteleket, ill. még további megtakarítás is
keletkezhet.
Mára egyértelművé vált, hogy nemhogy a várt megtakarítás nem
keletkezett, hanem egyre inkább úgy tűnik, ez a szerződés előnytelen
az önkormányzat számára. Éppen ezért, a közétkeztetést már 3 évvel
ezelőtt kivásárolta az önkormányzat, a közvilágítási szerződést idén
év elején bontottuk fel és írtunk ki új közbeszerzési eljárást – épp
a napokban bontottuk fel az eredményét és az ÉMÁSZ egyik csoportja
fogja ellátni ezt a közvilágítási szolgáltatást és karbantartást.
Ennek az évnek a tavaszán döntött úgy a képviselőtestület, hogy
valamennyi Sárospatak Önkormányzat és Patakhő Kft közötti szerződést
megtámadjuk, hiszen továbbra sem kapunk magyarázatot azokra a
kérdésekre, amelyeket már évek óta felteszünk. A bírósági tárgyalást
október közepére tűzték ki, de én mindig a békés megoldás híve
voltam, ezért ezzel párhuzamosan a tárgyalásokat is folytatjuk, hogy
hogyan tudná az önkormányzat kivásárolni ezt a 49%-os tulajdonrészt.
A tárgyalások jó stádiumban vannak, nagyon bízom benne, hogy a
bírósági tárgyalás napjáig olyan megállapodás születhet, amely
előnyös lesz Sárospatak Önkormányzata számára, csökkentheti a
szolgáltatási díjat és 100%-os tulajdonba kerülhet a jelenlegi,
51%-os tulajdonban lévő Patakhő Kft.
Értesültem róla, hogy több olyan rémhír is elterjedt már a városban,
mint ami időnként megjelenik, de mindenkit meg kívánok nyugtatni,
hogy a tárgyalások eredményétől függetlenül intézményeinkben és a
távhővel fűtött lakásokban október 16-án a szolgáltatás beindul,
hogyha az időjárás ezt megkívánja.
Napi szinten vagyunk tárgyalásban a kisebbségi tulajdonostársunkkal.
Ez a napirendi pont is arról szólt, hogy a jelenlegi
álláspontjainkat egyeztessük egymással. A szerződéstervezetet
képviselőtársaim is véleményezték, valamint a felügyelő-bizottságtól
is nagyon sok segítséget kaptunk. További egyeztetésekre van
szükség, hiszen a megállapodáshoz a Hipo Banknak a hozzájárulása is
szükséges, ill. annak a banknak, aki annak idején a kölcsönt
biztosította a még RFV Nyrt számára. Mindkét féllel megállapodásra
törekszünk, s én komolyan bízom abban, hogy nem kell a bírósághoz
fordulnunk, hanem békésen meg tudunk válni egymástól. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.08./
|
Már Kassáig mehetünk kerékpárral |
|
Ezzel a beruházással
10 km bicikliút és 2 km-nyi kerékpársáv épült meg, valamint 30 km
kisforgalmú közútra került a kerékpáros tábla. A bringások
Magyarországról és Szlovákiából egyaránt egy közös tekeréssel
ünnepelték meg, hogy a két ország, és a két város között most már
szabadon és jó feltételekkel lehet közlekedni két keréken. Az átadó
ünnepségen Sárospatak Város Önkormányzatát Sikora Attila
alpolgármester képviselte…
|
|
|
|
Sikora Attila
|
|
Mintegy 100 biciklis
kerekezett együtt a hétvégén, a frissen átadott felső hegyközi
kerékpárúton. Így ünnepelték meg azt, hogy befejeződött a
Sárospatakot Kassával összekötő kerékpárút fejlesztés. Pálháza
gesztorságával magyar oldalon, Pálházán, Füzérkomlóson, Fűzéren és
Hollóházán épült kerékpárút. A többi hegyközi településen a
közútra került tábla. A beruházás összköltsége 2 millió Euró volt.
A kerékpárút építésének első szakasza Sátoraljaújhely és
Sárospatak között kezdődött el, s már akkor megszületett a
gondolat, hogy szükség lenne egy Kassáig tartó biztonságos
kerékpárútra, ami növelheti mindkét ország turisztikai vonzerejét.
Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere elmondta, ez azért
is lényeges, mert nagyon sokszor az ember-ember a család-család
közötti kapcsolat az, amely maga után húzza a gazdasági,
kereskedelmi, és ipari kapcsolatokat is - és van, hogy fordítva.
Lehet, hogy nekünk az előző utat kell követnünk.
A most elkészült szakaszok hivatalos átadóin jelen voltak a
szlovákiai települések képviselői is. A határ másik oldalán élő
szervezetek nyitottak voltak a közös tervekre, hiszen mindkét
országnak fontos a turisztikai vonzerő növelése, így a
fejlesztések lassan beérték egymást és Szlovák oldalon is
elkészültek a kerékpárutak.
Peter Derevjanik, a Kassa Környéki Hivatal vezetője nyilatkozatában
megerősítette, hogy a kerékpárút mindenképpen elősegíti az
idegenforgalom fejlődését ebben a régióban.
Sárospatak és Kassa több szállal kapcsolódik egymáshoz. Az
egyik a Szent Erzsébet Zarándokút, a másik pedig a kerékpárút
hálózat. A cél az, hogy mire elindul az Európai Fővárosi
Programsorozat Kassán, addigra ezek az utak mindkét oldalon ismertek
és elismertek legyenek fogalmazott Sikora Attila, Sárospatak
alpolgármestere…
Nagyon fontos, hogy ilyen létesítmények létrejöjjenek, ami összeköti
a településeket, az országrészeket, nem pedig szétválasztja. Azt
szeretném, hogy sokkal több ilyen lenne, ami összeköti és nem
elválasztja az országokat. Az új útszakaszokkal megépítésével 72
km hosszú, összefüggő gerincút jött létre, ami 18 települést érint
közvetlenül. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.07./
|
Emlékezéssel tegyük győztessé a
vértanúkat! |
|
Szívünk erősebben
dobog, ha az Aradi Vértanúk szavakat meghalljuk, s sokan
képtelenek vagyunk kis betűkkel kezdeni ezeket a szavakat, bár
tudjuk, hogy nyelvtanilag úgy volna helyes. Makacsul tovább adjuk,
évről-évre felelevenítjük szomorú történetüket – bármennyire is fáj
- hogy ne halványuljon emlékük. Ebben idén a II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola tanulói működtek közre az Iskolakert sárguló
levelű fái alatt, az ő szavaik hatására éltük át a fájó perceket,
amikor a 13 hős fiatal életét a bosszúra éhes zsarnok kioltotta.
Donkó József Kabinet Iroda vezető ünnepi beszédében történelmi
példával igazolta, hogy az győz, akire tovább emlékeznek…
|
|
|
|
Donkó József |
|
”Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük,
amit megkövetelt a haza.” – maradt fenn a Thermopülai-nál elesett
spártai katonák síremlékére vésett mondat. A nagy túlerővel szemben
hazájukat védve haltak meg – mint az Aradi Vértanúk – és az utókor
rájuk emlékezik tisztelettel, nem pedig az őket legyőző perzsákra.
Legyen ez így az Aradi Vértanúkkal is! Tartsuk Őket emlékezetünkben,
adjuk tovább hősi példájukat, s így a történelem távlataiban ők
lesznek a győztesek, nem pedig az őket legyőző, túlerőben lévő
osztrák és cári seregek.
Az magyar szíveket megdobogtató műsor és ünnepi beszéd után
koszorúzás következett. Elsőként a megemlékezést szervező
Önkormányzat képviselői helyezték el koszorújukat Kazinczy Lajos
honvédtábornok szobra elé, majd az intézmények és különböző
szervezetek képviselői követték őket. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.07./
|
Aláírták a járási hivatal
kialakításáról szóló megállapodást |
|
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében először Sárospatakon írták alá a
járási hivatal kialakításáról szóló megállapodást. Demeter
Ervin kormánymegbízott és Aros János polgármester a
Városháza dísztermében látta el kézjegyével 2012. október 3-én az
okiratot...
|
|
|
|
Demeter Ervin
Aros János |
|
A megállapodás
értelmében a Sárospataki Járási Hivatalban összes 59
kormánytisztviselő fog dolgozni. 24 köztisztviselő érkezik a
helyhatóságoktól, közülük pedig 14-en a sárospataki önkormányzattól.
Demeter Ervin az eseményen hangsúlyozta, a járási hivatalok a
kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek
intézésében nyújtanak majd segítséget az állampolgároknak 2013.
január 1-jétől. A járások kialakítása a „Jó Állam” koncepció egyik
fontos állomása. Az Állam így közelebb kerül az állampolgárokhoz,
ami nagy segítség lesz majd, hogy lakóhelyükhöz közel, egyszerűbben
és gyorsabban tudják majd az olyan ügyeket is intézni, amelyekért
eddig távolabbra kellett utazniuk. Hozzátette, az ügyintézésre a
járási hivatalok részeként működő, hétfőtől-péntekig 8 órától 20
óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség, amelyek 2013.
év végéig nyílnak meg országszerte mintegy 300 helyszínen. A
területi közigazgatás átalakításának legfőbb célja, hogy az
állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ügyeiket.
Ennek egyik legfontosabb állomásaként az Országgyűlés idén június
elején fogadta el a járási hivatalok kialakításáról a törvényi
szabályozást. A több száz éves múltra visszatekintő járási rendszert
1983-ban szűntették meg, így harminc év után, de új szervezeti
rendben és új céllal 2013. január 1-jével ismét létrejönnek a magyar
közigazgatás egykor szerves egységét képző járások.
A járási hivatalok feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten
intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, amelyeknek nagy
részét eddig a jegyzők látták el, mert az állam az elmúlt húsz évben
„kényelmi szempontok” miatt oda telepítette ezeket. A járási
hivatalok kizárólag államigazgatási ügyeket vesznek át,
önkormányzati feladatokat nem.
A részletes szabályozás szerint az államigazgatási feladatok
átvételével az azok ellátásához szükséges ingó- és ingatlanvagyonra
az állam ingyenes használati jogot kap. A kormányhivataloknak a
járási hivatalhoz kerülő köztisztviselőkről, az ingyenes használatba
vett ingatlan és ingó eszközökről szükséges megállapodást kötni az
önkormányzatokkal. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, - a sárospatakival
együtt-, összesen 16 járási hivatal kezdi meg működését. Az érintett
települési önkormányzatokkal az átadás-átvételről szóló
megállapodásokat, 2012. október 31. napjáig kell megkötni.
Rendkívüli testületi ülés keretében került aláírásra a járási
hivatal kialakításával kapcsolatos megállapodás, amelyet a legutóbbi
rendes képviselőtestületi ülésünkön fogadott el a képviselő-testület
– tette hozzá Aros János polgármester, hogy ő hogyan látja
ezt a mindannyiunkat érintő változást…
Nagyon hosszas egyeztetésen vagyunk túl, hiszen mindenki tudja, hogy
2013. január 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az
önkormányzatok életében. Ebben az egyik legnagyobb talán a járások
kialakítása, s tudjuk, hogy Sárospatak is járási központ lesz.
Köszönhetően a kollégáink kitűnő előkészítő munkának, a megyében
elsőként írhattuk alá Demeter Ervin kormánymegbízott úrral ezt a
megállapodást és az országban is a másodikok voltunk.
Én azt hiszem az, hogy kormánymegbízott úr személyesen jött el
aláírni a megállapodást, ez a Sárospatakon végzett jó munka
eredménye. Ez feljogosít bennünket arra, hogy megfelelő
felkészültséggel tudjuk teljesíteni a kormánynak azt a szándékát,
hogy a járási központok, ill. a kormányablakok kialakításával a
munka színvonala még tovább nőjön.
Mindenki arra a kíváncsi, hogy ki lesz a járási központ vezetője -
többször nyilatkoztam, hogy nem én leszek. November 1-jével
megtörténik a járási biztosoknak a kinevezése, melynek kapcsán én
olyan személyre tettem javaslatot, aki ebben már bizonyította a jó
munkáját. Arra még nem vagyok felhatalmazva, hogy a nevét eláruljam,
de különösebb meglepetés nem lesz senki számára.
Egyelőre január 1-jétől itt a Polgármesteri Hivatalban ugyanazon a
helyen, ugyanazok a személyek fogják végezni a munkát, mint eddig.
Jelenlegi állás szerint az Okmányiroda, a Gyámügy, ill. egyes
szociális feladatok kerülnek át a járásokhoz, tehát ugyanazok a
kollégák és ugyanazon a helyszínen fogják végezni március végétől,
amikor az Esze Tamás Általános Iskola átalakítása befejeződik, akkor
pedig egy újabb döntés elé nézünk, hogy a járási központ költözik-e
át a felújított Eszébe, vagy a járási központ dolgozói maradnak itt,
esetleg a Polgármesteri Hivatal munkatársai költöznek át. Itt még az
érveket egymás mellé kell helyeznünk, és itt is a lakossági
érdekeknek legjobban megfelelő döntést fogjuk meghozni.
A jelenlegi állás szerint az egész járási központnak 59 dolgozója
lesz, akiknek egy része innen a hivatalból kerül át. A többiek
pedig, jelenleg más helyszíneken működő hatóságoknak a munkatársai,
ill. jelenleg a kistérség településein a most még települési, január
1-jétől járási feladatok ellátásával megbízott személyek fognak ott
dolgozni. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.07./
|
Megemlékezés az aradi vértanúkra |
|
|
|
|
|
Iskolánkban évről-évre
rendszeresen megemlékezünk azokról a hősökről, akik 1848 októberében
az életüket adták a hazáért, a szabadságért. Idén erre az eseményre
a református templomban került sor. Az ünnepi műsort együtt
tekintették meg a Református Kollégium diákjai,
pedagógusai és dolgozói - számolt be Siskáné Bréda Szilvi
tanárnő...
Az általános iskola 3. osztályosaira várt a megtisztelő feladat,
hogy méltó képpen emlékezetessé tegyék ezt a napot. Az ünnepség
végén közösen helyeztük el a kegyelet virágait Kazinczy Lajos
szobrára. A műsor elkészítésében a következő pedagógusok segítették
a gyermekekt: Józsa Gáborné, Stumpfné Kascsák Andrea és Siskáné
Bréda Szilvia. |
|
|
További fotók >>>
A református
Kollégium és Gimnázium Általános iskolája
/2012.10.06./
|
Könyvtári Napok A Művelődés Házában |
|
|
|
Krenyiczkyné Sárosi Krisztina |
|
A Művelődés Háza és
Könyvtára az Országos Könyvtári Napok alkalmából minden
korosztálynak hirdetett programokat. Október 3-án délután kézműves
foglalkozás következett a sorban, amire az Erdélyi János Általános
Iskolából érkeztek a tanulók – küldte tudósítását Krenyiczkyné
Sárosi Krisztina…
A gyerekek a divatékszereket – karkötőt, nyakláncot- Pataki Józsefné
vezetésével készítették el. Ezáltal megtanulták a különböző
csomózási technikákat és esztétikai érzékük is fejlődött. A
foglalkozás végére szép, hordható ékszerek készültek, aminek nagyon
örültek a gyerekek. A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap
támogatásával jött létre. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.06./
|
|
Egy szlovák
állampolgár szeptember 22-én vásárolt Sárospatakon egy boltban,
amikor a pénztárnál vette észre, hogy hiányzik a pénztárcája,
amelyet magánál tartott. Ezután, szeptember 28-án döntött úgy, hogy
feljelentést tesz, amit meg is tett a Sárospataki
Rendőrkapitányságon – számolt be egy szerencsés kimenetelű
eltulajdonításról Bacsó Tibor rendőr őrnagy…
|
|
|
|
Bacsó Tibor |
|
A bejelentést követően
a Sárospataki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója
azonnal a megjelölt üzletbe ment, ahol a biztonsági kamera
felvételeit megtekintve megállapításra került, hogy a pénztárcát az
illető elhagyta, és az is egyértelműen látható volt, hogy a
pénztárcát egy sárospataki nő egy fiatalabb társával megtalálja és
elteszi. Hogy a nő sárospataki, azt a Rendőrkapitányság megfelelő
személyismerettel rendelkező nyomozója tudta megállapítani, mivel
évek óta a kapitányságon dolgozik, így tudta beazonosítani az
elkövetőt. Fel is kutatták az idősebb nőt, akit a lakására menve
megtaláltak, s aki önként visszaadta a pénztárcát a rendőrség
képviseletében, a helyszínen megjelent nyomozónak.
Még az összes pénz a pénztárcában volt, és fellelésre került. A
gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a sértett az összes pénzét
és iratát visszakapta, ami a pénztárcában volt. Az ügyben a
Sárospataki Rendőrkapitányság gyorsított bírósági büntetőeljárás
keretében zárja le ezt az eljárást. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.06./
|
Szüreti mulatság az óvodában |
|
Itt,
Tokaj-Hegyalján fontos feladatunknak tartjuk, hogy a szüret
hagyományát átörökítsük gyermekeinknek – mesélte Sáfrányos
Lászlóné, a Carolina Óvoda és Bölcsőde Környezetvédelmi
Munkaközösségének vezetője...
|
|
|
|
Sáfrányos Lászlóné |
|
Ahogyan az a
családoknál is lenni szokott, már napokkal korábban elkezdtük a
készülődést. Az óvó nénik és dajka nénik kisméretű préseket,
szőlődarálókat szereztek be. A szülőknek köszönhetően a gyerekekkel
szőlőszedésen vettünk részt a Megyerhegyen, a tolcsvai szőlőben,
valamint a családi házak szőlőskertjeiben. A csoportokban
ismerkedtünk a szőlő színével, formájával, ízével, és megtanultunk
elméletben mustot készíteni. Október 3-án, szerdán mindezeket a
gyakorlatban is kipróbálták a gyerekek.
A reggeli munkálkodásra hívogatás után, az óvodások egyrésze mustot
készíthetett. Hajthatták a darálót, húzhatták a préseket, és
megismerhették a szürethez, a szüreteléshez, ill. a feldolgozáshoz
használt eszközöket. Közben kóstolták a mustot, a szőlőt és a
zsíroskenyér-falatkákat. Ez idő alatt a másik öt csoport gyermekei a
szürethez kapcsolódó játékos feladatokban tették próbára magukat. A
versenyszámok között volt gumicsizmával futás, célba dobás
puttonyba, lovacskázás és puttonnyal futás. Minden csoport készített
mustot, és játszott is.
A szüreti mulatság hangulatát közös táncházzal fokoztuk, melyet
Darmos Éva szervezett számunkra, és fergetegesre sikerült.
Végezetül, a délelőttöt megkoronázandó szüreti felvonulásra
indultunk a musttal teli üvegekkel az óvoda körül, hogy énekelve
mondjunk köszönetet a sok-sok édes szőlőért és a finom mustért.
Délután – az óvoda aulájában – a gyermekeink büszkén kínálták meg
szüleiket az általuk készített musttal. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.05./
|
Versenyen voltak a modellezők |
|
|
|
Göncfalvi Balázs |
|
Mint minden évben, úgy
az idén is részt vettek városunk modellezői országos és nemzetközi
hajómodellező versenyen, ahol megméretették magukat a hazai és
külföldi versenyzők mezőnyében – kaptuk a tudósítást Göncfalvi
Balázstól, a Modellező Klub Elnökétől, aki maga is részese volt
az elért szép eredményeknek…
A klubtagok már több éve, évtizede űzzük ezt a sportot. Az idén két
nemzetközi versenyen is szerepeltünk. Az utóbbin a Csongrád kupán
Jakab Krisztiánnak a 16. helyezést sikerült megszereznie. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.05./
|
„Szavak és színek” - Czeglédi Gizella
bemutatkozása |
|
2012. szeptember 28-án
Czeglédi Gizella költő és festőművész bemutatkozására került sor
A Művelődés Háza és Könyvtára emeleti társalgójában. A
Pilisvörösváron élő festőművész az esztergomi tanítóképzőben
ismerkedett meg a képzőművészettel, azóta több száz képet festett,
jórészt olajfestményeket. Később újabb önkifejezési formát talált a
költészetben...
|
|
|
|
Czeglédi Gizella |
|
Festményeiben, és
verseiben is a múlandó megragadására, hagyományaink megörökítésére
törekszik.
Műveiből eddig 5 kötet jelent meg „Szavak és színek” címmel.
Kötetenként 100 festményhez írt verseket. Az első 4 kötetben
csendéletek, tájak, emberek, életképek feldolgozása látható. Az 5.
kötetben 100 híres magyar ember portréja kapott helyet. Irodalmárok,
feltalálók, zeneszerzők, és híres magyar nők arcképéhez versben,
illetve prózaversben megírt önéletrajzuk párosul.
A könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitón egy közvetlen,
nagyon szerethető embert ismertünk meg, aki tele van tervekkel, és
céljának tekinti a magyar kulturális hagyományok továbbörökítését.
Köszönjük a Farkas Ferenc Művészeti Iskola, és az Árpád Vezér
Gimnázium tanárainak, illetve növendékeinek a színvonalas
közreműködést!
Sárospatakon Czeglédi Gizella műveinek egy szűk keresztmetszete
látható 2012. október 19-ig, reprezentatív kötetei 2.000 Ft/kötet
áron a Ház portáján megvásárolhatók. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.05./
|
Segítsünk az Árpád Vezér
Gimnáziumnak! |
|
A megye internetes
portálja, a Borsod Online internetes szavazási versenyt hirdetett
a megye általános és középiskolái számára. Először egy miskolci
gimnázium vezetett, de hamarosan az élre tört a sárospataki Árpád
Vezér Gimnázium. Első helyét nem könnyű megtartani, hiszen ott
nyomul utána három neves miskolci középiskola, a Földes, a Herman és
Bláthy. Minden számítógépről csak egyszer lehet szavazni, s miután
mindenki szavazott, már csak a szülők, az öregdiákok és más
szimpatizánsok szavazataira lehet számítani. Erre kér mindenkit
Tóth Tamás igazgató úr, aki örül a minden képzeletet felülmúló
sikernek, de aggódik is, mert a verseny vége – október 24 –
messze van, s addig még sok minden történhet…
|
|
|
|
Tóth Tamás |
|
Én azt gondolom, hogy
ez a szavazás egy nagyon jó játék, amely az iskolai közösségek
összekovácsolásában tud nagy segítségünkre lenni, hiszen aki szavaz,
az egyfajta hozzátartozását nyilvánítja az adott középiskolához.
Nemcsak azoknak a hozzátartozását, az összetartozását fejezheti ki,
akik éppen jelenleg az iskolában tanulnak, vagy tanultak, hanem
minden olyan lakosnak, aki szavazásra jogosult, márpedig mindenki
szavazhat, aki számítógéphez jut.
Aki úgy gondolja, hogy a középiskolák, jelen esetben az Árpád
Vezér Gimnázium adott ennek a térségnek olyan plusz dolgokat,
ami miatt megérdemli azt az egy klikkelést mindenképpen tegyék
meg, hogy ennek eredményeképpen az iskola a megyei iskolák
sorrendjében előkelő helyen lehessen. Nagyon örülök ennek az első
helyezésnek, bár nagyon sok idő van hátra, még majdnem 3 hét.
Én azt hiszem, hogy sikerült a diákságot megmozgatni, bízom benne,
hogy a diákságnak pedig sikerül megmozgatni a szülőket, az
ismerősöket, a rokonokat és az öregdiákokat is.
Bízom benne, hogy a kollégák és a diákönkormányzat jó szervező
tevékenységével, a város lakossága és az elszármazottak
segítségével a verseny végére is ott lehetünk az elsők között.
Ezért én kérek én is minden egyes olvasót, hogy szavazzanak ránk,
amennyiben úgy gondolják, hogy az Árpád Vezér Gimnázium megérdemli
ezt a szavazatot. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.04./
|
Kamarazenei bérlet a 2012/2013.
évadra |
|
Mint ahogy az a
felhívásból kiderül, az előttünk álló évadban a kamarazene
jegyében telnek majd bérletes előadásaink. Egy új, a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel (Zeneakadémia) most induló
együttműködés folytán, az egyetem legtehetségesebb növendékei
mutatkoznak be Sárospatak, ezen belül is A Művelődés Háza és
Könyvtára közönsége előtt. Koncertlátogató közönségünk a ma
tehetségeiben a holnap nagynevű szólistáit, előadóit ismerheti meg -
számolt be Stumpf Gábor népművelő...
|
|
|
|
Stumpf Gábor |
|
Az öt előadásból
álló sorozatban az alábbi programoknak tapsolhatunk:
Október 19. 19 óra - Legifjabb tehetségeink
November 30. 19 óra - A XX. sz. magyar zenéje
Január 25. 19 óra - Bécsi klasszikusok
Február 22. 19 óra - Romantikus kamaramuzsika
Április 26. 19 óra Bach-est
Bízunk benne, hogy új kezdeményezésünk is elnyeri a zene iránt
érdeklődők tetszését és sokukat üdvözölhetjük majd kamarazenei
bérleteseink sorában.
Az öt előadásos bérlet ára: 3500 Ft |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.04./
|
Téli közlekedésbiztonság
gyermekszemmel |
|
|
|
|
|
A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya és a Megyei Balesetmegelőzési
Bizottság gyermekrajz-pályázatot hirdet *Hull a hó * téli
közlekedésbiztonság gyermekszemmel* témakörben óvodások (3-6
éves), illetve általános iskola alsó tagozatos (7-10 éves) és felső
tagozatos (11-14 éves) tanulói számára...
( a fotók
illusztrációk)
A pályaműveket az illetékes rendőrkapitányságok
Közlekedésrendészeti Osztályára, legkésőbb 2012. november
5-ig kell megküldeni, melyeket majd a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya gyűjt
össze november 16-ig.
Az alkotások mérete: A/4 vagy A/3 méret lehet, melyeknek
tartalmazniuk kell (a rajz hátoldalán) a készítő nevét, korát,
pontos címét, az oktatási intézmény nevét, címét, telefonos és
e-mailes elérhetőségét, a pedagógus nevét.
A bizottság által zsűrizett és kiválasztott legjobb képekből
kategóriánként 5-5 pályaművet a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság
díjazásban részesít. Az idén először külön elismerésben részesül a
legaktívabb oktatási intézmény is. A díjátadó ünnepség tervezett
időpontja 2012. december 4-e. |
|
|
Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
sajtóreferense
/2012.10.04./
|
Miről tárgyalt a Testület? |
|
Rendes
képviselő-testületi ülésünkre most október elsején került sor,
amelyen – szokás szerint elég sokat - több mint 25 napirendi pontot
tárgyaltunk. Ezek közül csak a legfontosabbakat emelném ki – kezdte
tájékoztatását a szeptember hónapra esedékes ülésről Sikora
Attila alpolgármester…
|
|
|
|
Sikora Attila |
|
A személyes
gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai munkájának
értékeléséről hallhattunk egy előterjesztést – amin a Gondozási
Központ és a Pedagógiai Szakszolgálat értendő. Munkájukat jóra
értékelte és a beszámolójukat elfogadta a testület. Az utóbbinál
változás várható, mert egy része az államhoz kerül, más része pedig
az önkormányzatnál marad.
Szakmai beszámolót hallgattunk meg a Tourinform Iroda
Sárospatak 2012. március – augusztus között végzett munkájáról. Meg
vagyunk elégedve az ott végzett munkával, de ami ennél fontosabb,
mások is jó véleménnyel vannak róla, többek közt a tourinform irodák
szakmai szervezete, a Magyar Turizmus Zrt is a kiemelt irodák közé
sorolta. Ez alatt az idő alatt is több, mint 2000 látogatót
fogadtak, több kiállításon, vásáron megjelentek, hirdetve városunkat
és környékünket. Örömmel hallottuk, hogy maga, a az Újbástya
Rendezvénycentrum épülete is jól ki volt használva ebben az
időszakban, oldalakat tölt meg azoknak a rendezvényeknek a sora,
amelyeknek ez az épület adott helyet. Azon a listán még nem is
szerepelt a legutóbbi V4-es konferencia, ami igen magas színvonalon
volt megszervezve, az ide érkező politikusok nagy megelégedésére.
Meghallgattuk Béli Zoltán, a Kommunális Szervezet
igazgatójának beszámolóját a munkába állása óta eltelt 4 hónapról. A
testület jónak találja az irányt, amin elindult, remélhetőleg ezt
folytatni is fogja tudni.
A további két napirendi pontot egyben tárgyaltuk, hiszen
mindkettőben a Patakhő Kft-ről volt szó. Annak a 2011. évi
tevékenységéről szóló beszámolót fogadtuk el, valamint azzal
kapcsolatban hallgattuk meg a kiegészítést a vezetőktől.
Napirendre került egy előterjesztés a Végardó Fürdővel
kapcsolatban, a most lejáró üzlethelyiségek bérleti jogának a
versenytárgyalásra való meghirdetésére került napirendre.
Az üzlethelyiségeket törvényi kötelességünk megpályáztatni - tehát
nem lehet az, hogy az ott lévők automatikusan tovább vigyék. Nyilván
mi szeretnénk velük megállapodni, de a törvény azt írja elő, hogy
versenytárgyalásra van szükség, ennek a kiírásáról döntöttünk.
Előterjesztés hangzott el a járási hivatalok kialakításáról
is. Ez sokakat érint, hiszen január elsejétől indulnak ezek a járási
hivatalok, amelyeknek a szervezése javában zajlik azoknál az
irodáknál, amelyek érintettek. Ami már biztos, hogy átkerül: az
Okmányiroda, a Gyámügyi Hivatal és az Építésügyi Hatóság is. Jó
ütemben halad, reméljük időben megtörténik a Sárospataki Járás
kialakítása.
A következő fontos napirend a 15. volt a sorban: Előterjesztés az
önkormányzat által kibocsátott kötvény tőketörlesztésének
módosításáról, ugyanis 2013-ban kellene elkezdeni a kibocsátott
kötvény tőketörlesztését. Annyira bizonytalannak látható viszont a
jövő évi költségvetés, hogy felelősséggel ezt most nem lehet
vállalni, ezért megpróbáltuk úgy átkonstruálni ezt a
hitelszerkezetet, hogy egy kétéves haladékot kapjunk. Remélhetően
addig változik annyira az önkormányzatok anyagi helyzete, hogy nem
fog akkora gondot okozni, mint jövőre okozna.
Ha elkezdjük törleszteni, akkor már nincs kibúvó, most viszont még
lehetett tárgyalni és kicsit módosítani a hitelszerződést.
Diákönkormányzat megalakításával kereste meg
önkormányzatunkat a Református Kollégium Gimnáziumának
igazgatóhelyettese. A képviselő-testület nagy örömmel fogadta ezt a
kezdeményezést, amiben szeretnének összehozni egy városi
diákönkormányzatot. Testületünk támogatja az ötletet, és amennyiben
szükség van, rá segíti is. Megnézzük majd, hogy milyen elképzeléseik
vannak és egyeztetünk a továbbiakról.
Közérdeklődésre tarthat még számot a Vay Miklós Szakképző Iskola
átadásáról szóló napirendünk, ami szeptember 1-től a Református
Egyház fenntartása alá került. Az átadás-átvételi eljárásról
hallgattunk meg egy tájékoztatót. Megnyugtató volt hallani, hogy
minden egyes lépés törvény szerint zajlott, folyamatát mindenütt
dokumentálták, jegyzőkönyvezték, tehát minden törvényesen és
jogszerűen került átadásra. A tulajdonjog – az épületek, ingatlanok
– maradt az önkormányzaté csak a fenntartói jog került átadásra.
Volt néhány napirendi pont, ami pluszként került a testület elé,
ilyen volt pl. a fürdő-pályázat beadása, hiszen október 1.
-éppen az ülés napja- volt a beadási határidő. Döntenünk kellett
arról, hogy a turisztikai attrakcióra kiírt pályázatra beadjuk-e ezt
a tervet. Természetesen beadtuk, amit ha elfogadnak, akkor közel 700
millió Ft-os beruházást tudunk megvalósítani a fürdőben, ami új
attrakciókat jelent, nyári attrakcióelemek gyermekeknek és
felnőtteknek egyaránt, valamint tartalmaz egy 600 m2-es vízfelület
növelést is.
Egy újabb pályázatnak még teljesen az elején tartunk, ez pedig a
régi Egészségháznak a felújítása lenne. Utána átkerülhetnének
oda a régi szülőotthonban működő rendelések, s az az épület teljesen
felszabadulna. Egyelőre arról döntöttünk, hogy szeretnénk beadni ezt
a pályázatot. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.04./
|
Pályázatot írtak ki Andrássy Kurta
János tiszteletére |
|
Nyár elején Sárospatak
emléknappal tisztelegett Andrássy Kurta János emléke előtt, amikor
kiállítást nyitottak szobraiból és grafikáiból az Újbástya
Rendezvénycentrum kiállítótermében. A kiállítás anyagát abból a 130
szobor és 140 grafika közül választották ki, amit a művész 1975-ben
hagyott a városra. Bordás Istvántól - az életműnek otthont
adó Sárospataki Képtár igazgatójától - megtudtuk, hogy Andrássy
Kurta Jánost tisztelete most más módon folytatódik. Munkásságát a
fiatalok között egy pályázattal szeretnék népszerűsíteni, amit
ezúton közzé is teszünk:
|
|
|
|
Andrássy-Kurta János
Bordás István |
|
Az
Andrássy-Kurta János Művészeti Alapítvány, a Sárospataki Képtár és
Sárospatak Város Önkormányzata
ANDRÁSSY-KURTA
JÁNOS
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA CÍMMEL
pályázatot
hirdet középiskolás diákok számára.
A
pályázat célja:
Andrássy-Kurta János, a 20. század egyik legjelentősebb
magyar szobrászművésze
életének és
munkásságának megismerése és bemutatása a diákok szemével.
Az alkotó művészetének népszerűsítése
a mai fiatal korosztály körében.
Pályázni lehet:
1. Esszé jellegű
írásművel,
mely legalább Ľ, de legfeljebb egy ív terjedelmű
(egy ív 11
gépelt oldal, kb. 44.000 leütött karakter). Az írásművek
tartalmaznia kell nem csupán a művész
életére vonatkozó leírásokat, hanem a szerzı
személyes
megközelítését a Andrássy-Kurta János művészetével
kapcsolatban.
2.
Fotó sorozattal és/vagy állóképes prezentációval, amely legalább
20, de legfeljebb 40 elemből áll. A fotósorozat/prezentáció nem
csupán a művész
munkáit tartalmazhatja. Használhatóak
például archív fotók a
művészről
és koráról, a köztéri munkák környezetét bemutató képeket
is.
3.
Mozgóképes alkotással műfaji
korlátozás nélkül, amely készülhet bármely mozgóképes
technikával (mobil telefon, kézi kamara, mozgóképes animáció stb.)
és amely legalább 3, de
legfeljebb 15 perc
terjedelmű. A videó nem csupán a művész
munkáit tartalmazhatja.
Használhatóak például archív fotók és videók a
művészről
és koráról, a köztéri munkák
környezetét
bemutató mozgóképek is.
Elbírálási szempontok:
- Andrássy-Kurta János művészetének
és korának személyes hangú, a fiatalok számára is vonzó
bemutatása.
-
A munkák eredetisége, ötletessége, az alkotók
kreativitását tükrözı
kivitelezése.
A pályamunkákat a kiírók képviselői
bírálják el.
Díjak:
I. díj: 1 db okos telefon (kb. 50.000 Ft értékben)
II. díj: 1 db digitális fényképezőgép
(kb. 30.000 Ft értékben)
III. díj: 1 db mp3-lejátszó (kb. 20.000 Ft értékben)
Sárospatak Város különdíja: professzionális számítógépes hangszóró
szett (kb. 20.000 Ft értékben)
A
díjazott alkotásokat különbözı
fórumokon
közzétesszük.
Így Sárospatak Város hivatalos honlapján,
az
Andrássy-Kurta János Alapítvány hivatalos honlapján, a Zemplén
Televízióban.
A díjakat külön rendezvény keretében kerülnek átadásra,
ahol a díjazott
alkotások is bemutatásra kerülnek. Erről
minden pályázó külön értesítést kap.
A
pályamunkák beadása,
hagyományos vagy elektronikus formában (e-mail, dvd, fájlcserélő
internetes alkalmazás), a név és elérhetőség
megjelölésével lehetséges.
A beadás helye:
a Sárospataki Képtár (Sárospatak Szent Erzsébet út
14. Tel: 06-30-304-2058,
bordas@zemplenimuzsa.hu)
A benyújtott pályaművek
elbírálásáról minden pályázó személyes értesítést kap.
Benyújtás határidő
2012.
november 15.
A pályamunkák elkészítéséhez segítséget nyújthat a művész
életmű
kiállítása az Újbástya Rendezvénycentrumban (a pályázók ingyen
látogathatják a fotózás megengedett), továbbá a művész hivatalos
honlapja a
www.andrassykurtajanos.hu
címen. További információ és személyes segítség
Bordás Istvántól kérhetı
(telefon:
06-30-304-2058, vagy
511-012,
bordas@zemplenimuzsa.hu) |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.04./
|
Szlovák újságírói study tour és a
Turizmus Világnapja eseményei |
|
Szerkesztőségünket e
két témával kapcsolatban tájékoztatta Bosch Ágnes a
Tourinform irodavezetője. A Turizmus Világnapján 2012.
szeptember 27-én diákok látogattak el a Tourinform irodába, ahol
megismerkedhettek az iroda munkájával, felfedezhették az Újbástya
Rendezvénycentrum számukra eddig ismeretlen tereit ( pl.kazamata) és
játékos formában ismerhették meg a világörökségi helyszíneket...
|
|
|
|
Bosch Ágnes |
|
A diákok sorolták ki a
Turisztikai kvíz nyertesét, aki helyi termékekből összeállított
ajándékcsomagot vehetett át.
Nyertes: Ágoston Gábor, Sárospatak
Gratulálunk a nyertesnek!
Szlovák újságírók Sárospatakon
A hét főből álló szlovák újságírói csoport 2012. szeptember 29-én
érkezett Sárospatakra. Az újságírók ellátogattak a Nagykönyvtárba, a
MNM Rákóczi Múzeumába és a Végardó Fürdőbe. Látogatásuk célja az
volt, hogy négy nap alatt felfedezzék Észak-Magyarország turisztikai
attrakcióit és hazatérve wellness és női lapokban írjanak cikkeket a
látottakról, ezáltal utazásra invitálva az olvasókat. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.03./
|
|
|
|
Timáriné Király Sarolta |
|
A Kisrefi közössége
2012. szeptember 27-én az őszi, jeles napok keretében szüretelni
ment az olaszliszkai Harasztdűlőre. A gyerekek és a pedagógusok
izgalommal várták ezt a napot, hiszen első alkalommal szüretelt
együtt az iskola. A nap folyamán az osztályok és a pedagógusok
lelkesen és nagy szorgalommal szedték a kijelölt szőlősorokat. A
munka után jólesett a szabadban elfogyasztott ebéd - Timáriné
Király Sarolta tagintézmény-vezető...
Örömmel tudtuk meg, hogy másfél hektár területet sikerült
leszüretelnünk. Kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagodva tértünk
haza. Köszönjük a lehetőséget és tanulóink szorgos kezű munkáját. |
|
|
További fotók >>>
Református Kollégium Általános Iskolája
/2012.10.03./
|
Kisebb balesetek figyelmetlenségből |
|
2012. szeptember 28-án
16 óra 20 perckor egy anyagi kárral járó közlekedési baleset
történt Olaszliszkán a Kossuth Lajos úton, amelyen egy autóbusz
közlekedett Szegilong irányába – kezdte az első baleset ismertetését
Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság
sajtóreferense…
|
|
|
|
Bacsó Tibor |
|
Az autóbusz egy előtte
haladó személygépkocsi előzésébe kezdett, amelynek során nem tartott
megfelelő oldaltávolságot a megelőzendő gépkocsi mellett, így jobb
hátsó részével érintőlegesen ütközött a személygépkocsi bal oldali
külső visszapillantó tükrével, valamint a személygépkocsi bal első
ajtaján karcolási, húzási nyomokat ejtett.
A közlekedési balesetet a Sárospataki Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálta és helyszíni felelősségre
vonási vizsgálat után a balesetet le is zárta.
Szeptember 28-án 17 óra 15 perckor történt egy másik anyagi kárral
járó közlekedési baleset is, ez viszont Sárospatakon, a Rákóczi
út 31. szám előtti útszakaszon. Egy tehergépkocsi közlekedett a
Rákóczi úton a lámpás kereszteződés irányába, Kazinczy út felől.
Mögötte, vele azonos irányba haladt egy személygépkocsi. A Rákóczi
út 31. szám előtt lévő gyalogátkelőhelynél a tehergépkocsi
lassított, amit a mögötte lévő személygépkocsi későn észlelt, s
mivel nem tartott megfelelő követési távolságot, nekiütközött a
személygépkocsi elejével a tehergépkocsi hátuljának. A beleset során
személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.
Ezt a balesetet is a Sárospataki Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya értékelte helyszínen. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.03./
|
Kedves vendégeket fogadtunk |
|
2012. szeptember
25-én, kedden óvodánkba látogatott A Művelődés Háza és Könyvtára
igazgatása alatt működő városi Nyugdíjas Klub. A látogatás célja
intézményünk külső és belső megtekintése volt, valamint ismerkedés a
XXI. század óvodai nevelésével – nyilatkozta Lendvainé
Szendrei Ágnes, a Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője...
|
|
|
|
Lendvainé Szendrei Ágnes |
|
Mi, az intézmény
dolgozói valamennyiben nagy örömmel fogadtuk az érdeklődést, és
szívesen láttuk őket vendégül. A csoportot Dávid Sándor,
nyugalmazott iskolaigazgató vezette. Soraikban voltak nyugdíjas
pedagógusok, gyakorló és leendő nagymamák, akik naponta találkoznak
unokáik óvodai életével. Érkezéskor a látogatókat a Mackó csoport
gyermekeinek üdvözlő műsora köszöntötte.
Majd ismertetőt adtunk az óvodánk tárgyi és személyi feltételeiről.
Ezt követően az intézményben működő munkaközösségek vezetői,
Sáfrányos Lászlóné, a Környezetvédelmi Munkaközösség, Kovács Lászlóné,
a Néphagyományőrző Munkaközösség, valamint Bodolóczkyné Lévai Klára,
a Waldorf Munkaközösség részéről adtak tájékoztatást az óvodai
programunkat alkotó munkaközösségek tevékenységeiről, és az ehhez
kapcsolódó gyermekrendezvényekről. Mindezeket fotók kivetítésével
színesítettük. A tájékoztató végén a vendégeket körbekísértük az
intézmény csoportszobáin, termein, helyiségein.
A látottakat ámulattal és csodálattal nézték, hisz nem is gondolták,
- amikor kívülről látták az épületet -, hogy ilyen tágas, világos és
harmonikus egységet alkot a külső és belső megjelenése. A látogatás
végén mindnyájan megállapítottuk, hogy a tájékozódás rendkívül
tartalmas, jó hangulatú, baráti és közvetlen volt.
Ez a látogatás megerősítette azt a véleményünket, hogy városunk
valamennyi lakójának - így a nyugdíjasainak is - hasznos dolog
tisztába lenniük azzal, hogy milyen épületek, milyen intézmények és
belső tartalmak gazdagítják Sárospatak város oktatási és nevelési
intézményeinek sorát. Mi, a jövőben is nagyon szívesen várunk és
látunk minden érdeklődőt intézményünkbe! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.03./
|
Elkezdődött a megyei I. osztályú
bajnokság |
|
A nyáron átalakult
a sárospataki sakk szervezeti formája, az Árpád Vezér Diáksport
Egyesületen belül működik tovább a szakosztály. Ezzel
megoldódtak helyproblémáink, s ezentúl nemcsak a csapatbajnoki
mérkőzéseknek, hanem helyi versenyeinknek is az ÁVG lesz a
helyszíne - küldte a tudósítást Tóth Tamás sakkozó...
|
|
|
|
Tóth Tamás |
|
Szeptember 30-án
elkezdődött a megyei I. osztályú bajnokság, ahol az első
fordulóban Berente együttesét fogadtuk, s igen előzékeny
házigazdának bizonyultunk: ÁVDSE Sárospatak – Berente 5-7
Győztek:
Kanyog Gergő, Balogh Lilla,
Döntetlen:
Kovács Tamás, Isépy József, Zurkó Csaba, Nagy Zsolt, Merényi János,
Szuetta Mihály.
A csapat átlagéletkora csökkent, az előző szezonhoz képest több
fiatalt igyekszünk beépíteni az együttesbe. Inkább rájuk fordítunk
több figyelmet, így a bajnokság megnyerése nem szerepel a terveink
között. Több helyi versennyel szeretnénk közelebb hozni a sakkot az
emberekhez, amin hátha feltűnik egy-két tehetség, akinek kedve is
lesz versenyszerűen űzni ezt a sportot. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.10.02./
|
A V4-ek Európai Bizottságai
tanácskoztak Sárospatakon |
|
Elegáns, nyakkendős
urak csinos asszisztensnőkkel, az üveg mögött tolmácsok sora,
mindenkin fejhallgató. A szinkrontolmácsok a saját üvegfalu
kabinjukban egyszerre beszélnek, szinte azonos időben fejezve be a
mondatot a négyszögbe rakott asztalok valamelyikénél beszélővel. A
diplomaták előtt saját országuk zászlója, középen Dr.Hörcsik Richárd
a magyar zászlóval. Ez a kép fogadott bennünket, amikor 2012.
szeptember 26-án a Visegrádi Négyek EU Bizottságainak
Sárospatakon tartott konferenciájára, az Újbástya
Rendezvénycentrumba beléptünk…
|
|
|
|
Dr. Hörcsik Richárd |
|
A lengyel, cseh és
szlovák vendégek mellett horvát résztvevője is volt a
tanácskozásnak, egyelőre megfigyelőként. Hogy miről
tanácskoztak? Természetesen a pénzről múlt és jövő időben. Dr.
Hörcsik Richárd – a tanácskozás házigazdája – már köszöntés
után, a bevezetőjében elmondta, hogy miért fontos elemezni az eddig
kapott „kohéziós pénzek” felhasználását: mert aki nem tudta
felhasználni hatékonyan az eddig kapott támogatást, annak nehezebb
további pénzekhez jutni.
Márpedig a 2014-tól 2020-ig terjedő időszakban, a következő pénzügyi
ciklusban az EU csökkenteni akarja a kohéziós pénzeket. Dr.Hörcsik
Richárd elmondta, hogy éppen az elmaradott országrészek
felzárkóztatására jutna kevesebb pénz, ezért Zemplén fejlődését is
visszavetné. Ez ellen kívánnak fellépni együtt a Visegrádi Négyek
országai.
A politikusok már előző nap megérkeztek Sárospatakra, megnézték a
város nevezetességeit, így volt alkalmuk személyes
tapasztalatcserékre is. Sárospataknak újszerű volt ez a feladat,
talán még soha nem volt ilyen színvonalú konferencia színhelye.
Ennek ellenére a tanácskozás megszervezése és a hozzá tartozó
vendéglátás nagyon jól sikerült, a városunkba érkező magas rangú
küldöttek nagyon meg voltak elégedve a fogadtatással és a
konferencia körülményeivel. |
|
|
További LEVI-fotók>>>
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.10.02./
|
Mesemondó verseny a könyvtárban |
|
Több évtizedes
hagyomány a Művelődés Háza Könyvtárában, hogy a Népmese Napja
alkalmából regionális Mesemondó Versenyt hirdetnek a
könyvtárosok. Ebben az évben sem történt másként, a versenyre alsó
tagozatos tanulók nevezhettek, bármely nép meséjével - számolt be
Krenyítzkiné Sárosi Krisztina gyermekkönyvtáros...
|
|
|
|
Krenyítzkiné Sárosi Krisztina |
|
A megmérettetésre 37
tanuló jelentkezett a helyi és környékbeli (Hercegkút, Vajdácska)
iskolákból. A gyerekek nagyon felkészültek voltak, érdekes és
tanulságos mesékkel kápráztatták el a zsűri tagjait. A helyezést
elérő tanulók könyvjutalomban részesültek, de a többi gyermek sem
ment haza üres kézzel, mindenki kapott csokoládét és memóriajátékot.
Helyezettek:
1. – 2. osztály
I. Hünlich Hédi – Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános
Iskola – Hercegkút
II. Budai Boglárka – Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola –
Sárospatak
III. Juszku Réka - Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola – Sárospatak
Különdíj: Gál Tünde Virág – Református Általános Iskola – Sárospatak
3. – 4. osztály
I. Pallagi Máté – II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola –
Sárospatak
II. Moheb Ashya Farzin – Református Általános Iskola – Sárospatak
III. Haskó Leila – Általános Iskola – Vajdácska
Különdíj : Valler Anna – Református Általános Iskola – Sárospatak |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.02./
|
Átadták a süldő vaddisznó fődíjat |
|
|
|
Zérczi László |
|
Átvehette a fődíjat
a Bodroghalászi Falunap főzőversenyének győztese, tudtuk meg a
körzet képviselőjétől, Zérczi Lászlótól. Mint azt a korábbi
beszámolónkban leírtuk, az augusztus 18-án a főzőverseny fődíja egy
süldő vaddisznó volt, melyet természetesen nem lehetett előre
biztosítani és a helyszínen átadni...
Minden csapat díjazásban részesült, melyek közül a legértékesebbet,
egy 40 kg-os süldő vaddisznót Patya csülökpörköltje
sztrapacskával nyerte. A fődíj utólag, szeptember 28-án került
átadásra. A nyertes a jutalmát személyesen Vitányi Jánostól, a díj
felajánlójától vehette át. A győztestől megtudhattuk, hogy már
megvannak azok az elképzelések és receptek, melyek alapanyagát a
főzőversenyen nyert vaddisznó fogja adni. |
|
|
Törő Gábor
/2012.10.02./
|
Borsos Edit operaénekes a Szent
Erzsébet Házban |
|
Magyar melódia
címmel Borsos Edit operaénekes adott koncertet a
sárospataki Szent Erzsébet Házban. A sokak által ismert és
szeretett Kodály és Dohnányi dalok mellett a nagyközönség számára
ritkán hallott Csíky Boldizsár, Orbán György és Ligeti György művek
is felcsendültek Az erdélyi születésű operaénekest Sztahura Ágnes
orgonaművész kísérte…
|
|
|
|
Borsos Edit |
|
Borsos Edit
Marosvásárhelyről származik. A Kolozsvári Zeneakadémián végzett.
Kislány korában a kémia és a nyelvtanulás érdekelte, ám amikor egy
új zenetanár érkezett az iskolába, rögtön beválasztotta az
énekkarba. Azt tanácsolta, neki, hogy hagyja a reált és a nyelveket,
mert született operaénekes.
Énekelt a Kolozsvári Operában, majd 2005-ben Magyarországra jött.
Tavaly megnyerte a Simándy énekversenyt. Kocsis Zoltán miután
meghallgatta, kiválasztotta egy Verdi opera főszereplőjének. A
kritikusok azt mondják róla, hogy a hangja telt és érzelem-gazdag,
mind a magasabb, mind a mélyebb tartományokban magabiztosan szól.
Az operaénekes nem először énekelt Sárospatakon. A közönség többször
halhatta templomi koncerteken, kiállítások megnyitóján. Borsos Edit
elmondta, hogy mikor egy ilyen intimebb, egy kisebb közösségnek
énekel, akiknek érzi a szívük lüktetését, így nehezebb megtalálni az
utat lélektől lélekig, viszont ha sikerül, az nagyon felemelő, mind
a két félnek. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.01./
|
|
Szeptember utolsó
szombatján került megrendezésre az Árpád Vezér Gimnáziumban a
Szüreti CIB-Bank Kupa az ÁVDSE rendezésében. Érkeztek játékosok
Budapestről, Szlovákiából s a környékbeli településekről. Két
csoportban zajlottak a küzdelmek, s mindkettőben csak az utolsó
forduló döntött - számolt be Tóth Tamás sakkozó...
|
|
|
|
Tóth Tamás |
|
Ez különösen izgalmas
volt a felnőtt csoportban, ahol bajnok kilétére csak az utolsó
percek adták meg a választ. Végül érvényesült a papírforma, régi
játékostársuk, Könnyű János nemzetközi mester végzett az élen s
nyerte el a fődíjat, a Kiss Csaba által felajánlott
pincelátogatással egybekötött borkóstolást a gomboshegyi pincesoron.
Az alkalomhoz illően a felnőtt csoport díjazását különleges borok
alkották, míg a gyerekcsoportban tárgyjutalmak leltek gazdára.
Reméljük, a következő alkalommal Sárospatakról is többen jönnek
próbára tenni tudásukat, erősítve a sakkbarátságot!
Eredmények:
Felnőttek (7 forduló):
1. Könnyű János (BEAC) 6 pont
2. Kovács Tamás (ÁVDSE Sárospatak) 5,5 pont
3. Isépy József (ÁVDSE Sárospatak) 5 pont
4. Medvegy Judit (BEAC) 4,5 pont
5. Radi László (Zétény, SVK) 4 pont
6. Remák Dezső (Kisgéres, SVK) 4 pont
14 év alattiak (körmérkőzés, 6 forduló):
1. Szuetta Mihály (ÁVDSE Sárospatak) 6 pont
2. Szalánczi Flóra (Tolcsva) 5 pont
3. Balogh Lilla (ÁVDSE Sárospatak) 4 pont
Október 20-án az Árpád Vezér Gimnáziumban rendezzük a múltban
Comenius Kupa néven ismert gyermekversenyünket, majd december
elején várunk minden sakkozni szeretőt a Mikulás kupára! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.10.01./
|
|
A Művelődés Háza és
Könyvtárában szeptembertől újra indultak a Baba-Mama Klub
foglalkozásai. Első alkalommal ünnepléssel kezdtünk, hiszen 5
éve indult útjára a Baba-Mama Klub. A jó hangulat kialakításában
segítségünkre volt, Czabányi Attila, aki a kisgyermekek
örömére énekelt és gitározott...
|
|
|
|
Czabányi Attila |
|
2007 őszén egy kismamáknak szóló előadás alkalmával gyűltek össze az
anyukák babájukkal és beszélgetés közben felmerült annak a
lehetősége, hogy akár havonta is találkozhatnánk. Így indultak be a
havonkénti foglalkozások a könyvtár gyermek- részlegében. Az elmúlt
5 évben sok szakember megfordult nálunk – pszichológus, logopédus,
zenetanár, védőnő, életmód tanácsadó – akik segítették tanácsaikkal
a kismamákat a mindennapi életükben is előforduló gondokban.
A könyvtári környezetet megszokva az anyukák mára bátran nyúlnak a
könyvek felé is és szívesen kölcsönöznek és viszik haza lapozókat a
kisgyermeküknek. A klubba 0-3 éves korig járnak a gyerekek, így első
közösségi élményekként is nagy szerepet játszik a klub. Szeretnénk,
ha ez így is maradna és a közeljövőben is szeretettel várjuk a
kismamákat és babájukat.
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.10.01./
|
Több emberen elkövetett emberölési
kísérlet Sárospatakon |
|
A
katasztrófavédelmi szervektől érkezett bejelentés alapján a
rendőrség szeptember 30-án este nyomozást rendelt el, mert
ismeretlen személy egy
sárospataki családi ház lakásának pincéjébe, illetve annak
lakásrészébe egy rugalmas csövön keresztül földgázt engedett -
kaptuk a hírt B-A-Z. MRFK Kommunikációs Irodájától...
A szakértő bevonásával végrehajtott rendőrségi helyszíni szemle
megállapította, hogy a gáz mennyisége a házban a robbanási elegyet
elérte. A bevezetett rendőri intézkedések és elvégzett adatgyűjtések
során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a
bűncselekményt a ház szomszédjában lakó férfi követte el.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya
több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt gyanúsítottként
hallgatta ki az 58 éves férfit, aki bár a nyomozóknak tagadta a
bűncselekmény elkövetését bűnösségét azonban a beszerzett személyi
és tárgyi bizonyítékok egyértelműen alátámasztják. Az ügy
gyanúsítottja korábban több esetben is tett olyan kijelentést, mely
szerint a sértettekre rágyújtja lakásukat.
A még büntetlen előéletű, 58 éves sárospataki férfit a megyei
rendőr-főkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztéssel él
az ügyészség felé előzetes letartóztatásának bírósági elrendelése
érdekében. |
|
|
|
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2012.10.01./
|
|
|
|
Kordáné Györki Erika
Vajóczki Andrea
Szabó Éva |
|
Sikerrel zárult a
Zempléni hegyeken átívelő, az Árpád Vezér Diáksport Egyesület és a
gönci Járóbeteg Szakellátó Központ szervezésében megvalósult
kerékpártúra, a Zempléni tekerentyű. Minden éven szeptember 22-e az
Európai Autómentes Nap időpontja, ehhez az eseményhez csatlakozott a
rendezvény, mely során Sárospatakról Baskóig tekerhettek a
kerékpározást szeretők - küldte a tudósítást Kordáné Györki Erika...
Már a nap elején
látszott, hogy a résztvevők száma a hűvös időjárás ellenére is
várakozáson felüli, Sárospatakról mintegy 120 fő indult útnak, s az
érintett településeken Sátoraljaújhelyben, Mikóházán, Pálházán,
Bózsván, Telkibányán, Göncön,Vizsolyban, Abaújszántón újabb és újabb
csoportok csatlakoztak a csapathoz. A sátoraljaújhelyi
„Csendőrkertben” kerékpáros attrakcióval fogadtak bennünket,
valamint mécsest gyújtva emlékeztünk nemrég elhunyt kerékpáros
társunkra, Kocsi Zoltánra.
A résztvevők életkora változó volt, 6-76 éves kor közöttiek voltak a
bringások. Göncön paprikáskrumpli és szilvásgombóc fogadta a
kitartóbbakat, s a 25 főből álló, a teljes, 90 km-es távot teljesítő
„magot” pedig a baskói Kőröshegyi fogadóban várták meleg vacsorával
és jó szóval. A két napos program során nagy szolgálatot tett a
kísérő szerviz autó és Sárospatak Önkormányzatának kisbusza, hiszen
az eltört pedálok, defektek azonnali javítását oldhattuk meg így.
A baskói fogadóban az érintett települések polgármesterei,
iskolaigazgatói, a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem
munkatársai vártak bennünket, illetve a térség országgyűlési
képviselője, dr. Hörcsik Richárd úr illette elismerő szavakkal a
kezdeményezést.
Gratulált a szervezőknek, hogy sikerrel megmozgatták a lakosságot s
a térség hivatalos szerveit, felhívva a figyelmet a kerékpáros
közlekedés környezet-, és egészségbarát mivoltára.
A rendezvény célja persze mindezeken túl az is volt, hogy
rácsodálkozzunk környékünkre, hiszen így, testközelben tudatosul
igazán, milyen szép vidéken élünk.
A rendezvény lebonyolításáért ezúton mondunk köszönetet az Árpád
Vezér Gimnázium és Kollégiumnak, az Abaúj Kistérségi Járóbeteg
Szakellátó Központnak, a baskói Kőröshegyi fogadó tulajdonosának és
egyben a település polgármesterének Hegedűs Szilárdnak, az érintett
települések polgármesteri hivatalainak, iskoláinak, a BAZ Megyei
Rendőr Főkapitányság és az érintett rendőrkapitányságok vezetőinek,
a térség katasztrófavédelemi szakembereinek, s az ellátásban
szerepet vállaló támogatóknak: Tokaj Kereskedőház, Szilágyi
Pincészet, Baintner gumiszerviz, Gönc TSZ.
Szervezők:
Kordáné Györki Erika - Árpád Vezér Diáksport Egyesület elnöke
Vajóczki Andrea - Abaúj Kistérségi Járóbeteg Szakellátó
Központ igazgatója
Szabó Éva - Tornyosnémeti jegyzője |
|
|
További fotók>>>
További fotók 2.>>>
Videó
Cziczer Katalin
/2012.09.30./
|
ATokaji Borlovagrendi Nap
Sárospatakon |
|
Első rendezvényét
tartotta a sárospataki Rákóczi-várban a megújult Tokaji
Borlovagrend. Az érdeklődők előadást hallhattak a több
évszázados pincék értékeiről, bemutatták Zelenák István: A „Tokaji
aszú titkai” című könyvét, emellett a vár gótikus kápolnájában
megnyílt „A Tokaji borkészítés több száz éves története” című
kiállítás. Az esemény a Tokaj-hegyalja világörökséggé válásának
tizedik évfordulójára rendezett Örökségvédelem és Vidékfejlesztés
konferencia programjához kapcsolódott.
|
|
|
|
Demeter Ervin |
|
Európában a középkor
óta működnek borlovagrendek, amelyek a lovagi erények gyakorlásával,
a bor kultuszának és egy-egy borvidék hagyományainak ápolását tűzték
ki célul. A Tokaji borlovagrend a 1980-as években alakult, majd
sokáig a Tokaj Reneszánsz Egyesület szárnyai alatt működött. A
szervezet idén új alapokra helyezte működését és egyben egy új
egyesület alakult Tokaji Borlovagrend néven. A szervezetnek a
bemutatkozó rendezvénye zajlott Sárospatakon.
Szepsy István, a Tokaji Borlovagrend elnöke így nyilatkozott: „a
szakmaiság mindig az alap, tehát az, hogy valamit akarunk, újat
akarunk, mást, olyat, ami a természeti adottságra, a hagyományokra,
az emberek akaratára, a táj és a föld szeretetére alapoz, és ez
próbáljuk átadni azoknak, akik nem feltétlen ezzel élnek, csak
végtermékével, a borral”.
A Borlovagrend alapító tagjai nagyrészt Tokaji bortermelők. Céljuk,
hogy a teljes borvidéket egységesen képviseljék Magyarországon és a
világban.
Demeter Ervin kormánymegbízott elmondta, hogy a Borlovagrend
tudja nagyon jól megmutatni és szimbolizálni, hogy a Tokaji bor
mögött egy komoly történelem, az itt élő emberek útja és
felhalmozott értékei jelennek meg. Ez azért fontos számunkra, mert
erre tudjuk építeni a jövőt.
Tokaj-hegyalja pincéi legalább akkora értéket képviselnek, mint az
itt készített borok, hiszen a földalatti járatok klímája,
mikrobiológiája nagymértékben hozzájárul a bor minőségéhez. A pincék
geológiai adottságit építészeti, műszaki megoldásait kevesen
ismerik. Müller István előadásával a szakmai közvélemény figyelmét
szerette volna ráirányítani a földalatti értékekre. Elmondta, hogy
ezek az értékek sötétben vannak, a föld alá vannak zárva, így
nehezebb fölismerni őket, mint egy felszíni értéket. Ezért van az,
hogy 100-150 éves épületek műemlékként szerepelnek, viszont a
300-500 éves pincékről nem is tudjuk, hogy annyi idősek.
A Tokaji aszú készítéséről már számos könyv és tanulmány jelent meg.
Zelenák István arra vállalkozott, hogy tovább kutatja az aszú
készítésének titkát, és a megszerzett tudást könyv formájában
megosztja a nagyközönséggel.
Dr. Hörcsik Richard országgyűlési képviselő – aki a könyvhöz az
előszót írta - elmondta: fontos, hogy minden évtizedben legyen
közülünk olyan történész, történelem tanár, helytörténész, aki
folyamatosan foglakozik Tokaj-hegyaljával, Tokaj-hegyalja
történetével, az aszúval, és az aszúkészítés történetével, mert ez
valóban nagy titok, nemcsak a házasság nagy titok, hanem a Tokaji
aszú is.
Szintén a Tokaji borkészítés több évszádos történetét mutatta be az
a kiállítás, amely a Borlovagrendi konferencia részeként a
sárospataki vár gótikus kőtárában nyílt meg. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.09.30./
|
|