Archív
2012. december
Idén karácsonyra is gyermekeket
ajándékozott a KIWANIS |
|
Kedves kis ünnepség
volt karácsony előtt Végardón, a Sárospataki Gondozási Központ
által működtetett fogyatékosok napközi otthonában. A takaros
épületben hangulatos kis szobák, melyek egyikében már fel volt
díszítve a karácsonyfa. Itt vártak már bennünket gondozottak kissé
izgulva, talán az általuk előadott műsor, talán a várható ajándékok
miatt. Az ajándékokat a gyerekek a KIWANIS-tól kapták, melyek
eredetéről Vadkertiné Kőrössy Anna számolt be…
|
|
|
|

|
|
A Sárospataki Női KIWANIS és a Zempléni Férfi KIWANIS Klub közös,
hagyományos, éves rendezvényei közé tartozik, hogy ilyenkor,
karácsonykor felkeressük mindazokat a családokat és gyerekeket, ahol
a szeretetre még nagyobb szükség van, mint általában.
A látogatások keretében sor került Sátoraljaújhelyben a kórház
gyermekrészlegére, valamint a sátoraljaújhelyi és a sárospataki
óvodák is kaptak ajándékokat. Volt, ahová szánkót és trambulint
vittünk, és volt ahová rajzeszközöket kértek. A rászoruló
családokhoz tűzifát vittünk ki a hét folyamán, ill. ruhát és
élelmiszert.
Ezeknek a fedezetét a novemberben megrendezett jótékonysági bálunk
bevétele fedezte, illetve most volt a Hild téren a szokásos
jótékonysági bazárunk, és amiket ott árultunk – pl. díszeket, és
saját készítésű süteményeket - azoknak a bevételéből tudjuk
támogatnia a rászorulókat.
Ennek a programnak a keretében kerül sor a mai látogatásra, ahová
szintén ajándékokat hoztunk az itt élőknek. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.31./
|
A teremlabdarúgás fővárosa lett
Sárospatak |
|
Budapest, Paks,
Békéscsaba, Vésztő, Debrecen, Miskolc, Felsőzsolca, Nagykálló,
Kisvárda, Szerencs, Tokaj, Nagykapos. Ezekből a városokból és még
sok zempléni településről jött össze az a 35 csapat, akik a IV.
Sárospataki Felnőtt Teremlabdarúgó Tornára, a „ForYou2 Kft Kupára”
beneveztek. Vajon mi az a vonzerő, ami miatt képesek a fél országot
téli időjárási viszonyok között végig utazni? Erre kerestük a
választ, amikor megkérdeztük Aros Jánost, Sárospatak város
polgármesterét…
|
|
|
|

Aros János

Belicza János |
|
A 90-es évek elején
kitűnő színvonalon működött a sárospataki teremlabdarúgó torna,
aztán minden évben megrendezésre került ugyan, de a színvonal már
nem volt a régi.
Négy éve vette át a szervezést az a lelkes csapat, aminek a vezetője
Belicza János, a Sárospataki Utánpótlás Sportiskola (SUSI)
elnöke, akik minden évben tudtak valami pluszt hozzá tenni. Amikor
átvették a szervezést, Sárospatak város Önkormányzatának, valamint
azoknak a sportszerető sárospatakiaknak, akik részt vettek a
szervezésben, az volt a céljuk, hogy régi fényében ragyogjon az a
teremlabdarúgó torna, ami korábban a gyakorló általános iskola
tornatermében, majd az Árpád vezér Gimnázium sportcsarnokában került
megrendezésre.
Bátran állíthatom, hiszen az ide érkező játékosoknak, szakvezetőknek
és a szurkolóknak is egyöntetűen az a véleménye, hogy a fejlődés
évről-évre látszik, ezzel a mostani rendezvénnyel pedig olyan
magasra tették fel a mércét, hogy innen tovább fejlődni már valóban
nehéz lesz. A korábbi 3 évben is volt fő támogatója, szponzora a
rendezvénynek egy sárospataki vállalkozó „Don Patya” személyében,
aki segítette a finanszírozását, hiszen elég költséges egy ilyen
torna megrendezése, most pedig 1 millió Ft összdíjazással, sok
újítással és tőkével a ForYou2 Kft szállt be ennek a rendezvénynek a
szervezésébe, amit ezúton is megköszönök Hegyi Tibor úrnak.
Azt hiszem mindenki álmát fölülmúlta a jelentkező csapatok száma,
hiszen 35 csapat benevezése után nyugodtan állíthatom, hogy
Észak-kelet Magyarország legnagyobb téli teremlabdarúgó torna
rendezvényét sikerült megvalósítani.
Nagyon váram, hogy mi lesz a véleménye a játékosoknak a Hegyi úr
ötlete alapján megvalósított palánkról. Én azt hiszen, hogy ez egy
nagyon jó újítás volt, hiszen nem csak azzal könnyítette meg a
játékot, hogy az egyik oldalon palánkra játszhatnak, hanem nagyon
sok néző végre kényelmesen tudja nézni a mérkőzést, le tudnak ülni,
s ennek köszönhetően nagyobb a látogatottság mint korábban.
Szeretném megköszönni valamennyi szervezőnek azt az áldozatos
munkát, aminek a rendezvény sikere köszönhető. Hegyi úr cége
támogatásával az Árpád Vezér Gimnázium sportpadlója is
megújulhatott, aminek ez az avató rendezvénye és elmondhatom, hogy
nagyon jól vizsgázott. Belicza elnök úrnak és a szervezőknek sok
munkájuk van ebben a rendezvényben, hiszen a takarítástól kezdve, a
bordásfalak le és felszerelésén keresztül, a pálya előkészítése, a
sorsolás lebonyolítása, ez mind komoly feladat volt.
Szeretnék köszönetet mondani továbbá azoknak a pataki
vállalkozóknak, akik támogatják ezt a rendezvényt. Korábban többen
csak távolról figyelték ezeket az eseményeket, de amikor látták,
hogy egy nagyon nemes célt tudnak támogatni, s egy olyan
összefogásnak lehetnek a részesei, aminek ilyen színvonalas
labdarúgó torna lett az eredménye, akkor bizony minden gazdasági
nehézség ellenére a rendezvény mögé álltak, támogatják a csapatokat,
támogatják a rendezvényt, amiért köszönet jár.
Mint tudjuk a torna két részből áll, a selejtezők első felét
játszották le december 28. és 30. között, a második fele pedig
pénteken - január 4-én - veszi kezdetét. Vasárnap, január
6-án lesz a döntő nagy napja, amikor büntetőrúgó verseny,
tombolasorsolás és mazsorett-bemutató teszi még színesebbé az
egyébként is izgalmas napot.
Akik eddig tovább jutottak:
A csoport: Orosz Pálinkafőzde és a Drink Team
B csoport: Euronics Sárospatak és Szerencs csapata
C csoport: Tom Tailor és a Légiósok
D csoport: Nuno Baráti Köre és a Bunker FC
A torna 2. részéhez is hasonlóan szép mérkőzéseket kívánunk -
valamint boldog új évet a játékosoknak, a szervezőknek és a
szponzoroknak! |
|
|
További csapatok - fotói >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.31./
Tűzijáték termékek év végi
felhasználása |
A pirotechnikai
tevékenységeket a 2011. szeptember 1-jétől hatályos
173/2011.(VIII.24.) Kormányrendelet szabályozza. A rendelet
megalkotásának célja volt egy olyan egységes szabályozás
kialakítása, mely lefedi a teljes polgári célú pirotechnikai
tevékenységek és az azokhoz kapcsolódó engedélyezések körét,
valamint a pirotechnikai termékek osztályozását és felhasználását...
A rendelet egész évben lehetővé teszi a csekély hatóanyag-tartalmú
(nagyon alacsony kockázat és elhanyagolható zajszint), emberi
tartózkodás céljára szolgáló épületek belsejében történő használatra
szánt 1. pirotechnikai osztályba (régen: játékos vagy I. osztály),
illetve az alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel járó, a
szabadban lévő behatárolt területen történő használatra szánt 2.
pirotechnikai osztályba (régen: kis vagy II. osztály) tartozó
termékek szabad forgalmazását és felhasználását. Ezek a termékek
olyan üzletekben is forgalmazhatók, amelyeket nem kifejezetten
pirotechnikai termék forgalmazására hoztak létre, pl.:
„tortagyertyát” cukrászdában is meg lehet vásárolni.
Az 1. pirotechnikai osztályba tartozó termékeket a 14. életévüket
betöltött személyek, míg a 2. pirotechnikai osztályba tartozó
termékeket a 16. életévüket betöltött személyek egész évben engedély
nélkül megvásárolhatják és használhatják.
A 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékeket nagykorú
személyek december 28-31. között engedély nélkül megvásárolhatják,
birtokolhatják, tárolhatják és a használati utasításnak megfelelően
december 31-én 18 órától január 1-én 06 óráig felhasználhatják. A
professzionális céllal készített 4. pirotechnikai osztályba tartozó,
nagy hatóanyag-tartalmú tűzijáték termékeket természetesen ebben az
időszakban is csak szakképzett pirotechnikus vásárolhatja meg
érvényes felhasználási engedély birtokában.
Pirotechnikai termék csak működési engedéllyel rendelkező nyílt
árusítású üzletből, vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható. A
forgalmazható tűzijáték termékek év végi árusítását a rendőrhatóság
ideiglenes tárolóhelyre - pl.: bevásárlóközpontok környékén
felállított konténerre - is engedélyezi. Engedélyt csak olyan
kereskedő kaphat, aki a rendeletben előírt személyi és tárgyi
feltételeknek megfelel. A forgalmazott termékeknek minőségileg
bevizsgáltnak és tanúsítottnak kell lenniük. Vásárokon és piacokon
működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos
pirotechnikai termékek hozhatók forgalomba.
A fel nem használt, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket,
szilvesztert követően 5 napon belül a forgalmazónak vissza kell
szállítani. A forgalmazó köteles azt térítésmentesen és költség
felszámítása nélkül visszavenni, melyről a vásárlót a forgalmazás
helyén jól láthatóan köteles tájékoztatni, a visszavétel helyének,
időpontjának feltüntetésével.
Ne vásároljunk illegális árustól tűzijáték terméket, mert ezzel
magunkat és környezetünket is veszélyeztetjük.
A legálisan forgalmazott pirotechnikai termék felirata magyar
nyelvű, közérthető használati és kezelési útmutatót, valamint
baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is tartalmaz. Ezen
információk
ismeretében - a rendeltetésszerű felhasználás során - biztosítható,
hogy pirotechnikai tevékenysége ne sértse, illetve ne veszélyeztesse
más ember és az állatok életét, testi épségét, egészségét, mások
vagyonát, a természeti és az épített környezetünket.
1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékeket
magánszemély egy időben és helyen összesen 1 -1 kg nettó tömegig
tárolhat, míg a csak év végén megvásárolható tűzijáték termékekből
egy időben és helyen összesen 3 kg nettó tömeg tárolható. A
tárolás feltételeit a rendelet részletesen szabályozza.
A magánszemélyek által szabadon felhasználható pirotechnikai
termékek tárolására vonatkozó legfontosabb szabályok:
- más tűzveszélyes anyagokkal (pl.: üzemanyag, hígító) együtt nem
tárolhatók;
- el nem zárt pirotechnikai terméket felügyelet nélkül hagyni tilos;
- lakásban a pirotechnikai termékeket a kiskorú személyektől
elzártan kell tartani;
- tetőtérben és alagsorban, pincében pirotechnikai terméket tárolni
nem szabad;
- elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve valamilyen okból sérült
burkolatú pirotechnikai termékeket a többi pirotechnikai terméktől
el kell különíteni;
- a hibás terméket felhasználni tilos, a vásárlás helyére kell
visszavinni;
- a pirotechnikai termékek eredeti szerelési formáját megbontani, a
terméket szétszerelni nem szabad;
- egy lakóegységen (pl.: lakás, családi ház) belül összesen csak az
egy magánszemély által birtokolható mennyiségű pirotechnikai termék
tárolható.
Továbbra is érvényben van az a 2005. november 23-ától érvényes
korlátozás, mely meghatározza, hogy Magyarországon magánszemélyeknek
tilos petárdát birtokolni, illetőleg felhasználni. A rendelet
egyértelműen kimondja, hogy „magánszemély petárdát nem birtokolhat”.
A rendelet 2007. december 25-e óta a pirotechnikai termék birtoklást
is pirotechnikai tevékenységnek minősíti, ezért a szabálysértési
törvény alapján az a személy, aki engedély nélkül pirotechnikai
tevékenységet végez, vagyis a tilalom ellenére petárdát birtokol,
illetve felhasznál, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal
sújtható. Azt a pirotechnikai terméket, mellyel a szabálysértést
elkövették, el kell kobozni.
A tűzijáték termékek komoly balesetet okozhatnak a szakszerűtlen
kezelés eredményeként, ezért felhívjuk a figyelmet a tárolási
szabályok betartására, és felhasználás előtt a használati útmutató
elolvasására. A balesetek elkerülése és megelőzése érdekében a
szülők hívják fel gyermekeik figyelmét a pirotechnikai termékek
felhasználásával kapcsolatos veszélyekre, melyek ismertetésében
a média is aktív szerepet vállal a szakszerű, pontos információk
átadásával.
A pirotechnikai termékek illegális forgalmazásának, árusításának és
használatának megakadályozása összehangolt intézkedéseket tesz
szükségessé. A Rendőrség fokozott ellenőrzéseket végez minden év
ezen időszakában.
Információs háttér: Első a biztonság – 12 jó tanács a tűzijátékok
használatához! (ORFK)
1. Tűzijáték terméket kizárólag engedéllyel rendelkező
forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!
2. Úgy tárolja azokat, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!
3. Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban
foglaltakat!
4. Ne szerelje szét, vagy alakítsa át a termékeket!
5. A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért
beltérben soha ne működtesse azokat!
6. Kézben tartva ne működtessen el a tűzijáték terméket, és ne
hajoljon fölé!
7. Győződjön meg arról, hogy függőleges irányban semmilyen akadály
nincs a termék útjában, és oldalirányban tartsa be a gyártó által
meghatározott, a használati útmutatóban szereplő biztonsági
távolságokat!
8. A tűzijáték rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrja be a földbe,
hanem stabilan álló csőből indítsa, mely lehet egy üres pezsgősüveg
is! Eltört vezetőpálcás rakétát ne indítson. A kisebb telepet
támassza meg oldalról téglával, esetleg egy másik teleppel.
Vetőcsöves (golyós) bomba betöltésekor figyeljen rá, hogy mindig a
gömb rész legyen fölfelé.
9. A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék -
de minimum egy vödör víz -, hiszen az ördög sosem alszik!
10. A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a
vásárlás helyére!
11. A petárda birtoklása és felhasználása magánszemélyek számára
tiltott!
12. Vigyázzon arra, hogy az Ön szórakozása ne veszélyeztessen
másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a
természeti környezetet!
|
|
|
B-A-Z. MRFK Kommunikációs
Iroda
/2012.12.31./
|
|
Akik igazán tudnak örülni |
|
|
|

Kis Márta |
|
Az Erdélyi János
Általános Iskolában a fogyatékkal élőknek külön rendeznek
karácsonyi ünnepet, ahol a műsorban mindenki részt vesz, akiknek
halmozott fogyatékosságaikkal kell együtt élniük, ők is. Megható
látni, hogyan hat rájuk a Karácsony ünnepe. Látják a gyönyörű
karácsonyfát és hallják, ahogy zeng a gyönyörű ének… képünkön Kis
Márta igazgatónő
Mindenki örül és Ők is, de Ők igazán tudnak örülni. Énekelnének és
táncolnának, de zenei hang nem jön ki a torkukon és a mozgásuk
inkább kapálódzás - viszont az érzésük igazi, a boldogságuk olyan
felhőtlen - ahogy mi már nem tudunk örülni. Próbálunk, de nem tudunk
megszabadulni mindennapos gondjainktól, csekkek özöne, hitelek,
kamatok, végrehajtás... Próbáljuk tőlük ellesni a felhőtlen öröm
érzését, szeretnénk mi is ennyire örülni. Próbáljuk megörökíteni a
pillanatot, de a képet a gépben már összemosódva látjuk...
Nagy igazság van abban, hogy tanulni mindenkitől lehet: fogyatékos
gyermekeinktől a határtalan boldogság és a feltétel nélküli szeretet
érzését. Így kellene tudni örülni mindannyiunknak, hogy megszületett
a kis Jézus, aki a szeretetet hozta közénk! |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.30./
|
Ünnepi készülődés a Refiben |
|
Nemsokára itt a
karácsony. Ezt jelzik az adventi koszorún meggyújtott gyertyák, a
kivilágított utcák, az emberek készülődése, egymásra figyelése.
Advent van, várjuk az Ünnepet, mi, keresztyének az Úr Jézus
visszajövetelét. Ilyenkor a Refi a megszokottnál is jobban
megmozdul, sőt kimozdul az öreg Kollégium falai közül. Tudjuk,
küldetésünk van, hirdetni minden ember számára az igaz örömhírt -
mondja Fejér Zoltán vallástanár...
|
|
|
|

Fejér Zoltán |
|
„Úgy szerette Isten a
világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen.”
Hétfőnként a református templomban az istentiszteleten meggyújtottuk
a soron következő adventi gyertyát.
December 10–15. között diákjaink maguk sütötte sütemények eladásával
gyűjtöttek ajándékra a sárospataki szociális otthon, a Vissi
Anyaotthon, az Erdőbényei Öregotthon, valamint a Beregszászi Sámuel
Alapítvány Családtípusú Gyermekotthon lakóinak több mint 50.000 Ft.
értékben, míg a kisrefisek „cipősdoboz” adományaikkal segítették a
rászorulókat.
A december 14-16-i bennmaradós hétvégénk programjaiból csak néhányat
említünk meg, melyek emlékeztettek advent jelentőségére.
A pénteki evangélizációs istentiszteleten Rákóczi Jenő rakamazi róm.
kat. káplán hirdette közöttünk Isten igéjét, míg este Victor István
és Török István nyugalmazott vallástanárok beszéltek a saját
adventjükről, és arról, milyen volt anno a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziumában tanulni és tanítani.
Szombaton dr. Orosz Atanáz görög katolikus püspök tett bizonyságot,
és szólt hozzánk az ünnep jelentőségéről, és arról, hogyan
készüljünk az Úr Jézus eljövetelére.
Szombat délután a debreceni orvosi egyetem Medichoir kamarakórusa
érkezett közénk egy csodálatos adventi hangversennyel. Ezután a
tehetséges refisek mutatták be istenadta képességeiket a diákság
előtt. Végül, még az esti táncház előtt dr. Nagy-Bozsóky József
tartott előadást saját refis élményeiről.
Hétvégénkből a sport sem maradhatott ki, a focit szeretők
bajnokságban mérhették össze erejüket.
Vasárnap gyülekezeteinket látogattuk meg Sárospatakon,
Sátoraljaújhelyen, Bodroghalászban és Királyhelmecen, ahol
vallástanáraink hirdették advent üzenetét diákjaink szereplésével.
Advent második vasárnapján a kisrefisek, harmadik vasárnapján a
gimnazisták adták a sárospataki református templomban is az ünnepi
műsort.
Még a szünet előtt, a hétfői istentiszteleten minden diák, tanár és
kollégiumi munkatárs részére Mészáros László 1957-ben végzett
öregdiák „Virágok és énekek” című könyvét adhattuk át a szerző
ajándékaként, majd kedden a diákkoncerten hallgathattuk ismét
tehetséges diákjainkat, ahogyan énekszóval és hangszerjátékukkal
köszöntötték a közelgő ünnepet.
Az utolsó tanítási nap előtt az internátusban lakókat ajándékoztuk
meg a szokásos gyertyafényes vacsorával, majd két csoportban
elindultunk végig a városon kántálni: így hirdettük a bennünket
fogadó tanároknak, hogy megszületett a Megváltó, Dávid városában.
Csütörtökön, december 20-án együtt vettünk részt a templomban az
ünnepi istentiszteleten. Onnan indultunk egymásnak áldott ünnepeket
kívánva szeretteink körébe, hogy az otthon melegében is átéljük
mindazt, amit Isten számunkra az első karácsonykor elkészített.
A mi adventünk nagyon tartalmas és áldott volt, hálásak vagyunk
ezért Istennek és mindenkinek, aki szervezőként, előadóként vagy
csak résztvevőként gazdagította alkalmainkat és vele mindnyájunkat.
Minden olvasónak áldott ünnepeket kívánunk, és az új évre egy jó
tanácsot:Bízd Újra Életed Krisztusra ! |
|
|
a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma
/2012.12.30./
|
Félidejénél tart a téli
teremlabdarúgó torna |
|
Félidejéhez érkezett a
ForYou2 Teremlabdarúgó Kupa, hiszen a 2012-re kitűzött mérkőzéseket
rendre lejátszották. A folytatás január 4-én és 5-én lesz, a
döntő nagy napja pedig január 6-án. Megkérdeztük a téli
teremlabdarúgó torna fő szponzorát, Hegyi Tibor urat, hogy
mit szól az eddigiekhez…
|
|
|
|

Hegyi Tibor |
|
Összességében nagyon
elégedett vagyok az eddig látottakkal, jól vizsgázik a csarnok újjá
varázsolt burkolata, kiválóan lehet rajta játszani. Hasonlóan jól
funkcionál a palánk is, amit a pálya nézőtéri oldalához állítottunk
fel. Itt kell megköszönnöm a Havrilla asztalos műhely által
végzet munkát, a palánk nagyon jól bírja a „gyűrődést”!
És ami a lényeg, nagyon elégedett vagyok az eddig látott mérkőzések
színvonalával, valamint a látogatottságával is. A mérkőzések
jelentős része izgalmas, az 5 méteres kapuknak köszönhetően sok gól
születik, ami a nézők számára szórakoztató.
A félidejéhez érkező versenyt már idáig annyian tekintették meg,
mint a 2011 év végén rendezett tornát teljes egészében!
Itt kell megköszönöm Aros János polgármester úr hathatós
segítségét és pozitív hozzáállását a torna megrendezéséhez és
lebonyolításához, hasonlóképpen Belicza János főszervező munkáját,
aki lelkiismeretesen és lehet azt mondani, hogy éjjel-nappal végezte
és végzi a verseny szervezésével és lebonyolításával járó nem mindig
könnyű feladatot! Koordinálja a csapatok tevékenységét, a
meghívásoktól kezdve, a jelentkezések fogadásán és a sorsoláson
keresztül a mérkőzések gördülékeny lebonyolításáig - összességében
véve elmondható hogy lelkiismeretes munkája kulcsa ennek a sikeres
tornának!
A sikeres kezdés után megfogalmazódott-e már valami a jövőt
illetően?
A kézilabda szakosztály vezetőjével, Papp Józseffel egyeztetve jött
az ötlet, hogy 2013. február vége felé talán egy gyermek kézilabda
kupát is szervezhetnénk. Az elkövetkező 1-2 hétben kerül fixálásra,
hogy van-e ennek létjogosultsága.
Polgármester úrral egyeztetés alatt van még egy március, vagy
április hónapra tervezett, 5-6 csapat meghívásával zajló rövid
teremlabdarúgó torna is, ahol egy csapat keretében ismert,
válogatott labdarugók jelennének meg újra a tornán a tavalyi
öregfiúk válogatotthoz hasonlóan.
A most zajló teremlabdarúgó bajnokság tanulságait - pozitív és
negatív tapasztalatait - fel fogjuk használni az elkövetkező
bajnokságok szervezésénél, a 2013. év végi teremlabdarúgó kupánál
is, ami a fejünkben már most körvonalazódik. |
|
|
További fotók>>>
További fotók >>>
További fotók - szombat - délelőtt >>> További
fotók -szombat - délután >>>
További fotók
- vasárnap - délután1.>>>
További fotók
- vasárnap - délután2.>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.30./
|
Év végi összejövetelt tartott a
városi nyugdíjas klub |
|
A városi klub tagjai
nem voltak tétlenek ebben az évben, intézménylátogatásaik során
bejárták a várost és kirándulásokat tettek a környék településein is
– számolt be az év eseményeiről a Hotel Bodrog éttermében megtartott
év végi összejövetelen Dávid Sándor igazgató úr, aki már egy
éve segíti A Művelődés Háza égisze alatt működő nyugdíjas klub
programjainak szervezését…
|
|
|
|

Dávid Sándor

Csatlósné Komáromi Katalin |
|
Mindannyiunk nevében
mondhatom, hogy egy eredményes évet zárt a klubunk, minden
programunkat - amit terveztünk - meg tudtuk valósítani. Nagyon
hasznosak voltak a városon belüli intézménylátogatások is,
megismertük az óvodát, az iskolát és a Polgármesteri Hivatal
működését is.
A Művelődés Háza és Könyvtára fontos feladatának tartja a legnagyobb
taglétszámú klubjuk segítését. Az aktív nyugdíjas élethez
programszervezéssel, adminisztratív ügyintézéssel, foglalkoztatások
helyszínének biztosításával járulnak hozzá – mondta el Csatlósné
Komáromi Katalin igazgatónő…
A Művelődés Háza és Könyvtára egyik legnépesebb közössége a
nyugdíjas klub. Munkatársaimmal együtt minden lehetőséget
megragadunk, hogy a nagyszülők mindennapjait és klubfoglalkozásaikat
színessé és élményszerűvé tegyük. A féléves programokat együtt
tervezzük meg, amely rendezvény kivitelezéséhez segítséget kérnek,
azt szívesen megadjuk.
Aros János polgármester mindkét nyugdíjas klub rendezvényen
tiszteletét tette, hiszen elmondása szerint a nyugdíjas klub tagjai
azok, akiknek a legtöbbet köszönhet Sárospatak…
Mindig nagy örömmel fogadom el a civilszervezetek meghívását,
különösen örömmel jövök a nyugdíjas klubok rendezvényeire, hiszen ők
azok, akik Sárospatakot ilyenné tették, amilyen most. Ők azok,
akiknek az örökségét méltóképpen kell őriznünk és továbbvinnünk. Ők
azok, akik napi szinten segítik a munkámat, hol vállveregetéssel,
hol kritikával, hol pedig jó szándékú, esetleg más észrevétellel.
A nyugdíjas klubok
működése példát mutathat valamennyi helyi civilszervezet és városi
intézmény számára. Összetartó szoros közösségek ezek, ahol nemcsak
egy-egy születésnap, vagy ünnepnap kapcsán ülnek össze, hanem
beteglátogatásra mennek a társukhoz, vagy ha bármilyen gondban van
valamelyik tag, mindenki összefog és segítik egymást. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.29./
|
Karácsonyi vacsora a végardói
nyugdíjas klubban |
|
A végardói nyugdíjas
klub tagjai büszkék összetartásukra. Nem csak az összejöveteleken
vesznek részt, hanem a bajban is összetartanak, betegségben ápolják
egymást, törődnek a másikkal. A karácsonyi vacsora ezért is fontos
számukra, az összetartást erősíti, hiszen arra egyre nagyobb szükség
van – mondta Kovács Zoltánné, a klub vezetője…
|
|
|
|

Kovács Zoltánné |
|
Mi teljesen önállóak vagyunk, nekünk egyetlenegy támogatás a
Faluház, amiért nagyon hálásak vagyunk, azon kívül semmi. Mindent a
magunk lehetőségeiből, saját zsebünkből fedezünk. Talán elcsépelt
mondat, hogy mi egy nagy család vagyunk, de nálunk ez valóban így
van, hiszen a szeretet ünnepén is igényeljük, hogy együtt legyünk, a
világért ki nem hagynánk.
Az együttlétet kis műsorral tették színesebbé, énekeltek, szavaltak
és egy karácsonyi történetet is meghallgattak együtt. A karácsony
előtti programjukra meghívták Egyed Attila önkormányzati képviselőt,
Aros János polgármestert és az Egészségház velük kapcsolatban álló
dolgozóit.
A kellemes este elegendő élményt és lelki tartalékot adott azoknak
is, akiknek egyedül kellett eltölteni a Karácsonyt. |

Aros János |
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.29./
|
Új szabályozás a tankötelezettségről |
|
2013. január 1-től
lépnek hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény 45. § (2)
és (4) bekezdései, amelyek új kereteket adnak az óvodai nevelésben
való részvételnek. E szerint „a gyermek abban az évben, amelynek
augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt
követő évben tankötelessé válik” - nyilatkozta Lendvainé
Szendrei Ágnes a Carolina Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője...
|
|
|
|

Lendvainé Szendrei Ágnes |
|
A törvény értelmében
„a tankötelezettség kezdetéről
- az óvoda vezetője,
- ha a gyermek nem járt óvodába, az iskolaérettségi vizsgálat
alapján a szakértői bizottság,
- az óvoda, az iskola vezetője vagy a szülő kezdeményezésére az
iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság dönt.”
Tudjuk, hogy az iskolakezdés milyen fontos esemény minden gyermek és
család életében. Közös érdekünk, hogy megfelelően döntsünk
gyermekünk iskolaérettségéről, hiszen egy helytelen döntés számos
kudarcélményhez vezethet mind a gyermek, mind a szülők életében. Ez
negatív hatással lehet a gyerek egész iskolai pályafutására, amely
később az egész életére kihathat. Ugyanakkor az óvodában maradás is
hátráltathatja a már iskolaérett, feladatokra motivált, mindig
tanulásra kész gyermek fejlődését.
A gyermek az iskolába lépés előtt, valószínűleg 3-4 évig óvodába
járt, és sokszor az óvónőkkel több időt töltött, mint a szüleivel.
Fontos, hogy ők hogyan látják a gyermek fejlődését. Ők látják a
gyermeket közösségben, és ők tudják, hogy a többiekhez képest milyen
lemaradásai vagy kiemelkedő képességei vannak. Valószínűleg
szociális érettségéről is objektív képet képesek alkotni, amit a
szülőknek érdemes figyelembe venniük.
Az iskolaérettség több dimenziós fogalom, amely a testi
fejlettségen, az értelmi képességen (a gyermek „okosságán”) kívül
összefügg az egész személyiség többirányú fejlettségének állapotával
is. Ez egy fejlődési folyamat eredménye, amely azokat a képességeket
foglalja magába, amelyek a gyermek beiskolázhatósága szempontjából
alapvetőek.
Fontos azonban, hogy az egyes területek fejlettsége nem egyszerre
éri el az iskolaérettség szintjét!
A képességeket talán a fa ágaihoz hasonlóan lehet a
legszemléletesebben elképzelni. Minden ág különböző hosszúságú,
különböző növekedési tempóval.
Ahogy nincs két egyforma fa, úgy nincs két egyforma gyermek sem.
Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek között is különbségek vannak
kitartás, türelem, kézügyesség, beszédkészség vagy akár a társas
kapcsolatok megteremtésének képessége terén. Egy-egy képességben
való hiányosság vagy tökéletlenség még nem jelent
iskolaéretlenséget, nem teszi lehetetlenné a tanulást, de
kisebb-nagyobb zökkenőket okozhat.
Viszont, ha több területen teljesít gyengén a gyermek, felmerül az
iskolaéretlenség gyanúja.
A család vagy a gyermek életében bekövetkező változások időnként azt
eredményezhetik, hogy a korábban már önálló, szükségleteit
késleltetni tudó gyermek átmenetileg újra kisgyermekesen kezd
viselkedni.
Önállótlanabbá válik, nyugtalanabb, hisztisebb lesz, kevésbé lesz
képes az önfegyelemre, esetleg újra bepisil, vagy szopni kezdi az
ujját.
Ilyen változás lehet költözés, óvodaváltás, kistestvér születése,
esetleg valamilyen betegség vagy haláleset a családban.
Emellett az iskolakezdés hatására, mely a feladat- és a
teljesítményhelyzetek megnövekedését jelenti, szintén átmeneti
visszaesést tapasztalhatunk bizonyos területeken. Ez a visszaesés
azonban normális esetben néhány hétnél vagy egy-két hónapnál sosem
tart tovább.
Ha türelemmel, megértéssel fordulunk gyermekünk felé, és sok
biztatással, megfelelő mennyiségű együtt töltött idővel növeljük a
biztonságérzetét, a gyerek fejlődése hamarosan visszazökken a régi
kerékvágásba.
Az alábbiakban az iskolaérettség kritériumait tekintjük át.
I. Testi vagy biológiai kritériumok
1. Hat éves korára egy gyermek kb. 110-120 cm magas és 20 kg.
Természetesen ettől lehetnek eltérések, viszont fontos, hogy ha a
gyermek súlya jóval az átlag alatt marad, felmerülhet, hogy bírni
fogja-e az iskolával járó megnövekedett terhelést. Persze a szülők
testméretei is befolyásolják a gyermek testtömegének alakulását,
tehát ezt is mindenképpen figyelembe kell venni.
2. A gyerek teste megnyúlik, karcsúbb lesz, és eltűnik a
kisgyermekekre jellemző pocak. Alakváltozáson megy keresztül.
3. Megkezdődik a fogváltás. Ez az idegrendszer megfelelő
érettségéről nyújt tájékoztatást.
4. Fontos a jó egészségi állapot, a jó fizikai erőnlét, ami az
iskolatáska cipelése, és az egyhelyben ülés miatt fontos.
5. Testi szükségletei kielégítését késleltetni, és irányítani képes
(evés, ivás, WC).
6. Egyértelműen eldönthető a gyermek jobb- vagy balkezessége (ezen
kívül fontos arra is figyelni, hogy a gyermeknek ugyanaz a lába,
szeme és füle a domináns-e, amelyik kezével a ceruzát használja).
7. A gyermek mozgása összerendezett: nem okoz neki gondot a
lábujjhegyen-sarkon- vagy külső talpélen járás, a páros vagy fél
lábon ugrálás, vagy a fej emelgetése hason- vagy háton fekvés
közben. Ezen mozgások pontatlan, hibás kivitelezése szintén
idegrendszeri éretlenségre utal.
8. A gyermek finommozgása is összerendezett: képes a váll, a csukló,
az ujjak független mozgatására. Ügyesen fogja a ceruzát, tud cipőt
kötni, jól használ olyan eszközöket, mint pl. az olló vagy az
evőeszközök.
9. Jó az egyensúlyérzéke: pótkerék nélkül biciklizik, egyedül hajtja
a hintát.
II. Értelmi és képességbeli kritériumok
1. A gyermeknek megfelelő tisztaságúak a beszédhangjai,
folyamatosan, gazdag szókinccsel, a nyelvtani szabályok
használatával fejezi ki magát.
2. A jól rögzíthető, tartós figyelem elengedhetetlenül fontos. Az
iskolába készülő gyerek legalább 20 percig legyen leköthető
rajzolással, feladatlappal. Feladatvégzése során ne legyen már
szüksége állandó külső kontrollra, figyelmeztetésre. Annak a
gyermeknek, akinek nehéz összpontosítania, figyelme könnyen
elkalandozik sokkal nehezebb lesz az órán való odafigyelés és az
ismeretek megszerzése is.
3. Emlékezetében mind a befogadás, mind a tanultak későbbi
felidézése elvárható tőle. Tehát rövid- és hosszú távon is
emlékeznie kell mind a látott, mind pedig csak a szóban közölt
információkra. Például nem okoz neki gondot versek, rövid mesék
megtanulása és elmondása.
4. Gondolkodásában fontos, hogy elvontabbá váljon, mint a korábbi
években. Felismerje a rész-egész viszonyát, képes legyen a lényeg
kiemelésére, összefüggések meglátására, következtetések levonására,
ítéletalkotásra.
5. Biztos legyen az alak-háttér megkülönböztetésében. Ez azt is
jelenti, hogy el tud vonatkoztatni a zavaró körülményektől, és ki
tudja választani a számára fontos információt.
6. Ismeri a saját testét, biztonsággal tájékozódik rajta: tisztában
van testrészei nevével és helyével.
7. Jól tájékozódik a térben és a síkban, tisztában van az irányokkal
(fent, lent, előtt, mögött, között, felé, bal, jobb, stb.) Ez fontos
lesz a későbbiekben például a p-b, d-b betűk felismerésében,
megkülönböztetésében, az írás és olvasás elsajátításában.
8. Képes soralkotásra, sorminta folytatására.
9. Tízes számkörben eszközzel biztonságosan számol. Ismeri a
kisebb-nagyobb, több-kevesebb fogalmát.
10. Széleskörű ismeretekkel rendelkezik az őt körülvevő világról.
Ismeri a személyes adatait: családtagjai nevét, lakhelyét. Tisztában
van az évszakok, napok, és napszakok nevével, azok váltakozásaival.
III. Pszichikus és szociális kritériumok
1. A gyermek várja az iskolát, készül rá, és ezt a játékában,
tevékenységében is megjeleníti.
2. Érzelmileg kiegyensúlyozott.
3. Alkalmazkodik a szabályokhoz. Ezzel együtt nő a fegyelmezettsége,
majd a figyelme is.
4. Képes megfelelő kapcsolatok kialakítására a felnőttekkel és
gyerekekkel egyaránt. Igénye van arra, hogy közösségben legyen, és
hogy oda be tudjon illeszkedni. Vannak barátai, és képes a közösség
szabályaihoz igazodni.
5. Együttműködik, és kitartó a feladatok elvégzésében: nem hagyja
őket félbe. Kialakult a feladattudata. Megérti, hogy bizonyos
feladatokat akkor is el kell végeznie, ha nincs hozzá kedve, fáradt,
vagy szívesebben játszana.
6. Önfegyelemmel rendelkezik, szükségleteit képes késleltetni: nem
akar mindent azonnal, tud várni.
7. Szembe tud nézni azzal, ha valami nem sikerül azonnal. Nem
veszíti el a kedvét, ha valamit ki kell javítania. Mer, és akar újra
és újra hozzáfogni egy-egy feladathoz. Nem esik kétségbe, ha nem az
övé a legszebb rajz vagy a legtökéletesebb munka.
8. Elfogadja a felnőtt irányítását, hallgat rá. Képes arra, hogy a
felnőtt (a tanító) által kijelölt tevékenységet előbbre valónak
tekintse minden más tevékenységnél. Ugyanakkor bizalommal fordul a
felnőtt felé, és segítséget kér, ha arra szüksége van.
Az iskolakezdés helyes időpontjának meghatározása érdekében kérem a
Kedves Szülőket, hogy tudatosan figyeljék gyermekük ezen
tulajdonságait, ill. képességeit!
Az iskolaérettség témájával részletesebben foglalkozunk majd a 2013.
januári szülői értekezleteken, ahol is a Családsegítő és Pedagógiai
Szakszolgálat munkatársai közreműködésével lehetőség lesz az egyéni
esetek megbeszélésére is. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.28./
|
|
Sátoraljaújhelyi
Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén a 2012.
november 30. és 2012. december 28. közötti időszakban
7 tűzeset, 7 műszaki mentés történt. A műszaki mentések során, 2
esetben árokba csúszott gépjármű kivontatásához, 1 esetben vihar
által megrongált tetőszerkezethez, 2 esetben közúti balesethez, 2
esetben balesetveszélyesen megdőlt fa eltávolításához riasztották
egységeinket - nyilatkozta Dakos Zoltán tűzoltó zászlós...
|
|
|
|

Dakos Zoltán |
|
- 2012. december 17-én
reggeli órákban Sátoraljaújhely és Kácsárd között egy MAN típusú
kamion az út menti árokba csúszott, és forgalmi akadályt képzett. A
kiérkező egységek vontatókötél, valamint munkagépek segítségével
kivontatták az árokból az elakadt gépjárművet. Személyi sérülés nem
történt. A mentésnél a rendőrség egy fővel működött közre.
A tűzesetek során 6 esetben lakóházban keletkezett tűz, illetve 1
alkalommal kéménytűzhöz vonultak tűzoltóink.
- 2012. december 22-én esti órákban érkezett a jelzés, miszerint
Sátoraljaújhely belterületén tűz keletkezett egy többlakásos családi
házban. Az egységek kiérkezésekor égett a lakóház tetőszerkezete,
valamint egyik szobája. A tűz kis mértékben átterjedt két szomszédos
ház tetőszerkezetére is. A tűzoltók légzőkészülék használata mellett
három darab „D” sugár, valamint kéziszerszámok segítségével
eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt. A lakóház lakói a
szomszédoknál és rokonoknál kerültek elhelyezésre. A beavatkozásnál
rendőrség 2 fővel, az ÉMÁSZ 2 fővel működött közre.
Felhívás
Felhívjuk figyelmüket, hogy éjszakára, illetve ha a lakást
elhagyják a karácsonyfa díszvilágítását kapcsolják ki! Ne
hagyjanak felügyelet nélkül meggyújtott csillagszórót!
Tűz esetén hívják a 105-ös segélykérő számunkat, és ne feledjék
„MAGYARORSZÁG SZOLGÁLATÁBAN A BIZTONSÁGÉRT!” Tájékoztatjuk Önöket,
hogy a telefonkészülékről indított 105-ös segélykérő hívás
Miskolcra, a miskolci Műveletirányítási központ ügyeletére fut be. A
Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság mobil
telefonkészülékről a 06-47-523-140 számon közvetlenül
elérhető. |
|
|
Sátoraljaújhelyi Hivatásos
Tűzoltó-parancsnokság
/2012.12.28./
|
Közgyűlést tartott az Sárospataki
Irodalmi Olvasókör |
|
|
|

Halász Magdolna |
|
A Sárospataki
Irodalmi Olvasókör december 4-én tartott közgyűlésén a tagság
újabb öt évre választotta meg a vezetőséget. Az elnöknek ismét
Halász Magdolnát választották...
Az elnökség:
elnök: Halász Magdolna
alelnök: Eiben Györgyné
titkár: Perényi Klára
gazdasági vezető: Major Jánosné
A Felügyelő Bizottság:
elnök: Jerebák Józsefné
tagok: Lipcsei Gáborné, Dávid Sándor |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.27./
|
Ma délután - kényelmes ülőhelyekkel -
kezdődik a teremlabdarúgó torna |
|
Immáron a negyedik
felnőtt teremlabdarúgó torna kerül megrendezésre Sárospatakon. Eddig
mind a három rendezvény sikeresnek mondható, hiszen nagyon sok
csapat nevezett, így – a szervezők úgy érzik – sikerült
visszaállítani a pataki teremfoci hírnevét! Ennek apropóján kerül
megrendezésre a 2012-2013-as év első sporteseménye, amelynek a neve:
FOR YOU 2 Kft. KUPA - IV. Sárospataki Teremlabdarúgó Torna -
hívja fel az érdeklődők figyelmét Belicza János szervező...
|
|
|
|

Hegyi Tibor

Belicza János |
|
Sárospatak Város
Önkormányzata mellett, a FOR YOU 2 Kft lesz a névadó főszponzora a
rendezvénynek, melyre rekordszámú nevezés érkezett. Belicza János és
Tóth István főszervezők elmondták, hogy 35 (!) csapat jelentkezett,
amelyekből a selejtező napokon, december 28-29-30-án és január
4-5-én csoportok lesznek kialakítva. Majd, a döntő napján - január
6-án - 16 csapat játszik egyenes kieséses rendszerben.
Az eseményt az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnokában rendezik meg,
ahol a csapatok új sportburkolaton játszhatnak majd, ráadásul 5 x 2
–es kapukra. Kiegészítő programokkal is várják a szervezők a
kilátogató nézőket, hiszen lesz tombolasorsolás, mazsorett bemutató
és büntetőrúgó verseny is. A belépő 200 Ft. ill. 300 Ft. (palánk
mögött) lesz, ami egyben egy tombolaszelvénynek felel meg. Idén
először a nézők jobban láthatják a mérkőzéseket egy speciális palánk
mögül.
A FOR YOU 2 Kft. Kupa – IV. Sárospataki Teremlabdarúgó Torna
sajtótájékoztatóval egybekötött élő sorsolása 2012. december 21-én
volt az Árpád Vezér Gimnázium aulájában. Az érdeklődők nemcsak a
sorsolást nézhették végig, hanem a sportcsarnok vadonatúj borítását
is megcsodálhatták.
A szervezők, a nevezett 35 (!) csapatot, 7 x 5-ös csoportokra
osztották, ahonnan tovább jut az első kettő és a két legjobb
harmadik helyezett. A rendezvényre (2012. dec. 28-29-30 és 2013.
jan. 4-5-6) nagy szeretettel látják a rendezők a kilátogató nézőket,
ahol kiegészítő programok is várják a szurkolókat: büntetőrúgó
verseny, tombolasorsolás, mazsorett bemutató, fénytechnika a döntő
előtt, tv közvetítés (ZTV), gyermekszektor.
A kezdés előestéjén részt vett a készülődésben Hegyi Tibor
főtámogató is, aki elmondta, hogy idén először, sokkal jobban
láthatják a mérkőzéseket azok a nézők, akik a speciális palánk mögé
váltanak jegyet…
Az utolsó simításokat folytatjuk a mai nap folyamán, mint látható
10-15 segítség érkezett, hogy a termet a versenyre előkészítsük.
Elkészült a palánk, ami nagyon stabil, nagyon jól sikerült. Mögötte
kényelmesen elférnek majd az ülő nézők, akik elég nagy számban
foglalhatnak helyet az ott elhelyezett székeken és azok háta mögött
állóhely is van. Azt gondolom, hogy aki kijön a terembe, végre lesz
olyan hely, ahonnan kényelmesen belátja az egész pályát.
Folynak az előkészületek, az ablakok betapétázása is folyamatban
van, holnap 14 órára remélhetőleg az is elkészül. Folyik a
takarítás, a kosárlabda palánk leszerelése, a hangosítás
beszerelése, a zsűri asztal elhelyezése, tehát alapjában véve mai
este folyamán kész állapotba hozzuk a termet és holnap délután 14
órakor várjuk a kedves nézőket nagyon jó mérkőzésekkel, élvezetes
meccsekkel.
Bár ebben az új felállásban ez a 4. ilyen rendezvény, de egyébként
közel 35 éves hagyománya van a sárospataki teremfocinak, amit nem
hagyjuk ezt veszni. Még valamikor a 70-es években a Patika közben
lévő tornateremben indult ez a teremtorna, aztán a 79-ben megépült
Árvayban folytatódott, majd 20 éve elkészült az ÁVG, és onnantól
kezdve ez a helyszín – idézte fel az előzményeket Sikora Attila
alpolgármester…
Most végre ez is megújult, nagyon örülünk, hogy sikerült egy kicsit
újítani. Most talán a játék figyelemmel követését még élvezhetőbbé
tesszük a nézők számára. Én remélem, hogy azok is eljönnek a
meccsekre, akik már 35 éve is jártak erre a teremtornára, hiszen ez
volt a hagyomány, hogy mindenki a január első két hétvégéjét, vagy
többet is, mert korábban még hosszabb volt a lebonyolítás. Itt tölti
a sportpályán. Én remélem, hogy az éven nagyon sokan lesznek, akik
kilátogatnak, mert érdekes. 35 csapat nevezett, nagyon jó meccsek
lesznek, úgyhogy várunk mindenkit.
Íme a névsor: Evinor Bt, Euronics Sárospatak, Orosz
Pálinkafőzde, Paksi Baráti Kör, Sárospataki TC, Legendás Kresszpark
Rangers – Cigánd, Hegyi Team – Sárospatak, Koharik Fc, Békéscsaba
Friends – Légiósok, Refi DSE, Salvador, Nagyrozvágy, Újpest Edzői
Team, Liverpóló – Cigánd, Soccer Team – Sárospatak, Csontdarálók –
Sárospatak, DVTK UP – Miskolc, Szerencs BAZ v. Válogatott, Kenézlő
Haverok FC, 4-4-2 Vendéglő – Kisvárda, NUNO Baráti Köre, Viszokai
Gumiszerviz - Nagykálló, Tom Tailor, Tokaj FC, Mackótestvérek –
Debrecen, Bunker FC – Budapest, Unilift 2000 Kft – Miskolc, Heroes –
Vésztő, Huszár Gál DSE – Debrecen, Club SCC Debrecen, Tiszavirág
Kisvendéglő – Miskolc, FILO – Monbebe, Nagykapos C, Patak-Gáz,
Sanmina – Felsőzsolca, Dabas, VÁR Caffe Bár. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.27./
|
„Egy rossz lépés… és minden ami
fontos füstbe megy!” |
|
Ez az egyik jelmondata
a 2009-ben elkezdett Nemdohányzó programnak! Ennek a folytatásának
lehettünk a részesei, amikor, most karácsony előtt 48 diák
letette az esküt, hogy középiskolás éveik alatt nem fognak
dohányozni. Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium életében
ismételten egy jeles napnak lehettek tanúi azok, akik elfogadták a
meghívást a Nemdohányzók eskütételére...
|
|
|
|

Szajkó József

Dr. Csete László

Keresztúri Ferencné

Tóth Tamás |
|
Az eskütételen a
meghívottak között megjelent városunk polgármestere Aros János,
Keresztúri Ferencné a Városi Rendelőintézet igazgató
asszonya, Dr. Csete László tüdőgyógyász szakorvos, és Dr.
Csordás Mária gyermekorvos.
A fogadalomtétel, ünnepi műsorral kezdődött. Ennek keretén belül az
iskola tanulói - Kovács Anna fuvola versenyművel, - Szalkay Béla
verssel és - Szegedi Vivienn énekkel nyitotta meg a rendezvényt.
Az ünnepi beszédet Szajkó József a program megálmodója és
megvalósítója tartotta, amelyben méltatta a fiatalokat. Hozzátette,
meggyőződésem, hogy ez az egyik, első, egyedül, a szülők nélkül
meghozott komoly döntésetek, az egyik első, komoly megmérettetés a
felnőtté válás útján.
Ez az építkezés a tudás megszerzése mellet a személyiségeteknek a
tudatos alapozásának a kezdete.
Legyetek büszkék erre még akkor is, ha néha akadályokba ütköztök.
Soha ne adjátok fel, mert a gyenge gyengeséget mutat az erős és
kitartó a jövő egészséges társadalmát építheti és formálhatja! Ehhez
iskolánk, tudást, szeretetet és az otthon melegét kínálja minden
tevékenyen alkotó és feladatot vállaló tanulójának. Ezek után
nyugodtan mondhatom, hogy a jövő társadalmának fiatal építői itt
vannak közöttünk, akik bizonyítani akarnak, és hogy együtt
készülnek, készülünk a staféta átadására, átvételére.
Ezt követően a végzősök nevében Molnár Csilla köszönte meg a
kezdeményezést és elmondta:
Fontosnak tartom, hogy mi is fogjunk össze és tartozzunk egy
egészségesebb életet élő közösségbe, mert csak ez lehet a számunkra
járható jövő. Ezen gondolatok jegyében a végzős évfolyam
képviseletében, Márky Mónikával és Nalesnyik Mátyással én is esküt
teszek, és ígérem, az iskolából kilépve is segíteni fogom ezt a
programot. Mindenhol büszkén mondom majd el, hogy igen, ilyen az én
iskolám, az Árpád Vezér Gimnázium!
Az elsősök nevében Dakos Orsolya gondolatait hallgathattuk meg: Az
elmúlt négy hónap alatt meggyőződhettünk arról, hogy ez az iskola
tudást, szeretetet és otthont ad számunkra. Most ismét egy olyan
eredménynek, gondoskodásnak lehetünk a részesei, ami az egészséges
életmódot hivatott szolgálni egy füst és dohánymentes jövőkép
formájában. Ezelőtt egy hónappal Szajkó tanár úr összehívott
bennünket és elmondta, elmagyarázta, hogy ennek a programnak az a
lényege, hogy milyen jövőképet alakítunk ki magunkban. Részletesen
elmondta azt is, hogy ez egészségügyi és társadalmi szempontból is
nagyon fontos számunkra. Ezt mindannyian megérettük és elfogadtuk.”
Így ma itt állunk és esküt teszünk arra, hogy középiskolás éveink
alatt nem fogunk dohányozni.
Tóth Rebeka a Diák Önkormányzat részéről, mint iskolatárshozzátette
- nagyon örülök, hogy iskolámban ilyen közösség van, és hogy ezeknek
a diákoknak lehetek a képviselője. Velük együtt, így az iskola 25%-a
az, aki már ezt az esküt letette. Jó egy ilyen iskolába járni.
A hivatalos esküt a szokásoknak megfelelően fennhangon tették meg a
48 diák, amelyet a végén gratulációval és tapssal köszöntek meg a
jelenlevők.
Tóth tamás az intézmény igazgatója, hozzászólásában gratulált, és
egyben örömét fejezte ki, hogy iskolánkban olyan diákok végzik a
középiskolai tanulmányaikat akik, már ebben a korban képesek
felismerni a dohányzásban rejlő veszélyeket. Képesek ennek ellet
mondani. Köszöni és kitartást kíván ennek megtartásához. A
programban egyre többen résztvevők száma pedig üdvözlendő üzenet,
hogy egyszer füstmentes lehet iskolánk!
Dr. Csete László tüdőgyógyász szakorvos szintén gratulált és sok
sikert kívánt az esküt tevőknek. Munkájából eredendően naponta
látja, hogy milyen sokan küszködnek és szenvednek a dohányzás okozta
betegségtől. Elmondta a legjellemzőbb betegségfajtákat és annak
szervezetre történő hatásait. A legjobb megoldás, ha fiatal korban
ezt megelőzzük. Ez az egyedülálló program nekünk, orvosoknak is nagy
segítség, mivel kevesebb dohányzástól egészségkárosodásban szenvedő
ember fordul hozzánk.
Ezt követően nem maradt más hátra, mint a meglepetés torta, amelyet
a diákok örömmel fogadtak.
Nyugodtan állíthatom, hogy ez a szívet melengető este, gyönyörű
ajándék a karácsonyfa alá szülőknek, és családoknak! |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.27./
|
Adventi lelki nap a Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskolában |
|
A 2. b és a 7. b
osztályosok műsorával és főtisztelendő Szabó Attila káplán atya
gondolataival kezdődött el az adventi lelki nap, majd meggyulladt a
negyedik adventi gyertya fénye is. A délelőtt folyamán az osztályok
osztályfőnökeik irányításával lelkiismeret vizsgálatot végeztek. Ezt
követően minden tanuló és pedagógus a felekezetének megfelelő
templomban karácsonyi énekek gyakorlásával készülhetett az Úr
születésének ünnepére...
|
|
|
|

Kecskés Attila |
|
Délután az iskola
aulájában főtisztelendő Kecskés Attila plébános atya
vezetésével bűnbánati liturgián vettek részt az iskola tanulói és
dolgozói. A nap végén az 5. osztályos tanulók pásztorjátéka az Úr
születésének történetét jelenítette meg.
Az ünnepség végén a már jól ismert karácsonyi énekek csendültek fel,
melyet követően Kissné Murányi Andrea igazgató asszony
Istentől megáldott békés, szeretetteljes karácsonyt kívánt a
tisztelt jelenlévők számára.
Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében,
Élet fényében,
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten. |

Kissné Murányi Andrea
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.26./
|
A szeretet ne csak karácsonykor
legyen a szívünkben |
|
Már csak egy gyertya
várt meggyújtásra, mikor 2012. december 21-én negyedszer gyűltek
össze Sárospatak város azon polgárai, akik egy kis ünneppel
akarták gazdagabbá tenni a várakozás hosszú időszakát. Ezúttal sem
kellett csalódniuk, hiszen a kis műsor az óvodások csengő hangjával
kezdődött, akik szép karácsonyi dalt énekeltek. Aros János
polgármester köszöntésében beszélt a lelki felkészülés
fontosságáról, ami a Karácsonyt előzi meg…
|
|
|
|

Aros János és
dr. Vitányi Eszter |
|
A szeretet egész
évben a szívünkben kell, hogy legyen, nem csak Karácsony ünnepén,
hívta fel a jelenlévők figyelmét a polgármester, majd a saját maga
és a képviselő-testület nevében áldott, békés karácsonyi ünnepeket
kívánt a jelenlévőknek és a város lakosságának.
A műsor további részében is fiatalok szerepeltek, majd A Művelődés
Háza Kamarakórusának hangja zengte be a Hild teret, akik Csehi
Ferenc karnagy vezényletével adtak elő karácsonyi dalokat.
Az eset kellemes meglepetés volt, hogy a 4. gyertyát Aros János
dr. Vitányi Eszterrel, az új jegyzővel együtt gyújtotta meg.
Január 1-től Ő látja el ezt a feladatot és ez volt az első
megjelenés a város lakossága előtt. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.26./
|
|
|
|

Lendvainé Szendrei Ágnes |
|
A Carolina Óvoda és
Bölcsőde valamennyi dolgozója részvételével varázslatos „Karácsony
est”-et tartottunk. 2012. dec. 20-án, csütörtök este a „Csendes
éj...” dallamainak felcsendülése után gyönyörű karácsonyi versek
hangzottak el a Waldorf és a Néphagyományőrző munkaközösségeink
óvónőinek előadásában – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes
intézményvezető...
Az ünnepi műsort záró Ady Endre: Karácsonyi rege című vers, Szabó
Gyula előadásában szinte mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. A
mély érzelmi hatásból felocsúdva röviden értékeltük a 2012. évi
tevékenységünket, mely véleményünk szerint eredményes volt.
Tartalmas nevelőmunkát és sok-sok színvonalas rendezvényt tudhatunk
magunk mögött. Az est nagyon jó hangulatban zajlott, hisz az
intézmény valamennyi – bölcsődei és óvodai – dolgozója, munkája
szempontjából sikeres, eredményes esztendőt mondhat magáénak! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.26./
|
|
|
|

Tóth Tamás |
|
Az Árpád Vezér
Gimnázium és Kollégium közössége 2012. december 20-án tartotta
karácsonyi ünnepségét. A szép téli ünnep szellemisége, szokásai
a régmúlttól folyamatosan változnak, ám tradicionális elemként
őrződik az ajándékozás gesztusa - küldte a szeretetteljes estről
Tóth Tamás igazgató...
A gimnázium karácsonyi műsorának részesei számára ez az ajándék a
gyönyörű dallamok, gondolatok keltette megérintődés volt. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.25./
|
Karácsonyi Néptánc Gála a művészeti
iskolában |
|
|
|

Bálint Béla |
|
December 17-én mutatták be Karácsonyi Táncgála műsorukat a
sárospataki Farkas Ferenc Művészeti Iskola növendékei a Szent
Erzsébet utca 12. szám alatti próbatermükben. A hatalmas nézőtér
majdnem kicsinek bizonyult, olyan sokan voltak kíváncsiak a gyerekek
műsorára. Bálint Béla igazgató úr köszöntésében kiemelte a
szeretet pótolhatatlan fontosságát, ami ilyenkor karácsony több
helyet foglal el az emberek szívében…
A színpadon egymást követték a néptánc csoportok a legkisebbektől a
legnagyobbakig, akik színes műsorukkal elkápráztatták a közönséget.
Az év során szerzett tudás bemutatása mellett az estnek egy
jótékonysági célja is volt: a Wass Albert Kör évről-évre ezt az
alkalmat választja, hogy adományt gyűjtsön a határon túl, nehéz
sorban élő magyarok számára.
|
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.25./
|
Karácsonyi ünnepség a Kisrefiben |
|
|
|

Timáriné Király Sarolta |
|
„Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész
nép öröme lesz : üdvözítő született ma nektek…” Lukács2,11... Az
adventi időszak zárásaként karácsonyi műsorral kedveskedtünk
tanulóink szüleinek, nagyszüleiknek és a meghívott vendégeknek -
számolt be a karácsonyi ünnepségről Timáriné Király Sarolta
a Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája
tagintézmény-vezetője...
Az osztályok műsoraikban az örömhírt hirdették: , Jézus születését,
a szeretet fontosságát és a hagyományok ápolását. Az énekkar
zsoltárénekléssel és karácsonyi népénekkel dicsőítette a megváltót.
Az iskola közössége a 328. dicsérettel -Jöjjetek Krisztus dicsérni-
kívánt áldott ünnepeket mindenkinek.
|
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.24./
|
Ügyesen pályáztak a szakosztályok |
|
Öröm számomra, hogy
két olyan gyermekszakosztállyal dolgozhatom együtt, mint a
Zempléni Vízilabda Klub és az STC Kézilabda Szakosztály,
kiemelve Erdei János vízilabdaedző illetve Papp József vezető és
kézilabdaedző munkáját – számolt be az elnöksége alá tartozó két
szakosztály éves – nem sportbeli – teljesítményéről Hegyi Tibor…
|
|
|
|

Hegyi Tibor |
|
Mindkét egyesület -
azon kívül, hogy sok gyermeket vonz, a gyerekeknek sportot oktat és
sportolási lehetőséget biztosít – városi szinten is jelentősen hozzá
tudott járulni a sportolás feltételeinek biztosításához.
A Kézilabda Egyesület a TAO pályázat keretében fel tudta újítani
az ÁVG tornacsarnokának padlózatát, ami véleményem szerint
nagyon szép, a kilátogató vendégek is elmondhatják majd róla a
véleményüket. A vízilabda szakosztály pedig - ugyancsak a
TAO keretén belül - meg tudta vásárolni a végardói uszodára a
sátrat, ami a téli használatot lehetővé teszi.
Mindkét egyesület sokat tesz azért, hogy a saját maga sportolási
lehetőségét biztosítsa, viszont ezen túlmenően együttműködik a
várossal is, és olyan értéket teremt, ami rajtuk kívül mások is
használhatnak.
Ennek az együttműködésnek az eredménye, hogy amire az ÁVG-nek nem
volt pénz a költségvetésében, megtudta oldani az egyesület. Ugyanúgy
a Vízilabda Egyesület: a Polgármesteri Hivatal ebben a nehéz
gazdasági helyzetben nagyon nehezen tudta volna a sátor árát
kifizetni - 25 millió Ft körül - az önrészen kívül ezt megoldotta a
ZVK, a TAO lehívásával.
Azon kívül, hogy mind a két egyesület nagyon sok gyereknek ad
sportolási lehetőséget, most nagyon optimálisan használta ki ezt a
pályázati lehetőséget és működött együtt a várossal. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.24./
|
Sikeresen szerepeltek a Megyei
Fuvolaversenyen |
|
2012. december 1-én
rendezték meg Miskolcon a megyei versenyt, ahol iskolánk 6 növendéke
vállalta a megmérettetést. Hardon Réka (tanára Soltész Károlyné),
Gál Panna, Gombos Pálma Dóra, Batta Eszter, Zombori Gréta és
Vigh András Zsolt (tanáruk: Karacs Mónika) a tanév elejétől készült
a versenyre, ahol egy kötelező és egy szabadon választott darabot
kellett eljátszani kotta nélkül a szakmai zsűri előtt...
|
|
|
|

|
|
Az évek óta egyre
erősebb mezőnyben minden pataki fuvolista szépen szerepelt,
függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel tért haza. Úgy gondolom,
hogy a felkészülés alatt sokat fejlődtek tanítványaink, ami nem
biztos, hogy mindenkinél az adott versenyen "mutatkozik meg". A
gyakorlás azonban folytatódik, hiszen iskolánkban elkezdődtek a
vizsgák és a második félévben is lesznek hangversenyek, fellépések,
versenyek, ahol tanítványaink megmutathatják tudásukat.
Eredmények:
II. korcsoport: Gál Panna I. díj (tanára: Karacs Mónika)
II. korcsoport Hardon Réka III. díj (tanára: Soltész Károlyné)
III. korcsoport Gombos Pálma Dóra II. díj (I. díjat nem adott ki a
zsűri) (tanára: Karacs Mónika)
IV. korcsoport: Batta Eszter Dicséret (tanára: Karacs Mónika)
Gál Panna az I. díj mellé a zsűri nagydíját is elnyerte magas
pontszáma jutalmául.
Karacs Mónika tanárnő eredményes felkészítő munkájáért
Tanári Díjat, Fedorcsák Katalin tanárnő pedig Zongorakísérői
Díjat kapott.
Nagyon boldog, békés Karácsonyt minden barátunknak és ismerősünknek!
Kedves Istvánok és Jánosok! Boldog névnapot kívánok! |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.24./
|
Láthatósági mellényeket osztottak a
sárospataki rendőrök |
|
A Sárospataki
Rendőrkapitányság is részt vesz abban a feladatban, amit a
közlekedésbiztonság javítására érdekében megyei szinten
meghatároztak. Ezeket az intézkedéseket az indokolja, hogy a
karácsony és az év végi ünnepi időszak az, amikor az emberek
többsége kiveszi a szabadságát, vásárlás és a rokonlátogatás
céljából sokan autóba ülnek és gyakran rossz látási viszonyok
között, csúszós utakon közlekednek – nyilatkozta Bacsó Tibor
rendőr őrnagy, sajtóreferens…
|
|
|
|

Bacsó Tibor |
|
Ezért határozta meg
feladatként a megyei főkapitányság, hogy baleset-megelőzési
tevékenységet hajtsunk végre, amelyen belül szűrjük ki az ittas
járművezetőket, ellenőrizzük a biztonsági öv használatot, valamint
minden passzív biztonsági eszköz használatát és a kerékpárosoknál a
láthatóságot is.
A jobb láthatóságot segíti elő a láthatósági mellény, amelyeket
azoknak a kerékpárosoknak osztanak ki a kollégák, akik egyébként
megfelelnek a közlekedésben való feltételeknek, nem ittasan
kerékpároznak, első-hátsó világítással, fényvisszaverő prizmával
rendelkeznek. Számukra osztunk olyan láthatósági mellényeket,
amelyek kötelezőek lakott területen kívül és korlátozott látási
viszonyok között.
Ezek a láthatósági mellények éjszakai viszonyok között nagy
segítséget nyújtanak mind a gépjárművezetőknek abban, hogy észleljék
a kerékpárosokat, mind a kerékpárosoknak, hogy messziről
észrevehetők legyenek, így a gépjárművezetők észleljék és ne üssék
el őket. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.24./
|
Meghódították Sárospatakot |
|
|
|

Janicsák Veca és Kocsis Tibor |
|
Karácsonyi
koncertkörútjuk 7. állomásaként jöttek Sárospatakra, s mint máshol,
úgy itt is templomban lépett fel Janicsák Veca és Kocsis Tibor.
A nagyszámú közönség összetétele vegyes volt, de minden korosztály
egyforma lelkesedéssel tapsolta meg nagy átéléssel és csodás
énekhanggal előadott dalaikat. Az utolsó szám után sikerült Őket egy
véget nem érő vastapssal visszahívni, amikor ráadásként egy duettet
adtak elő. ..
Nagyon szimpatikus volt az a türelem, közvetlenség és szeretet,
ahogy a koncert után a hozzájuk járuló kis rajongóikat fogadták,
akik autogramért, vagy egy-egy közös fotóért álltak sorban.
|
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.23./
|
Karácsonyi Kórushangverseny |
|
|
|

Stumpf Gábor |
|
A város zenei
színvonalát is jelzi, hogy a minden évben megtartott Karácsonyi
Kórushangversenyen idén 10 kórus lépett fel. A jórészt
karácsonyi ihletésű dalokat A Művelődés Háza színháztermében 16 órai
kezdettel adták elő. A kórusok között iskolai és felnőtt kórusok
egyaránt szerepeltek és mindannyian nagy tetszést váltottak ki
gondosan válogatott, szép dallamaikkal... a fotón Stumpf Gábor
szervező
Ezt követően a Hild térrre vonultak, ahol megtisztelték a harmadik
gyertyagyújtási alkalmat. Szép műsorral ünnepeltek a Református
Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolájának tanulói, a Hild téren
feldíszített adventi koszorúnál. A lakosság részéről is jelentős
volt a részvétel, több százan voltak jelen a várakozási időszak ezen
szép epizódjánál.
Az estét Tamás Janka éneke tette még emlékezetesebbé, akit a Szent
Erzsébet ünnepekről ismer a város. |
|
|
További fotók>>>
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.23./
|
|
2012. december
14-én 18 órától került megrendezésre az Újbástya
Rendezvénycentrumban a Sportgála, amelyen a városban élő és
tanuló, kiemelkedő sporteredményt elérő sportolókat ismeri el
Sárospatak Város Önkormányzata. Azóta megérkezett a teljes lista az
alábbi szöveggel, amit köszönünk Víghné Fehérvári Zsuzsa
sportreferensnek...
|
|
|
|

Dr. Hegedüs Csaba |
|
Mint lejjebb már
képekben beszámoltunk róla, december 14-én megtörtént az év legjobb
sportolói teljesítmények elismerése az ifjúság körében.
A megyei, országos és nemzetközi eredményeket kértük be az
egyesületektől és az intézményektől, és a meghívottak listáját ennek
alapján állítottuk össze. A rendezvény Dr. Hegedüs Csaba
olimpia bajnok is megtisztelte.
Ebben az évben is rengeteg sporteredményről értesültünk, de
meghívást csak a megyei első helyezettek, illetve az országos és
nemzetközi versenyeken sikeresen szereplő versenyzők és edzőik
kaptak.
A listán szerepelnek, de a helyszínen nem kerültek felolvasásra a
következők, amiért a szervezők elnézést kérnek:
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Mezővári Kinga - atlétika: megyei 1. helyezett, országos összetett
öttusa 11. helyezés;
Szabó András - atlétika kislabda hajítás megyei 2. helyezés,
országos 8. helyezés;
Horváth István - atlétika súlylökés megyei 1. helyezés, országos 11.
helyezés.
GRATULÁLUNK VÁROSUNK LEGJOBB SPORTOLÓINAK! |
|
|
További fotók>>>
Sporteredmények - 2012 >>>
Törő Gábor
/2012.12.23./
|
|
|
|

Dr. Muha Miklós |
|
December 14-én 17
órától tartották a Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási
Intézmény növendékei hagyományos adventi műsorukat
„KARÁCSONYI FORGATAG” címmel A Művelődés Háza színháztermében.
Az iskolában évek óta hagyomány az adventi készülődés, amelynek
fontos része ez a kulturális bemutató, melynek során szülők,
nagyszülők és barátok tekinthették meg az elmúlt féléves oktatás
eredményét – kaptuk a tájékoztatást Dr. Muha Miklóstól, az
iskola alapítójától…
Az est folyamán a 12 csoportba járó közel 250 tanuló mellett az
iskola pedagógusai is felléptek egy-egy jelenetben. Az iskolában
1170 gyerek tanul, de itt a mai alkalommal csak a sárospatakiakat
láthattuk, mindössze egy-két környékbeli intézményből, néhány
tagozatból jött csoport, akik részt vettek a bemutatón.
A műsorban klasszikus balett, modern tánc, társastánc és néptánc
produkciók váltották egymást, melyek előtt Dr. Muha Miklós, a Sípos
György Művészetoktatási és Nevelési Alapítvány Kuratóriumának elnöke
mondott köszöntőt és osztotta ki a kuratórium által alapított Sípos
György díjakat.
A Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény több száz fős
közönség előtt adta elő karácsonyi műsorát. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.23./
|
Esküt tettek Budapesten a járási
hivatalok vezetői |
|
Kedden délelőtt,
Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalban
mutatták be a megyei vezetőket, akik között ott láthattuk
dr.Komáromi Évát, a Sárospataki Járási Hivatal vezetőjét is, aki
11 éven át látta el Sárospatak város jegyzői feladatát…
|
|
|
|

dr. Komáromi Éva |
|
Január 1-jével 175
járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal jön létre a
kormányhivatalok szervezeti egységeiként, hogy a megyei szintnél
alacsonyabb államigazgatási feladatokat ellássák. Ezek élére
neveztek ki vezetőket, akik hétfőn ünnepélyes keretek közt letették
az esküt.
Megyénkben 16 járási hivatal alakul, így ennyi vezetőt neveztek ki,
akiket kedden mutattak be a kormányhivatalban – kivéve a miskolci
vezetőt, aki betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Demeter Ervin
kormánymegbízott elmondta, a járási hivatalvezetőket a
kormánymegbízottak javaslatára, a közigazgatási és igazságügyi
miniszter nevezte ki határozatlan időre. A járások lényegében a
korábban jegyzőkhöz kiszervezett feladatokat látják majd el, a
hivatalvezetők feladat lesz, hogy a jogszabályokban és belső
szabályzatokban a hatáskörükbe utalt feladatokat ellássák,
biztosítsák a járási törzshivatal és szakigazgatási szervek
feladatellátását, a hivatal működését. De ők gyakorolják a
munkáltatói jogokat a járási hivatal és szakigazgatási szerveinek
kormánytisztviselői felett.
A hivatalvezetők kiválasztásánál az volt a cél, hogy szakmailag
felkészült és a közigazgatásban jártas vezetők kerüljenek a
hivatalok élére. A kinevezésük feltétele volt a felsőfokú
végzettség, és legalább ötéves közigazgatási gyakorlat. A megyénkben
kinevezett vezetők átlag 12 év közigazgatási gyakorlattal
rendelkeznek, közel kétharmaduk jogász végzettségű, hatvan
százalékuk a jegyzői munkát cseréli fel a járási hivatal vezetésére.
Demeter Ervin külön örvendetesnek nevezte, hogy a vezetők fele nő.
Beszélt arról is, hogy egy járási vezető országgyűlési képviselő (Ódor
Ferenc), ő a következő választásig megtarthatja a mandátumát. Ketten
polgármesterek (Szaniszló János és Zsigray Árpád), ők a törvény
értelmében lemondanak polgármesteri tisztségükről.
Ezt követően mutatták be a hivatalvezetőket. A Cigándi járásé Stumpf
Attila, korábban Gagy település jegyzője. Az edelényié Hudák Zita,
az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságának munkatársa. Az encsié Ódor
Ferenc, országgyűlési képviselő, korábbi megyei elnök. A göncié
Tóthné Kotányi Beáta, Hidasnémeti–Hernádszurdok körjegyzőség
jegyzője. A kazincbarcikaié Szaniszló János, Szendrő polgármestere.
A mezőcsátié Kiss Krisztián, Ónod jegyzője. A mezőkövesdié
Kerékgyártó László, a megyei földhivatal vezetője. A miskolcié Szabó
András, a kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának
vezetője. Az ózdié Zsigray Árpád, Arló polgármestere. A putnokié
Tanner János András, Putnok jegyzője. A sárospatakié Komáromi Éva,
Sárospatak jegyzője. A sátoraljaújhelyié Tóthné Galambos Andrea,
Sátoraljaújhely aljegyzője. A szerencsié Ináncsi Tünde, Szerencs
jegyzője. A szikszóié Lupkovics Beáta, a kormányhivatal szociális és
gyámhivatalának vezetője. A tiszaújvárosié Ispán Csilla, a megyei
közgyűlés aljegyzője. A tokajié Szabó Rita, Sárospatak nem képviselő
alpolgármestere.
Mint arról már beszámoltunk, a járások kialakításának alapelve az
volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára
biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű
hozzáférést. A januárban induló járási hivatalok elsősorban
okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint
egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek
intézését veszik át a településektől. Jövő évtől a járási
hivatalokon belül szakigazgatási szervként fog működni a járási
gyámhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző
hivatal, a járási földhivatal, illetve a járási munkaügyi
kirendeltség.
A Sárospataki Járási székhelyen a fenti cikkből is kiderül hogy
városunk korábbi jegyzője, dr. Komáromi Éva járási biztos lesz a
hivatalvezető 2013. január 1-jétől, aki kérdésünkre elmondta, hogy
hivatalvezetői feladatait a munkaköri leírásában rögzítettek és a
kormánymegbízott úr iránymutatása szerint kívánja ellátni.
Dr. Komáromi Éva, a Sárospataki Járási Hivatal vezetője
(Borsod-Abaúj-Zemplén Megye)
Dr. Komáromi Éva 1974-ben született Miskolcon. 1997-ben a Miskolci
Egyetemen jogászként doktorált. 1997-től a Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Nyugdíjbiztosító Igazgatóság jogi előadójaként helyezkedett
el, 1998-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egészségbiztosítási
Pénztár végrehajtási csoportvezetője lett. 1999-től az Adó- és
Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Igazgatóságának jogtanácsosaként dolgozott. Tizenegy év Sárospatak
jegyzője. Házas, két gyermek édesanyja.
A Sárospataki Járási Hivatal székhelye: Sárospatak. A sárospataki
járás települései: Bodrogolaszi, Erdőhorváti, Györgytarló, Háromhuta,
Hercegkút, Kenézlő, Komlóska, Makkoshotyka, Olaszliszka, Sárazsadány,
Sárospatak, Tolcsva, Vajdácska, Vámosújfalu, Viss, Zalkod. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.22./
|
Rövidesen indul a téli teremlabdarúgó
torna |
|
Negyedik alkalommal
rendezik meg Sárospatakon a téli, felnőtt teremlabdarúgó tornát,
melynek mérkőzései az év végére, illetve az új év elejére esnek. Így
lesz ez idén is, amikor minden eddigit felülmúló bajnokságot
szerveznek rekordszámú, 35 csapat részvételével az Árpád Vezér
Gimnázium felújította padlózatú tornacsarnokában. Újdonság lesz
még, hogy a nézők testközelből nézhetik a mérkőzést, mivel számukra
a terem szélén lesz tribün kialakítva. Fő szponzor a ForYou2 Kft,
melynek tulajdonosa Hegyi Tibor bízik abban, hogy így sokkal
több néző jön majd ki drukkolni a sárospataki csapatoknak…
|
|
|
|

Hegyi Tibor |
|
Örülök, hogy széles a
skála, az ország sok részéből érkeznek rangos, nagyon jó csapatok,
ezért bízom benne, hogy nagyon jó mérkőzéseket láthatnak a
kilátogató sportkedvelő nézők. Próbáljuk a rendezvény színvonalat
emelni azzal, hogy minél több neves csapatot hívtunk meg. Végül 35
csapat nevezését fogadtuk el annak ellenére, hogy Debrecenben
hasonló időpontban van egy rangosabb, sok csapattal folyó verseny,
és több jó csapat oda nevezett. Már megtörtént a sorsolás akik
remélem, hogy nagyon jó mérkőzéseket fognak vívni egymással.
Sok ismert labdarugó lesz más csapatokban, de a ForYou2 Kft csapata
is próbálja rangosítani a versenyt azzal, hogy meghív ismert
játékosokat, többek közt újból itt lesz Sallai Sándor, volt
válogatott labdarúgó és bízunk abban, hogy Vincze Ottó is eljön, aki
jelen pillanatban tudomásom szerint Dunakeszi futsal csapatát
erősíti. Ezen kívül a döntő napjára folynak a tárgyalások Phul
Sándorral, a világ egykori legjobb játékvezetőjével, hogy tisztelje
meg a döntőt azzal, hogy legalább egy mérkőzést vezet. Bár ő évekkel
ezelőtt letette a sípot, és azt a fogadalmat tette, hogy soha nem
vezet többet mérkőzést. Reméljük, hogy a sárospataki torna döntőjére
talán félreteszi az ígéretet és levezeti a döntőt. Ez a
közeljövőben, a jövő héten el fog dőlni. Ha nem tudjuk Phul Sándort
megnyerni, akkor valószínűleg egy másik, ismertebb játékvezetőt
próbálunk a döntőre meghívni.
Az eddigi tornák tapasztalatai, és az én személyes benyomásom is az,
hogy a nézők kiszolgálása nagyon rossz ebben a sportcsarnokban,
ugyanis nincs olyan tribünrész, ahonnan a pályát teljes egészében
be lehetne látni. Nem tudnak a nézők kényelmesen leülni, így
véleményem szerint sokkal több néző kijönne, ha ők kényelmesen
helyet tudnának foglalni a székükben, vagy akár egy lócán és onnan
belátnák a pályát és tudnák élvezni a mérkőzéseket,
sporteseményeket. Ez nem adatik meg ebben a csarnokban, mivel a
pillérek kitakarják a pálya nagy részét, és aki leül, az a pályának
csak egy szeletét látja. Ezért most a pálya túloldalán, az
ablakok alatt végig palánkot állítunk fel, ami mögül mindenki
belátja a pályát, aki oda befér. Természetesen ott lesz egy
sor ülőhely és mögötte még egy sor állóhely is. Azt gondolom,
hogy nagyon sokan be fognak oda férni és mindenféle küszködés és
nyaknyújtogatás nélkül be fogják látni a pályát, hiszen nem takar
előttük semmi. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.22./
|
Megjelent a sárospataki szakácskönyv |
|
|
|

Aros János |
|
Nagy örömünkre még
karácsony előtt megjelent a receptes könyv, amelynek a címe
Sárospataki ételek, zempléni konyhák. Egy tavalyi pályázati
lehetőséget használtunk ki a Darányi Ignác Terv keretén belül. Több
mint 4 millió Ft-ot nyertünk erre a célra, így tudtuk elkészíteni
ezt a színes kiadványt – jelentette be Aros János
polgármester a könyvet, amit bizonyára szívesen lapoznak majd a
sütés-főzés kedvelői…
Valószínűleg sok sárospataki emlékszik rá, hogy tavaly volt egy
receptverseny a Sárospatak Újságban - köszönhetően szerkesztő úrnak
és kollégájának - amely nagy érdeklődést váltott ki az olvasók
körében, akik rengeteg receptet küldtek be. Ennek az
eredményhirdetése után döntöttünk úgy, hogy folytatásnak lennie
kell. Megterveztük ezt a könyvet, amelyben az újságba beküldött
recepteken kívül más zempléni településekről beérkezett receptek is
helyet kaptak. A kiadványt 2.000 példányban készítettük el és az
Újbástya Rendezvénycentrum recepcióján 500 Ft-os egységáron lehet
belőle vásárolni.
Az idei naptár – aminek elkészítésére szintén ez a pályázat nyújtott
lehetőséget – szintén tartalmaz recepteket, ezt 5.000 példányban
készíttettük el, amit a két ünnep között a képviselők juttatnak majd
el minden érintett lakoshoz. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.22./
|
Vay Miklós Református Szakképző
Iskola ajándéka |
|
|
|

Téglás Zsolt |
|
A karácsony
közeledtével, a kis Jézus megszületésére emlékezve, jobban figyelünk
szeretteinkre és akik fontosak számunkra. Idén első alkalommal a Vay
Miklós Református Szakképző Iskola fazekas inasai ajándék
kerámiacsengővel lepték meg a Sárospataki Református Kollégium
Általános Iskolájának elsőseit - számolt be Téglás Zsolt
igazgató...
A köszöntőjükben hangsúlyozták, hogy az ünnep hangulatában nem a
drága ajándék a fontos, hanem, hogy odafigyeljünk szeretteinkre. A
kis csengőket saját kezűleg készítették és mint egy nagy családban
szokás ezzel a meglepetéssel kívántak a Vay-s diákok áldott
karácsonyt nagy testvérként a kis testvéreiknek. Az ajándékozást az
elsősök bensőséges karácsonyi műsora követte.
|
|
|
További fotók >>>
Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolája
/2012.12.22./
|
Fokozott ellenőrzések az ünnepek
környékén |
|
Az év végi
ünnepekkel kapcsolatosan fokozott ellenőrzésben vesz részt
a Sárospataki Rendőrkapitányság közrendvédelmi, valamint közlekedési
és bűnügyi állománya – kaptuk a tájékoztatást Jenei János
rendőr alezredes, közrendvédelmi osztályvezetőtől…
|
|
|
|

Jenei János |
|
A Sárospataki
Rendőrkapitányság vezetője a jelentősen megnövekedett belvárosi
forgalomra való tekintettel, a közterületek és nyilvános helyek,
valamint a közönség számára megnyitott magánterületek közbiztonsága
érdekében fokozott ellenőrzések megtartását rendelte el.
A fokozott ellenőrzés célja a fenti helyeken elkövetett
bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása, ill. a
karácsonyi és az év végi bevásárló és turistaforgalommal összefüggő
jogsértések megelőzése, az állampolgárok biztonságérzékének
javítása, a közterület rendjének erősítése, az ünnepi bevásárlást
végzők biztonságérzetének javítása, az ünnepek idején nagyobb
számban megjelenő jogsértő cselekmények, lopások, rablások
visszaszorítása, valamint a közlekedési fegyelem javítása.
A fokozott ellenőrzést a Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi
területen hajtjuk végre, a közterületeken, közutakon, mindenki
számára nyitva álló nagyobb bevásárló centrumok, vendéglátóhelyek,
éjszakai szórakozóhelyek, nyilvános helyek, MÁV, Volán pályaudvarok,
erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a piac környékén,
amelybe bevontuk a társhatóságok képviselőit, a társadalmi
szervezeteket, polgárőrszervezeteket, közterület felügyelőket,
természetvédő és mező jogszolgáltató, valamint egyéb érintett
szervezeteket. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.21./
|
|
A II. Rákóczi
Ferenc Általános Iskolában két tanuló látássérült (gyengelátó),
sajátos nevelési igényű. Integrált oktatásban vesznek részt. Az
Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthona
képviseletében 3 gyógypedagógus látogatta meg iskolánkat - számolt
be Szegedi Istvánné igazgatónő...
|
|
|
|

Szegedi Istvánné |
|
A cél az volt, hogy az
integrációs tanácsadó gyógypedagógusok hospitálás és beszélgetés
során szerzett tapasztalatok alapján egyénre szóló javaslatokat
tegyenek a gyermekek mindennapi problémájának elkerülésére,
speciális eszközökre, módszerekre, követelményekre vonatkozóan.
Mivel az egyik tanuló alsósból felsős lett, ezért nagyon fontos
volt, hogy az új követelmények, ismeretek tisztázásra kerüljenek.
Ennek során természetismeret órát látogattak meg a kollégák, majd
Lívia osztálytársainak mutatták meg, hogy mi is az a gyengén látás,
mit is láthat osztálytársuk. Felpróbálhattak speciális szemüvegeket,
érdekes feladatokban, játékokban volt részük.
Hasonló szimulációs gyakorlaton vehettek részt az osztályt tanító
nevelők, ahol megtapasztalhatták a gyengén látást és az ebből eredő
hátrányokat.
A napot egyéni konzultáció zárta, ahol mindkét tanulóra vonatkozóan
egyéni javaslatokat, módszereket kaptunk, olyan módszereket
ismerhettünk meg, amivel segíthetjük őket a mindennapi életben. |
|
|
További fotók>>>
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.12.21./
|
Az utóbbi évek legaktívabb
közmeghallgatására került sor |
|
Törvényi
kötelezettségünknek tettünk eleget, amikor az év végi rendes
közmeghallgatás időpontját kitűztük és azt megtartottuk. Ezt
most már hagyományosan, mindig az utolsó képviselőtestületi ülés
után és közvetlenül a Jó tanuló, jó sportoló díj átadás előtt
szoktuk megtartani az Újbástya Rendezvénycentrumban – számolt be a
legutóbbi közmeghallgatáson történtekről Aros János
polgármester…
|
|
|
|

Aros János |
|
Idén az utóbbi évek
legaktívabb közmeghallgatására került sor, ezt bátran mondhatom,
hiszen elég sokan jelentek meg, részben köszönetet nyilvánítottak,
részben pedig megpróbálták az adott terület problémáira felhívni a
figyelmet. Egy nagyon konstruktív, jó szándékú közmeghallgatás
zajlott.
A problémakörökkel kapcsolatban az azonnali intézkedéseket
megtettem. Többen felvetették, hogy a belváros átalakítása miatt A
Művelődés Háza előtti burkolatcsere, ill. az azzal szembeni
Tanítóképző egybenyitása miatt a forgalom elterelésére az eddig
közepesen használt utak most nagyobb megterhelést kaptak. Itt egy
bejárást fogunk kezdeményezni, ahhoz szükség, hogy megtiltsuk, vagy
korlátozzuk a megállást. Tehát azt szeretnénk, hogyha a lakosok
mindenféle tekintetben csak örülni tudnának ennek a városi főtérnek
a kialakítása kapcsán.
Szinte minden közmeghallgatáson, vagy minden lakossági fórumon
előtérbe szokott kerülni a szemétszállítási díjak túlzott terhe az
itteni lakosokra. Ezzel kapcsolatban is érkezett kérés, valamint,
hogy a szemétszállító edények tisztántartása érdekében milyen
lépéseket kívánunk, vagy tudunk megtenni.
Összességében tehát pozitívnak értékel a közmeghallgatást, köszönöm
az ilyen aktív részvételt és köszönöm azokat a segítő szándékú
javaslatokat-tanácsokat, amelyek elhangzottak a közmeghallgatáson és
bátorítok mindenkit a részvételre. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.21./
|
|
Minden gyermek
nagyon várja már a Karácsonyt az óvodában, és a családban
egyaránt. Dalokkal, versekkel és nagy várakozással készülnek a
szeretet és az ajándékozás ünnepére. Sokan már előre lerajzolják a
várva-várt karácsonyfát, és az áhított ajándékokat, melyeket kapni
szeretnének - nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes, a
Carolina Óvoda és Bölcsőde intézmény vezetője...
|
|
|
|

Lendvainé Szendrei Ágnes |
|
Az óvodában a
karácsonyi ünnepségünk 2012. december14-én, pénteken délelőtt az
aulában felállított gyönyörű karácsonyfa körül zajlott. A hatalmas
fenyőt egy szülő ajánlotta fel az intézmény számára. Ezt az
adakozást és figyelmességet nagyon köszönjük! A fát egyszerű
szalmadíszekkel és fényes piros almával díszítettük fel, amely
csodálatos lett. A varázslatos ünnepség keretében körbe állva
csodáltuk, és karácsonyi dalokkal, versekkel köszöntöttük.
A fa alatt minden óvodai és bölcsődei csoport megtalálta a saját
ajándékait, amelyekben természetesen sok-sok játék volt. A
meglepetések sorát gazdagította a Sárospataki Kiwanis Női Club
és a Zemplén Férfi Kiwanis Club adománya is. A szervezettől a gyermekek szánkókat kaptak, amelyeket
reméljük, hogy a tél folyamán lesz alkalmuk használni.
Kiegészítésként még narancsot is hoztak, mely szintén bekerült a fa
alá. Mindezeket az adományokat Szajkóné Király Erzsébet, a
klub elnöke adta át ünnepségünk keretében.
Valamennyi óvodás és bölcsődés gyermek nevében köszönjük
figyelmességüket és nagylelkűségüket! Kívánunk Nekik, és az
intézményünk valamennyi támogatójának, valamint Sárospatak Város
Honlap olvasóinak és szerkesztőinek áldott, békés, szép karácsonyt
és eredményes új esztendőt! /lásd. Lovas Bianka / |

Szajkóné Király Erzsébet |
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.20./
|
Elindult a piac felújítása |
|
Lezárult a
közbeszerzési eljárás, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen
már eredményt is tudtunk hirdetni a belváros rehabilitációs
pályázatával kapcsolatban, ami A Művelődés Háza és a Tanítóképző
előtti udvar összenyitásából és a piac felújításából áll –
számol be Aros János polgármester egy elkezdődő újabb
fejlesztésről…
|
|
|
|

Aros János |
|
A munkaterületet
január első hetében adjuk át a kivitelezőnek. Ehhez viszont az kell,
hogy megtisztítsuk a területet, ezért kezdődött el a régi piac
épületének és pavilonjainak a bontása, ahol a Kommunális Szervezet
szakemberei végzik ezeket a munkákat. Tehát el fogják bontani a
pavilont és az asztalokat és az aszfaltot is fel fogják szedni. Ami
hasznosítható, azt a Kommunális Szervezet fogja használni. Tehát
azok a kérésekre, amik eljutottak hozzám, hogy ki és milyen
feltétellel szeretne hozzájutni ehhez a pavilonhoz, vagy
palatetőhöz, nincs lehetőség, mert ezt a csarnokot a Kommunális
Szervezet udvarán fogják felépíteni és az aprítékoló gép által
előkészített anyagot valamint az aprítékot fogják ott szárítani,
hogy a téli szezonban ezzel fűthessenek a Kommunális Szervezetnél.
Tehát, ha minden jól megy, akkor január első hetében átadjuk a
munkaterületet, és nyár közepére elkészül az új piac. Addig a
piacosok felköltöznek a régi ruhapiac területére, hiszen a Madách
utcának a felújítása január első hetében szintén elkezdődik.
Az ezzel járó kellemetlenségekért elnézést kérek a pataki lakosoktól
és az árusoktól, viszont annak tudtában tesszük ezt, hogy a
következő ősztől már egy megújult, zárt piac területén fogadhatják
az árusok a vásárlókat. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.20./
|
Karácsonyi ünnep a görög katolikus
óvodában |
|
Az Örömhírvétel
Görög katolikus Óvodában az ünnepi készülődés jegyében teltek az
elmúlt hét napjai. Az egész épületet ünneplőbe öltöztettük, hogy
készen álljon a betlehemi kis Jézus érkezésére. Meghitt karácsonyi
zene szólt, miközben a gyerekek verseket mondogattak, és
énekelgettek. A csoportokat pedig a frissen sütött mézes sütemény
illata töltötte be. – mondta Baloghné Pintér Katalin
óvodavezető...
|
|
|
|

Baloghné Pintér Katalin

Szajkóné Király Erzsébet |
|
Óvodánkban 2012.
december 15-én tartottuk a karácsonyi ünnepséget. Az “Angyalok”
előző este titokban meghozták a karácsonyfát, és az ajándékokat. A
gyermekek Jézus Krisztus születése történetének megismerésével
készültek erre a szép ünnepre.
Szívből énekelték mi történt azokban a napokban Betlehem városában.
Az örömteli várakozás és izgalom teljesen magával ragadta őket. A
szép karácsonyfa, az ünnepi fények,olyan meglepetéssel hatottak
rájuk, hogy meghatározó élménnyé tette számukra a kis Jézus
születését.
A karácsonyfa tövében a gyermekek kedves imái, versei a köszönetről,
a háláról szóltak, és arról a boldogságról, ami kis szívüket átjárta
ezen az ünnepi délelőttön. Meghatottan nézték a fa csillogó fényeit
és az alatta elhelyezett sok- sok ajándékot, köztük a Sárospataki Kiwanis Női Club
és a Zemplén Férfi Kiwanis Club felajánlását, egy trambulint is,
melyet Szajkóné Király Erzsébet adott át a kis óvodásoknak.
Ezúton is szeretném megköszönni, hogy gondoltak ránk, és örömet
szereztek gyermekeinknek. Ugyancsak megköszönöm minden kedves
szülőnek a felajánlásukat és támogatásukat.
Az Örömhírvétel Óvoda valamennyi dolgozója nevében kívánok
mindenkinek a betlehemi kis Jézus szeretetével gazdagon megáldott,
boldog karácsonyi ünnepeket, és egészségben, szeretetben,
megértésben teljes új esztendőt!
Karácsonyi jókívánságaink mellé fűzök egy kis fohászt, hogy így
éljük meg Jézus születését:
„A pásztorok lábát add nekem, hogy hozzád siethessek sebesen!
A napkeleti bölcsek kezét, hogy szívem kincseit letegyem eléd!
Angyaloknak hangját, hogy mindenkinek örömhírt és békességet vigyek!
Jézus Krisztus megszületett!” |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.20./
|
|
A Vidékfejlesztési
Minisztérium támogatásával jelent meg december 15-én a Zöld könyv
– Hasznos tanácsok, jó gyakorlatok a környezeti neveléshez című
színes, átfogó munka, melynek egyik társszerkesztője iskolánk
természetismeret iránt elkötelezett dolgozója, Sóstói András
- számolt be Kis Márta tagintézmény-vezető...
|
|
|
|

Sóstói András |
|
Az Erdélyi János
Általános Iskola és Kollégium 2010-ben elnyerte az ÖKO-Iskola címet,
hiszen folyamatosan Tanösvénytúrát, erdei iskolát szervez, a
környezettudatos nevelést tananyagaiba közvetlenül és közvetve
beépíti. Ennek a munkának is remek koordinálója, egyben a környezeti
nevelés team vezetője Sóstói András kollegánk, aki Budapesten, a
Mezőgazdasági Könyvtárba kapott meghívást, a Zöld könyv egyik
szerzőjeként. Itt a könyv bemutatása és dedikálás után alkalma nyílt
néhány perces prezentációs anyagban bemutatni, hogyan alkalmazza a
gyakorlatban intézményünk a könyvben leírtakat.
Sóstói András A sajátos nevelési igényű tanulókra figyelő iskolai
környezeti nevelési program az iskolában című munkájában fogalmazza
meg az alapelveket, célokat, tevékenységeket évszakokra lebontva,
valamint A sajátos nevelési igényű gyerekekre figyelő iskola erdei
iskolai programja címmel az erdei iskola hasznosságát tárja az
olvasó elé, mely tartalmazza a program teljes ívét.
A könyv nagyon jól használható minden olyan oktatási intézmény
számára, ahol az oktató-nevelő munkában érvényesülnek a környezeti
nevelés, a fenntarthatóság pedagógiai elvei, vagy akár egy erdei
iskola megszervezéséhez is hasznos tanácsokkal szolgálhat.
Kedves András! Munkádat nagyra értékeljük, köszönjük kitartásodat és
odaadó természetszeretetedet, sikereidhez szívből gratulálunk! |
|
|
További fotók >>>
Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium
/2012.12.20./
|
Az adventi bolhapiacon voltak a
legtöbben |
|
Zsúfolásig megtelt a
Hild tér az adventi bolhapiacon. Karácsony előtt ez volt az
utolsó, így sokan jöttek ajándékokat beszerezni. Voltak bőven ruhák,
műszaki cikkek, plüssjátékok, ékszerek és mindenféle kisebb-nagyobb
ajándéktárgyak – adta meg a magyarázatot a nagy érdeklődésre
Arosné Czakó Rita szervező…
|
|
|
|

Arosné Czakó Rita |
|
Rekordot döntött az
árusok száma és a vevőkből sem volt hiány. Szerintem egyre jobb a
vásár. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan voltak, az árusok és a
vásárlók is. A standok nagy kínálata sokakat csalogatott, mindenki
megtalálhatta, amire szüksége volt, hiszen ami az egyiknek kacatnak,
az a másiknak kincs lehet. Mindenki mást keresett, de szerintem
azért jó ez a bolhapiac, mert mindenki megtalálja azt, amit
keresgél.
A múlt alkalommal nagyon párás-ködös idő volt, jobban fáztak az
emberek, de most, hogy jobb az idő, nagyobb a felhozatal, jobb az
árukínálat. A reggeli forgatag a délelőtt végére kissé visszaesett.
Előbb-utóbb azért mindenkin kifogott a hideg. Az árusok gyakran
egymást váltva kínálták portékáikat, hogy kicselezzék az időjárást.
Persze nem lehet mindenki elégedett. Akadt, aki arra panaszkodott,
hogy semmi sem elég olcsó az embereknek, márpedig nem lehet ingyen
adni a dolgokat.
A nagy felhozatalnak, és a jó áraknak köszönhetően idén is a ruhák
voltak a legkelendőbbek, azok közül is a vastagabbak, tél lévén.
A patakiak újabb sikeres bolhapiacot tudhatnak maguk mögött. Mára
már szinte hagyománya van az eseménynek, ahogy a visszajáró árusok
és vásárlók megismerik egymást, egyre jobb a vásár hangulata. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.19./
|
Fodor Zsófia a régióválogatottban |
|
|
|

Fedor Zsófia |
|
Miskolcon rendezték
meg a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs – Szatmár - Bereg
megyék legjobb kézilabda játékosaiból tartott válogatót. A 3
megyéből összesen 40 gyerek közül választották ki, azt a legjobb
16-ot, akik december 27-29. között Budapesten képviselhetik a
régiót - számolt be Sontra László testnevelő...
E csapatban kapott helyet Fodor Zsófia a II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola 7.a osztályos tanulója, aki jó teljesítményével
kiérdemelte ezt a megtisztelő lehetőséget. Köszönet illeti azokat,
akik lehetővé tették, hogy a felkészülése eredményes lehessen,
támogatták, segítették ebben.
Köszönet iskolájának és Csendes István edzőnek |
|
|
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.12.19./
|
Új jegyzője van Sárospataknak |
|
Mióta eddigi
jegyzőnket, dr.Komáromi Évát járási vezetői feladatokkal bízták meg,
a jegyzői feladatokat Dankóné Gál Terézia, a Jegyzői Iroda vezetője
látja el. A jegyzői állásra azonnal kiírták a pályázatot, ami az
első körben eredményes lett. A képviselő-testület a beérkező
pályázatokat értékelve dr.Vitányi Esztert bízta meg Sárospatak Város
jegyzői feladatainak ellátásával, amiről Aros János polgármester az
alábbi tájékoztatást adta…
|
|
|
|

dr. Vitányi Eszter |
|
Nagyjából egy fél
évvel ezelőtt örömmel tájékoztattam a sárospataki lakosokat, hogy a
kormányhivatal döntése értelmében Sárospatak is járási központ lett.
Ezzel kapcsolatban megkezdődtek az előkészítő munkálatok, aminek
hatására 2012. november végétől a város korábbi jegyzője, dr.
Komáromi Éva már a járási hivatal alkalmazásába került és járási
biztosi feladatokat látott el. Mihelyst ezt hivatalosan is
megtudtuk, azonnal intézkedtünk az üresen maradt jegyzői állás
betöltéséről, tehát pályázatot írtunk ki. A pályázat 9 pályázat
érkezett be, amelyek közül egy rendkívüli testületi ülés értékelése
alapján 5 jelöltet hívtunk be.
A 2012. december 14-én megtartott testületi ülésünkön 4 pályázó
jelent meg, őket személyesen zárt ülés keretében meghallgatta a
képviselő testület, majd kihirdette az eredményt, ami szerint
dr.Vitányi Esztert választotta meg egyhangúlag Sárospatak
Város Képviselő-testülete a jegyzői feladatok ellátására.
Dr.Vitányi Eszter korábban a Mikóházi Körjegyzőség jegyzője volt.
Január 1-től fogja a feladatát ellátni, bérezése a bértábla szerint
történik.
Dr.Vitányi Eszter pályázati anyagából kiderül, hogy fiatal kora
ellenére komoly tapasztalatokkal rendelkezik a közigazgatás
területén. A Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatalban kezdte, ahol
a Szociálpolitikai és Gyámügyi Osztály vezetője volt, majd gyámügyi
főelőadó. 2008-tól dolgozik Mikóházán, ahol rövid ideig aljegyző
volt, majd a Mikóházi Körjegyzőség körjegyzője, amihez Alsóregmec,
Felsőregmec és Vilyvitány települések is hozzá tartoznak.
Mikóháza közismerten nagy fejlődésen ment át az utóbbi években,
eredményeik között szerepel többek között a bor- és pálinkaturizmus
fejlesztése is. Sikeresen pályáztak a Mikóházi pincesor
fejlesztésére, ahol közösségi teret is kialakítottak.
Jegyzőasszony idegenforgalmi és pályázati tapasztalatai bizonyára
közrejátszottak abban, hogy annyi pályázó közül őt választották.
Tanulmányait Sátoraljaújhelyben végezte, ahol a Petőfi Sándor
Általános Iskolába, majd a Kossuth Lajos Gimnáziumba járt.
Diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és jogtudományi karán szerezte.
Férjezett, egy gyermekük van.
Sárospataki munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.19./
|
Egy tonna segély-élelmiszer gyűlt
össze |
|
Az elmúlt héten
angyalok szálltak át a város felett. A lakótelepi és a vasúti átjáró
melletti élelmiszer áruházakban, valamint templomainkban
tartósélelmiszer gyűjtést szerveztünk. A gyűjtés nagyon sikeres
volt, amiért Köszönet minden adakozónak - számolt be a sikeres
gyűjtésről Miklós atya…
|
|
|
|

Miklós atya |
|
Kimondani is jó, az
elmúlt héten 1 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze a Katolikus
Karitász Miskolci Exarhátus helyi karitász csoportjának aktivistái.
Köszönjük az önkéntesek segítségét, a Szent Erzsébet Társaság
munkáját.
Krisztus Születik, Szeretet Születik, hogy meddig él bennünk csak
rajtunk múlik.
A csomagokat az Erdélyi János Általános Iskola tanulóinak családjai,
a Görög katolikus óvoda, a Rózsa fűzér társulat nyugdíjasai, a Szent
Erzsébet Társaság támogatottjai, a gyűjtés alatt feliratkozottak és
Egyházközségünk nagycsaládosai és rászorultjai kapják. A csomagok
száma 200 db, amit a jövő héten fogunk kiszállítani.
Az adakozók közül Képes Bibliát nyertek:
Juhász József - Vajdácska
Botos Jánosné -Makkoshotyka
Takács Anita - Sárospatak
A bonusz ajándék egy hathetes puli kutya volt, amit Laczkó
Ferenc nyert Sárospatakról. Mindenkinek köszönet mindenért, amit a
nemes ügy érdekében tett. Most már tudjuk, sok jó ember lakik együtt
velünk, mert jót tenni jó!
Áldott szent karácsonyt mindenkinek! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.18./
|
1000 ajándékcsomagot osztanak ki
Sárospatakon |
|
|
|

Aros János |
|
Advent utolsó hetébe
érkeztünk, közeledik karácsony. Ebből az alkalomból szeretném most
bejelenteni, hogy ezer, leginkább rászoruló sárospataki lakosnak
egy-egy ajándékcsomagot állítottunk össze, amely tartós
élelmiszerekből áll - jelentette be a sok családnak örömet okozó
ajándékozást Aros János polgármester…
Önkormányzatunk nem áll kiemelkedően jó gazdasági helyzetben, ennek
ellenére néhány szakfeladaton megtakarítás látszik, s ennek a
terhére döntöttünk úgy, hogy ezer leginkább rászorulónak segítünk
ezzel a kis ajándékkal.
Az ajándékcsomagok a Gondozási Központ által nyilvántartott névsor
alapján kerülnek majd kiosztásra a valóban rászorulók között. A
Gondozási Központ 19-én, szerdán kezdi meg kiértesíteni az
érintetteket és osztani ezeket a csomagokat, amiket a
személyigazolvány, vagy a nyugdíjszelvény bemutatásával tudnak
átvenni.
Ezzel kívánunk kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt
az érintetteknek. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.18./
|
„ Ép testben ,ép lélek” - A
Sárospataki Református Kollégium orvostanárai |
|
A Sárospataki Irodalmi
Olvasókör novemberi összejövetelén „Ép testben,ép lélek,” a
sárospataki Református Kollégium orvostanárai című különleges
előadás részesei voltunk. A Körünkben is közkedvelt Pocsainé dr.
Eperjesi Eszter lelkész, etnográfustól megtudhattuk,hogy a 15.
századi pataki plébániai iskola híres tanára Kisvárdai János
is fontosnak tartotta a természettudományos ismeretek átadását, és a
kiváló tanítványa. Szalkay László fennmaradt iskolai füzetében, az
un. Szalkay Kódex-ben a gyógyfüvek, orvosságok és a különböző
gyógymódok is fellelhetők - számolt be Halász Magdolna Köri
elnök...
|
|
|
|

Pocsainé dr. Eperjesi Eszter

Halász Magdolna |
|
A 1531-ben alapított
Sárospataki Református Kollégiumban a tantárgyak között a
természettudományok ismerete is szerepelt. Az első orvostanár Balasaréti
Vitus János, Dombegyházán született, és a tehetséges ifjú Gyula,
Erdőd,Nagyvárad után a pataki Kollégiumba került. A wittenbergi
peregrinációban a teológia és a filozófia magiszteri fokozata
elnyerése mellett, orvosi tanulmányokat is folytatott. Ezután a
páduai és a bolognai egyetem következett. Páduában tanulmányozhatta
Vesalius híres anatómiai atlaszát, kapcsolatba került Leonard Fuchs,
híres botanikussal, Konrad Gessner, nagytekintélyű
természettudóssal. Perényi Gábor,pataki főúr hazahívta, és a
Kollégium professzoraként, a vár udvari orvosaként tevékenykedett,
pestisjárvány áldozata lett.
1671-ben a Kollégium bujdosásra kényszerült. A 18.század elején a
vallási és egyéb problémák rendezése után, a nagyhírű iskola újból a
régi helyén működhetett. Az orvostanár ekkor Szathmáry Paksi Pál
volt, aki pataki diákként, Franekkerben szerzett orvosdoktori
oklevelet. A pataki Kollégiumban a humán tárgyak bölcsészet, görög
nyelv mellett fizikát, matematikát, elsőként
algebrát,természetrajzot és füvészetet tanított. Az orvosságok
összetételét is rendszeresen tanulmányozta. A doktori disszertációja
és a tudományos munkái a Nagykönyvtárban fellelhetők.
1791-ben a Kollégiumban Tóthpápay Mihály személyében alkalmaztak
elsőként orvostanárt, iskolaorvost,aki nevelési felügyelőként is
tevékenykedett. 1789-ben Pozsonyban adták ki „A keresztségnek orvosi
szemekkel való megvizsgálása c. kötetét. Ő írta meg a Kollégium első
orvosi jelentését,amelyben 19 fertőzéses betegségről és 18 sebészi
ellátásról számolt be. 1796-tól tantárgyként tanították az
egészségtant. A Kollégiumnak ekkor már Kórházalapítványa is volt.
1834-ben Soltész Jánost nevezték ki a Kollégium orvosának, aki az
első iskolai kórház megálmodója. Terve csak 1852-ben valósulhatott
meg Patakon. A tudományos kutatómunkája a Népszerű orvostan, Orvosi
értekezés a hideg vízről, Egészségtan az elemi iskolák részére, stb.
is példaértékű. A nyugdíjba vonulása után Vissre költözött. Soltész
Jánostól származik első Magyar Orvosi Kamara létrehozása ötlete.
Ezután Lengyel Endre, volt pataki diákot választották meg, aki Pesten
szerzett orvosi diplomát. A kutatási területe belgyógyászat és
törvényszéki orvostan. A Kollégium Nagykönyvtárában kéziratban
tanulmányozható az Orvosi Poliglott Szótára és az Orvosi Történelme.
1869-ben Raisz Gedeonnal együtt létrehozták a Zemplén megyei
Orvos- Gyógyszerész Egyesületet.
A nyugdíjba vonulása után Raisz Gedeont nevezték ki az iskola
orvosának. Egyik fontos tanulmánya: Közegészségügyi teendők az
iskolák körül. 1864-ben a váltólázas megbetegedéses járvány miatt, a
beteg tanulók étkezése,ápolása biztosítása érdekében létrehozták az
Ifjúsági Betegsegélyező Egyletet, és adományokat fogadtak
el,jótékonysági összejöveteleket szerveztek.
1873-ban Kókai Kun Zoltánt nevezték ki iskolaorvosnak, aki Miskolcon
született, Bécsben,Pesten és Németországban folytatta orvosi
tanulmányait. A pataki Kollégiumban az orvosi munkája mellett
közegészségtant és törvényszéki orvostant is tanított. Példaértékű
munkálkodása az iskolai Kórház fejlesztése, korszerűsítése volt. A
kórház 1878-ban 18 ágyas, 1929-ben már 28 beteget tudtak korszerű
körülmények között. elhelyezni. Kókai Kun Zoltán fontosabb orvosi
munkái Értekezés a fülbetegeknél alkalmazott gyógymódról, A gégetükrészet, A tuberkolózis elleni védekezésről, Törvényszéki
orvostan.
1932-ben a Betegsegélyző Egylet a Főiskola gondozásába került. Az új
iskolaorvosnak Jakó Jánost nevezték ki,aki Gyuláról került Patakra.
A Kollégium 1937-ben a Kazinczy-utcában az un. Debreceni- féle
házban négy kórteremmel,váróval,rendelővel felszerelt kórházat
működtetett. Az épületben gyógyszertár is volt,az ápolónő részére
pedig különlakást rendeztek be. 1938-ban a kórház szomszédságában
felépült a járványkórház is,mindkét intézmény a diákok egészségügyét
szolgálta. 1952-ben az intézmény államosításával az iskolaorvosi
állás és a kórház is megszűnt. Jakó János továbbra is Sárospatakon
maradt, és körzeti orvosként tevékenykedett.
A városunkban több évtizedekig tevékenykedő Minnay Lajos,
sárospataki orvos hagyatéka a Kollégium Múzeumába került, amely
páratlan orvostörténeti értéket képvisel.
Az igen érdekes előadás személtetésére korabeli fotókat is láthattunk. A Sárospataki Kollégium Múzeuma „Ép testben ép lélek”
címmel reprezentatív kiállítást rendezett, ahol az iskola
orvostanárainak tudományos munkáit, és páratlan orvostörténeti
dokumentumokat lehet megtekinteni.
Nagy tisztelettel és hálásan köszönjük Pocsainé dr. Eperjesi Eszter
tudományos alapossággal összeállított, rendkívül értékes előadását.
A sokszínű munkájához további sikert és elismerést kívánunk. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.18./
|
Miről tárgyalt a Testület? |
|
December 14-én került
sor az év utolsó rendes testületi ülésére, amelyen igen
komoly napirendi pontokat is tárgyaltunk. Talán a legfontosabb – ami
miatt zárt üléssel kezdtünk – a jegyzői pályázatok elbírálása volt,
kezdte összefoglalóját a képviselő-testületi ülésről Sikora
Attila alpolgármester…
|
|
|
|

Sikora Attila |
|
Kiírásunkra 9 pályázat
érkezett, amelyek alapján 5 pályázót hívtunk be személyes
meghallgatásra, de csak négyen érkeztek meg, egyikük jelezte, hogy a
nagy távolság miatt nem tud eljönni. A személyes meghallgatás után
úgy döntött a képviselő testület, hogy dr. Vitányi Eszter lesz
Sárospatak város jegyzője 2013. január 1-től. Ő jelenleg a Mikóházi
Körjegyzőség vezetője. Ő volt az, aki a képviselő-testület
gyakorlatilag egyhangú bizalmát elnyerte, így az Ő pályázatát
fogadtuk el, s örömmel jelenthetem, hogy január 1-től ismét lesz
jegyzője Sárospataknak.
A Jó tanuló – jó sportoló díjak átadására is sor került,
amelyeket, hagyományosan ilyenkor, az év utolsó képviselő-testületi
ülésén adunk át. Mint általában, most is 4 tanulót díjaztunk, akik
név szerint:
Géczi Fruzsina,
Kardosi Karina,
Juszku Viktor és
Pásztor Tamás.
Ezután több olyan napirendi pontunk is volt, ami a ZHK-val
foglalkozott, a 2012-es évi tevékenységük beszámolójáról, valamint
egy új pályázatban való részvételükről volt szó. Ezeket a
testületünk megtárgyalta, elég komoly kérdéseket tettünk fel a jelen
lévő szakembereknek, majd elfogadtuk a beszámolót.
Az ilyenkor szokásos áremelések most is sorra kerültek, bár nem
egyöntetűen, mert pl. amíg a szippantott szennyvíz szolgáltatás ára
az inflációval megegyező 5%-kal nő, addig a kéményseprő-ipari
szolgáltatások ára nem változik, a 2012-es szinten marad.
Döntöttünk a Sárospatak Újság felelős szerkesztői megbízásáról,
hiszen ez most, december 31-én lejár, amit újabb 1 évvel
meghosszabbítottunk a jelenlegi szerkesztőséggel.
A továbbiakban zárt ülésben döntöttünk a januárban átadandó Ködöböcz
díjról, amit a Magyar Kultúra Napján szoktunk átadni. Ez egy
elismerés, amit a város oktatási és kulturális életében nyújtott
magas teljesítményeket jutalmazzuk. Ezt csak januárban hozzuk
nyilvánosságra. |
|
|
További fotók>>>
További fotók>>>
Eredményeik>>>
Törő Gábor
/2012.12.17./
|
„Minden szépet és jót, amit Isten
dicsőségére teszünk, visszahat ránk!” |
|
Sárospatakra
látogatott 2012. advent harmadik vasárnapján Dr. Ternyák Csaba
egri érsek. Látogatásának oka a sárospataki bazilikába
adományozott új ambó és oltár megszentelése, illetve a
sárospataki Szent Erzsébet Ház elvégzett felújítási munkáinak
megáldása...
|
|
|
|

Dr. Ternyák Csaba |
|
A szentelési
szertartást megelőzően homíliájában kihangsúlyozta – a Magyar
Katolikus Egyház által kiadott Katekizmusban megfogalmazottak
szerint – az ambó és az oltár szerepét. Az ambó az a hely, ahol a
pap Isten evangéliumát hirdeti, aktualizálja a mai ember számára,
hiszen Krisztus ma is jelen van közöttünk. Az oltár pedig áldozati
hely és az Úr asztala is egyben. A pap – aki magát Krisztust
jeleníti meg – minden szentmisében áldozatot mutat be, saját magát
adja áldozatul Krisztus. Ez a mi hitünk, ezt valljuk mikor az
áldozatot magunkhoz vesszük.
A szentmise befejeztével érsek úr a hívek sokaságával együtt
meglátogatta a Szent Erzsébet Házat. Áldását adta a házra és
dolgozóira, majd megszentelte azt. Kuklay Antal és Dr. Szabó Irén az
intézmény vezetői megköszönték látogatását és tárlatvezetéssel
körbevezették a ház megújult terein. Nagy érdeklődéssel és
elismeréssel tekintette meg a könyvtárat, kiállítótermeket,
előadótermet, a feltárások során megtalált kövekből kialakított
kőtárat és a megújult kertet is.
A látogatásakor hangsúlyozta, hogy: „Minden szépet és jót, amit
Isten dicsőségére teszünk, visszahat ránk!”. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.17./
|
Sakk megyei I. osztályú bajnokság 3.
fordulója |
|
|
|

Tóth Tamás |
|
December 16-án az
Árpád Vezér Gimnáziumba látogatott az elmúlt szezon bronzérmese,
Kazincbarcika csapata. Végig kiegyenlített partikat láthattak
a jelenlévők, a végeredmény akár fordított is lehetett volna, nem
sokon múlott, hogy meglepetést szerezve legyőzzük esélyesebb
ellenfelünket - számolt be Tóth Tamás sakkozó...
Több döntetlenre adott játszmában is voltak győzelmi esélyeink.
Igyekszünk kiköszörülni a csorbát, január 13-án Tiszaújváros ellen.
ÁVG DSE Sárospatak – Kazincbarcika 5,5 – 6,5
Győztek:Kovács Tamás, Isépy József,
Döntetlen:Balogh László, Tóth Tamás, Simai Gábor, Zurkó Csaba, Nagy
Zsolt, Szuetta Mihály, Balogh Lilla. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.17./
|
Biztonsági intézkedés Sárospatakon |
|
|
|

|
|
A Rendőrség kiemelt
figyelmet fordít a hideg, fagyos időszakban az esetlegesen
veszélyhelyzetbe sodródott emberek megmentésére.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében legutóbb Sárospatakon kellett
biztonsági intézkedést alkalmazni egy 83 éves nő érdekében...
A Sárospataki Rendőrkapitányság ügyeletére 2012. december 16-án a
hajnali órákban érkezett lakossági bejelentés szerint egy férfi
fekszik az egyik helyi patak partján. A helyszínre kiérkező járőrök
egy 32 éves helybéli férfit találtak a helyszínen, aki ittassága
miatt láthatóan nem tudott gondoskodni magáról. S, mivel fennállt a
kihűlés veszélye, ezért a rendőrök haza szállították, ahol
hozzátartozói gondoskodtak róla.
Óvó intelem!
A rendőrség óvó intelemként arra hívja fel a figyelmet, hogy a
hidegebb, téli időjárás során fordítsunk nagyobb gondot azon
embertársainkra, akik az utcán élik mindennapjaikat, sőt éjszakáikat
is ott töltik. Lehetőségeink szerint segítsünk azoknak is „túlélni”
a hideg időszakokat, akik szociális, vagy más egyéb személyi
körülményeik miatt ezen a téren veszélyeztetettek. A rendőrség kéri
a polgárok segítségét, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés
veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék a rendőrséget az
ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon! |
|
|
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2012.12.17./
|
Egy meseillusztrátor kiállítása |
|
A Fellegajtó nyitogató
címet kapta Halász-Géczi Ágnes első önálló kiállítása. A
grafikus-pedagógus munkáit eddig mesekönyvekben lehetett látni. Ezen
azonban változtatni szeretett volna A Művelődés Háza és Könyvtára,
ezért kérték fel a művészt néhány rajz összeválogatására, amiket
bemutathatnak egy tárlaton. A kiállítást feLugossy László
festőművész a következő szavakkal nyitotta meg…
|
|
|
|

Halász-Géczi Ágnes

feLugossy László |
|
„A felnőtt
visszacsöppenhet a gyermekkorába és egy kicsit elgondolkozhat azon,
hogy milyen meséken nőtt fel, azoknak milyen rajzai, grafikai munkái
voltak, s mennyire hatottak azok rá. Ági képein nagyon eleven és élő
figurák vannak, bár festve vannak, de Ági megtölti ezeket élettel és
olyan karaktereket ábrázol, amilyenekre a mesének a története
inspirálja…”
Az illusztrátor munkája nagy felelősséggel jár, hiszen alakítja a
gyerekek fantáziáját, befolyásolja látásmódjukat. Ezt
Halász-Géczi Ágnes még inkább átérzi azóta, hogy megszületett a
kisfia. A gyermekek világa még közelebb került hozzá szülőként,
elmondása szerint kellően odafigyelve, rengeteget lehet tanulnia
kisbabáktól…
Ez egy gyermeki világ, ami mindenkiben él, csak hát felnőttként,
ahogy az ajánlóban írtam, elfelejtjük ezeket a dolgokat, vagy már
szégyelljük, más komolyabb dolgokkal vagyunk elfoglalva, miközben
nagyon fontos lenne, hogy ezt a gyermeki őszinteséget és nyíltságot,
amiket ők tanúsítanak és a gyerekrajzokban látnak, ezt megtartsuk
magunkban, és én is úgy éreztem, hogy meg kell ezt a gyermeki
mivoltomat őrizzem magamban a gyerekrajzokon keresztül.
A népdalban megénekelt fellegajtó az égi és a földi világok közötti
átjárást segítő varázskapu. Nem mindenki tudja kinyitni, de valakik
igyekeznek nyitogatni. Aki jól keresi, megtalálhatja a varázskaput
és hozzá az elrejtett kulcsot. Ehhez nyújt segítséget Halász Géczi
Ágnes kiállítása, amit január 20-ig lehet megtekinteni A Művelődés
Háza emeletén.
Halász-Géczy Ágnest sokan ismerhetik Sárospatakon, hiszen az Árvay
József Gyakorló Általános Iskolában kezdte tanulmányait, és a
várostól csak a további tanulmányai idején volt távol, 4 évig
Miskolcon, ahol középiskolába járt, s ahol alkalmazott grafikát
tanult, majd Nyíregyházán, ahol főiskolai szinten folytatta
tanulmányait rajz- és vizuális kommunikáció tanári szakon.
Egy év budapesti munka után haza húzta a szíve, azóta itthon minden
munkát elvállal, ami a neveléssel, vagy a festett képekkel
összefügg. Így az utóbbi hat évben dolgozott az Art-Értnél, az
Erdélyi iskolában, az ÁVG kollégiumában, a Vay-ban, az Újbástyában,
a COGITO Művészeti Iskolában, majd a Szent Erzsébet Házban, ahol
tárlatvezető.
Kívánjuk, hogy találja meg boldogulását szülőföldjén, és a családi
örömök mellett továbbra is érezze az alkotás örömét is! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.16./
|
FOR YOU 2 Kft. KUPA - IV. SÁROSPATAKI
Teremlabdarúgó Torna |
|
Immáron a negyedik
felnőtt teremlabdarúgó torna kerül megrendezésre 2012. december
28-29-30-án és 2013. január 4-5-6-án Sárospatakon. Eddig mind a
három rendezvény sikeresnek mondható, hiszen nagyon sok csapat
nevezett, így – a szervezők úgy érzik – hogy sikerült visszaállítani
a pataki teremfoci hírnevét. Ennek apropóján kerül megrendezésre a
2012-2013-as év első sporteseménye, amelynek a neve: FOR YOU 2 Kft.
KUPA - IV. SÁROSPATAKI Teremlabdarúgó Torna - hívja fel az
érdeklődők figyelmét Belicza János szervező...
|
|
|
|

Hegyi Tibor |
|
Sárospatak Város
Önkormányzata mellett, a FOR YOU 2 Kft. lesz a névadó főszponzora a
rendezvénynek, melyre rekord létszámú nevezés érkezhet. Belicza
János és Tóth István főszervezők elmondták, hogy 32 (!) csapat
jelentkezését várják, amelyből a selejtező napokon (dec. 28-29-30.
és jan. 4-5.) 8 x 4 –es csoportok lesznek kialakítva. Majd a döntő
napján (jan. 6.) 16 csapat játszik egyenes kieséses rendszerben.
Idén is remek hangulatú találkozókra van kilátás, hiszen két héttel
a verseny meghirdetése után már 28 csapat jelentkezett.
Íme a névsor: Evinor Bt - Euronics Sárospatak J Orosz Pálinkafőzde J
Paksi Baráti Kör J Sárospataki TC J Legendás Kresszpark Rangers –
Cigánd J For You 2 Kft. - Sárospatak J Koharik Fc J Békéscsaba
Friends J Légiósok J Refi DSE J Salvador J Nagyrozvágy J Újpest
Edzői Team J Liverpóló – Cigánd J Soccer Team – Sárospatak J
Csontdarálók – Sárospatak J DVTK UP – Miskolc J Szerencs JBAZ Jv.
Válogatott J Kenézlő J Haverok FC J 4-4-2 Vendéglő – Kisvárda J NUNO
Baráti Köre J Viszokai Gumiszerviz – Nagykálló J Tom Tailor J Tokaj
FC J Mackótestvérek – Debrecen J Bunker FC – Budapest J Unilift 2000
Kft. – Miskolc J Heroes – Vésztő J Huszár Gál DSE – Debrecen J Club
SCC Debrecen J Tiszavirág Kisvendéglő - Miskolc J FILO - Monbebe J
Nagykapos C.
Mint – Hegyi Tibortól a verseny fő támogatójától megtudtuk –
az eseményt az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnokában rendezik meg,
ahol a csapatok új sportburkolaton játszhatnak majd, ráadásul 5 x 2
–es kapukra. Kiegészítő programokkal is várják a szervezők a
kilátogató nézőket, hiszen lesz tombolasorsolás és mazsorett
bemutató is. A belépő 250 Ft. lesz, ami egyben egy tombola
szelvénynek
felel meg.
A sajtótájékoztatóval egybekötött sorsolás 2012. december 21-én
(pénteken) lesz, 18 órától, a Polgármesteri Hivatal
dísztermében, melyre sok szeretettel látnak a szervezők minden
érdeklődőt. |

Belicza János |
|
Törő Gábor
/2012.12.16./
|
Szépíró verseny Hejőkeresztúron |
|
|
|

|
|
Sikeresen szerepeltek
a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai a 2012.
december 8-án Hejőkeresztúron megrendezett szépíró versenyen.
Dicséret illeti Galyas Amanda 2.b, Rézműves Evelin 2.b, Kiss Tamás
4.b, Tóth Luca Virág 6.c, Ferenc Dorina 7.a és Szólya Erik 8.c
osztályos tanulókat...
Galyas Amanda korcsoportjában első helyezést ért el és
bejutott a verseny országos döntőjébe.
További helyezettek:
3. hely: Ferenc Dorina
5. hely: Kiss Tamás
7. hely: Rézműves Evelin
Gratulálunk! |
|
|
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.12.16./
|
Szigorú gazdálkodás a Kommunális
Szervezetnél |
|
A Kommunális Szervezet
gazdálkodásáról szólva azt mondhatom el, hogy félévkor nem volt
könnyű helyzetben az intézmény, hiszen ekkorra igen jelentős, 15
millió Ft-ot meghaladó tartozásállományt halmozott fel - nyilatkozta
Béli Zoltán igazgató...
|
|
|
|

Béli Zoltán |
|
Az már az első hetek
után látszott, hogy a költségvetési keretek tartása igen nehéz lesz,
az előirányzatok teljesítése láthatóan meghaladta az időarányos
mutatókat különös tekintettel arra is, hogy a szervezet keretein
belül bonyolódó start munkaprogramokban egyetlen forint
üzemanyagköltség sem került tervezésre, így azt a saját
költségvetési előirányzatunkból kellett finanszírozni.
Az elsődleges feladat a folyamatok szabályozottságának,
átláthatóságának a megteremtése volt, hiszen csak ezáltal vált
kontrollálhatóvá a kiadások indokoltsága és a felmerülés
szükségessége.
Szeptember hónapban, a rendszeresen tartott vezetői értekezleten
jutottunk el oda, hogy -ahogy mondani szoktam - be kellett húzni a
kéziféket, s csak a nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen munkálatok
elvégzése kerülhetett engedélyezésre.
Az eltelt időszakban létszámleépítésre is sor került, de éppen a
szűkös üzemanyagkeret miatt megszüntetésre került a munkásszállítás
is, a dolgozók maguk mennek ki a munkaterületre, ezzel érzékelhetően
csökkent az ez irányú kiadásunk.
Elmondhatom, hogy az utolsó hónapokban szinte kézi vezérlésre
tértünk át, a legtöbb esetben személyesen engedélyeztem az üzemanyag
beszerzést, a szakfeladatonkénti kiadásokat egy héten belül akár
többször is ellenőriztem, egyes munkálatok tartalmát, ütemezését
módosítani volt szükséges, de fontos megemlítenem azt is, hogy a
gazdasági vezető is fokozottan bevonásra került a vezetői döntések
meghozatalába, aki szinte naprakész adatokkal látott el arról, hogy
a dologi kiadásaink hogyan állnak, milyen összegből gazdálkodhatunk
az év végéig.
A vezetői értekezletek állandó napirendi pontja volt ennek
értékelése, s úgy gondolom, hogy ennek eredménye, hogy kiadásainkat
sikerült erőteljesen visszafogni, s ezt tükrözi a belső ellenőri
jelentés azon megállapítása is, hogy a kiadásaink és a bevételeink
teljesen együtt mozognak, hiszen csak olyan kiadás felmerülés
jelentkezhetett, amelynek a bevételi fedezete is biztosított volt.
Ennek a közös, felelősségteljes és fegyelmezett munkának köszönhető
az, hogy a harmadik negyedév végére tartozásállományunk egymillió
forintra apadt, s ha valami rendkívüli, váratlan esemény nem
következik be, úgy a költségvetési évet többletfinanszírozás nélkül
tudjuk zárni. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.15./
|
Karácsonyi vásár és játszóház az
óvodában |
|
Ismét nagy sikerrel
zárult a karácsonyi bazár és játszóház a Carolina Óvoda és
Bölcsődében. Évek óta mindig lelkesen és izgalommal készülünk
erre a napra – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes, az
intézmény vezetője...
|
|
|
|

Lendvainé Szendrei Ágnes |
|
A szülők, a
csoportokban zajló közös munkadélutánok keretében játékokat varrnak,
ill. készítenek, (ha nem készülnek el vele, még haza is viszik
azokat, és otthon fejezik be). A nagyszülők előveszik legféltettebb
receptjeiket, és finom házi süteményeket sütnek.
Így történt ez 2012. december 8-án, szombat délután is, amikor
mindenki elhozta mindazt, amit készített, és ezekből vásárt
rendeztünk az aulában.
Gazdagították a választékot a Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar I.
évfolyamos óvodapedagógus hallgatók által készített gyönyörű
ajándéktárgyak, amelyeket Jaskóné Gácsi Mária tanárnő vezetésével
készítettek. Ezek bevételét felajánlották intézményünknek.
A varázslatos karácsonyi tárgyak vására mellett a gyermekek
játszóházi foglalkozás keretében szebbnél szebb karácsonyfadíszeket
rajzoltak, nyírtak, ragasztottak, és csuhéztak. Pihenésképpen jól
szórakozhattak a vendégek a Waldorf Munkaközösség óvónőinek műsorán,
akik egy tréfás magyar népmesét adtak elő a „közönség” nagy
megelégedésére.
A vásári forgatag ideje alatt finom süteményeket, meleg lángost,
palacsintát, forró teát és üdítőt lehetett vásárolni a büfében. A
rendezvény bevétel szempontjából is eredményes volt. A karácsonyi
bazár haszna tovább gyarapítja a SÓSZOBÁ-ra gyűjtött összegünket.
A „szép dolgok vására” mellett, a kellemes légkörben lehetőségünk
volt rákészülni a közelgő ünnepek meghitt hangulatára. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.15./
|
Az iskolák államosítása miatt hívták
össze a rendkívüli ülést |
|
Nagyon sok a
rendkívüli képviselő-testületi ülés ebben az évben. Legtöbb
esetben pályázatok miatti sürgős döntések miatt hívják össze, de
december 12-én más oka volt, az oktatási intézményeink
államosításával kapcsolatban kellett döntést hozni. Ennek lényegét
Aros János polgármester fejtette ki számunkra…
|
|
|
|

Aros János |
|
Néhány hónappal
ezelőtt az országos sajtó még attól volt hangos, hogy Sárospatak
iskolaváros ragaszkodik az oktatási intézményeihez. Aztán számunkra
is nyilvánvalóvá vált, hogy a fenntartásához hiába ragaszkodunk, ez
nem lehetséges, mert valamennyi intézménynek - kivéve az óvodáknak -
a fenntartása az állam kezébe kerül. Ezek után kellett döntenie
valamennyi képviselőtestületnek, hogy a fenntartásában lévő iskolák
működtetését a továbbiakban tudja-e vállalni. Nos, Sárospatak Város
Önkormányzata hosszas számolgatás és vita után úgy döntött, hogy bár
ezek a költségek csökkennének azzal, hogy a pedagógusok bére
januártól az államhoz kerülne, még mindig akkora terhet - konkrétan
136 millió Ft-ot - jelentenek az önkormányzatnak, amire nem láttunk
lehetőséget, hogy a következő évi költségvetésben kigazdálkodjuk.
Ekkor úgy éreztük, hogy egy kicsit fellélegezhetünk, hogy ez a teher
is lekerül a vállunkról, hiszen a korábbi kötelező feladatainkhoz a
finanszírozást most már az utóbbi 5-6 évben a tényleges bekerülési
költségnek az 50%-ára sem kapjuk meg, az összes többit az
önkormányzatnak kell hozzátennie.
Ezek után úgy éreztük, hogy kedvezőbb pénzügyi lehetőségek állnak
rendelkezésünkre, de a múlt héten kapott újabb információ alapján
szembesültünk azzal, hogy azok az önkormányzatok, amelyek
intézményeiket átadták működtetésre az államnak, hozzájárulást kell
fizetniük, ez Sárospatak esetében 14 millió 240 ezer Ft havonta.
Miután fölocsúdtam ennek az összegnek a láttán, ismét elkezdtünk
osztani és szorozni, és úgy döntöttünk, hogy ezzel a feltétellel is
át kívánjuk adni az államnak a működtetését.
Ennek nagyon egyszerű az oka. Megnéztük, hogy melyek azok az
adóbevételek, amelyek helyben maradnak, és milyen egyéb bevételei
vannak a városnak. Ez összességében 400 millió Ft lesz 2013-ban,
ezzel szemben egy 560 millió Ft-os kiadás szám látszik. Tehát a
kettő közötti különbözet azt mutatja, hogy nagyon-nagyon nehéz év
elé nézünk, ennek tükrében nem tudjuk vállalni még ezekkel a
feltételekkel sem a működtetést.
Most nem tehettünk mást, minthogy elfogadtuk ezt a 14 millió 240
ezer Ft/hó hozzájárulást, de a képviselőtestület felhatalmazása
alapján azonnal kezdeményezünk a tárcaközi bizottsággal egy
egyeztetést, ugyanis nekik is szeretnénk megmutatni, hogy nincs
miből hozzátennünk ezt az összeget, vagy ha mindenképpen ez az
összeg marad, akkor a város költségvetése nagyon nehéz helyzetbe
kerül, mondhatnám ellehetetlenül.
Bízom benne, hogy a tárcaközi bizottságnak az a szándéka, hogy
minden egyes önkormányzatra akkora terhet rójon ki, amilyet még el
tud viselni. Ez itt, a környékünkön működő önkormányzatok esetén
jóval kisebb összeg kell, hogy legyen mint máshol, mert egyébként
nem fogjuk tudni biztosítani ezt az összeget. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.15./
|
XXXVII. Megyei Kulturális Fesztiválon
bronz minősítést kaptak
|
|
Újabb sikert
könyvelhettek az Erdélyi János
Általános Iskola és Kollégium tanulói. 2012. november 28-án
megyei szintű megmérettetésen vettek részt. A miskolci Éltes Mátyás
Általános Iskola és EGYMI, az Értelmi Fogyatékosok BAZ Megyei
Érdekvédelmi Egyesülete által szervezett XXXVII. Megyei Kulturális
Fesztiválon „Cigánylakodalmas” hagyományőrző játékot adtak elő, ahol
a zsűri bronz minősítéssel díjazta a produkciót - nyilatkozta Kis
Márta tagintézmény-vezető...
|
|
|
|

Kis Márta |
|
A gyerekek (Csendi Ádám 2. o., Budai Gergő, Horváth Barbara, Oláh
Norbert, Csemer Nikoletta, Csendi Valéria, Surányi Evelin 3. o.,
Budai Izabella, Farkas Rita 4. o., Csendi Anett, Horváth Dzsennifer,
Lévai Martin 7. o., Oláh Alex 8. o.) felkészítését és irányítását
ezúttal Kovács Borbála, a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
tanára vállalta. Nemcsak pontos instrukcióival, de lelkesítő
szeretetével is segítette tanulóink munkáját. Közreműködését
köszönjük!
Diákjaink hatalmas közönségsikert arattak, s a zsűri véleménye is
ezzel egybehangzó volt, hiszen bronz minősítéssel jutalmazták őket.
Eredményetekhez gratulálunk, büszkék vagyunk rátok! |
|
|
További fotók>>>
Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium
/2012.12.14./
|
XII. Szent Erzsébet Kupa Nemzetközi
Teremlabdarúgó Torna |
|
Idén november 24-25-én
tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Szent Erzsébet
Kupa Nemzetközi Teremlabdarúgó Torna (korábban Árvay-Kupa). Két
nap alatt, két helyszínen, öt korcsoportban összesen 24 csapat
mérte össze felkészültségét. Szombaton az I. és a II. korcsoport
tornái, vasárnap a III. korcsoportos fiú és a IV. korcsoportos leány
torna zajlott a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
tornacsarnokában - küldte a tudósítást Gönczy Zoltán
szervező...
|
|
|
|

Gönczy Zoltán |
|
Közben vasárnap az ÁVG
tornacsarnokában a IV. korcsoportos fiúk küzdöttek az elsőségért. A
szépszámú közönség izgalmas mérkőzéseket látott, volt olyan torna
is, ahol a végső győztes 5:1-es vereséggel kezdte a küzdelmeket.
Az érmeken, serlegeken, okleveleken kívül korcsoportonként 3
különdíj is kiosztásra került.
Négy korcsoportban a házigazdák, míg egyben a miskolci Szent Imre
Római Katolikus Általános Iskola csapata szerezte meg a kupát.
A résztvevő iskolák:
1. Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola
Sátoraljaújhely
2. Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola Miskolc
3. Hegyközi Általános Iskola Pálháza
4. ÁMK Bodroghalom
5. Általános Iskola Hollóháza
6. Bolyai János Katolikus Általános Iskola Szerencs
7. Tyczyn – lengyel település iskolás gyerekei
8. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sárospatak
9. Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolája
10. Kazinczy Ferenc Általános Iskola Sátoraljaújhely
11. Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
TÁMOGATÓK:Bodrog Wellness Szálloda és Tengerszem Kemping, Ajtai és
Társa Kft., Ristorante Collegno Pizzéria, LEPORELLO 2005 Kft. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.14./
Elbúcsúztak az évtől A Művelődés Háza
alkotó körei |
A Sárospataki
Művelődés Háza Luca nap alkalmával egy vidám műsorral köszönte meg
alkotói és előadó művészeti csoportjainak, hogy egész éves
munkájukkal, sikereikkel öregbítették a város hírnevét. December 13.
nagy hagyományokra tekint vissza, kevés olyan jeles nap van,
amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódni, mint
Luca Napjához – számolt be a jeles napról Darmos István népművelő…
|
|
|

Darmos István

Csatlósné Komáromi Katalin
|
|
Ilyenkor pl. régen nem
volt ajánlatos kölcsönadni, mert az elkért dolgok boszorkányok
kezébe kerülhettek. A néphit kétféle Lucát ismer, a jóságost és a
boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Ez a nap
éppúgy alkalmas volt termékenység varázslásra, mint házasság, halál
és időjóslásra is.
Ma azt kérdezzük valakitől, hogy Luca naphoz milyen szokások
kapcsolódnak, akkor szerintem mindenki tudja, hogy Luca székét ekkor
kezdték el készíteni, vagy esetleg a Luca búza is fölmerül. Ez azt
jelenti, hogy ilyenkor kezdték el csíráztatni a búzát, és amekkorára
nőtt karácsony estére, abból arra következtettek, hogy ha nagyra
nőtt, akkor következő éven jó lesz a termés, ha kicsi maradt, akkor
pedig nem.
Egy gyermektánccsoport és Darmos István előadásával A Művelődésháza
Háza az évben utoljára látta vendégül összes csoportját,
alkotókörét. Bár a nyugdíjas klub még az évzáró, karácsonyi
rendezvénye előtt állt, de már így is szép év áll mögöttünk – mondta
Dávid Sándor…
Annak örülök, hogy ez a kis közösség szeret együtt lenni, egymást
megbecsüljük, értékeljük egymás munkáját, örömünkben, bánatunkban
együtt vagyunk, egymással. Tehát egy jó közösségnek mondhatom a
nyugdíjas klubot.
A hímző kör tagjainak is mozgalmas volt az éve, folyamatosan vannak
kiállításaink – mondta Koscsó Istvánné…
A tavalyi eredményeikre támaszkodva idén újabb pályázaton indultunk.
Nagyon jó évünk volt 2012-ben, az asszonyok nagyon szorgalmasak. Még
a tavalyi évben különdíjat kaptunk a Százrózsás Pályázaton, ami egy
textilvásárlási utalvány volt. Úgy döntött a szakkör tagsága, hogy
ezt az utalványt úgy fogjuk felhasználni, hogy egy másik pályázatra
nevezünk és ebből fogjuk elkészíteni a másik pályázat munkáját.
A Művelődés Háza és Könyvtára vezetősége nevében Csatlósné
Komáromi Katalin megköszönte az alkotókörök egész éves, minden
nehézség ellenére és sikeres és szorgalmas munkáját…
Itt a mai estén elsősorban az volt a célunk, hogy azoknak a
kisközösségeknek a munkáját megköszönjük, akik különböző területen
működnek és az ott elért eredményeikkel - legyen az egy kiállítás,
egy díjazott kézimunka, egy színpadra állított új koreográfia, vagy
netán egy amerikai fellépés – minddel Sárospatak és azon belül A
Művelődés Háza jó hírnevét öregbítették.
A Luca nap és az évzáró rendezvény összekapcsolásával egy vidám este
kerekedett, amelynek részesei lehettek a dolgozók és a sárospataki
klubok, alkotókör tagjai is. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.14./
|
|
Újra példás összefogás a Kisrefiben |
|
|
|

Timáriné Király Sarolta |
|
December 13-án Luca
napján karácsonyi vásárt tartottak a Református Kollégium
Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona tanulói. A tanulók,
szüleik és a pedagógusok lelkesen készültek erre az alkalomra is.
Szebbnél szebb kézműves portékák cseréltek gazdát. A meghitt
hangulat segítette a karácsonyra való készülődést - számolt be
Timáriné Király Sarolta tagintézmény-vezető...
Ismét átélhettük az ige igazságát ”Nagyobb boldogság adni, mint
kapni.” Köszönjük mindenkinek a hozzájárulását ehhez a szép
alkalomhoz. |
|
|
További fotók>>>
a Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona
/2012.12.14./
|
Nem ingyen veszi át az állam az
iskolákat |
|
A 2012. december 12-én
megtartott Humán Bizottsági ülésen a legfajsúlyosabb
napirendi pontunk az oktatási intézményeink átadásáról szóló
előterjesztés volt. Mi nem akartuk az intézményeinket leadni,
viszont a költségvetés tervezése során megállapítottuk, hogy nincs
miből finanszírozni ezeket, ezért a leadás mellett döntöttünk. Mint
a napokban kiderült ez nem ilyen egyszerű, mivel leadás esetén is
nekünk kell fizetni a fenntartásuk jelentős részét – nyilatkozta
Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke…
|
|
|
|

Szvitankó Tamás |
|
Az oktatási
minisztériumból küldött levélben egy olyan értesítést kaptunk,
amelyben a miniszter azt közölte, hogy ők megvizsgálták Sárospatak
települést, a település 2012. január 1-jei lakosságszámát, hogy a
települési önkormányzatnak jelentkezett-e ÖNHIKI igénye az elmúlt 3
évben, a gépjárműadót és egyéb helyi adók 2011. évi tényadatát és az
arra vonatkozó 2013. éves prognózist. Ezek alapján a tárcaközi
bizottság, az oktatásért felelős miniszter, a helyi
önkormányzatokért felelős miniszter, államháztartásért felelős
miniszter egyetértésével az önkormányzat számára 2013. január 1. és
2015. augusztus 31. közötti időszakra havi 14 millió 240 ezer Ft
összegben állapítja meg a hozzájárulást. Ez egy nagyon magas szám,
ez éves szinten 170 millió 888 ezer Ft-ot jelent, amire jelenleg nem
látjuk a finanszírozási lehetőséget, de ez a levél egyben azt is
tudomásunkra hozta, hogy ha azt írjuk, hogy ezt nem vállaljuk, akkor
teljes egészében nekünk kell az iskoláinkat finanszírozni, ami 205
millió Ft.
Tehát egy olyan kényszerlépésbe kényszerültünk, amikor azt kell
mondanunk, hogy ezzel az összeggel, a 170 millió Ft-tal vállaljuk a
fenntartást. Ez volt az „A” javaslatunk a testület felé. A „B”
javaslatunk pedig, hogy egy másik ponttal egészítsük ki, hogy mivel
nem látjuk ennek az összegnek a finanszírozási lehetőségét - mivel
ez a 170 millió, az adóbevételünk felét elviszi - a másik fele pedig
az intézmény és egyéb működtetésekre, valamint a hiteltörlesztésre
megy el – így polgármester úr továbbra is tárgyaljon, hogy ez az
összeg csökkenjen. Tehát felhatalmaztuk további tárgyalásokra, mivel
mi nem látjuk ennek az összegnek az előteremtési lehetőségét. Ez a
javaslata a bizottságnak.
Ezzel a minisztériumi levéllel még egy olyan meglepetés is ért
bennünket, hogy a volt Erdélyi János Általános Iskolát - amit 10 éve
már a megye üzemeltet - is visszakapjuk, és ennek a fenntartási
költségét is nekünk kell állni, ami kb. 15 millió Ft.
A Humán Bizottsági ülésünkön továbbá tárgyaltunk arról, hogy a
kitüntető rendeletünk értelmében jövőre, a Magyar Kultúra Napján kit
tüntessünk ki Ködöböcz díjjal, Kik azok, akik a kultúra
területén kiemelkedő eredményeket értek el?
Ezekre a személyekre lehet javaslatot tenni, javaslatot tehet
bizottság, bármely képviselő vagy civilszervezet. Ezek a nevek
beérkeztek és ezekből egyet alkalmasnak tartunk. Ez a név még nem
publikus, amit zárt ülés keretén belül pénteken a képviselő testület
elé terjesztjük elfogadásra.
Következő napirendi pontunk a 2013-as év munkatervének elfogadása
volt. A bizottság javaslatára a munkatervbe be lett véve a
közoktatási koncepció megalkotása is. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.13./
|
|
|
|

Dr. Seregély István |
|
December 8-án
ünnepeltük a sárospataki bazilika téli búcsúünnepét. Ez a nap
a katolikus egyházban Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe.
Ez alkalomból december 9-én vasárnap, Dr. Seregély István
nyugalmazott egri érsek atya mutatott be ünnepi szentmisét
templomunkban - számolt be Koleszár Krisztián...
Ezt követően a hétfői napon került sor a bazilika szembemiséző
oltárának és felolvasó állványának cseréjére. A liturgikus
előírásoknak megfelelően az új oltárt csak felszentelés után lehet
használni. Erre a következő vasárnap, december 16-án kerül
majd sor. A felszentelést és az ünnepi szentmisét Dr. Ternyák
Csaba egri érsek fogja bemutatni délelőtt fél 11 órakor.
Várjuk a környékbeli híveket a közös imádságra. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.13./
|
ÁVG-s diák Borsod-Abaúj-Zemplén megye
"Jó tanuló, jó sportolója" |
|
|
|

Fábrik István |
|
Fábrik István,
az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 12. C osztályos tanulója
ünnepélyes keretek között vehette át 2012. december 7-én Miskolcon
Borsod-Abaúj-Zemplén megye „Jó tanuló, jó sportolója” címet a
gimnáziumi kategóriában...
A kyokushin karate ágban 12 éve edző sportoló számos hazai és
nemzetközi viadalon szerzett elsőséget, résztvevője volt már Európa
Kupának is. A napi edzések, a sikeres sporteredmények mellett
mintaadó István iskolai teljesítménye, a közösségért végzett egyéb
jellegű (pl. elsősegélynyújtó) tevékenysége, szimpatikus
személyisége is.
Szeretettel gratulálunk a legfrissebb sikeréhez! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.13./
Tarcal borait is megkóstolhatták
Sárospatakon |
A Kalandozások
Tokaj-hegyalja borvidékein című ismeretterjesztő előadássorozat
decemberi előadására Tarcalról érkeztek előadók Sárospatakra, A
Művelődés Házába, ahol ezúttal is sok érdeklődő várta őket. A
település múltját és mindennapi életét Baracskai László
polgármester mutatta be, majd a jelenlévők – Bihari Zoltán igazgató
jóvoltából - ízelítőt kapattak a 2011. augusztus óta Tarcalon működő
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének a munkájából is, és nem
utolsó sorban két pincészet borait is megkóstolhatták…
|
|
|

Baracskai László |
|
Az utóbbi évtizedben
sokat fejlődött a település. A szépítkezés tudatos, ugyanis is egy
családbarát, élhető, a turisták számára is sokat nyújtó községet
álmodtak meg a falu vezetői, akik a turizmus tekintetében a környező
településekkel is együttműködnek.
Reménykedünk abban, hogy igenis, fogunk előre menni. Nem kellett
bennünket konszolidálni, van egy pici tartalék pénzünk, és
reménykedünk abban, hogy lesznek olyan pályázatok, amihez nem kell
túl sok önerő, és akkor tudunk pályázni. Most várunk egy pályázati
döntésre és nagyon imádkozunk, hogy Tarcal és Tokaj között
megépüljön egy kerékpárút.
A rendezvény vendégei természetesen a tarcali borokat is
megkóstolhatták. Az ezeket bemutató fiatal borász szerint
kedvelhető, jól fogyasztható borokkal kell megfogni a vásárlókat. A
száraz sárga muskotály az a típusú bor, amit mind a saját
pincészetemben, mind az Andrássy pincészetnél készítünk, hiszen
meggyőződésem, hogy a hétköznapokra és minden évszakra alkalmas,
fogyasztható borokat kell készíteni – mondta Majoros László.
Januárban a névadó Tokaj városa mutatkozik majd be a sárospataki
sorozat keretében. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.13./
|
|
|
Nemsokára itt a
Karácsony. Ezt jelzik az adventi koszorún meggyújtott gyertyák,
az egyre kivilágítottabb utcák, az emberek készülődése, egymásra
figyelése. Advent van, várjuk az Ünnepet, mi, keresztyének az Úr
Jézus visszajövetelét – hívja fel az érdeklődők figyelmét Fejér
Zoltán vallástanár, nevelési igazgatóhelyettes..
|
|
|
|

Fejér Zoltán |
|
Ilyenkor a Refi, a
megszokottnál is jobban megmozdul, sőt kimozdul az öreg Kollégium
falai közül. Minden hétfőn a református templomban istentiszteleti
kereten belül meggyújtjuk a soron következő adventi gyertyát.
December 10–15. között diákjaink, maguk sütötte sütemények
eladásával gyűjtenek ajándékra a Sárospataki Szociális Otthon, a
Vissi Anyaotthon, az Erdőbényei Öregotthon, valamint a Beregszászi
Sámuel Alapítvány Családtípusú Gyermekotthon lakóinak, míg a
kisrefisek cipős doboz adományaikkal segítik a rászorulókat. A
december 14-16-i bennmaradós hétvégénken előadások, áhítatok
emlékeztetnek advent jelentőségére, esténként pedig táncházban, vagy
a sport örömeivel élve építhetjük még szorosabbá egymás közti
kapcsolatainkat.
Advent második vasárnapján a kisrefisek ünnepi műsorát hallhattuk,
advent harmadik vasárnapján a gimisek adják a református
templomban is az ünnepi műsort. Mielőtt otthonainkba térnénk egy
hosszú, és megérdemelt szünidőre Sárospatak lakosait örvendeztetjük
meg a közös adventi hangversenyen, valamint az Önkormányzat által
szervezett advent 3. vasárnapján a Hild téren. A mi
adventünk, előre láthatóan tartalmas és szeretetteljes lesz. A REFI
közössége, ezt kívánja minden olvasónak is. |
|
|
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.12.12./
|
Napirenden van a hajléktalanok ügye |
|
2012. december 11-én
9-én, a Polgármesteri Hivatal 1-es számú termében tárgyalt az
Egészségügyi és Szociális Bizottság, ami összesen 8 napirendi
pontot tárgyalt, felét nyílt, felét pedig zárt ülésen. A hirtelen
beköszöntött nagy hideg miatt nem meglepő, hogy a hajléktalanok
ügyével is foglalkoztak. Az ülésről Egyed Attila adott rövid
tájékoztatást…
|
|
|
|

Egyed Attila |
|
Bizottsági ülésünkön a
Magyar Máltai Szeretetszolgálat sátoraljaújhelyi csoportjának
munkatársai is részt vettek, akik oroszlánrészt vállalnak a
hajléktalanok gondozásában. Jelenleg 8 fő sárospataki személy
ellátását biztosítják és forró-tea járataik is működnek városunkban.
Velük egyeztettünk, megállapodva abban, hogy városunk önkormányzata
minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy idén se legyen nélkülözés
miatt fagyhalál Sárospatakon.
A főbb napirendi pontok között szerepelt az orvosi rendelő
szervezeti és működési szabályzata, amit elfogadott a
bizottságunk. Ezt belső ellenőr közreműködésével néztünk át, s
megállapítottuk, hogy benne minden a törvényeknek megfelelően
szerepel.
Egy másik napirendi pontban 2013. első félévi munkatervét
fogadtuk el egy-két változtatással, valamint újabb szociális
bérlakást írtunk ki pályázatra. Felhívom az érintettek figyelmét,
hogy figyeljék az önkormányzat pályázatait és pályázzanak a
lakásokra.
.
Zárt ülésen segélyeket bírált el, valamint lakásbérlet
meghosszabbítási kérelmek felett döntött a bizottság. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.12./
|
Ülésezett a Pénzügyi és Gazdasági
Bizottság |
|
A hó végén szokásos
képviselő-testületi ülés az ünnepek miatt december 14-én,
pénteken lesz megtartva. Ennek megfelelően az előkészítő bizottsági
üléseket is ezen a héten tartották, elsőként 10-én hétfőn, a
Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülését. A 14 tárgyalt napirendi pont
közül Hajdu Imre bizottsági elnök az alábbiakat emelte ki…
|
|
|
|

Hajdu Imre |
|
Bizottság többek
között tárgyalta a Sárospatak újság felelős szerkesztője
megbízásáról és a nyomdai feladatok ellátásáról szóló
előterjesztést. Ennek a lényege az volt, hogy az érvényben lévő
szerződés december 31-én lejár, amit változatlan tartalommal
javasolunk elfogadásra a képviselő testületnek a 2013. évre is, mert
elégedettek vagyunk a Sárospatak újság színvonalával, minőségével és
tartalmával egyaránt. Reméljük, hogy 2013-ban is hasonló színvonalon
fog működni.
A ZHK 2012. évi tevékenységét is tárgyalta a Pénzügyi és
Gazdasági Bizottság, amit egyhangúlag javasol elfogadásra a
képviselő testületnek. Ebből megtudtunk egy érdekes adatot: a
begyűjtött kommunális hulladék a ZHK működési területén több mint 28
ezer tonna volt ebben az évben. Az idén bevezetésre került 60 l-es
edénynek tapasztalatait pedig pozitívnak értékelte a bizottság és
szerencsés döntésnek tartja, hogy a képviselő testület annak idején
kérte a ZHK-t a 60 l-es edények bevezetésére.
Egyébként idén jár le a ZHK megbízatása a működési terület
településein. A bizottság megtárgyalta az új társulási
megállapodást, ami gyakorlatilag megegyezik az eddigivel.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem próbálunk mi mást megbízni a
szemétszállítási feladatok ellátásával. Az a helyzet, hogy a ZHK
ebben a tekintetben - az én meglátásom szerint - monopolhelyzetben
van, nincsenek ellenfelei, akikkel ezt a szolgáltatást ki tudnánk
váltani. Szakmailag eddig is megelégedésre adtak okot, számomra
problémát a díjképzés jelent...
A bizottság tárgyalta a Csepel-tó haszonbérleti szerződését,
amit 2017-ig javasolt bérbe adni a Sporthorgász Egyesületnek
egyhangú szavazással, valamint tárgyaltuk a horgászegyesület
kérelmét az általuk bérelt iroda megvásárlásáról. Ezt piaci áron
fogja javasolni értékesítésre a pénzügyi és gazdasági bizottság 1
270 000 Ft értékben. Ez egy 25 négyzetméter alapterületű
önkormányzati ingatlan, ami gyakorlatilag egy komfort nélküli
irodahelyiség, amit havi 22 ezer Ft-ért bérelt a Bodrogmenti
Sporthorgász Egyesület. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.12./
|
|
A városi és intézményi
rendezvényekhez igazítva idén később érkezett a „Mikulás” az
uszodába, hiszen 2012. december 11-én szerveztük meg hagyományos
szabadidősport rendezvényünket. A városban működő oktatási
intézmények diákjai ismét nagy létszámmal jelentkeztek a versenyre -
számolt be Vighné Fehérvári Zsuzsa...
|
|
|
|

Vighné Fehérvári Zsuzsa |
|
Köszönettel tartozunk
a rendezvény megvalósításában önzetlenül segítőknek!
A következő
eredmények születtek:
I. korcsoport leány gyorsúszás: 1. Hardon Rita-
Szent Erzsébet
I. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Kék Tamás-Kisrefi
2. Demeter Balázs – Vámosújfalu
3. Czinke Nimród – Kisrefi
I. korcsoport leány mellúszás: 1. Varga Borbála, Kisrefi
I. korcsoport fiú mellúszás: 1. Kék Tamás, Kisrefi
2. Demeter Balázs, Vámosújfalu
3. Maczkó Soma, Kisrefi
II. korcsoport leány gyorsúszás: 1. Molnár Dorina,
Rákóczi
2. Trikó Noémi, Szent Erzsébet
3. Vaskó Csenge, Kisrefi
II. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Klamancsek Péter, Szent
Erzsébet
2. Dékány Csanád, Rákóczi
3. Tagai András, Kisrefi
II. korcsoport fiú mellúszás: 1. Dékány Csanád, Rákóczi
2. Klamancsek Péter, Szent Erzsébet
3. Soltész Tamás, Szent Erzsébet
II. korcsoport fiú hátúszás: 1. Klamancsek Péter, Szent
Erzsébet
II. korcsoport leány hátúszás: 1. Hardon Réka, Szent
Erzsébet
2. Póka Petra, Szent Erzsébet
3. Petró Panna, Szent Erzsébet
II. korcsoport leány váltó: 1. Kisrefi: Bodnár Anna,
Gombos Boglárka,
Götz Panna, Vaskó Csenge
II. korcsoport fiú váltó: 1. Rákóczi: Kovács Zsombor,
Perényi Anna, Dékány Csanád, Lívják Áron
III. korcsoport leány gyorsúszás: 1. Hauser Petra,
Rákóczi
2. Simai Anna, Kisrefi
3. Balogh Lilla, Szent Erzsébet
III. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Demeter Csongor,
Vámosújfalu
2. Klamancsek György, Szent Erzsébet
3. Szűcs Máté, Szent Erzsébet
III. korcsoport leány mellúszás: 1. Szabó Eszter, Rákóczi
2. Szabó Diána, Kisrefi
3. Vajóczki Virág, Kisrefi
III. korcsoport fiú mellúszás: 1. Demeter Csongor,
Vámosújfalu
2. Klamancsek György, Szent Erzsébet
3. Vécsi Dániel, Szent Erzsébet
III. korcsoport leány hátúszás: 1. Simai Anna, Kisrefi
2. Balogh Lilla, Szent Erzsébet
III. korcsoport fiú hátúszás: 1. Demeter Csongor,
Vámosújfalu
2. Klamancsek György, Szent Erzsébet
III. korcsoport fiú váltó: 1. Rákóczi: Dékány Kolos,
Egyed Bence, Sereg Áron
2. Szent Erzsébet: Klamancsek György, Klamancsek Péter
3. Szent Erzsébet: Szűcs Máté, Baba János, Vécsi Dániel
III. korcsoport lány váltó: I. Rákóczi : Krenyitczky
Sarolta, Vachter Fanni, Szabó Eszter, Hauser Petra |
IV. korcsoport
leány gyorsúszás: 1. Dékány Lea, ÁVG
2. Perényi Júlia, Rákóczi
3. Kállai Noémi, Kisrefi
IV. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Demeter Áron,
Vámosújfalu
2. Csizmadia Dániel, Rákóczi
3. Korda Péter , Rákóczi
IV. korcsoport leány mellúszás: 1. Dékány Lea, ÁVG
2. Fodor Zsófia, Rákóczi
3. Kállai Noémi, Kisrefi
IV. korcsoport fiú mellúszás: 1. Csontos Levenet, ÁVG
2. Demeter Áron, Vámosújfalu
3. Korda Péter, Rákóczi
IV. korcsoport leány hátúszás: 1. Dékány Lea, ÁVG
2. Perényi Júlia, Rákóczi
IV. korcsoport fiú hátúszás: 1. Fejér Zakariás, Kisrefi
2. Matusz Ádám, Kisrefi
IV. korcsoport leány váltó: 1. Rákóczi: Fodor Zsófia,
Hauser Petra, Krenyitzky Sára, Perényi Júlia
IV. korcsoport fiú váltó: 1. Rákóczi: Molnár Márk,
Nádaskai Dániel, Kuti Vendel, Csizmadia Dániel
2. Rákóczi: Korda Péter, Szólya Erik, Pápa Gergő
V. korcsoport leány gyorsúszás: 1. Gecse Bianka, ÁVG
V. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Szabó András, Tokaji F.
2. Bódisz Áron, ÁVG
3. Sisán Máté, ÁVG
V. korcsoport fiú hátúszás: 1. Szabó András, Tokaji F. V.
korcsoport leány hátúszás: 1. Gáll Dorottya, ÁVG
V. korcsoport leány mellúszás: 1. Gáll Dorottya, ÁVG
2. Gecse Bianka, ÁVG
V. korcsoport fiú mellúszás: 1. Vígh Ákos, Református G.
2. Csontos Levente, ÁVG
V. korcsoport leány váltó: 1. ÁVG: Dékány Lea, Miskolczi
Ágnes, Gáll Dorottya, Gecse Bianka
V. korcsoport fiú váltó: 1. Református: Csordás Sándor,
Koleszár Ákos, Rák Gergő, Vígh Ákos
VI. korcsoport fiú mellúszás: 1. Beimli Ákos, ÁVG
VI. korcsoport fiú gyorsúszás: 1. Papp Dávid, ÁVG
2. Beimli Ákos, ÁVG
VI. korcsoport fiú váltó: 1. ÁVG: Papp Dávid, Bódisz
Áron, Marczi Dániel, Beimli Ákos
Gratulálunk minden résztvevőnek! |
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.12./
|
ÁVG-s diák sikere az országos Eötvös
József Tanulmányi Versenyen |
|
|
|

Hornyák Dávid |
|
December első
hétvégéjén került sor az ELTE Eötvös József Szakkollégiuma és az
egyetem közösen indított tanulmányi versenyének döntőire. A verseny
szekciónként folyt, ahová a különböző tudományterületekre beküldött
legjobb pályamunkák alapján hívták be a fiatalokat. Történelemből az
idei évben először rendeztek megmérettetést. Az Árpád Vezér
Gimnázium és Kollégiumot Hornyák Dávid 11/C osztályos tanuló
képviselte...
Az előzetesen kapott feladatokból egyet kellett kidolgozva
visszaküldeni a szervezőknek. Dávid az Oszmán Birodalom
felemelkedésének és sikereinek a hátterét próbálta feltárni
munkájában, melyet döntőbeli szerepléssel jutalmaztak. A szóbeli
döntőben pedig a dolgozatát egyetemi mintára meg kellett védenie,
majd írásbeli feladatokat kellett kidolgozni a többi versenyzővel
együtt.
Teljesítményét végül a 3. hellyel jutalmazták, valamint
értékes könyvnyereménye mellé nemcsak erkölcsi elismerés járt, hanem
az a lehetőség is, hogy a közeljövőben nyomon követhesse az egyetemi
kutatómunkát és később annak tevékeny résztvevőjévé is válhasson.
Eredményéhez gratulálunk és további sok sikert kívánunk, felkészítő
tanára Remeczki Imre volt. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.11./
|
Az Erdélyiben az ELMŰ-ÉMÁSZ Mikulása
járt |
|
|
|

Dr. Arndt Brandenberg

Bernhard Lüschper |
|
2012. év Mikulása
minden reményt felülmúlóan gazdagra sikerült az Erdélyi János
Általános Iskola és Kollégium életében. Váratlan meglepetés ért
minket: a város vezetőinek segítő szándékú ajánlásával az
ELMŰ-ÉMÁSZ karácsonyi jótékonysági akciójának keretében A
„Fogyatékos Gyermekeinkért” Alapítványt, ezáltal intézményünket
adományozta meg 1 millió forint készpénzzel, melyet jelképesen –
a véletlenek egybeesése folytán pont Miklós napján, 2012. december
6-án – ünnepélyes keretek között nyújtottak át számunkra -
nyilatkozta Kis Márta a tagintézmény vezetője...
Ráadásként mikuláscsomaggal is megajándékozták tanulóinkat.
Vendégeink között köszönthettük, az ELMŰ-ÉMÁSZ képviseletében Dr.
Arndt Brandenberg urat és Bernhard Lüschper urat Németországból,
Szepesi István régióvezető urat Miskolcról, Tokár Béla mb
régióvezető urat Sárospatakról, Irlanda Boglárkát, igazgatósági
megbízottat. Sárospatak Város vezetőinek képviseletében Aros János
polgármester urat. Megtiszteltetés volt számunkra, az egyházak
képviselőinek jelenléte.
Az adomány segítségével bővíteni tudtuk a halmozottan fogyatékos, az
értelmileg akadályozott és az autista csoport mozgásfejlesztő
eszköztárát.
A tanulásban akadályozott tanulóink számára sportfelszereléseket,
sportszereket vásárolhattunk. Ennek annál is inkább örülünk, mert
rendkívül fontosnak tartjuk a sport, a testedzés megszerettetését.
Bár elsődleges célunk nem versenyekre való felkészítés, ám sportban
tehetséges tanulóinkkal sportversenyeken veszünk részt. Büszkén
mondhatjuk, hogy több megyei, sőt országos bajnokunk is van.
A többnyire halmozottan hátrányos helyzetű családokból származó
kollégista tanulóink életét is színesíthettük sporteszközök, játékok
vásárlásával.
Bővíthettük, korszerűsíthettük hangtechnikai és informatikai
eszközeinket is. Nehéz szavakban kifejezni köszönetünket!
Tanulóink igaz gyermeki izgalommal készültek erre a napra. Számomra
szívmelegítő volt az autista és a foglalkoztató csoport telet idéző
vidám műsora, a harmadikosok gyönyörű verselése és a gyermekek
felnőttekkel közös éneke.
Ezúton is köszönjük a támogatást, a segítő szándékot. Iskolánk
dolgozói és tanulói nevében békés karácsonyt és sikerekben gazdag új
esztendőt kívánunk! |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.11./
|
|
|
|

Bálint Béla |
|
A közelmúltban
rendezte a Farkas Ferenc Művészeti Iskola az éves programja
alapján második növendékhangversenyét. A hangversenyen - a
megszokott érdeklődés mellett – nagyon magas színvonalú
produkciókkal tették élményekkel teli ezt a délutánt - küldte a
tudósítást Bálint Béla igazgató...
A fuvolisták megyei versenyre készülő hatfős csapata – mint egy
főpróbaként – itt mutatta be felkészültségét, mely mint a
későbbiekben kiderült nagyon jól sikerült.
Jól szolgálta e hangversenyt ama nemes célunkat, hogy minél többen
érjék el növendékeink a zenei élményekben gazdag előadást és tegyük
a közönség részére is gazdagabbá lelki életüket.
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.11./
|
|
December 8-án
szombaton több településről érkeztek sakkozók az Árpád Vezér
Gimnáziumba, hogy összemérjék erejüket a Mikulás Kupán.
Sárospatak, Tiszakarád, Tiszacsernyő, Olaszliszka, Zétény,
Szalaszend, Tolcsva, Hercegkút és Erdőhorváti sakkozói alkották a
mezőnyt. A 14 év alattiak és a felnőttek csoportjában is körmérkőzés
formájában dőlt el a kupa sorsa, izgalmas partik közepette - számolt
be Tóth Tamás sakkozó...
|
|
|
|

Tóth Tamás |
|
Több résztvevőre
számítottunk, a vártnál kevesebben tudtak részt venni az eseményen.
Mivel gazdag díjazás lett kialakítva, ezért az élmény mellé mindenki
kapott valamilyen ajándékot, senki sem távozott üres kézzel.
Eredmények:Felnőttek:
1. Balogh László 9 pont
2. Lendák Lajos 6 pont
3. Tóth Tamás 6 pont
14 év alattiak:
1. Szuetta Mihály 7,5 pont
2. Pogácsás Panna 7 pont
3. Balogh Lilla 6 pont |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.10./
|
Kettéválik a Családsegítő és
Pedagógiai Szakszolgálat |
|
Rendkívüli
testületi ülését kellett tartanunk, hiszen van néhány olyan
feladat, ami határidős és mint tudjuk, az átszervezések miatt
januártól elég sok minden meg fog változni a város és a különböző
intézmények életében. Így aztán néhány ilyen kérdésben kellett
döntenünk – kezdte beszámolóját a 2012. december 6-án megtartott
rendkívüli képviselő-testületi ülésről Sikora Attila
alpolgármester…
|
|
|
|

Sikora Attila |
|
Az Árpád Vezér
Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, mindkét
oktatási intézményünk átkerül januártól az önkormányzattól az állam
fenntartásba. Ezeknek volt előirányzat módosításra kérelmük, amihez
intézkedési tervet készítettek. Mindkét iskola kérését meg tudtuk
oldani.
A harmadik napirendben a javaslat a hitelek felvételéről és
visszafizetéséről szólt. Itt arról volt szó, hogy a kormány
módosította az eddigi határozatot, ami szerint december végéig
minden hitelt le kell nullázni, tehát vissza kell fizetni. Most
viszont adtak haladékot, ezt június 30-ig ki lehet tolni, tehát ez
most nekünk csak egy technikai módosítás volt, december 30. helyett
június 30-ra írtuk át a határidőt.
Az utolsó napirendi pontunk a nyílt ülésben megint csak az
átszervezésekről szólt. Mint tudjuk, januártól a Családsegítő és
Pedagógiai Szakszolgálat is kettéválik, a családsegítő szolgálat
rész marad az önkormányzat fenntartásában, a pedagógia
szakszolgálat pedig állami fenntartásba kerül. Tehát ketté kellett
választani a két tevékenységet és a családsegítőnek gazdát kellett
keresni, ez pedig a Gondozási Központ lesz, tehát őhozzájuk kerül az
intézménynek ez a része. Erről döntöttünk most, ezeknek alapító
okiratát módosítottuk, hiszen ezeket a papírmunkákat el kell végezni
ahhoz, hogy januártól ez a két intézmény már külön-külön tudjon
működni, pontosabban a Gondozási Központba integrálódik a
családsegítő szakszolgálat. Helyileg az a 6 ember, akit átvesznek,
nem a Pavletics házban, hanem a Comenius utca másik végén, a
Gondozási Központban dolgoznak januártól.
Zárt ülésen a beérkezett jegyzői pályázatokról döntöttünk,
pontosabban még csak az elbírálás módjáról, hogy kit fog
meghallgatni a testület. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.10./
|
Őszbúcsúztatás az óvodában |
|
2012. november 22-én
Gyümölcsnapot tartottunk, melyen az elmúlt három hónap jellegzetes
gyümölcseiből készítettünk mindenféle finomságot. Ezt követően, a
téma folytatásaként, november 27-én Évszakbúcsúztató programra
került sor. A Környezetvédelmi munkaközösség szervezésében
megrendezésre kerültek a hagyományos évszakbúcsúztató programjaink –
mesélte Sáfrányos Lászlóné, munkaközösség-vezető, a
Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa...
|
|
|
|

Sáfrányos Lászlóné |
|
2012. november 22-én
Gyümölcsnapot tartottunk, melyen az elmúlt három hónap
jellegzetes gyümölcseiből készítettünk mindenféle finomságot.
Tevékenység közben lehetőségünk volt felidézni az egyes
gyümölcsökhöz kapcsolódó élményeket (szüret, szüreti mulatság,
dióverés, almaszedés). Beszélgettünk a gyümölcsfogyasztás
fontosságáról, a vitaminok egészségmegőrző szerepéről. A
rendezvényteremben összegyűlve minden gyermek örömmel kínálta
társait az általa készített finomságokkal. A Manócska csoport
almakompóttal, a Halacska csoport céklás almasalátával, a Pillangó
csoport vendégváró gyümölcs pálcikákkal, a Mackó csoport erdei
gyümölcsös-joghurtos salátával és gyümölcs falatkákkal, a Süni
csoport birsalmasajttal és sült mézes almával készült. Örömmel
tapasztaltuk, hogy - miután végigkóstolták a kínálatot - minden
gyermek megtalálta a számára legízletesebbet.
Ezt követően, a téma folytatásaként, november 27-én
Évszakbúcsúztató programra került sor. Az óvónénik előadásában
hangzottak el azok a dalok, dalosjátékok, versek, mondókák,
amelyeket az elmúlt időszakban ismertünk meg a csoportokban.
Visszaidéztük az őszi napsütést, a madarak költözését, a szüreti
mulatságot, a falevelek színesedését és hullását, a töklámpa
készítést, a Márton-napi ludakat, a Dömötör-napot, a Manó-estéket.
Előadásunkat egy mesejelenettel is színesítettük: Szutejev: Az alma
című meséjét adtuk elő. A gyerekek nagy lelkesedéssel hallgatták,
vagy éppen közösen énekelték a dalokat, majd vastapssal jutalmazták
az előadást.
Végezetül közösen köszönetet mondtunk az Ősznek, hiszen minden
percét kihasználva igazán mozgalmas, élményekben gazdag időszakot
biztosított számunkra. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.10./
|
Karácsonyi koncert a Református
templomban |
|
|
|

|
|
2012. december
17-én 18 órakor Sárospatakon a Református templomban Kocsis Tibor és
Janicsák Veca karácsonyi koncertje a város egyik kiemelkedő adventi
programja, remek kikapcsolódás és szórakozás az ünnepi
készülődés forgatagában, és a zenétől talán egy kicsit lelkileg is
feltöltődik az, aki erre a koncertre jegyet vált...
Kocsis Tibor az X Faktor győztese 2012-ben adventi koncert turnéra
indul, hogy országszerte egy karácsonyi hangulatú koncert élményével
ajándékozza meg a közönséget. A koncertekre elkíséri őt egy másik
fiatal tehetség Janicsák Veca, aki szintén az X Faktorban tűnt fel.
Belépődíj: elővételben december 15-ig 2500 Ft, az előadás napján
2900 Ft. Jegyek vásárolhatók A Művelődés Háza és Könyvtára
jegypénztárában, valamint az előadás előtt a helyszínen.
|
|
|
A Művelődés Háza és Könyvtára
/2012.12.09./
|
Aláírták a szerződéseket a rendőrség
és a polgárőrség képviselői |
|
|
|

Klima János |
|
Az Országgyűlés a
2012. november 28-i ülésén elfogadta a törvényt a polgárőrség
szabályairól, ami azt is tartalmazza, hogy a polgárőr egyesületek
csak akkor kezdhetik meg, illetve végezhetik tevékenységüket,
ha a területileg illetékes megyei rendőr főkapitánysággal
írásbeli megállapodást kötöttek. Azért gyűltünk ma össze, hogy
ezt a szerződésünket megújítsuk, nyilatkozta Klima János
sárospataki polgárőr parancsnok a Sárospataki Rendőrkapitányság
előadótermében, ahol a kistérség polgárőr parancsnokaival együtt
2012. december 5-én megjelent…
Az is feltétele a tevékenységnek, hogy az egyesület az Országos
Polgárőr szövetség tagja legyen. Sárospatak térségében ez 9
egyesületet érint, amelyek Makkoshotyka, Hercegkút, Tolcsva,
Olaszliszka, Vámosújfalu, Bodrogolaszi, Viss, Vajdácska és
Sárospatak településeken működnek.
A szerződéskötésben segítségükre volt dr.Szemán Ákos, a
Megyei Polgárőrszövetség jogásza és a Molnár János megyei
alelnök. A megjelenteket dr.Téglás István, a Sárospataki
Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte, aki hangsúlyozta a
jelentőségét annak, hogy az országban csak legális polgárőr
szervezetek működhessenek. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.09./
|
Pataki győzelem az országos Zsoltár-
és Népdaléneklő Versenyen |
|
November 24-én
rendezte meg Nagykőrösön a Soli Deo Gloria Református
Diákmozgalom a már hagyományos Zsoltár-és Népdaléneklő Verseny
idei fordulóját. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
Általános Iskolája és Diákotthona tanulói mindkét meghirdetett
kategóriában indultak a megmérettetésen és el is hozták az első
díjakat...
|
|
|
|

Tamás Janka |
|
Csoportos ének kategóriában az általános iskola 8 tagú csapata lett
a győztes: Velkey Borbála, Szilágyi Zsófia 5.o., Vajóczki Virág,
Szécsi Tamara 6.o., Lingvai Réka, Pándy-Szekeres Rachel Julianna
7.o., Kállai Noémi, Tamás Ilka 8.o. Felkészítő tanáruk Takács
Zoltánné.
A gimnázium 4 tanulója indult egyéni kategóriában. Első helyezést
Tamás Janka 12.E osztályos tanuló ért el arany minősítéssel.
Rusznyák Ágnes 12.H osztályos tanuló bronz minősítést, Madaras
Zsófia 10.E, Tirpák Gábor 11.E osztályos tanulók pedig ezüst
minősítést értek el. Felkészítő tanáruk Kántorné Bak Adrienn.
Gratulálunk a szép eredményekhez! |
|
|
További fotók>>>
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és
Diákotthona
/2012.12.09./
|
Sikeres a start munkaprogram |
|
A 2012. évi start
programok végéhez közeledünk, amelyet november hónapban is
értékeltünk a tekintetben is, hogy van-e megtakarításunk a
pályázaton elnyert összegekből, s azt mire tudjuk még felhasználni.
Utoljára a start mezőgazdasági program keretében a korábban
beszerzett Goldoni traktorhoz vettünk át egy BHP 1400 típusú 1 tonna
teherbírású billentős pótkocsit 1120 eFt összegben, amelyet a
mezőgazdasági program mellett a téli síkosság mentesítésben is jól
tudunk majd hasznosítani, de a programban még mindig maradt
megtakarítás, így egy szárzúzó adapter beszerzése mellett döntöttünk
450 eFt összegben, amely napokon belül meg fog érkezni - nyilatkozta
Béli Zoltán a Kommunális Szervezet vezetője...
(a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|

Béli Zoltán |
|
A mezőgazdasági és a
többi program megtakarítási összegéből munkaruhát, védőruházatot,
munkaeszközöket vásárolunk, így törekedve arra, hogy a programokban
elnyert összegek teljes körűen felhasználásra kerüljenek.
A jövő évi start programok tervezése megtörtént, alapvető
célkitűzésünk az volt, hogy a már futó programok folytatódhassanak,
de új programokat is indítani tervezünk a mezőgazdasági fóliás
növénytermesztéssel, illetve a belváros rehabilitáció keretében
ingatlanok külső homlokzatának felújítását terveztük meg.
Összességében úgy ítélem meg, hogy a jövő évi startmunka tervezése
megalapozott, s az összehasonlíthatóság céljából el kell mondanom,
hogy az idei évben foglalkoztatott 156 fővel szemben az e
héten lefolytatott tervtárgyalás után úgy tűnik, hogy a jövő
évben 224 fő alkalmazását tudjuk biztosítani, de elmondhatom azt
is, hogy a Szervezetünk által koordinált hat projekt összköltsége
közel százmillió Ft-al haladja meg várhatóan az idei pályázaton
elnyert összeget.
A tervezéskor megfogalmazott elsődleges cél tehát megvalósíthatónak
látszik, nevezetesen, hogy minél több állástalannak sikerüljön
értelmes, értékteremtő munkát biztosítani. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.08./
|
Szalagavató a Pataki Teológián |
|
Felelősség és
büszkeség - ez a két érzés költözött leginkább a szalagavatót után
mindazok szívébe, akiknek karjára tűzték az intézmény szalagját
december 3-án a Sárospataki Teológián - számolt be Verók
Zsuzsanna ...
|
|
|
|

Verók Zsuzsanna |
|
Amikor elsősként
ültünk a végzősök szalagavatóján még olyan messzinek, olyan
távolinak tűnt az az időpont, amikor majd minket fognak tűzni.
Visszatekintve azonban olyan hamar elröppent ez az öt év. Jaap
Doedens tanár úr igehirdetése után a negyedévesek képes
összeállítása felidézte az elmúlt évek eseményeit, majd Budzik Tímea
kíséretével énekelt Fedorné Kiss Gabriella és Tózsa-Bánfalvi Gábor.
Végül igei üzenet kíséretében átadták a szalagot a végzős
lelkipásztor és katechéta szakos hallgatók számára.
E jelkép azt jelzi, hogy az iskola közössége méltónak talált minket
arra az eddigi tanulmányi eredményeink, megismert jellemünk alapján,
hogy karunkra tűzze az iskola színeit és nevét hordozó szalagot.
Éppen ezért felelősség is van azon a diákon, aki viseli: úgy
hordani, hogy méltó legyen erre a megtiszteltetésre. E
felelősségtudat mellett azonban más érzés is melengeti szívemet, ha
rápillantok: eszembe jut megannyi emlék, amit itt éltem át
évfolyamtársaimmal, barátaimmal együtt. De mindenek előtt mégis
büszkeség az, ami eltölt, mert büszke vagyok arra, hogy pataki diák
vagyok, és büszkén viselem iskolánk szalagját. |
|
|
További fotók>>>
tirek.hu
/2012.12.08./
|
Ülésezett a Helyi Védelmi Bizottság |
|
Megtartotta ülését
a Helyi Védelmi Bizottság, ami a rendes munkaterv szerinti
utolsó ülés ebben az évben. Reméljük, hogy valóban az utolsó ülés és
nem kell katasztrófa helyzet miatt rendkívüli ülést tartanunk –
kezdte beszámolóját a Polgármesteri Hivatalban 2012. december 6-án
megtartott ülésről Sikora Attila alpolgármester…
|
|
|
|

Kovács Sándor

Tóth Zsolt

Sikora Attila |
|
Az ülésen több
napirendi pontot tárgyaltunk. Meghallgattuk a katasztrófavédelmi
igazgatóság beszámolóját, amit Kovács Sándor tűzoltó
alezredes úr tartott. Az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
vezetője 11 pontban hívta fel a HVB tagjainak a figyelmét a
különböző teendőkre, amit veszély vagy vészhelyzet esetén végre kell
hajtaniuk.
Ezután hallgattunk meg egy rövid beszámolót Tóth Zsolt
alezredes úrtól, a Helyi Védelmi Bizottság elnökhelyettesétől az
önkormányzatok feladatairól, tehát arról, hogy veszély vagy
vészhelyzet esetén milyen teendőik vannak, ill. hogyan koordinálják
a védekezés folyamatát.
Ez után egy rövid beszámolót hallgattunk meg a Közútkezelő Zrt
vezetőjétől az ő általuk elvégzett munkáról, hogy hogyan próbálják
meg a tél beállta előtt a kátyúkat, az útakadályokat elhárítani,
amennyiben az időjárás is lehetővé teszi.
Az ÁNTSZ képviselője számolt be a következő napirendi pontban az
általuk nyilvántartott, olyan betegekről, akiknek vészhelyzet esetén
is muszáj ellátást kapniuk, és arról, hogy az ő ellátásuk hogyan
zajlik. Tehát megvan a nyilvántartás, hogy hol van olyan dialízises
vagy egyéb betegségben szenvedő, akinek mindenképpen el kell jutnia
a kezelésre, és ezt természetesen biztosítani kell.
Ezután hallottunk még egy tájékoztatót Fazekas György alezredes
úrtól - aki a Megyei Védelmi Bizottság titkára – arról, hogy
átszervezésre kerülnek a védelmi bizottságok. Ezért is hangzott el,
hogy talán az utolsó ilyen ülés volt, hiszen most január 1-jétől
átveszi a várostól a járás a védelmi bizottság koordinálásának
szerepét. Tehát innentől kezdve Sárospatak továbbra is központ
marad, csak az üzemeltetője és vezetője a járási hivatal lesz.
Egy beszámolót hallgattunk meg az ÉMÁSZ Elmű átszervezéséről, ill.
elfogadtuk a határozatot.
Egy fontos dolgot szeretnék még kiemelni ezzel kapcsolatban, ami
több napirendi pontnál is elhangzott. A katasztrófavédelem, ill. a
különböző védelmi bizottságok és szervezetek mindent megtesznek
azért, hogy senki ne maradjon az út mentén, hogy senkinek ne legyen
semmi baja katasztrófa helyzet közben, de azt azért ne felejtsük el,
hogy ezért maguknak - a polgároknak - is tenni kell.
Tehát egy bizonyos önvédelmet elvárnak tőlünk, ilyen a megfelelő
mennyiségű tüzelő beszerzése, az élelmiszer beszerzés, esetleg, hogy
rossz időben nem indulunk el - tehát azért az emberek saját
felelősségére is szükség van, hogy ne történjen baj, és ezt
szeretném minél inkább hangsúlyozni Azt hiszem a katasztrófavédelem
természetesen mindent megtesz, de mindenhol nem lehetnek ott.
Az egyes állampolgároknak is van felelőssége abban, hogy ilyen
katasztrófahelyzet, ha csak lehet, ne álljon elő. Ezt mi is meg
tudjuk előzni, ezért is kérnénk is mindenkit, hogy mindent tegyen
meg annak érdekében, hogyha olyan az időjárás, és olyan
katasztrófahelyzet alakul ki, akkor a saját életét próbálja meg úgy
koordinálni, hogy az fenntartható legyen. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.08./
|
|
A gyerekek ilyenkor,
december elején már számolják a napokat a Mikulás érkezéséig.
Dalokat és verseket tanulnak a „nagyszakállúról”. Minden nap
többször is elmondják és lerajzolják, hogy mire vágynak, mit kérnek
a Mikulástól – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes, a
Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője....
|
|
|
|

Lendvainé Szendrei Ágnes
|
|
2012. december 5-én
„Elő-Mikulást” tartottunk, melynek keretében egy kedves előadást
nézhettek meg a gyerekek a számukra oly szeretett Mikulásról. A
műsort a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4/a. és 4/b. osztályos
tanulói adták elő.
Még aznap este a gyerekek otthon, családi körben is készülődtek.
Kirakták cipőiket az ablakba, hogy a Mikulás tudja hová tenni a
csomagokat. A legtöbb kisgyermek csizmája reggelre meg is telt.
Másnap, sokan közülük elhozták az óvodába mindazt, amit kaptak, hogy
társaiknak is megmutassák azokat.
Az ünnep varázsában és hangulatában vártuk december 6-án reggel az
„Óvodai Mikulást”. Egyes csoportjaink (a bölcsődei, a
néphagyományőrző és a Waldorf- jellegűekben) – szokásaikhoz híven –
az ablakba kirakott cipőkbe kérték az ajándékokat. A többi
csoportunk gyermekeinek egy-egy kedves szó kíséretében a Mikulás
„személyesen” adta át a csomagokat, melyre a gyermekek csillogó
szemekkel, mosollyal és köszönő szavakkal reagáltak.
Az ünnepi délelőttöt tovább színesítette a Comenius Tanítóképző
Főiskola II. évf. kisgyermeknevelő- és gondozó hallgatóinak
bábelőadása, melyet Remeczkiné Toma Kornélia tanárnő
közreműködésével adtak elő.
Természetesen nem maradhatott el a Lovas Mikulások látogatása sem,
amelyet nagy-nagy szeretettel és izgalommal várnak, fogadnak a
kicsik-nagyok egyaránt. Emlékezetes napok voltak ezek mindannyiunk
számára. Köszönjük mindazoknak, akik ebben a nagyszerű élményben
részesítettek bennünket! |

|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.08./
|
|
|
|

|
|
A Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskola valamennyi tanulója és tanára együtt
várta a Mikulást, aki az énekszóra meg is érkezett. A 6. a osztályos
tanulók előadták Szent Miklós legendáját, majd az alsó tagozatos
osztályok dallal, verssel köszöntötték a Mikulást. Ezt követően a
várva várt ajándékok átadása következett, amelynek mindannyian
nagyon örültek a gyerekek...
Miklós püspök egykor régen
Segített a szegény népen
Őt dicsérje koldus árva
Emlékezzünk jóságára.
Ajándékos, kedves szentünk,
Példaképpen jár előttünk.
Emlékére adnak nékem
Sok jót, amit kíván szívem |
|
|
További fotók>>>
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
/2012.12.07./
|
Adventi készülődés a könyvtárban |
|
|
|

Krenyitzkiné Sárosi Krisztina |
|
A Kreatív
Varázssziget december 5-én tartotta adventi készülődés címmel a
soron következő foglalkozását. A karácsonyra készülődve különböző
fenyődíszek készültek. A gyerekek papírdíszeket, a felnőttek
varrott és fűzött díszeket készítettek. A délután nagyon jó
hangulatban telt és mindenki egy-két új darabbal díszítheti
karácsonyfáját - számolt be Krenyitzkiné Sárosi Krisztina...
A karácsonyi készülődés teszi különösen emlékezetessé az év legszebb
ünnepét. A közösen készített darabok szépen díszítik majd a
karácsonyfát vagy az ablakot, és biztosan előkerülnek majd minden
évben. Felidézik az alkotás örömét, a közös sikerélményt és a
kellemes közös időtöltést. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.07./
|
Idősek képzése A Művelődés Házában |
|
2012. november 29-én
A Művelődés Háza és Könyvtára oktatótermében az Egri
Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársai mutatták be a pataki
érdeklődőknek az ENSURE 55 nevű projektet. A Művelődés Háza 2004 óta
a „Kattints rá, Nagyi!” és a „Folytassa, Nagyi!” tanfolyamok
szervezésével sokat tesz az időskorúak, szeniorok életminőségének
javításáért, az infokommunikációs társadalomba való könnyebb
beilleszkedésükért - számolt be Sajószegi Gábor...
|
|
|
|

Sajószegi Gábor |
|
Ez a munka
célkitűzéseiben sok ponton találkozott az ENSURE 55 projekt
céljaival, ezért szívesen vettünk részt a projekt megismertetésében.
Aktív időtöltés, tapasztalatok átadása, társadalmi jelenlét –
röviden így lehetne összefoglalni az ENSURE55 uniós támogatottságú
projektet, amelynek célcsoportja az 55 év felettiek.
A szenior korosztály tapasztalatait és szakmai tudását feltérképező
program célja, egy olyan online rendszerű adatbázis létrehozása,
amely összekapcsolhatja az idősödő szakértőket cégekkel,
szervezetekkel, oktatási intézményekkel. A gazdaságnak szüksége van
az idős szakemberek tudására és tapasztalatára és a projekt célja
egy szakmai adatbázis létrehozása, amelyben a szenior korosztály
által felkínált információkat rögzíthetik.
Az élet szinte minden területéről gyűjtik az információkat, nemcsak
a szakmai tapasztalatokat, hanem minden olyan információt, amely
hasznos segítség lehet egy- egy tudomány területen. Mint például a
népi kézművesség, vagy az ipari örökségvédelem területe. A program
négy országban térképezi fel és hasznosítja az idősödő társadalom
tudását, szakmai hozzáértését. Az észak- magyarországi régión kívül
spanyol, lengyel és olasz területek bevonásával készül az ENSURE
adatbázis, amelybe bárki regisztrálhat az 55 éven felüliek
korosztályából, ha tudását, szakmai tapasztalatait érdemesnek tartja
másokkal megosztani. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.07./
|
|
90 éve született Béres
Ferenc, amely évforduló alkalmából Sárospatak Város Önkormányzata
kis megemlékezést szervezett az énekművész iskolakerti szobránál. Az
örök pataki diákról Bálit Béla emlékezett meg, ami után koszorúzás
következett. A város koszorúját Aros János polgármester helyezte el
a mellszobor talapzatánál, a család koszorúját pedig az alkalomra
Sárospatakra érkező Béres Ferencné és fia, Béres Ferenc…
|
|
|
|

Béres Ferenc

Béres Ferencné

Béres Ferenc
|
|
Mi elég idősek voltunk
már, amikor egyáltalán megtapasztaltuk, hogy édesapánk mit csinál.
Én jó kamasz koromban ismertem meg igazán a tevékenységét, különösen
mikor egyre többet mentem vele - miután jogosítványt szereztem,
sokszor megkért, hogy én vigyem a fellépésekre. Ő sosem azt mondta,
hogy szerepelni, vagy dolgozni megy, hanem azt, hogy szolgálni.
Nekem az élet egy másik területén adódott a szolgálat, 2003. óta
vagyok a Vitézi Rend tagja, én ezt a szolgálatot viszem tovább. Ő
ugye a csodálatos hangjával, tehetségével, szolgált, amit a
Jóistentől kapott. Én egy teljesen másfajta szolgálatot végzek, mi
ezzel tudjuk a nemzetet segíteni, a hagyományok ápolásával. (Szerk:
vitéz Béres Ferenc az 1920-ban alapított Vitézi Rend jogutódjának
törzskapitánya, a vezetőség tagja.)
Az Ő emlékének az ápolása is nagyon fontos. Azért is volt nagyon
fontos számunkra, hogy eljöjjünk ide Sárospatakra, még akkor is, ha
sajnos elkéstünk, de azon a csodálatos kis Krasznokvajdán, ahol róla
nevezték el az általános iskolát, olyan szeretettel tartottak ott
minket - tudtuk, hogy mennünk kell, de nem lehetett őket ott hagyni…
A megemlékezést Donkó József, konferálta, aki maga is nagy
tisztelője Béres Ferencnek…
A leghíresebbek közül való 20. századi sárospataki diák, aki
aránylag kis korában, 12 évesen került Sárospatakra és 4 évet
töltött el itt. Ezekre a diákéveire egész életében annyira szívesen
emlékezett vissza, ill. annyira megszerette Sárospatakot, hogy
később aztán ennek köszönhetően létrehozta a Sárospataki Képtárat,
ill. sárospataki galériát a saját gyűjteményéből. Ráadásul olyan
neves képzőművészeket sikerült megnyernie a Sárospataki Képtár
számára, mint Andrássy Kurta János, vagy Domján József. Azt
gondolom, hogy Sárospatak első díszpolgára méltán lett Béres Ferenc,
akinek ma születésének 90. évfordulóját ünnepeljük.
Bálint Béla, a Farkas Ferenc Művészeti iskola igazgatója
elsősorban a népzene előadóművészét, a magyar népdalkincs őrzőjét
látja Béres Ferencben…
A régebbieknek sokkal többet jelentett Béres Ferenc, sajnos a
maiaknak egyre kevesebbet. Ebben bűnösök vagyunk, az egész magyar
zeneoktatás bűnös, mert az a fajta művészet, amit Béres Ferenc
világszínvonalra emelt, ezt most mi magyarok nem igazából műveljük.
A magyar népdalnak nincs meg az a magas színtű gyermekek részére
megtanítandó kultúrája, mint ami elvárható volna. Abban minden benne
van a magyarságról, amit kell tudni, a történelmet, a szokásait,
azt, hogy az élete miről szólt – a népdalokban minden benne van. Ezt
csodálatosan felfogta annak idején Béres Ferenc és minden potentált
ember, többek közt Kodály Zoltán. A gyökerekhez visszanyúlni és a
gyökereknek a csodáját átadni, átörökíteni az utókornak, ez
kötelességünk. Ez a mai korban elfeledett, keveset lehet hallani
Béres Ferenc énekét a rádióban. Meggyőződésem, hogy kiváló
énekművész volt, kiváló ember volt, kiváló magyar ember volt, aki
hittel, a szívével tette dolgát. Úgy érezte, hogy neki mindenhová el
kellett jutnia, ahol magyar ember él, hogy ezek az emberek, akik
ismerték ezeket a dalokat, érezhessék azt, hogy egy kis magyar
földet, egy kis magyarságot vitt arra az ausztrál, amerikai
területre, hogy érezzék, milyen csodálatos a magyar népdalköltészet.
Egy fontos adalék, hogy a világ leggazdagabb népe vagyunk ebben, 200
ezernél több a népdal készlet, amivel mi rendelkezünk. Az utánunk
lévő ország az 6-7 ezerrel bír. Ekkora a mi kincsünk és ezt a
kincset nem vagyunk képesek megfelelő módon szeretettel, átéléssel
átadni a jövő nemzedékének, és ez az oktatásnak egy óriási nagy
bűne.
Szép volt, de nem volt könnyű –elékezett vissz az együtt töltött
évekre Béres Ferencné, Simig Erzsébet…
Nagyon mozgalmas életet éltünk és nagyon-nagy nehézségekkel indult
az életünk, 1960. januárjában házasodtunk össze. Egyikünk sem volt
akkor anyagilag túlzottan eleresztve, nagyon-nagyon nehéz évek
voltak. 2 év alatt született meg a 3 gyerekünk és aztán szép lassan
Ferencnek szerencsére rendeződött a helyzete. 56 miatt őt elég
sokáig hallgatásra ítélték, de 65-től aztán az Országos Filharmónia
szólistája lehetett és attól kezdve életünk rendeződött. Akkor ő is
egyre-másra kapta már a feladatokat, az már nagyon szép, alkalmas
élet volt.
Akik ismerték, azok szerették, legalábbis én, akikről tudom, hogy
ismerték és akikkel kapcsolatban voltunk. Nagyon-nagyon szép
barátságok születtek és azok szinte életünk végéig kitartottak. Az
általános emlékezet az a teljes felejtés. Ma a magyar köztudatban,
médiában, rádióban gyakorlatilag ezt a fajta zenélést, amit Ferenc
is folytatott, a teljes magyar tiszta népdalkultúrának az ápolását,
a különböző divatirányzatok kiszorították. Tehát gyakorlatilag csak
a barátok, a család és akik annak idején hallgatták, azok emlékeznek
rá. |

Donkó József

Bálint Béla
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.07./
|
Kiállítás nyílt Sárossy Tibor
táblaképeiből |
|
Sárossy Tibort
fafaragóként ismertük - talán leginkább a bodrogkeresztúri
szoborcsoport alkotójaként -, így az Újbástya Rendezvénycentrum
Urbán György termébe belépve többen meglepődhettek, hogy nem fából
készült szobrokat látnak, hanem képeket a falon. Hamar kiderült
azonban, hogy azok fából készült alkotások, un. fa táblaképek, a
képzőművész legújabb kísérletezésének eredményei, amelyben színezett
faelemekkel dolgozik a plasztika és a festészet határán…
|
|
|
|

Sárossy Tibor

Kegye János |
|
A következő meglepetés
akkor érte a tárlat látogatóit, mikor a megnyitóinkon szokásos
hangulatteremtő zene megszólalt. A zenét nem más szolgáltatta, mint
Kegye János, a világhírű pánsípművész, akinek eddig 26 lemeze
jelent meg. Zenéjét nem csak a megnyitás elején élvezhettük, de az
alkotások nézegetése közben is, amikor a vizuális és a zenei élmény
csodálatosan hatott együtt.
Először láthatta a közönség Sárossy Tibor táblaképeit a
Sárospatakon, ahol most Újbástya Rendezvénycentrumban lettek
kiállítva. A Művelődés Háza már régóta szerette volna megrendezni a
festő és szobrászművész kiállítását. Végre ez megvalósult, egy
egészen sajátos technikával készített munkákból állt össze a tárlat
– nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő…
Az az újfajta technika és világ, amit megmutat nekünk a szobrokon
kívül, az ma látható először így együtt. Biztos vagyok benne, hogy
kellő idő és átgondoltság kellett ahhoz, hogy ezeket az alkotásokat
így összeválogassa és a látogatók elé bocsássa.
A művész munkái sokrétűek, az ország minden táján ismertek
történelmi és vallási témájú köztéri alkotásai. A kiállításon
azonban a képzőművésznek egy egészen új oldalával ismerkedhetnek meg
az érdeklődők. Az absztrakt irányba mozdulás, a színek és a formák
dominanciája jellemzi a táblaképeket. Ennek a kiinduló pontja nem a
történet, vagy a figurális ábrázolások, inkább a színek, a formák
összhatása, dinamikája. Rendkívül dekoratívak ezek a munkák, éppen
ezért közérthetőek is. Mint minden újfajta technikában, művészi
megnyilvánulásban, úgy itt is vannak olyanok, amelyek kevésbé
erősek, de sokkal nagyobb számban vannak azok az alkotások, amik
kimondottan annak a formanyelvnek az alapvetései lehetnek, amit
valószínűleg a művész folytatni is fog. Annál is inkább, mert a
visszajelzések alapján a közönséget megragadták az alkotások.
Sárossy Tibor évtizedes szobrászmúlt után felnőttként, festőművész
szakon végezte el a főiskolát. Ez a két ág egyesül a most kiállított
táblaképekben…
A kettőt így próbáltam összekombinálni, illetve, hogy elmozduljak a
naturalista ábrázolásból, ilyen absztrakt képeket kezdtem el
készíteni. Megmondom őszintén, megtetszettek az első képek ezért
folytattam a kísérletezést.
A félig szobor, félig képalkotásoknak nincs címe, mert a művész
számára fontos, hogy ahogyan az ő munkájában a szabadság dominál,
ugyanilyen szabadon dönthessenek a nézők, hogy mit fejez ki számukra
egy-egy alkotás. A tárlat január közepéig lesz látogatható az
Újbástya Rendezvénycentrumban. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.06./
|
Feltűzték a szalagokat a Tanítóképző
Főiskolai Karon |
|
Ünnepelni gyűltek
össze a hallgatók, szülők és a tanárok Sárospatakon, a Miskolci
Egyetem Comenius Főiskolai Karának dísztermében. Egy évfolyam
ismét az utolsó évének közepéhez ért, s ezzel kiérdemelte a Miskolci
Egyetem szalagját. Dr.Hegedűs László PhD dékán
beszédében kifejezte reményét, hogy ez a búcsú nem végleges, a
végzett hallgatók visszatérnek majd az épület falai közé megosztani
tapasztalataikat, élményeiket és segíteni a főiskolát a
továbbfejlődésben…
|
|
|
|

Dr. Hegedűs László |
|
Ez az alkalom arról szól, hogy egy nagy, fontos utat megtéve annak
közelgő végére érve megkapják majd azt az oklevelet, azt a diplomát,
amely a további útjukat, sorsukat irányítja.
A magyar oktatásnak szüksége van azokra, akik színvonalas képzés
után magas szinten végzik munkájukat. A Comenius Tanítóképző
Főiskolának elsődleges célja ilyen fiatalok kitanítása – mondta a
dékán.
A főiskolai kar hallgatói szavalattal és zenei előadásokkal
színesítették a szalagavató eseményét, ünnepi beszédjükben pedig
végzősök összefoglalták az utóbbi néhány év legfontosabb mozzanatait
elismerve azt is, hogy az olykor soknak tűnő feladatok a gyakorlatok
során érezhetően hasznukra váltak.
A szalagavató ünnepélye pezsgős koccintással és közös énekléssel
zárult.
|
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.06./
|
Felkészültek a téli időjárásra |
|
Szervezetünk a téli
hó eltakarításra és síkosság mentesítésre felkészült, a géppark
műszaki biztonságossága megfelelő, a személyi állomány két
csoportban, heti váltásban, csoportonként 45-50 fővel folyamatos
készenlétet tart, természetesen extrém időjárási körülmények
esetén minden ember egyidejűleg is bevethető - nyilatkozta Béli
Zoltán a Kommunális Szervezet vezetője...
|
|
|
|

Béli Zoltán |
|
A biztonságos
közlekedés feltételeinek megteremtése érdekében a szükséges
anyagokból folyamatosan töltöttük fel a készleteket, a közeli
napokban érkezett meg a fűrészpor, a kálisó, de rendelkezésre áll a
még tavaszról megmaradt készlet is, illetve az elmúlt héten került
beszerzésre 200 q ipari só, a mai napon került leszállításra a
kálisó második tétele, így utóbbiból már 150 q mennyiséggel
rendelkezünk.
Úgy tűnik, a felkészülés ütemezése teljes mértékben az időjáráshoz
hangoltan történt, hiszen a folyamatos készenlét elrendelt első
napja a mai nap, mára le is hullott az első hó, s ezzel az első
síkosság mentesítési munkanap is, mintegy főpróbaként megtörtént.
Szervezetünk természetesen az önkormányzati kezelésű közterületek
síkosság mentesítésére kötelezett, ezért ezúton is tisztelettel
kérem a pataki ingatlantulajdonosokat, vállalkozókat,
vállalkozásokat és egyéb szervezeteket, hogy az ingatlanukhoz
közvetlenül tartozó területek síkosság mentesítéséről gondoskodjanak,
egyben felajánlva azt, hogy akiknek ez bármely okból gondot jelent,
úgy szervezetünk eseti megrendelés vagy állandó megbízás alapján azt
térítés ellenében elvégzi. |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.06./
|
Vasárnap gyújtjuk a 2. gyertyát |
|
Igazi téliesre fordult
az idő, a második gyertya gyújtására – vasárnap 18 órakor -
valószínűleg már karácsonyt idéző, csikorgó hidegben fog sor
kerülni. Egy héttel ezelőtt még az eső esett, akkor esernyők alól
szemléltük, ahogy Aros János polgármester az első adventi
gyertyát meggyújtja…
|
|
|
|

Aros János |
|
December 2-án
megtörtént az első adventi gyertya meggyújtása. Biztos mindenkinek
tudomására jutott, hogy nem a szokásos helyen, hiszen A Művelődés
Háza előtti téren most nem gyújthattuk a munkálatok miatt, viszont
azt hiszem, hogy mindenki megelégedésre szolgál a Hild téren
felállatott, nagyon szépen sikerült adventi koszorú.
Az első gyertyája meggyújtására került sor most vasárnap, és ez a
jövőben is így lesz, a következő vasárnap, és azt követően is. A
negyedik lesz egy kicsit eltérő, hiszen az már december 23. lenne,
ezért egy kicsit előbbre hozzuk: 21-én, pénteken délután 18
órakor lesz egy kis városi ünnepség, az utolsó, a 4. gyertya
meggyújtásánál.
Azt már tudjuk, hogy a 3. gyertya meggyújtására a Református
Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája készül.
Az elmúlt hétvégén természetesen a díszkivilágítás is kigyulladt, és
innentől kezdve a decemberi hónapban végig láthatóak lesznek a
karácsonyi fények. A város karácsonyfája szintén nem A
Művelődés Háza előtt, hanem a Szent Negyedben lesz feldíszítve,
mégpedig egy szép, élő fa. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.06./
|
Könyvajánló a Baba-Mama Klubban |
|
|
|

Krenyítzkiné Sárosi Krisztina |
|
A Művelődés Háza és
Könyvtára november 29-én tartotta a Baba-Mama Klub soron
következő találkozóját. Ezen a délelőttön könyveket ajánlottunk a
kismamáknak és gyermekeiknek. Az anyukák örömmel forgatták az őket
érintő témájú szakkönyveket és szívesen kölcsönözték is ezeket. A
kisbabák is hamar felfedezték a nekik szánt lapozókat,
meséskönyveket - számolt be Krenyítzkiné Sárosi Krisztina...
A délelőtt további részében az anyukák kicserélték tapasztalataikat
míg a gyerekek játszottak. A következő összejövetel december
13-án 10 órától lesz. Témánk: Karácsonyi készülődés.
Szeretettel várjuk a kismamákat és gyermekeiket! |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.05./
|
Madarak a Zemplén térségében |
|
|
|

Szegedi Zsolt |
|
A Mozi 2012. elejétől
szervez ismeretterjesztő előadásokat. A különböző – leginkább
Sárospatak és környéke – flóráját, faunáját bemutató előadók
helybéliek, akik szakmájuk vagy hobbijuk révén nagy tudással
rendelkeznek a Zemplén élővilágáról. A sorozat legutóbbi előadása
november 28-án a Zemplén madárvilágát mutatta be. Az „idegenvezető”
Szegedi Zsolt volt, a Magyar Madártani Egyesület Zempléni
Helyi Csoportjának tagja...
A sorozatban fotós, gombász, madarász szemével láttuk a Zemplén
szebbnél szebb tájait és élőlényeit. A sorozat legutóbbi
előadása november 28-án a Zemplén madárvilágát mutatta be. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.05./
|
Őszvégi ünnep a Waldorf-jellegű
csoportjainkban |
|
Az ezernyi színben
pompázó szép őszi napok végén – sok éves hagyományainkat
követve – ismét volt „Márton-est” a Nefelejcs és a Szivárvány
csoportokban, valamint „Manó-est” a Napsugár csoportban –
nyilatkozta Bodolóczkyné Lévai Klára a Carolina Óvoda és
Bölcsőde óvodapedagógusa, a Waldorf Munkaközösség vezetője...
|
|
|
|

Bodolóczkyné Lévai Klára |
|
Az őszutó és a
télkezdet határán, Márton napkor a korai középkor ismert alakjára,
Szent Mártonra emlékeztünk, aki a legenda szerint megosztotta
köpenyét egy koldussal. A szegények jótevőjeként, a nagylelkűség és
könyörületesség megtestesítőjeként emlegetjük. Őt követve, ilyenkor
magunk is a „megosztani tudás” gesztusát gyakoroljuk a gyermekekkel.
Az ünnepi alkalomra valamennyi kisgyermeknek – a szülők ügyes kezére
is számítva – lámpást készítettünk.
Az év során első alkalommal közös ünneplésre hívtuk és vártuk a
szülőket, családokat és vendégeket, hogy osztozzunk az együtt
töltött percek örömében. Közösen fogyasztottuk az alkalomra sütött
cipókat és süteményeket. A szép esték sajátos hangulatát
meghatározta a gyermekek körjátékában a dalokon, verseken, mozgáson
keresztül megelevenedő „törpevilág”. A törpék, a gyermekek számára
nagyon kedves mesebeli figurák, melyek mintegy ellensúlyozói
lehetnek a külső világban tapasztalható visszahúzódás, a növekvő
sötétség miatti kedvetlenségnek.
Az ünnep meghittségét a zsibongó fényei, a közös éneklés, a
hangszeres zene, a mesei varázslat, valamint az udvaron sejtelmes,
esti fényben eljátszott „Márton-játék” gazdagította. A gyerekek a
nyári fény őrzésére épített „kis házacskákkal” a kezükben, az apró
fényekkel megvilágított úton haladtak végig. Sötétedéskor, az
udvarunkon felfedezhették a „varázslattal benépesült manóvárakat”.
Jó volt látni a fel-felvillanó lámpások fényeit, és hallani a
megtalálást kísérő örömteli ujjongást!
Ezzel, a melegséget és erőt adó fénnyel tért haza minden család,
hogy a hosszú téli napokon, Adventen át, egészen a tavaszi
megújulásig őrizzék azt. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.05./
|
Múzeumi óra a Szent Erzsébet Házban |
|
|
|

|
|
2012. november 29-én
a Szent Erzsébet Házba látogatott a Szent Erzsébet Katolikus
Általános Iskola 1.b. osztálya. A múzeumi óra keretében a
kisdiákok jeleneteket mutattak be Szent Erzsébet éltéből,
előadásukat Szent Erzsébetről szóló énekekkel kísérték. Az előadást
az Árpád-házi Szent Erzsébet történelmi Társaság ruhatárából
kölcsönzött ruhák és az előadás végén kiosztott kenyér tette
teljessé...
Szekeres Istvánné Zsuzsa néni vezetésével a gyerekek élvezetes
délutánt töltöttek el, felelevenítve azt, amit az iskolában
tanultak: Szent Erzsébet élete, cselekedetei megelevenedtek, így a
diákok is közelebb érezhették magukhoz, élővé téve városunk
Szentjét. A kisdiákok megkapták ajándékként Pungor R. Dóra három
Szent Erzsébet bábját, amit ezentúl az iskolai oktatásban
használhatnak.
|
|
|
További fotók>>>
a Római Katolikus Egyházi
Gyűjtemény
/2012.12.05./
|
Irodavezetői értekezletet tartottak |
|
Decemberben a
szokásostól eltérően nem a hónap utolsó hetének pénteki napján
tartja soron következő ülését a Képviselő-testület, hanem az ünnepek
miatti munkarend- változásra figyelemmel december 14-én (pénteken) 9
órai kezdettel. Ezt megelőzően, még e héten rendkívüli
képviselő-testületi ülés lesz. Ezen ülések előkészítését beszéltük
meg december 3-án hétfőn tartott irodavezetői értekezleten -
számolt be a jegyzői feladatokat ellátó Dankóné Gál Terézia,
a jegyzői iroda vezetője...
|
|
|
|

Dankóné Gál Terézia |
|
A rendkívüli ülésen
két oktatási intézmény (Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, II.
Rákóczi Ferenc Általános Iskola) előirányzat-módosításával
kapcsolatos kérelem szerepel. Ezt a napirendet már tárgyalta a
Képviselő-testület, amikor is úgy döntött, szükségesnek látja az
intézményeknél megvizsgálni, hogy az év hátralévő részében
lehetséges-e további megtakarítás, és erre vonatkozóan intézkedési
terv kidolgozását kérte az érintett intézményvezetőktől.
A közoktatási intézmények állami fenntartásba adásával
kapcsolatban a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat
feladatainak egy része is – pedagógiai szakszolgálat – állami
fenntartásba kerül, a másik része – családsegítés – viszont
önkormányzati feladat marad, ez ügyben is több döntést kell meghozni
a Képviselő-testületnek. Az előkészítéstől függően lehetséges, hogy
már a rendkívüli testületi ülésen sor kerül a döntések egy részének
meghozatalára.
A december 14-én tartandó rendes képviselő-testületi ülésen
kerül sor többek között a jegyzői álláshelyre beérkezett pályázatok
elbírálására, „Beszámoló a Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsában
végzett tevékenységről”, „Előterjesztés a települési folyékony
kommunális hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására
szervezett kötelező helyi közszolgáltatás 2013. évi díjtételeinek
megállapításáról”, „Előterjesztés a Képviselő-testület 2013. I.
félévi munkatervének elfogadásáról”, „Előterjesztés a minősített
többségi tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi helyzetének
stabilizálása érdekében teendő intézkedésekről”, „Javaslat a
köztisztviselők 2013. évi teljesítmény-követelményeinek
meghatározására”, továbbá a Zempléni Hulladékkezelő Kft. beszámol
2012. évi tevékenységéről, és sor kerül még az önkormányzati
intézmények alapító okiratainak módosítására is.
A Képviselő-testület a napirendek megtárgyalását követően 16 órai
kezdettel az Újbástya Rendezvénycentrumban folytatja nyílt
ülését, amely során közmeghallgatást tart, melyre minden
érdeklődőt szeretettel várunk. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.04./
|
Olvasószolgálati és Helyismereti
Műhely – utolsó alkalommal |
|
2013. január 1-től
a mozgókönyvtári ellátás biztosítása a Többcélú Kistérségi
Társulásoktól átkerül a megyei könyvtárak feladatkörébe, ezzel
lezárul egy 8 éves korszak a könyvtárak életében. November
30-án – az utolsó műhelymunka keretében – áttekintettük az
együtt elvégzett munkát, és természetesen szóba került a „hogyan
tovább” kérdése is, majd egy kis vendéglátással, apró ajándékokkal
köszöntük meg az eddig elvégzett közös munkát - nyilatkozta Kövér
Sándorné a könyvtár vezetője...
|
|
|
|

Kövér Sándorné |
|
2004-ben - az
országban a legelsők között megkezdődött a kistérségi könyvtári
hálózat kialakítása a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás
égisze alatt. Egyéb feladatok elvégzése mellett kiemelkedő
fontosságú feladat volt a kistérségi könyvtárosok képzése. Először
személyesen jártunk ki a települési könyvtárakba, majd az új
könyvtárosok a Zrínyi Ilona Városi Könyvtárban vettek részt egy
hetes tanfolyamon. Az alapok elsajátítása után elég volt a havi egy
konzultációs alkalom, így alakult ki a minden hónap utolsó péntekjén
megrendezésre kerülő Olvasószolgálati és Helyismereti Műhely.
Aktuális feladatok megbeszélése, szakmai előadások, és tanácsadások,
tanulmányi kirándulások, bemutató foglalkozások, informatikai
képzések – ez mind belefért az öt éves múlttal rendelkező Műhely
életébe.
Amit elértünk a mozgókönyvtári ellátás keretében:
1. minden településen létrejöttek az integrált közösségi terek,
2. helyi specialitásokat is figyelembe vevő könyvtári állomány jött
létre,
3. minden településen biztosítottak az informatikai szolgáltatások
feltételei,
4. több száz könyvtári, és kulturális rendezvény több ezer
résztvevővel,
5. élő kapcsolat a kistérség oktatási, és kulturális intézményei
között,
6. jó hangulatú, információgazdag bemutató foglalkozások,
kirándulások, szomszédolás,
7. folyamatos képzés biztosítása,
8. közös kiadvány született a NKA támogatásával,
9. egymást segítő szakmai közösség jött létre.
A mozgókönyvtári szolgáltatás megszervezésével a kistelepüléseken
eddig soha nem látott fejlődés valósult meg. Az elmúlt 8 évben olyan
komoly eredményeket értünk el, amire méltán lehetünk büszkék.
Mindannyian féltünk attól, mi lesz, ha ez a korszak lezárul. Most, a
változások kapujában úgy tűnik, hogy a rendszer nem szűnik meg,
hanem más formában (és talán még hatékonyabban) fog tovább működni.
A kiváló eredményeket csak csapatmunkában lehetett elérni. Hálásan
köszönöm mindazoknak, akik ebben a munkában partnereink voltak,
szívügyüknek tekintették a könyvtárak fejlesztését, a színvonalas
rendezvények biztosítását, a közös munkát! |
|
|
Törő Gábor
/2012.12.04./
|
|
A Művelődés Háza és
Könyvtára ismét táncházba várta a gyerekeket, felnőtteket
december 1-én. A muzsikát a miskolci Agyagbanda szolgáltatta,
a táncokat Barsi Csaba tanította. Minden évben igyekszünk a
táncházaink között egy olyanra is sort keríteni, amelyben moldvai
táncokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, ilyen volt ez az évi utolsó
táncházunk - számolt be Darmos István...
|
|
|
|

Darmos István |
|
Azért tartjuk ezt
fontosnak, mert a moldvai lánctáncok és körtáncok könnyen
elsajátíthatóak, szinte azonnal táncélményt nyújthatnak azoknak is,
akik nem rendelkeznek néptáncos előképzettséggel, másrészt pedig
közösségi táncélményt jelent az, amikor körben összekapaszkodva
egymásra utalva, egymásnak lendületet adva táncolhatunk.
A szombat este összegyűlt közel ötven fő között voltak táncosok -
gyerekek és felnőttek - voltak olyanok akikkel általában
táncházainkban találkozhatunk, de olyanok is, akik életükben először
próbálták ki ezt a szórakozási formát. A remek muzsika nem csak a
tánckíséretet szolgálta, hiszen az összegyűltek moldvai énekeket is
tanulhattak ezen az estén, táncházvezetőnk segítségével, a zenészek
kíséretével. Táncházunkat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával
valósítottuk meg. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2012.12.03./
|
„Múltidéző"- évfordulós költők
novemberben…” |
|
„Múltidéző"-
évfordulós költők novemberben…”- címmel irodalmi teadélutánra
hívtam az érdeklődőket november 28-án, 15 órai kezdettel A Művelődés
Háza és Könyvtárába. November hónap az emlékezésről, az elmúlásról
szól, a kalendárium enyészet havaként is ismeri - számolt be
Stumpfné Gyöngyösi Etelka...
|
|
|
|

Stumpfné Gyöngyösi Etelka |
|
Emlékeztünk mi is,
olyan költőkre , akik vagy születésükkel, vagy halálukkal ehhez a
hónaphoz köthetőek. Így a mai alkalommal több verssel és kevesebb
életrajzi ismertetéssel idéztük meg nagyjainkat, hiszen ők egy-egy
önálló délutánt is megérdemelnek, amire a következőkben sort is
kerítünk.
Megidéztük Ady Endrét, aki 135 éve született, majd szó esett Babits
Mihályról, Áprily Lajosról, Illyés Gyuláról, Pilinszky Jánosról,
Tóth Árpádról, Radnóti Miklósról és Mécs Lászlóról.
Verseiket, melyeket neves előadóművészek ( pl. Latinovits Zoltán,
Bubik István... stb.) tolmácsoltak, zenével, képpel tettem
színesebbé.
Köszönöm kedves vendégeimnek, hogy ismét megtiszteltek jelenlétükkel
és elolvasták, elszavalták hozott kedves verseiket.
Ebben az évben ez volt az utolsó alkalom, amikor találkoztunk,
mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket, és Új Évet kívántam
magam és munkatársaim nevében. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.12.03./
|
Mikulás napi SQUASH PARTY! |
|
Az Árpád Vezér
Gimnázium és Kollégium minden éven egy különleges
sportdélutánnal lepi meg diákjait Mikulás napján. Ezen az éven az
Árpád Vezér Diáksport Egyesület szervezi meg ezt a programot,
melynek a Sárospatakon nemrég átadott BLUE SQUASH CLUB ad majd
otthont. A december 6-án, 15 órakor kezdődő sportprogram
kezdetekor squash bemutatójátékot láthatunk egy egykori
ranglistás játékos és a házigazda segítségével, mely által
szeretnénk kedvet csinálni ehhez a különleges sporthoz. A délután
során pedig bárki kipróbálhatja és megtanulhatja a játék
alapszabályait és technikáját - számolt be Kordáné Györki Erika
az ÁVG DSE,elnöke...
|
|
|
|

Kordáné Györki Erika |
|
A fallabda vagy squash
(ejtsd: szkvas) a teniszhez hasonló, attól kisebb ütőkkel és
gumilabdával, erre a célra kialakított teremben játszott sportág.
Általában két játékos játssza, de páros mérkőzések esetén négyen
vannak a pályán. A pálya 9,75 m hosszú és 6,4 m széles.
Magyarországon a fallabda csak 20 éve honosodott meg, de manapság
egyre közkedveltebb az amatőrök körében is. Egyre több squash pálya
épül, már szinte minden vidéki városban találunk. A Magyar Fallabda
(Squash) Szövetség adatai alapján országszerte napi 4 ezren, havi
rendszerességgel 30-40 ezren űzik ezt a sportot. Az igazolt
versenyzők száma folyamatosan nő, jelenleg 445 versenyzőt tart
számon a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség.
A fallabda összetett kondícionális képességeket igénylő, az
egészségmegőrzésben kiemelkedő, szórakoztató hatású sportág.
Életkori határokat nem ismer, így férfiak, nők különböző életkorban
űzhetik. A fallabdázás mozgásanyaga ötvözi a dinamikus, gyors
mozdulatokhoz szükséges gyorserőt, és a tartós (egy óra) mozgásokhoz
nélkülözhetetlen állóképességi tulajdonságokat. Változatos,
improvizatív mozdulatsorai a mozgáskoordináció magasan fejlett
szintjét követeli meg, s túlzás nélkül állítható, hogy a stresszes
életet élő emberek számára az egyik legalkalmasabb sportág lehet a
napi feszültség levezetésére.
A fallabdázás a társasági élet egyik lehetséges színtere is. A
legkülönbözőbb társadalmi rétegek képviselőinek találkozási
helyszíne. A menedzser, illetve az üzleti élet világában a fallabda
klub tárgyalási helyszínnek is felfogható. Kötetlen baráti
környezetben, pozitív hangulatban sokkal gyümölcsözőbben,
sikeresebben bonyolódhatnak a tárgyalások, megbeszélések.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a KÉK ÉS TÁRSAI KFT-NEK, hogy
lehetőséget biztosítnak diákjainknak e különleges sportág
kipróbálására, támogatva ezzel egyesületünk munkáját. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.03./
|
Miről tárgyalt a Testület? |
|
November 30-án került
sor a szokásos, rendes képviselő-testületi ülésünkre, amelyen
több, mint 30 napirendi pontot tárgyaltunk. Ezek között
voltak fajsúlyosak és kevésbé fajsúlyosak is – kezdte –
tájékoztatóját a testület üléséről Sikora Attila
alpolgármester…
|
|
|
|

Sikora Attila |
|
Az első napirendi
pontban a korábbi tárgyalások során használatba még ki nem adott, a
fürdő területén lévő üzlethelyiségek bérleti jogáról
döntöttünk. Mind a két fennmaradó üzlethelyiségre érkezett érvényes
pályázat és mind a két esetben döntöttünk is a pályázat nyerteséről.
Ezután előterjesztést hallgattunk meg a Zemplén Vízmű Kft 2012. évi
tevékenységéről. Elmondható, hogy sikeres évet zárt a Vízmű. Ebben
komoly szerepet játszott az is, hogy városunk a Főtér felújításához
tartozó munkálatok egy részét, több mint 40 millió Ft értékben a
Zempléni Vízmű Kft-re bízta - most is dolgoznak A Művelődés Háza
előtti téren. Összességében elmondható a Zempléni Vízmű kft-ről,
hogy eredményesen és sikeresen tevékenykedett.
A 2013. évi költségvetés koncepcióját is meg kellett
tárgyalnunk. Igazság szerint túl sokat erről nem tudtunk mondani,
hiszen az országnak sincs elfogadott költségvetése, így az
önkormányzatunknak sem tudtunk ilyen költségvetést összeállítani.
Mindenesetre egy koncepciót elfogadtunk, hogy hogyan szeretnénk majd
a jövő évi költségvetést elképzelni, ill. erre született néhány
általános megállapítás, hogy mit kellene tartalmaznia ennek a
költségvetési előterjesztésnek.
A gyermekétkeztetés térítési díjairól szóltunk, ami sajnos a
szokásos 5%-kal, vagyis az infláció mértékével fog növekedni a
következő évben.
Néhány oktatási intézmény, az Árpád Vezér Gimnázium, ill. a II.
Rákóczi Ferenc Általános Iskola támogatási kérelmét vizsgáltuk
meg és abban maradtunk, hogy készítünk ezen a héten egy belső
vizsgálatot, hogy miért van rájuk szükség és egy intézkedési tervet
fogadjunk majd el ennek eredményétől függően.
Ezután a Berek-holtágról volt szó. A Bodrogmenti Sporthorgász
Egyesület adott be kérelmet, hogy szeretné továbbra is
meghosszabbítani a bérleti szerződést és ezt az önkormányzatunk
támogatta, hiszen meg vagyunk elégedve az egyesület munkájával.
Nagyon szépen rendben tartják a holtágat, ill. a Csepel-tó környékét
is. Szépen berendezték, padokat, asztalokat helyeztek el, és igen
színvonalas versenyeket bonyolítottak le az elmúlt években. Tehát
összességében elégedettek voltunk a tevékenységükkel és ezt
folytatásra javasoltuk.
Egy igen komoly napirendi pont következett, ami sokakat érintett, ez
a 2013. évi startmunka pályázatok benyújtása volt. Ez több
csoportban is benyújtásra kerül, az egyik a belvíz elvezetés
startunka, amelyben 52 fő foglalkoztatására pályázunk, továbbá az
önkormányzati kezelésű utak felújításában 30 főre, a mezőgazdasági
startmunka programban 27 fő foglalkoztatására, a mezőgazdasági
fóliás növénytermesztés programban 20 fő, közfoglalkoztatásban 58
fő, a téli közfoglalkoztatás és egyéb értékteremtő munka
kategóriában ez 12 fő foglalkoztatására pályáztunk. Ez összesen 199
ember foglalkoztatása.
Reméljük, hogy sikeresek lesznek ezek a pályázatok, amelyeknek még
egy előnye van, hogy ezek most már nem csak 1-2 hónapra, hanem 10,
illetve van, amelyik 12 hónapra szól majd. Reméljük, hogy ki tudjuk
meríteni mind a 199 foglalkoztatást, ill. megnyerjük ezt a
pályázatot. Ez azt jelentené, hogy a jövő évben 199 embernek tudnánk
munkát biztosítani, ill. ebből adódóan bért is.
A Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat nyújtott be egy
pályázatot a 2HOME projektben, amelyben Második otthon néven
szeretnének létrehozni egy olyan foglalkoztató termet, ami
délutánonként nyitva tartana és a gyerekekre különböző programok
várnának. Ennek a támogatását kérték és természetesen
önkormányzatunk meg is adta, a Kossuth utcán, a MakkHetes melletti
épületünk lenne átalakítva erre a célra.
A Sárospataki Torna Club kézilabda szakosztályának kérelméről
is döntöttünk, ugyanis TAO-s pénzből szeretnénk az Árpád Vezér
Gimnázium sportcsarnokának a burkolatát felújítani. Szerencsére
sikeres volt a pályázatuk, így néhány héten belül meg is indul a
munka. Úgy hallottam, hogy már a télen, a 28-án kezdődő
terem-labdarugó torna már az új burkolaton zajlana. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.03./
|
Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi
Társaság tisztújító közgyűlése |
|
2012. november 29-én
délután az Árpád-házi Szent Erzsébet Történeti Társaság
megtartotta tisztújító közgyűlését. Az elnökség megújítására
négy évente kerül sor. A korábbi – s egyben újra választott –
elnök Dr. Szabó Irén az összejövetel elején ismertette a
napirendi pontokat, ahol szó került a következendő adventi időszak
karitász feladatairól, a keresztény nevelőszülői képzésről is...
|
|
|
|

Dr. Szabó Irén |
|
A napirendi pontok
ismertetése után került sor a szavazásra. A jelelő cédulákat már
korábban leadhatták a tagok az új elnökség tagjaira.
A választás eredménye a következő lett:
Elnökség:
elnök: Dr. Szabó Irén
alelnök: Stumpf Gábor
ügyvezető: Kelecseny Mónika
elnökségi tagok: Rádainé Bodnár Katalin, Jósvainé Dr. Dankó Katalin,
Csetneki Zsuzsanna, Makláry Teréz
Ellenőrző bizottság:
elnök: Plósz Bertalanné
tagok: Poncsák Ferenc, Urbanovics Jánosné
A tisztújító közgyűlés végén a tagság vállalásai alapján
megbeszélték a hajléktalan ellátás feladatait, valamint a társaság
bekapcsolódik a Miskolci Apostoli Exarchátus karitászának
adománygyűjtő- és elosztó munkájába.
|
|
|
Cziczer Katalin
/2012.12.02./
|
Ősz a nyelvtanulás jegyében |
|
A II. Rákóczi
Ferenc Általános Iskolában az ősz során egy program sorozat
keretében több tanuló vett részt különböző, a nyelvtanulást
népszerűsítő és megszerettető eseményen. Szeptember 17-én a Goethe
Intézet munkatársa rendhagyó órán ország ismereti információkat
nyújtott a gyerekek számára játékos formában - küldte a tudósítást
Kiss Gabriella tanár...
|
|
|
|

Kiss Gabriella |
|
Október 9-én az ÁVG
tanulóival együtt Budapesten a Goethe Intézetben tettünk
látogatást, ahol érdekes feladatokon keresztül ismerkednek meg az
intézet munkájával.
November 9-én iskolánk 7-8. osztályos tanulói lehetőséget kaptak
alapfokú próbanyelvvizsga megírására. 36 gyerek vállalta a
megmérettetést, akik közül 10-10 német és angol
próbanyelvvizsgázó feladatlapjait lehetett továbbküldeni központi
javításra. Ezek a tanulók december 5-én a próba nyelvvizsga
részeként a hallás utáni szövegértés feladatát fogják teljesíteni.
Ezekkel a programokkal a gyerekek további nyelvtanulási motivációját
szerettük volna megerősíteni. |
|
|
További fotók >>>
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.12.02./
|
Véradást szervezett a Sárospataki
Lokálpatrióták Egyesület |
|
A Sárospataki
Lokálpatrióták Egyesülete már harmadik alkalommal vette fel
programjába az önkéntes véradást. Felhívásukban tagtársaikon túl
megszólítottunk minden olyan jó szándékú, egészséges embert, aki
ismeretlenül is segíteni kíván rászoruló embertársain, hogy
csatlakozzanak akciónkhoz – számolt be a sikeres véradásról
Saláta László elnök…
|
|
|
|

Saláta László |
|
Mint azt a Magyar
Vöröskereszt Sátoraljaújhelyi Szervezet vezetőjétől megtudtuk,
sajnos országosan fogy a véradó donorok száma. Ezért örömteli, hogy
a mindössze félnapra tervezett „adakozásra” az egyesület hívó
szavára, az elmúlt évi 36 főt meghaladva, idén 54 fő jelent meg az
eseményen, akik közül 52-en élhettek az életmentő vér adásával.
Kenézlőről Kiss Csaba tagtársuk szervezésében kisebb csoport
érkezett A Művelődés Háza és Könyvtára próbatermébe, akik egyik
munkatársuk felépüléséhez ajánlották fel segítségüket. Az egyesület
vezetése emléklappal köszönte meg a véradók önfeláldozó adományát.
A résztvevők biztosították a szervezőket arról, hogy legközelebb is
számíthatnak együttműködésükre. Ez alapul szolgál arra, hogy az
Egyesület jövőre is programjára tűzheti ezt a jeles eseményt és
köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítették az idei véradás
eredményes megvalósítását! |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2012.12.02./
|
Meseautó A Művelődés Házában |
|
|
|

Csatlósné Komáromi Katalin |
|
November 27-én kedden
este a színházi évad második előadását, Dr. Vitéz Miklós-Vadnai
László: MESEAUTÓ című zenés vígjátékát a budapesti Körúti
Színház előadásában láthattuk A Művelődés Háza színháztermében -
számolt be Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő...
A nagy érdeklődés mellett bemutatott - Tahi-Tóth László, Vándor Éva,
Gyebnár Csekka, Fila Balázs nevével fémjelzett - előadás nem okozott
csalódást, a színészek lubickoltak a remekműben és méltán volt
vastaps a produkció végén. Sárospatak és vonzáskörzetéből érkezett
közönség ismét egy érdekes, jó színvonalú előadással lett gazdagabb
és bízunk benne, hogy a következő darab is elnyeri a nézők
érdeklődését.
Terveink szerint február hónapban Csurka István - AZ IDŐ VASFOGA
című szatírája kerül bemutatásra. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.02./
|
Természetismeret másképp az Erdélyi
János Általános Iskolában |
|
Rendhagyó
természetismeret órán vettünk részt 2012. november 27-én a Zöld Kör
Egyesület jóvoltából. Munkatársuk, Ficsor Attila alsó és felső
tagozatos tanulóinknak tartott előadást A Sárospatak kistérség
védett természeti értékei címmel, melynek célja a helyi értékek
feltárása, megőrzése és védelme. Magyarázatát kicsik és nagyok
érdeklődő figyelemmel fogadták - számolt be Kis Márta
tagintézmény vezető...
|
|
|
|

Kis Márta |
|
Az előadást gyönyörű
fotókkal tette színesebbé, melyek a Bodrogköz és a Zemplén
élővilágának, valamint természeti képződményeinek páratlan kincseit
vonultatta fel. A képek csodás emlékeket idéztek tanulóinkban, akik
a Tanösvény túrák alkalmával számos helyet bejárva már
megtapasztalhatták lakóhelyünk környékének értékeit.
Attila közvetlenségével hamar belopta magát a gyermekek szívébe, így
az előadás végén szívesen kapcsolódtak be a testet és elmét egyaránt
megmozgató kis játékba. Esőerdő hangjait utánzó és más koncentráló
képességet és figyelmet aktivizáló, együttműködést igénylő játékkal
zárult a tanóra.
Köszönjük Ficsor Attilának és a Zöld Körnek a rendhagyó
természetismeret órát, mint ÖKO-Iskola szívesen veszünk részt
hasonló kezdeményezésekben, s a továbbiakban is tanulóinkkal együtt
segítünk a helyi természeti értékek védelmében, ápolásában. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.01./
|
Ajánlások a téli közlekedéshez |
|
A közlekedésben a
téli időszak igényli a legtudatosabb felkészülést, az
autósoktól és a gyalogosoktól egyaránt. Egyre rosszabbá és
kiszámíthatatlanabbá válnak az út- és látási viszonyok, amelyekhez
minden közlekedőnek alkalmazkodni kell.
( a fotók
illusztrációk )
|
|
|
|

|
|
Esőben jobban
megcsúsznak a kerekek, megnő a féktávolság, esetenként a nagyobb
vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget. Ha a hőmérséklet 0 C
fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a
vizes-nedves útfelület lefagy, ami tovább növeli ezt a veszélyt. A
jeges-havas úton már a menetstabilitás, valamint a látási viszonyok
is tovább romlanak.
A gépjárműveket - főleg hosszabb autóút előtt - ajánlatos gyakrabban
és alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és
tartozékot, folyamatosan karban kell tartani járművünket.
Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a
fékrendszer ellenőrzése. Az őszi - téli közlekedés kapcsán ezek
mellett a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól
működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő
ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlő gumikat már a
tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi
nem töröl, hanem maszatol. Az akkumulátor esetében ellenőrizni kell
a pólusok és vezetékek állapotát, ha pedig huzamosabb ideig nem
használják az autót, érdemes az akkumulátort kiszerelni és melegebb
helyen tárolni.
A téli időszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán
sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű
világítóberendezéseit, ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően
működjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor rendszeresen
kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt
nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így
kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés
esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak.
A síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a
fékút télen általában hosszabb. Amennyiben a kocsiban nincs
blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármű
kormányozhatatlanná válhat és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat
vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor
fékezzünk, amikor a jármű már újra a kívánt irányban áll.
A balesetek megelőzése érdekében a járművezetők elindulás előtt
tisztítsák meg az autójukat a hótól, jégtől, hogy a kilátás minden
irányban szabad legyen. Vezetés közben ugyanis nem csak előre kell,
hogy figyeljünk, hanem az oldalirányból érkező gyalogosokat,
kerékpárosokat és a többi gépjárművezetőt is észlelnünk kell.
A csúszós, jeges utakon való biztonságos közlekedéshez téli gumikra
van szükség. Még akkor is téli abroncsokkal induljunk útnak, ha
éppen nincs hó. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont
körüli
hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így
használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy
fejlesztették ki, hogy alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási
értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális
bordázattal vannak ellátva, és rendkívül alacsony hőmérséklet esetén
is rugalmasak maradnak, ezekkel a fékút is rövidebb. A nyomás a téli
gumikban 0,2-0,3
barral legyen magasabb, mint a nyári abroncsokban, mert a túl
alacsony nyomás befolyásolja a profil öntisztuló képességét. A téli
gumikkal kapcsolatban néha elhangzik, hogy azok igen drágák, ezért
egyes
szakemberek áthidaló megoldást javasolnak: a négy évszakos abroncs
nem helyettesíti ugyan a téli gumit, de lényegesen jobb, mint a
nyári.
Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a
hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így
kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét
érdemes
még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a
hidegben. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek készenlétben kell
tartani a hóláncot a tél beköszöntével, de azt tudni kell,
amennyiben a *Hólánc használata kötelező* táblát kihelyezik, az
adott úton - a *Hólánc használata kötelező vége* tábláig - csak
olyan járművek közlekedhetnek, amelyek legalább egy hajtott
tengelyén a gumiabroncsok hólánccal vannak felszerelve. Amennyiben e
korlátozó jelzőtáblát közúti határátkelőhelyen helyezték el, csak
azok a járművek léphetnek be a Magyar Köztársaság területére,
amelyeken készenlétben van legalább egy hajtott tengely
gumiabroncsainak felszereléséhez szükséges hólánc. Hóláncot csak
havas, jeges úton szabad használni.
Aki hosszabb autóútra indul, a fentieken kívül érdemes figyelnie
az alábbiakra is:
- Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, téli
ruhadarabokra, lapátra (autó hóból való kiszabadítása esetén),
rugalmas vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő
mennyiségű
élelmiszerre és italra is.
- Hosszabb utak előtt érdemes tájékozódni az Útinformnál az út - és
időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor
nem éri meg kockáztatni, biztonságosabb ha vonattal indulunk útnak.
- Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi
sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken
keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a
közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban.
Felhívjuk a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy mindig
az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék
gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a
megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges
ködös, esős, havas időjárásra. Nagyobb követési távolság
tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző
koccanások. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg
lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos
figyelmetlensége váltaná is ki. Vigyázni kell az úttest mellett
haladó gyermekekre, illetve fokozott figyelemmel kell lenni az
iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő
gyalogosokra is!
Balesetmentes közlekedést kívánunk, és ne feledjék, mindenkit
hazavárnak! |
|
|
A B-A-Z. Megyei
Balesetmegelőzési Bizottság tájékoztatása alapján B-A-Z. MRFK
Kommunikációs Iroda
/2012.12.01./
|
28 fővel képviseltük Sárospatakot a
Fittarénán |
|
2012. November 25-én
Budapesten került sor az ország legnagyobb fitneszrendezvényének
megszervezésére, a FITTARÉNÁRA. Az Árpád Vezér Gimnázium és
Kollégium tanulói ismét, immár 5. éve utaztak el erre a
nagyszabású sportshowra, melyen mintegy ötezer látogató vesz részt
általában - számolt be Kordáné Györki Erika testnevelő...
|
|
|
|

Kordáné Györki Erika |
|
Évről-évre egyre több
embert vonz a fitnesspaletta sokszínű kínálata. Most 10 teremben
ismerkedhettünk meg korunk legnépszerűbb, általában
fitnesscentrumokban fellelhető óráival. Spinning, regatta, pilates,
fit-ball, step, zumba, gerincjóga és még számos óratípus közül
válogathattunk. Célul tűztük ki, hogy 9-től 17 óráig a lehető
legtöbb órát kipróbáljuk, így nem csoda, hogy most is nagyon
fáradtan zártuk a napot.
A résztvevő diákok már most lefoglalták a helyüket a soron következő
hasonló rendezvényre, mely bizonyíték arra, hogy van értelme minden
hasonló kezdeményezésnek, mellyel irányt mutathatunk diákjainknak az
egészséges életmód felé vezető úton.
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2012.12.01./
|
|
A Sátoraljaújhelyi
Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén a 2012.
október 24. és 2012. november 30. közötti időszakban 11 tűzeset,
6 műszaki mentés történt, valamint 2 esetben téves jelzéshez
vonultak egységeink - nyilatkozta Dakos Zoltán tűzoltó
zászlós...
|
|
|
|

Dakos Zoltán |
|
A műszaki mentések
során, 1 esetben árokba csúszott gépjármű kivontatásához, 1
gázszivárgáshoz, 1 lakóházban keletkezett technológiai
meghibásodáshoz, 1 esetben szénmonoxid mérgezéshez, 2 esetben
balesetveszélyesen megdőlt fa eltávolításához riasztották
egységeinket.
- 2012. október 29-én délelőtti órákban Sátoraljaújhely belterületén
elhelyezkedő irodaházból érkezett a jelzés, miszerint többen rosszul
érzik magukat, feltételezhetően szén - monoxid mérgezés miatt. A
kivonuló egységek légzőkészülék használata mellett az épületet
átszellőztették, elzárták a gázt. A helyszínre érkező mentősök 10
főt szállítottak megfigyelésre a kórházba. A katasztrófavédelem
vizsgálatot indított a káresemény kialakulása miatt.
A tűzesetek során 4 esetben lakóházban, 1 esetben melléképületben, 1
esetben gépjárműben, 1 esetben lakossági hulladékban, szemétben
keletkezett tűz, illetve 3 alkalommal kéménytűzhöz és 1 alkalommal
szalmabála tűzhöz vonultak tűzoltóink.
- 2012. november 2-án délutáni órákban érkezett a jelzés, miszerint
Kenézlő belterületén ég egy 4*12 m-es lakóépület. Az egységek
kiérkezésekor a lakóépület már teljes terjedelmében égett. A
tűzoltók elzárták a gázt, elvégezték az áramtalanítást, és
légzőkészülék használata mellett két darab „D” sugár, valamint
kéziszerszámok segítségével eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem
történt, de a ház lakhatatlanná vált, a benne lakó idős személy
rokonoknál lett elszállásolva. A rendőrség biztosította a helyszínt.
Az utómunkálatok befejezése után a ház, illetve környezete le lett
zárva.
- 2012. november 20-án éjféli órákban égett egy 15*15 m-es lakóház
tetőszerkezete Mikóházán. A Sátoraljaújhelyi és Szerencsi
Tűzoltó-parancsnokság egységei vonultak a helyszínre. A tüzet
légzőkészülék használata mellett öt darab „D” sugárral oltották el.
Személyi sérülés nem történt, de a kárérték jelentős. A rendőrség és
az ÉMÁSZ 2-2 fővel segítette, mint társszerv a beavatkozást.
Tűz esetén hívják a 105-ös segélykérő számunkat, és ne feledjék
„MAGYARORSZÁG SZOLGÁLATÁBAN A BIZTONSÁGÉRT!” Tájékoztatjuk Önöket,
hogy a telefonkészülékről indított 105-ös segélykérő hívás
Miskolcra, a miskolci Műveletirányítási központ ügyeletére fut be. A
Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság mobil
telefonkészülékről a 06-47-523-140 számon közvetlenül elérhető. |
|
|
Sátoraljaújhelyi Hivatásos
Tűzoltó-parancsnokság
/2012.12.01./
|
A tornacsarnokért báloztak a
református gimnáziumban |
|
Jó szándékkal gyűltek
össze az elmúlt hétvégi bálozók a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány rendezvényére. A hagyományos
estén Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, a gimnázium igazgatója az
elmúlt évi, több mint 300 ezer Ft-os báli bevétel sorsáról is számot
adott…
|
|
|
|

Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó |
|
Az alapítvány az
elmúlt esztendőben mintegy 340 ezer Ft értékben járult hozzá a
tanulók tanévvégi jutalmazásához. A könyvjutalmakon túl a végzős
diákjaink közül 3-an részesültek Alma Mater Díjban, 2 gimnazista és
egy általános iskolai tanuló. Ezen kívül a Kisrefiben új kültéri
bútorokat is vásároltunk.
Az idei bálozók a 135 éves tornacsarnok felújításához járulhattak
hozzá. Különlegességként régi felvételeket mutattak, amelyeken a
város nagy sportolói és sikeres tornászai szerepeltek még fiatalon.
A tornacsarnok felújításához a bál fővédnöke - Simicskó István
sportért felelős államtitkár - sok erőt kívánt a résztvevőknek
küldött levelében. Dr. Hörcsik Richárd, Zemplén országgyűlési
képviselője pedig a pataki sportélet országos sikereire hívta fel a
figyelmet:
„Itt van az ország első fedett tornacsarnoka, nem az egyik, hanem az
egyetlen első, olyan fedett tornacsarnok, ami mintát adott nemcsak a
szomszéd városoknak, hanem Magyarországnak is. Olyan kiválóságokat
nevelt, akik valamilyen érmet szereztek különböző sportágakban.”
Az alapítványi bálon az is elhangzott, hogy a 2013-as évben
pályázati támogatást is szeretnének megszerezni a tornacsarnok
felújításához. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2012.11.30./
|
Vigyázzunk a gyalogosokra! |
|
A
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya az év hátralévő időszakára a
téli időjárási viszonyokra és a korai sötétedésre
tekintettel elrendelte a gyalogosokat érintő ellenőrzések
végrehajtását megyénkben. A több éves elemzések alapján kimutatható,
hogy ebben az időszakban (főleg decemberben) megnövekszik a
gyalogosokat érintő közlekedési balesetek száma - nyilatkozta
Ladics Tamás rendőr főhadnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság
sajtóreferense...
|
|
|
|

Ladics Tamás |
|
Ezekben a balesetekben
baleseti okként az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása,
valamint a figyelmetlen, gondatlan vezetés került
megállapításra. A gyalogosok fokozottabb védelmének érdekében, a
gyalogos balesetek megelőzése és a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek
biztonságosabbá tételének céljából a forgalmasabb útszakaszainkon az
év hátralévő időszakában ellenőrzéseket fogunk végrehajtani.
Ellenőrzéseink során nem csak a szabálytalankodó gépjárművezetőkkel
szemben fogunk intézkedni, hanem azokkal a gyalogosokkal szemben is,
akik szabálytalanul és felelőtlenül közlekednek útjainkon. Ahhoz,
hogy ne váljunk áldozattá közlekedésünk során, érdemes megismerni
vagy feleleveníteni a KRESZ ide vonatkozó rendelkezéseit:
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés
szabályairól
III. rész - A gyalogosokra és a járművek utasaira vonatkozó
szabályok - Gyalogosok közlekedése
21. § (1) A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a
leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.
(2) Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút
nincs - vagy az a gyalogosközlekedésre, illetőleg a kerekes székkel
való közlekedésre alkalmatlan -, a gyalogosok az úttesten
közlekedhetnek.
(3) Ha a gyalogosok az úttesten közlekednek, az úttest szélén,
egysorban
a) lakott területen lehetőleg a menetirány szerint a bal oldalon,
lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal
szemben,
b) a segédmotoros kerékpárt vagy kerékpárt toló, továbbá a kerekes
székkel közlekedő mozgáskorlátozott gyalogosok mindig a menetirány
szerint a jobb oldalon haladhatnak.
(4) A gyalogosnak az úton olyan tárgyat, illetőleg anyagot, amely
sérülést, rongálást vagy szennyezést okozhat, csak megfelelően
becsomagolva szabad vinnie. Olyan tárggyal, amely méretei miatt a
gyalogosforgalmat zavarná, az úttesten - a menetirány szerinti jobb
oldalon, az úttest szélén - kell közlekedni; éjszaka és korlátozott
látási viszonyok között az ilyen tárggyal közlekedő gyalogosnak a
járművek vezetői által elölről és hátulról kellő távolságból
észlelhető lámpát kell vinnie.
(5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ha
pedig a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely nincs,
a) lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda
meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő
jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda
között (a járdasziget teljes hosszában),
b) egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban
mehet át.
(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak
veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az
úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan
magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy
megtévesztheti.
(7) A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a
járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van -
kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél
áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az
útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető
jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak
elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.
(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége
nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy
áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre,
ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten
átmenni nem tud.
(9) A gyalogosnak tilos
a) híd, alagút, aluljáró, felüljáró úttestjén áthaladni;
b) olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, a
szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az
úttestre lépni;
c) lánc-, illetőleg csőkorlátot, sorompót kinyitni, azon átmászni,
alatta átbújni, illetőleg azt megkerülve elzárt területre (úttest,
útszakasz, vasúti pálya stb.) lépni;
d) villamospályán közlekedni, vasúti vagy zárt villamospályán - a
kiépített átkelőhelyen kívül - áthaladni;
e) autópályán (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni;
f) autóúton (a leállósávon és az útpadkán is) közlekedni, valamint
útkereszteződésen kívül áthaladni;
g) az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy
felüljáró van.
(10) Vasúti pályán (vasúti átjárón vagy más kiépített átkelőhelyen)
a gyalogos csak akkor haladhat át, ha meggyőződött arról, hogy
vasúti jármű nem közeledik. Nem haladhat át a gyalogos, ha a
jelzőberendezés a továbbhaladás tilalmát jelzi.
(11) Főútvonalon 6 éven aluli gyermeket felügyelet nélkül hagyni
tilos.
(12) A lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján,
útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek - ide nem értve a
gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését - éjszaka és
korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt
(ruházatot) kell viselnie.
(13) A gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem
akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.
Gyalogosok zárt csoportjának a közlekedése
22. § (1) Gyalogosok zárt csoportja az úttesten - annak menetirány
szerinti jobb szélén - közlekedhet. Hídon a csoport ütemes lépésben
nem haladhat.
(2) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a csoport bal
oldalán, elöl előre fehér vagy sárga fényt, hátul pedig hátra piros
vagy sárga fényt adó, a járművek vezetői által kellő távolságból
észlelhető lámpát kell vinni. Ha a csoport kellően világított lakott
területen közlekedik, vagy közvetlenül a csoport előtt és mögött a
csoporthoz tartozó, szabályszerűen kivilágított jármű halad, a
lámpák használata nem kötelező.
(3) A csoport közlekedésére vonatkozó szabályok megtartásáról a
csoport vezetője köteles gondoskodni.
(4) Gyermekek zárt csoportja a járdán, a leállósávon, az útpadkán,
illetőleg a kerékpárúton, ha pedig ez nincs (vagy nem járható) - az
(1)-(3) bekezdésben foglalt rendelkezések megtartásával - az
úttesten közlekedhet.
IV. rész - A járműközlekedésre vonatkozó szabályok - Magatartás a
gyalogosokkal szemben
43. § (1) Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak
elsőbbséget kell adni. Útkereszteződésnél a bekanyarodó járművel -
kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - elsőbbséget kell adni a
gyalogosnak, ha azon az úttesten halad át, amelyre a jármű
bekanyarodik.
(2) Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak
elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad
megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási
kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a
kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan
sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben
szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.
(3) A kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt megálló vagy forgalmi okból
álló jármű mellett meg kell állni és továbbhaladni akkor szabad, ha
a vezető meggyőződött arról, hogy azt a gyalogosok elsőbbségének a
megsértése nélkül megteheti.
(4) A vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten
a) villamos megállóhelynél levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső
járda között áthaladó gyalogosok, a menetrend szerint közlekedő
járművek megállóhelyéről az úttestre lelépő gyalogosok, az
autóbuszra felszálló és arról leszálló gyermekek, továbbá
b) egyedül vagy csoportosan haladó (áthaladó) gyermekek, a koruk,
testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját biztonságukra ügyelni
felismerhetően nem képes személyek biztonságának a megóvására. |
|
|
Cziczer Katalin
/2012.11.30./
|
|