Archív
2013. május
|
Még tart a gazdasági
válság, amihez képest elég sok új épületet adtak át Sárospatakon az
utóbbi években. A szó szoros értelmében egymást érik a sikeres
pályázatok: éppen az Esze épületet adták át, amikor jött a hír, hogy
nyert a régi Egészségház felújítására benyújtott pályázat - miközben
dübörögnek a gépek a kialakítás alatt álló Főtéren. Aros János
polgármestert arról kérdeztük, hogyan lehet válságban ennyi
fejlesztést megvalósítani?
|
|
|
|
Aros János |
|
Hat évvel ezelőtt
döntöttünk úgy, hogy részt veszünk minden pályázaton, hiszen csak
ebből nyílik fejlesztési lehetősége Sárospataknak. Akkor tudatosan
átgondoltuk, hogy milyen pályázatokat kívánunk benyújtani. Először a
fürdő fejlesztése mellett döntöttünk, hiszen szerettük volna a város
bevételeit növelni. Ezt követték azok a fejlesztések - szintén
pályázati lehetőségek kihasználásával - amelyek jelentős
megtakarításokat eredményeztek, hiszen a három óvodánkból egy modern
épületbe költöztettük át az óvodát. Látszik, hogy kitűnően működik,
teltházzal üzemel ma is.
Ilyen volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felújítása is,
hiszen a két felújításra szoruló épületből, az Esze Tamás Általános
Iskola épületéből és a régi Petőfi Általános Iskola épületéből
pályázati lehetőségek kihasználásával egy modern, felújított,
energiatakarékos épületben folytathattuk az oktatást - ezzel is
jelentős megtakarítást eszközölve az Önkormányzat számára.
Aztán következtek azok a beruházások, amelyek már az itt lakók,
elsősorban a sárospatakiak és a Sárospatak környékén élők
életkörülményeinek a javítását szolgálták. Ilyen volt az egynapos
betegellátónak a kialakítása, amely sárospatakiaknak és sárospataki
kistérséghez - most már járáshoz - tartozóknak a mindennapjait
könnyítik meg.
Ekkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy milyen kontraszt van a
régi, 1975-ben épült épület és a tavaly átadott új épület között.
Megkerestük azt a pályázati lehetőséget, amely lehetővé tette azt,
hogy a régi épület felújítására is benyújtsuk a pályázatot. 2013.
január 14-én döntöttünk így, az elmúlt héten pedig megkaptuk az
értesítést - egy roppant gyors elbírálás után -, hogy a benyújtott
pályázatunkat eredményesnek minősítették, s 130 millió forint vissza
nem térítendő támogatást nyert Sárospatak, ami 100 %-os
támogatottságú, tehát még önerőt sem kell hozzá tenni. A támogatási
szerződés aláírása után - reményeink szerint a közbeszerzési eljárás
elsőkörös lebonyolítása után - már ebben az évben el tudjuk kezdeni
a fejlesztést.
De nincs még vége a fejlesztéseknek, hiszen most jutottunk el odáig,
hogy olyan beruházást is meg tudunk valósítani, amely bizonyos
látvány szempontjából is jó lesz a sárospatakiaknak. Gondolok itt a
Főtér kialakítására, és hozzá kell tennem, hogy ennek a projektnek
része a piac felújítása is, ami mindenképpen szükséges volt mát itt
Sárospatakon, hiszen igénylik azok a lakók, akik kevéske
jövedelmüket szeretnék a piacon kiegészíteni, s akik egészséges
élelmiszereket szeretnének vásárolni.
És egy jó hírem van még, hiszen a mentőállomás építkezés is
kezdődik, az OMF pályázott huszonkét mentőállomás létesítésére
Magyarországon, ebből az egyik a sárospataki mentőállomás lesz. A
munkaterületet már átadtuk, a területet rendelkezésre bocsátottuk, a
mentőállomás 2014 nyarára lesz kész.
Az egészségügyben külső és belső változtatások egyaránt lesznek,
hiszen Sárospatakon jelenleg hét felnőtt és három gyermek háziorvosi
szolgáltatás, valamint négy fogászati alapellátás működik. A
fogászat tudjuk, hogy a régi szülőotthonban található. Így most egy
felújított, modern épületbe - kívülről belülről felújítva, új
bútorzat beszerzésével - tudjuk a betegeket egy helyen fogadni.
Hiszen megtörténik majd az egybenyitása a régi és az új épületnek,
egy központi helyen, a belvárosban.
Én azt hiszem, hogy nagyon méltó körülmények között tudják a betegek
igénybe venni majd ezt a szolgáltatást. Remélhetőleg minél kevesebb
számban, ami azt jelentené, hogy egészségesebb lesz Sárospatak
lakossága.
Látható tehát, hogy a fejlődést folytatjuk Sárospatakon, az
ígéreteinket betartjuk, s ezek az intézkedések, s ezek a
fejlesztések mind-mind a sárospatakiak javát szolgálják. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.31./
|
|
Május utolsó
vasárnapján a gyermekeket ünnepeljük. Sárospatakon is minden
évben kínálkozik alkalom arra, hogy a kicsik önfeledten
szórakozzanak. Idén ugráló vár, lufi figurákat készítő bohóc,
koncert és kézműves foglalkozások várták a családokat a Gyermeknap
alkalmából. A sárospataki Kiwanis Klubok által szervezett program
helyszínének házigazdája ezúttal a Farkas Ferenc Művészeti Iskola
volt, így a változékony, esős idő miatt sem kellett aggódni a
résztvevőknek – számolt be a vidám délutánról Szajkóné Király
Erzsébet, Sárospataki Női Kiwanis Klub elnöke…
|
|
|
|

Szajkóné Király Erzsébet
|
|
A város Polgármesteri
Hivatalának képviselői kerestek meg bennünket, kiwanis klubokat,
hogy megszerveznénk-e a városi gyermeknapot. Örömmel tettünk eleget
a felkérésnek és próbáltunk a gyerekeknek minél érdekesebb,
színvonalasabb programot összeállítani.
Nagy öröm számomra, hogy most sikerült ennyi sárospataki gyereknek
megjelenni, a várható rossz időjárás ellenére. Látszik az, hogy itt
kézműves programokat, gyerekszórakoztató műsort, és koncertet
szerveztünk a gyerekeknek. Úgy gondoljuk, hogy minden korosztály
talál valami örömöt és el tudja tölteni kellemesen a mai délutánt
velünk – tette hozzá Asztalos Zoltán, a Sárospataki Zemplén Kiwanis
Club elnöke.
A klubok tagjainak komoly szervező munkája mellett, a sok szülői
segítség révén valósulhatott meg a színes program. Számos civil is
közreműködött és tett azért, hogy színvonalasan szórakozhassanak
kicsik és nagyok is a gyermeknap alkalmából. Kitelepültek a
vámosújfalui Búzavirág Alapítvány és a Sárospataki Művelődési Ház
Foltvarró Szakkörének tagjai is, hogy kézműves tevékenységekbe
vonják be a gyermekeket.
Nagy segítségünkre voltak a különböző civilszervezetek, egyesületek,
akiknek igazán szívből köszönjük a támogatásokat, hogy mellénk
álltak, társak voltak ezen a délutánon – fejezte ki köszönetét
Hörcsik Erika korábbi elnök, aki a Magyarországi Kiwanis Klubok
Szövetsége részéről vett részt a rendezvényen.
A táncfellépések és az Árpád Vezér Gimnázium diákjainak műsorai
mellett a délután lezárásaként Eszményi Viktória és Heinrich Gábor
interaktív koncertje szórakoztatta a kicsiket. |

Hörcsik Erika |
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.31./
|
X. Borúth Elemér szavalóverseny |
|
|
|
|
|
Sátoraljaújhelyen,
2013. május 15-én rendezték meg a X. Borúth Elemér szavalóverseny
döntőjét. Előzetes válogatás alapján a legjobb próza - és
versmondók mérték össze tehetségüket három kategóriában.
A Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolájának öt
tanulója közül hárman értek el dobogós helyezést. Szabó Diána
Elizabet I., Gócs Anabella I., Jaskó Eszter III. helyezést ért el...
Gratulálunk az összes versenyző diáknak, különösen azon
díjazottaknak, akik a tanévben már többször értek el kimagasló
eredményt.
A felkészítő tanárjuk: Tamásné Soltész Magdolna magyartanár |
|
|
A Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája
/2013.05.31./
|
Testébresztő Családi Fitnesz- és
Egészségnap Sárospatakon |
|
2013. május 18-án és
24-25-26-án – a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola és a
sárospataki sportegyesületek, intézmények szervezésében került
megrendezésre a III. „Óriás leszel” Nemzetközi MOGYI – SUSI -
Sárospataki Sporttehetség Gyermekfesztivál. A 2. napon (május
25-én) – a Testébresztő Családi Fitnesz - és Egészségnapé volt a
főszerep, amit az Árpád Vezér Gimnáziumban rendeztek - főszervezője
Kordáné Györki Erika elnök, ÁVG DSE volt...
|
|
|
|
Kordáné Györki Erika |
|
A szervezők célja a
szemléletformálás és az életmódváltásra való figyelemfelkeltés volt.
Számos sportprogram közül választhatott az, aki kilátogatott a
rendezvényre. Ennek a napnak a főszervezője: KORDÁNÉ GYÖRKI ERIKA
tanárnő volt.
Még ezen a napon elindultak a tollaslabda és a röplabda küzdelmei
is. Külön ki kell emelni, hogy Budapestről, Nagyszelmencről,
Miskolcról és Sárospatakról is érkeztek játékosok. A versenyek
lebonyolítói Kecskeméthy Károly és Tuss Péter voltak.
Mankócipő, teremkerékpár, jóga, gerinctorna, sportolási lehetőségek
egész tárházát mutatták be a sárospataki családi fitnesz-és
egészségnapon. A szervezők az ÁVG Diáksport Egyesület tagjai mindent
megtettek azért, hogy színes és izgalmas programokkal csábítsák
sportolásra a sárospatakiakat.
A nap mottója is lehetett volna, a sportolást és az életmódváltást
soha nem késő elkezdeni.
Kordáné Györki Erika elnök, ÁVG DSE főszervező hozzátette, hogy az
évről évre növekvő létszám talán arról is árulkodik, aki már egyszer
volt az újból vágyik. Látja, milyen lehetőségeket kap, talál itt.
Egyébként tudni kell arról, hogy vendégeink, akik fitnesz vonalon
érkeztek hozzánk Budapestről, Kazincbarcikáról, Miskolcról olyan
sportágakat képviselnek, amelyeket a közelünkben nem tudunk elérni.
Ez a rendezvényünk egyik pozitívuma.
A fitnesz programokba egymást váltották a különböző sportolási
lehetőségek bemutatása. Egyik ilyen a spinning, a teremkerékpár,
amely sok energiát és lendületet kíván a sportolótól.
A fitt napon a legkisebbekről sem feledkeztek meg, amíg a szülők
sportoltak a gyerekek játékos foglalkozásokon vehettek részt. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.30./
|
150 rászoruló gyermek kap nyáron
ebédet |
|
Nyolc napirendi
pontot tárgyalt az Egészségügyi és Szociális Bizottság - felét
nyílt, felét zárt ülésen – melyek közül egyik fő nyílt napirendi
pont volt a 2012-es gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok
végrehajtásának értékelése. Ezzel kapcsolatban a Gyermekjóléti
Szolgálat dolgozóinak és a Hivatal gyermekjóléttel és
gyermekvédelemmel foglalkozó munkatársainak tevékenységét értékelték
– tudtuk meg Egyed Attilától, a bizottság oszlopos tagjától…
|
|
|
|
Egyed Attila |
|
A Gyermekjóléti
Szolgálat 2013. január 1-től feladatait a Gondozási Központban látja
el. Az elmúlt év gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladat
ellátását sikeresnek ítélte a bizottság. A 2013-as évben is több
feladata van a terület szakembereinek. Idén is benyújtottunk egy
gyermekétkeztetési pályázatot, ugyanis Sárospatakon több mint 600
gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermek van.
Ennek 25%-ára tudott pályázni Sárospatak, ami 150 fő. Ennyi
gyerek fog 44 napon keresztül a nyári szünetben étkeztetést kapni,
akiknek a kiválasztása a Gyermekjóléti Szolgálat feladata. Ezzel
kapcsolatban különböző egyeztetésekre még sor kerül majd...
A 2013-as év első negyedévi beszámolóját hallgattuk meg a
továbbiakban, az „egyebek” kategóriában pedig
lakás-hosszabbításokról, pályázatokról, illetve különböző átmeneti
és egyéb segély elbírálásokról is tárgyalt a bizottság.
Megállapíthatjuk, hogy bizottságunk a rábízott kerettel időarányosan
el tudott számolni, nem lépte túl az időkeretet, illetve a
pénzkeretet. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.30./
Szabályozzák az utcák és közterületek
elnevezését |
2013. május 27-én
délután 13 órától ülésezett a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság,
ahol több mint 17 napirendi pontot tárgyaltunk nyílt ülésben. A
rendszerváltás idején erős volt az utcanév megváltoztatási törekvés
Sárospatakon, illetve az egész országban. Eddig a városban nem
foglalkozott rendelet azzal, hogy milyen elvek mentén lehet
közterületeknek nevet adni – kezdte az ülésről szóló beszámolót
Hajdu Imre, a bizottság elnöke…
|
|
|
Hajdu Imre |
|
Ennek most eljött az
ideje, ezért a közterület és településrész nevek megállapításának,
valamint a házak számozásának és emléktáblák elhelyezésének
részletes szabályaira szóló rendelet megalkotására szóló
előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság.
Ezzel kapcsolatban egy módosító javaslata van a bizottságnak a
képviselő-testület felé: ha beérkeznek a javaslatok egy-egy
közterület elnevezésére, akkor, bár a képviselő-testületnek van
döntési jogosultsága ezzel kapcsolatosan, ne tartsa fenn magának ezt
a jogot, hogy egyedül bírálja el ennek a kérelemnek jogosságát. Azt
a módosító javaslatot fogadta el a bizottságunk, hogy ne csak az
érintett bizottságok és a képviselő-testület, hanem Sárospatak
legszélesebb nyilvánossága is kapjon lehetőséget arra, hogy ezt
véleményezze és csak ezeknek a véleményeknek az ismeretében
dönthessen a képviselő-testület.
Azért éppen most tárgyaljuk - a rendszerváltás után 23 évvel - ezt a
szabályrendelet tervezetet, mert most érkezett be javaslat
közterület elnevezésére, melyet júniusban fogunk napirendre tűzni.
A másik fontos napirendi pont a gödi ingatlannal foglalkozott,
mivel vevő van az ingatlanra, 18 millió forint vételárért. Erről
sokan nem tudják, - főleg a fiatalabb korosztály - hogy ez az un.
Frukó ügynek az utózöngéje, ahol biztosítékként kapta az
önkormányzat ezt az ingatlant. Nagyon régóta húzódik a sorsa, a
város szerette volna már értékesíteni, hogy ezáltal is bevételhez
jusson. Az előszerződések már megkötésre kerültek, hiszen az
eladásról az előző képviselő-testületi ülésen tárgyaltak. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.30./
|
|
Országos „Óriás leszel”MOGYI – SUSI
Sportkonferencia |
|
|
|
Lívják Emília |
|
2013. május 24-én a
Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola és a sárospataki
sportegyesületek, intézmények szervezésében (STC; RÁKÓCZI DSE; MECFK;
ÁVG DSE, ZEMPLÉN VIZILABDA KLUB; ÁRVAY DSE, Refi DSE) – került
megrendezésre Országos „Óriás leszel”MOGYI – SUSI
Sportkonferencia Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Kar
dísztermében... a fotón Lívják Emília főszervező
Az 1. napon, mely a sportban tevékenykedők szakmai napja is volt
egyben, Kis László Csaba, az Országos Szabadidősport Szövetség
alelnöke, Juhász István a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai
igazgatója, dr. Mucsányi Márton a Nemzeti Sport Intézet munkatársa (TAO),
Nagy Enikő a Nyírsuli – Bozsik Akadémia sportpszichológusa, Dr.
Szabó Brigitta (MISI) a Miskolc Holding Zrt.
Sportstratégiai projektmenedzsere, Lehmann László a MOB
Utánpótlás-nevelési Sportiskolai Program Programigazgatója,
Pignitzky Dorottya a MOB Utánpótlás-nevelési Sport XXI. Program
Programigazgatója, valamint Medgyesi Judit a moszkvai olimpián
negyedik helyezést elérő Magyar Kosárlabda válogatott tagja, tartott
előadást. Előtte AROS JÁNOS – Sárospatak Város polgármestere és NAGY
GYÖRGY – az MECFK dékán helyettese nyitották meg értékes
gondolataikkal a rendezvénysorozatot. Az érdeklődők a MECFK
hallgatóitól kaphattak az előadások közben információt. Ennek a
napnak a főszervezője: Lívják Emília volt. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.30./
|
|
A május 31-én még a
régi, megszokott helyén tartotta ülését a Sárospatak Város
Képviselő-testülete, de a következőt már a főutcán lévő, új
Városháza épületében tartja, ami egykor járásbíróság volt,
néhány éve pedig, még általános iskola működött benne. Az eddigi
Városháza épületében a Járási Hivatal fog működni, ami sokakat
meglepett, hiszen az emberek jobban el tudták volna képzelni a
járási feladatot már korábban is betöltő, most felújított épületben,
ahová most a Polgármesteri Hivatal költözik. Aros János
polgármestertől megtudtuk, hogy a körülmények alakították így a két
épület jövőbeli funkcióját…
|
|
|
|
Aros János |
|
Annak idején a volt
Esze Tamás általános Iskola épületének további használata céljából
kistérségi közösségi ház kialakítására adtunk be pályázatot, viszont
időközben kiderült, hogy a kistérségek megszűnnek - és valóban, a
Sárospataki Többcélú Kistérségi Tárulás 2013. január elsejével
megszűnt. Gondolkodnunk kellett, hogy visszamondjuk-e a pályázatot,
hiszen az eredeti cél már nem állhatott fenn, vagy pedig
megpróbáljuk úgy átalakítani, módosítani egy kérelemmel, hogy még az
eredeti kiírásnak, az eredeti feltételeknek is megfeleljünk.
Mivel ez eredeti pályázatban benne volt, hogy ebben a házban kell
elhelyezni a Pedagógiai Szakszolgálatot, a Családsegítő
Szakszolgálatot és a Gondozási Központot - és ezek közül
kettő önkormányzati feladat - ezért kézenfekvő volt, hogy az
Önkormányzat az, aki költözik, hiszen így megmenthető volt a nyertes
pályázat. A Pedagógiai Szakszolgálat a Tankerülethez került át, de a
Gondozási Központot és a Családsegítő Szakszolgálatot tehát el
tudjuk helyezni az épületben.
Egyébként is örülhetünk ennek, hiszen egy felújított, modern
épületbe költözhetünk át, emellett fel tudjuk szabadítani a
Pavletics házat, ahol a Családsegítő és a Pedagógiai Szakszolgálat
működött, s ami egy értékes ingatlan, valamint a volt GELKA házat,
amit értékesíteni szeretnénk, hiszen mint mondtam, az eddig ott
működő Gondozási Központ is átköltözik ugyanebbe az épületbe.
Továbbá, a Béla király téren lévő épület is felszabadul, ahonnan a
Gyámhatóság és a Műszaki Iroda költözik hozzánk, tehát így három
épületnek tudjuk megtakarítani a rezsiköltségét - háromból kettőt
pedig értékesíteni is tudunk – tehát ez látványos megtakarítás lesz
a város költségvetésében, arról nem beszélve, hogy a sárospatakiakat
végre méltó modern, európai körülmények között tudjuk ügyintézésre
fogadni.
Időközben folyamatosan egyeztettünk a kormányhivatallal, a
kormányhivatal, pedig erre az épületre, a Kossuth 44-re nyújtott be
egy akadály mentesítési pályázatot, tehát komoly esély van rá, hogy
ezzel a kialakított konstrukcióval nemcsak az Eszét tudjuk
megújítani, hanem a kormányhivatal egy reményeink szerint nyertes
pályázattal a régi Kossuth 44 alatt található, most már járási
hivatalnak az épületét is föl tudja újítani.
Hogyan tud a Hivatal elhelyezkedni az új épületben, alkalmas az
új funkcióra?
Amikor kiderült, hogy elfogadják a pályázatban módosított
javaslatainkat, akkor már úgy alakítottuk ki a helyiségeket, hogy
pontosan tudtuk, melyik iroda melyik helyiségbe fog költözni, tehát
tudatosan készültünk rá. Picit szűkebb helyen leszünk - ezt most
látjuk, amikor a költözés elkezdődött – ugyanakkor, amint hamarosan
meglátják a patakiak, összehasonlíthatatlanul jobb állapotok között
tudjuk majd fogadni az odaérkező vendégeket, ügyfeleket. Az én
szobám pl. fele akkora lesz mint az eddigi - és mindenkinek a
szobája kisebb lesz - mégis optimális körülményeket tudunk
biztosítani.
Mindkét emeleten van egy-egy tárgyaló, a földszinten egy kisebb,
amit a műszaki iroda egyeztetésekre fog használni, az első emeleten
pedig van egy olyan tárgyaló, ahol a képviselőtestület 11 tagja
plusz a jegyző és meghívott vendégek fognak tudni használni, tehát a
képviselő testületi üléseket ott meg fogjuk tudni tartani.
Úgy kötjük meg a megállapodást a kormányhivatallal, hogy ha
házasságkötésekre, vagy nagyobb rendezvényekre, nagyobb teremre lesz
szükségünk, akkor a régi dísztermet igénybe tudjuk venni, és sokkal
gyakrabban fogjuk használni a szintén önkormányzati tulajdonban lévő
Sarokbástya konferenciatermét, ahol akár 160 embert is le tudunk
ültetni. Tárgyalásban vagyunk a Comenius Tanítóképző Főiskola
rektorával dr. Hegedűs Lászlóval, aki felajánlotta, hogy az Oktatási
Központ hatalmas konferencia termét is használhatjuk, tehát szükség
esetén ezt is igénybe tudjuk venni.
Hol tartanak a költözéssel?
A költözést már elkezdtük, éppen folyamatban van. Elég nagy munkát
okoz, elsősorban a kollégáinknak, hiszen ők azok, akik dobozolják,
szortírozzák az iratokat - egyébként ezzel van a legnagyobb
problémánk, hiszen az évtizedek alatt oly mennyiségű irat gyülemlett
föl, hogy ezt átnézni, selejtezni óriási munka. Tehát a dobozolás
folyamatban van, a legnagyobb költözés az a jövő hét végére várható,
ugyanis június 10-én már szeretnénk ott fogadni a patakiakat.
Egyébként a költözésből az ügyfeleknek nem szabad semmit sem
észrevenniük, kollégáim elsősorban délutánonként és hétvégén végzik.
Igénybe vesszük az Árpád Vezér Gimnázium tanulónak a segítségét,
amiért köszönetemet fejezem ki. Ők az 50 órás közösségi keretén
belül segítenek, valamint a Kommunális Szervezetnek az, aminek a
gépjárműveit és munkatársainak segítségét vesszük igénybe a
költözéshez. Tehát június 10-én reggel már ott szeretnénk fogadni a
patakiakat. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.29./
|
Bródy Fizikai Kísérletversenyen az
ÁVG-sek |
|
|
|
Papp Andrea |
|
A Nyíregyházi
Főiskola szervezésében olyan eszközkészítő fizikaverseny
részesei voltak 2013. május 24-én az Árpád Vezér Gimnázium és
Kollégium diákjai, amelyen az elméleti ismeretek gyakorlati
alkalmazhatósága volt a verseny hívószava...
A kiírásban szereplő lehetőségek közül kaleidoszkóp,
hőlégballon-modell és hajítógép építési lehetősége keltette fel a
gimnázium néhány fiataljának érdeklődését, s dolgoztak lelkesen,
hogy működőképes, ötletes megvalósítású tárgyakat készítsenek. S
mindezek mellett hol a hiteles, szakmailag kifogásolhatatlan
működéselv-magyarázat, hol a többieket megelőző időeredmény is
hozzájárult az ÁVG-s diákok sikeréhez.
Mindannyiunk nagy örömére a régiós versenyen 1. helyezést ért el
Papp Andrea szemeteszsákból készített hőlégballonja, mely 27
másodpercig emelkedett a levegőben, s 2. helyezést ért Lekner
Emese igényes kaleidoszkópja. Mentoruk Molnár János tanár
úr volt. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.29./
|
Rákóczisok sikere az Országos
Ének-zene versenyen |
|
|
|
Bartus Györgyné |
|
A Sárospataki II.
Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai a III. Országos Komplex
Ének-zenei Műveltségi Verseny Észak –Alföldi régiós döntőjén
kivívott 2. helyezés révén jutott az országos döntőbe, melyet
május 13-án rendeztek meg Iszkaszentgyörgyön a Pappenheim kastélyba.
E verseny fővédnöke és egyben a zsűri elnöke Miklósa Erika
Kossuth-díjas operaénekes...
Nagy izgalommal készültek a tanulók a versenyre, hol számot kellett
adni 5-8. osztály népdalismereti, zeneelméleti, zenetörténeti
anyagából. Előre kiadott feladatként Szent István király alakjának
megidézése volt dramatikus játék formájában.
A közel négy órán át tartó verseny végeredményeként iskolánk
csapata az előkelő 6. helyezést hozta el.
A csapat tagjai: Hanuder Nikolett 8.a, Havrilla Petra 7.a, Molnár
András 7.a osztályos tanulók.
Felkészítő tanár: Bartus Györgyné
Gratulálunk a szép eredményhez. |
|
|
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2013.05.29./
|
Bódi Géza Kispályás Labdarúgó
Emléktorna |
|
|
|

Bódi Géza |
|
2013. május 24-én
15–órától harmadik alkalommal került megrendezésre a Bódi
Géza Kispályás Labdarúgó Emléktorna, a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma és az öregfiúk szervezésében. A mérkőzések
helyszíne az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnoka volt...
Résztvevő csapatok:
Sárospataki Református Gimnáziumért Alapítvány
Szerencsi Öregfiúk
Árpád Vezér Gimnázium Tanári Csapata
Sárospataki Református Kollégium Gimnázium Öregfiúk csapata
Nagyon színvonal és hangulatú mérkőzéseket láthattunk. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.28./
|
X. Református Zenei Fesztivál |
|
|
|

Kántorné Bak Adrienn |
|
Immár tizedik
alkalommal került megrendezésre Budapest Ferencvárosban a Református
Zenei Fesztivál. A fesztiválnak ma is alapgondolata megőrizni,
megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az
utókor számára. A rendezvény fő helyszínein, a Bakáts téren, a Ráday
utcában, valamint az Ádám Jenő zeneiskola koncerttermében
elhangzottak egyházi énekek, kórusművek, népzenei, világzenei,
valamint szimfonikus rock produkciók. A Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziumát Kántorné Bak Adrienn tanárnő vezetésével
képviselte a kórus....
Sikeres fellépésükön három, valamint négy szólamú egyházi és
népdalfeldolgozások hangzottak el. A fesztiválnak több kísérő
rendezvénye is volt, többek között a péntek esti fáklyás felvonulás,
kirakodóvásár, hagyományos népi ízek, éjszakai áhítat, amelyek még
élményszerűbbé tették a hétvégét. |
|
|
További fotók >>>
a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
/2013.05.28./
|
|
|
|

|
|
2013. május 9-én
került megrendezésre Encsen a XXII. Flórián Kispályás Labdarúgó
Torna, melyen a Sátoraljaújhelyi Hivatásos
Tűzoltó-parancsnokság csapata a hagyományokhoz híven idén is
részt vett. A tornára kilenc csapat nevezett. A sátoraljaújhelyi
tűzoltók az Encs HTP I. csapatával játszották a döntő mérkőzést,
mely során 4:1 arányban győzedelmeskedtek, ezáltal I. helyen
végeztek. Ezzel az eredménnyel továbbjutottak az Országos Kispályás
Labdarúgó Bajnokságra...
Az eredményhirdetés során még két különdíjat is bezsebeltek az
újhelyiek, a legjobb mezőnyjátékos: Szabó Sándor tűzoltó zászlós, a
legjobb kapus: Braun Zsolt tű. főtörzsőrmester.
Végeredmény:
I. helyezett - Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
csapata
II. helyezett - Encsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság I. csapata
III. helyezett - Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság I. csapata
A torna gólkirálya, Vígh Ferenc, Miskolc HTP. Legjobb mezőnyjátékos
Szabó Sándor, Sátoraljaújhely HTP. Legjobb kapus Braun Zsolt,
Sátoraljaújhely HTP. Legsportszerűbb csapat, Szerencs HTP.
A csapat tagjai: Álló sor balról: Braun Zsolt tűzoltó
főtörzsőrmester, Regős László tűzoltó hadnagy, Ragyák Miklós tűzoltó
zászlós, Dakos László tűzoltó főtörzsőrmester, Jurkó Tamás tűzoltó
főtörzsőrmester, Fedor László tűzoltó törzsőrmester, Szabó Sándor
tűzoltó zászlós, Barna Norbert tűzoltó százados (városi
tűzoltóparancsnok).
Guggoló sor balról: Timkó Ádám tűzoltó törzsőrmester, Orosz Péter
tűzoltó törzsőrmester. |
|
|
a Sátoraljaújhelyi
Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
/2013.05.28./
|
|
"A föld
elégmindannyiunk szükségletére, de nem elég mindannyiunk mohóságára”
Mahatma Gandhi
Mindenki tudja, hányas lába van. De azt vajon tudod-e, hogy mennyire
élsz nagylábon? A Földnek ugyanis ez sem mindegy. Sokunknak eszébe
sem jut, hogy az olyan átlagos, hétköznapi választásaink, szokásaink
- mint például hogy milyen az étkezési vagy a közlekedési kultúránk
– nagymértékben befolyásolják azt a helyet, amelyet ezen a bolygón
elfoglalunk...
|
|
|

|
|
Akár hiszed, akár nem,
neked is van egy képletes, de meghatározott nagyságú földdarabod,
amivel a Földből elhasznált területedet képviseled az alapján, hogy
szükségleteidet hogyan elégíted ki. Ez a te ökológiai lábnyomod.
Ezekkel a gondolatokkal kezdtük a II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskolában a Föld napjához kapcsolódó műsorunkat. Célunk az volt,
hogy emlékeztessünk mindenkit arra, hogy szokásaink mennyire
meghatározzák , befolyásolják a Földünk jövőjét.
Iskolánk minden tanulója kitöltött egy tesztet, a válaszokat
összesítettük, s az aulában plakátokon közzétettük ezek értékelését.
A diagramok képet adnak tanulóink környezetismereti és
környezetvédelmi szokásairól, tudásáról. Sok ötlettel, javaslattal
igyekeztünk új információkat adni, hogy tudjunk és akarjunk
változtatni szokásainkon.
Felhívtuk a tanulóink figyelmét arra, hogy bárki saját ökológiai
lábnyomát is kiszámolhatja, az interneten sok ilyen címet találunk,
s hamar láthatja a saját hatását környezetére.
Zárásul megtekintettünk egy kisfilmet , A Föld dalát. Reméljük sokan
elgondolkodtak a film és a kiállítás kapcsán. Örömmel látjuk, hogy
nem csak tanulóink, de a szülők, iskolánk vendégei is olvasgatják a
kiállítás anyagát.
"Ha majd kivágtad az utolsó fát,
és megmérgezted az utolsó folyót,
kifogtad az utolsó halat,
rájössz, hogy a pénz nem ehető" |
|
|
További
fotók >>>
a II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola
/2013.05.27./
|
A turisztikai idény rendőri feladatai
(B-A-Z MRFK) |
|
A nyári turisztikai
idény legfontosabb rendőri feladata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is
a turistaforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű térségek,
helységek közbiztonságának, közrendjének megszilárdítása, az
ország gazdasági életében fontos szerepet betöltő idegenforgalom
zavartalanságának, az üdülővendégek nyugalmának biztosítása, a hazai
és külföldi turisták személy- és vagyonbiztonságának megteremtése, a
turistaforgalom nemkívánatos jelenségeinek visszaszorítása, a
bűncselekmények és szabálysértések megelőzése...
|
|
|

|
|
Idegenforgalom
szempontjából is kiemelkedő jelentőségű, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén
megye közrendje, közbiztonsága megfelelő legyen. A tapasztalatok
azt mutatják, a határok könnyebb átjárhatósága azt eredményezte,
hogy egyre nagyobb számban érkeznek hazánkba, megyénkbe külföldiek.
A rendőrségnek alaptevékenységének ellátása mellett fontos feladatai
vannak ezen a területen is.
Megyénk rendőrei a polgárőr szervezetek bevonásával arra törekednek,
hogy az idegenforgalmilag frekventált területeken - így különösen
Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Miskolc-Diósgyőr, Miskolc
belvárosa, Aggtelek, Jósvafő, Szerencs, Tokaj, Sárospatak,
Mezőkövesd-Zsórifürdő, Bogács, Tiszaújváros - turistákat irritáló,
valamint a közbiztonságot veszélyeztető cselekmények ne történjenek.
Ezekben a körzetekben lehetőség szerint idegen nyelvet beszélő
rendőrök látnak el szolgálatot.
A panaszfelvétel, a főkapitányság Tevékenységirányító
Központjának közreműködésével a nap 24 órájában áll a turisták
rendelkezésére, ezt segíti évek óta, a 112-es nemzetközi segélyhívó
is.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is rendszeresek lesznek a nyári
időszakban is a közbiztonsági, idegenforgalmi akciók, illetve
közlekedésbiztonsági, idegenrendészeti ellenőrzések. Ezek
tervezéséhez és végrehajtásához a rendőrség igénybe veszi a helyi
polgárőr szervezetek és egyéb lakossági önvédelmi szervezetek
információit és segítségét. Céltól függően részt vesznek az
ellenőrzésekben a munkaügyi felügyelőség, munkaügyi központ, a NAV,
az APEH, az ÁNTSZ, a BÁH Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóság
és egyéb hatóságok munkatársai is.
Komplex bűnmegelőzési figyelemfelhívó programcsomaggal is készült
az idényre a rendőrség.
A külföldi vendégek minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében
több idegen nyelven is elkészített bűn- és baleset megelőzési
tanácsokat tartalmazó hangfelvételt is eljuttat a Rendőrség a Borsod
Volán Zrt. és a MÁV Zrt. kijelölt pályaudvaraira, valamint a megye
nagyobb idegenforgalmat lebonyolító strandjaira. |
|
|
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság
/2013.05.27./
|
Interliga mérkőzések a Sportpályán |
|
|
|

|
|
2013. május 18-án
és 24-25-26-án – a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola és a
sárospataki sportegyesületek, intézmények szervezésében (STC;
RÁKÓCZI DSE; MECFK; ÁVG DSE, ZEMPLÉN VIZILABDA KLUB; ÁRVAY DSE, Refi
DSE) – került megrendezésre a III. „Óriás leszel” Nemzetközi MOGYI –
SUSI - Sárospataki Sporttehetség Gyermekfesztivál és Konferencia,
amely keretén belül láthatták a nézők az INTERLIGA küzdelmeit (0.
nap) - számolt be Belicza János szervező...
A négy nap eseményei a következő helyszíneken zajlottak: Árpád Vezér
Gimnázium sportcsarnoka, aulája és műfüves pályája; Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskola tornacsarnoka, Miskolci Egyetem Comenius
Főiskolai Kar termei; Városi uszoda, Városi Sportpálya, II. Rákóczi
Ferenc Általános Iskola műfüves pályája.
A 0. napon (május 18.) az INTERLIGA küzdelmei zajlottak a városi
sportpályán, mégpedig a 2002-es labdarúgó korosztályban.
Résztvevő csapatok: Zakaparattya Ungvar, Sdjusor Ungvar, Kinder
Carei (Nagykároly), Bai Mare (Nagybánya), Bozsik Akadémia, Nyírsuli
Nyíregyházi Sportiskola, Mátészalka, Görög Focisuli, Sárospataki
Utánpótlásnevelő Sportiskola – SUSI. |
|
|
További
fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.27./
|
Zeneünnep 2013. június 21-22. |
|
|
|

|
|
A nemzetközi
ünnepnap +1! Idén ráteszünk egy lapáttal! Zenész Patakiak,
pataki Zenészek, Zenekedvelők!
Fiatalok és idősebbek, zenekarok és szólisták, profik és amatőrök,
kórusok! Töltsük meg ezen a két napon a várost zenével! Június
7-ig várjuk a jelentkezéseteket szóló vagy csoportos, énekes-
és/vagy hangszeres produkcióval, műfaji kötöttség nélkül
Kérjük a jelentkezéskor jelöljétek a produkció műfaját, hosszát,
létszámát, hangosítási- és helyigényét!
Jelentkezés írásban: A Művelődés Háza és Könyvtára, 3950 Sárospatak,
Eötvös út 6.
E-mail:
zeneunnep@gmail.com
Erre figyeljetek: A helyszín és műsoridő meghatározása és a
szerkesztés jogát fenntartjuk! A részvétel önkéntes, anyagi
ellenszolgáltatással nem jár.
Június 21-én este 8-tól résztvevők és érdeklődők a Szent Erzsébet
utcába jöjjenek, ahol a ROY ÉS ÁDÁM TRIÓ csap a húrok
közé. Részletek a
plakátokon! |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.26./
|
Fórum a Pünkösdi Szent Erzsébet
Ünnepről |
|
|
|

|
|
A Pünkösdi Szent
Erzsébet Ünnepnek vége. Sok szervezés, nehézség és öröm, melyet
magunk mögött tudhatunk. A Szent Erzsébet Ház dolgozói már tartottak
egy közös megbeszélést az idei ünnep tapasztalatait összegezve.
Június 3-án hétfőn, 16.30 órakor szeretnénk, ha más is megosztaná
velünk véleményét, ötleteit gondolatait az ünnepet illetően - hívják
fel az érdeklődők figyelmét Szent Erzsébet Ház dolgozói...
Nyílt fórumot szervezünk, ahol mindenki elmondhatja véleményét, hogy
minden évben még szebb, jobb és maradandóbb Szent Erzsébet Ünnepet
szervezhessünk közösen.
A fórum időpontja 2013. június 3-a hétfő, 16.30. Helyszín a Szent
Erzsébet Ház.
A találkozó nyitott, tehát bárki eljöhet, és elmondhatja negatív és
pozitív véleményét egyaránt.
Kérünk mindenkit, hogy adja át másoknak is levelünk tartalmát!
Várjuk szeretettel! |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.26./
|
A Laudate Énekegyüttese bemutatta
„Add tovább”című műsorát |
|
|
|

Fedorcsák Katalin |
|
2013. május 19-én,
vasárnap, a XXI. Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep programjai
keretében, a Rákóczi Vár Kápolnájában, a Sárospataki Bazilika
Laudate Énekegyüttese bemutatta az „Add tovább”című műsorát. A
műsorban központi téma volt a szeretet, ezzel tisztelegve Szent
Erzsébet a szeretet szentje előtt számolt be Fedorcsák Katalin
az együttes vezetője...
A hagyományos hangversenytől eltekintve nem csak énekek szólaltak
meg, hanem szentírási idézetek és verses imádságok, amelyek témában
szorosan kapcsolódtak az énekekhez. A műsornak különös hangulatot
adott a különleges helyszín, a Vár kápolnája, ahol egykor a kis
Erzsébet járhatott.
A Sárospataki Bazilika Laudate Énekegyüttese 2008-ban alakult, a
templomi liturgia szolgálatára.
Több év összeszokott éneklés után olyan indíttatást érzett az
együttes, hogy felkérésre, ezzel a tematikus műsorral lépett ki a
közönség elé. Céljuk, hogy műsorukkal minél több emberhez
eljuttassák a szeretet üzenetét. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.26./
|
Ünnepi körmenet Szent Erzsébet
ereklyéjével |
|
|
|

Palánki Ferenc |
|
Pünkösdhétfőn a
hagyományoknak megfelelően Árpád-házi Szent Erzsébet szenttéavatását
ünnepeltük, az idei évben ennek 778. évfordulóját. Az ünnepi
szentmisét Ft. Palánki Ferenc püspök atya végezte a környék -
és a zarándokokkal érkező papság körében...
A szentmisét ünnepi körmenet követte Szent Erzsébet ereklyéjével. A
szertartás végén elhangzó főpapi áldás után útnak indultak a Szent
Erzsébet Út idei zarándokai, hogy végigjárják a több mint 100 km
utat Kassáig.
|
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2013.05.26./
|
Közösségi szolgálatot végző ÁVG-sek |
|
A 2016-ban és az
azt követő években érettségiző korosztály számára törvényi
kötelezettség az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése, maximum
napi 3 óra munkával. Az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium
együttműködési szerződésekkel teremt lehetőséget a fiatalok számára,
hogy a tanuláson túl más, a közösség számára fontos aktivitásuk is
legyen, ezzel is segítve őket a hasznos emberi tevékenységek
felismerésében - nyilatkozta Tóth Tamás igazgató...
|
|
|
|

Tóth Tamás |
|
Az ÁVG-sek az idei
tanévben nemcsak Sárospatakon, hanem a kistérség több településén is
ott voltak, s mindenütt hasznos, változatos feladatok vártak rájuk.
Az érintettek, közel 300 diák, a gyomlálástól kezdve a
muzeológiai tevékenységen át, a gyerekekkel, idősekkel való hasznos
időtöltésig, sokféle munkafolyamatban tevékenykedett.
Ezúton is köszönet a fogadóintézményeknek: Sárospatakon A Művelődés
Háza és Könyvtárának, a Carolina Óvoda és Bölcsődének, a Magyar
Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának, a Szent Erzsébet Háznak, az
Idősek és Fogyatékosok Otthonának és a Horgászegyesületnek.
Bodrogkisfaludon a Tájház, az Óvoda és az Öregek Otthona
nyitottságának, Hercegkúton a Gyöngyszem Nemzetiségi Általános
Iskolának. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.25./
|
A Refi testvériskolája a
lengyelországi Rymanow város Állami Tanintézete |
|
1570-1572 között
Balassi Bálint első alkalommal, a Habsburgok elől menekülve fordul
meg apja Lengyelországi birtokain, így Rymanówban is. A város
akkoriban a lengyel kálvinizmus ismert központja volt, valamint a
szintén protestáns Balassinak ihletet adó helye is. Itt készül el a
67 zsoltár fordítása és a Krakkóban nyomtatott Füves kertecske -
számolt be Fejér Zoltán igazgató-helyettes...
|
|
|
|

Fejér Zoltán |
|
2013. május 11-12.
között a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános
Iskolája és Diákotthonának egy kisebb küldöttsége másodszor vett
részt a Rymanow város által rendezett „II. Kultúrák Dialógusa”
kulturális rendezvényen. Énekegyütteseink, táncosaink, szavalóink
együtt színvonalasan képviselték nemcsak a Refit, A Kollégiumot, de
Sárospatak városát is.
Megérkezésünk után először a város Állami Tanintézetéhez mentünk,
ahol fejet hajtottunk a nagy költő, Balassi Bálint domborművénél, és
elénekeltük a költő által írt református 220. dicséretet. A főhajtás
és koszorúzás után a két iskola vezetősége aláírta az Együttműködési
Szerződést, ezáltal testvériskolává fogadták egymást. Délután
diákjaink felléptek, majd együtt a lengyel, szlovák, magyar, cseh és
ukrán küldöttség egy gyönyörű erdővel körülvett helyen, tábortűz
mellet folytatta az ismerkedést.
Másnap ellátogattunk a Krosnói várba, ahol szintén megkoszorúztuk a
költő domborművét, valamint felmehettünk a Portius toronyba, majd
meglátogattuk a híres Krosnói üveggyárat is.
A nap végén újabb fellépéssel tettünk bizonyságot mindazon
értékekről, mellyel iskolánk, nemzetünk rendelkezik, és egy
számunkra rendezett állófogadáson nehéz búcsút vettünk
vendéglátóinktól, és köszöntük meg mindazt a jót, amivel e két nap
elhalmoztak bennünket. Csodálatos két nap volt, amit e sorok között
is szeretnénk megköszönni lengyel barátainknak, és a segítséget is,
hogy oda eljuthattunk a Sárospataki önkormányzatnak, valamint a
református kollégiumnak.
A tavalyi utunkat is így foglaltam össze, most sem tudom másképpen:
ismét beigazolódott a mondás: lengyel – magyar két jó barát. |
|
|
További fotók >>>
a Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
/2013.05.25./
|
Napirenden a város közművelődési
koncepciója |
|
Mint köztudott
Sárospataknak a közművelődési koncepciója 2002-es keltezésű.
Azóta nagyon sok minden történt a városban, sok víz lefolyt a
Bodrogon, ezért Sárospatak Város Önkormányzata elhatározta, hogy új
közművelődési koncepciót, úgynevezett stratégiát készít. Ennek
apropója az, hogy a 2013-as év különösen sok átalakulást hozott:
intézményeket adtunk le, civil szervezetek szűntek meg, s újak
alakultak – számol be az új koncepció kidolgozásáról Szvitankó
Tamás, a Humán Bizottság elnöke…
|
|
|
|

Szvitankó Tamás |
|
Mindezek miatt a
Képviselő Testület az elmúlt testületi ülésen döntött úgy, hogy
új stratégiát dolgoz ki. Ennek kidolgozására a Humán Bizottságot
kérte fel, mi pedig pár szakembert megkerestünk, többek között
Bordás Istvánt és Csatlósné Komáromi Katalint, a bizottságból pedig
Saláta László és jómagam veszünk részt ennek a stratégiának a
megalkotásában, de nem csak így négyen fogunk rajta dolgozni, annál
is inkább, mert úgy döntöttünk, hogy nem is önkormányzati
stratégiát, hanem városi stratégiát késztünk.
Ezért összehívtuk az összes sárospataki oktatási intézmény
képviselőit, valamint a városban működő minden olyan intézmény és
szervezet képviselőit, akik kultúrával, idegenforgalommal, illetve a
város ilyen jellegű életével foglalkoznak.
Második körben hívnánk össze az összes civilszervezetet, a harmadik
körben pedig a gazdálkodó vállalatokat, szervezeteket. Mindezt azért
tesszük, mert a célunk nem az, hogy egy-két tervvel menjünk eléjük,
hanem, hogy egy vázat készítsünk. Ezt a vázat kell összeállítani
közösen, együtt. Amikor ez megvan, akkor ezt összegyúrjuk, s újra
összehívjuk ezeket a szervezeteket, így néz ki a terv, amit
megalkottunk. Amikor ők azt mondják, hogy nekik így megfelel, akkor
visszük a Humán Bizottság elé, majd pedig a Testület elé. Ezt az
egészet mi ez év december 31-ére szeretnénk megalkotni, hogy a jövő
évet már úgy kezdje a város, hogy van elfogadott közművelődési
koncepciója.
Nagyon örülünk, hiszen az első találkozó az intézményekkel nagyon
jól sikerült. Minden meghívott résztvevő jelen volt, s örömmel
fogadták, hogy egy ilyen elindult. A véleményekből azt szűrtük le,
nagyon várták már, hogy egy ilyen koncepció és utána egy rendelet
megszülessen. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.25./
|
A Pacurka csoport újabb sikere
országos tanulmányi versenyen |
|
A Farkas Ferenc
Művészeti iskola Pacurka Gyermektánccsoportja korosztályában II.
helyezést ért el a tanulmányi hivatal által kiírt Országos Csoportos
Néptánc Tanulmányi Versenyen. A Budafokon megrendezett döntőben
mintegy 40 együttes mérte össze a tudását, az ország minden részéről
- küldte a tudósítást Darmos István felkészítő táncpedagógus...
|
|
|
|

Darmos István |
|
A csoportos tanulmányi
verseny a művészeti iskolák tanulóinak szól, ugyanolyan, mint ha
fizika, matematika, vagy történelem versenyen vennének részt a
tanulók, csak az ő tantárgyuk jelen esetben a néptánc. A kiírás
nagyon pontosan meghatározza, milyen követelményeknek kell
megfelelni, pontos időkorlátok vannak, és az értékelési
szempontrendszer is pontosan kidolgozott.
Ennek megfelelően gömöri tánc improvizációval, valamint egy kalocsai
tánccal jelentkeztünk a versenyre. A zsűri kiemelte a példaszerű
színpadi megjelenést – amibe beletartoznak a hajfonatok, az
öltözetek, s az sem mindegy hogy hogyan viselik a gyermekek -, a
kiemelkedő tánctudást és színpadi előadási készséget.
Külön megdicsérték a gyermekeket, mennyire szépen, stílusosan
táncolják mindkét táncanyagot. Mindezek alapján országos II.
helyezést értünk el a versenyen, aminek nagyon örülünk. Azért is
tartom kiemelkedőnek ezt az eredményt, mert ez a művészeti iskolák
néptánc tanszakának legrangosabb, legmagasabb szintű versenye. Három
éve szintén a csoportos tanulmányi versenyen elsők lettünk, két éve
kamara tanulmányi verseny volt, amit szintén megnyertünk, tavaly
szóló tanulmányi verseny volt, ahol szintén lett két fődíjasunk, és
idén az elnyert II. helyezés mutatja, hogy folyamatosan, országosan
is kiemelkedő színvonalú iskolánkban a néptánc oktatás, s a térség
legeredményesebb néptáncos műhelye a Farkas Ferenc Művészeti Iskola.
Darmos Éva, Darmos István felkészítő táncpedagógusok. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.24./
|
Országos 5. helyezést értek el a II.
Rákóczisok |
|
Az Apáczai Csere
János Tehetségkutató Komplex Tanulmányi Verseny a matematika,
fizika, kémia, biológia, földrajz, technika, informatika tantárgyak
műveltségi területeit átfogó komplex, országosan akkreditált
verseny, amelyre 7. és 8. évfolyamos tanulók jelentkezhettek. A
verseny 3 fordulós volt, s végül 23 csapat versenyzett a Budapesten
rendezett országos döntőben, ahová a II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskola a regionális döntőből két csapattal jutott tovább. Az
egyik csapat az előkelő 5. helyezést szerezte meg.
|
|
|
|

|
|
A csapat tagjai:
Fodor Zsófia 7.a
Géczi Zsombor 8.a
Koncz Flórián 8.b
Molnár Dénes Dominik 7.a
Őket kérdeztük a versenyről.
- Hogy készültetek fel ilyen sok tantárgyból?
Mivel nagyon átfogó ismereteket igényelt a verseny, kis
átfedésekkel, de kihez melyik tantárgy állt közelebb, azt
tanulmányozta, ismételte át, és együtt is készültünk.
- Milyen témakörökből kellett készülnötök?
Az 1. forduló az Olimpia témakörére épült, a 2. forduló : A lakóhely
és környezetünk ismereteire, a 3. forduló kiemelt területe a
napenergia volt.
- Mi tetszett nektek a legjobban a versenyben?
Az előzetes feladatokat nagy örömmel készítettük. Sok munkát és
ismeretgyűjtést igényeltek. Az egyik munkánk (projekt ) egy
lapozható, mozgatható elemeket tartalmazó , postázható képeslap vagy
könyv, ahol a három megadott témakör közül az : Innovációs és
környezettudatos lehetőségek iskolánkban - címűt választottuk. Itt
jól elengedhettük a fantáziánkat. Építettünk iskolakertet, relax
parkot, szőlőbirtokot. A munkánk 21 érdekes ötletet tartalmaz,
mindegyik más és más megoldással. Nagyon büszkék vagyunk rá, mert
elnyertük az 1. helyezést, a közönség díját.
- Melyik forduló volt a legérdekesebb?
Az országos forduló. Ide egy napkutató-bázist is kellett készíteni,
amely napelemmel működtetett egy ledet. A teszt megoldása után, amit
éreztünk, hogy nagyon jól sikerült, különböző (fizikai,
kémiai..)jelenségek elemzése következett. Ez azért is volt nehéz,
mert minden csapat más feladványt kapott, a felkészülési idő pedig
csak 5 perc volt. Ez után következtek a villámkérdések, itt is
mindenki más kérdést kapott, a felkészülési idő csak 1 perc volt.
- Hogy készítettétek el a napkutató-bázist?
Először körüljártuk a napelem kérdését, merthogy működőképesnek
kellett lennie. Itt sok szakember segítségét kértük és kaptunk, így
jelentős ismeretre tettünk szert. Aztán elkezdtünk gondolkodni a
formáján, s a tökéletes gömbtől eljutottunk a félgömbig, hogy az
elhelyezés feltételeinek is megfeleljünk. De említhetném a színét,
az intelligens ablakait, a „ teleszkópos” tetejét, vagy a guruló
lábait. Arra törekedtünk, hogy hívja fel magára a figyelmet, mert a
napenergiában óriási lehetőségek vannak, nekünk pedig ezzel élnünk
kellene a hétköznapi életben is.
-Meg lehet valahol tekinteni a munkáitokat?
Igen , az iskolában. A családi napon pedig az érdeklődőknek egy
prezentációt is tartunk.
-Milyen díjazásban részesültetek?
Rengeteg szép és jó könyvet kaptunk. Köszönjük a szervezők munkáját,
és nem utolsó sorban köszönjük a tanáraink, segítőink munkáját is.
Az országos dötőbe jutott másik csapatunk is lelkesen készült minden
fordulóra. Dicséret illeti az ő munkájukat is.
A csapat tagjai:
Perényi Júlia 7.a
Szendrei Nikolett 7.c
Csizmadia Dániel 8.a.
A kiadó mindegyikük munkáját egy szép könyvcsomaggal értékelte. |
|
|
További fotók >>>
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2013.05.24./
|
Dr. Mogyoró látogatása az ÁVG-ben |
|
|
|

|
|
2013. május 16-án egy
rendhagyó osztályfőnöki óra keretében az Árpád Vezér Gimnázium 7.
A osztályos diákjai ismerkedhettek meg dr. Mogyoróval, aki egy
3 éves mudi fajtájú terápiás kutya. Ennek az érzékenyítő
programnak a fő célja az volt, hogy a fiatalokban tudatosodjon a
másság elfogadása - egy segítő kutya megismerésén keresztül...
A foglalkozást Godzsák Nelli, Mogyoró gazdája, bodrogkisfaludi
önkéntes segítő vezette. Egy prezentációban összegezte a
legfontosabb tudnivalókat a terápiás kutyák tevékenységéről (főként
időseknek és sérülteknek tudnak támogatást nyújtani), majd
gyakorlati bemutató következett, hisz az óra főszereplője Mogyoró
volt. A látottak és tapasztaltak elgondolkodtatták a résztvevőket,
ám volt helye a derűnek is.
Az érzékenyítő foglalkozások folytatódnak a gimnáziumban, újabb
osztályoknak lesz alkalmuk találkozni a kutyaterápiával. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.24./
|
Sikeres volt XXI. Pünkösdi Szent
Erzsébet Ünnep |
|
|
|

Tamás Janka |
|
Sárospatak legnagyobb
tömegeket vonzó ünnepévé nőtte ki magát az elmúlt 20 év alatt a
Pünküsdi Szent Erzsébet Ünnep, ami elejétől kezdve az
Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság szervezésében
valósul meg, évről évre egyre nagyobb figyelmet vívva ki magának…
Az érdeklődés középpontjában a pünkösdvasárnap délután látható
kosztümös felvonulás áll, de valójában a középkori vásári
sokadalom zenészekkel, táncosokkal, komédiásokkal, egész nap
mulattatja az összegyűlteket. A Szent Erzsébet utcában kézműves
kirakodó vásár, régi mesterségek bemutatója, középkori étel-ital
kóstoló nyújt egész napos kikapcsolódást a helyieknek és a
vendégeknek.
Idén már szombaton is volt látnivaló, a Vízi kapunál lovagi tornát
tekinthettek meg a történelmi hangulatot kedvelők. |
|
|
Vasárnap délelőtti képek>
Jelmezes menet:
Az 1. színhely fotói>>>
2. színhely>>>
3. színhely>>>
4. színhely>>>
További videók a YouTube SÁROSPATAK oldalon>>>
Törő Gábor
/2013.05.23./
|
„Elhozta az Isten piros Pünkösd
napját…” |
|
A kereszténységben
a Pünkösd, a szentlélek eljövetelének ünnepe. A magyar
néphagyományban ezen időszak jellegzetes népszokása, a fiúk között
az ügyességi próbával, lóversennyel egybekötött pünkösdi
királyválasztás – mesélte Kovács Lászlóné óvodapedagógus, a
Carolina Óvoda és Bölcsőde néphagyományőrző munkaközösségének
vezetője...
|
|
|
|

Kovács Lászlóné |
|
A kislányok pedig
választottak maguk közül egy fiatalabb, kisebb leányt, aki a
pünkösdi királykisasszony lett, akit körbehordoztak a falun.
Ezt a szép népszokást, évről-évre óvodánkban is tovább éltetjük.
Idén is feldíszítettük környezetünket zöldágakkal, kapukkal,
pünkösdi rózsával. Az ünnep napján az iskolába készülő fiúk közül,
különböző versenyszámokkal /kötélhúzás, lovaglás, célbadobás,
zsákbaugrás/, kiválasztottuk a legügyesebb, leggyorsabb legényt – és
lovagjait – , aki 1 évig büszkén viselheti a pünkösdi király címet.
Addig az iskolába készülő lányok közül is kiválasztódott a pünkösdi
királykisasszony és udvarhölgyei. Szép tavaszi, és pünkösdi dalok
éneklésével egybekötve, feldíszítettük a pünkösdfát, és
körbetáncoltuk azt.
Az ünnep napját táncházzal zártuk, ahol kicsik-nagyok, fiúk-lányok
közösen mulattunk, roptuk a táncot. Ezen a verőfényes, szép napon
sikerült a gyermekeinkkel átélni az ünnep szépségét és hangulatát. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.23./
|
Az egész város bevonásával készül az
új kulturális stratégia |
|
Sárospatak Város
Önkormányzata Képviselő Testülete a 2013. április 26-án
megtartott ülésén állást foglalt, egy új középtávú kulturális
stratégia kidolgozásában. Ez az igény már korábban is
megfogalmazódott, mert a jelenleg életben lévő koncepciót túlhaladta
az idő, aktualitását vesztette mivel a körülmények, a környezet
azóta nagymértékben megváltozott – számolt be Saláta László,
a Lokálpatrióták Egyesületének elnöke arról, ahogy az új kulturális
koncepció kidolgozásának folyamatát látja…
|
|
|
|

Saláta László |
|
Mindezt a szándékot
megerősítik a közigazgatás átszervezése során bekövetkezett
változások, melyek átalakították az önkormányzat hatáskörébe tartozó
tevékenységek struktúráját. Megváltozott a pályázati rendszer, az
Európai Unió forrásaiból elnyerhető pénzeszközök szakszerű, jól
tervezett, összehangolt, előkészítő munka után nagymértékben
hozzájárulhatnak a városi közművelődéshez, a kulturális kínálat
bővüléséhez, színvonalának javulásához.
Ehhez azonban minden, a helyi kultúra fejlesztésében érdekelt
közösség, s a városunkban élő különböző generációk szervezett
együttműködésére van szükség. Egy olyan stratégia kidolgozása
indokolt, amely kulturális örökségekre építve, a kor színvonalának
megfelelő új lehetőségeket és formációkat, s ezzel együtt
kínálatbővítést tesz lehetővé.
A testület ennek érdekében határozatban kérte fel a Humán
Bizottságot, hogy ezt koordinálja, valamint szakértők és Sárospatak
egyesületeinek, közösségeinek bevonásával tegyen javaslatot
Sárospatak Város Középtávú Kulturális Stratégiájára.
A tervező folyamat azóta nagy lendülettel megindult, tervek szerint,
ha feszített tempóban is, de még ez év decemberében a testület elé
kerülhet a javaslat. Az ötfős munkacsoport elkészítette a folyamat
ütemtervét, amelyben megfogalmazta a különböző mérföldköveket,
stációkat, a végrehajtandó feladatokat, s megnevezte azok
végrehajtásáért felelősöket. Elsődleges feladatként jelölték meg a
stratégia kidolgozásában résztvevők körének felmérését, amelyet
három „kerekasztal” megbeszélés alkalmával terveztek megejteni.
Az intézmények képviselőinek szondázása már sikerrel megtörtént.
Függetlenül attól, hogy ki a fenntartójuk, csaknem valamennyien
aláírták a szándéknyilatkozatot, miszerint részt kívánnak venni a
stratégia kidolgozásának folyamatában. Hasonló módszerrel és
alkalmakon kívánják felkérni együttgondolkodásra az egyházak civil
szervezetek képviselőit, majd a vállalkozókat, akik aktivitására,
támogatására szintén számítanak.
A reális helyzetelemzést és az igények, javaslatok összegyűjtését
kérdőíves interjúk formájában tervezik megvalósítani, a városunkban
élő különböző generációk,
közösségek, reprezentatív felmérésével. Az adatok feldolgozása, s a
szakszerű elemző munka után készülhet el a stratégia tervezete,
amely a képviselő testület véleményével kiegészítve társadalmi
vitára kerül. A társadalmi vita során felmerült javaslatok,
vélemények beépülnek majd a végső dokumentumba. Sárospatak Város
Középtávú Kulturális Stratégiája így szinte az egész város
társadalmának bevonásával, kollektív munkával készülhet el, és még
decemberben elfogadásra is kerülhet.
A végrehajtáshoz garancia lehet, hogy a város vezetése
együttműködési megállapodást köt mindazokkal, akik a stratégia
végrehajtásában is részt kívánnak venni. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.23./
|
Irodalmi teadélután a könyvtárban |
|
Irodalmi
teadélutánra hívtam a kedves érdeklődőket 2013. május 15-én. Ez
a délután kicsit rendhagyó volt, az eddig megszokotthoz képest. A
nyári szünethez közeledvén egy kis utazást tettünk a Duna mentén.
Nincs még egy folyó a világon, amely olyannyira meghatározta volna a
körülötte élők életét, mint a Duna - számolt be Stumpfné
Gyöngyösi Etelka...
|
|
|
|

Stumpfné Gyöngyösi Etelka |
|
Ez a folyam beleszólt
a történelembe, háborúkat nyert és vesztett népei, nemzetei számára.
Nincs olyan művészeti ág, amelyet ne érintett volna meg vadregényes,
romantikus tája, fenséges hegyvonulata, cserfes fiatalsága, mélabús
bölcsessége.
Útja során nemcsak országokat szel át, de különböző éghajlatokat is.
Változatos növény – és állatvilága páratlan. Jobb és bal partján
megszámlálhatatlan földrajzi csoda, archeológiai- és történelmi
emlékhely, műalkotás található. Kastélyok, kolostorok, várak kísérik
2850 km hosszú útját. A Duna nemcsak azt a 10 országot köti össze,
melyet napjainkban átszel, hanem szélesebb térségeket is.
Olyan filmrészleteket mutatok be, melyben a Duna folyam útját járja
be fekete-erdei forrásától fekete-tengeri torkolatáig. Hivatkozik a
Duna ihletésére született művészi alkotásokra, a Dunát köszöntő
költők és írók műveire is. ( Jókai, Verne, Vörösmarty, Illyés Gyula,
Ady, József Attila, Vas István.....)
Mivel egy délutánba nem fér bele ez a hosszú út, így kalandozásunk
ma Németország és Ausztria területére korlátozódik. A későbbiek
során folytatjuk a Duna útját.
Köszönöm kedves vendégeim figyelmét és kellemes nyári pihenést
kívánok mindenkinek! |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.23./
|
Lehullt a lepel a maffiabaloldalról –
az ország jobban teljesít! |
|
Sokáig titkolták, majd
tagadták, de lehullt a lepel a baloldal és az alvilág
együttműködéséről– amelyről péntek délután Tiszaújvárosban számolt
be dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő Török Dezső
helyi frakcióvezető társaságában. Szerencsére jó hírt is
közölhetett: Magyarország jobban teljesít!
|
|
|
|

dr. Mengyi Roland |
|
Javulnak az
ország gazdasági mutató, megyénkben is csökken a regisztrált
álláskeresők száma.
– Amit sejtettünk, beigazolódott, lehullt a lepel az elmúlt 20 év
legsúlyosabb politikai botrányáról. Kiderült, hogy a baloldal
lepaktált az alvilággal a 2010-es választások előtt – jelentette ki
dr. Mengyi Roland.
Beigazolódott, hogy forró drót volt az alvilág urai és a baloldal
között. A hangfelvételek leirataiból kiderül, hogy az alvilág vezére
félt attól, hogy a baloldal elveszti a választásokat, és mindent
megtett volna, amit kérnek tőle.
A titkosszolgálat és az alvilág bevonása a politikába nem
egyeztethető össze a jogállamiság normáival, ez nem európai
megoldás, pedig előszeretettel hivatkoznak Európára, s ha valami nem
tetszik nekik, akkor azonnal szaladnak Brüsszelbe panaszkodni.
Szögezzük le: tisztességes ember nem szövetkezik az alvilággal! Aki
ezt megtette, annak nincs helye a magyar közéletben! Ez nem
pártkérdés, ez erkölcsi kérdés.
Ez a botrányos történet első sorban nem Portik Tamásról és Laborc
Sándorról szól, hanem az akkori viszonyokról, ezért nem csupán nekik
kell viselni érte a felelősséget, hanem az akkor hatalmon lévő
baloldali politikusoknak, Gyurcsány Ferencnek, Bajnai Gordonnak és
társaiknak, akik most szeretnék visszaszerezni a hatalmat. Ki tudja
most kikkel szövetkeznek ennek érdekében?
–A Gyurcsány-Bajnai-szövetség magyarázattal tartozik az embereknek.
A legfőbb kérdés, hogy kik adtak megrendelést az alvilágnak? Mit
jelent az, hogy Gyurcsány Ferenc szerint Bajnai Gordonnak is
legalább annyi köze van az ügyhöz, mint neki? Pénzelte-e a
baloldalt, és milyen módon az alvilág? – tette fel a költői kérdést
a képviselő.
Sok még a válaszra váró kérdés, de a Fidesz a végére fog járni az
ügynek. Nem hagyjuk, hogy Magyarország és magyar emberek sorsa újra
a maffiabaloldal kezébe kerüljön – jelentette ki dr. Mengyi Roland.
A negatívum után következett a jó hír, vagyis a kiszivárgott
információk szerint Brüsszel várhatóan megszünteti a túlzott
deficit eljárást Magyarországgal szemben.
– Az első negyedéves gazdasági mutatók bizonyítják, hogy
Magyarország jobban teljesít! A stabilizációs lépések meghozták
eredményüket. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint az
elmúlt év utolsó három hónapjához képest a bruttó hazai termék (GDP)
az idei első negyedévben 0,7 százalékkal növekedett – magyarázta dr.
Mengyi Roland, ami az Európai Unió egyik legjobb eredménye. Az
inflációt is sikerült közben letörni és az alapkamat is csökkenő
tendenciát mutat.
A makrogazdasági mutatók után következett a foglalkoztatottság.
A munkaerőpiacról is kedvező tendenciákról tudok beszámolni,
országosan és megyénkben is jelentősen csökkent a nyilvántartott
álláskeresők száma. Április végén közel 10%-kal (6,5 ezer fővel)
volt kevesebb a megyei kirendeltségekkel kapcsolatban álló
álláskeresők száma, mint egy éve. Sorra indultak a
közfoglalkoztatási programok, az átképző tanfolyamok, de ami nagyon
lényeges: az elsődleges munkaerőpiacon többen voltak sikeresek, mint
korábban! Hónapról hónapra kevesebb álláskereső kéri nyilvántartásba
vételét a kirendeltségeken
A regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított
munkanélküliségi arány április végén 21,1% volt a megyében, ami az
előző hónaphoz képest 2,1%-ponttal, a tavalyitól 1,8%-ponttal lett
kevesebb – sorolta a friss adatokat dr. Mengyi Roland.
60 ezer fő alá süllyedt az álláskeresők száma Borsod-Abaúj-Zemplén
megyében, ez 2008 óta nem volt így ! Magyarország és
Borosd-Abaúj-Zemplén megye jobban teljesít !
– Tehát javulnak a mutatók, azonban még sok tennivalónk van a
foglalkoztatás javítása érdekében. Ez áll a megyei
gazdaságfejlesztési törekvéseink középpontjában, számítunk
mindenkire !– zárta a tájékoztatót az országgyűlési képviselő. |
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.22./
|
Díjkitűzés visszavonása:
beazonosították a sárospataki hajléktalan gyilkosát (B-A-Z. MRFK) |
|
|
|

|
|
Több mint egy éve
Sárospatakon olyan súlyosan bántalmaztak egy hajléktalant, hogy az
belehalt sérüléseibe. A kitartó nyomozás eredményeként a rendőrök az
elkövetőt elfogták, aki kihallgatásán beismerte tettét.
(a fotók
illusztrációk)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2011.
október 9-én indított halált okozó testi sértés gyanúja miatt
ismeretlen elkövetővel szemben eljárást. A nyomozás adatai
alapján aznap Sárospatakon az Ady Endre téren az éjszakai órákban
olyan súlyosan bántalmaztak egy hajléktalan férfit, hogy az a
helyszínen belehalt sérüléseibe.
Az elkövető ismeretlen volta miatt 2012. májusában felfüggesztett
nyomozásnak a megyei rendőr-főkapitányság 2013. április 11-én - az
ügyben felmerült releváns információk birtokában - továbbfolytatását
rendelte el. A beszerzett adatok alapján megalapozott gyanú merült
fel ugyanis arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt egy jelenleg
büntetését töltő helyi férfi követte el. Az 54 éves, sárospataki S.
László az ügyben megtartott gyanúsítotti kihallgatásán a nyomozóknak
beismerő vallomást tett.
A fentiekre tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben általa 2011. november 3-án
kitűzött 200.000 forint nyomravezetői díjat 2013. május 22-én
visszavonta.
|
|
|
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megyei Rendőr-főkapitányság
/2013.05.22./
|
XXI. Pünkösdi Gyermektánc Találkozó |
|
1993-ban született meg
A Művelődés Háza munkatársainak fejében az ötlet, hogy a
néphagyományok, pünkösdi szokások, pünkösdi bálok, pünkösdi
király-választás is megjelenjen városunk kulturális palettáján.
Ennek lett fóruma, helyszíne, alkalma a Pünkösdi Gyermektánc
Találkozó. A most már több évtizedes múltra visszatekintő,
hagyományossá vált programra idén is sokan látogattak ki a
Vízikapuhoz - számolt be Darmos István...
|
|
|
|

Darmos István |
|
Jelentős számú,
néptáncot kedvelő közönség jött ki a Vízikapuhoz Pünkösd hétfőjének
délutánján, rendezvényünkre. Idén Vajdácskáról, és a szlovákiai
Buzitáról érkezett csoportok, valamint városunk gyermektáncosai
adtak közel másfél órás műsort. Az említett település magyar
tanítású nyelvű diákjai is több alkalommal voltak már nálunk,
kedvelik ezt a rendezvényt, s örültünk, hogy idén is láthattuk
műsorukat. A dunántúli, felső-bodrogközi, baranyai, mezőségi, gömöri,
kalocsai táncokból összefűzött színes műsort követően került sor a
pünkösdi király-választásra. A játékos vetélkedőt minden évben
nagyon várják a legények, s nem csak számukra fontos ez a
vetélkedés, hanem a közönség számára is érdekes, élvezetes e
program.
Ilyenkor csak a legények vetélkednek, de a lányokat is igyekszünk
segítőként, zsűritagként, szurkolóként bevonni e programba. Idén
a pünkösdi király Kupec Zsolt lett – a szlovákiai Nagyidáról -,
első udvaronc Rák Gergő, második udvaronc Dékány Csanád, mindketten
a sárospataki Kiscsimpolya csoport tagjai. A Pünkösdi gyermektánc
Találkozót nyírségi táncház zárta.
A délután programját Sajószegi Gábor - A Művelődés Háza és Könyvtára
munkatársa - bonyolította le, a zenei kíséretet pedig a kiváló
zenészekből álló Tényleg Zenekar biztosította. Idén az időjárás is
kegyes volt Pünkösdkor, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy
hangulatos rendezvénnyel lettünk gazdagabbak |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.22./
|
|
Huncutka Bábszínház
4 évnyi "termése" gyűjteményéből kiállítás nyílt május 17-én 17
órától A Művelődés Házában földszinti folyosóján, produkcióval
egybekötve. Érdemesnek találtam az alkalmat, az újabb báb
színészképzés sikeres befejezése után, egy bábkiállításra. Volt már
egy hasonló kiállítás az ELTE-n 2 éve - számolt be Mátyásné Füzi
Csilla...
|
|
|
|

Mátyásné Füzi Csilla |
|
A repertoáron lévő
darabok bábjai:
Csipkerózsika-tervezte,készítette: a Huncutkák
Törpekirály epreskertje-tervezte: Szentirmai László, készítette:
Mátyásné Füzi Csilla
Üres virágcserép-tervezte, készítette: Puhl Márta
Júlia szép leány-tervezte, készítette: Mátyásné Füzi Csilla
Tárgyjátékok-tervezte, rendezte: Mátyásné Füzi Csilla és a Huncutkák
Szávitri - tervezte: Bércesi-Dienes Erika, Rendezte: Mátyásné Füzi
Csilla, készítették: a vizsgázók /mert ez volt a mostani
bábszínészképzés premier darabja/. Valamint a tervező bábtervei is
megtekinthetők.
A megnyitó után a pódiumteremben: A só című tárgyjáték előadását
játhatták az érdeklődők /nagyobbaknak/ Borbélyné Dr. Hunyadi Éva
előadásában.
Tervezte, rendezte: Mátyásné Füzi Csilla (egyébként annak idején a
Gyakorlóban ezt a darabot tanítottam a gyerekeknek ha esetleg
ismerős lesz egyeseknek az nem a véletlen műve!)
A kiállítás május 30-ig megtekinthető A Művelődés Háza földszinti
folyosóján. |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.21./
|
Kardvívó Torna színesítette a
pünkösdi hétvégét |
|
|
|

Vismeg István |
|
Első alkalommal
rendeztek Kardvívó Tornát a Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnepek
alkalmával, amiből biztos, hogy hagyomány lesz, hiszen kiválóan
beleillik a középkort idéző rendezvények sorába. Még aktualitása is
van, hiszen Vismeg István kutatásai szerint egy győztes csata
éppen pünkösd szombatján volt Sárospatak határában 1458-ban…
Az ötletgazda az önkormányzathoz fordult a torna megszervezésének
gondolatával, ahol támogatásra talált. Aros János polgármester és a
képviselő testület kiváló színhelynek tartotta Sárospatakot egy
ilyen bajnokság megrendezéséhez. A lebonyolítást egy pályázat is
segítette, így Vismeg István szervezésében sikeres lovagi tornára
került sor az ősi vár falai alatt.
A képekből is látszik, hogy milyen látványos volt a bajnokság, a
korabeli öltözékben megjelent harcosokkal. Hogy kevés nézője volt,
ez annak tudható be, hogy első alkalommal rendezték meg, így nem
tudhatta a közönség, hogy ilyen kuriózumra kerül sor pünkösd
szombatján a Vízi kapunál.
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.21./
|
KETTŐSLÁTÁS - Szeretlek Sárospatak |
|
Sárospatak életében
jelentős évet írunk. Az újra várossá nyilvánítás 45. évfordulóját
ünnepeljük. Ennek tiszteletére Szajkó József az Árpád Vezér
Gimnázium és Kollégium tanára, akit egyébként fotósként is
tisztelhetünk, egy a maga nemében sajátos fotókiállítással lepte meg
a várost, annak tisztelt lakóit. A kiállításának címe KETTŐSLÁTÁS -
Szeretlek Sárospatak. Erről kérdésemre így vall a már esetenként
művészi szintet érintő fotós...
|
|
|
|

Szajkó József

Csatlósné Komáromi Katalin |
|
Sárospatakon
születtem, így a gyerekkorom és a fiatalságom legszebb éveit itt
töltöttem. Sok olyan épületre, rendezvényre emlékszem, amelyet már
csak a helyi történelem jegyez. Szép emlékként élnek bennem pl. a
„Sárospataki Diáknapok”. Szívesen emlékszem az olaszok testvérvárosi
kapcsolatának alkalmából megjelenők felvonulására is. Emlékszem régi
jellegzetes személyekre is például az akrobata mutatványokat végző
Puch háborús motorral közlekedő Jankovics Zolira is. Természetesen
ezt most csak egy pici része a patak hétköznapi történelmének, mint
ahogy az is , mint amikor megalakítottuk mi, akkori fiatalok a
Lórántffy Ifjúsági Klubot.
Komoly rendezvényeink voltak. Pl. Dinnyés Józsefet is mi hívtuk
először Sárospatakra. Természetesen ezeken kívül, sok-sok emlékkép
él bennem. Szép emlék az is, amikor a népzenekarunkkal énekeket
tanítottunk illetve tanultunk Béres Ferenctől. Ezek hétköznapi
pillanatok, amik bennem élnek és nem kerül a város írott
történelmébe. Ez a sok szép emlék szívem közepébe helyezte el
Sárospatakot. Akárhol, vagyok, nekem a szeretett szülővárosom marad
Sárospatak. Most, hogy az újra várossá nyilvánítás 45. – évét
ünnepeljük, - jutott eszembe, hogy sajátos módon megpróbálom
visszaidézni a múltat a megélt mindennapokat.
Az SRK Könyvtárában megtalálható fotók között, megkerestem azokat az
épületeket, amelyek közismertek. Ezekről készítettem mai fotókat,
Így a régi és mai képet együtt, egy képként mutatom be a tisztelt
érdeklődőknek. Nagyon érdekes érzés volt szinte pontosan ugyanazon a
helyen állni, ahol a régi fotót készítő, - ma már ismeretlen fotós
állt. Köszönet illeti ezeket a fotósokat, hiszen nélkülük, nem lett
volna most lehetőségem ezeket a „Kettőslátás” fotókat elkészítenem.
Nyugodtan mondhatom, hogy újra éltem a fiatalságomat. Láttam az
épületek mögött élő embereket és hétköznapokat, ünnepnapokat.
Kívánom, hogy mindenkinek sikerüljön, ezt az élményt a kiállítás
megtekintése alatt újra megélni!.
Szeretettel ajánlom mindenkinek a figyelmébe Kettőslátás
kiállításomat, és megtisztelnek, ha megtekintik. Ezzel a gondolattal
fejezte be kérdésemre adott válaszát Szajkó tanár úr.
A kiállítás május 9-én A Művelődés Háza és Könyvtára aulájában
került megnyitásra. A tárlat megnyitása alkalmából köszöntőt mondott
a Művelődés Háza igazgatója, Csatlósné Komáromi Katalin, majd
az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanulóinak a kiállításhoz
illeszkedő műsora emelte a megnyitó érzelmi hangulatát. A kiállítás
Aros János városunk polgármestere beszédével került hivatalosan
„megnyitásra”.
Beszédéből röviden idézünk:
Kiállítást megnyitni mindig jó érzés, megtisztelő feladat. Különösen
az, amikor egy kolléga hobbiját, művészetét bemutató kiállításon
teheti meg ezt az ember. És ha még lehet fokozni, különösen jó, ha a
világ számunkra legszebb városának, újra várossá nyilvánításának
évfordulóján tehetem, egy olyan kiállításon, amelyen az alkotó
művész jóvoltából egyszerre láthatjuk a 45 évvel ezelőtti és a
jelenlegi állapotot.
Ha valaki, aki nem ismeri az alkotót, elolvassa a kiállítás címét,
több dolog is az eszébe juthat.
….Ha azonban a főcím utáni alcímet is elolvassuk „Szeretlek
Sárospatak”, mindannyiunkban összeáll a kép mire gondolhatott Szajkó
tanár úr, amikor ezt a címet adta a kiállításnak. …….Képeivel
sajátos látásmódban, az optikán keresztül mutatja be városunkat 45
évvel ezelőtt és az eltelt időben bekövetkezett fejlődés után ma.
A kettős látás miatt tehát nem kell műtétre jelentkezniük, viszont
az elénk tárt történeti áttekintés után valamennyiünk nevében arra
ösztönzöm Szajkó Józsefet, hogy folytassa a fotózást, ossza meg
velünk kincseit, és ha lehet személyes kérésem, egyszer szívesen
látnánk a nyakkendő gyűjteményét is.
Rövidítve, ezekkel a mondatokkal nyitotta meg a kiállítást
polgármester úr, amely immár Szajkó József tanár úr harmadik
kiállítása a városunkban, - A láss, ne csak nézz! és a - Csodálatos
Amerika címmel fémjelzett kiállításai után. A tengerentúli Follow Me
Through Hungarian Eyes kiállítása remélhetően, ezekkel a fotókkal
kiegészítve, folytatódik még más városokban illetve országokban és
„hírét” viszi szeretett városunknak.
A kiállítás május 31-ig látható, A Művelődés Háza és Könyvtárában. |
|
|
További fotók >>>
További LEVI-fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.21./
|
Országos 4. díjas fizikus az ÁVG-ben |
|
|
|

Bódisz Áron |
|
A XV. Jedlik Ányos
Országos Fizikaverseny 3. fordulója, a döntő zajlott 2013. május
11-én Nyíregyházán. A Kárpát-medencei középiskolás korú magyar
diákság megmérettetésén, „király” kategóriában a területi döntők 26
legeredményesebb fiatalja versenyzett. Közöttük volt az Árpád
Vezér Gimnázium és Kollégium diákja, Bódisz Áron is, aki a
feladatmegoldó verseny hármas feladatsorán teljesített
kimagaslóan...
A szakirodalomra és tananyagra épülő feladatválasztós teszt után
számításos feladatokban, majd anyagsűrűség-mérésen alapuló
feladatsorban kellett bizonyítania.
A jó logikájú, töretlen érdeklődésű, szorgalmú Áron 4. díjas
minősítésének, és Bigus Imre tanár úr sikeres mentorálásának
örül az ÁVG.
Szeretettel gratulálunk! |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.20./
|
Elismerő oklevél és sikeres roadshow |
|

|
|
A Magyar Turizmus Zrt.
minősítési rendszerében 2012. évben a Tourinform Sárospatak kiváló
eredményt ért el. Az elismerő oklevelet az Országos Tourinform
Találkozón –Siófokon -, Bosch Ágnes irodavezető vehette át...
|
|
|
|

Bosch Ágnes |
|
A Magyar Turizmus Zrt.
együttműködésével az észak-magyarországi régió turisztikai
desztinációi Nyíregyházán, háromnapos roadshow-n mutatkoztak be. A
főtéren felállított kilátó és a faház nagyon sok érdeklődött
vonzott. Számunkra nagyon kedvező volt a rendezvény időpontja (2013.
05.16-18), mivel a XXI. Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep programjait is
tudtuk népszerűsíteni, számolt be Bosch Ágnes, a Tourinform
Sárospatak irodavezetője.
|
|
|
Törő Gábor
/2013.05.20./
|
Kezdődik a MOGYI - SUSI hétvége
|
|
III. „ÓRIÁS LESZEL”
NEMZETKÖZI MOGYI – SUSI SÁROSPATAKI SPORTTEHETSÉG GYERMEKFESZTIVÁL
ÉS KONFERENCIA 4 NAP - 10 SPORTÁG – 8 HELYSZÍN –
50 CSAPAT – TÖBB MINT 600 RÉSZTVEVŐ - tájékoztatja a sportkedvelőket
Belicza János szervező tanár...
|
|
|
|

Belicza János |
|
2013. május 18 és
24-25-26-án – a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola
és a
sárospataki sportegyesületek szervezésében kerül megrendezésre a III.
„Óriás leszel” Nemzetközi MOGYI – SUSI - Sárospataki Sporttehetség
Gyerekfesztivál és Konferencia. amely keretén belül láthatják a
nézők az INTERLIGA küzdelmeit (0. nap – május 18.), valamint
sportkonferencián (1. nap – május 24.), szabadidősportnapon (2. nap)
és sportversenyeken (3. nap) lehetett részt venni.
A három napos
események a következő helyszíneken zajlanak: Árpád Vezér Gimnázium
sportcsarnoka, aulája és műfüves pályája; Szent Erzsébet Katolikus
Általános Iskola tornacsarnoka, Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai
Kar termei; Városi uszoda, Városi Sportpálya. Minden érdeklődőt
szeretettel látnak a szervezők!
Részletek a
plakátokon! |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.19./
Élelmiszersegély érkezett
|
|

Oláh József |
|
Sárospatak Város
Önkormányzatának már nagyon hosszú ideje van kapcsolata a Magyar
Ökumenikus Segélyszervezettel. A segélyszervezet által kiírt
élelmiszer adomány pályázatra most is reagáltunk és mást az első
fordulóban sikerült Sárospataknak több mint 9 tonna élelmiszert
nyerni – számolt be a nyertes pályázatról Oláh József, az
Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke...
Ebben van liszt,
kétféle tészta, kristálycukor, ill. pirított kenyér. A kiosztás,
mint ahogy Sárospatak lakossága már megszokhatta, a képviselőkön
keresztül fog történni. Kiosztási pontokat fogunk kialakítani, s a
kiosztást jövedelem és rászorultsági alapon hamarosan elkezdjük. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.19./
|
|
|
Mozgás, szórakozás, egészségmegőrzés
egy helyen |
A tavalyi évhez
hasonlóan ismét nagyszabású CSALÁDI FITNESZ- ÉS EGÉSZSÉGNAP
rendezvény szervezésébe vágja a fejszéjét május 25-én az
Árpád Vezér Diáksport Egyesület Sárospatak Város Önkormányzatával és
a BAZ Megyei Szabadidősport Szövetséggel karöltve, melynek fő
céljára az esemény neve is utal: a hosszú tél után mozgással
felébreszteni testünket - hívja fel az érdeklődők figyelmét
Kordáné Györki Erika szervező
|
|
|
Kordáné Györki Erika |
|
Célunk többek között az, hogy a térségünkben élő emberekkel is
megismertessük a városunkban és a környéken felelhető sport-, és
egészségügyi szolgáltatásokat, melyeken keresztül motivációt,
ötletet, segítséget kaphatunk a megfelelő, mozgásban gazdag
egészséges életmód elsajátításhoz.
13 órától 18 óráig mintegy 10 féle fitneszstílussal
ismerkedhetnek meg a látogatók a helyi trénerek jóvoltából, sőt a
tavalyi sikerre való tekintettel újra eljön hozzánk a
sátoraljaújhelyi Se7en Squash klub 12 Spinning-kerékpárral.
A nagy népszerűségnek örvendő KANGOO FITNESZ-t a budapesti
sztárcsapat irányításával próbálhatják ki az érdeklődők. Különleges
attrakcióként az egészséges életmódra való figyelemfelkeltés gyanánt
UTCAI FUTÁST szervezünk Kangoo cipővel, ez Budapesten már régóta
létező szabadidősportág.
Egészségügyi mérésekkel, életmód- és kineziológiai tanácsadással,
masszázzsal és sok-sok újdonsággal várjuk az arra nyitottakat, s
hogy a gyermekek hagyják szüleiket sportolni, aktív
gyermekfoglalkoztatással igyekszünk lekötni a lurkók fölös
energiáit.
Tehát TESTÉBRESZTŐ!, mindenkit szeretettel várunk! Részletek a
mellékelt plakáton és a
www.avgsp.hu
internetes oldalon. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.19./
|
|
Ismét megtartják a Bódi Géza
Emléktornát |
|
2013. május 24-én 15
órától harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Bódi Géza
Kispályás Labdarúgó Emléktorna, a Sárospataki Református Kollégium
Gimnáziuma és az öregfiúk szervezésében.
A mérkőzések helyszíne az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnoka. A
Vendégfogadás a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában lesz.
|
|
|
|

Bódi Géza |
|
A résztvevő csapatok:
- Sárospataki Református Gimnáziumért Alapítvány
- Szerencsi Öregfiúk
- Árpád Vezér Gimnázium Tanári Csapata
- Sárospataki Református Kollégium Gimnázium Öregfiúk csapata
Minden sportkedvelőt szeretettel várunk az Árpád Vezér Gimnázium
tornacsarnokában!
Punyi Gyula
testnevelő, DSE elnök |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.19./
|
Melyik szobor legyen a Főtéren? |
|
Nemsokára átadásra
kerül a megújult Főtér, ami A Művelődés Háza és Tanítóképző Főiskola
között lesz kialakítva miután díszburkolattal látják el, s ott
egy közösségi teret alakítanak ki. Kérdésként felmerült, hogy milyen
attrakciót helyezzünk el a téren. Szóba került a szökőkút, a
harangtorony - amit meg is valósítunk - és szóba került az is, hogy
jó lenne itt egy szobrot állítani – osztja meg a Főtér
kialakításának tervezési kérdéseit a pataki polgárokkal Aros
János polgármester…
|
|
|
|

Aros János |
|
Úgy döntöttünk, hogy a pataki diák szobrát szeretnénk ide
felállítani, 5 millió Ft-ot nyertünk is rá pályázaton. Borsi Antal,
sárospataki szobrásszal vettük fel a kapcsolatot, ő volt egyébként
az, aki segített ebben a dologban pályázni. Elkészítette a
maketteket a pataki diák szobrára vonatkozólag, 2 verziót készített
el, egy mai, farmerkabátost és egy régi diákruhában lévő
diák szobrát.
Ezeket tesszük közzé a honlapon és az újságban is, és
várjuk a
javaslatokat, hogy melyiket helyezzük ki.
Egész alakos, tehát 180-190 cm-es bronz szoborról van szó,
aminek a bekerülési költsége - úgy, hogy a szobrász is támogatja a
szobrot - 7 millió Ft lesz, tehát még 2 millió Ft-ot kell
összeszedni. Megszólítjuk a vállalkozókat, az öregdiákokat, a
patakra érkezőket, az elszármazottakat, és bízom benne, hogy ez a 2
millió Ft rendelkezésre fog állni.
|
|
|
Törő Gábor
/2013.05.18./
|
Madarak és Fák Napja az óvodában |
|
A természetvédelmi
törvény 64. § (3) szerint „Minden év május 10-e a Madarak és Fák
Napja.” Mi ennek nagyon örülünk, hiszen óvodánkban a gyerekekkel
nap mint nap foglalkozunk a természet szépségeivel és védelmével,
környezeti értékeinek megóvásával – nyilatkozta Sáfrányos
Lászlóné, a Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusa...
|
|
|
|

Sáfrányos Lászlóné |
|
A programunk
keretében, s e nap tiszteletére a Környezetvédelmi Munkaközösség
vetélkedőt szervezett az óvodások számára állat-, növényismeret,
valamint környezetvédelem témakörben. A játékos feladatok megoldása
közben elméleti tudásukra és ügyességükre egyaránt szükség volt. Hat
állomást jelöltünk ki számukra, melyet egy-egy madár szimbolizált:
gólya (madármentés), fecske (Vigyázz a vízhez), feketerigó (tavaszi
virágok felismerése), fakopáncs (Etesd meg a békát!), bagoly
(szelektív hulladékgyűjtés), cinege (hátizsák összeállítása
túrázáshoz.
Az idén először egy új feladat is színesítette a kínálatot,
papírfecske keresés az óvoda udvarán ( a legtöbbet találó csoportok
külön jutalmat kaptak ). A „menetlevelek” kiosztása után a
gyermekcsoportok nagy lelkesedéssel haladtak állomásról-állomásra.
Egy-egy feladat megoldása után énekeltek, verseltek, ezzel is
bizonyítva ismereteik sokrétűségét az adott témakörben. Végezetül
mindenki jutalomban részesült. A szörpökkel szomjúságukat
csillapíthatták, a virágpalánták amellett, hogy óvodánk udvarát
díszítik majd, egy jó hangulatú vetélkedős Madarak és Fák Napját
idézik fel számukra.
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.18./
Ellenőrizték a csellengő diákokat |
A Polgármesteri
Hivatal koordinálásával Sárospatakon idén először tartották meg az
iskoláskorú tanköteles személyek ellenőrzését a város területén.
Az ellenőrzésben részt vettek az iskolák ifjúságvédelmi felelősei, a
közterület felügyelők, valamint a Sárospataki Rendőrkapitányság
részéről az iskolarendőrök. Az akcióról Ladics Tamás rendőr
főhadnagy, a kapitányság sajtóreferense nyilatkozott…
|
|
|

Ladics Tamás |
|
Április 17-én a
délelőtti és a délutáni órákban végigjártuk Sárospatak diákok által
leginkább látogatott helyeit, a Vízi kapu, a Várkert, a Rákóczi út,
az Arany János utca, A Művelődés Háza, az Iskolakert, valamint a MÁV
illetve Volán pályaudvar környékét.
Ennek során 40 fő tanköteles, iskoláskorú személyt ellenőriztünk. Az
ellenőrzések során közel 20 diáknál derült ki, hogy órája lett
volna az iskolájában, amin nem jelent meg. Ezeket az intézkedés
során sikerült megállapítani, mivel az iskolák az ifjúságvédelmi
felelősei is jelen voltak és nyilvántartásukból azonnal meg tudták
mondani, hogy az adott személynek órán kellett-e lennie vagy nem.
Akik óráról hiányoztak, azokkal szemben az ifjúságvédelmi felelősök
iskolai eljárást kezdeményeztek.
Ezeket az ellenőrzéseket továbbra is folytatni szeretnénk, és a
Sárospataki Polgármesteri Hivatal kezdeményezésével folyamatosan
végezni fogjuk, ezzel is akadályozva a diákok iskolakerülését.
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.18./
|
|
|
Eperjes Károly
hitről, a művészetben megélt katarzis közvetítéséről, és a hit
gyakorlásáról vallott. A Kossuth-díjas színművészt sokan
ismerik. Azt is tudja már szinte mindenki, hogy nincs olyan
személyes megnyilvánulása vagy előadása, amikor ne beszélne hitéről,
Isten létéről való meggyőződéséről. Ilyen volt a tegnapi este is,
mikor a sárospataki Bazilikában megtartotta előadását...
|
|
|
|

Eperjes Károly |
|
„Mert mi a Lélek
által, hitből várjuk a megigazulás reményét.” (Gal 5,5) címet
választotta az estének, és fejtette ki közönsége előtt hite
lényegét. Meggyőződése, hogy lehet a hitben növekedni, csak
gyakorolni kell. Hittel minden lehetséges, még a nagy örömöket és a
nagy bánatokat is el lehet vele viselni. Az elmúlt esztendőben nagy
megrázkódtatás érte a színművészt, meghalt az édesanyja. Nagy
fájdalmában megrendült a hite. Nem az Istenbe vetett hite, hanem az
önmagába való bizalma.
Feltette magának a kérdést: "Ki vagyok én Uram, hogy nem tudom
elengedni az édesanyámat? Talán most sem szeretem még eléggé az
Urat?” ezzel rádöbbent, hogy még van mit tanulnia. „Óriási kegyelem,
hogy katolikus lehetek, hiszen a lehetőségek széles palettáját adja
az Isten, hogy a hitben növekedhessünk. Ilyen lehetőségek a
szentségek. A szentségek között pedig az eucharisztiát emelte ki, s
megjegyezte, hogy nem összeegyeztethető a szentmise idején
rózsafűzért imádkozni. Megvallása szerint a rózsafüzér az edzésnek,
a szent liturgia pedig a meccsnek felel meg.
Az Isten számtalan eszköztárában a szentségek segítenek a "mocskok"
kikerülésében. „Nem mindegy ugye, ha a gyermeket megkéri az
édesapja, hogy ne menjen a pocsolyába, ne piszkolja be önmagát, de
az kacérkodik a gondolattal, s mégis belemegy. Aki pedig előveszi és
használja segítségeit, az megtanulja kikerülni vagy átugrani azt.
Ezek mellett a keresztény emberrel sokszor előfordul, hogy nagy
igyekezetében, jó szándékában megbotlik és elesik. Ezzel ugyan
bepiszkolja önmagát, mégis van lehetősége a megtisztulásra a
bűnbánat szentsége által.”
A művész csak akkor hiteles, ha művészetével a katarzist közvetíti,
ezért Jézus mellett Pilátust és Mária Magdolnát is el kell tudnia
játszani.
Aki ismeri Eperjes Károly filmekben és színművekben megformált
alakjait, az nem csak hitvallása által gazdagodhatott a tegnapi
este, de az egyéni gesztusai által emlékeiben felidézhette azt a
sok-sok szerepet, melyet a színpadon játszott az évtizedek során. A
hitéről, imádságos életéről vallottakból pedig egy hiteles művész
mutatkozott meg előttünk, aki Babits Mihály versét idézve fejezte be
az estet, mintegy sommázta mondandóját: |
|
|
Szent Erzsébet Ház
/2013.05.17./
|
Győzelem a 20. KIDS Kupán |
|
|
|

Gönczy Zoltán |
|
A Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskola II. korcsoportos fiú labdarúgó csapata 1.
helyezést ért el a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének
országos döntőjében Kisvárdán - számolt be Gönczy Zoltán
edző...
A fiúk technikás, hajtós játékkal győzték le ellenfeleiket.
Szent Erzsébet - Szent István, Mezőkövesd 4:3
- Pannónia Sacra, Budapest 1:0
- Szent Imre, Gödöllő 2:0
- Páduai Szent Antal, Piliscsaba 4:2
A csapat: Baranyi Sándor, Baráth Benedek, Sohajda András, Szendrei
Gábor, Hunyadi Bence, Miczák Márk, Batta Gergő, Ardó Alex. Edzők:
Gönczy Zoltán, Belicza János.
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.17./
|
|
A Rendőrség napja
alkalmából 2013. április 26-án, a Belügyminisztériumban adták át
az „Év Rendőre” elismeréseket. A díjat minden évben a megyei
rendőr-főkapitányságok javaslatai alapján az országos
rendőrfőkapitány előterjesztésére a belügyminiszter adományozza a
rendőrség hivatásos állományú, szakmailag kiemelkedő teljesítményt
nyújtó tagjainak...
|
|
|
|

Dr. Gaskó Bertalan |
|
Az eredményes,
felkészült munkát, illetve a példamutató helytállást kifejező díjat
dr. Pintér Sándor belügyminiszter hét, arra érdemesített rendőr
kollégának adta át:
Sajtó- és tömegkommunikáció kategóriában - Dr. Gaskó Bertalan r.
alezredes úrnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
szóvivőjének.
Dr. Gaskó Bertalan r. alezredes úr 1991-ben kezdte
szolgálatát, kommunikációs szakterületen 2008. óta dolgozik. Szakmai
felkészültsége áldozatkész munkával, szorgalommal, megbízhatósággal
ötvözött. A közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében a rendőri
tevékenység bemutatását, és megjelenítését szervezetten és
kontrolláltan végzi. A külső kommunikáció mellett kiemelt
feladatként kezeli a szervezet belső kommunikációjának fenntartását,
az információ megfelelő áramlását. |
|
|
ORFK Kommunikációs Szolgálat
/2013.05.17./
|
ASHIHARA KARATE EURÓPA KUPA |
|
|
|

Juszku Viktor |
|
2013. május 11-én
Dunaharasztiban került megrendezésre az ASHIHARA KARATE EURÓPA
KUPA, amelyen Juszku Viktor, a Szent Erzsébet Katolikus
Általános Iskola 5.b osztályos tanulója III. helyezést ért el.
Az Ashihara Karate stíluson kívül a Kyokushin Karate stílus
versenyzői is részt vettek a bajnokságon...
A versenyen több ország (Románia, Oroszország, Üzbegisztán és
Magyarország) fiataljai szerepeltek különböző korosztályokban, több
mint 200 fő indulóval.
Gratulálunk Viktor!
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.16./
|
Ha Borsod emelkedik, a nemzet is
emelkedik |
|
|
|
 |
|
Matolcsy György, a
Magyar Nemzeti Bank elnöke szakmai konzultációt tartott csütörtökön
a Miskolci Egyetemen. Idézte dr. Mengyi Rolandot, a megyei
közgyűlés elnökét: ha Borsod emelkedik, a nemzet is emelkedik.
Sürgette a gazdasági élet szereplőinek az összefogását...
A jegybankelnök örömmel nyugtázta, hogy az első negyedévben növekedő
teljesítményt produkált Magyarország. Ráadásul egészséges
növekedésről van szó, amely nem hitelből fakad. Kitért
Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának a fontosságára is, idézve
dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnökének mondását: ha Borsod
emelkedik, a nemzet is emelkedik.
A növekedés stabilizálásával kapcsolatban sürgette a gazdasági élet
valamennyi szereplőjének az összefogását, amihez felajánlotta a
Magyar Nemzeti Bank partnerségét. A konzultáción Balog Ádám, az MNB
alelnöke a jegybank hitelpolitikájáról tartott előadást.
|
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.16./
|
Rekordmennyiségű élő hal egy Lada
csomagtartójában (B-A-Z. MRFK) |
|
Természetvédelmi
őrök bejelentése alapján több mint két mázsa élő halra bukkantak a
sárospataki rendőrök egy Vámosújfalu külterületén lévő autó
csomagtartójában. A Tokaj-Bodrogzugi Tájvédelmi körzetben tetten ért
orvhalászt a rendőrség rövid időn belül bíróság elé állította, akit
a közelmúltban ennek eredményeként jogerősen végrehajtandó
szabadságvesztés-büntetéssel sújtottak...
|
|
|
|
 |
|
Az Aggteleki Nemzeti
Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának járőrei 2013.
április 13-án a korareggeli órákban tettek bejelentést a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentésben foglaltak
szerint a természetvédelmi őrök Olaszliszka és Vámosújfalu
térségében tartott ellenőrzésük során - az árvízi elöntés alatt
álló, védett, illetve Natura 2000 terület közelében - egy
„partközeli” romos ipari telephelyen gyanús járműmozgást
tapasztaltak.
A Sárospataki Rendőrkapitányság helyszínre érkező járőrei a
természetvédelmi őrökkel közösen átvizsgálták a telepet, melynek
hátsó részén egy magányosan álló, piros személyautót találtak. Az
üresen álló járműben nem tartózkodott senki, azonban annak
csomagtartójában 212 kilogramm élő hal volt elrejtve.
Röviddel ezután előkerült a térségben eddigi legnagyobb értékű,
illegális halászati tevékenységén tetten ért orvhalásza is, egy 39
éves olaszliszkai férfi személyében, akit a rendőrök előállítottak.
A Sárospataki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nagyobb értékre
elkövetett lopás megalapozott gyanújával kezdeményezte a terhelt
gyorsított eljárásban történő felelősségre vonását, akit a
Sátoraljaújhelyi Járásbíróság jogerősen másfél év letöltendő
szabadságvesztésre ítélt. |
|
|
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotók: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata
/2013.05.16./
|
Útlezárás lesz a Szent Erzsébet
utcában |
|
|
|
 |
|
2013. május 19-én
Pünkösdvasárnap a sárospataki Bazilikában végzett szentmisék
idejének kivételével (reggel 9 órakor és fél 11-kor)
útlezárás lesz a Szent Erzsébet utcában a Szent Erzsébet Ünnep
alkalmával. Felhívjuk minden látogató vendég figyelmét, hogy
ezen időszakok kivételével a Szent Erzsébet utca egésze
rendezvénytér, és le lesz zárva az autós közlekedés elől.
(a fotók
illusztrációk)
Aki csak a Rákóczi Várat szeretné a Pünkösdi ünnepségek alkalmával
meglátogatni, azok a Rákóczi utca felől, a Várkerten keresztül
közelítheti meg.
Megértésüket köszönjük! Mindenkit szeretettel várunk a Szent
Erzsébet Ünnepre!
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.16./
|
"Húzzad édes muzsikásom".. táncház
Kispatakon |
|
|
|

Darmos István |
|
A kispataki
alkotóház nyári nyitórendezvénye volt A Művelődés Háza és Könyvtára
által május 10-én szervezett táncház. A hangulatos -
hagyományos paraszti kultúrát idéző - környezetbe illeszkedő
rendezvényre a népzenét, néptáncot kedvelők látogattak ki - számolt
be Darmos István...
Intézményünk rendszeresen szervez táncházakat, Húzzad édes
muzsikásom.. címmel. Ezeket az őszi és téli időszakban főleg A
Művelődés Háza és Könyvtára próbatermében bonyolítjuk le, de
rendkívül jó helyszínnek tartjuk e parasztház udvarát, környezetét
is. Ez alkalommal a miskolci Agyagbanda szolgáltatta a zenét, s
Barsi Csaba táncpedagógus volt a táncházvezetőnk.
Moldvai táncok kerültek e napon terítékre, ezek között körtáncok,
sortáncok, és páros táncok is voltak. A zenekar változatos hangszer
összeállításban muzsikált, hiszen volt amit hegedűvel kobzával és
dobbal, volt amit furulyával, volt amit kicsit modernebb hangzású
szaxofonnal kísértek. A hangulatos este - és táncházi sorozatunk -
támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.15./
|
Felvidéken ülésezett az Olvasókörök
Szövetsége |
|
A hódmezővásárhelyi
székhellyel működő Olvasókörök Szövetsége a tavaszi közgyűlését a
Felvidék egyik történelmi kistelepülésén rendezte meg. A
kétnapos program vendéglátói: a Sárospataki Irodalmi Olvasókör és a
borsi CSEMADOK volt. 2013. április 17-én, kora délután csaknem száz
vendégünk érkezett meg Sárospatakra. A szállás elfoglalása, a finom
ebéd után Borsiba indultunk, ahol Halász Magdolna,a
Sárospataki Olvasókör elnöke és Szegedy Mária, a Művelődési Ház
vezetője nagy szeretettel fogadta a Szövetség Elnökségét és a
tagokat...
|
|
|
|

Halász Magdolna |
|
A szíves vendéglátás
után a közgyűlés nyitányaként a helyi Muskátli Kör ballada
formájában énekelte meg a nagy fejedelem életútját,majd Gál Ilona, a
bodrogszerdahelyi Kör vezetője színvonalas előadásában Kányádi
Sándor gyönyörű verse hangzott el. Ezután Deák György, az
Olvasókörök Szövetsége társelnöke szívélyesen üdvözölte a
jelenlévőket, a vendéglátók nevében Laczkó Lajos,a Magyar Közösség
Pártja és a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke szívet,lelket
melengető köszöntése után örömmel jelentette be,hogy a barbár módon
megrongált Rákóczi-szobor újra a régi szépségében tündököl a kastély
bejárata előtt.
Ezután a Szövetség tisztségviselői jelenlétében folytatódott a
közgyűlés,ahol Szegedy Mária,a helyi Muskátli Kör–, és Gál Ilona, a
bodrogszerdahelyi Népdalkör vezetője is beszámolt a közösségükben
végzett munkáról,a sikerekről és a gondjaikról is. A Köri tagok
pedig felkeresték a környék legnagyobb reneszánsz kastélyát,a
fejedelem szülőszobáját, és meghatódva koszorúzták meg Rákóczi
különlegesen szép mellszobrát, Mayer Ede híres alkotását.
A közgyűlés befejezése után színvonalas gálaműsor,zenés baráti
találkozó következett. A borsi Muskátli Népdalkör mulatós,ropogós
dalait Balogh Bertalan klarinétművész,kiváló zeneszerző kísérte.
Deák György, meghatóan szép részletet olvasott fel Szenti Tibor: A
vallomástevő c. kötetéből. A mohácsi Bozóky Katalin és Bíró Júlia
citerák kíséretével szatmári népdalokat énekeltek. Ezután Gál Ilona
előadásában Illyés Gyula: A költő felel c . versét hallgathattuk
meg. Nagy sikere volt a Szövetség alelnöke,Szűcs László saját
szerzeménye,a Borköszöntő különleges bemutatásának. A gála Reményik
Sándor:Kegyelem c. versével zárult,amelyet Halász Magdolna adott
elő. Hálásan köszönjük Gál Ilonának a műsor színvonalas
konferálását,amely többéves szakmai gyakorlatának bizonyítéka. A
kellemes hangulatú baráti találkozón mindenkinek ízlett a
vendéglátók által készített házias,finom vacsora, a tokaji, és a
jókedvünket Balogh Bertalan fantasztikus zenei repertoárja nagyban
fokozta.
A második napon kora reggel indultunk el Kassára,hogy a
Hódmezővásárhelyről, a
Vajdaságból,Mohácsról,Debrecenből,Budapestről,Nagykanizsáról,
Mártélyból érkezett vendégeink megismerhessék „Európa Kulturális
Fővárosa”, a szépséges Kassa értékeit. Először Márai Sándor
különleges köztéri szobrát csodáltuk meg,amely 2009-ben készült,
Gáspár Péter alkotása. 2011.október 20-án nyílt meg a felújított
Márai Emlékház. Itt laktak az író szülei,akiket több alkalommal
meglátogatott. Magyar nyelvű helyi idegenvezetővel közelebbről
megismerhettük „a kassai polgár”, a világhíres író életútját,
sokszínű munkásságát,láthattuk az íróasztalát,művei többnyelvű
kiadását,és megkoszorúzhattuk a gipszből készült szobrát. Ezután
séta keretében a történelmi Belváros emlékhelyei következtek.
Felkerestük a szépen felújított Rodostói Házat,amelyet csak kívülről
csodálhattunk meg. A Főtér ékessége: Közép- Európa legszebb gótikus
temploma,a korabeli fényében sugárzó Szent Erzsébet Dóm. Az
altemplomban a koszorúnk elhelyezése után fejet hajtottunk II.
Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és a bujdosótársak emléke előtt.
Nagy tisztelettel és hálásan köszönjük,hogy a programunkat
Czimbalmosné Molnár Éva kassai főkonzul jelenlétével megtisztelte.
Nagyon örülünk,hogy Dr. Csáky S. Piroska,az újvidéki egyetem kiváló
tanára,a Magyar Kultúra Lovagja is elfogadta a meghívásunkat.
Élményekben gazdagon érkeztünk meg Sárospatakra. A finom ebéd után a
búcsúzás, a hazautazás következett.
Boldogok vagyunk,hogy vendégül láthattuk az Olvasókörök Szövetsége
elnökségét,a tagságot, közelebbről megismerhették a Borsiban,
Bodrogszerdahelyen működő civil szervezetek munkáját,élvezhették a
vendégszeretetünket,megcsodálhatták Kassa és Borsi felbecsülhetetlen
értékeit.
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.15./
|
Elkészült az augusztusi
világtalálkozó programja |
|
Augusztus 20-án
ünnepli újra várossá nyilvánításának 45. évfordulóját Sárospatak.
Ebből az alkalomból az Önkormányzat támogatásával a Sárospataki
Lokálpatrióták Egyesülete főszervezésében, hagyományteremtő
szándékkal tartják meg a Sárospataki Kötődésűek Világtalálkozóját.
Saláta László, az Egyesület elnöke elmondta, hogy legutóbbi
ülésükön már a programterv legapróbb részleteit is egyeztették.
|
|
|
|

Saláta László |
|
Négy napot
tervezünk augusztus 22. és 25. között, aminek a
programját most gondos munkával készítettük elő. Meghívtunk ide
olyan sárospataki lakosokat is, akik érdekeltek a város fejlődésében
és érdekeltek abban, hogy megfelelő módon bonyolódjon le a
világtalálkozó.
A vendégek itt tartózkodásuk alatt megismerhetik Sárospatak
mindennapjait is. Kerekasztal beszélgetések keretében betekintést
nyerhetnek a helyi oktatás, közigazgatás, egészségügy világába,
kulturális életébe és megismerik a pataki civilszervezeteket is.
Városnézéssel, szórakoztató programokkal, koncertekkel és
kirándulással is készülünk. A helyi értékek bemutatása is cél, ezért
a találkozó ideje alatt pataki kézművesek kirakodóvására zajlik majd
a Hild téren. Sárospatak közvetlen környezete megismertetését is
fontosnak tartjuk, így egy hercegkúti látogatást is tervezünk.
A
felhívás már márciusban elment, egyrészt az Interneten, saját
honlapunkon, valamint a világszövetség és a város honlapján
keresztül. A szándékunkat már akkor közöltük a világgal, amire
többen reagáltak. Most már - újabb csatornákon keresztül is - a
konkrét programot szeretnénk eljuttatni az érdeklődőknek.
Nem csak volt sárospataki diákoknak szól ez a rendezvény. A
szervezők mindenkit hazavárnak, akik itt születtek, éltek vagy
valamilyen módon kötődnek Sárospatakhoz. A világtalálkozó kapcsán
még komoly munka és további egyeztetések várnak a szervezőkre,
hiszen több száz résztvevővel számolnak.
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.15./
|
Európa bajnok a Kisrefiben |
|
|
|

Velmovszki Dóra |
|
Velmovszki Dóra a
Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája 7. osztályos
tanulója 2013.május 11-én megnyerte az Ashihara Open Európa
Kupát!
Ez volt az a verseny ahova egyéb nemzetek mellett az Orosz
válogatott is képviselte magát, akik köztudottan ennek a karate
stílusnak a legjobbjai Európában. Dórára a könnyű súlyban 3 mérkőzés
várt a döntőbe jutásért.
Ezeken a küzdelmeken végig a legjobbnak bizonyult és a döntőbe jutva
egy magyar lánnyal kellett szembe szállnia. A döntőben sorra
gyűjtötte a pontokat és végig kezében tartotta a mérkőzést, melynek
a végén hat ponttal verte ellenfelét így Európa Kupa győztesként
tért vissza Sárospatakra!
|
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.14./
|
|
|
|

Szegedi Istvánné |
|
Egy vidám jól
sikerült Családi Nap volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a
hétvégén. A rendezvény 2. alkalommal került megrendezésre,
melynek céljai elsősorban egy más, újszerű iskolai nap biztosítása
nem csak saját tanulónknak és szüleinek, hanem minden sárospataki
családnak is, aki úgy gondolták előzetes programjaink alapján, hogy
eljönnek - számolt be Szegedi Istvánné igazgatónő...
Az egész napos rendezvény minden korosztálynak igyekezett érdekes
programokat nyújtani, hiszen a kisebbek tűzoltó-, rendőr-,
mentőautóval ismerkedtek, lovagolhattak, kézműves foglalkozásokon
vehettek részt. A nagyobbak jóga, gerinctorna foglalkozáson is
voltak, de őket várták saját diáktársaik is, akik az országos
tanulmányi versenyre készített innovatív iskola makettjét és
„prezentációjukat” mutatták be. A legnagyobbak vetélkedőn,
egészségügyi szűrésen vehettek részt, majd közösen egy gálaműsort
nézhettek együtt meg a gyerekeknek szóló program zárásaként. A
felnőtteknek az este még folytatódott a Karambol zenekar
koncertjével, majd Hajdu Balázs dumaszínházas humorista előadásával
végül a hajnalig tartó retro diszkó zárta a jól sikerült napot.
Volt gyerek, felnőtt tombola, melynek bevétele iskolánk Az Oktatás
Korszerűsítéséért Alapítványát támogatta, mint a bazár és sütemény
árusítás bevétele is. Ezúton is szeretném megköszönni szülőknek,
kollégáknak, támogatónknak, hogy segítették támogatásukkal
rendezvényünk sikerességét.
|
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2013.05.14./
|
|
|
|

|
|
A Madarak és Fák
Napja tiszteletére kézműves foglalkozással egybekötött előadáson
vehettek részt az Erdélyi János Általános Iskola diákjai,
amelyet Kóra Judit, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa
tartott számunkra.
Megismerkedhettünk a madárbekenyével és nemesített rokonával is.
Bepillantást kaptunk legszínpompásabb madarunk a gyurgyalag életébe.
A kézműves foglalkozáson pedig mindenki kipróbálhatta, hogyan lehet
gombok és festék segítségével madárberkenye fát készíteni. Remek
munkák születtek, amelyet a foglalkozáson készült képeken is
bizonyítanak...
|
|
|
További fotók >>>
Erdélyi János Általános Iskola
/2013.05.14./
|
|
|
|

Aros János |
|
Sárospatak Város
Önkormányzata pályázati lehetőséget kihasználva szeretné
összefogni a Sárospatakon és a környéken élő, élelmiszerek
előállításával foglalkozók tevékenységét.
Célunk az, hogy egy előzetes felmérést követően pályázatot
nyújtsunk be olyan kisüzem létrehozására, amely a magyar
hagyományok alapján, hagyományos technikával készülő
élelmiszerek és termékek előállítását segítené - hívja fel az
érdeklődők figyelmét Aros János polgármester...
Éppen ezért kérem, hogy jelen felületen található regisztrációs
adatlap kitöltésével segítse elképzelésünk megvalósítását.
Az adatlapok továbbításának határideje: 2013. május 21.
email:
polgarmester@sarospatak.hu
A
felhívás word-ben
itt
tölthető le
Együttműködésüket és segítségüket köszönöm!
|
|
|
Törő Gábor
/2013.05.13./
|
Megállni tilos táblákat helyeztek ki
az állomáshoz vezető úton |
|
Javában folynak a
sétálóutca kialakításának műveletei A Művelődés Háza és a
Tanítóképző Főiskola közötti területen, ezért az Eötvös utcát
lezárták, a forgalom nagy része pedig áttevődött az Erdélyi útra,
ill. az állomás felé a Táncsics utcára. Utóbbin a forgalom a
buszközlekedés miatt eddig is elég nagy volt, ezért az
önkormányzat kihelyezte a megállni tilos táblákat, hogy
megelőzze ezzel a forgalmi akadályok és dugók, ill. a
balesetveszélyes helyzetek kialakulását – nyilatkozta Ladics
Tamás rendőr főhadnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság
sajtóreferense…
|
|
|
|

Ladics Tamás |
|
A táblákat már pár
hete kihelyezték, de azt tapasztaljuk, hogy a gépjárművezetők
vagy megszokásból közlekednek és nem veszik észre, hogy új tábla
van kihelyezve, vagy szándékosan szegik meg a szabályt és
parkolnak a tábla hatálya alatt szabálytalanul.
Ezek a szabálytalanságok, főleg a cukrászdától az
élelmiszerboltig terjedő útszakaszon tapasztalhatóak, amik
jelentősen megbonyolítják az arra járók közlekedését. A Volán buszok
közlekedését is megnehezítik, pláne délután, amikor elindulnak a
Bodrogközbe a járatok egymás után, és megnövekszik a forgalom.
Hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet, a rendőrség
visszatérően ellenőrzi ezt az útszakaszt, és a szabálytalan
parkolókkal szemben rendőri intézkedést kezdeményezünk.
A biztonságos közlekedés érdekében kérjük, vegyék figyelembe az
arra közeledők a forgalmi rend változását!
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.13./
|
Református lovagok sikere az országos
német nyelvi versenyen |
|
Az egri Eszterházy
Károly Főiskola Német Nyelv és Irodalom Tanszéke országos
tehetséggondozó versenyt hirdetett meg középiskolások részére
A német-magyar kapcsolatok 1000 éve címmel, melyen 3 fős
csapatok indulhattak adott témában, németül megírt esszé
beküldésével. A Református Kollégium Gimnáziumából a 11. E
osztályos Kállai Zoltán, Lastóczki Ábel és Németh Zoltán
pályázott - számolt be Oláh Gréta felkészítő német nyelvtanár...
|
|
|
|

|
|
A diákok sikeresen
vették az első akadályt, és A német betelepítések Magyarország
területére című munkájukkal bejutottak az április 26-án
megrendezésre került szóbeli döntőbe, ahol német nyelven kellett
előadást tartaniuk a választott témában. A Reformierte Ritter, azaz
Református lovagok nevű kis csapat rendhagyó módon készítette el a
versenykiírásban előírt német nyelvű riportot: időutazást tettek
abba az időbe, amikor Sárospatak környékére érkeztek az első
németek, letéve a mai Hercegkút, Károlyfalva, illetve Józseffalva
alapjait.
Előadásukban egy elképzelt beszélgetést folytattak: a sárospataki
uradalom akkori tulajdonosa, Trautson herceg és jószágigazgatója,
Dujardin báró számolt be az akkori uralkodónak, II. Józsefnek a
betelepített németek életéről. Beszámolójukat gitárkísérettel,
énekkel, diavetítéssel tették színesebbé. Egyedi hangvételű, kreatív
előadásukkal a „lovagok” az előkelő 2. helyezést érték el.
Eredményükhöz gratulálunk!
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.12./
|
Energiaoptimalizálás,
versenyképesség, gazdaságfejlesztés |
|
Az unió,
Magyarország és a régió összefogásának köszönhetően
energiaoptimalizálási rendszer kifejlesztésébe kezd Miskolcon egy
informatikai cég. A projektet dr. Mengyi Roland, a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke indította el.A kedd
délutáni nyitórendezvényen Jutasi Zoltán, a Synergon Informatikai
Nyrt. elnöke köszöntötte a vendégeket és szólt az energetika és az
informatika kapcsolatáról. Kiemelte, hogy a projekt keretében
megvalósuló Smart Building rendszer célja a minél hatékonyabb
energiafelhasználás biztosítása...
|
|
|
|

dr. Mengyi Roland |
|
Dr. Mengyi Roland
ünnepi beszédében emlékeztetett, hogy a gazdasági fejlődés
lehetőségeinek a feltérképezésére, biztosítására fókuszálnak. Az
Európai Unió gazdasági fejlődésének a motorja a következő 30-50
évben Kelet-Közép Európa lesz, beleértve Borsod-Abaúj-Zemplén megye.
Ennek érdekében az ipari hagyományainkat úgy kell kamatoztatni,
átültetni a jövőbe, hogy javítsa a tőkevonzó képességünket.
– Öröm, hogy a Synergon Borsod-Abaúj-Zemplén megyét választotta a
régió egyik gazdasági motorjával összefogva – utalt a Miskolci
Egyetem tudásbázisára dr. Mengyi Roland, amit technológiai zóna
létesítésére szeretnének felhasználni. A high-tech cégek
megtelepedése, működése fontos a megye gazdasága számára. Az
innovációs folyamatot a gazdaságfejlesztés szolgálatába kívánják
állítani.
Dr. Mengyi Roland örömmel nyugtázta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye
a kutatás, fejlesztés terén ilyen színvonalas, modern tudományos
alapokra támaszkodó projekt megvalósításának a színhelye, mint az
energiafelhasználást optimalizáló intelligens épületmenedzsment
program. Reményei szerint sok hasonló fejlesztésnek ad majd otthont
megyénk.
A felvázolt intelligens épületmenedzsment megoldás az
energiafogyasztás optimalizáláson túl azért is fontos számunkra,
mivel a fejlesztési projekt itt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kerül
kidolgozásra. Ezáltal munkahelyteremtést valósítanak meg. |
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.12./
|
Bábkiállítás nyílik A Művelődés
Házában |
|
Huncutka Bábszínház
4 évnyi "termése" megtekinthető május 17-én 17 órától A Művelődés
Házában (földszinti folyosó), produkcióval egybekötve.
Érdemesnek találtam az alkalmat, az újabb bábszínészképzés sikeres
befejezése után, egy bábkiállításra. Volt már egy hasonló kiállítás
az ELTE-n 2 éve - hívja fel az érdeklődők figyelmét Mátyásné Füzi
Csilla...
|
|
|
|

Mátyásné Füzi Csilla |
|
A repertoáron lévő
darabok bábjai: Csipkerózsika-tervezte, készítette: a Huncutkák
Törpekirály epreskertje-tervezte: Szentirmai László, készítette:
Mátyásné Füzi Csilla
Üres virágcserép-tervezte, készítette: Puhl Márta
Júlia szép leány-tervezte, készítette: Mátyásné Füzi Csilla
Tárgyjátékok-tervezte, rendezte: Mátyásné Füzi Csilla és a Huncutkák
Szávitri - tervezte: Bércesi-Dienes Erika, Rendezte: Mátyásné Füzi
Csilla, készítették: a vizsgázók /mert ez volt a mostani
bábszínészképzés premier darabja/. Valamint a tervező bábtervei is
megtekinthetők.
A megnyitó után a pódiumteremben: A só című tárgyjáték előadása lesz
/nagyobbaknak/ Borbélyné Dr. Hunyadi Éva előadásában.
Tervezte, rendezte: Mátyásné Füzi Csilla (egyébként annak idején a
Gyakorlóban ezt a darabot tanítottam a gyerekeknek ha esetleg
ismerős lesz egyeseknek az nem a véletlen műve!)
A kiállítás megtekinthető 2013. május 17-től 2013.május 30-ig.
A város apraját-nagyját, a városatyákat, minden kedves volt
tanítványomat, bábszínház-látogatóimat, kollégáimat és a kedves
érdeklődőket sok szeretettel... |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.12./
|
A jobb utakért kerékpároztak |
|
Egy kicsit szokatlan
módon ünnepeltük idén a május elsejét, hiszen sokáig kerestük a
lehetőséget, amivel komolyan fel tudnánk hívni a figyelmet a
megye legrosszabb útjára, ugyanis a legutóbbi Boon-on történt
szavazásnak eredménye az volt, hogy a Sárospatak-Cigánd közötti
útszakasz lett a megye legrosszabb útja – számolt be Aros
János polgármester arról a kerékpáros demonstrációról, amit
Cigánd város polgármesterével közösen szerveztek…
|
|
|
|

Aros János |
|
Aki járt arra,
bizonyosan alá tudja támasztani, hogy ez egy valóban nagyon rossz
állapotban lévő út. Oláh Krisztián polgármester úrral régóta
fontolgatjuk a figyelemfelhívás formáját és az ő ötlete volt, hogy
egy ilyen kerékpáros demonstrációval és egy petíció átadásával
nyomatékosítsuk azt a kérésünket, amelyet nemcsak mi, zempléni
polgármesterek, hanem több járást is érintő, mintegy 40 ezer lakos
nevében fogalmaztunk meg. A cigándiak indultak Cigándról, a patakiak
pedig Sárospatakról, és Nagyhomok településnél találkoztunk.
Az időjárás nagyon jó volt, így egy nagyon jó hangulatú
kerékpározáson vehettünk részt. A cigándi alapítvány tagjai nagyon
jó fogadtatásban vártak minket, táj jellegű ételekkel, csőrögével,
apróbb levessel, kásás káposztával. A petíciót felolvastuk,
tisztelettel kértük Dr. Hörcsik Richárd képviselő urat, hogy
képviselje ez ügyben is a bodrogköziek érdekeit.
Reménykedem, hogy ennek lesz foganatja, hiszen akárhányszor kéréssel
fordultunk a kormányhoz képviselő úron keresztül - pl. a járási
hivatal kialakításánál, sárospataki járási központ, ill. cigándi
járási központ ez is az ő közreműködésének köszönhető, ill. 3-4
héttel ezelőtt, amikor a szemétszállítási díjak 14%-os emelt díjat
megkapták a lakosok, akkor is hozzá fordultunk és 2 hét elteltével
már a kormány legnagyobb pártjának a frakciója tárgyalta és
előterjesztés született, melynek értelmében a 2012-es árakra kell
visszatérni, és ebből történik meg majd június 1.-jén a 10%-os
rezsicsökkentés.
Tehát komolyan bízom benne, hogy képviselő úr ezt a kérésünket
továbbítani fogja és megtörténik a felújítása ennek az útszakasznak,
mert itt hiába beszélünk addig iparról, kereskedelemről,
idegenforgalomról, szőlészetről, borászatról, amíg ilyen állapotú
utak találhatók Zemplénben, addig a kutya sem fog idejönni. Márpedig
szeretnénk, ha az itteni lakosok úgy éreznék, hogy ők is
Magyarországhoz tartoznak, ők is Európához tartoznak. |

Dr. Hörcsik Richárd |
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2013.05.11./
|
|
|
|

Jakab András |
|
A minisztérium által
meghirdetett angol nyelvi verseny iskolai fordulójának feladatlapját
az egész országban hagyományosan ugyanabban az időben írják a
diákok. A 7-8. évfolyamosok – gimnáziumban, két tanítási nyelvű
iskolában, valamint az angolt heti 3 órában tanulók - azonos
feladatsoron dolgozhatnak 90 percig. Adott ponthatár felett behívják
a versenyzőket a megyei fordulóba...
Az idén meghirdetett országos verseny megyei fordulójában II.
helyezést ért el Jakab András a Szent Erzsébet Katolikus Általános
Iskola 7. b osztályos diákja. András felkészülését Nagyné Deák Ilona
tanárnő segítette.
„Ahány nyelvet beszélsz, annyit érsz”,- tartja a mondás. András jó
úton halad az első idegen nyelv elsajátításában. További eredményes
nyelvtanulást kívánunk neki! |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.11./
|
III. „Óriás leszel” MOGYI – SUSI
Sporttehetség Gyermekfesztivál |
|
|
|

Belicza János |
|
2013. május 18-án
és 24-25-26-án (szombat – péntek – szombat - vasárnap) tartják a III.
„Óriás leszel” MOGYI – SUSI Sárospataki Sporttehetség
Gyermekfesztivált, amely keretén belül sportkonferencia,
szabadidőnap és sportversenyek kerülnek megrendezésre - hívja fel az
érdeklődők figyelmét Belicza János szervező...
(a fotók
illusztrációk)
Az események az Árpád Vezér Gimnázium sportcsarnokában és műfüves
pályáján, a Városi Sportpályán, a Városi Uszodában, a Comenius
Tanítóképző Főiskola dísztermében, valamint a Szent Erzsébet
Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában lesznek megrendezve. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.11./
|
|
A Pataki Kerámia
Kft. immár hagyományosan rajzpályázatot hirdetett Kirándul a kerámia
címmel, 2013. április 5. és 22. között, 3-12 év közötti gyerekek
részére. A pályázatok témája minden évben változik, most a gyerekek
kirándulások alkalmával átélt élményeiről szóló rajzokat várták az
ország minden részéről. A pályázat az évek során egyre népszerűbb,
egyre több gyermek küld rajzokat, vesz részt a nyitó ünnepségen és a
tavaszi iskolai kirándulás keretében tekinti meg a kiállítást.
Uzelmann Annamária a Pataki Kerámia sárospataki gyárának ügyvezető
igazgatója továbbra is fontos feladatának tartja a következő
generáció művészeti nevelését és a kézművesség tiszteletét,
szeretetét. A vendégeket dr. Komáromi Éva a Járási Hivatal vezetője
köszöntötte...
|
|
|
|
Uzelmann Annamária |
|
Azt, amit az emberek
megismernek és gyakorolnak annak a tevékenységnek a nehézségét és
tiszteletét is megtanulják. A mindennapokban az étkezési kultúrától
kezdve a lakberendezésen át az elvontabb művészetek megértéséig
fontos a művészethez való viszony. Teljesebbé és szebbé tehető az
élet a művészetek alkalmazásával, gyakorlásával.
Az egyes kategóriák nyertesei a 2013. május 10-én megrendezett
díjkiosztó ünnepség keretében kerültek kihirdetésre. A nyertesek
díjait Czidor Ágnes festőművész adta át. A megnyitón nemcsak
az alkotás öröméért járó díj és a hasonló korú gyerekek rajzainak
tanulmányozása adja, ha nem az egyéni és együttes alkotás örömét is
a megnyitót kísérő kézműves foglalkozáson.
Nyertesek:
7 év alattiak: I. hely: Tóth Réka
II. hely: Piti Konrád Levente
7-8 év közöttiek: I. hely: Haraszti Viktória
II. hely: Tolvaj Bence
9-10 év közöttiek: I. hely: Horváth Dorina
II. hely: Fülöp Nóra
11-12 év közöttiek: I. hely: Diós Bence István
II. hely: Jaskó Emma
Ezen kívül különdíjakat, a legtöbbet teljesítő iskolának és a
legeredményesebb rajztanároknak összesen 70db díjat osztott ki a
zsűri. A legnagyobb öröm az kis alkotóknak, hogy a saját rajzukkal
festett kerámia tárgyakkal térhetnek haza. Ez megmutatja az
alkotónak, hogy milyen különbözőségek vannak az anyagok
alkalmazásában ugyanazon gondolatok kifejezésére. Saját maguk is
megtapasztalhatják, mert az alkotók elnyerték a lehetőséget, hogy
részt vegyenek egy sárospataki gyárlátogatással egybekötött kézműves
foglalkozáson, ahol a manufaktúra titkaiba is bepillantást
nyerhetnek és maguk is megpróbálkozzanak a kerámiafestéssel.
Minden pályázó gyermeket emlék plakett emlékeztet majd arra, hogy
részt vett a Kirándul a kerámia rajzpályázaton, amit erre az
alkalomra terveztek Sárospatakon és egy pályázó kislány figurája
díszíti.
Uzelmann Annamária mesélt arról, hogy a rajzok kerámiára
történő festése során a festőknek is örömet szerzett a sok új
szokatlan feladat kivitelezése. A festők a gyerekek megoldásaiból új
ötleteket kaptak, új technikai részleteket kísérleteztek ki.
Az ügyvezető asszony továbbá hangsúlyozta, hogy a Pataki Kerámia
hitvallása szerint a nyereség nem csupán anyagi gyarapodás lehet,
hanem az az öröm és jókedv, melyet a jól elvégzett munka kapcsán
tapasztalunk.
Az eredményhirdetés után ünnepélyes keretek között megnyitották a
fiatal művészek által beküldött rajzokat felvonultató kiállítást. A
jelenlévők birtokba vették az agyagot, a ceruzát, krétát és
hozzáláttak a helyszín és alkalom inspirálta alkotások készítéséhez
Remélhetőleg az iskolai kirándulások alkalmával több, a városba
látogató fiatal számára is élményt nyújt majd a 3 hétig nyitva tartó
kiállítás. |
|
|
További fotók >>>
Eredmény
Képek a díjkiosztóról
Cziczer Katalin
/2013.05.10./
|
Székelyföldi majálison vett részt a
polgármester |
|
Makfalva
településének polgármestere, Márton Zoltán úr meghívására
érkeztem Székelyföldre, ahol a település vezetése, a Székely
Tanács és a Wesselényi Közművelődési Egyesület közös Székely
Majális rendezvényére került sor, most már 5. alkalommal –
kezdte beszámolóját Erdélyben tett látogatásáról Aros János
polgármester…
|
|
|
|

Aros János
|
|
Lehetőségem volt a
megjelenteket Sárospatak, Zemplén, ill. a kormányzó párt nevében
köszönteni. Ezen a rendezvényen a parlament valamennyi pártja
képviseltette magát, hiszen ott volt Balczó Zoltán és Szili Katalin
is, akikkel, tudtam is néhány szót váltani. Jelen volt továbbá Tőkés
püspök úr és az erdélyi pártok vezetői is.
Egyetlenegy közös célunk volt, amelyben valamennyi határon inneni és
határon túli párt is egyet értett, hogy együtt kell törekednünk a
székely autonómiára. Köszöntőmben elmondtam, hogy Sárospatak az első
települések között volt, amikor kitűzte a járási hivatal
homlokzatára a székely zászlót.
Tudni kell, hogy az egész zászlós történet innen, Makfalváról
indult, hiszen itt volt először az a 6 bátor székely ember, aki
kitűzte, és a székely zászló mára ennek az összefogásnak a jelképévé
vált.
Azt is elmondtam, hogy Sárospatakon azon kevés települések egyike
volt, amely megrendezte márciusban a Székely Szabadság Napját.
Elmondtam a jelenlévőknek, hogy tudják a határon túli testvéreink, -
és hatalmas sikert arattam vele - hogy itt Magyarországon, de
legalább is Zemplénben mindenki mögöttük van, mindenki támogatja az
autonómiai törekvésüket, és ennek érdekében készek vagyunk bármit
megtenni.
Nagy szeretettel fogadtak minket és nekem úgy tűnt, hogy a két
település között kialakulhat egy szorosabb kapcsolat is, hiszen már
most nyáron érkeznek Makkfalváról hozzánk, és szeretném, ha
sárospataki gyerekek, kulturális csoportok képviselői is
kijuthatnának erre a településre, hiszen igazi magyar emberekkel
találkozhatnak ott. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.10./
Kereszt emlékeztet egy
istentiszteleti helyre |
|
 |
|
2013. május 5-én a fél
11-es szentmise után egy kereszt megáldására került sor az
egykori trinitárius kolostor belső udvari templom falán. II.
Rákóczi Ferenc és húga hívták meg Sárospatakra az Áldott
Szentháromságról nevezett fogolykiváltó szerzeteseket, akik a XVIII.
században 90 éven át szolgálták a katolikus közösséget Sárospatakon…
Amikor a plébániatemplom valamilyen okból nem volt alkalmas
szentmise bemutatására, akkor a plébánia papjai és népe a
trinitáriusok templomában tartották a szentmiséket, ájtatosságokat.
A közelmúltban a Magyar Nemzeti Múzeum által elhelyezett nagyméretű
kereszt legyen emlékeztetője a sárospataki katolikusoknak és a
látogatóknak az egykori istentiszteleti helyre. |
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.10./
|
|
30 éves a Sárospataki
Rendőrkapitányság |
|
30 éve alakult a
Sárospataki Rendőrkapitányság, amely alkalomból ünnepi
állománygyűlést tartottak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével
Ruszkai József rendőr ezredes, a B-A-Z. megyei Rendőrkapitányság
megyei főkapitány helyettese, aki elismeréssel szólt a
Kapitányság munkájáról és beszélt a rendőri pálya egzisztenciájának
visszaállásáról is…
|
|
|
|

Ruszkai József
dr.Téglás István |
|
A Sárospataki
Rendőrkapitányság egy jól működő kapitányság. A megye legkisebb
kapitánysága ugyan, de éppen azokkal a problémákkal, nehézségekkel
küzd, mint egy nagy kapitányság, és bizton mondhatom, hogy
színvonalasan, szakmailag magas szinten teljesítik a feladatukat.
Az Országos Rendőr-főkapitányság egy bizonyos szempontból pontozta a
kapitányságok működését, nyilvánvalóan a különböző szakterületek,
bűnügyi mutatók, közrendvédelmi, közlekedési, igazgatásrendészeti
területen és ezen pontok alapján - amikben objektív mérőszámok
szerepeltek - a sárospataki kapitányság 3. helyezést ért el.
Meglehetősen középpontban van a rendőrség, a sajtó által és a
közvélemény által is, és úgy mint érték, „piaci érték”, a
közbiztonság jelentkezik, aminek a garantálásában a rendőrségnek
kulcsszerepe van. El tudom mondani, hogy a megyénkben - és úgy
gondolom, hogy ezt a társadalom is visszaigazolja - presztízse van a
rendőrségnek, a szakmának, ezt jelzi az is, hogy a
szakközépiskolákba többszörös túljelentkezés van a területünkről és
nemcsak azért, mert ez egy fajta egzisztenciát jelent, hanem azért
mert a szakmai kihívást sok fiatal úgy tekinti, hogy itt a helye,
itt akar produkálni. Úgy gondolom, hogy ilyen tekintetben nincs
problémánk, sőt kimondottan jól állunk.
2010-2011-ig volt ez a nagy elvándorlási hullám, amikor számos,
viszonylag nagy tapasztalattal rendelkező, de még azért fiatal
munkatársunk döntött úgy, hogy inkább a nyugdíjat, vagy a civil
életet választja. Szép lassan beérnek a fiatal munkatársak is, tehát
itt nem lehet arról beszélni, hogy tapasztalatlan, fiatal lenne az
állomány. Nem mondhatom, hogy túlzottan idős a korosztály, de már
kellő munkatapasztalattal bírnak. Ez a probléma most már nem áll
fenn, nincs elvándorlás, mivel megszűnt a nyugdíjba vonulás
lehetősége, és azt is lássuk be, hogy az az egzisztencia, amiről az
előbb beszéltem, egyfajta stabilitást is nyújt. Nem biztos, hogy túl
magas színvonalon, de ebből a rendőri pályából el lehet tartani a
családot, nyugodtan lehet építeni arra, hogy holnap és holnapután is
lesz hova bejönni dolgozni és ezért a fizetést megkapja mindenki.
Sok pozitív visszajelzést kapunk, ugyanakkor meghallgatjuk azokat a
jelzéseket is, amelyek negatívak. Ezeket figyelembe véve igyekszünk
javítani, hogy munkánk megelégedésre szolgáljon mindenki számára –
tette hozzá dr.Téglás István, a kapitányság vezetője…
A sárospataki rendőrség ünnepén Sárospatak városa elismerő oklevelet
adományozott a három évtizedes munkáért, amellyel azt is kifejezték,
hogy a jövőben is szem előtt tartják a közös feladatot, egy élhető
és nyugodt város fenntartását.
Példaértékű az az együttműködés, amely a sárospataki
Önkormányzat, a Sárospataki Rendőrkapitányság vezetői és
alkalmazottai, a Polgárőrség és a Közterület Felügyelet között
működik. Talán ennek is köszönhető, ill. a lakosok egyre nagyobb
intenzitásának, hogy Sárospatakon sikerült megakadályozni azt a
környékünkön lévő tendenciát, mely szerint nőt az elkövetések száma
és más településeken romlott a közbiztonság.
A sárospataki rendőrkapitányság 30 éves fennállása kapcsán
szolgálati elismeréseket is átadtak, ill. soron kívüli előléptetésre
is sor került. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2013.05.09./
|
Muzeológiai munka és gyomlálás |
|
|
|
|
|
Ezen a héten két napot
tölt a Szent Erzsébet Házban az Árpád Vezér Gimnázium 13
hallgatója, hogy önkéntes munkájukkal segítség
tevékenységeinket. A legsürgetőbb feladatokat bízták rá a Ház
dolgozói, így két helyen teljesítenek szolgálatot - számolt be
Feczkó Ágnes a Szent Erzsébet Ház sajtófelelőse...
Öt hallgató a múzeum művészettörténészének segítségével a gyűjtemény
képeslap- és plakátgyűjteményét rendezte, illetve a helységnév
utalócéduláinak kiegészítését végezte.
A Szent Erzsébet Ház megújult és frissen betelepíttet kertjében a
tavasz beköszöntével a dudva is felütötte fejét, így égetővé vált a
gyomlálás is. Ezért hálásan köszönjük a diákok önkéntes munkáját,
hiszen szorgos kezeikkel megmentették a már szépen gyökeret vert
gyógyfüveket, virágokat a kertünkben, mely remélhetőleg az egész
város – így az ő számukra is – egy pihenőkertté alakul az idők
során.
Ez az alkalom kezdete egy együttműködésnek a gimnázium és Házunk
között a további önkéntesek fogadására. |
|
|
Szent Erzsébet Ház
/2013.05.09./
|
Rendőrségeink erősítését szorgalmazza
az országgyűlési képviselő |
|
A Sárospataki
Rendőrkapitányság a közelmúltban ünnepelte működésének 30.
születésnapját, amire Dr. Hörcsik Richárdot, Zemplén
országgyűlési képviselőjét is meghívták. Képviselő úr elmondta, hogy
véleménye szerint a vidéki kapitányságok helyzete - s ebből adódóan
az élete is - sokkal nehezebb, mint akár egy megyei jogú városban,
vagy éppen a fővárosban…
|
|
|
|
Dr. Hörcsik Richárd

Aros János |
|
A vidéki kapitányságok
járőreinek mindenképpen nagy területet kell bejárni, és a
közbiztonság biztosítása sem kis feladat - tehát több benzinpénz
kell, több gépkocsit kell használniuk. Itt van például Bodrogköz,
aminek közbiztonságát a karcsai őrs megnyitásával sikerült
megerősíteni. Tehát én úgy látom, hogy sokkal nehezebb feltételek
között kell teljesíteni a közbiztonság biztosítását.
Én úgy hiszem, hogy a kormány jól teljesített az elmúlt 3 évben a
közbiztonság szempontjából, de még nagyon sok tennivaló van. Tehát
én nem vagyok nyugodt akár Bodrogköz, akár a Hegyköz közbiztonságát
nézve, mert történtek bűncselekmények, amikből egy is sok. Ebből
kifolyólag tovább kell erősíteni az itt lévő őrsöket és
kapitányságokat. Én azon dolgozom, hogy létszámában Sátoraljaújhely
és Sárospatak is növekedjen. Egyelőre nem sikerült, de reméljük,
hogy a jövő esztendőben lesz létszámbővítés.
Azon is dolgozom, hogy a jármű, illetve géppark megerősítést kapjon,
hiszen katasztrófavédelem esetében a rendőrök is ott vannak, nemcsak
a tűzoltók és katasztrófavédelem, tehát ők is kiveszik a részüket a
munkából. Jól teljesített a kormány, de még nagyon sok teljesítés
kell ahhoz, hogy végül is a polgárok jó közbiztonságban érezzék
magukat. Nagyon fontos a polgárőrséggel való együttműködés is, magam
is tiszteletbeli polgárőr vagyok Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben.
A Bodrogközben kiegészítik egymást a rendőrséggel, és nagyon fontos
az, hogy itt élő polgárok biztonságérzete jobb legyen.
A rendezvényen Aros János, Sárospatak város polgármestere
díszoklevelet adott át dr.Téglás Istvánnak, a Sárospataki
Rendőrkapitányság vezetőjének. A polgármester hozzászólásában
elsősorban a köszönet hangján szólt…
Ez alkalommal a város nevében köszöntöttem kapitány urat, és a
megjelent vendégeket. A Kapitányság a tagjainak a város nevében
köszönetemet fejeztem ki és gratuláltam a 30 év alatt elvégzett
munkához. Azt, hogy Sárospatakon a közbiztonság jelenleg is ilyen
elfogadható állapotban van, az kizárólag az ő munkájuknak, ill.
annak az összefogásnak köszönhető, amelyet az utóbbi évben
tapasztaltam, hiszen a Rendőrkapitányság alkalmazottai, a
Polgármesteri Hivatal közterület felügyelete, ill. az alkalmazottai,
valamint a Sárospataki Polgárőrség között olyan szoros kapcsolat,
együttműködés alakult ki, ami kiegészült az utóbbi 2-3 évben a
lakosoknak az egymásra való odafigyelésével.
Ennek köszönhető, hogy a környék legbiztonságosabb városa lehetünk.
Jól tudom, hogy akit valamilyen atrocitás ért, ő biztos, hogy nem
így érzi, mert az ő kárára esetleg lopást, vagy egyéb cselekményeket
követtek el, viszont az adatok azt bizonyítják, hogy jó úton járunk.
Természetesen, van rajta mit javítani, de ehhez továbbra is szükség
van a pataki lakosok támogatására is. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2013.05.09./
|
Szent Flórián napi ünnepség |
|
A Sátoraljaújhelyi
Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2013.május 6-án tartotta a
Szent Flórián napi ünnepséget. Az ünnepség a sátoraljaújhelyi
Római Katolikus templom mellett található Flórián szobornál
zajlott. A megemlékezést Bodnár Attila tű. főhadnagy
(Sátoraljaújhelyi HTP parancsnokhelyettese) nyitotta meg, majd a
Himnusz zendült fel - nyilatkozta Dakos Zoltán tűzoltó zászlós....
|
|
|
|

Kovács Sándor

Barna Norbert
|
|
Ezt követően Barna
Norbert tű. százados ( Sátoraljaújhelyi http parancsnoka) és Kovács
Sándor tű. alezredes (Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
vezetője) tartott ünnepi beszédet. Őket követte a Római Katolikus
Egyház képviseletében Andrási Zoltán káplán, aki Szent Flórián
tetteit méltatta. Ezután színvonalas irodalmi előadást mutattak be
az Esze Tamás Tagintézmény tanulói.
A hagyományőrző műsor alkalmával kerültek átadásra a tűzoltó
rajzpályázati díjak, amely az idén már negyedik alkalommal került
meghirdetésre két kategóriában, óvodás és általános iskola alsó
tagozatosok számára. Az elmúlt évekhez hasonlóan több száz rajz
érkezett, szebbnél szebbek, melyek közül nagyon nehéz volt
kiválasztani a díjazottakat.
Az állomány véleménye alapján az eredmények: Óvodás kategóriában:
1. Horváth Boglárka (Partizán úti Diana Óvoda Sátoraljaújhely)
2. Balogh Tamás (Partizán úti Diana Óvoda Sátoraljaújhely)
3. Csomós Emma (Bodroghalmi Mesepalota Óvoda)
Általános iskola alsó tagozatos kategóriában:
1. Sipos Jázmin Violetta (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Óvoda
és AMI Ricse)
2. Tóth Balázs (Zempléni Általános Iskola és Óvoda Bodrogolaszi)
3. Livják Áron (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sárospatak)
Különdíj:
Két rajz kapott különdíjat:
Szemán Áron (Hollóházi Óvoda),
Rebecsák Norbert (Hegyalja Általános Iskola Erdőhorváti)
Az Esze Tamás Tagintézmény csapata 2013-ban a megyei
Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen első helyezést ért el, ezáltal
bejutott az országos döntőbe, ahol az előkelő hatodik helyen
végeztek. Kiemelkedő teljesítményük elismeréséül emléklapban
részesültek. Felkészítő tanár: Mészáros Csaba. Résztvevő diákok:
Berei Márton, Bodnár Gábor, Csoma Árpád, Molnár Alex, Sáfrányos
Márk.
Szent Flórián napja alkalmából került sor Sátoraljaújhely Város
Képviselő testülete által 2009-ben megalapított Év Tűzoltója Cím
átadására. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely Város polgármestere a
díjat 2013-ban Bartl József tűzoltó törzszászlós úrnak adományozta,
aki Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „A” szolgálati
csoport rajparancsnoki beosztását látja el. A pályája kezdete óta
(2000. év) többletfeladatokat vállal magára. Egy évtizede a szakmai
versenycsapatnak a tagja, valamint felkészítője. Szép sikereket ért
el egyéni versenyszámokban (Megyei Tűzoltó Szakmai Verseny Irányító
kategória 1. helyezés, az Országos Szakmai Vetélkedőn 3. helyezés).
Az általa vezetett és felkészített szakmai versenycsapat többször
megnyerte a Megyei Tűzoltó Szakmai Versenyt.
A továbbiakban Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés által
adományozott Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj
átadására került sor Hornyák Péternek a Komlóskai Önkéntes Tűzoltó,
Táj- és Környezetvédő és Foglalkoztatást Elősegítő Egyesület volt
parancsnokának. Sajnos a díjazott az ünnepségen egészségügyi okok
miatt nem tudott részt venni. A díjak átadása után a megjelentek a
megemlékezés koszorúit helyezték el védőszentünk Szent Flórián
szobor lábai előtt. Az ünnepségünk zárásaként pedig a Szózatot
hallgattuk meg.
|
|
|
További fotók >>>
Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
/2013.05.08./
|
|
|
|
|
|
2013. május 8-án 6 óra
25 perckor a 37-es Főút Tolcsvai kereszteződésében történt egy
személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. Egy Audi A6 típusú
személygépkocsi úgy közlekedett a kereszteződéséhez érve, hogy a
részére kihelyezett ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező! jelzőtábla
ellenére hajtott ki a 37-es főútra, ahol nem adott elsőbbséget a
Miskolc irányából Sárospatak irányába szabályosan közlekedő szlovák
állampolgár által vezetett Renault Kangoo típusú személygépjármű
részére...
A szlovák gépkocsivezető a szabálytalanságot észlelve azonnal
ellenkormányozott, aminek következtében a két jármű csak
érintőlegesen ütközött össze, de e miatt a Renault személygépkocsi
irányíthatatlanná vált, megpördült, majd a menetiránya szerinti bal
oldali vízelvezető árokba sodródott és felborult.
A baleset bekövetkezését szabálysértési eljárás keretében vizsgálja
a Sárospataki Rendőrkapitányság. A baleset következtében szerencsére
csak könnyű sérüléseket szenvedett a szlovák gépkocsi vezetője és
utasa.
|
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.08./
|
Tovább folytatódik az aláírásgyűjtés
a rezsicsökkentés érdekében |
|
Mint mindenki számára
ismert, 2013. január 1-től az energiának, illetve a gáznak
10%-kal csökkent az ára. Viszont nagyon sokan fordultak hozzám
azzal, hogy irreálisan magasra emelkedett a negyedévkor kiküldött
szemétszállítási díj összege, ez 14%-kal kerül többe, mint tavaly –
számol be a rezsicsökkentési folyamat jelenlegi állásáról Aros
János polgármester…
|
|
|
|
Aros János |
|
Ezért fordultunk
kéréssel dr. Hörcsik Richárd képviselőúrhoz, ill. a kormányhoz,
mindek eredményeképpen a Fidesz frakció javaslata értelmében
2013. június 1-jétől a szemétszállítási díj is csökkenni fog,
mégpedig a 2012. áprilisi árhoz képest 10%-kal. Ezt a jó hírt
még azzal tudjuk tovább fokozni, hogy a vezetékes gáz után a
tartályos és a palackos gáz ára is 10%-kal csökkeni fog, valamint a
víz és a szennyvíz díja csökken 10%-kal.
Sárospatakon már közel 2500-an írták alá az aláírásgyűjtő íveket,
amellyel bizonyítani tudjuk, hogy nemcsak egy pártnak, egy szűk
közösségnek az érdeke ez, hanem bizony több millió ember bevallja,
hogy szeretné ezt a rezsicsökkentést. Nagy örömömre szolgált, hogy
nyíltan vállalták az aláírást olyan pataki személyek is, akik nem
feltétlenül jobb oldali szavazók, sőt, inkább a baloldali táborhoz
tartoznak, de ezt a rezsicsökkentést ők is jónak tartják, hiszen ez
mindenkire fog vonatkozni.
Kérek minden sárospatakit, hogy ha látja az aláírásgyűjtő
standot, akkor aláírásával nyomatékosítsa, hogy a sárospatakiaknak
ez a közös érdeke. A Fidesz önkormányzati képviselőinél is alá
lehet írni ezeket az íveket.
http://www.rezsicsokkentes.fidesz.hu/
|
|
|
Törő Gábor
/2013.05.08./
|
|
|
|
|
|
Idén május 4-én 112 végzős diák vett búcsút az Árpád Vezér
Gimnáziumtól. A megható ballagási műsor keretében - a
nevelőtestület döntése alapján - Nagy Bálint 13. C osztályos diák
vehette át gimnáziumi munkája elismeréseként az Árpád-díjat...
|
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2013.05.08./
|
Alma Mater: megtanít vágyakozni,
küzdeni és tűrni |
|
A hétvégén
egyházkerületünk több középiskolájában, így a Sárospataki
Református Kollégium Gimnáziumában is ballagási ünnepséget tartottak.
A hagyományokhoz híven „Tiszáninnen református diákja”- díjat is
átadták az arra méltó tanulóknak...
|
|
|
|
|
|
A Sárospataki
Református Gimnázium 93 végzőse szombaton, az intézményből indulva,
majd a sárospataki református templomban összegyűlve tartotta az
idei Csengőbúcsút. Csomós József református püspök ünnepi
igehirdetésében elmondta, a búcsú pillanatai még jobban
összekovácsolják a közösséget.
Szinte minden, amit biztosra vesz az ember, hogy úgy marad,
változhat. Szemeink megszokták szép hegyeink látványát, s ha az
ember hosszabb útról jön haza, s látja a hegyek rajzolatát, otthon
érzi magát – szólt a tanulókhoz. Megjegyezte: a jövendő tele van
reménységgel, álmokkal és vágyakkal, de tele van bizonytalansággal
is. „Isten adja a legnagyobb biztonságot, mert hozzánk való hűsége
nem szűnik meg, és békességének szövetsége nem inog meg!”
Az intézmény vezetői és pedagógusai nevében Szatmáriné Tóth-Pál
Ildikó köszöntötte a diákokat. Ballagási ünnepségeinkben az a szép,
hogy évről évre ugyanaz a momentum, mégis más, hiszen minden évben
mások a főszereplők. Idén értetek szólalt meg az iskola csengője, és
veletek együtt imádkoztunk az istentiszteleten, s értetek izgultak
szülők, tanárok, osztályfőnökök – fogalmazott. Az „első szerelemnek”
nevezte a refit, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a
Sárospatakon eltöltött évek végigkísérik a diákok életét. „Az élet
az élet leckéit kéri számon, nem a házi feladatot. Egyszer majd
rádöbbensz, hogy az Alma Mater egy olyan társadalomnak ad helyet,
melynek te is részese vagy, amelyben te is csiszolsz, és
csiszolódsz, megtanulsz vágyakozni, küzdeni és tűrni” – adta
útravalóul.
A ballagó diákok nevében Mező Gábor 13.E osztályos tanuló mondott
beszédet, aki az istentisztelet végén „Tiszáninnen református
diákja”-díjat vehetett át. Az Alma Mater-díjat azok kapják, akik a
reál-, vagy a humán tudományok terén kimagaslóan teljesítettek,
iskolai eredményükkel, emberi tartásukkal, odaadásukkal öregbítették
az iskola hírnevét. Idén a humán tudományok terén Enghy Sáron 13.E
osztályos tanuló, a reál tudományok terén Kónya Krisztina 12.H
osztályos tanulót jutalmazták. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2013.05.07./
|
Népszerű a szakképzés Sárospatakon |
|
|
|
|
|
A Vay Miklós
Református Szakképző Iskola, és az Eötvös József Református
Középiskola, Szakiskola és Kollégium végzős diákjai is elbúcsúztak
az Alma Matertől. Az egyházkerület két legfiatalabb intézményében a
tanulók többsége valamilyen szakma elsajátítását tervezi. A
sárospataki Vay Miklós Református Szakképző Iskola szombat délelőtt
tartotta ballagási ünnepségét. Az ünnepi esemény Csomós József
református püspök igehirdetésével kezdődött, majd az intézmény
igazgatója, Téglás Zsolt búcsúzott a diákoktól...
Azt kérte, hogy elsősorban a szülőknek mondjanak köszönetet a
támogatásért, és hangsúlyozta: ne hagyják abba a tanulást, hiszen
most következik az élet, ahol igazán szükségük van a tudásra. A 12.
évfolyam nevében Kincses László, a 11. évfolyam részéről Oláh Ádám
köszönt el, majd verses-zenés műsort adtak az iskola alsóbb éves
diákjai.
Mint Majorné Danyi Katalin igazgatóhelyettestől megtudtuk, az
elballagott 80 tanulóból 35 fő kezdte el az érettségi vizsgát, 45-en
szakképző iskolások, így ők egy hét múlva adnak számot a
tanultakról. Az adatok szerint az intézményből két tanuló készül
műszaki egyetemre, többségük marad az iskolában, és a legnépszerűbb
szakmák közül – gépi forgácsoló, hegesztő, autószerelő,
szerkezetlakatos – szemezget. |
|
|
További fotók>>>
Törő Gábor
/2013.05.07./
|
Kellemes kikapcsolódást nyújtott a
Majális |
|
|
|
|
|
Több éve, hogy
Sárospatak Város Önkormányzata a Vízi kapunál rendezi meg a május
elsejei városi ünnepségét. Idén a Carolina Óvoda és Bölcsőde
balettosai és néptáncosai, a Szivárvány Majorett gyémánt és
tűzliliom csoportjai, valamint a Sárospataki Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény balett, moderntánc, és néptánc csoportjai
működtek közre az ünnepi műsorban…
Manapság május elseje az emberekben kellemes gondoltatokat ébreszt.
Majális, napsütés, pihenés - és ez így is van rendjén. Már nem is
gondolunk arra, a munka ünnepének eredete véres eseményekhez,
politikai küzdelmekhez nyúlik vissza. Volt, amikor ezt a felvonulást
kötelezővé tették. Ma azonban mindenki szabadon, saját
elhatározásából vehet részt a Majálison, ahol jól érezheti magát
családja és barátai körében.
A munkaszüneti napot számos sárospataki család használta fel arra,
hogy kilátogasson Vízi kapuhoz. A táncos műsorszámok kavalkádjában,
a körhinta, kisvasút, ugráló vár, ill. a bazárok széles
választékában idén is mindenki találhatott kedvére való programot.
A műsorszámok között dr. Muha Miklós köszöntő szavait
hallgathatták meg a jelenlévők. |
|
|
További fotók>>>
Cziczer Katalin
/2013.05.07./
|
Egy élő legendát köszönthettem… |
|
90. születésnapja
alkalmából köszönthettem Saláta Jánosnét, vagy ahogy mindenki
ismeri Szkircsák nénit. Nem egy egyszerű születésnapi
köszöntésről van szó, annak ellenére, hogy mindig nagy örömmel
megyek és köszöntöm az időseket, hiszen Sárospatak történelméhez ma
már ők hozzátartoznak és nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy
ez a város fejlődjön, és 45 évvel ezelőtt újra visszakaphassa a
városi rangot. Egy élő legendát köszönthettem, annak a
fazekas társadalomnak az utolsó tagját, akiknek Sárospatak
köszönheti, hogy fazekas településként tartották nyilván –
számolt be Aros János polgármester Ilonka néni köszöntéséről…
|
|
|
|
Saláta Jánosné -
Szkircsák Ilonka néni

Aros János |
|
Nekem lehetőségem volt
őt munkaközben megfigyelni gyerekkoromban, hiszen jómagam is a
Fazekas soron nőttem fel, csak néhány ház volt a mi házunk és az ő
műhelyük között. Mindig nagy élmény volt látni, ahogy Ők dolgoztak,
és nagyon jó, hogy azok a tanítványok, akik tőlük tanulták a
mesterséget, még dolgoznak és ezt a mesterséget tovább tudják vinni.
Nagyon boldog születésnapot kívánok Ilonka néninek és kívánom, hogy
hosszú éveken át tudjunk még a születésnapok alkalmával emlékezni a
régi szép időkre.
Ilonka néni a jeles Szkircsák fazekas dinasztia utolsó élő
képviselője, nyolc gyermekes család hetedik tagjaként 1923. április
28-án született Sárospatakon. Édesapja Szkircsák Bertalan
fazekasmester halála után (1936) édesanyjuk Gergely Erzsébet vette
át a családfő, egyben a mester szerepét. Két fiával, Endrével és
Ferenccel dolgozott, akik a korongozást végezték, és Ilonkával, aki
tőle tanulta meg a tarkázás - virágozás - tudományát. Családja még
napi használatra készítette a kerámia konyhai edényeket, tálakat,
komaszilkéket, tányérokat, korsókat, vázákat, virágcserepeket.
Azokat lovas szekéren vitték vásárokra, és értékesítették, vagy más
fogyasztási cikkekre cseréltek.
Munkásságáért édesanyjuk, még Nagy Imre miniszterelnöktől vehette át
a „Népművészet Mestere” állami kitüntetést, aki 1957 évben
bekövetkezett haláláig gyermekeivel folytatta a családi mesterséget.
A cserépkályha gyártás megszűnése – profilváltás – után a
Sárospataki Kerámia Üzemben folytatták a hagyományos kerámia
készítését, ezzel több száz embernek kaphatta vissza újra a
kenyérkereseti lehetőséget. Közben sok - sok tanítványnak adták át
az agyagformázás és a tarkázás fortélyait. Közülük sokan ma is
önállóan dolgoznak műhelyeikben.
Ilonka néni ebben az időben szakoktatóként dolgozott. Bátyjaival
együtt 1973-ban a „Népi Iparművész” címet érdemeltek ki.
Közben szerte az országban megismerték munkásságukat, kiállításokon,
szakmai megmérettetéseken vettek részt, ahonnan számtalan elismerést
hozhattak haza. Ilonka néni 1974-ben Nívódíj kitüntetést
kapott.
Az általuk készített Sárospataki Fazekas Kerámiák a világ minden
részére eljutva elismerést váltottak ki, népszerűsítették munkáikat,
nevüket, ezzel ők is hozzájárultak hazánk és Sárospatak hírnevének
gazdagításához. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1978 – ban
a „Kiváló Munkáért” kitüntető jelvényt adományozta számára.
Bátyjai halála után – miután a családból senki nem folytatta a
mesterséget – talán legtehetségesebb tanítványával, Jakab Gáborral
folytatta tovább az alkotó munkát, aki ma már szintén Népi
Iparművész. Ő vállalta fel a hagyományos „Pataki Kerámia”
továbbvitelét, formakincseinek, színvilágának megőrzését. Ilonka
néni 85 éves koráig (szembetegségéig) aktívan dolgozott, ahogy ő
mondta ez éltette, az akaraterő és az önfegyelem mellett.
Számos közös kiállításon mutatták kezük munkáját, elkápráztatva a
közönséget Budapesttől - Kecskemétig, Mezőtúrtól –
Kiskunfélegyházáig. Városunkban is több alkalommal és a készítés
helyszínén csodálhattuk meg alkotásaikat.
Sárospatak városa két alkalommal ismerte el Ilonka néni munkásságát.
2003. augusztus 20- án a „Több évtizeden át végzett népi
hagyományokat ápoló és értékeit megőrző tevékenységéért” -
életművéért - DÍSZOKLEVÉL elismerésben részesült, majd 2005-ben
a Kultúra Napja alkalmából számára a Ködöböcz József díjat
adományozta Sárospatak Város Önkormányzata.
Ilonka néni 1943-ban kötött házasságot Saláta János asztalos
mesterrel. Házasságukból három gyermek Ilona, János és László
született. Azóta hat unokával és kilenc dédunokával gazdagodott a
család. Férje elvesztése után több mint húsz éve él egyedül. Ma már
ápolásra és orvosi felügyeletre van szüksége, de szellemileg még
mindig aktív. 90 éves korában köszöntötték Őt gyermekei,
hozzátartozói és Sárospatak Város polgármestere.
Kívánjuk, hogy még nagyon sokáig legyen köztünk! |
|
|
További fotók >>>
Törő Gábor
/2013.05.06./
|
A 37-es főút felújításáról az
Országgyűlésben |
|
Mikorra várható a
37-es főút teljes felújítása? – címmel kérdést tett fel
hétfőn délután az Országgyűlésben dr. Mengyi Roland képviselő. A
válaszból kiderült a miniszterelnök utasítására a probléma lehető
leggyorsabb megoldásán dolgozik a szaktárca. – Tapasztaltam is,
nyugodtan kijelenthetem, hogy a rengeteg kátyútól és úthibától a
főúton való közlekedés mára már életveszélyessé vált, amely állapot
megoldása nem tűr halasztást – jellemezte a Zemplént Miskolccal
összekötő főúton kialakult közlekedési problémát dr. Mengyi
Roland...
(a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|
dr. Mengyi Roland |
|
Véleménye szerint
figyelembe kell venni, hogy egy olyan főútról beszélünk, amelyet
minden áldott nap több tízezer ember használ. Kockáztatva ezzel a
saját, illetve családtagjai életét, kizárólag annak érdekében, hogy
munkába, iskolába vagy a kórházba eljusson.
A helyzet súlyosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a kátyúk okozta
defektek, futómű sérülések, vagy éppen a kátyúk kerülgetése miatt
bekövetkezett balesetek száma, amelyek amelyek már tragédiával is
végződtek. Az úthibák a testi épség veszélyeztetése mellett hatalmas
meg nem térülő anyagi károkat is okoznak az itt élőknek, az erre
közlekedőknek.
A főút rossz állapotának kedvezőtlen gazdasági hatásaira is felhívta
a figyelmet dr. Mengyi Roland, amely rendkívül hátrányosan érinti a
zempléni, Tokaj - Hegyaljai térséget. Egyetlen befektetőtől sem
várható el, hogy ilyen közúthálózat mellett egyáltalán számításba
vegye a térséget, mint potenciális befektetési területet. Ugyanitt
kell szólnom az idegenforgalomra gyakorolt negatív hatásokról. Mint
köztudott, az idegenforgalom számtalan embernek biztosít megélhetést
ezen a vidéken. Aki mostanában járt ezen az úton, az tudja, hogy
egyetlen idelátogató sem fogja még egyszer kitenni magát az út
viszontagságainak, még ha páratlan természeti látványban és
szívélyes vendéglátásban volt is része. Véleményem szerint a
világörökség részét képező Tokaj-Hegyaljához méltatlan, hogy ilyen
úton lehet a világ egyik legjobb Tokaji borhoz eljutni.
– Kérem szíves tájékoztatását, hogy a minisztérium tervei között
szerepel-e a 37-es főút illetve a Tokaj – Hegyalja útjainak
felújítása? – zárult a kérdés.
Orbán Viktor miniszterelnök utasította a szaktárcát a helyzet
felmérésére és mihamarabbi kezelésére, ennek értelmében a
leginkább balesetveszélyes szakaszok felújítása megkezdődött. |
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.06./
|
XXI. Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep
Sárospatakon |
|
|
|
|
|
A Húsvéti időszak
öröme lassan elhalványul, de már csak két hét és újra ünnepelhetünk.
Május 18-án nyitja kapuit a XXI. Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep
Sárospatakon. Újra lesz középkori vásári sokadalom. Zenészek,
táncosok, komédiások, lovagok mulattatják az összegyűlteket.
Kézműves kirakodó vásár, régi mesterségek bemutatója, középkori
étel-ital kóstoló. Szombaton országos kardvívó torna lesz
selejtezők, középdöntők, döntők és elismerések átadásával...
Pünkösdvasárnap Sárospatak apraja-nagyja kosztümös történelmi
menettel, a szent életéből vett jelenetekkel emlékezik
szülöttére Árpád-házi Szent Erzsébetre, majd pünkösdhétfőn -
a hagyományokhoz híven - a szentté avatás 778. évfordulóján a
sárospataki Bazilikában ünnepi szentmise lesz és körmenet a szent
ereklyéjével. |
|
|
Szent Erzsébet Ház
/2013.05.06./
|
Bőrből készült képek a Vár Kávézóban |
|
Különleges kiállítás
látható a Sárospataki Rákóczi Várban, ahol a Kávézóban,
az egyedi eljárásairól ismert Zajácz Tamás iparművész domborművei
kerültek ki a falakra. A művész még a főiskolai tanulmányai
alatt ismerkedett meg a bőrművességgel. Egyedi bőrmegmunkálási
eljárására az országos találmányi hivatal szabadalmi oltalmat adott.
1980-óta rendszeresen kiállít hazai és külföldi galériákban, részt
vesz nemzetközi képző és iparművészeti bemutatókon. Sárospatakon
korábban A Művelődés Házában, most pedig a Rákóczi várban látható
egyedi kiállítása, amely helyi barátainak a közreműködésével
valósult meg…
|
|
|
|
Zajácz Tamás |
|
Alkotásainak
érdekessége eleve az anyag, amiből dolgozik, a bőr, ami egy ősi
anyag, ő ezt formázza, festi, műveli. A művész úgy állította össze a
kiállítást, hogy a művek Sárospatakhoz és a várhoz is
kapcsolódjanak, így látható többek között Rákóczi Ferenc alakja is.
A nem mindennapi alkotások különleges élményt is nyújtanak a
látogatóknak.
Amiben még különbözik más alkotásoktól, hogy itt hozzá szabad érni
az alkotásokhoz. ”A bőrök érintése kötelező, máshol ki van írva,
hogy a kiállított tárgyak érintése tilos, nálam kötelező, mert a bőr
az szereti ha simogatják, még akkor is, ha nem él már az az állat” –
mondta Zajácz Tamás, aki azt is elárulta, hogy folyamatosan
igyekszik megújulni, ennek eredménye, hogy fényképeket is sikeresen
adaptál a bőrre.
A különleges bőrműves eljárásáról a művész saját internetes oldalán
is értekezik. Egy azonban biztos, hogy egyedit alkossanak a bőrre és
az ember kapcsolatára, erre csak kevesen tudnak ráérezni. Ezért is
népszerűek alkotásai a távol keleten, vagy éppen az USA-ban.
|
|
|
További fotók >>>
Cziczer Katalin
/2013.05.05./
|
Ülésezett a Jegyzői Kollégium |
|
A Sárospataki Többcélú
Kistérségi Társulás tanácsülésének napirendi pontjairól tárgyalt
a Jegyzői Kollégium a Városházán, melyben az elmúlt év pénzügyi
beszámolói is kiemelt témaként szerepeltek. Sárospatak kistérsége
sikeresen, költségvetési hiány nélkül zárta a 2012-es évet – kezdte
beszámolóját az elmúlt héten megtartott ülésről dr.Vitányi Eszter,
a Jegyzői Kollégium elnöke…
|
|
|
|
dr.Vitányi Eszter |
|
Kiemelt napirendi
pontként foglalkoztunk a központi orvosi ügyelet tevékenységéről
szóló beszámolóval is, amit Keresztúri Ferencné, a sárospataki
Rendelőintézet vezetője terjesztett elő. Beszámolt a kistérségi
települések ügyeleti rendszerének nehézségeiről, mi szerint számos
Sárospatak környéki településen alacsony az ügyeleti óraszám,
akadozik a betegellátás, az ügyeleti rend megszervezésének feladata
pedig a sárospataki intézményt terheli. Erre a Jegyzői Kollégium
megfogalmazott egy megoldási javaslatot, ami a Rendelőintézet
vezetőjének a közreműködését is igényli.
Megoldási javaslat az lenne, hogy - elsősorban települési szinten -
az orvosokkal való, talán komolyabb kommunikációval, ill. ráhatással
kellene azt elérni, hogy a kötelező havi 2 alkalom helyett
aktívabban vegyenek részt az ügyeleti rendszerben.
További kiemelt téma volt a hosszú ideje sikeresen működő
Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás megszűnése. A
jogszabály és a januári döntés értelmében a társulás tevékenysége
ebben a formában június 30-al szűnik meg.
Az elmúlt jó néhány évben, amíg a társulás létezett, több projektet
sikerült elnyernünk, így ezeknek a fenntartási kötelezettségéről az
elkövetkezendő időszakban még beszélnünk kell. Az elkövetkezendő 2
hónap feladataihoz tartozik a társulás megszűnéséhez szükséges
dokumentációk előkészítése is. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.05./
|
Újabb vegyigyárak létesülhetnek Borsodban |
|
A Mol-csoporthoz
tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. beruházásával
Tiszaújvárosban felépülő butadién kinyerő üzem telepítéséről szóló
döntés után újabb gyár létrehozásáról születhet döntés a borsodi
városban. A TVK éves rendes közgyűlésén elhangzottak értelmében
Tiszaújváros – egy horvátországi és egy lengyelországi helyszín
mellett – esélyes arra, hogy egy, ugyancsak a TVK által felépítendő
műgumigyárnak is otthont adjon.
|
|
|
|
|
|
„A műgumigyár
felépítése amellett, hogy több száz új munkahelyet teremthet, a
veszteséggel küszködő TVK átstrukturálásának fontos elemét
jelentheti majd” - hangsúlyozza dr. Mengyi Roland, a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.
A műgumi-gyártás alapanyagául szolgáló butadién kinyerő üzem
létesítése és a műgumigyár-beruházás lehetősége szolgáltak alapul
azokhoz az elmúlt hónapokban Kínában lezajlott tárgyalásokhoz,
amelyek célja, hogy a műgumit alapanyagul felhasználó gyárak, így
például a legjelentősebb kínai autógumigyárak a borsodi térségbe
települhessenek.
„A korábban megkezdett tárgyalások következő lépéseként, májusban az
egyik legnagyobb kínai autógumigyár vezetősége érkezik megyénkbe,
hogy felmérjék beruházásuk helyszínét és feltételeit” - hangsúlyozza
dr. Mengyi Roland. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette „A tervezett
beruházások, így a műgumigyár és az autógumigyárak megyénkbe
települése érdekében elengedhetetlen a kormány ipari beruházásokat
támogató politikája és a tiszaújvárosi önkormányzat együttműködése
is. Ezért tárgyalásokat kezdeményezünk a város szocialista
vezetésével annak érdekében, hogy támogassák a térség fejlesztését
és a munkahelyteremtést célzó törekvéseinket.”
A TVK butadién kinyerő üzeme mintegy 30 milliárd forintos
beruházással jön létre várhatóan 2014-re. A 130 ezer tonna éves
kapacitású gyár üzembelépése 8-15 milliárd forinttal növelheti a
tiszaújvárosi vegyipari vállalat eredményét. .
(a fotók
illusztrációk) |
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.05./
|
Vasárnap köszöntjük az édesanyákat |
|
Hétvégén, május első
vasárnapján Anyák napjával emlékezünk meg az édesanyákról. Ezen a
napon minden szó kevés arra, hogy méltó módon megköszönjük mindazt a
jót, amit Édesanyánktól kaptunk az életben. Szeressük őket, amíg
csak lehet...
(a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|
|
|
Az anyák
megünneplésének szokása az ókori Görögországban kezdődött, ahol
tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele
együtt az édesanyáknak a tiszteletére.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az
első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival
összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos
iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg Ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyájuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat! |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.04./
|
Megjelentek a szúnyogok, jön a
helikopter |
|
Megjött a jó idő és
megjelentek a szúnyogok is. Az árvíz visszahúzódásával kikeltek a
szúnyog lárvák, így a jövő héten elkezdődik az irtásuk
helikopteres permetezéssel. Reméljük, sikerül visszaverni a
szúnyogok idei első támadását - tájékoztatja a lakosságot Aros
János polgármester...
(a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|

Aros János |
|
A tervezésnél
figyelembe vették a nagyobb szabadtéri rendezvényeket is, így a
következő irtás Pünkösd előtt lesz, majd pedig a Crescendo Nyári
Akadémia előtt.
Májusban két irtást tervezünk, júniusban szintén kettőt,
júliusban egyet és augusztusban is egyet, tehát éves szinten hat
alkalommal terveztük szúnyogirtást. Aztán meglátjuk - a
szúnyogpopulációtól függően - hogy mikor kerül sor ezekre valójában.
A szúnyogirtás kiterjed Sárospatak külterületére is, többek között
Halászhomok, Dorkó és Apróhomok terültén is köröz majd a helikopter.
Az elmúlt évek tapasztalatai segítettek abban, hogy idén milyen
típusú szúnyogirtásokat tervezzünk, így kémiai irtással
próbálkozunk, hiszen a biológiai csak a lárvákat pusztítja el, a már
kikelt szúnyogokat nem. Az irtásra használt anyagok veszélytelenek,
kijuttatásuk után rövid idő alatt elbomlanak, így nem terhelik a
környezetet.
|
Tervezett
időpont |
Pótidőpont
|
Hónap |
Nap |
Hónap |
Nap |
I. |
május |
6-7-8 |
május |
9-10-11 |
II. |
május |
22-23-24 |
május |
27-28-29 |
III. |
június |
17-18-19 |
június |
20-21-22 |
IV. |
július |
8-9-10 |
július |
11-12-13 |
V. |
július |
29-30-31 |
augusztus |
1-2-3 |
VI. |
augusztus |
14-15-16 |
augusztus |
17-18-19 |
|
|
|
Törő Gábor
/2013.05.04./
|
Kosztümkölcsönzés a XXI. Pünkösdi
Szent Erzsébet Ünnepre |
|
Idén is lehetőség van
bekapcsolódni a pünkösdvasárnapi történelmi menetbe, melyre
2013. május 13-17. között minden nap 15-18 óráig kölcsönzünk
középkori kosztümöket a Szent Erzsébet Házban. Az Árpád-házi
Szent Erzsébet Történelmi Társaság 1996 óta szervezi a Pünkösdi
Szent Erzsébet Ünnepet. A színes programok közül kiemelkedik a
pünkösdvasárnap délutáni történelmi menet, mely érintve a város
forgalmas pontjait Szent Erzsébet életéről misztériumjátékot mutat
be...
|
|
|
|
|
|
A menetben láthatóvá válik a 13. század társadalmának minden rétege,
az előkelőktől a legszegényebbekig, vagyis a díszes ruhák mellett
megjelennek az egyszerűbb polgári viseletek, sőt a darócba öltözött
mezítlábas koldus is.
Szeretettel hívjuk a sárospatakiakat és a környékbelieket, hogy
vegyenek részt minél nagyobb számban a történelmi menetben és
öltözzenek Szent Erzsébet korát megidéző kosztümbe. A MENET ÚTVONALA
A MŰVELŐDÉS HÁZA ELŐTTI FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK MIATT AZ ÉVEN
MEGVÁLTOZIK. Ezért kérünk mindenkit, hogy a szombati főpróbára
feltétlenül jöjjön el.
A kosztümkölcsönzés ideje és helye:2013. május 13-17.,
hétfő-péntek, 15-18 óráig - Szent Erzsébet Ház
(Sárospatak, Szent Erzsébet u. 13.) I. emeletén.
(a fotók
illusztrációk) |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.04./
|
Mozgás, szórakozás, egészségmegőrzés
egy helyen |
|
A tavalyi évhez
hasonlóan ismét nagyszabású CSALÁDI FITNESZ- ÉS EGÉSZSÉGNAP
rendezvény szervezésébe vágja a fejszéjét május 25-én az
Árpád Vezér Diáksport Egyesület Sárospatak Város Önkormányzatával és
a BAZ Megyei Szabadidősport Szövetséggel karöltve, melynek fő
céljára az esemény neve is utal: a hosszú tél után mozgással
felébreszteni testünket - hívja fel az érdeklődők figyelmét
Kordáné Györki Erika szervező
|
|
|
|
Kordáné Györki Erika |
|
Célunk többek között az, hogy a térségünkben élő emberekkel is
megismertessük a városunkban és a környéken felelhető sport-, és
egészségügyi szolgáltatásokat, melyeken keresztül motivációt,
ötletet, segítséget kaphatunk a megfelelő, mozgásban gazdag
egészséges életmód elsajátításhoz.
13 órától 18 óráig mintegy 10 féle fitneszstílussal
ismerkedhetnek meg a látogatók a helyi trénerek jóvoltából, sőt a
tavalyi sikerre való tekintettel újra eljön hozzánk a
sátoraljaújhelyi Se7en Squash klub 12 Spinning-kerékpárral.
A nagy népszerűségnek örvendő KANGOO FITNESZ-t a budapesti
sztárcsapat irányításával próbálhatják ki az érdeklődők. Különleges
attrakcióként az egészséges életmódra való figyelemfelkeltés gyanánt
UTCAI FUTÁST szervezünk Kangoo cipővel, ez Budapesten már régóta
létező szabadidősportág.
Egészségügyi mérésekkel, életmód- és kineziológiai tanácsadással,
masszázzsal és sok-sok újdonsággal várjuk az arra nyitottakat, s
hogy a gyermekek hagyják szüleiket sportolni, aktív
gyermekfoglalkoztatással igyekszünk lekötni a lurkók fölös
energiáit.
Tehát TESTÉBRESZTŐ!, mindenkit szeretettel várunk! Részletek a
mellékelt plakáton és a
www.avgsp.hu
internetes oldalon. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.04./
|
|
Sátoraljaújhelyi
Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén a 2013.
március 28. és 2013. április 29. közötti időszakban 14 tűzeset,
14 műszaki mentés történt, 1 esetben pedig téves jelzéshez
vonultak tűzoltóink - nyilatkozta Dakos Zoltán tűzoltó
zászlós...
(a fotók
illusztrációk)
|
|
|
|
Dakos Zoltán |
|
A műszaki mentések
során, 1 esetben árokba csúszott tehergépjármű kivontatásához, 7
esetben vízeltávolításhoz, 6 esetben veszélyesen megdőlt fa
eltávolításához riasztották egységeinket.
A tűzesetek során 7 esetben szárazfűben, nádasban, 1 esetben
hulladékban, szemétben, 2 esetben melléképületben, 1 esetben
pincében keletkezett tűz, 1 esetben villanybojler szigetelése égett,
illetve 2 alkalommal kéménytűzhöz vonultak tűzoltóink.
Tűz esetén hívják a 105-ös segélykérő számunkat, és ne
feledjék „MAGYARORSZÁG SZOLGÁLATÁBAN A BIZTONSÁGÉRT!” Tájékoztatjuk
Önöket, hogy a telefonkészülékről indított 105-ös segélykérő hívás
Miskolcra, a miskolci Műveletirányítási központ ügyeletére fut be. A
Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság mobil
telefonkészülékről a 06-47-523-140 számon közvetlenül
elérhető. |
|
|
Sátoraljaújhelyi Hivatásos
Tűzoltó-parancsnokság
/2013.05.03./
|
Az időjárás is kedvezett a Kossuth
Stafétának |
|
2013. április 27-én,
ragyogó időben rendezte meg a két város, Sátoraljaújhely és
Sárospatak a hagyományos „Kossuth Staféta” futóversenyét, ami a
23. volt a sorban. A hangulatos sportrendezvény ragyogó időben
zajlott, sem eső, sem szél nem zavarta meg a két város közötti, 12
km-es futást - számolt be Víghné Fehérvári Zsuzsa…
|
|
|
|
Víghné Fehérvári Zsuzsa |
|
Idén Újhelyben volt a
start, onnan futottak a mozgás kedvelői Sárospatakig a néhány éve
kialakított kerékpárúton, festői tájon át – bár a futók ebben nem
igen gyönyörködtek, legfeljebb akik a váltóhelyeken várakoztak.
Idén összesen 446 főt mozgatott meg a verseny, akik közül 106-an
futották végig a távot, a többieknek váltótársuk is volt. Újhelyben
jobb volt a mozgósítás, onnan valamivel több versenyző indult, mint
Sárospatakról. Legtöbb versenyzőt indító iskola a sátoraljaújhelyi
KAZINCZY FERENC Általános Iskola volt, ahonnan 104 fő érkezett.
Baleset idén sem történt, a rendőrök és a polgárőrök minden bekötő
útnál ott voltak, nehogy egy jármű a futók közé hajtson.
A legtapasztaltabb versenyző idén mindössze 60 éves volt (Berta
Sándor), a legfiatalabb pedig egy kislány (Kovács Gyöngyi), aki
2006-ban született.
Idén nem a célnál osztották ki a díjakat, hanem mindét városban
külön, a következő héten, de az eredménylista a honlapokon már aznap
látható volt. |
|
|
További futók>>> További
fotók - eredményhirdetésről
kossuth2013 _eredmenyhirdetes.pdf
kossuth2013_statisztika.pdf
Törő Gábor
/2013.05.03./
|
Hollókőn rendezték meg a
Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságát (B-A-Z. MRFK) |
|
A
Katasztrófavédelem Országos Parancsnoksága szervezte meg 2013.
április 23-án Hollókőn a Belügyminisztérium irányítása alá
tartozó szervek Országos Terepfutó Bajnokságát...
|
|
|
|
|
|
A sportrendezvényen -
az elmúlt évi nagy létszámot is felülmúlva - csúcsnevezés volt, az
országból 62 rendvédelmi szerv küldte el 503 versenyzőjét. A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a maximális 18
fővel vett részt a sportversenyben.
A rendezők Hollókő határában, a vár környéki erdős területen nehéz
terepen jelölték ki a pályát. Az elmúlt években mindig a több napos
esőzés miatt felázott talaj okozott problémát a fotóknak, most pedig
a tűző nap és a szél "edzette" csont keményre a talajt.
Az idei bajnokságon a legkiemelkedőbb eredményt a női nyílt
kategória (4000 m) versenyzői érték el. A népes mezőnyben Ali Dóra (Tiszaújváros
RK) az értékes második, Kis Alexandra (Kazincbarcika RK) pedig a
hatodik helyezést szerezte meg. A lányok a csapatversenyben is jól
szerepeltek, az Ali Dóra, Kis Alexandra és Szűcs Judit Anett
összetételű trió megérdemelten állhatott fel a dobogó második
fokára.
A férfi 4000 m mezőnyében Téti Gábor 16. helyezése a csapat részére
is pontszerző helyet jelentett. A főkapitányság versenyzői az
összesített pontversenyben az elmúlt évhez hasonlóan a 10. helyezést
szerezték meg.
A csapat tagjai:
Nők: Ali Dóra (Tiszaújváros RK), Kis Alexandra, Lesó Tímea
(Kazincbarcika RK), Szűcs Judit Anett, Szabadosné Kormos Marianna,
Petró Nikoletta (Miskolc RK), Szakácsné Pintér Marianna, Szatmáriné
Bodnár Orsolya, Balázsné Bódi Marianna (B-A-Z. MRFK),
Férfiak: Téti Gábor, Halász Ákos (B-A-Z. MRFK), Szalánczi Zoltán,
Kovács Máté (Tiszaújváros RK), Szabó Béla, Solymosi Antal, Ladics
Tamás, Bacsó Tibor (Sárospatak RK), Ónodi József, Török Péter
(Szerencs RK), Fodor Ákos (Miskolc RK). |
|
|
Egyedné Novodonszki Éva főtanácsos - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
/2013.05.03./
|
|
Óvodában a
Környezetvédelmi munkaközösséghez kapcsolódó csoportok
mindennapjait a természetszeretetre és környezetvédelemre való
nevelés hatja át. A hagyományos ünnepeken túl, a Zöld napok
kiemelten fontos ünnepnapok számunkra – nyilatkozta Sáfrányos
Lászlóné óvodapedagógus, a Carolina Óvoda és Bölcsőde
munkaközösség vezetője...
|
|
|
|
Sáfrányos Lászlóné |
|
Április 22-én a Föld napját ünnepeltük intézményünkben. A délelőtt
folyamán a bolygónk védelméről beszélgettünk a gyerekekkel. E napnak
az egyik jelmondatához kapcsolódóan, a „Ki mondta, hogy nem tudod
megváltoztatni a világot? kérdéskörrel foglalkoztunk. Véleményünk
szerint a tudatos nevelést már az óvodás korban el kell kezdenünk,
hogy a szemléletben a legnagyobb változást és fejlődést tudjuk
elérni. A beszélgetéseket követően közösen meglátogattuk az óvodánk
udvarán lévő kis fűzfánkat, amelyet két évvel ezelőtt, ezen a napon
ültettünk el.
Itt, köszönetet mondtunk a Földnek a sok-sok csodáért, amellyel
megajándékozott bennünket. Viszonzásul, összetartozásunkat jelképező
kitűzőt akasztottunk rá, tiszta vízzel öntöztük meg, majd tavaszi
dalokkal, versekkel köszöntöttük.
Az idén – erre a napra – további ajándékokkal is készültünk.
Virágpalántákat gyűjtöttünk, amelyeket közösen beültettünk
kiskertünkbe, “A CAROLINA KERTJÉBE“, hogy a későbbiekben
együtt gyönyörködhessünk a virágok színeiben és illatában. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.02./
|
|
|
|
|
|
Három éve, az Árpád Vezér Gimnáziumban, akkor megépített
díszkertben vált hagyománnyá a végzős diákok faültetése. Idén
áprilisban májusfa ültetéssel kezdték búcsúhetüket a május 4-én
ballagók...
|
|
|
További fotók >>>
az Árpád Vezér Gimnázium
/2013.05.02./
|
Országos Ifjúsági Táncantológián a
Pacurka Gyermektánccsoport |
|
A Farkas Ferenc
Művészeti Iskola Pacurka Gyermektánccsoportját 2012-ben az
Örökség Észak-magyarországi Regionális Gyermektáncfesztiváljáról az
Ifjúsági Táncantológia műsorába javasolta a neves szakemberekből
álló zsűri. A pataki gyermektáncosok a Darmos Éva és Darmos István
által készített a Táncolni járó királylányok című baranyai táncos
mesefeldolgozással jutottak az ország legrangosabb táncos eseményére
- számolt be Darmos István az együttes vezetője...
|
|
|
|

Darmos István |
|
Idén március végén
került sor Budapesten a Hagyományok Háza színpadán – az Állami Népi
Együttes otthonában – a Gyermek és Ifjúsági Táncantológiára. Ide
minden évben az előző évi koreográfia termés legjavát válogatják be.
Több alkalommal felléptünk már a korábbi években a Pacurkával, s
most is örültünk, hogy beválogatták a csoportot. Ez egyrészt jó
lehetőség arra, hogy a táncos műhelyünk munkáját mások is
megismerjék - hiszen az országból számos szakember, együttesvezető
és táncos ül a nézőtéren -, másrészt pedig elismerésnek is
felfogható, hiszen e műsorban csoportunkat ismét az ország
legjobbjai közé sorolták.
Az, hogy tanítványainkkal évről-évre országos sikereket érünk el,
bizonyítja a folyamatos magas színvonalú szakmai munkát, s ez a
gyermekeket is inspirálja, s bennünket együttes-vezetőként,
alkotóként is újabb energiával tölt fel. A műsorban minden éven a
lehetőséget kapnak az Országos Gyermek Szólótánc Verseny díjazottjai
is a bemutatkozásra, közöttük Ambrus Borbála és Darmos Ábel gömöri
csárdást táncolhatott, hiszen az előző évi versenyen ők fődíjat
nyertek.
A
műsorról fotókat az alábbi link alatt nézhetik meg az
érdeklődők. A csoportról a 704-730 szám között találhatóak a fotók. |
|
|
Törő Gábor
/2013.05.02./
|
„Ezüst” péntek Kecskeméten a Refinek |
|
|
|
|
|
A KÓTA, azaz a
Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége
által évente szervezett Kálmán Lajos Országos Népdaléneklési
Versenyt idén április 19-én, pénteken rendezték meg a Kecskeméti
Református Gimnáziumban. A Sárospataki Református Kollégium
Gimnáziumát idén két résztvevő képviselte, Tamás Janka, 12.E,
valamint Kállai Zoltán 11.E osztályos tanulók....
Az országos minősítő versenyen mindkét tanuló ezüst minősítést
ért el. Felkészítő tanáruk Kántorné Bak Adrienn.
Gratulálunk a szép eredményhez! |
|
|
További
fotók >>>
Sárospataki Református
Kollégium Gimnáziuma
/2013.05.01./
|
|
|
|
Bráda Tibor |
|
2013. április
27-éndélután, 17 órától megnyílt Bráda Tibor Munkácsy díjas
festőművész üvegablak-terveiből összegyűjtött grafikai kiállítása a
Szent Erzsébet Házban. Számunkra is megtisztelő volt, hogy a
kiállításon a Váci Székesegyház Laetitia gyermekkórusa működött
közre és Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg...
A megnyitón lehetőség nyílt megtekinteni a Duna Televízió által
készített közel fél órás dokumentumfilmet, melyben a művész kőbányai
Szent László templomába készített üvegablakainak munkálatait
láthatták az érdeklődők.
Bráda Tibor egész munkásságát alaposan ismerve nyitotta meg a
kiállítást Wehner Tibor művészettörténész, akinek a megnyitóbeszédét
az alábbiakban olvashatják:
Megvalósult és megvalósulásra váró művek
Bráda Tibor festőművész kiállítása április 29-től – június 29-ig
látható a Szent Erzsébet Házban. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.05.01./
|
Gazdaságfejlesztés shandongi
együttműködésben |
|
A
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Kína egyik vezető ipari
és termelési központjának és egyben harmadik leggazdagabb
tartományának számító Shandong vezetése folytatta tárgyalásait a
megye és a tartomány gazdasági együttműködéséről. Dr. Mengyi Roland,
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a Shandong tartomány
gazdasági, kutatási és fejlesztési ügyekért felelős kormányzó
helyettese, Zhang Chaochao által vezetett hét fős delegációval
tárgyalt...
|
|
|
|
dr. Mengyi Roland |
|
„Borsod-Abaúj-Zemplén
megye gazdaságfejlesztési elképzelései között szerepel egy
technológiai zóna létrehozása, egy logisztikai park létesítése és
számos egyéb fejlesztési elem, melyek megvalósításában számítunk
shandongi cégek részvételére is. A befektetések megkönnyítésére
pénzügyi fejlesztési alap létrehozását tűztük ki célul - nyilatkozta
dr. Mengyi Roland a tárgyalások kapcsán.
„A kínai kormány központilag támogatja a Shandong tartományban
működő cégek Kelet-Közép-Európába irányuló befektetéseit” - tette
hozzá Zhang Chaochao. „Tavaly a tartományi vállalatok összesen 3,7
milliárd amerikai dollár értékű befektetést hajtottak végre
külföldön” - hangsúlyozta a kínai tárgyalópartner.
A gazdasági együttműködésről folytatott megbeszélésen részt vett
Jason Ding, a Wanhua- BorsodChem elnök-vezérigazgatója is, aki
ismertette a kazincbarcikai vegyipari vállalat nagyszabású
fejlesztési elképzeléseit, amelyekhez kínai fejlesztési hitelt is
igénybe kívánnak venni.
Shandong tartomány bruttó hazai összterméke (GDP-je) 2012-ben
meghaladta a 800 milliárd dollárt, ami 9,8 százalékos növekedést
jelent az előző évhez képest.
„A magyar kormány keletre nyitási politikájának sikerét tükrözi a
Shandong tartománnyal tavaly elindított – főként a gazdasági,
kereskedelmi, befektetői és tudományos kapcsolatok elmélyítése
érdekében folytatott – tárgyalások folyamatos előrehaladása. Egy
hónappal ezelőtt bejelentettük a kínai informatikai óriáscég, az
INSPUR Csoport Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett beruházását
egy felhő-technológián alapuló adatközpont és egy
kutatási-fejlesztési bázis létrehozásáról. A most lezajlott
tárgyalások eredményeképpen egy újabb jelentős lépést tettünk a
kínai-magyar gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében” -
értékelte a találkozót dr. Mengyi Roland. |
|
|
Csontos László
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat sajtóreferens
/2013.05.01./
|
Miről tárgyalt a Testület? |
|
Április 26-án
tartotta képviselő-testületünk a szokásos, rendes havi ülését.
Most sem unatkoztunk, hiszen közel 30 napirendi pontot
tárgyaltunk meg, melyek közül csak a legfontosabbakat emelném ki
– kezdte összefoglalóját Sikora Attila alpolgármester…
|
|
|
|
Sikora Attila |
|
Beszámolót hallgattunk
meg a hivatásos Sátoraljaújhelyi Tűzoltó parancsnokság 2012. évi
tevékenységéről Barna Norbert parancsnok úr előadásában.
Elmondhatjuk, hogy igen komoly segítséget nyújtottak városunknak,
elsősorban a különböző katasztrófahelyzetek megoldásában, különböző
mentések végzésében. Képviselő-testületünk elismeréssel köszönte meg
a parancsnokság munkáját.
Ezután a Polgármesteri Hivatalban, 2013-ban is megtartandó
igazgatási szünet elrendeléséről döntöttünk. Ez egy olyan
lehetőség, amivel már tavaly is élt önkormányzatunk, hiszen a nyári
szünetben így egy kicsit tervezhetőbbé válik a dolgozók szabadsága,
másrészt a lakosok ügyintézése is tervezhetőbb, hiszen a legtöbb
közintézményben, ill. a különböző hivatalokban is komoly szünetek
vannak - a bíróságokon és a földhivatalokban is - tehát nincs
értelme nyitva tartani, mert úgysem lehet intézni a kapcsolódó
ügyeket. Így aztán nálunk is igazgatási szünet kerül elrendelésre
július 22. és augusztus 2. között, ami 10 munkanapot érint, valamint
majd decemberben még 3 munkanap lesz igazgatási szünet ebben az
évben.
Beszéltünk a Zemplén Vízmű jogi helyzetének a rendezéséről,
mivel hamarosan tisztázásra kerülnek a vízi közműveknek a
tulajdonlása, illetve, hogy hogyan tovább. Erről hallottunk egy
rövid beszámolót.
A Közszolgáltatás Non-profit Kft 2012. évi beszámolóját
fogadtuk el, amiről Gulybán igazgató úr tartott egy beszámolót.
Testületünk megtárgyalta és jónak értékelte a kft tevékenységét.
Ugyancsak egy beszámoló hangzott el a Sidinfo Kft-ről.
Tudjuk, hogy ez a kft az, amelyik 2013. január 1-től már a Képtárat
is működteti. Tehát a kft most töltődik fel tartalommal, most már
valóban van olyan tevékenység, amelyet a mindennapi életben végez,
már alkalmazottak is tartoznak hozzá. A beszámolón kívül még az is
elhangzott, hogy néhány pályázatot beadtak, amivel szeretnénk
rentábilisabbá tenni a Képtár működését.
Két napirendi pont az Innovo Patak Kft-vel foglalkozott.
Egyrészt ennél is az eredmények, illetve a bérek kimutatását
tárgyaltuk meg, illetve tőkeleszállításról döntöttünk.
Eközben megkértük igazgató urat, hogy a jelenleg folyó
fejlesztésekről néhány szót szóljon, a főtér és a piac, ami
leginkább mindenkit érint. Mindenki láthatja, hogy jó ütemben halad
a főtér építése, és a piac építése is kezdetét veszi, tehát mind a
két beruházás remélhetőleg elkészül a tervezett időre.
Ezután a Közművelődési Koncepció került napirendre, amelyről
a testület azt a döntést hozta, hogy az év végéig kell teljes
egészében kidolgozni úgy, hogy meghallgatnak minden városban
érintett civilszervezetet, hiszen ennek az lenne a lényege, hogy a
civilszervezetek is mondják el a véleményeiket, tegyék hozzá
javaslataikat, és az egészből alakuljon ki egy egész, kerek városi
közművelődési koncepció.
Ezután egy kérelmet bíráltunk el, amelyet a Sárospataki Torna Club
kézilabda szakosztálya nyújtott be. Idén újra szeretnénk kihasználni
ezt a bizonyos TAO kedvezményt, amiből az Árpád Vezér Gimnázium
sportpályáját szeretnénk felújítani. Nekünk, mint tulajdonosnak
kellett most ehhez hozzájárulni. Természetesen megtettük, hiszen
ezzel is bővül, javul a sportlétesítmények felszereltsége.
A követező, hosszabb időt igénybevevő napirendi pont egy tájékoztató
volt a 2013. évi kistérségi START munkaprogramból, ami komoly
nyereséget hozott a városunknak, több mint 220 embert már
foglalkoztatunk a projektnek a keretében, amiben összesen 6 projekt
elem valósul meg. Az egyik értékteremtő beruházás a Bodrog jobb
partjának rehabilitációjában, ez lesz az a bizonyos Kalajka rész, a
hídláb előtti terület, amelynek a rendbetétele, bozótcseréje, fák
kivágása valósul meg, illetve egy kis vízparti sétány kialakítása
padokkal, ülőkékkel. Ide 52 főt tudtunk felvenni, több mint 66
millió Ft támogatással.
A másik ilyen elem ebben a START munkaprogramban a közút program.
Mint tapasztaljuk, a legrosszabb állapotban vannak most az útjaink,
ezeknek a felújítására 55 főt tudunk foglalkoztatni 10 hónapon
keresztül, több mint 68 millió Ft értékben.
A harmadik elem a mezőgazdasági START munkaprogram, ez már tavaly is
beindult és jól működött. Ugye különböző zöldségeket termesztettünk,
amelyeket a konyhánk fel tudott használni. Itt 27 főt fogunk
foglalkoztatni több mint 34 millió Ft értékben.
A mezőgazdaságnak egy újabb ágazata, a fóliás növénytermesztés is
bekerült ebbe a csoportba, ahol szeretnénk másfajta növénykultúrákat
termeszteni. Itt 20 fő foglalkoztatására van lehetőség 33 millió Ft
értékben.
Az 5. program az illegális szemétlerakók megszüntetetésére létrejött
csoport tevékenysége, itt 58 fő lesz foglalkoztatva, több mint 51
millió Ft értékben.
Az utolsó az új projekt elem, tavaly ez nem volt benne a START
munkaprogramban, az úgynevezett egyéb értékteremtő program, amelyben
mi a lakások, ingatlanok, homlokzatok felújítására hoztunk létre egy
brigádot. Tavaly ez már elindult egy másik projekt keretében, ez
akkor befejeződött, most szerencsére sikerült folytatnunk, hiszen
tudjuk, hogy a Rákóczi és a Kossuth úton is van még néhány
homlokzat, amit fel tudnánk újítani. Itt 12 fő foglalkoztatására
nyílik lehetőség 13 millió Ft értékben.
Valamennyi beruházásnál, valamennyi projektelemnél azt is el kell
mondani, hogy tartozik hozzájuk eszközbeszerzés is. Tehát, ami annak
a munkának az elvégzéséhez szükséges, akár kéziszerszámok, akár
nagyobb gépek, akár a fóliasátrakhoz tartozó öntözőrendszer, tehát
ezeknek a megvásárlását is tartalmazzák a projektek.
Tehát ez összesen több mint 250 millió Ft és 220 ember, akik
legalább 10 hónapig, de van olyan projekt, amelyben egy teljes évig
tudunk dolgozókat foglalkoztatni. Azt hiszem ez egy elég komoly
segítség azoknak, akik esetleg már évek óta nem találnak munkát -
még ha nem egy végleges megoldás, de legalább jövedelemhez jutnak.
Egy új könyv megjelenéséről is döntött testületünk, ami egy
korábban elindult történetnek a folytatása, 2. szakasza. „Azt
beszélte az egész város” címmel készül egy Sárospatak múltjáról
szóló könyv.
Pályázatot írtunk ki a Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői
álláshelyére, hiszen ez év augusztusában telik le a jelenlegi
igazgató 5 éves megbízatása, emiatt kell időben kiírni a pályázatot.
|
|
|
további fotók >>>
Törő Gábor
/2013.04.30./
|
Tájékoztató az országos digitális
átállásról |
|
A televíziózás
világszerte folyamatosan fejlődik, minősége egyre jobb lesz. Az
analógról a digitális földfelszíni műsorszórásra való átállás
Magyarországon is megvalósul még az idei – 2013. – évben. Ez azt
jelenti, hogy az átállás időpontjától hazánkban kizárólag a
digitálisan sugárzott adások lesznek majd elérhetőek, ami több
előfizetési díj nélkül fogható csatornát, jobb kép- és hangminőséget
és számos kiegészítő szolgáltatást (pl. elektronikus műsorújság,
gyermekvédelmi zár, adás megállítása, nyelvválasztás) jelent a
televíziónézők számára - hívja fel alakosság figyelmét dr.Vitányi
Eszter jegyző...
|
|
|
|

dr.Vitányi Eszter |
|
KIK AZ ÉRINTETTEK?
A digitális átállásban az analóg földfelszíni módon televíziót néző
háztartások érintettek, azaz azok, akik jelenleg hagyományos szoba-
vagy tetőantennát használnak és mindössze az M1, RTL Klub, TV2 és
esetleg egy helyi televízió műsorait látják előfizetési díj nélkül.
Aki kábeles vagy műholdas szolgáltatás előfizetője, esetleg IPTV-n
keresztül televíziózik, annak az átállás során nincs teendője.
MI SZÜKSÉGES AZ ÁTÁLLÁSHOZ?
Az analóg földfelszíni módon televíziót néző háztartások hagyományos
tévékészülékeit alkalmassá kell tenni a digitális műsorszórás
vételére azért, hogy a nézők az új digitális technológiával, jobb
minőségben televíziózhassanak.
A digitális földfelszíni műsorszórás zavartalan vételéhez
Magyarországon jó állapotú tető- vagy szobaantenna, koaxiális
levezető kábel, valamint hagyományos analóg vevőegységgel rendelkező
tévékészülék esetén egy dekóder (jelátalakító) készülék,
úgynevezett, set-top-box szükséges.
Fontos tehát, hogy nem szükséges új tévékészüléket vásárolni, mivel
a set-top-box segítségével a meglévő régebbi készülék is alkalmas a
digitális jelek vételére. A legmodernebb tévéknél pedig külön
set-top-boxra
TÁMOGATOTTAK KÖRE
Támogatásra kizárólag az jogosult, aki a támogatás igénylésének
napján:
• olyan háztartásban lakik, amely kizárólag analógföldfelszíni
műsorszórási vétellel rendelkezik, és az állandó lakcíme is erre a
háztartásra vonatkozik, és
• rászorult, azaz a) rendszeres szociális segélyt;
b) lakásfenntartási támogatást;
c) ápolási díjat kap;
d) időskorúak járadékában;
e) saját jogon nevelési ellátásban;
f ) fogyatékossági támogatásban;
g) vakok személyi járadékában;
h) saját jogon kapott hadigondozotti pénzellátásban;
i) foglalkoztatást helyettesítő támogatásban
részesül; illetve
j) 2013. évben tölti be a 70. életévét (vagy ennél idősebb), és
számára az ONYF által folyósított nyugellátás, nyugdíjszerű
szociális ellátás, egészségbiztosítási ellátás együttes összege nem
haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum kétszeresét, azaz 57 000
forintot.
Állami támogatás háztartásonként egy jogosult felhasználó számára
adható. Háztartásonként több támogatási igény esetében az időben
korábbit fogadja el az NMHH.
A vissza nem térítendő állami támogatás 2013. április 30-tól
igényelhető.
TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE
Amennyiben a felmérő a rászoruló felhasználót háromszori felkeresés
során sem éri el, az NMHH postai úton küldi meg az igénybe vehető
támogatási formákról és a támogatási jogosultság feltételeiről szóló
tájékoztatót, valamint az igénylőlapot, melyet a támogatásra
jogosult felhasználó a
kézhezvételtől számított 15 napon belül küldhet vissza az NMHH-nak.
A jogosult az általa kitöltött igénylőlapot átadhatja a felmérőnek,
vagy a számára átadott válaszborítékban ingyenesen visszaküldheti az
NMHH részére.
sincs szükség, mert azokba már beépítették a megfelelő digitális
vevőegységet. Ha az ingyenesen fogható hét csatornánál is többet
szeretne látni, akkor előfizethet valamelyik kábeltelevíziós,
műholdas, IPTV-s vagy digitális földfelszíni szolgáltató csomagjára.
MIKOR LESZ A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS?
A lekapcsolási területeket az alábbi térképen lehet megtekinteni:
1. ütem: 2013. július 31. a térképen világoskékkel jelölve.
2. ütem: 2013. október 31. a térképen sötétkékkel jelölve.
Ezen időpontokig tehát alkalmassá kell tenni az érintettek
készülékeit a digitális adás vételére.
SZOCIÁLISAN RÁSZORULTAK TÁMOGATÁSA
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egyszeri, vissza nem
térítendő állami támogatást nyújt a szociálisan leginkább
rászorultaknak a közszolgálati médiaszolgáltatások (M1, M2, Duna TV,
Duna World) digitális vételének biztosítása érdekében. A támogatás a
közszolgálati médiaszolgáltatások digitális vételének biztosításához
szükséges eszközök beszerzését (settop- box, antenna stb.) és azok
beszerelését jelenti.
Az a rászoruló, aki 2012. november 1-e után vált jogosulttá valamely
fenti szociális, vagy nyugellátásra, illetve akit az NMHH felmérői
valamely okból nem kerestek fel, 2013. április 30. napjától nyújthat
be igénylőlapot a támogatás igénylése céljából a lakóhelyén jelzett
lekapcsolási időpontot követő
30. napig.
Az NMHH létrehozta a rászoruló felhasználók nyilvántartását,
amelyben azok szerepelnek, akik a fent jelzett szociális, illetve
nyugellátások valamelyikében részesülnek. Ez alapján a hatóság
felmérői két ütemben, a lekapcsolási időpontokhoz igazodva (1.
ütemben 2013. június 15-ig, a 2. ütemben 2013. augusztus 31-ig)
felkeresik a rászorultakat, hogy tájékoztatást nyújtsanak a
digitális átállásról, az állami támogatásra való
jogosultság feltételeiről, az igénybe vehető választható támogatási
formákról, és segítsenek az erre vonatkozó igénylőlap kitöltésében.
Az igénylőlap letölthető a
www.digitalisatallas.hu weboldalról, illetve ingyenesen
visszaküldhető válaszborítékkal ellátott igénylőlap kérhető a
06-80/38-39-40-es zöldszámon.
A kitöltött igénylőlap alapján bejegyzett támogatási igények esetén
a digitális vétel biztosításához szükséges eszközök beszerzéséről és
beszereléséről az NMHH gondoskodik. Az NMHH Önnek is segít az
átállásban, hogy Ön is élvezhesse a digitális televíziózás előnyeit!
Bővebb információkért forduljon hozzánk bizalommal! INGYENES
ZÖLDSZÁM: 06-80/38-39-40
E-MAIL: digitalistv@nmhh.hu
LEVÉLCÍM: 4001 Debrecen, Pf. 230
HONLAP:
www.digitalisatallas.hu
A Hirdetmény a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól
szóló 2007. évi LXXIV. számú törvény, a közszolgálati
médiaszolgáltatások digitális vételének biztosítása érdekében adható
állami támogatás és az azzal összefüggő adatszolgáltatás,
adatkezelés rendjéről szóló 4/2013 (I. 18.) számú NMHH-rendelet,
illetve a közszolgálati médiaszolgáltató analóg. |
|
|
Cziczer Katalin
/2013.04.30./
|
|