Archív
2012. február

A Rákócziban is megemlékeztek

 

               
                                                    

Az országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁT. Sárospatak lakossága a polgármesteri hivatal falán található Becker András emléktáblájánál emlékezett meg az áldozatokra. Itt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola is képviseltette magát...
 

 


 

      

Mindenki nem vehetett részt a megemlékezésen, ezért döntöttünk úgy, hogy egy emlékezőfallal hívjuk fel tanulóink figyelmét a kommunista rezsim áldozataira.
A terror borzalmait, megrendítő képeit mutatja ez a fal. Nekünk, ma élőknek ugyanis kötelességünk a jövő nemzedékének feljegyezni és emlékezetül hagyni a XX. század bűneit, és biztosítani őket arról, hogy azok soha nem ismétlődhetnek meg.

Azok az osztályok, akik gyertyát gyújtanak a fal előtt, tiltakozásukat is kifejezik a diktatúrával szemben. Arra akarjuk nevelni őket, hogy mindig emberek maradjanak az embertelen körülmények között is. Szeretnénk, ha soha többé nem lenne igazságtalan halál, nem lennének további áldoztatok.
Végezetül Vlagyimir Bukovszkij szavait idézném: „A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történelmében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért”. A diákok munkáját Kanyóné Preszoly Ibolya és Tatárkáné Nagy Anna segítette.

 


 


 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.29./

 

A kommunizmus áldozataira emlékeztünk

 

               
                                                    

Becker András 1919-ben, a vörös terror idején halt mártírhalált Sárospatakon. A Polgármesteri Hivatal bejáratánál lévő emléktáblája előtt gyűltek össze mindazok, akik a kommunizmus áldozatira akartak emlékezni 2012. február 24-én. A megemlékezésen - ülését megszakítva - a teljes képviselő testület részt vett, polgárok és iskolás gyerekek is érkeztek pedagógusaik kíséretében…
 

 


Donkó József

      

A megjelenteket Donkó József, a kabinetiroda vezetője köszöntötte, s konferálta be Földházi István ny. népművelőt, aki Galgóczi Árpád Zsarnokság és szabadság című versét olvasta fel, majd Dobay Béla ny. gimnáziumi tanár mondta el emlékező beszédét, felidézve XX. századi történelmünket, amelyen a kommunizmus réme söpört végig, soha nem látott megtorlások sorával.

Az áldozatokért Telenkó Miklós atya mondott imát, aki felhívta a figyelmet egy nemrégiben avatott sárospataki emlékhelyre, ami a kispataki görög katolikus kápolna előtt áll. Egy mozaikkép Romzsa Tódor a sárospataki származású kárpátaljai püspökről, akit Sztálin és Hruscsov utasítására gyilkoltak meg...
Az áldozatok emlékére a résztvevők koszorúkat helyeztek el a mártír emléktáblája alatt.

 


Dobai Béla


 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.29./

 

Lábtenisz diákolimpia országos döntő - Gödöllő

 

               
                                                    

 


Gönczy Zoltán

      

A Szent Erzsébet Általános Iskola lány labdarúgói 2 hónapos felkészülés után bejutottak, majd részt vettek a lábtenisz diákolimpia országos döntőjén. A 12-12 csapatos lábteniszezőkből álló mezőnyben jó játékkal párosban 7., hármasban 8. helyezést szereztek.

A csapatok tagjai: Csehi Kincső, Kardosi Blanka, Sütő Zsófia és Hallók Petra.
Felkészítő: Gönczy Zoltán.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Szent Erzsébet Általános Iskola
/2012.02.29./

 

Gyermektánc antológián a Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncosai

 

               
                                                      

Budapesten a RAM Colosseumban - az Experidance együttes székhelyén - rendezték február 25-én a Gyermektánc Antológia műsorát, amely minden évben a gyermektánc-műhelyek, művészeti iskolák tánctagozatai legrangosabb rendezvénye. A Farkas Ferenc Művészeti Iskola Pacurka Csoportja két alkalommal is részese volt az antológiának, most két táncosa Gócs Annabella és Rák Máté képviselhette a pataki táncosokat. Ők 2011-ben országos gyermek szólótánc versenyt nyertek, s így kerültek be e rangos műsorba - számolt be Darmos István...
 

 


Darmos István

      

Az antológiában mindig kiemelt esemény a szólótánc verseny nyerteseinek bemutatkozása. Így van ez a felnőtt és az ifjúsági műsoron is. Általában sorban jönnek a táncosok, röviden bemutatják azokat a táncokat, amelyekkel versenyeztek, ám idén ez itt kicsit másképp volt. Szilágyi Zsolt szerkesztette ezt a műsorrészt, hogy ne csak felsorolás, de élmény szerű, a közönségnek is élvezetes produktum legyen belőle.

Először a dunai, majd az erdélyi dialektus táncaival versenyzők léptek a színpadra, harmadszorra kerültek sorra a tiszai dialektust táncolók, így gömöri csárdással Bella és Máté is. Ezt követően a tavalyi kötelező - nyírségi - táncokból összeállított finálé zárta ezt a blokkot. Mindezt a délelőtti és délutáni előadásban mintegy 1000-1100 fő láthatta. Büszkék vagyunk a tanítványainkra, hiszen kiválóan megállták a helyüket a többi szólista gyermek között, e rendkívül rangos eseményen.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.29./

 

Iskolások látogattak az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodába

 

               
                                                      

Évek óta szokás már, hogy Gergely nap táján meglátogatják az óvodásokat a kis Refis gyerekek. A tél végi jeles napok közül Gergely napját óvodánk hagyománykén őrzi. A Gergely – járás eredete a középkorra vezethető vissza – nyilatkozta Baloghné Pintér Katalin óvodavezető... 
 

 


Baloghné Pintér Katalin

      

Elnevezése IV. Gergely pápához fűződik, aki az iskolák védelmezője volt. Az idősebb tanulók adományokat gyűjtöttek a tanítónak, az iskolába készülő kicsinyeket pedig hívogatták, verbuválták maguk közé.

2012 február 9-én óvodánkba is ellátogattak a Református Általános Iskola első osztályos tanulói, akik iskolába hívogató rigmusokat, dalokat, verseket adtak elő, amivel vidám hangulatot teremtettek. Befejezésül az ovisok egy szép énekkel köszönték meg a műsort.
Megható élmény, jó érzés volt találkozni azokkal a gyerekekkel, akik tavaly még óvodások voltak, most pedig izgatottan járták végig régi óvodájukat.

A hagyomány ápolása mellett jó alkalom volt az iskola iránti érdeklődés felkeltésére. Célunk, hogy mindannyian tudásvággyal telve, örömmel menjenek szeptemberben iskolába, ahol szeretettel várják őket az ismerős gyermekek és tanító nénik.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.28./

 

Sikeres volt a torkos csütörtök

 

               
                                                    

Az idei – negyedik alkalommal megszervezett – torkos csütörtök is sok vendéget vonzott a Makkhetes Étterembe, ebédidőben és a vacsora mindkét turnusában megteltek az asztalok. Gulybán László, az önkormányzati tulajdonú intézmény vezetője köszöntötte a vacsoravendégeket és felkonferálta a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárait, akik zenei aláfestést adtak a finom ízekhez…
 

 


Gulybán László

      

Gulybán László ügyvezető elmondta, hogy a sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft-nél, illetve az általa üzemeltetett Makkhetes Étteremben már hagyománnyá válik, hogy csatlakoznak a Turizmus Rt által meghirdetett akcióhoz. Délben a szokásos menüt 50 %-os árkedvezménnyel adják, amit mindenki magának visz ki - gyors étteremhez méltóan - este, vacsorára pedig különleges ételeket ajánlanak a vendégeknek.
A személyzetnek egy különleges „megpróbáltatás”, ugyanis a hétköznapokban az 1500-1800 adag étel esetében elmondhatják, hogy ételgyártás történik. Ebben az esetben viszont ételkülönlegességeket készítenek, sütnek, főznek, ami egy különleges feladat.

Várhatóan jövőre is torkoskodhatunk majd a Makkhetes Étteremben.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.28./

 

Miről tárgyalt a Testület?

 

               
                                                    

Szokásos hó végi testületi ülésünkön összesen 21 napirendi pontot tárgyalt a képviselő testület. Ebből az első, a városi költségvetés végleges tárgyalása volt. Korábban volt egy rendkívüli testületi ülés is, amikor csak ez volt a téma, ezért ezen már nem is vetődött fel sok kérdés, bár még az eltelt időszakban találtunk 7 millió forintot, amit meg tudunk takarítani. Így került elfogadásra a költségvetésünk – kezdte beszámolóját a február végi képviselő testületi ülésről Sikora Attila alpolgármester…
 

 


Sikora Attila

      

A következő napirendi pont témája a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat szétválása volt. Januárban ugyanis egy új törvény lépett életbe, aminek következtében külön válik maga a Polgármesteri Hivatal, és az ahhoz tartozó egységek, illetve az Önkormányzat. Ezeket külön kell most már kezelni, külön számlán, külön adószámon és erről kellett egy alapító okiratot készíteni.

A talajterhelési díjról szóló rendeletet módosítottuk. Fontos dologról van szó, hiszen az eddiginek a tízszeresére növekszik a talajterhelési díj. Akinek lehetőségük van rácsatlakozni a szennyvízvezetékre, de eddig még nem tették meg, nekik kell ezt megfizetni. Ebben az évben 120 forint/köbméter helyett ez már 1200 forint/ köbméter lesz. Aki úgy gondolja, hogy nem akarja ezt a jelentős növekedést kifizetni, továbbra is lehetősége van rácsatlakozni a szennyvízvezetékre - tegye meg minél hamarabb.

A Kommunális Szervezet munkájáról szólt a következő napirendi pont, amikor meghallgattuk Emri László igazgató úr beszámolóját. Több hozzászóló is volt a témához. Összességében a kinevezése óta eltelt 3 évről számolt be igazgató úr, ennek az eredményeit foglalta össze egy nagyon áttekinthető beszámolóban, amely táblázatokat is tartalmazott erről az időszakról. Egy kicsit megváltozott s kicsit átalakult a Kommunális Szervezet munkája. Felhívtuk mindenkinek a figyelmét, hogy a legtöbb tevékenységet most már megrendelés alapján végzik. Nagyon sok szolgáltatást nyújtanak a lakosság felé is, csak azt meg kell rendelni. Minden munkának szabott díjtétele van, s ez alapján végzik el a munkákat (fűnyírás, építés, famunkák, szállítási feladatok)

A következő napirend egy pályázat kiírásáról szólt, hiszen a Művelődés Háza és Könyvtára igazgatói állásának 5 éve az letelt, ezt újra meg kell pályáztatni.

A Sárospatak Honlap üzemeltetéséről is volt szó. Változnak a működésnek a feltételei, de erről a honlapon már látható a tájékoztatás.

A Vay Miklós Szakképző Iskola adott be módosító kérelmet az alapító okiratba, ugyanis néhány új szakterületet szeretnének felvenni a képzési jegyzékbe és ehhez kellett módosítani az alapító okiratot. Ezek között pl. a gépgyártás technológiai technikus, az autómechanikai műszerész, az épületgépészeti rendszer szerelő és az erdészeti szakmunkás szakok szerepelnek.

Szó volt a következő napirendi pontban a 2012. évi létszámváltozásokról, amelyek gyakorlatilag 2011-ben, évvégén körvonalazódtak és a januári testületi ülésen már döntöttünk is róla. Itt a Carolina óvoda, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és a Művelődés Háza és Könyvtára érintett. Összesen 8 álláshelyről volt szó, ezekről kellett dönteni.

Szóba került a hulladékudvar helyszínének kijelölése. Erről már 2010-ben döntött képviselő testület, hogy létrehozzon egy hulladékudvart, akkor viszont egy másik helyszín volt még a tervek között. Azóta arról kiderült, hogy nem megfelelő hely, ezért kellett egy újat keresni, és ez a lakótelep melletti garázssor és az Arany János utca közötti zöld terület. Úgy néz ki, hogy ez minden szempontból megfelel az előírásoknak, főépítész úr is beleegyezését adta, valószínűleg itt került majd kialakításra ez a hulladékudvar.

Önkormányzati tulajdonú bérlakások elidegenítéséről volt még szó, valamint egy támogatási kérelemről, ami a Crescendo nyári akadémia rendezvényeihez. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a rendezvényt, és nagyon örülünk annak, hogy ilyen szépen fejlődik. Az elmúlt évek során egyre többen jöttek a világ minden tájáról hallgatók és tanárok egyaránt. Az anyagi lehetőségeink viszont meglehetősen korlátozottak. Ennek ellenére az a támogatás, amit idén szántunk erre az akadémiára, közel a duplája a tavalyinak, ezzel tudjuk támogatni a nyári akadémiát.

Szóba került a Sárospataki városközpont fejlesztése, és a piac korszerűsítése projekt, amelyben a menedzsment kijelöléséről döntöttünk.

A következő napirendi pont a Tiszáninneni Református Egyházkerület szándéknyilatkozatáról szólt, amely alapján 2012. szeptemberétől szeretnék működtetésre átvenni a Vay Miklós Szakképző Iskolát. Egyelőre arról döntött a képviselő testület, hogy megbízza polgármester urat a tárgyalások megkezdésére, és aztán majd eldől, hogy milyen feltételekkel és hogyan valósulna ez meg.

A Rákóczi Szövetség kérelmét tárgyaltuk még, valamint egy karate klub kérelmét. Mindkettőben támogatást kérnek, s mi mindkettőben úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a mi lehetőségeinkhez képest támogatni akár úgy is, hogy a képviselők saját tiszteletdíjukból ajánlanak fel, illetve a karate klub támogatására néhány támogatót is sikerült szerezni, akik valószínűleg meg tudjuk oldani az ő kérésüket.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.28./

 

Miskolcon farsangoltak a cserkészek

 

               
                                                    

 


Újlaki Csaba

      

A sárospataki cserkészek nemzeti érzelműek, hiszen büszkén állnak díszőrséget nemzeti ünnepeinken, hagyománytisztelők, mert még játékaikban is a népi játékokat veszik elő, sportosak, hiszen a Várkertben csapatostól szánkóznak, amikor más gyerekek a meleg szobában a TV előtt ültek. De azért csak fiatalok, akiknek szüksége van az ismerkedésre és a táncmulatságra is. Ezt a célt szolgálta az a miskolci farsang, ahol Újlaki Csaba cserkészparancsnok vezetésével vettek részt, s amiről rövid beszámolót küldtek…

A sárospataki 763. sz. Sztárai Mihály cserkészcsapat tagjaiként február 18-19-én részt vettünk a Miskolc - II. kerületi retro cserkészfarsangon. A Nyilas Misi Református Ifjúsági házban jól éreztük magunkat. Volt ott büfé és teaház, játékszoba, meseszoba, műsoros est, finom vacsora és párnacsata is - de hagyjuk "szóhoz jutni" az ott készült fényképeket is…

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.28./

 

Újra van élet a futballpályákon

 

               
                                                    

A havas tájakon nem csak a hóvirágban, hanem a focistáink labdajátékában is lehet gyönyörködni. A hosszú téli szünet alatt a játékosaink kipihenték az őszi szezon fáradalmait. Az igazolási időszak is lezárult a napokban, így szakembereink tervezhetik a jövőt, ahol a cél csakis a bennmaradás lehet - küldte a tudósítást Koscsó István, az STC Baráti Kör elnöke...
 

 


Koscsó István

      

Január végén elkezdődött az alapozás, amit edzőmérkőzések tarkítanak. Küzdőterünket hó borítja, ezért idegen pályákon kerül sor az összecsapásokra. Első mérkőzésünket Miskolci műfüves pályáján a magasabb osztályból átkerült játékosokkal megerősített Tállyával játszottuk, ahol egymás játékának a megismerése volt a cél. Ők már a harmadik felkészülési mérkőzésüket játszották. Szívós csatában egy góllal alul maradtunk.
A bodroghalmi pályán a hazaiakkal vívott küzdelem során az északi irányban lévő kapu hálójába háromszor, a dél felőlibe pedig kétszer vándorolt a labda. Háromszor az első, míg kétszer a második félidőben. Most vasárnap a záhonyi salakpályán Mándok tizenegyével mértük össze tudásunkat, akik az első félidőben kétszer is vezettek, de végül kétgólos győzelemmel nekünk volt okunk az örömre. Egy alkalommal, - a Borosi tornához hasonlóan - az időjárás viszontagságai miatt nem vállaltuk az utazást. Szeretnénk vendégként harcba szállni még a DVTK tartalékcsapatával is, aztán jöhet a rajt.

Kellenek is az összeszokást biztosító mérkőzések, hiszen a játékosállományban is voltak változások. Elmentek néhányan. A szurkoló szemével nézve van, akit sajnálhatunk, de van, akiért nem hullajtunk könnyeket. Lehet valaki jó játékos, de ha gondolkodásmódja eltér a többiétől, akkor a társaságra bomlasztóan hat. Azt gondolom, tegye ezt inkább más edző és szurkoló „örömére.”
Az átigazolási időszak lehetőséget adott az erősítésre is, amit anyagi nehézségeink meglehetősen korlátoztak. A képeket végiglapozva, új arcokat is felfedezhetnek, de erről majd az újságunkban olvashatnak bővebben. Megkérdezzük a szakembereket arról is, hogy mit hozott a konyhára a DVTK-val kötött szerződés.

Akik személyesen is szeretnének találkozni azokkal, akik úgy gondolják, hogy érdemes Patakon futballozni, megtehetik a hétvégén megrendezésre kerülő sportbálon. Hajrá Patak
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók - Bodroghalom>>>                                         További fotók - Mándok>>>

az STC Baráti Köre
/2012.02.27./

 

Kanyarban is maradjunk a saját sávunkban!

 

               
                                                    

 


Bacsó Tibor

      

2012. február 21-én 11 óra 10 perckor a Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi területén anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a Sárospatak és Páterhomok közötti útszakaszon - nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr őrnagy, sajtóreferens…

Egy tehergépkocsi a hozzákapcsolt pótkocsis járműszerelvénnyel közlekedett Sárospatak felől Cigánd irányába, amikor a fűzeséri útszakaszon az egyik jobbra ívelő kanyarba behaladva kismértékben áttért a menetirány szerinti baloldali sávba, ahol érintőlegesen ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.
A baleset körülményeit a rendőrség szabálysértési eljárás keretén belül vizsgálja.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.27./

 

Télbúcsúztató az óvodában

 

               
                                                    

 


Lendvainé Szendrei Ágnes

      

A Carolina Óvoda és Bölcsőde óvodás és bölcsődés gyermekeivel, 2012. február 22-én szerdán elbúcsúztattuk a telet. Régi népszokást elevenítettünk fel ezzel, mégpedig a tél temetését. Egyre kevesebben ismerik és tartják meg ezt a hagyományt, ezt a régi ünnepet. Mi itt az óvodában viszont igen – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes intézményvezető...

Napokkal ezelőtt az óvónénikkel és a gyerekekkel egy bábot készítettünk, úgynevezett kiszebábot, majd különféle zajkeltő szerszámokat. Mindezekkel kivonultunk az óvoda udvarára, miközben a gyerekek télűző rigmusokat kiabáltak:
„Haj kisze haj, kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj kisze haj . „ Eközben zörgették a zajkeltő eszközöket, dudákat, sípokat, dobokat.
A kerengőzés az udvaron felállított máglyánál ért véget. Amíg a tüzet meggyújtottuk, a gyerekek és a felnőttek tavaszköszöntő versikéket mondtak és énekeltek, egészen a máglya elhamvadásáig.
A babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bútól és bajtól. Reméljük ez velünk is így lesz !

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.27./

 

Változás a KDNP élén Sárospatakon

 

               
                                                    

 


Déry Zoltán

      

Többek jóleső érdeklődésére válaszolva megerősítem, hogy előrehaladott koromra és szabad mozgásomat nehezítő sajnálatos balesetemre tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt Sárospataki Szervezetének elnöki tisztéről lemondtam – küldte tájékoztatását Déry Zoltán

Tagságunk utódomnak Gáll József tanár urat választotta meg. Ezúton is megköszönöm mindazoknak, akik évek hosszú során át mellettem álltak és segítették munkámat. Magyarország most nehéz helyzetben van, sokan, sok felől, méltánytalanul támadják. Ezért akik magyarságukat és keresztény hitüket értéknek tekintik és megőrizni akarják, azokat arra kérem, hogy mind országos, mind helyi szinten támogassák a FIDESZ-KDNP vezette országmentő kormányunkat.
Csak összefogással, az erők egyesítésével és olykor a nehézségek elviselésével épülhet újjá a nemzeti, polgári, keresztény Magyarország.
 

 


Gáll József


 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.27./

 

Jól „vizsgáztak” a polgárőrök

 

               
                                                    

Remélhetően túl vagyunk a télen és nem korai a visszatekintés, hiszen a jövő héten már március lesz. A kitűzött cél az volt, hogy senkit ne érjen fagyhalál Sárospatakon, sem a közterületen sem pedig a saját udvarán, vagy lakásán belül. Aros János polgármester – mint a védelmi bizottság elnöke – összefogásra kérte a lakosságot és arra, hogy az emberek figyeljenek egymásra…
 

 


Aros János

 


Klima János

      

Felhívása nem eredménytelen, mindig időben érkezett az információ, hogy hol van szükség segítségre és a segítség is időben célba ért. A segítők sokaságából leginkább a Sárospataki Polgárőr Egyesület tagjai hívták fel magukra a figyelmet azzal, hogy mindenütt ott voltak, és hogy rájuk mindig és mindenben lehetett számítani.

Már az első hideg napok alatt az utcán láthattuk őket, kutatva azok után, akiknek az életét a komoly éjszakai fagyok veszélyeztethetik. A felhívásra érkezett fűtőtesteket ők vették át, irodaépületükben tárolták, szállították ki és helyezték üzembe.
Segítettek az információk összegyűjtésében a rászorultakkal kapcsolatban, azokat a területi képviselőkhöz, vagy a Szociális Bizottsághoz továbbították. Volt eset, amikor hévégén szereztek tudomást róla, hogy egy néninek nincs mivel fűteni és attól tartva, hogy a hivatalos úton megítélt és kiszállított fa talán későn érkezne, otthonról vittek fát a sajátjukból. Ez azért már túlmutat a számukra előírt és tőlük elvárt feladatvégzéstől, ezt nevezzük úgy, hogy EMBERSÉG.

Ezt a megítélést erősíti meg az a tény is, hogy amikor helyi állatvédő alapítvány aktivistája egy deszkán bement a jég szélén ülő beteg hattyúért, a biztosítókötél végét egy rendőr és egy polgárőr fogta...
Ezek után nem kérdéses az sem, hogy kik járták be hóvihar után a környező tanyákat, hogy nincsenek-e idősek, egyedülállók elzárva a külvilágtól…

Klima János polgárőr parancsnok elmondta, hogy mint máskor, most is készültek a télre és az azzal együtt járó feladatokra felszereltségükkel és lelkiekben egyaránt. A hosszantartó hideg mégis megpróbáltatást jelentett számukra, hiszen mindannyiuknak bőven kijutott a járőrszolgálatokból és a leghidegebb napokban az állandó készültség is kimerítette őket. Az elvégzett feladatokat vállat munkájuk részének tekinti, az időseknek nyújtott – olykor előírt feladatukon is túlmutató – segítséget pedig természetesnek, hiszen az idősekre való fokozott odafigyelés egyébként is szívügyük.
A várva várt enyhülés számukra is megkönnyebbülés hozott, az Önkormányzattal és a lakossággal együtt elért sikerként könyvelik el, hogy sem közterületen, sem saját portáján, lakásában nem fagyott meg senki Sárospatakon.
Klima úr ezúton is megköszöni polgárőr társainak, hogy munka után, a pihenés és a családdal töltött órák rovására vállalták a megnövekedett óraszámban ellátott szolgálatot. Külön köszönetét fejezi ki a képviselő-testület polgárőr tagjainak, hogy az év elején szokásos többletmunkájuk mellett is vállalták a járőrözést.

Aros János polgármester köszönő szavai erőt adnak számukra a további időszakra, amikor újabb feladatok várnak rájuk. Ezek nem merülnek ki a rendezvények biztosításában, hanem - a rendőrséggel vállvetve – a bűnözés visszaszorításából is szeretnék kivenni részüket.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.26./

 

Honnan jöttek a hattyúk?

 

               
                                                    

Amikor az igazi tél beköszöntött és az állóvizek befagytak – mint minden évben, úgy idén is -megjelentek a Bodrog sárospataki szakaszán a hattyúk. Először 6-an voltak, majd 16-an, végül 30 fölé emelkedett a számuk – nem beszélve a több száz kisebb vízimadárról, amik zömében tőkésrécék voltak. Sok család számára jelentett kellemes hétvégi programot az etetésük. Mindenki találgatta, hogy vajon honnan jöhettek? Először a Bodrogközre gondolunk, de aztán gyanúsan sokan lettek. Végül Serfőző Józsefnek, a Magyar Madártani Egyesület Zempléni Csoportja tagjának kértük ki a véleményét, amiből kiderült, lehet, hogy még lengyel hattyút is etettünk a Bodrog-parton…
 

 


Serfőző József

      

A Bodrog Sárospatakon átfolyó szakaszán telelő hattyúcsapat, az un. bütykös hattyúk - Cygnus olor - apropóján írok pár sort a faj hazai állományáról, teleléséről, vonulásáról, védelmi helyzetéről – válaszolta kérdésünkre Serfőző József…

Mint fészkelő madár, a nagy mocsárlecsapolások után tűnt el Magyarországról, s mintegy 100 év múlva újra megjelent az ország nyugati részén. Első új fészkelései a nyolcvanas évek közepén voltak, azóta egyre nő állománya. Ma mintegy 400 fészkelő pár van belőlük hazánkban, s 1000-1200 példányra teszik az itthon telelők számát. Elsősorban a Dunántúlon költenek, de egyre több pár telepszik meg itt, az ország keleti részén is. Legközelebbi költőhelyei a Bodrogköz és a Taktaköz holtágai, tavai.

A hazai állomány részlegesen vonuló, ami azt jelenti, hogy nem mindegyik itthon fészkelő egyed vonul el télére, illetve nem minden télen. Nyak- és lábgyűrűk alapján tudjuk, hogy hattyúink legdélebbi telelőhelyei Újvidék és Zágráb térsége. Hazánkban a Dunán és a Dráván, s ezek mellékfolyóin ismertek állandó telelő helyei. A Bodrogon még a keresztúri révnél szokott akár 60-nál több egyed is összegyűlni. Hozzánk elsősorban Szlovákiából és Európa északi országaiból érkeznek telelni egyedek. Enyhébb teleken itthon maradnak, szétszóródva a be nem fagyó vizeken. Kemény teleken viszont elvonul a hazai fészkelők zöme, helyettük cseh, szlovák, ukrán, német, lengyel, fehérorosz egyedek érkeznek. Került már meg Keresztúrnál lengyel gyűrűs egyed is.

A faj hazánkban nem védett. A hazai hattyúkutatók szerint, ha nem etetjük télen, akkor nincs szükség a szaporodó állomány szabályozására, mert főkét fióka korban és a téli időszakban a gyenge egyedek kiszelektálódásával egyensúlyban marad létszámuk. Sok egyed a táplálkozáskor felvett ólomsöréttől mérgeződve pusztul el, sok pedig légvezetéknek ütközve.
Az ismert legidősebb gyűrűs példány 11 évig hordta gyűrűjét, de már öreg madárként jelölték, így tehát minimum 13 évet élt.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.26./

 

Óvodai farsang

 

               
                                                    

 


Lendvainé Szendrei Ágnes

      

A Carolina Óvoda és Bölcsőde gyermekei számára 2012. február 17-én tartottuk meg a farsangi mulatságot. A rendezvényre a gyerekek már hetek óta készültek. Nagy izgalommal tervezgették, hogy mik lesznek, minek is öltöznek majd be – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes az intézmény vezetője...

A várva várt napon felvehették jelmezeiket és szórakozhattak kedvükre. A reggel egymás megcsodálásával kezdődött. Folytatásként csoportjaikban vidám, játékos vetélkedőkön mérhették össze ügyességüket.
Ezt követően az óvoda aulájában közös táncház és jelmezbemutató keretében együtt szórakozhatott valamennyi bölcsődés és óvodás gyermek. Jó hangulatú, vidám nap részesei lehettünk.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.26./

 

Megyei úszó diákolimpia 2012.

 

               
                                                    

Február 13-án rendezték a megyei úszó döntőket Szerencsen. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát négy kislány képviselte. Csapatban megyei 5. helyezést értek el. Egyéniben két 8. helyet szereztek. A csapat tagjai: Hajdú Petra, Szabó Eszter, Bódi Zsanett, Hauser Petra, felkészítő tanáruk Sontra László testnevelő...
 

 


Sontra László

      

Február 20-án a felsősök szálltak vízbe érmekért és helyezésekért. Nagy csapattal érkeztünk. Öt váltó képviselte intézményünket. Talán a megyében a legnagyobb létszámú volt iskolánk. Remélem a legeredményesebbek is. Szereztünk egy 3., 4. és 5. helyezést csapatban. Gratulálunk mindenkinek.

3. helyezettek: Szabó András, Csordás Sándor, Vígh Ákos, Gulyás Kristóf

4. helyezettek: Csizmadia Dániel, Géczi Zsombor, Korda Péter és Leitner Csaba

5. helyezettek: Papp Dóra, Krenyitzky Sarolta, Fodor Zsófia, Perényi Júlia

(a fotók illusztrációk)

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.26./

 

Farsang az Erdélyiben

 

               
                                                    

2012.február 23-án került sor az Erdélyi János Általános Iskola hagyományos farsangi mulatságára. A jelmezbemutatót lelkes készülődés előzte meg már a karnevált megelőző napokban. Felnőttek és gyerekek egymásnak számos ötletet adva alakították ki a maskarákat, melyek évről-évre egyre változatosabbá teszik a felvonulók sorát...
 

 


 

      

A karate bajnok, a bájos tündérek, az ostorát csattogtató betyár, a whiskys rabló egyaránt jókedvre hangolták a közönséget, valamint az egész osztályokat, csoportokat megmozgató látványos produkciós jelmezesek is nehéz döntés elé állították a teológusok alkotta zsűrit. Szemet gyönyörködtető volt a nyolcadikosok nyitótánca, mely felkészítésében nagy szerepet vállalt Kovács Borbála. Segítségét ezúton is köszönjük.

A Nagy Ho-ho-ho-horgász és halacskái, a Los Zemplénosz zenélő indiánjai, az arabok és tevéjük, az Indul a bakterház szereplői, Gazdag Erzsi Itt a farsang című versének megelevenítői, a Santa Maria hajó és teljes legénysége, a cigánytáncot bemutató produkció egyaránt mosolyt csaltak a zsűri és a közönség arcára, mely megalapozta az est kellemes, felszabadult hangulatát. Az elmaradhatatlan jutalmak ezúttal is az iskola lelkes dolgozóinak finomabbnál finomabb süteményei voltak, így tele hassal és telve vidámsággal vártuk a tombola izgalmas perceit. Nyereményekben nem volt hiány, a fődíjak most is a Heitzmann Cukrászda és a Sodexho magyarország kft ízletes tortái voltak, melyet köszönünk a felajánlóknak. A sorsolást követően a gyerekek kedvenc zeneszámaira megindult a kifáradásig és vacsoráig tartó tánc.

A farsang minden évben tanulóink egyik kedvenc mulatsága, melyet feszült várakozás előz meg, de mint minden éven, most is elmondhatjuk, hogy büszkék vagyunk az iskolánkban tanuló gyerekekre, akik felszabadultan, de fegyelmezetten nézték végig egymás produkcióit, gratuláltak a nyerteseknek, és együtt táncoltak a karneváli zenékre. A kollégák munkáját megköszönve, a telet elűzve kívánunk mindenkinek napsütéses, virágzó, szép tavaszt!

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Erdélyi János Általános Iskola
/2012.02.25./

 

Farsangi mulatság volt az Örömhírvétel Óvodában

 

               
                                                    

A hagyományőrzés lehetőségeit kihasználva törekszünk arra, hogy városi környezetünkbe visszaidézzük azokat a természettel kapcsolatos régi, ám mindmáig élő tevékenységeket, gondolatokat, szokásokat, amelyek jól illeszkednek óvodánk programjába, közösségünk összetartó erejébe – nyilatkozta Baloghné Pintér Katalin, az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda vezetője...
 

 


Baloghné Pintér Katalin

      

2012 február 17-én vidám farsangi mulatságot tartottunk az óvodában. Hetek óta készülődtünk erre az eseményre: verseket, dalokat tanultunk, álarcot festettünk, termet díszítettünk. Izgatottan mesélték kicsik és nagyok, hogy milyen jelmezbe öltöznek a „nagy” napon.
Végre eljött a farsang, kezdődött a mulatság. Reggel a szülők behozták a jelmezeket, kellékeket. A beöltözés lázas izgalma mindenkit elragadott és sorra üdvözölték egymást a hercegnővé, sárkánnyá, különböző mesehőssé váló gyerekek.

A felnőttek maskarái is nagy sikert arattak. A versenyeket éneklés és tánc követte, majd amikor megéheztek a gyerekek elfogyasztották az anyukák által készített süteményeket, kekszeket. Köszönjük nekik a rengeteg finomságot. Mindannyian körbejártuk a többi csoportot is, megnéztük jelmezeiket, táncoltunk velük egyet.

Az értékközvetítés mellett úgy érezzük, hogy ismét valami értékállót, nemeset és szépet adhattunk át óvodásainknak. Maradandó élményekkel gazdagodva térhettek haza e vidámságban, mókázásban eltöltött nap után. Reméljük mindannyian szívesen bújnak jelmezbe jövőre is.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.25./

 

Gépkocsi takarásából úttestre lépni veszélyes

 

               
                                                    

 


Bacsó Tibor

      

2012. február 23-án 18 órakor történt egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset Sárospatakon, az Arany János út 20 szám előtt, az Árpád Vezér Gimnázium előtti útszakaszon – nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense…

Egy személy a város felől érkező személygépkocsiból, jobb oldalon szállt ki az út menti füves területre. Ezt követően a gépkocsi mögül, annak takarásából körültekintés nélkül, figyelmetlenül futott keresztbe az Arany János úton az Árpád Vezér Gimnázium irányába. Figyelmetlensége miatt a Bodroghalász felől érkező személygépkocsi elé szaladt, amely rövid fékezést követően elütötte.

A baleset következtében a gyalogosnak szerencsére csak 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek, un. hámhorzsolás. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.25./

 

Ülésezett a Humán Bizottság

 

               
                                                    

A 2012. február 22-én megtartott ülésén a Humán Bizottság 11 napirendi pontot tárgyalt, melyek között első helyen szerepelt a 2012. évi költségvetésről szóló előterjesztés. A feladat a költségvetési hiány csökkentési lehetőségeinek vizsgálata volt – számolt be az ülésről Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke…
 

 


Szvitankó Tamás

      

A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatójának megbízása ebben az évben lejár, az állásra a törvény szerint pályázatot kell kiírni. Bizottságunk ennek a részleteit is megtárgyalta.

Hosszasan, de konstruktív légkörben tárgyalta a bizottság a Sárospatak Honlappal kapcsolatban tervezett változtatásokat. Legfontosabb változás a honlapon megjelenő hirdetésekkel kapcsolatos, ugyanis az elmúlt évek alatt a honlap Sárospatak és környéke, talán leghatékonyabb hirdető felületévé nőtte ki magát, a stabil, napi 2.000 körüli olvasójával. Ennek anyagi lehetőségeit nem aknázta ki a honlapot üzemeltető vállalkozás és az önkormányzatnak sem volt belőle haszna. Különösen azoknál a hirdetéseknél és cikkeknél vétek ezt a lehetőséget kihagyni, amelyek valamilyen pályázat kötelező sajtó-nyilvánoságát jelentik, s ennek megfelelően rá a pályázat forrást is biztosít. Ezeket az összegeket eddig a pályázó vállalkozások másra költhették, mert a TÁMOP-os és egyéb hasonló pályázatok PR cikkeiért nem kellett fizetniük.
A továbbiakban a főoldalon elhelyezett bannerek és az említett PR cikkek díjait az önkormányzathoz kell befizetni és ha ez megtörtént, csak akkor kerülhet fel a banner, ill. a cikk. Ez érinti a Gyorshírek oldalát is, ugyanis oda regisztráció után eddig bárki közvetlenül írhatott be, s helyezhetett el akár pályázati anyagot is – erre a továbbiakban nem lesz lehetősége.

A vállalkozással kötött szerződés ezen kívül a takarékosság jegyében olyan módon változott, hogy a továbbiakban nem követi a minimál bér növekedését, tehát továbbra is a tavalyi értéken lévő, két minimálbér összegéért dolgozik a Zemplén Informatika Bt. két dolgozója, erre kapják még a hirdetésekből befolyt pénz 50 %-át. Megjegyzem, hogy Közérdekű Adatok frissítését is ebből az összegből oldja meg a vállalkozás, amiért már tavaly sem kaptak külön összeget.

Áttekintettünk továbbá egy szándéknyilatkozatot, amit a Tiszáninneni Református Egyházkerület nyújtott be a Vay Miklós Szakképző Iskola fenntartásának átvételére.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.24./

 

Ülésezett az Egészségügyi és Szociális Bizottság

 

               
                                                    

A 2012-es költségvetés tárgyalásán túl, főként szociális bérlakások bérleti szerződéseit érintő kérelmeket bírált el az Egészségügyi és Szociális Bizottság. Oláh József bizottsági elnök elmondta, hogy a hosszabbítási kérelmeket legalább 60 nappal a szerződés lejárta előtt kell beadni, hogy legyen idejük minden egyes esetet tüzetesen megvizsgálni…
 

 


Oláh József

      

Ilyenkor kimennek, helyszíni szemlét tartanak, megnézik, hogy milyen állapotban vannak a lakások, valamint az összes közüzemi szolgáltatótól bekérik, hogy esetleg milyen tartozások vannak. Ezek után egy komplett előterjesztés kerül a bizottság elé.
Itt már tudjuk, hogy milyen tartozásuk van, és ennek tükrében tudjuk a maximum egy éves időtartalomra, de van, amikor korlátozottan 6 hónap időtartalomra kiadni ezeket a szociális bérlakásokat kiadni, vagy a szerződéseket meghosszabbítani – mondta Oláh József…

A lakásokban élők egyébként óvják a lakásokat, úgy kezelik, mint ha a sajátjuk lenne. Nagyon jó visszajelzések vannak, igazából nincs kirívó probléma ezekkel a lakókkal, hogy esetleg az életvitelük miatt meg kellene szüntetni ezeket a szerződéseket.
A bizottsági ülésen elhangzott az is, hogy két újabb szociális bérlakást kíván meghirdetni Sárospatak város Önkormányzata, az egyik Bartók Béla, a másik pedig a Lavotta utcában található, ugyanis ezek a lakások elköltözés miatt megüresedtek.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.24./

 

Bálint nap

 

               
                                                    

 


 

      

A Bálint napi programokat az idén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a 8.a és a 6.a osztálya szervezte. A gyerekek rádión keresztül meghallgatták az ünnep kialakulásának történetét. A szünetekben, a Bálint napi Kuckóban játékos feladatok valamint finom sütemények várták a gyerekeket...

Aki szerencsés volt külön meglepetésnek örülhetett. Örülünk, hogy kicsit vidámabbá, mozgalmasabbá tehettük ezt a napot.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.24./

 

   Átadták a Balassa Iván emlékérmeket

 

               
                                                   

 


Dr. Tamás Edit

      

Idén 7. alkalommal adták át a Balassa Iván emlékérmet. A Bodrogközi Művelődési Egyesületben végzett munkájukért Jósvainé Dr. Dankó Katalin és Plósz Bertalanné részesült ebben az elismerésben. Ők az emlékérmet a sárospataki Rákóczi Múzeum kávézójában megtartott ünnepségen vehették át - nyilatkozta Dr. Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma igazgatója…

Dr. Tamás Edit, a MNM Rákóczi Múzeumának igazgatónője elmondta, hogy mindketten az egyesület tagjai, a szervezet kiépítésében és eddigi munkájában mindketten komoly szerepet játszottak. Jósvainé Dr. Dankó Katalin az egyesület ügyvezető elnöke, Plósz Bertalanné pedig kezdetektől a gazdasági ügyeket intézi az egyesületben.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.24./

 

Az ÁVG-ben tartották a megyei LOGO versenyt

 

               
                                                    

 


Tóth Tamás

      

Már 24 éve, hogy megrendezik a Logo Országos Számítástechnikai Versenyt Magyarországon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei döntőnek ezúttal is az Árpád Vezér Gimnázium adott otthont. A nem mindennapi informatikai versenyre közel félszáz diák érkezett a megyéből Sárospatakra. Felkértek bennünket, hogy a Logo verseny megyei döntőjét megszervezzük – mondta Tóth Tamás igazgató…

Úgy gondoljuk, hogy ez a felkérés az iskolában folyó informatikai oktatás elismerése. Diákjaink évek óta rendszeresen bejutnak az országos döntőbe a különböző számítástechnikai versenyeken. Ez az elismerés komoly munkával is jár, hiszen fel kell készülni a kollegáknak és a számítógépparknak is megfelelő állapotban kell lenni ahhoz, hogy lehetőleg zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani a versenyt.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.24./

 

Refis diák sikere Országos Biológia Tanulmányi Versenyen

 

               
                                                    

A Pannon Egyetem Georgikon Karán a 2011/2012-es tanévben negyedik alkalommal szervezték meg a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, amelyben bármely gimnázium és szakközépiskola tanulói évfolyamtól függetlenül vehettek részt . A tanulóknak interneten, a kar honlapján kellett regisztrálniuk, majd onnan tölthették le az október-december időszakban közzétett három feladatsort. A megoldásokat e-mailben kellett visszaküldeni - számolt be Csikó Szilvia a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának tanárnője...
 

 


Fedor Mariann

      

A versenyben 201 fő tanuló regisztrált 32 település 47 középiskolájából. A döntőre azokat a tanulókat hívták meg, akik a házi fordulók során 80 százalék feletti teljesítményt érték el,a döntőt 2012. január 27-án, Keszthelyen rendezték meg. A versenyzők meglátogatták Szendrey Júlia szülőházát, majd kötetlen beszélgetés és közös szórakozás keretében ismerkedtek a Kar hallgatóival.

Pénteken délelőtt teszt feladatsor kitöltésével adtak számot biológia tárgyban szerzett tudásukról. A dolgozatok javításának ideje alatt a versenyzők bekapcsolódhattak a fennállásának 215. évét ünneplő Georgikon Kar Nyílt napjának programjába, mely a megmérettetéssel egy időben zajlott. A péntek délutáni eredményhirdetésen Dr. Kondorosy Előd a Georgikon Kar oktatási és akkreditációs dékánhelyettese köszöntötte a versenyzőket, és adta át az okleveleket. A döntő 34 résztvevője az oklevél, díjak és kisebb ajándékok, könyvutalványok mellett a Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának jóvoltából meghívót (belépőt) kapott a Georgikon Diáknapok tavaszi rendezvényeire.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákja, Fedor Marianna 13. E osztályos tanuló az előzetes fordulók eredményei alapján az országos döntőbe jutott, s ott negyedik helyezést ért el. Nagyszerű eredményéhez szívből gratulálunk!

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.02.23./

 

      A református fenntartású lehet a Vay Miklós Szakképző Iskola

 

               
                                                    

Hétfői ülésén már második fordulóban tárgyalta a város 2012. évi költségvetését a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság. Erről számolt be nyilatkozatában Hajdu Imre bizottsági elnök, aki más, fontos bejelentést is tett…
 

 


Hajdu Imre

      

Megkértük a képviselő-testületi tagokat, a civilszervezeteket és a külső bizottsági tagokat is, hogy ha további kiadáscsökkentést, illetve bevételnövelést eredményező javaslataikat tegyék meg a bizottság, ill. a képviselő testület számára. Ezek megérkeztek, és 10-12 olyan javaslatot, kiadáscsökkentést sikerült még a költségvetésben elérni, amelyek kb. 10 millió Ft értékű megtakarítást eredményezhetnek az Önkormányzat számára.
Bízunk abban, hogy ezekkel az intézkedésekkel együtt sikerült majd tartanunk a kb. 300 millió Ft hiánycélt. Sajnos, hogy nem beszélhetünk arról, ami tavaly is célunk volt, hogy nullás költségvetést készítsünk.


A bizottsági elnök nyilatkozott arról is, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület szándéknyilatkozatot adott le a Vay Miklós Szakképzési Iskola átvételére….

Nagy keletje van a sárospataki oktatási intézményeknek abban az értelemben, hogy fenntartók jelentkeznek, akik szívesen átveszik őket. A József Attila utcai óvodát a görög katolikus, az Árvai József Gyakorló Általános Iskolát pedig a római katolikus egyház vette át ettől a tanévtől. Idén a Vay Miklós Szakképző Iskolára jelentette be igényét a Református Egyházkerület. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javasolni fogja a polgármesternek, hogy kezdjen velük tárgyalásba.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.23./

 

Újabb országos versenyre jutott be sárospataki fuvolista

 

               
                                                    

Egerben 2012. február 9-én rendezték meg a VII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny területi válogatóját (Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megye), ahol a Farkas Ferenc Művészeti Iskolát 4 tanuló képviselte. A 3 évenként megrendezendő verseny selejtezőjén a tanulókat a 2 fős utazó és a rendező iskola által választott zsűri tag értékelte - küldte a tudósítást Karacs Mónika...
 

 


Karacs Mónika

      

Az első korcsoportban (ált. isk. 5. osztályos korosztályig) Hardon Réka 53 pontot (tanára: Soltész Károlyné), Gál Panna pedig 57 pontot (tanára: Karacs Mónika) ért el. A második korcsoportban ( ált. isk. 6. oszt. korosztály) Batta Eszter és Zombori Gréta (tanáruk : Karacs Mónika) versenyzett és Ők 50 pont alatti pontszámot értek el (minden versenyző 50 pont alatt lett értékelve ebben a korcsoportban).

Az utolsó területi válogató után az Oktatási Hivatal határozta meg az országos döntőbe való bejutás ponthatárát, ami idén 54 pont lett. Ez az utóbbi versenyek ponthatárát tekintve igen magas, hiszen 6 éve 53, 3 éve pedig 50 pont volt a továbbjutás ponthatára. Így egyedül Gál Panna jutott be az országos döntőbe, ami 2012. március 23-25. között lesz Kaposváron.

A kaposvári döntő még két fordulós lesz (elődöntő és döntő), ahol 2-2 darabot kell játszani. Panna még csak 4. osztályos, így a kisebbek között lesz korcsoportjában. A mindennapi gyakorlással és az intenzíven felkészüléssel igyekszik a lehető legjobb eredményt elérni majd a döntőn.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>> 

Cziczer Katalin
/2012.02.23./

 

SUSI-s hírek

 

               
                                                    

Lassan elkezdődik az Országos Erima bajnokság is, a kézilabdásoknál. 2012. február 5-én az 1999-es lányok mutathatták meg tudásukat Miskolcon, a megyei döntő első fordulójában. A HARDON tanítványok remekül játszottak, így végül második helyen várják a folytatást - számolt be Belicza János...
 

 


Belicza János

      

A megyéből két csapat jut be a Kulcsár Anita Régió Döntőjébe, így tehát nagy esély van rá, hogy ismét legyen regionális döntőben szereplő csapata a SUSI-nak. GRATULÁLUNK!

EREDMÉNYEK:
SUSI - KAZINCBARCIKAI KSE 17 : 4
MISKOLCI SPORTISKOLA – SUSI 8 : 16
SUSI - ÓZD LÓCI DSE: 10 : 18
A csapat tagjai: Bajzát Emese, Csordás Dóra, Hardon Réka, Hauser Petra, Horváth Inez, Krenyitzki Sarolta, Perényi Julia, Rák Petra, Szabó Eszter, Zombori Gréta – játékosok; Hardon Csaba – edző.

A Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola U10-es labdarúgó csapata tovább folytatta a küzdelmeket az INTERLIGA téli fordulóiban. A Sárospatakiak a kezdeti lépések után, remek teljesítményt nyújtottak Nagykárolyban, ahol – az előkelő mezőnyben – harmadik helyet értek el. Vachter Tamás, a csapat edzője elmondta: „Elsősorban nem az eredmény számít a gyerekeknél, hanem a technikai tudás csiszolása, akarati tényezők fejlesztése. Ehhez, remek alkalom az INTERLIGA. Tornáról tornára fejlődtek a sportolók, így a romániai kiránduláson már jól is játszottak a SUSI-sok.” GRATULÁLUNK!

EREDMÉNYEK:
Cigánd - SUSI 1-0
Máramarossziget – SUSI 0-1
Szatmárnémeti - SUSI 1-1
Nagykároly - SUSI 0-1
Görög focisuli - SUSI 2-2
A csapat tagjai: Keksz Bence, Vachter Fanni, Baba János, Tagai András, Batta Gergő, Gócs Bálint, Mózes Tamás, Hunyadi Bence, Ardó Alex, Halász Dániel, Szőke Márkó – játékosok; Vachter Tamás – edző.

Hír még a SUSI életéből, hogy az egyesület 2000-es leány kézilabdásai 2012. február 26-án játszanak Ózdon, az Országos Erima bajnokság megyei döntőjében. Ugyan ezen a napon az U9 (2003-2004) – es focisták Miskolcra látogatnak, a DVTK meghívásának tesznek eleget, hiszen egy nemzetközi labdarúgó tornát szerveznek a diósgyőriek. A gyerekeknek várhatóan nagy élmény lesz a kupa, hiszen remek csapatok várhatóak, ráadásul az esemény a Generalli Arénában kerül megrendezésre. 2012. február 25-én ismét interliga fordulót játszhatnak a 2002-es labdarúgók, hiszen MÁRAMAROSSZIGETRE utaznak. www.susi.mlap.hu

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 



Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola
/2012.02.23./

 

Farsang a Rákócziban

 

               
                                                    

 


Ivánné Rácz Judit

      

Két év után először ismét iskolánkban rendezhettük meg az alsós farsangot 2012. február 16-án. A mostoha időjárás nem kedvezett a 4. osztályosok télűző, tavaszváró műsorának és a kiszebáb égetésnek sem, amit február 21-én tavaszi napsütésben pótoltunk az óvodások részvételével - számolt be Ivánné Rácz Judit diákönkormányzat-vezető...

Farsangi mulatságunkat a csoportos és egyéni jelmezbe öltözött felvonulók nyitották meg. Nehéz volt dönteni a zsűrinek az ötletesebbnél ötletesebb maskarák között, de a cél nem is a rangsor, hanem a vidám felvonulás volt. Nagy izgalommal várták a gyerekek a tombolasorsolást is, ahol sok játék talált gazdára. A farsangi bulit disco zárta. Jó hangulatban, élményekkel gazdagodva telt el ez a néhány óra.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók a farsangról>>>                            További fotók a kiszebábról>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.22./

 

WASS ALBERT – MARATON

 

               
                                                  

Wass Albert tisztelői 2012-ben már ötödik alkalommal szervezik meg szerte a Kárpát medencében a 25 órán át tartó felolvasást az erdélyi író és más magyar írók, költők műveiből. Az összefogás jegyében zajló országos felolvasás 2012. február 24-én, pénteken 18 órakor kezdődik és másnap estig tart...
 

 


Wass Albert

      

„Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint. Mindenki tudja ezt ott fenn a hegyekben, s mindenki imádkozik érte nap nap után, évről évre, évszázadról évszázadra, hogy ez a nap, amikor egy akarattá válik újra minden magyar, mielőbb eljöjjön.”
(Wass Albert)

A Sárospataki Wass Albert Kör – saját hagyományai szerint – szintén megrendezi a felolvasó estet (rövidített formában) február 24-én este 18 órától a Református Kollégium (Nagykönyvtár) Gutenberg termében.
Valamennyi kedves honfitársunkat szívesen várjuk az estre egy-egy szép vers, novella, elbeszélés stb. felolvasására.

Torlódások elkerülése végett az érkezése várható időpontját, a felolvasás hozzávetőleges időtartamát előzetesen várja Földényi Mariann szerdától a 311-057 vonalas, vagy a 20/374-1455 mobil számon, esetleg a fldny@freemail.hu e-mail címen.

„Adjatok hálát a szeretetért és a jóságért, mely kincsek fölmérhetetlen mennyiségben állnak rendelkezéstekre és mennél többen használtok belőlük, mennél többet osztogattok szét, annál bővebben kamatoznak számotokra, annál gazdagabbak vagytok…”

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.22./

 

Bűnmegelőzés a Vayban

 

               
                                                    

Idén tovább bővül az iskola bűnmegelőzési törekvése – tudtuk meg Dr. Téglás Zsolt, igazgatótól. Felvettük a kapcsolatot a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönnel, ahol a diákok megtekinthették a börtönmúzeumot és látogatást tehettek a büntetés-végrehajtási intézet sajátos világában...
 

 


Dr. Téglás Zsolt

      

A Vay Miklós Szakképző Iskola már több éve szorosan együttműködik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Sárospataki Rendőrkapitányságával, mely együttműködés keretében heti rendszerességgel szerveznek előadásokat illetve beszélgetéseket. Ezek fő témája a fiatalkori bűnözés, a drogprevenció, az internet veszélyei, a balesetmentes közlekedés elősegítése, valamint a diákok biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése és a rendőrséggel való jó kapcsolat kialakítása. A találkozók alkalmával a rendőrök felhívják a tanulók figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre, és arra, hogyan lehet ezeket elkerülni, illetve megelőzni.

Az iskola reméli, hogy ezek a programok hatékonyan hívják fel a fiatalok figyelmét a fiatalkori bűnözés, a virtuális világ veszélyei és a drogfogyasztás megdöbbentő következményeire, melynek talán a legfontosabb végkövetkeztetése és célja, annak tudatosítása, hogy figyeljünk magunkra és másokra, törvénytisztelő magatartással éljünk és szánjunk több időt egymásra, a valódi értékekre, mert csak így kerülhetőek el az élvezeti szerekkel előállított "mesterséges mennyországok".

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.22./

 

Bemutatkozott Royal Tokaji Borászati Zrt.

 

               
                                                  

 


Csatlósné Komáromi Katalin

      

Február 21 -én este A Művelődés Háza és Könyvtárában a Royal Tokaji Borászati Zrt. bemutatkozásával folytatódott Kalandozások a Tokaj-Hegyaljai borvidéken rendezvénysorozat. A népes közönség érdeklődve hallgatta Turóczi István vezérigazgató birtok bemutatóját, majd Áts Károly főborász hat bor részletes ismertetésével vette át az est vezetését – számolt be Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő...

Szavaiból visszacsengett Tokaj-Hegyalja iránt érzett tisztelete és felelőssége. A borkóstolást kötetlen beszélgetés követte. Szőlőtermelők, borászok osztották meg egymással tapasztalataikat.

A látogatók Tokaj-Hegyalja településeit méltán reprezentálták, hiszen voltak vendégeink Sárospatakon kívül Hercegkútról, Tolcsváról, Bodrogolasziból, Bodrogkeresztúrból, Tállyáról, Sátoraljaújhelyből is.
A programsorozat következő eleme március 12-én az erdőbényei Béres Pincészet lesz.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.22./

 

A nyugati parton turnézott a 8kor Színház

 

               
                                                    

A keleti parton már jártunk, New Yorktól Torontóig 7-8 helyszínen már hallották az együttest. Los Angelesbe, San Francisco és környékére Magyar Kálmán segítségével jutottunk el, aki az a 2010-es utunkat is segítette, ő keresett kapcsolatokat. Küldtünk ki anyagot, így a magyar házak vezetői tudhatták, hogy milyen műsor várható. Így jöttek is meghívások, hogy erre a fajta műsorra nekik nagy szükségük van – kezdte beszámolóját a 8KOR Színház amerikai útjáról Bálint Béla, a turné szervezője…
 

 


Bálint Béla

      

Már szeptemberben elindult a rákészülés, 900 ezer Ft körüli összegből úgy gondoltuk, hogy ki tudjuk hozni az útiköltséget, aztán ebből 1 millió 300 ezer lett. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azon jó szellemű embereknek, cégeknek, intézményeknek, magánembereknek a hozzáállását, áldozatkészségét, ami nélkül mi nem oldhattuk volna meg ezt a nemes feladatot.

A kinti magyarokról azt kell tudni, hogy ők is sokat dolgoznak, gondjaik vannak, munkanélküliség is előfordul mint itthon, így hét közben nem igen járnak sehová, főleg nem egy számukra ismeretlen „színház” műsorát megnézni. Ez volt az oka, hogy a műsoraink mindig hétvégén voltak. Első alkalommal Los Angelesben a Rezeda nevű városrészen egy református templomban volt a fellépésünk délután 3 órától, és még aznap este 7 órától a Magyar Házban is, ahová eljött Borsos Balázs főkonzul úr is. Mind a két alkalommal azt kaptuk, amire számítottunk, ugyanis már az elmúlt időszak fellépései kapcsán megtapasztaltuk hogyan hangolódnak rá és hogyan fogadják azt az érzést, amit mi a műsorunkkal irányítunk feléjük.
Egy óriási érzés, amikor a semmiből megszólal a tárogató hangja és egy pillanat alatt elcsendesülnek az emberek. A tárogató zenéje néhány perc után már olyan módon hat, hogy vannak, akik vele dúdolnak, de vannak, akik elkezdenek könnyezni, olyan mélyen megérinti őket. Erdő Zoli barátunk nagyon jól válogatta meg a dalokat, Ott, ahol zúg az a négy folyó, Krasznahorka büszke vára, és a befejezés mindig az, hogy Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország. Ezek a nóták nagyon-nagyon ott vannak az emberek lelkében és ezek mélyen hatnak. A tárogató hangja, az elhangzott dalok mind azokat az időket elevenítik fel bennük, amikor ők még idehaza éltek.
Sipi minden egyes tárogató szó után - gyakorlatilag mint a legidősebb 8KOR tag - felvezette a műsort és elmondta, hogy ’89-ben a zenekar azt gondolta, hogy rá már nem is lesz szükség, mert most már jó idő jönnek, de sajnos nem így történt. Van amiről nehéz beszélni, de figyeljék a szöveget és hallgassák a zenét…
Figyelték a szöveget, hallgatták a zenét majd állva és többen sírva tapsolták meg a műsort. Pedig a sírás a gyengeség jele, az emberek igyekeznek visszatartani. Láttam egy velem egy sorban ülő nénit, aki igyekezett visszatartani a könnyeit, de a Mi Atyánk-nál nem bírta tovább… Egy hetven év körüli bácsi a műsor végén odament Mónihoz, hogy megköszönje a műsort, de kitört belőle a zokogás… végül azt mondta, hogy nem hallott még ilyet. Nagyon sok embert láttak ott már vendégül, művészeket, politikusokat, de soha senki így meg nem érintette őket, mint mi… Ez a későbbiekben is, minden előadásunkra vonatkoztatva igaz volt.

Amit még el lehet mondani, hogy a kinti magyarok között patakiakkal mindenütt találkoztunk. A Magyar Házba eljött a gyerekével a volt pataki taxis fia az Árpád utcáról, aki az öcsém osztálytársa volt. Ő mondta, hogy igen nagy honvágyat váltottunk ki belőle a műsorunkkal. San Diegóban az Önkormányzat egyik tagjának a nővérével találkoztunk, aki nagyon kedves volt hozzánk. Minden magyar örült ott nekünk, de akinek volt Patakhoz valami kötődése, vagy Patak környéki volt, ők még külön büszkék voltak ránk, hogy ezek az emberek, akik ezt az örömet, ezt a nemzeti érzést okozták, Patakról jöttek, nem az ország más részéről, vagy Budapestről…
Volt még egy érdekessége ennek a hétvégének: négy hónap után akkor esett először az eső, amikor nekünk voltak a műsoraink. Mondták is: azon túl, hogy ezt a műsort hallották, mi áldást vittünk oda, mert hogy az eső ott nagyon ritka dolog.

Szombaton a két műsor megvolt és már akkor mondta a főkonzul úr, hogy Ontarióban ott lesz a konzul is - az ő helyettese - és valóban így is volt. Ő egy kárpátaljai fiatalember, Dr. Kálmán Lászlónak hívják. A felsége végig sírta az egész műsort. Olyan hatással volt rá, hogy azt mondta, szeretné, ha visszamennénk, mert ezt nagyon sok embernek kellene hallani, és nem csak egy államban – Kaliforniában – hanem mind az 53-ban.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.22./

 

Az ÁVG-ben sakkoztak

 

               
                                                  

2012. február 19-én Nádudvar együttesét fogadta csapatunk NB II. sakkversenyében, most az Árpád Vezér Gimnázium adott otthont a mérkőzésnek. A találkozó előtt úgy véltük van esélyünk egy szoros győzelemre, azonban az ellenfél ezt nem így gondolta - küldte a tudósítást Tóth Tamás, a sakk csapat tagja...
 

 


Tóth Tamás

      

Az első táblájukon egy nemzetközi mester, a másodikon egy FIDE mester ült asztalhoz, s mivel mindketten megszerezték a pontot, a többi tíz táblán kellett volna jobbnak lennünk.
Sajnos nem sikerült: Sárospatak – Nádudvar 4,5 – 7,5

Győztek:
Kovács Tamás, Tóth Levente, Simai Gábor.

Döntetlen:
Tóth Tamás, Lendák Lajos, Tóth Ferenc.

Részletek a Magyar Sakkszövetség honlapján olvashatók. Legközelebb Debrecenbe utazunk, március 11-én. Sajnos az ellenfél szinte minden táblán magasabb ÉLŐ pontszámmal rendelkezik, így egy szoros eredmény is bravúr lenne.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.21./

 

Kisrefisek az óvodákban

 

               
                                                  

 


      


Több éves hagyományukat folytatva február 9-én „balázsolni” volt a A Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája első osztályos tanulói  a város óvodáiban. Első osztályosaik verssel és dallal készültek és ellátogattak volt óvodájukba, ahol nagy szeretettel fogadták őket -küldte a tudósítást Tímáriné Király Sarolta, a tagintézmény vezetője...

Az előadott versek és dalok a nagycsoportos gyermekekhez szóltak, iskolába hívogató „kedvcsináló” szándékkal.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

A Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája
/2012.02.20./

 

II. BODKÖ – RETRO KUPA NEMZETKÖZI ÖREGFIÚK TORNA

 

               
                                                  

Amikor a szervezők elkezdték összeállítani az öregfiúk torna programját, akkor még nem gondoltak arra, hogy hány emberben fognak a régi szép emlékek előtörni, a helyszín láttán. Sportszerű jelenetek, kiváló technikai tudás, szép gólok, izgalmas mérkőzések és kiváló hangulat jellemezte a II. BODKÖ – RETRO NEMZETKÖZI ÖREGFIÚK TORNÁT, melyet 2012. február 18-án rendeztek meg Sárospatakon, a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornacsarnokában, ahol 1993 óta nem volt felnőtt teremlabdarúgó a múlt évi öregfiúk tornáig...
 

 


Kerülő Gyula

 


Belicza János

      

Az eseményen sok támogató gondolta úgy, hogy kisebb-nagyobb formában szponzorálja a kupát, ahol – idén is – a főtámogató a BODKÖ Kft. volt, így külön köszönet jár KERÜLŐ GYULA igazgató úrnak is. Preszoly Andrástól – a versenybizottság elnökétől megtudtuk, hogy – meghívásos alapon – 8 csapat vett részt a rendezvényen. A szervező bizottság bízik benne, hogy újra régi fényében fog ragyogni az öregfiú torna is. A kupa színvonalát emelte, hogy Borsiból, Szikszóról, Miskolcról, Hercegkútról, Karcsáról, Cigándról, Bodrogolasziból, Sátoraljaújhelyből és Sárospatakról is érkeztek együttesek.

A szervező bizottság idén is egynaposra tervezte a tornát, ahol 18 mérkőzést láthattak a kilátogató nézők. A keddi sorsolást követően két négyes csoport alakult ki. Ezen csapatok körmérkőzései után, eldőlt az elődöntő párosítása is. Az egyik elődöntőbe a SÁROSPATAKI TC és a BODKÖ Kft. jutott be. A másik elődöntőt pedig a 30 ÉVE JÓK VOLTUNK és a KARCSA játszotta. Az eseményen sok gyermek vett részt és láthatta azt, hogy milyen sportszerűen, milyen remek játékkal jutott be a BODKÖ Kft és a KARCSA a döntőbe, ahol az előbbi csapat győzedelmeskedett, büntetőrúgásokkal.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre a vacsora előtt került sor, ahol a díjakat KERÜLŐ GYULA úr a Bodkö Kft. igazgatója adta át. A mérkőzéseken SOMOSSI LÁSZLÓ és BELICZA JÁNOS sporttársak működtek közre. A nap folyamán nagy munkát végeztek a versenybizottság, tagjai: Preszoly András, Vachter Tamás, és Tóth István.

A szervezők különdíjakról is gondoskodtak, így a szakmai zsűri a „szokásos” díjakon túl, jutalmazta minden csapat legjobb játékosát is.
A TORNA GÓLKIRÁLYA: PANKOVICS IMRE (BODKÖ Kft.)
A TORNA LEGJOBB JÁTÉKOSA: KELEMEN TIBOR (KARCSA)
A TORNA LEGJOBB KAPUSA: FRIKKER ISTVÁN (STC)
A TORNA LEGIDŐSEBB JÁTÉKOSA: SZABADKA SÁNDOR (30 ÉVE JÓK..)
BODKÖ Kft. LEGJOBBJA: RUSZNÁK CSABA
KARCSA LEGJOBBJA: PEIMLI FERENC
SÁROSPATAKI TC LEGJOBBJA: HANUDER LÁSZLÓ
PATYA TEAM LEGJOBBJA: VITÁNYI MIKLÓS
BORSI LEGJOBBJA: KUKÓ ZSOLT
30 ÉVE JÓK VOLTUNK LEGJOBBJA: NAÁR ATTILA
TECHNOR ’93 – MISKOLC LEGJOBBJA: OROSZ RÓBERT
VOLKS Kft. – CIGÁND LEGJOBBJA: MAHALEK JÁNOS

A TORNA SZÁMOKBAN: 1 NAP - 18 MÉRKŐZÉS - 360 LEJÁTSZOTT PERC - 109 GÓL - 0 SÁRGA LAP - 0 PIROS LAP - 2 KÉTPERCES KIÁLLÍTÁS - 91 JÁTÉKOS- 3 BÜNTETŐPÁRBAJ - 12 BÜNTETŐ.

HIVATALOS VÉGEREDMÉNY:
1. BODKÖ KFT.
2. KARCSA
3. SÁROSPATAKI TC
4. 30 ÉVE JÓK VOLTUNK
5. VOLKS KFT – CIGÁND
6. TECHNOR ’93 - MISKOLC
7. BORSI
8. PATYA TEAM

II. BODKÖ – RETRO NEMZETKÖZI ÖREGFIÚK TORNA FŐTÁMOGATÓJA: BODKÖ Kft.

II.BODKÖ – RETRO VÁROSI ÖREGFIÚK TORNA TÁMOGATÓI: Ristorante Collegno, PATAKI KERÁMIA, Sárospatak Város Önkormányzata, Evinor Bt – SIMKÓ SÁNDOR, Pauleczki Antal borászata, www.sarospatak.hu, Zemplén TV, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Szalontai Pálinkafőzde, STC BARÁTI KÖR, Orosz Miklós Pálinkafőzde, www.boon.hu, Sárospatak Újság, Észak Magyarország, Szabó Dániel borászata – Patak-Bor Bt. – Borszaküzlet, Sárospataki Polgárőr Egyesület, Lukács Pékség, Sárospataki Autójavító Kft.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.21./

 

A külföldiekkel is betartatják a közlekedési szabályokat

 

               
                                                  

A Sárospataki Rendőrkapitányság folyamatosan ellenőrzi a gépjárművek sebességét, hogy azok vezetői betartják-e a megengedett sebességhatárokat. Ez egyaránt érvényes a magyar és külföldi gépjárművezetőkre is – nyilatkozott egy gyorshajtással megvalósított közlekedési szabálysértésről Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője…
 

 


Bacsó Tibor

      


Most már élünk azzal a lehetőséggel, hogy ha külföldi gépjárművezetővel szemben történik rendőri intézkedés, és az a közigazgatási bírság hatálya alá esik, akkor a gépjárművezetőtől a forgalmi engedélyt elvesszük, és addig nem közlekedhet tovább a gépjárművével, ameddig a részére megállapított közlekedési bírságot be nem fizeti. Ez történt 2012. február elsején is, amikor 37-es számú főúton a Malomkőgyár úti bekötőnél egy lengyel állampolgárt mértek be kamionjával, gyorshajtás miatt a rendőrök. A megengedett 90 km/óra sebesség helyett 112 km/óra sebességgel közlekedett.

Ott helyben meghozták a határozatot az intézkedő rendőrök 30 ezer Ft pénzbüntetésről, amelyről a befizetési csekket a lengyel állampolgárnak át is adták. A forgalmi engedélyt tőle a helyszínen elvették és csak az után adták vissza, miután büntetését a sárospataki postán befizette.

A külföldiekkel által elkövetett szabálysértések sem maradhatnak büntetlenül, így biztosítva van, hogy a szabályszegés megfelelő szankciónálásban részesül, ami helyből befizetésre is kerül. Ezzel biztosítjuk, hogy a közlekedési szabályokat a külföldieknek is be kell tartani.
A két nép között a történelem során kialakult barátság mindössze abban nyilvánulhatott meg, hogy nem kellett a kamionsofőrnek gyalogolnia, a kollégák rendőrautóval hozták be a postára és vitték vissza a kamionjához.
(
a fotók illusztrációk)

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.21./

 

Magyar tájak

 

               
                                                    

Február 17-én A Művelődés Háza és Könyvtára Magyar tájak című ismeretterjesztő, szórakoztató pódiumsorozatában a Matyóföld bemutatására került sor. A matyó nép történetét, az elnevezés kialakulását, a terület elhelyezkedését és híres népművészetét Zelei Ferenc pedagógus, a Matyó táncegyüttes korábbi vezetője mutatta be - számolt be Darmos István...
 

 


Darmos István

      


Az élményszerű előadás közben mindhárom matyó település - Tard, Szentistván és Mezőkövesd - viseletét megismerhették a nézők, akár kézbe is foghatták a hímzett kötőket, vagy különleges fejfedőket, s archív filmeken keresztül betekinthettek a gazdag szokásvilágba is. Egy táncos pár működött közre a viseletbemutatóban, s az előadás vége felé a szentistváni táncokat is bemutatták.

A könyvtárunk által válogatott, a témához kapcsolódó könyvekben a tárgyi kultúrát, míg az előadó által hozott nagyszámú információs anyag segítségével a települések kulturális kínálatával ismerkedhettek a közönség soraiban ülők. Az est programját azt tette teljessé, hogy az érdeklődők megkóstolhatták a dél-bükkalji borokat, valamint két jellegzetes matyó eledelt, a herőcét és pipicset. A sorozat március 13-án a mezőségi Szék település bemutatásával folytatódik.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.21./

 

„TÜZES HÍREK”

 

               
                                                  

Sátoraljaújhely Hivatásos Tűzoltóság illetékességi területén a 2012. január 24. és 2012. február 20. közötti időszakban 18 tűzeset, 16 műszaki mentés történt, 8 esetben téves jelzéshez vonultak egységeink... a fotón Barna Norbert tűzoltó parancsnok...
 

 


Barna Norbert
 

      

A műszaki mentések során 1 esetben vízkárnál, 7 esetben árokba csúszott gépjárművek kivontatásánál működtek közre tűzoltóink. 4 esetben közúti balesethez, 1 esetben a vihar által megrongálódott és így balesetveszélyessé vált tetőszerkezethez, illetve 1 esetben viharos szél által balesetveszélyesen megdőlt fa eltávolításához, és 2 esetben lakóház tüzelőrendszerének technológiai meghibásodáshoz riasztották egységeinket.

- 2012. január 26-án reggeli órákban, Alsóregmecen a viharos szél által megdőlt fák eltávolításához riasztották tűzoltóinkat. A jelzett helyen 2 darab 15 méteres fenyőfa dőlt meg, és veszélyeztette az elektromos vezetéket, illetve a járókelőket. Az egység mentőkötél, létra, motoros láncfűrész, valamint Viadux Kft. darujának segítségével az élet és balesetveszélyt megszüntette.

- 2012. február 06-án a délelőtti órákban az olaszliszkai vasúti átjáróban egy Renault típusú kisteherautó személyvonattal ütközött, mely következtében a teherautó sofőrje kirepült gépjárműből és súlyos sérülést szenvedett. Kiérkező egységeink, a sérültet átadták a mentősöknek, a balesetet szenvedett járművet áramtalanították, és a helyszínt biztosították. Helyszínelés elvégzése után a teherautót a sínekről levontatták, valamint a sínpályát megtisztították.

- 2012. február 07-én éjféli órákban, a Pácin és Nagyrozvágy közötti útszakaszon, a Borsod Volán menet rendszerint közlekedő autóbusza a zord időjárás körülmények miatt az árokba csúszott. Kiérkező egységeink a nagy hó miatt, a járművet kivontatni nem tudták, a busz utasait és vezetőjét biztonságba helyezték.

A tűzesetek közül, 3 esetben szárazfű égett, 3 alkalommal lakóházban, és 1 esetben étteremben keletkezett tűz, illetve 11 alkalommal kéménytűzhöz vonultak tűzoltóink.

- 2012. február 2-án a hajnali órákban Tolcsván, egy 300 négyzetméteres alapterületű étterem tetőszerkezete, valamint berendezési tárgyai égtek. Kiérkező egységeink légzőkészülék használata mellett 1 darab „C” sugár, és 2 darab „D” vízsugárral a tüzet eloltották. Az oltásban az Tolcsva ÖTE is részt vett. Tűz következtében személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.

- 2012. február 13-án a kora reggeli órákban Sárospatakon egy lakóház helyiségében keletkezett tűz. Az egység kiérkezésekor a tüzelőberendezés mellett közvetlenül egy elhunyt személyt talált. Az esetet a rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja.

Még nem késett a döntéssel! Kérjük adója 1%-ának felajánlásával támogassa a „ZEMPLÉN” TŰZVÉDELMI ALAPÍTVÁNY-t
Adószámunk: 18422515-1-05
Támogatását előre is köszönjük:  Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltóság és a „ZEMPLÉN” TŰZVÉDELMI ALAPÍTVÁNY

Tűz esetén hívják a 105-ös segélykérő számunkat, és ne feledjék „ÖNÖKÉRT HA KELL, TŰZBE MEGYÜNK!” Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mobil telefonkészülékről indított 105-ös segélykérő hívás Miskolcra, a miskolci Hivatásos Tűzoltóság ügyeletére fut be. A tűzoltóság mobil telefonkészülékről a 06-47-523-140 számon közvetlenül elérhető.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Sátoraljaújhely Hivatásos Tűzoltóság
/2012.02.20./

 

ADÁSHIBA

 

               
                                                  

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában Szakonyi Károly: ADÁSHIBA c. színművével a folytatódik A Művelődés Háza és Könyvtára színházi bérletes előadássorozata 2012. február 23-án 19 órától...
 

 


 

      

A darab1969-ben Magyarországon játszódik. A Bódog család a legkisebb fiú, Imrus születésnapját ünnepli. A mama halat ránt és puncstortát készít, a papa felveszi a jobbik zakóját. A testvérek is időben megérkeznek. Minden szabályszerűen zajlik, tisztes kispolgári formák szerint – csak közben folyamatosan megy a tévé. Ezt nézik vacsora alatt és amíg felszelik a tortát, ezt nézik ülve, állva és járás közben, erre koncentrálnak, amíg beszélnek vagy hozzájuk beszél valaki. Érthető, ha néhány apróság elkerüli a figyelmüket. Például, hogy Vanda, a lánytestvér, felmondott a munkahelyén, hogy Imrus tulajdonképpen nem tizennyolc, hanem tizenkilenc éves, hogy a család albérlőjét Krisztosznak hívják, és tizenkét tanítvány látogatja rendszeresen… Mindebből Bódogék semmit sem vesznek észre – vagy nem akarnak észrevenni? –, pedig házuk hétköznapi tragédiák és nem mindennapi csodák helyszíne.

Szakonyi Károly Adáshibája 1970-es vígszínházi bemutatója óta az egyik legtöbbet játszott magyar színdarab. Ma sem vesztett semmit erejéből: keserű humora, abszurdba hajló helyzetei kíméletlen élességgel mutatnak be egy átlagos magyar családot, ahol kényelmesebb félrenézni, mint felismerni a valóságot. Az eltelt idő nemhogy halványított volna a szomorú képen, de még élesebbé tette: az Adáshiba pontos 21. századi látleletté érett az elmúlt negyven évben.

Az előadásra jegyek már vásárolhatóak 2000 Ft-os áron intézményünk portáján. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.20./

 

Tavaszköszöntő táncházra készül a Zsindely Népzenei Együttes

 

               
                                                  

 


Dr. Téglás Zsolt

      


A zord téli napok ellenére a sárospataki Zsindely Népzenei Együttes már készül a tavaszra. A Huszár Panzióban egy nyilvános zenekari próbáról készített felvételt a Zemplén Televízió. Városunk népi zenekara új összeállításokat tűzött műsorára, melyet hamarosan talpalávalóként is hallhatnak az érdeklődők - számolt be Dr. Téglás Zsolt...

Az együttes muzsikájával a tavalyi esztendőben is gyakran találkozhattak a népzene-kedvelők legyen az idősek napja, táncházi mulatság, nemzeti összetartozás napja, falunapok, Kárpátalja-Express fogadása, népzenei koncertek illetve az országos hírű Zsindelyes Pálinkafesztivál is fellépőnek hívta az együttest.
 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.20./

 

Fánksütő verseny A Művelődés Házában

 

               
                                                  

 


Darmos István

      


A Művelődés Háza és Könyvtára Kultúrházak éjjel nappal elnevezésű programja részeként hirdette meg a fánksütő versenyt. Ezt a versenyt Pataki rózsák jeligével Stefán Mária sárospataki lakos nyerte meg. Különleges rózsa alakú, a hagyományostól eltérő készítési módú fánkkal nevezett, amelyet házi cseresznye lekvárral kínált fogyasztásra.

Receptjét a Sárospatak újság következő számában közöljük. A programon résztvevő gyermekeknek rendkívül ízlett ez a fánk. Stefán Mária A Művelődés Háza és Könyvtára két soron következő színházi előadására 8000 Ft értékben nyert el belépőjegyeket. Ezúton is gratulálunk, munkájához, további tevékenységéhez jó egészséget kívánunk.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.20./

 

Ülésezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat

 

               
                                                  

 


Stumpf Bálint

      


2012. február 7-én a Német Nemzetiségi Önkormányzat is megtartotta ülését, amikor Stumpf Bálint elnök tájékoztatta a képviselőket a január elsejével bekövetkezett jogszabályi változásokról…

Ezek egyike, hogy a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 90. §-a alapján 2012. január 1-től az önkormányzatok elnevezésénél a kisebbségi megnevezés elmarad, így a törvény értelmében 2012. január 1-től a megnevezés Német Nemzetiségi Önkormányzat Sárospatak.
Ennek megfelelően szükséges a változást, a szervezeti és működési szabályzatban is átvezetni. Elfogadták továbbá a 2012. költségvetés főbb számait, valamint a bankszámla nyitással kapcsolatos teendőkről tárgyaltak.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.19./

 

A B-A-Z Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtartotta 2012. évi első ülését

 

               
                                                  

A közgyűlés első napirendi pontként tárgyalta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosítását. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvény rendelkezései valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény megalkotása indokolta az új SZMSZ létrehozását...
 

 


Dr. Mengyi Roland

      

Különösen a megszűnt feladatok és hatáskörök tették szükségessé a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálatát és módosítását.

A közgyűlés megválasztotta az új SZMSZ-nek megfelelően a bizottságok tagjait. Az új tagok a közgyűlés előtt letették esküjüket. A képviselők döntöttek a megyei önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, Költségtérítéséről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat költségvetési kereteken belül történő gazdálkodásának biztosítása érdekében a képviselők döntöttek a tiszteletdíjak csökkentéséről.

A közgyűlés elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetését.

A közgyűlés elfogadta a hivatal Szervezési és Működési Szabályzatát. Az új feladatok meghatározása és a szervezet kialakítása a megyei önkormányzat új típusú feladatai és hatásköre figyelembevételével történt.

A következő napirendi pontban a közgyűlés javaslatot tett és elfogadta, Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnökének a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórumba történő delegálását. 2012. január1-ei hatállyal lényegi változások történtek a területfejlesztési és területrendezési feladatokat ellátó intézményrendszer törvényi szabályozásában. Ezen lényegi változások egyike, hogy a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény létrehozta a megyei területfejlesztési konzultációs fórum jogintézményét. A törvényi szabályozás szerint a megyei közgyűlés és a megye területén működő megyei jogú város(ok) közgyűlése(i) megyei területfejlesztési konzultációs fórumot működtetnek, amely feladata, hogy előzetesen állást foglaljon a megyei közgyűlés területfejlesztést érintő ügyeiben.

A közgyűlés elfogadta az Észak-magyarországi Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum Szervezeti és Működési Szabályzatát.

A közgyűlés megtárgyalta és elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén megye sportéletéről szóló tájékoztatót. Budai Erzsébet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet vezetője a tájékoztatóhoz hozzáfűzte: A konszolidációs törvénynek megfelelően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Sportintézete átkerült a Megyei Intézményfenntartó Központhoz. A feladatok ellátása folyamatos, a működéshez szükséges személyi állomány és infrastruktúra a továbbiakban is biztosítva lesz.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése
/2012.02.19./

 

A farsangra készültek

 

               
                                                   

 


Darmos István

      


A Művelődés Háza és Könyvtára kreatív játszóházat szervezett február 18-án, a Kultúrházak éjjel nappal rendezvénysorozat keretében. Az összegyűlt gyermekek -óvodás kortól felső tagozatos korig - nagy ügyességgel készítették a farsanghoz kapcsolódó maszkokat, bohócokat - számolt be Darmos István...

A gyermekek különböző technikával - vízfestéssel, szalagok ragasztásával stb. - díszítették a sablon után kinyírt munkadarabokat. A program résztvevői megkóstolhatták a fánksütő versenyre behozott finomságokat, majd rövid táncház zárta a farsanghoz kapcsolódó szombat délutáni gyermekprogramot.

 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>


Törő Gábor
/2012.02.19./

 

Időben megtalálták az idős hölgyet

 

               
                                                  

 


Bacsó Tibor

      


2012. február 15-én 13 óra 28 perckor érkezett bejelentés a Sárospataki Rendőrkapitányságra, hogy egy 80 éves, szellemi fogyatékos idős hölgy Apróhomokon eltávozott lakásáról a nagy hóban. A hozzátartozói nem találják és attól félnek, hogy meg fog fagyni – nyilatkozta Bacsó Tibor őrnagy rendőr, sajtóreferens…

A bejelentő elmondta, hogy a 80 éves hölgy papucsban és melegítőben távozott a nagy hidegben a lakásáról. A rendőr járőrök azonnal a helyszínre siettek és elkezdték keresni az eltűnt idős hölgyet, akit meg is találtak, a házától kb. 600 méter távolságban egy mezőgazdasági területen - ekkor már mezítláb volt. Azonnal mentőt hívtak, így az idős hölgyet ellátásra a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházba szállították.
Az eredményes és gyors rendőri intézkedésnek köszönhető az, hogy komolyabb tragédia nem történt.
( a fotók illusztrációk)

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.18./

 

Összefogásból most is jeles

 

               
                                                  

Remélhetően túl vagyunk a tél leghidegebb napjain, úgy tűnik, hogy Sárospatak város valamennyi lakosa komolyan vette azt a felhívást, amit a legutóbbi védelmi bizottsági ülés után tettünk – értékelte Aros János polgármester a lakosság összefogását amit akkor tanúsított, amikor több egyedülálló idős embert a megfagyás veszélye fenyegetett…
 

 


Aros János

 

      

Amikor kályhára volt szükségünk, akkor azt azonnal - fél órán belül - rendelkezésünkre bocsátották, amikor egymásra kellett odafigyelni, akkor azonnal telefonáltak segítségért a sárospataki lakosok. Sőt, nem csak segítséget vártak, hanem ha kellett, akkor maguk is segítettek, lapátot, vagy kiskocsit ragadtak és segítettek kihordani azt a több, mint 150 mázsa fát, amit a Kommunális Szervezet segítségével tudtunk a rászorulóknak a rendkívüli időjárásra való tekintettel eljuttatni.

Erről tudni kell, hogy nem azonos a Szociális Bizottság által évközben kiosztott tüzelőtámogatással, hanem ez az a fa, amit nyáron, amikor van szabad kapacitása a Kommunális Szervezetnek, az önkormányzati területekről gyűjtünk be. Azt a szervezet munkásai felaprítják és ilyenkor télen a rászorulóknak osztjuk ki, maximum egyszer és maximum 5 mázsát évente. Tehát nem ebből akarjuk megoldani bármely családnak az egész éves tüzelőszükségletét, ez a fa valóban arra jó, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül, akkor 2-3, napig, esetleg egy hétig meg tudjuk oldani az ő problémáját, ez után természetesen mindenkinek saját magának kell a tüzelő fájáról gondoskodni.

Szeretném megköszönni a polgárőrségnek, hogy ebben a rendkívüli időjárásban kiemelten járőröztek, különösen azokon a helyeken, ahol a hajléktalanok szoktak tanyázni, valamint meglátogatták azokat a sárospataki lakosokat, akiről tudható, hogy egyedül élnek és segítségre szorulnak. Arra is volt példa, hogy a hétvégén felfedezett hiányosságot azonnal, saját eszközeikkel oldották meg – talán életet mentve gyorsaságukkal. Örömmel olvasom nevüket az állatmentésekről szóló híradásokban is, amiben szintén számítanak rájuk.

Köszönet a Zemplén Help Alapítványnak, hogy fokozottan figyelt ebben a cudar időben, nem csak a gazdátlanul fagyoskodó kutyákra, beteg hattyúkra, de a bajban lévő emberekre is. Ők voltak, akik még a tél beállta előtt egy rászoruló családnak a házát és az ajtaját javították ki, hogy ne fújjon be a szél és számukra vaskályhát is biztosítottak.

Szeretném megköszönni valamennyi sárospataki lakosnak a segítségét, és közreműködését. Sárospatak lakossága ismét megmutatta, hogy tud figyelni egymásra, és ha kell, nagy összefogással úrrá is tud lenni ezeken a helyzeteken.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 



Cziczer Katalin
/2012.02.18./

 

Nyitott iskola-nyílt napok a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

 

               
                                                  

Nagy érdeklődés kísérte iskolánk nyílt napjait, ahol mind az alsó tagozaton, mind a felső tagozaton két napon át nyitott órák, foglalkozások voltak. Egyre több szülő él a felkínált lehetőséggel és megnézi gyermekét, hogy egy – egy angol, matematika, úszás, történelem stb. órán hogyan dolgozik - nyilatkozta Szegedi Istvánné igazgató...
 

 


Szegedi Istvánné

      


Egyik nem titkolt célunk volt, hogy a szülőket közelebb hozzuk az iskolához, az oktatási módszereinkhez, de lehetőség volt az órák utáni párbeszédekre is szülő-pedagógus között. Szinte zsúfolásig megteltek a leendő elsős tanító nénik nyílt órái alatt a tantermek, hiszen ide vártuk az iskolába készülő óvodásokat és hozzátartozóikat.

Egy mozgalmas, nagyon aktív nap végén úgy gondolom, sikeres volt a nyitás, mert a még több ilyen napot kérnek tőlünk, mi pedig igyekszünk megfelelni elvárásaiknak.

 

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>


A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.18./

 

Fotózzák az utcára kiengedett kutyákat

 

               
                                                

Aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, illetőleg kóborolni hagyja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – emlékezteti a törvény szavaira a kutyatulajdonosokat Sárospatak város Közterület Felügyelete. Ez most azért vált különösen aktuálissá, mert elkezdődött az ebek párzási időszaka, s ilyenkor gyakrabban szöknek ki a portáról…
 

 


 

      

Már több bejelentés is érkezett a Közterület Felügyelethez és a gazdátlan kutyák sorsát egyengető Zemplén Help Alapítványhoz is – legutóbb a Balassi és a Mátyás király utcákból – hogy egy-egy nőstény portája közelében csoportosulnak a hímek, olykor össze is verekedve a járókelők között félelmet keltenek.

Látszik róluk, hogy nem gazdátlan kóbor kutyákról van szó, hanem gondozott, tulajdonossal rendelkező házőrzőkről, amelyek egy-egy portáról jöttek ki.

A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET ELKEZDTE A BEJELENTÉSEK ELLENŐRZÉSÉT, s a felügyelet nélküli kutyákról fotókat készítenek.

Felhívják a lakosság figyelmét, hogy ebben az időszakban fokozottan tartsák szem előtt az ebtartási szabályokat, és mellékelték az ide vonatkozó rendeletet is:
218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről:
Veszélyeztetés kutyával 3. §.
(1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, illetőleg kóborolni hagyja, harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott magatartással másnak nyolc napon belül gyógyuló sérülését okozza, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.18./

 

Olimpiai bajnokok ültek a lelátón a ZVK meccsén

 

               
                                                

Történt ugyanis, hogy elmúlt hétvégén az egri Bitskey Uszodában játszottak a Gyerek I. korcsoportban sportoló játékosaink. Persze ez még önmagában nem jelentené azt, hogy a magyar bajnok csapat tagjai közül bárki is lerágná a körmét az izgalomtól egy utánpótlás mérkőzésen - küldte a tudósítást Erdei János edző...
 

 


Erdei János

 

 

 

      

A sorsolás szeszélye folytán az Országos Vidékbajnokság 2012. február 11-i bajnoki fordulójában mi játszottuk az utolsó mérkőzést, ami közvetlenül az Eger – Fradi OB I-es mérkőzés előtt ért véget. Szecska (Szécsi Zoltán), akit erre a meccsre nem nevezett Gerendás György vezető edző, oda is jött a meccsünk alatt és viccesen megkérdezte „Beállhatok egy kicsit? Úgy hiányzik a selymes hangod Janikám…!” Sok-sok együtt eltöltött év és sok-sok régi ismerős együtt, egy helyen… Hát igen… azok a fránya emlékek… Közel egy évtizedet húztam le a kispadon úgy a BVSC-ben, hogy minden nap együtt voltunk, szinte reggeltől estig. A Fradinál Varga Zsolt, Ambrus Tamás, az Egerből pedig Gerendás Gyuri tanítóm, mesterem, barátom, fogadtak engem és kis csapatomat nagyon nagy szeretettel. Ennek apropóján meg is hívtam őket Sárospatakra, no meg a környező borospincékbe egy kis baráti látogatásra… Nagyon nehéz megfogalmaznom, szavakba öntenem azt az érzést, amit a Bitskey Uszoda egy vízilabdázónak jelent…. olyan érzés lehet ez, mint amikor egy kisváros színjátszó köre bemutathatja színdarabját a nemzet színházában úgy, hogy az előadás végén egy öltözőben együtt öltözhet a nemzet színészeivel.

Az első meccsen ismét öregedtem vagy 10 évet, ugyanis a tabellán éppen második helyezett Békéscsaba ellen a 2:2-es első negyed után a második negyed közepén meghúztuk egy kicsit és 5:2-re elhúztunk a csabaiaktól. A fordulás után, a 3. negyed közepén már 7:3-ra is vezettünk, az utolsó negyedre 8:5-ös vezetéssel fordultunk. Nehéz helyzetben voltam, hiszen éreztem, hogy játékosaim teljesen elkészültek az erejükkel. Ráadásul a sajnos menetrendszerű dumáért is megkaptuk aktuális cserével végleges kiállításunkat. Ezt a meccset hozni kellett volna, még akkor is, ha piros hó esik az égből. De a gyerek, az gyerek és láttuk a felnőttektől is, hogy biztosan megnyert mérkőzések csúszhatnak ki a kezünkből… Van még mit erősödnünk fejben és lélekben (no meg persze fizikailag is…) Tudtam, hogy el fog indulni a gőzhenger, csak azon izgultam, hogy érjen véget a mérkőzés, mielőtt megfordul az eredmény. Jött is az ítélet lavina: komolyan mondom, ilyet még nem láttam… miközben a csabaiaktól egyetlen egy játékost sem állítottak ki egész mérkőzés alatt, addig hétszer játszottak emberelőnyben és öt büntetőt dobhattak.

Bár a mérkőzés vége előtt 23 másodperccel döntetlen állásnál csak megszólalt az a fránya síp, így azért a jegyzőkönyvbe bekerülhetett, hogy mi is kaptunk egy darab ötméterest. Az ítéletek aránya 12:1, azaz amíg minket 12-szer látott durván szabálytalannak a játékvezető, addig a békéscsabaiakat csak egyszer… és ahogy az ilyenkor lenni szokott az addig öt gólt dobó Szabó Bandus büntetőjét szögletre mentette a csabai kisfiú. Volt hátra még 23 másodperc, de ekkor már néma maradt a síp. Egy szabaddobás nem sok, de még annyit sem kaptunk a bíró sportitól, a mérkőzés végeredménye 10:10. Ha valaki a meccs előtt azt mondja, hogy elhozunk egy pontot a csabaiaktól, azt mondom, adja írásba. Így azonban, a meccset látva azt mondhatom, hogy megint csak tanultunk valamit… Végül is ez az utánpótlás nevelés egyik sajátossága: nem mindig az eredmény számít, hiszen a gyerek az gyerek, az a feladata, hogy tanuljon, tapasztaljon.

A meccs után gyorsan elhagytuk az uszodát és megpróbáltam kiverni a fejekből a meccset. Az új sporttörvény adta lehetőséggel élve már nem a táskában rommá préselődött szendvicseket rágcsálták a gyerekek, hanem emberhez méltó, három fogásos főtt étellel pótoltuk az energiát. Ezúton még egyszer köszönet ezért mindenkinek, aki a támogatáshoz hozzásegítette a csapatot. Ebéd után rövid séta Egerben, majd következett a második mérkőzés, ahol 14:8-ra győztünk a marosvásárhelyi Torpi ellen úgy, hogy negyedenként komplett sorokat cseréltem, hogy a kisebbek is játszhassanak annyit, amennyit csak lehet.
Egyik szemem sír, másik nevet, hiszen egy döntetlennel és egy győzelemmel tértünk haza és így megőriztük negyedik helyünket a tabellán. A nap végén pedig Gerendás György jóvoltából a gyerekek végre láthattak élőben egy OB I-es meccset is. A bajnokság nem áll meg, hiszen legközelebb március 10-én hazai medencében kőkemény meccsek várnak ránk.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Zempléni Vízilabda Klub
/2012.02.18./

 

K. Horváth Zsolt előadásával befejeződött a Bodrog-parti beszélgetések

 

               
                                                

A Zempléni Múzsa Folyóirat által indított rendezvénysorozat február 9-én zárult a „Helyi identitás és kulturális emlékezet” című előadással. K. Horváth Zsolt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanársegéde előadásában kifejtette, hogy az emberek és a közösségek történelemhez való viszonya az elmúlt 150 év alatt nagyon sokat változott - számolt be Bordás István szervező...
 

 


 K. Horváth Zsolt


Bordás István

      

Az első paradigmaváltás a 19. századi nemzeti ébredések korára tehető. A következő két nagy átalakulás a két világháború traumáinak feldolgozása volt a múltszázad 20-as és 50-es éveiben. Az mód, ahogyan a társadalmak megpróbáltak viszonyulni a közelmúlt történelmi eseményeihez sokban befolyásolta identitásukat is. Az európai közgondolkodás e tekintetben egyfajta deheroizáción ment át a 60-as évektől. Korábban a hősi múltra, a nagy „cselekedetekre” való emlékezés volt az igazán az fontos a közgondolkodás történelem szemléletében.

A mai korokban azonban egyre fontosabbá váltak, válnak a helyi emlékezet, a kis közösségek „történetei”. A családok a közvetlen környezett elmúltbeli eseményei. Ez nem csupán új módszereket hoz a történelem tanulmányozásában, hanem megváltoztatja a társadalom identitás felfogását is. Míg korábban a nagy nemzeti hovatartozások álltak az identitási kérdések homlokterében, mára már egyre jobban felértékelődik a lokális közösségi hovatartozások is. Egyre jellemzőbb a több rétegű identitás kialakulása mind a személyiségben, a helyi közösségekben.

Nyíri Péter a Magyar Nyelv Múzeuma igazgatóhelyettese korreferátumában kiemelte a nevelés szerepét a nemzeti és a helyi identitások kialakulásában. Szemléletes zempléni példákkal illusztrálta, hogy mi módon lehet és kell kialakítani azokat a cselekvő kötödéseket, amelyek az egyes emberek nemzeti és erkölcsi kötődéseit megszilárdíthatják. A Zempléni Múzsa Folyóirat szerkesztői már tervezik a Bodrog-parti beszélgetések folytatását.
Ezúton mondanak köszönetet mindazoknak, akik segítették és támogatták a rendezvénysorozat létrejöttét.

A teljes előadás sorozatról szóló beszámolók (fényképek, előadás prezentációk és Zemplén Televízió riportjai) megtalálhatók a folyóirat honlapján. www.zemplenimuzsa.hu

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.17./

 

Február 24-ig meghosszabbították a főiskolai felvételi jelentkezések határidejét

 

               
                                                  

Február 24-ig dönthetnek még azok a végzős középiskolások, akik a felsőoktatásban szeretnék folyatni tanulmányaikat. A felvételi jelentkezés határideje így 10 nappal később zárul le az eredeti határidőhöz képest. Évről-évre feszültséggel teli napokat jelent az Árpád Vezér Gimnázium végzőseinknek az az időszak, amikor döntenek továbbtanulási szándékukról...
 

 

      

Bár a felsőoktatási intézmények honlapjaikon, nyílt napokon is biztosítanak információkat, mi mégis szerveztek rendhagyó osztályfőnöki órákat is. Ereje van a közvetlen, nyílt találkozásoknak, amikor nem tömegtájékoztatás történik, amikor bátran feltehetőek a „cikis” kérdések is. Ezért várták vissza volt diákjaikat, hívtak hallgatói önkormányzatosokat, tanárokat főiskola-, egyetembemutatásra, hogy közvetlen beszélgetéseken mutatkozzon meg egy-egy felsőoktatási intézmény erénye.

Az idei tanévben a Budapesti Műszaki Egyetem, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Bölcsészettudományi Kara járt az ÁVG-ben.

 
 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>


Cziczer Katalin
/2012.02.17./

 

Előadás a határon túli magyar irodalom értékeiről

 

               
                                                

Február 14-én a Kárpát-medence magyar irodalmáról tartott előadást Dr. Komáromy Sándor A Művelődés Háza és Könyvtára pódiumtermében. A választás nem volt véletlen, hiszen ez a téma a szívügye, nála hitelesebb előadót nemigen találhatnánk. Bevezetésként képet kaphattunk a határon túli magyar irodalom kialakulásáról - számolt be Kövér Sándorné a könyvtár vezetője...
 

 


Dr. Komáromy Sándor

      

A trianoni békeszerződés következtében a határ túloldalára került magyar irodalmároknak meg kellett keresniük a saját túlélési lehetőségeiket ebben a speciális élethelyzetben. (Így érthetővé vált, hogy külföldön miért nem értik a „határon túli” kifejezést, miért azonosítják azt az emigráns irodalommal.) Különböző vidékeken más-más utat találtak a túlélésre: Erdélyben a transzszilvánizmus, Felvidéken a messianizmus, míg Délvidéken mintegy tíz évvel lemaradva a kalangya jelentett megoldást (a Kalangya című folyóirat nyomán).

Az előadó vázlatosan bemutatta a magyar irodalom legnevesebb képviselőit. Hosszasabban mesélt a kárpátaljai Nagy Zoltán Mihály trilógiájáról, illetve Szabó Dezső: Elsodort falu című művéről, befejezésül Wass Albert verseiből olvasott fel. Az összejövetel baráti beszélgetéssel zárult. A téma rendkívül bőséges, így csak nagyon felületesen érinthettük, de az érdeklődés felkeltésére volt lehetőség. A kiállított könyvekből is szemezgethettek az érdeklődők.

Bár a nagyon zord időjárás miatt kicsit kevesebb hallgató jelent meg, de ők egy igazán érdekes, színvonalas előadás részesei lehettek. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint az, hogy a kiemelt műveket már másnap kikölcsönözték könyvtárunkból, a hiányzó köteteket pedig könyvtárközi kölcsönzéssel kértük le más könyvtárak állományából.

 
Kövér Sándorné



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>


Törő Gábor
/2012.02.17./

 

Ismét jön a torkos csütörtök

 

               
                                               

Örömmel tudatjuk Önnel, hogy a Magyar Turizmus RT. 2012-ben hatodszor is meghirdeti a „Torkos csütörtök” akciót, ami Sárospatakon is nagy sikert aratott az utóbbi években – invitálja a Makkhetes Étterembe a kulináris örömök kedvelőit Gulybán László, a Sárospataki Közszolgáltatási, Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója…
 

 


Gulybán László

      

Először is, talán nem mindenki tudja, hogy mit jelent, és milyen hagyományokra épül a torkos csütörtök? A magyar néphagyomány egyik kiemelkedő jelentőségű időszaka a Vízkereszttől – Hamvazó Szerdáig tartó Farsang. A már-már elfeledett hagyományok egyikét hivatott feleleveníteni a „Torkos csütörtök” akció. Már alig ismerjük a farsang elejét jelző „Regélő Hétfőt”, vagy a farsang farkát jelölő „Húshagyó Keddet”, és a „Hamvazó Szerdát”

E népszokás felelevenítésével a Hamvazó Szerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára.
Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő Hamvazó Szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás „kötelező” volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. Az eredeti hagyományoktól eltérően ebben az évben 1 héttel korábban találkozunk.

A Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft Makkhetes Étterme 2012-ben negyedszer csatlakozik az akcióhoz. Ezen a jeles napon nemcsak a szokásos, változatos menüt kínáljuk ebédidőben, hanem ünnepi vacsorával is kedveskedünk.
Törzsvendégeinket, partnereinket, akikkel együtt élünk és dolgozunk a hétköznapokban szeretettel várjuk egy ünnepi vacsorára. Az ünnepi vacsorát 50 % árkedvezménnyel ajánljuk, amit már a szórólapon is láthat. Minden fontos információt megtalál a plakáton, illetve a mellékelt szórólapon.

A vacsorán közreműködnek a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai. A baráti beszélgetések közben borkülönlegességeket kóstolhatnak.

Kérjük, hogy a várható nagy érdeklődésre való tekintettel 2012. február 20-án 15 óráig jelezze az érkezését. Az 50 %-os kedvezmény mind az ebéd, mind a vacsora esetén csak helyben fogyasztásra érvényes. Várjuk szeretettel!

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.16./

 

Nyugdíjas farsang Végardón

 

               
                                               

Farsang időszaka van, amiből nem maradnak ki a Végardói Nyugdíjas Klub tagjai sem. Kovács Zoltánné, a klub vezetője elmondta, hogy ennek Magyarországon nagy hagyománya van, amit ők is ápolnak, mivel nagyon jó alkalmat ad a kötetlen együttlétre és a közös szórakozásra…
 

 


Kovács Zoltánné

      

A cudar idő és a cudar élet mellett egy kis vidámságra ad alkalmat ez a közös farsangolás, amit magunk között, mindenki örömére tartunk meg. Az elején műsor is volt dalokkal és vidám, alkalomhoz illő versekkel.
Vendégeink is vannak, Keresztúri Ferencné, Nagy Béla doktor és asszisztenciája, valamint a gyógytornászunk, aki minden héten eljön, és megtornáztat bennünket, az egészségünk megőrzéséért. Meghívtuk természetesen Egyed Attila önkormányzati képviselőt is, aki figyelemmel követi és segíti a klubunk tevékenységét. A zenét Hársvölgyi László szolgáltatja, aki szintén nyugdíjas.

Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt három évben bebizonyosodott, milyen társadalmi életet tudnak élni a nyugdíjasok is, akik egyre több programot szerveznek maguknak – tette hozzá Egyed Attila, önkormányzati képviselő…

Azonkívül, hogy összejönnek kéthetente, minden héten tornaórát tartanak és különböző rendezvényeket, mint amin most is vagyunk.. Ezeket teljesen önállóan, önmaguknak szervezik.

 


Egyed Attila



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.16./

 

Lövés miatt sérült meg a nyolc éves kislány (B-A-Z. MRFK)

   
 


      

Édesapja tanyáján szenvedett súlyos sérüléseket az a sárospataki nyolc éves kislány, akinek sebesüléseit egy maroklőfegyverből kilőtt lőszer okozta.

A nyomozás adatai szerint február 12-én a kora eseti órákban egy Pálháza környéki tanyán az apa által engedély nélkül tartott maroklőfegyver, ezidáig ismeretlen módon elsült a hat éves fiútestvér kezében. A lövedék pedig súlyos sérüléseket okozott a szobában tartózkodó nyolc éves lánytestvérnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, szakértők bevonásával az 58 éves illegálisan fegyvert tartó erdőhorváti apával szemben.
 

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
/2012.02.15./

 

„Kultúrházak éjjel-nappal”

 

               
                                               

A mai naptól több televízió csatorna, napilap és rádió sugározza a „Kultúrházak éjjel-nappal” országos akció reklámját. A Magyar Népművelők Egyesülete azzal a szándékkal szervezte meg idén új időpontban a programsorozatot, hogy az egész országot behálózó közművelődési intézményrendszerre irányítsa a figyelmet - nyilatkozta Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő...
 

 


Csatlósné Komáromi Katalin

      

A kisebb településeken szinte egyedüli kulturális szolgáltatóként jelenlévő kultúrházak, faluházak, a nagyobb városokban közművelődési feladatokat ellátó művelődési és közösségi házak, több funkciós intézmények egyaránt otthonai a közösségi művelődésnek, felnőttképzésnek, amatőr művészeti folyamatoknak, kulturális eseményeknek.
A nagyszabású programsorozat 2012. február 17-18-19-én az ország leglátogatottabb kulturális tereire - évente több mint 80 millió látogató - összpontosít.
Az „ünnepi akció” a közös felelősségről is szól. A fenntartók, támogatók, szolgáltatást igénybe vevők együttes felelőssége, hogy a közművelődési intézményrendszer továbbra is részese legyen a helyi társadalom életének, az emberi erőforrások fejlesztésének.

Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára, - mely a tavalyi évben 42 ezer látogatót fogadott - is csatlakozott az országos akcióhoz. Pénteken este a Bodrog Néptáncegyüttes rendhagyó összejövetelt tart az együttes tagjai, támogatói részvételével.
Szombat délután a farsangi hagyományok felelevenítését szolgálja a következő programokkal: játszóház, farsangi fánkverseny, táncház. Vasárnap délelőtt matiné előadást tartunk a moziban. Részletes programról a plakátokon tájékozódhatnak.

Arra biztatjuk a város lakóit, éljenek a hétvégi lehetőséggel, csakúgy, mint az intézményünk által kínált többi rendezvény látogatásával. 

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.15./

 

Öngondoskodásból jeles - „HÓHELYZET”

 

               
                                               

Az idei tél szokatlanul későn, de annál szigorúbban köszöntött ránk. Az előrejelzések hihetetlen mennyiségű havat, hirtelen lehűlés és viharos erejű szelet prognosztizáltak „kishazánk” területére. Ha a hó nem is akkora mennyiségben hullott térségünkben, de a szél és a hideg kártékony hatását bőrünkön éreztük. Okozott gondot országszerte, megyeszerte, még kistérségünkben is, már első nap komoly fennakadást okozott a közlekedésben, de a sárospataki kistérségből segélykérő jelzés nem érkezett - nyilatkozta Varga András tűzoltó főhadnagy, a Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője...
 

 


Varga András

      

A telefonos tájékozódást követően terepjárómba pattantam, (természetesen a szükséges felszerelésekkel már felmálháztam az előírásoknak megfelelően) útra keltem illetékességi területemen. Gyönyörű egyben félelmetes látvány fogadott a Bodrogközben, az úton átvonuló hó förgeteg miatt a látótávolság nem is volt. Szép és rendkívül veszélyes képződményeket épített a finom, porszerű hóból az orkán erejű szél, mely képződmények fokozatosan foglalták el az utat a közlekedni vágyók elől. Ekkor, szinte a semmiből, felbukkant egy sárga villogó, megnyugodtam, még jobban lassítottam, lehúzódtam. A felmentő sereg érkezett Közútkezelő hókotrójának képében. Villogtam, meg állt, tájékozódtam, majd tovább haladtam célom felé, a Bodrog-zugba.

A látvány ott sem volt szívderítőbb, hó, hó nyelvek, hó falak készültek elfoglalni az úttestet, de céljukat nem érhették el, jött az újabb hadosztály a település tisztántartásáért felelős traktor hótolójával, újabb vereség a hónak. Körutam végére különösebb fennakadás nélkül értem, terepjáró képességét a gépjárművemnek ki sem próbáltam, ez kissé elszomorított.

ÖNGONDOSKODÁS!
Igen sokszor emlegetjük ezt a fogalmat. Számtalanszor olvashatták, halhatták, de nem lehet elégszer hangsúlyozni fontosságát. „Segíts magadon az Isten is megsegít.”
Sárospataki kistérség újból jelesre vizsgázott! Hiába a gondos felkészítés, a pontos és széleskörű előrejelzés, ha nem figyelünk rá, nem vesszük komolyan, nem fogadjuk meg a szakemberek tanácsait. Térségünkben a lakosság, a települések vezetői gondosan, elővigyázatosan, számtalanszor önzetlenül tették a dolgukat.

Körutam alkalmával, ha két személygépjárművel találkoztam, sokat mondok, a lakosság letette autóját, otthonában, biztonságban várta a cudar időjárás végét, nem akadályozva a közutak járhatóságán szorgoskodó gépek munkáját. A települések vezetői nem számolgatták a forintokat mennyibe is kerül majd nekünk az, hogy tisztán tartjuk közútjainkat, olykor önzetlenül, nem „saját” területükön is eltakaríttatták a hótorlaszokat, ezzel biztosítva a település megközelíthetőségét. Nem nézték az órát –„nyóctól kezdődik a munka”–, a település táblát, folyamatosan járőröztek a gépek, tolták, rakták a havat illetékességi terület méregetése nélkül.
Számomra ez bizonyíték, nem ígéret!
Köszönöm minden Sárospatak Kistérségében élő lakosoknak, polgármestereknek a tudatos és elővigyázatos viselkedését, az önzetlen és hatékony beavatkozását, a rendkívüli idő által okozott problémák felszámolásában.
A bajt megelőzni és nem kezelni kell! A hatékony és tudatos megelőzés életeket menthet!

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 



Cziczer Katalin
/2012.02.15./

 

Németh László–díjas tanárnőnk Cilli Márta

 

               
                                               

Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban 2012. január 19-én, a magyar kultúra napja alkalmából adták át az oktatási elismeréseket, köztük a Németh László-díjat. A Németh László-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik legmagasabb szakmai elismerés.
 

 


Cilli Márta

      

Úgy szól a hivatalos megnevezés, hogy a gyermekek harmonikus személyiségfejlesztése érdekében hosszú távon kifejtett munka jutalmául adható, összesen 15 fő általános- és középiskolai tanárnak

A kitüntetettek között szerepelt Cilli Márta tanárnő, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola magyar-orosz szakos tanára, a humán munkaközösség vezetője.
Nevelőtestületünk minden tagja osztozik a kolléganő örömében, és büszkék vagyunk arra, hogy nyugdíjba vonulása előtt megkapta ezt a méltó, magas rangú elismerést.

Gratulálunk a kitüntetéshez, és nyugodt, boldog tartalmas nyugdíjas éveket kívánunk! Szeretettel visszavárjuk a programjainkra, rendezvényeinkre!

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.15./

 

„Egy kattintás, kulcsfordítás - Kezdődjék a farsangolás!”

 

               
                                               

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában február 10-én így kezdődött, majd igazi báli hangulattal folytatódott a farsangi délután. A köszöntőt a diák-önkormányzati képviselők, királyi udvartartásának bevonulása követte. A hagyományos nyitótáncot a végzős tanítványok adták elő. Idén a 8.a osztály, angol keringőt a 8.b osztály, bécsi keringőt táncolt...
 

 


Kissné Murányi Andrea

      

A mazsorett csoportok bemutatója után az osztályok színes és ötletes csoportos jelmezesei vonultak fel. A kavalkádban felfedezhettük: Betűország lakóit, a Pom-pom lányokat és a focista fiúkat, a törpéket, a cirkuszi mutatványosokat, a bohócokat, Shrek-et, a dominókat, a Pál utcai fiúkat, a Táncoló talpakat, az utcabálozókat. A tombolasorsolás és a várva várt táncolás zárta „mulatozást”.

Köszönjük a szülőknek, a Szülői Választmánynak, iskolánk diák-önkormányzatának a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Kar Hallgatói Önkormányzatának, a támogatóknak és iskolánk valamennyi dolgozójának és tanulójának szervezését, közreműködését, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a jó hangulatú rendezvényhez!
 

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.15./

 

Nagy sikerrel debütált fittnesz és egészségnap

 

               
                                             

Az Árpád Vezér Diáksport Egyesület egyik fő célja az, hogy még több diákot vonjon be a sportolók táborába, hiszen „Sport, mozgás nélkül nem lehet élni!”-valljuk. Első nagyrendezvényünket a B-A-Z Megyei Szabadidősport Szövetséggel karöltve rendeztük meg, mely esemény azonban nemcsak az iskolásoknak szólt, hanem megszólította az egész kistérség mozogni szerető családjait - számolt be Kordáné Györki Erika ÁVG DSE elnöke...
 

 


Kordáné Györki Erika

      

Olyan nagyszabású fitnesz- és egészségnapot szerveztünk, melyen 5-től 105 éves korig mindkét nem képviselői megtalálták a nekik tetsző mozgásformát. Így nagy sikerrel debütált a Sárospatakon újkeletű TESTÉBRESZTŐ SÁROSPATAK, FITNESZ ÉS EGÉSZSÉGNAP!
Több helyszínen zajlottak az események egyszerre, melyeket azért is sorolok fel ilyen részletesen, mert érdemes tudniuk a környékünk lakóinak arról, hogy az egészséges életmóddal kapcsolatos palettán milyen sokféle tevékenységgel foglalkoznak a térség szakemberei. A szombati napon segítségünkre voltak: Egészségügyi mérések- Barnáné Madák Erika, Kajati Krisztina, Kovács Boglárka, gyógymasszázs- Simai Zsolt, kineziológia- Livják Emília, reumatológiai tanácsadás és orvosi fogyókúrás program- Dr. Csőre Gyula, éterikus olajismertetés- Nagy Attila, bőrápolási tanácsadás- Margittay Éva, kreatív foglalkozás- Pataki Józsefné, makrobiotikus kóstoló- Szabó Tiborné és a sárospataki Tourinform szakembere Kajati Mónika.

A sátoraljaújhelyi Se7en Squash teremből Kiss Zsanett és Kovács Nikoletta 13 Spinning-kerékpárral tartottak teltházas órákat az aulában. 13 órától 18 óráig a tornacsarnok is várta az igazán aktív résztvevőket. Budapesti sztárvendégünk, a Body-Balls Complex tréning nemzetközi prezentere, Cseresnyés Beáta kezdte a mozgásprogramot, ezután pedig a sárospataki trénerek következtek: Jaskó Gézáné jógaórát, Jurkó Andrea Tae-bo órát, Kordáné Györki Erika Fit-ball és Step tréninget, Alakszai Emese pedig Hatha jógaórát tartott, mindannyian sok vendéggel, és nagy sikerrel tevékenykedtek.

A kicsiket -Arosné Czakó Rita és Sikora Lili jóvoltából- fantasztikus mozgásfejlesztő program várta, különleges eszközök segítségével mozgatták meg és szórakoztatták a gyerekeket.
Két harcművészeti stílussal is megismerkedhettek az érdeklődők, a Ju-Jitsu-ba Túri Pál, a Wing Tsun Kung Fu rejtelmeibe pedig Kiss Tamás által pillanthattunk be, interaktív órán keresztül.

A rendezvényt tombolasorsolással zártuk, melyen a nyeremények természetesen az egészséges életmóddal voltak kapcsolatosak.
Ezúton szeretném megköszönni fő támogatónknak, az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumnak, hogy helyet biztosított az esemény lebonyolításához, a sárospataki Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.-nek és a B-A-Z Megyei Szabadidősport Szövetségnek, valamint az alább felsorolt cégeknek, intézményeknek, hogy hozzájárultak rendezvényünk sikeres lebonyolításához. Reméljük a következő alkalommal még nagyobb számban vesznek majd részt programunkon, hogy még több szájból hangozzon el az, hogy: MOZOGNI JÓ!!!!!!!!!!!!!

További támogatóink:
-Sárospatak Város Önkormányzata, -Pataki Kerámia, Sárospatak Város Önkormányzata Rendelőintézete, -Márka ABC, -DIEGO Sárospatak KFT, -Bodrog Wellness, -www.sarospatak.hu, -Zemplén Lovas Egyesület, -Ristorante Collegno, -Hegyi Szupermarket, -www.satoraljaujhely.hu, -SUSI, -Kreativ Kucko, -Sárospataki Polgárőr Egyesület -Sátosaljaújhely Hegyköz Turizmusáért Egyesület, -Sárospatak Tourinform, -Sárospatak Közéleti Hetilap, -A Művelődés Háza és Könyvtára, -Se7en Squash terem Sátosraljaújhely, -Abaúj Kistérség Járóbeteg Szakellátó Központ- Gönc, -Természetgyógyász Stúdió Sátoraljaújhely, -Zemplén Tv, -Észak Magyarország-napilap

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.14./

 

Megemlékeztünk a Don-kanyarban elesettekről

 

               
                                             

Február 9-én - mint az utóbbi években minden évfordulón - vacogó emberek gyűltek össze a Béla király téren, - Veres Gyula Alpár, erdélyi származású, Tokajban élő szobrászművész alkotása előtt, ami egy halni készülő magyar katonát ábrázol. A 2. magyar hadseregre emlékeztek, ami ennél sokkal nagyobb hidegben, megfelelő fegyverzet és felszerelés hiányában semmisült meg a Don-kanyarban…
 

 


Gyárfás Pál ny. alezredes

Donkó ózsef

      

Donkó József köszöntés után Gyárfás Pál ny. alezredes emlékező beszédében érzékletesen számolt be róla, hogy milyen körülmények között kellett a magyar katonáknak értelmetlenül meghalni a Don kanyarban.
A megemlékezést korhű öltözékben lévő, díszőrséget álló hagyományőrző katonák tették hátborzongatóan hitelessé. A megemlékezés végén először az ünnepséget szervező Önkormányzat, majd több intézmény és szervezet képviselői tették le koszorúikat...

A szobor talapzatán Keresztury Dezső Sírversének egy részlete olvasható:

'Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.'

A meghívón lévő versidézet:

„…Aludjatok csak folyó mentén szunnyadó bakák,
Álmodjatok ott messze idegenben, magyar testvéreink: fiúk és apák..”
(A boldog szunnyadókhoz)

A megemlékezők, majd a katonák is a „Hová tűnt a sok virág?” című dalra.

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>                             Videó

Törő Gábor
/2012.02.14./

 

II. BODKÖ – NEMZETKÖZI RETRO KUPA - ÖREGFIÚK TORNA

 

               
                                               

A sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tornacsarnoka ad otthont február 18-án – szombaton – az II. Bodkő – Nemzetközi Retro Öregfiúk Labdarúgó Teremtornának. Annyira komolyan veszik a szervezők az öregfiúk elnevezést, hogy a tornán csak olyan játékosok szerepelhetnek, akik már betöltötték a negyvenedik életévüket - küldte a beharangozó cikket Belicza János szervező...
 

 


Belicza János

      

Maximum 12 tagú csapatok jelentkezését várták a szervezők, akik a tízezer forintos nevezési díjért nem csupán a kupáért vetélkedhetnek, de a torna végeztével kapnak egy vacsorát is, hiszen a csatározások után még szeretnék a sportbarátokat egy kicsit együtt tartani. A jelentkezési lapok kiküldése után, három (!) nap alatt, mind a nyolc kiadó helyre érkezett csapatnevezés.

A sorsolást február 14-én, KEDDEN, 18 órakor tartják a Polgármesteri Hivatal díszteremében. Az eseménynek főtámogatója is van, a Bodkö Kft „személyében”. A versenybizottság tagjai: Preszoly András, Vachter Tamás, Tóth István és Belicza János. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel látnak, az ingyenes rendezvényen. Nevezett csapatok: Borsi; Bodkö Kft.; Technor ’93 – Miskolc; Sárospataki TC; 30 éve jók voltunk; Karcsa; Piac Söröző – Cigánd; Patya Team.

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 



Cziczer Katalin
/2012.02.14./

 

Vége felé közeledik a művészeti projekt

 

               
                                             

2012. február 9-én vidám zsibongás töltötte be az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György kiállítótermét. A falakon körben diákrajzok, festmények és fotók, a gyerekek büszkén mutogatták barátaiknak és szüleiknek alkotásaikat. Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő köszöntő szavaira a kis művészek elcsendesedtek, aki köszöntötte a megjelenteket, majd Donkó Józseffel a kabinet iroda vezetőjével felvázolták az a projektet, amely eredményének egy része itt lett most kiállítva…
 

 


Csatlósné Komáromi Katalin

      

A Művelődés Háza és Könyvtára a Társadalmi megújulás operatív program keretében valósította meg a Kreativitás, Hagyomány és Közösség elnevezésű pályázatát – kezdte a projekt ismertetését Csatlósné Komáromi Katalin...
A pályázatban 3 település vett részt, Sárospatak, Erdőhorváti és Hercegkút, de itt a mi városunkban az oktatási intézményekre helyeztük a hangsúlyt, így a Sárospatak város fenntartásában működő II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, az Árpád Vezér Gimnázium és a Vay Miklós Szakképző Iskola tanulói vettek részt a projektben.

Három különböző területen hirdettünk számukra tehetséggondozó programot, az egyik a szavak erejével és verbalitással foglalkozott, a második csoportban a képzőművészettel, az alkotás örömével ismerkedhettek, a 3. csoportban pedig a vizuális kultúrára, elsősorban a fotózásra irányítottuk a figyelmet. Mindhárom csoportban általános és középiskolások egyaránt dolgoztak az elmúlt másfél tanév alatt.
Nagyon szép alkotásokat hoztak léte, amelyben egyaránt megmutatkozik a város hagyománya, a minket körülvevő építészeti és természeti környezet és természetesen a gyerekek kreativitását is engedték kibontakozni a szakmai vezetők. A csoportokat Molnár Irén, Sárospatak festője, Becse Tamás, Dusicza Erika és Kanyóné Preszoly Ibolya irányította. Önálló színpadi játékkal, kiállítással, és egyéb bemutatkozással is jelezték a pályázatban folyó munkát és az a mai az tulajdonképpen a két vizuális területnek a záró kiállítása.

Az egész program befejezésére pedig február 23-án 10 órától kerül majd sor ugyanígy, az Újbástya Rendezvénycentrum 2. emeleti konferenciatermében. Még egy fontos üzenete van a mai napnak, hogy elkészült az a kiadvány, ami összefoglalja ennek a pályázatnak a lényegét, egyfajta lenyomata, dokumentuma mindannak, ami az elmúlt hónapokban, az intézmény gondozásában a partner szervezetekkel közösen megvalósult. Nagyon sok ember munkája van abban, hogy ez a program létrejöhetett és remélem, hogy azok a gyerekek, akik részesei voltak, felejthetetlen élményt szereztek és egyfajta tudást és készséget, jártasságot sajátítottak el itt, a pályázat keretében.

 
Donkó József



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.13./

 

Farsang a Kisrefiben

 

               
                                             

 


Kovács Tamás

      

2012. február 10-én, délután megtartottuk farsangi karneválunkat. Iskolánk a 2004-2005-ös tanévben indult, így ez az első év, hogy vannak nyolcadikos tanulóink. Rendhagyó módon nyitótánccal kezdődött a jelmezes felvonulás. A tánc a középkort idézte, nyolcadikosaink korhű ruhákban pavane-t adtak elő - küldte a tudósítást Tímáriné Király Sarolta, a tagintézmény vezetője.

Ezután alsósaink színes, ötletes jelmezekben vonultak fel. A nagyobbak színvonalas produkciókkal szórakoztatták a közönséget. A tanári kar is kitett magáért, egy "nem mindennapi testnevelésórát " mutattak be. Ezt követően- a farsangi fánk elfogyasztása után- vidám hangulatban folytattuk a mulatságot.

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További LEVI-fotók >>>

A Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája
/2012.02.13./

 

Sikeres volt a városi nyílt sakkverseny

 

               
                                             

2012. február 11-én került megrendezésre Sárospatak város nyílt sakkversenye, melynek a Makkhetes étterem adott otthont. 38 fő alkotta a mezőnyt, de voltak olyanok is, akik csak nézőként vettek részt a rendezvényen, mutatva azt, hogy van igény erre a szellemi sportra környékünkön is. A küzdelmek két kategóriában zajlottak, 9 fordulón keresztül - számolt be Kovács Tamás szervező...
 

 


Kovács Tamás

      

A verseny jó hangulatáról a játék mellett az is gondoskodott, hogy a résztvevők, kísérők között komoly eszmecsere folyt, melynek nemsokára remélhetőleg érezhető következménye lesz, hogy a sakk nem szűnik meg környékünkön létezni, hanem egyre több tagot számláló sportággá válik. A környékbeli településekről több lelkes fiatal is jelezte, szívesen mélyítené el tudását ebben a királyi játékban.

Nem szabad elfeledkeznünk azokról a helyi vállalkozókról sem, akik e sport mellé állnak és hajlandóak támogatni. Ez számunkra nagy dolog, bármilyen értékben is kapunk felajánlásokat.
Köszönettel tartozunk:
Makkhetes étterem (Kossuth u. 57. ) – mert nagyszerű helyszínt biztosított a versenynek

Koleszár Péter (TOTÓ-LOTTÓ, Zrínyi u. 45.) – a felajánlott felnőtt díjért
Heitzmann cukrászda (Táncsics u. 9.) – a felajánlott gyermek díjért
(amennyiben mások is szeretnének díjat felajánlani a következő versenyünkre, természetesen nem zárkózunk el előle…)

Eredmények: 14 év alattiak:
1. Novák Tibor (Erdőhorváti) 7,5 pont

2. Szuetta Mihály (Erdőhorváti) 7 pont
3. Pogácsás Panna (Tolcsva) 7 pont
Legjobb sárospataki: Balogh Lilla 5 pont
Legfiatalabb versenyző: Hankusz Bálint (9 éves) 4 pont

Felnőttek:
1. Braun Márton 8 pont

2. Kovács Tamás 7,5 pont
3. Tóth Tamás 7 pont
Legjobb sárospataki: Simai Gábor (5,5 pont)
Legjobb senior: Csupka János (5 pont)
Legjobb 18 év alatti: Tóth Levente (6,5 pont)

Következő versenyünk a Húsvét Kupa lesz, áprilisban.

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.13./

 

A Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat üléséről

 

               
                                               

2012. január 1-től számos jogszabályváltozás lépett életbe, amely a kisebbségek képviseletét érinti. Sárospatak város jegyzője ezért vett részt a sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat idei első ülésén. Dr. Komáromi Éva, Sárospatak város jegyzője a jogszabályi változásokról és egyéb, a napi működést érintő módosításokról tájékoztatta a vezetőket, a nemzetiségi önkormányzat tagjait...
 

 


dr. Komáromi Éva

      

Az alaptörvény jelentős változásokat hoz a nemzetiségi működés tekintetében. Az új jogszabályról elmondható, hogy többletlehetőségeket tartalmaz a nemzetiségekre vonatkozóan. Ezek jogokat, kötelezettségeket egyaránt magukban hordoznak. Úgy értékelem, hogy a nemzetiségeknek együttműködésre lesz szüksége a települési önkormányzatokkal.

Kozsnyánszki János, a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke lényeges változásnak tartja, hogy ezentúl minden nemzetiségi önkormányzatnak saját bankszámlája lesz…

Ma még nem tudni pontosan, hogy ez milyen költségterheléssel fog járni, tény, hogy egy bankszámla vezetésért egy banknak fizetni kell, nem ingyen van – fedezte fel rögtön a jogszabályváltozás „árnyoldalát” a banki múlttal rendelkező elnök.
( a fotók illusztrációk)

 



Kozsnyánszki János


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.12./

 

Vöcsök is van a Bodrogon

 

               
                                             

Mi, laikus emberek csak annyit látunk, hogy hattyúk és más vízimadarak vannak a Bodrogon. Mikor Serfőző József - a madártani egyesület zempléni csoportjának tagja - eljött a sérült hattyúért, a vár alatti madár "populációt" is megszemlélte. Tőle tudtuk meg, hogy valójában milyen madárfajokat láthatunk...
 

 
Amiből a legtöbb van, azok a TŐKÉS RÉCÉK, ezekből 440-et is megszámolt. A barna színűek a tojók, a zöld fejű szürkés-fehér testszínűek a gácsérok.
A tőkés réce hazánk leggyakoribb récefaja. Télen is főként őket láthatjuk a legkülönfélébb vizes élőhelyeken. Hegyi patakoktól a városi tavakig sokféle élőhelyen előfordul, rendkívül alkalmazkodó képes vízimadár. Kenyérrel, szemes kukoricával segíthető az áttelelése.
Ők közvetlenül a vízfelszín alól, szűrögetve táplálkozni, inni, fürdeni, pihenni járnak a vízre. Táplálékuk nagyobb részét sekély vizekben, mocsaras réteken, gyepeken, tarlókon szerzik (főként növényeket, magvakat, kisebb részt állati eredetű táplálékot esznek), csapataik ingáznak a szárazföldi táplálkozó területek és a pihenést, ivást biztosító vizek között. Víz alá nem merülnek teljes testükkel, csak tótágast állva keresgélnek a sekély vizekben, úszkálnak a felszínen.
 
Látott továbbá 4 KERCERÉCÉT is, amelyek között egy gácsér volt. Ezek bukóréce fajok, sok időt töltenek a víz alatt, még az iszapban is képesek kutatni.
A kerceréce észak-európai elterjedésű bukóréce faj. Nálunk egy kötése ismert eddig, inkább téli vendégként jelenik meg. Mint a bukórécék általában, ők is főként a mélyebb vizeken (folyók, bányatavak) területén láthatóak. A Bodrogon több tucatból álló csapatai sem ritkák. A kercerécét jellegzetesen csúcsos, háromszögű fejformája ellenfényben is felismerhetővé teszi. A gácsérok fekete-fehérek, csőrük tövénél kis fehér folttal, citromsárga szemekkel. A tojók ellenben főként barna színezetűek, csukott szárnyukon vékony fehér sávval, folttal.
A bukórécék a másik életmód szerinti csoport, ahová a kerceréce is tartozik. Ők teljesen alámerülnek, búvárkodnak a vízben, percekig is bírják a víz alatt. Kagylókat, vízi rovarokat, férgeket keresgélnek a mederben. Etetni nem kell, amíg nem fagy be a víz addig talál a mélyben eleséget. Amikor táplálékot keresnek a bukóréce fajok, akkor nehezebb őket számlálni e tulajdonságuk miatt, ezért több időbe telik a felmérésük
     
Ami ritkább a Bodrogon, van a vízimadarak között 2 KIS VÖCSÖK is, amelyek olyan méretűek, mint egy rigó, de rövid farokkal és csőrrel. Szilárd talajon ügyetlenek, csak bukdácsolnak, a vízről szállnak fel és ott landolnak.

A kis vöcsök - ez a faj neve – egyébként nem olyan nagy ritkaság, a hazánkban is költő 4 vöcsökfaj közül a második leggyakoribb fészkelőnk. Rendszeresen látni télen is a be nem fagyó vizeken, de csak kis számban maradnak itt telelni, inkább enyhe teleken, nagyobb részük délre vonul a Földközi-tenger vidékére, ilyen kemény időben kevéssé gyakori. Őt sem etetjük télen.

További fotók  >>>               További fotók>>>


Cziczer Katalin
/2012.02.12./

 

Magyarország nagyasszonyai kerámia szobrokban

 

               
                                             

A Művelődés Háza és Könyvtára második alkalommal ad otthont Józsa Judit kiállításának. Örömmel vállaltuk idén is a kiállítás rendezését, hiszen 2010-ben, amikor először rendeztünk Józsa Judit tárlatot, a leglátogatottabb kiállítási rendezvényeink közé tartozott – számolt be Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő a kerámiaszobrász kiállításáról, ami március 1-ig látogatható…
 

 


Józsa Judit

 


Csatlósné Komáromi Katalin

      

A Magyarország Nagyasszonyai sorozatából 25 alkotást hozott el Patakra. Természetesen azokat a nagyasszonyokat is, akik a mi városunk életét közvetlenül érintik, ők Szent Erzsébet és Lorántffy Zsuzsanna. Ahogyan a megnyitón is elmondtam, egy élő történelem elevenedik itt meg Józsa Judit munkája kapcsán, amellett egy nagyon szép irodalmi áttekintést is kapunk, hiszen a legtöbb nagyasszonyról más műfajban is megemlékeztek már. Ezt jól alátámasztotta a Református Kollégium Gimnáziumának a közreműködése, hiszen a Kosztikné Sáfár Katalin tanárnő vezetésével itt lévő diákok a bemutatott kerámiaszobrokhoz irodalmi szemelvényekkel járultak hozzá. Emellett a szobrok mellett, a falra függesztve a nagyasszonyok életéről is olvashatunk egy-egy összefoglalót.
Józsa Judit, úgy gondolom, hogy valamennyiünk személyes ismerőseként jelent meg itt Sárospatakon, hiszen nagyon sok mindent tudunk róla, Korondi származása is ismert a pataki közönség előtt. Azt hiszem, ha valaki Korondról hall, akkor Józsa Judit és az ő híres családja is az eszébe jut.
Bízom benne, hogy március 1-ig sokan látogatják majd ezt a tárlatot, s lesz alkalmuk elmélyülni az itt látható alkotásokban.

Nagy örömmel jöttem újra Sárospatakra, hiszen tavaly előtt a Mesés Múzsám Kertje tárlatom már nagy sikert aratott Sárospatakon, a kiállítás látogatói körében, így remélem, hogy a Magyar Nagyasszonyok, akik között Árpád-házi Szent Erzsébet és Lorántffy Zsuzsanna is látható, ugyanolyan közkedvelt kiállítássá válik újra ebben az évben - mondta Józsa Judit

Örömmel várok minden kedves diákot, gyereket, öreget és felnőttet, mert ez a kiállítás és ez a téma kortól és nemtől függetlenül mindenkinek szól. Számomra nagyon fontos a Magyar Nagyasszonyok sorozata, mert a magyar történelmet végig tudjuk nézni a Magyar Nagyasszonyok szemén át. Egészen Emesétől indul, eljut Árva Bethlen Katáig, aztán tovább Tóth Ilonáig. Eddig összesen 59 Magyar Nagyasszonyt mintáztam meg. Ennek körülbelül a fele látható most itt Sárospatakon a művelődési ház kiállító termében.

A kiállítás középpontjába a Patrona Hungária, a Magyarok Nagyasszonya áll. De úgy komponáltam a tárlatot, hogy Szent Erzsébettel indul, középen a Patrona Hungáriával és aztán látjuk Szent László leányát, Árpád-házi Szent Piroskát, folytatódik Emesével, aztán a kiállító terem másik oldalán a középpontban lett elhelyezve Lorántffy Zsuzsanna és továbbhaladunk, Báthori Zsófián és Zrinyi Ilonán át eljutunk Lebstück Máriához és Kossuth Zsuzsannához, az 1848-as időkig és aztán már a XIX- XX. századi nagyasszonyok jönnek. Középen Erzsébet királynő alakjával, aztán a nőnevelőkkel, mint Teleki Blanka és az óvodaalapító Brunszvik Teréz, valamint a kiemelkedő személyiségű régésznőnk, akiről kevesen tudják, hogy a világ első régésznője volt - Torma Zsófia - aki itt látható a tárlatban.
A kiállító terem végében a középpontban Tóth Ilona látható kiegészülve Kovács Margittal, a kerámiaművészet nagyasszonyával, valamint Zsindelyné Tüdős Klárával, aki gyönyörű magyar ruhákat tervezett.

Bízom benne, hogy sokan megtalálják azt a híres nagyasszonyt, akinek az élete és sorsa számukra példaértékű.

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.12./

 

Együtt adtak vért a rendőrök és a polgárőrök

 

               
                                               

 


Jenei János

      

A Sárospataki Rendőrkapitányság a Polgárőrséggel közösen csatlakozott az Országos Rendőr Véradó Naphoz. Már három éve annak, hogy rendszeresen adunk vért, melynek kapcsán alkalmanként 20-25 fő jelenik meg. A Megyei Főkapitányságon is lesz véradás, de mi itt helyben, a Polgárőrséggel közösen teszünk eleget ennek az önként vállat kötelezettségünknek – mondta Jenei János rendőr őrnagy…

Látva a sérüléses közlekedési baleseteket, én mindenkit arra buzdítok, hogy adjon vért, mert arra a súlyos sérültek gyógyulásához nagy szükség van.

Február 7-én véradáson vettünk részt, ami eredményes volt. Mint minden évben, úgy most is elegendő számú véradó gyűlt össze – tette hozzá Klima János polgárőr parancsnok…

A polgárőröknek egyébként júliusban van az Országos Véradó Napjuk, az Országos Polgárőr Nap alkalmából. Ettől függetlenül most nyugodtan adhatunk a vért, mert 56 napnak kell eltelni ahhoz, hogy ismét adhassunk.
 

 



Klima János


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.12./

 

A debreceni Amerikai Kuckó 5. látogatása az ÁVG-ben

 

               
                                             

2012. január 26-27-én újabb programjaival tette színesebbé iskolánk életét a debreceni kulturális központ 2 munkatársa, Barta Dóra és Robin Whitford. A csütörtök délutáni American Culture Quiz során kipróbálhatták diákjaink, hogy milyen is lehetne egy tv-beli show-műsorban szerepelni, amikor nemcsak a tudás, hanem a bátorság és a szerencse is sokat számít - számolt be Csicsek Éva tanárnő...
 

 


Csicsek Éva

      

A játék lendületessége sokakban felszabadítóan hatott, amit nagyon jó volt látni. Mindezek mellett lehetőség adódott a sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának diákjaival is ismerkedni, mivel ők is csatlakoztak a játékhoz. A verseny minőségi díjazásában ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Oxford University Press-nek és a debreceni Amerikai Kuckónak.

Péntek reggel 2 további programon keresztül bővíthettük ismereteinket az USA-ról. Az első és második órában Robin Whitford, Fulbright ösztöndíjas amerikai tanárnő előadásában hallottunk és láttunk prezentációt A gyorséttermek népe (Fast Food Nation) és Az én Iowám (MYowa) címmel.
Ezen az éven még tervezünk online előadáson történő részvételt a Kuckó szervezésében, remélve, hogy ez is segíti a minél sokoldalúbb nyelvhasználat fejlesztését. Ezúton is köszönöm minden résztvevőnek és szervező kollégának a program lebonyolításában nyújtott segítségét.

A csütörtöki nyertes csapatok:
1. helyezettek: Simai Máté, Józsa Judit, Maklári Hanna (Refi)
2. helyezettek: Fekete Anna, Punyi Erika, Melles Tivadar (Refi)
3. helyezettek: Godzsák Dávid, Nagy Bálint, Kozma Viktor (ÁVG)

Teljesítményükhöz gratulálunk!

 



 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Az Árpád Vezér Gimnázium Kollégiuma
/2012.02.11./

 

FARSANGI FÁNK VERSENY

 

               
                                       

 

 


A farsang egyik legnépszerűbb, legelterjedtebb eledele a fánk. Sokféle létezik - a túrófánktól a töltött fánkig -, bizonyos, hogy majd minden háziasszony őrzi azt a receptet, amire ő maga esküszik. Ha Ön ezek közé a háziasszonyok közé tartozik, MOST MEGMUTATHATJA, MILYEN AZ IGAZI FARSANGI FÁNK!

A versenyre nevezni A Művelődés Háza és Könyvtárában, 2012. február 18-án 14.00-kor - a Kultúrházak éjjel nappal című rendezvény keretében egy tálca – minimum 25 db – farsangi fánk leadásával lehet. Kérünk minden nevezőt, a fánk mellé jeligés borítékba adja meg nevét, címét, telefonszámát.

Versenyezhet hagyományos fánkkal, de újonnan kikísérletezett, fantáziadús, vagy éppen érdekes formájú fánkkölteménnyel is, tehet mellé házi lekvárt, gyümölcsöt vagy szószkülönlegességet, szóval nyugodtan elengedheti fantáziáját.

A legjobb fánkra a délutáni programjainkon résztvevő felnőtt, vagy gyermek közönség adhatja le szavazatát. A szavazatok összeszámlálását követően 17.00-kor bontjuk a jeligés borítékokat, s hirdetjük ki az eredményt. Az első három helyezett értékes jutalomban részesül, s lehetőséget kap a Sárospatak újságban a recept közzétételére is, amennyiben meg kívánja osztani azt másokkal.


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.11./
 

A költségvetésről tárgyalt a Testület

 

               
                                             

Most nincs hónap vége, pénteken, 2012. február 10-én, mégis összeült a Képviselő-testület. Ennek oka a 2012. év költségvetésének tárgyalása volt. Aros János polgármester összefoglalójában érzékeltette, hogy milyen gondokkal küzd a város önkormányzata…
 

 


Aros János

      

A költségvetés tárgyalásának kezdetén akár örülhetünk is, hiszen 250 millió forint működési forráshiánnyal kezdjük a 2012. évet, ami 100 millióval kevesebb, mint a tavalyi volt. Az az igazság, hogy tavaly elég kemény megszorító intézkedéseket léptettünk életbe. Többek között 50 álláshelyet szüntettünk meg - ezek nagy része üres álláshely volt, vagy határozott idejű szerződés, amelyeket a lejártakor nem hosszabbítottunk meg.

Egyrészt örülhetnénk ennek, másrészt, amikor évvégén szembesültünk azzal, hogy a megtakarított 100 millióval szemben újból 150 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnunk, akkor az örömünk elég hamar elmúlt. Ennek az az oka, hogy a normatívák tovább csökkentek, másrészt pedig Sárospatak lakosainak a száma is sajnálatos módon tovább csökkent.

Az évről-évre keletkező működési forráshiányunk nagy része abból adódik, hogy a kötelező feladatokra nem kapjuk meg a szükséges normatívát. Például az óvodának a normatívája, az intézmény teljes költségvetésének a 37,5 százalékát teszi ki. Egy picivel jobb a helyzet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál, ami szintén kötelező feladat, azonban itt is alig éri el a 40%-ot. Ehhez a két intézményünkhöz éves szinte 250 millió forintot kell hozzátenni az önkormányzatnak, ami egy ciklusban 1 milliárd forint. Ez egy horribilis összeg, amit az iparűzési adóból, vagy egyéb adóbevételekből már nagyon nehezen tudjuk kigazdálkodni.

Megnéztük, hogy melyek a nem kötelező feladatok, és ezek milyen költségekkel járnak. Ha ezeket nem működtetnék, akkor milyen megtakarítást tudnánk még elérni. A Művelődés Háza évi 62 millió forintjába kerül az önkormányzatnak - ez egy nagyon nagy tétel. Ha bezárnánk, és megszüntetnénk a Zemplén TV támogatását és az újság kiadását is, valamint nem támogatnánk a Polgárőröket, az egyházakat, a civilszervezeteket, akkor maximum még 100 millió forintot tudnánk megtakarítani. Én ebben nem vagyok partner, ehhez nem fogom adni a nevem, egyrészt, hogy tovább csökkentsük a létszámokat, másrészt pedig, hogy a kultúra magyar városában a művelődési házat bezárjuk, és hogy Szent Erzsébet szülővárosában tovább csökkentsük a szociális finanszírozást.
Hogy miből lehet még a költségvetési hiányt csökkenteni? A költségvetésünk 200 milliós hiányához hozzájön a tavalyról áthozott 370 millió forint, amit görgetünk évről-évre magunk előtt. Ez a költségvetés nem tartalmazza az esetlegesen elnyerhető az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települések támogatását - reményünk van még 200-250 millió forint segítségre. Továbbá átnézzük valamennyi szolgáltatási szerződésünket, és úgy látom, hogy a Patakhővel kötött közvilágítási, távhő szolgáltatási és hőszolgáltatási szerződésükből még 40-50 millió forintot meg tudunk takarítani.

A költségvetés mellett más napirendi pontokat is tárgyaltunk. A Tokaj MED Bt-vel megkötendő együttműködési megállapodásról volt egy előterjesztés, mely arról szólt, hogy egy Tokajban lévő vállalkozás szeretne olyan beruházást megvalósítani, amihez kérte Sárospatak Önkormányzatának a támogatását. Ez nekünk sem lesz rossz, hiszen olyan bérelhető, vagy kölcsönvehető turisztikai attrakciókra szeretnének pályázni, amelyek reményeink szerint a mi nyári rendezvényeinket is színvonalasabbá teszik.

A Zemplén-Nagymilic kiemelt turisztikai programprojekt megvalósításában való együttműködést kéri tőlünk Fűzér Önkormányzata. Természetesen a támogatásunkról biztosítottuk őket.

A Patakhő taggyűléséről tájékoztattuk a képviselő testületet. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető visszahívásáról, a felügyelő bizottság új tagjának a megjelöléséről döntött a képviselő testület, s ezek alapján a társasági szerződés módosításáról is.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.11./

 

Ülésezett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat

 

               
                                             

2012. január 1-től új törvény rendelkezik a hazai kisebbségekről. Ezek közül az egyik legszembetűnőbb, hogy az elnevezésük már nemzetiségi önkormányzat, illetve a gazdálkodásuk szabályai is megváltoztak. Sárospatakon elsőként a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjait tájékoztatta a változásokról dr. Komáromi Éva, a város jegyzője…
 

 


dr. Komáromi Éva

      

Korábban kisebbségként, 2012. január 1-től pedig nemzetiségként kell említenünk azokat az önkormányzatokat, akik korábban kisebbségi önkormányzatként működtek. A mai napon a Roma Nemzetiségi Önkormányzat ülését tartottuk itt a Városházán, akik már a 2012. évi költségvetés elfogadásáról is tárgyaltak, valamint az előbb említett új jogszabály alapján a Nemzetiségi Önkormányzati SZMSZ-t módosították.
Bankszámla feletti rendelkezési jog is megváltozott, ugyanis az államháztartási törvény kapcsolódva a nemzetiségek jogairól szóló törvényhez azt rendeli el, hogy az önkormányzatnak önálló számlaszámmal kell rendelkeznie. A számla a települési önkormányzat számlavezető pénzintézeténél kerül nyitásra, de e fölött a számla fölött önálló utalványozási jogkörrel rendelkeznek.

Adminisztrációs dolgokat kellett kiigazítani, ugyanis a kormány részéről jött egy olyan törvény, hogy most már nem roma kisebbségi, hanem Roma Nemzetiségi Önkormányzat vagyunk- tette hozzá Budai Gyula Károly, az önkormányzat elnöke…

Kellett egy határozat, s a körbélyegzőt le kell cserélni 22 év után. Új bankszámlát kell nyitnunk, már nem a helyi önkormányzat alszámán leszünk, hanem külön számlát kell az önkormányzatunknak nyitni.
Bízunk abban, hogy a törvényi változások miatt több segítséget nyújtanak majd a pataki romáknak.

 



Budai Gyula Károly


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.10./

 

Prevenciós rendőri órák: "A bűn küszöbén"

 

               
                                               

 


 

      

Gyakori, de nem rémületet keltő látogatók Rézműves Attila rendőr főtörzsőrmester és Espák Pál rendőr törzsőrmester az Árpád Vezér Gimnázium Kollégiumában. Szeptember óta rendszeresen „óraadói” ők az iskolának, osztályfőnöki órák alkalmával találkoznak a diákokkal, s adnak át nekik bűnmegelőzési, drogprevenciós ismereteket...

A „tűzvonalban” dolgozók szavait mindig érdeklődés kíséri, reméljük már nem válnak a fiatalok tájékozatlanságból sem bűnelkövetővé, s erőteljesebben érvényesítik jogaikat az áldozatvédelmi információk birtokában is.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.10./

 

Országos döntőben a lábteniszező lányok

 

               
                                               

 


Gönczy Zoltán

      

A Kazincbarcikán megrendezett diákolimpiai országos elődöntőn a Szent Erzsébet Általános Iskola focista lányai párosban és hármasban is 4. helyezést szereztek, így bejutottak a Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe.

A csapat tagjai: Hallók Petra, Csehi Kincső, Sütő Zsófia és Kardosi Blanka.
Felkészítő: Gönczy Zoltán


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>


Szent Erzsébet Általános Iskola
/2012.02.10./

 

Nem csökken a segélyekre szánt pénz

 

               
                                             

2012. február 7-én 9 órakor ülésezett a Szociális Bizottság, melyen nyílt szakaszában két napirendi pontot tárgyaltak. Az első egy előírásnak való megfelelés vizsgálatáról szólt, a második pedig a város 2012. évi költségvetéséről. Ezekről Egyed Attila bizottsági tag adott tájékoztatást…
 

 


Egyed Attila

      

Az első napirendi pontban előterjesztést hallgattunk meg Sárospatak Város Önkormányzata adóságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról. Ez egy új dolog az önkormányzat életében, egy új előírásnak kell ez által megfelelni. Gyakorlatilag előre prognosztizálni kell, hogy a keletkezett adósságokat milyen ütemben fogja az önkormányzatunk visszafizetni. milyen fedezete van rá - itt nem az ingatlan fedezetekre gondolok, hanem a normatívákra, az adóbevételekre és az önkormányzat egyéb adóbevételeire. Ez a törvényszabta feltételeken belül van, önkormányzatunk megfelel ennek a kritériumnak is.

A Sárospatak város önkormányzatának 2012-es évi költségvetése parázs vitát gerjesztett bizottságunkban is. A végszámokba megegyeztünk, de az intézményi finanszírozásba, illetve többi dolgokban arra az álláspontra jutott bizottságunk, hogy első olvasatnak tekintjük, pénteken a testület tárgyalja, de feltehetően döntés csak a hó végi rendes ülésen lesz.

Mivel bizottságunk szakbizottság, ezért mélyebben a minket érintő intézmények így a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálattal, a Gondozási Központtal, illetve az Egészségházzal foglalkoztunk, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság által odaítélt segélyeknek a fedezetét vettük napirendre. Örömmel láttuk, hogy önkormányzatunk idén is megpróbálja biztosítani a tavalyi forráskeretünket, és segíti a rászorultakat.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.09./

 

Összevont bizottsági ülés

 

               
                                             

Február 10-én, pénteken tartja következő testületi ülését Sárospatak Város Önkormányzata, ahol a fő téma az idei költségvetés lesz. Hétfőn kora délután a Pénzügyi és Gazdasági, valamint a Humán Bizottság közösen ülésezett. Az intézményvezetők is megjelentek az összevont bizottsági ülésen, hiszen működésüket érintő kérdésekről volt szó - nyilatkozta Hajdu Imre, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke…
 

 


Hajdu Imre

      

A fő alapelv idén is az, hogy stabilan, biztosan működhessenek a városi fenntartású intézmények. Az előzetes egyeztetések már január hónapban megtörténtek, elbocsátások nem várhatóak.

A 2012-es költségvetéshez készült előterjesztésből kitűnik, hogy a város által üzemeltetett 10 intézmény éves költségvetési igénye meghaladja az 1.2 milliárd forintot. A városvezetés a 2011-ben elkezdett takarékossági intézkedések folytatásaként idén további, közel 75 millió forintos megtakarítást vár el az intézményeitől.

A bizottsági javaslatokat várhatóan a pénteki testületi ülésen véglegesítik majd.
 

 



Szvitankó Tamás


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.09./

 

Beiskolázás a 2012/13. tanévben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában

 

               
                                             

A 1-4. évfolyamon iskolaotthonos oktatás folyik nagyfelmenő rendszerben. A kezdő szakaszban fő célunk, hogy szeressenek a gyerekek iskolába járni, illetve, hogy az alapkészségek fejlesztése és a biztos továbbhaladás feltételeinek megteremtése megvalósuljon - nyilatkozta Szegedi Istvánné igazgatónő...
 

 


Sóstói Andrásné


Németh Erika

      

Szeretettel várunk minden leendő első osztályos diákot az induló két első osztályainkba:
1.a osztály: Sóstói Andrásné – Németh Erika
1.b osztály: Dávidné Géczi Mária – Omelka Lászlóné

Ismét választható emelt óraszámos (heti 5) testnevelés tagozat az első évfolyamtól.

Beiskolázási programunk első foglalkozásán, amely 2012. február 8-án volt, a nagyszámú érdeklődő szülők megismerhették a kívül-belül megújult iskolánkon túl az itt folyó magas színvonalú szakmai munkát is.

Ízelítőt kaphattak az újszerű módszerekből, lehetőségekből, melyeket kínálunk leendő diákjainknak.

A kötetlen formájú egyéni beszélgetések a speciális kérdések, kérések megválaszolására is lehetőséget adtak. A leendő elsősök ez alatt a meseszobában mesehallgatáson, majd egy jó hangulatú tevékenykedtető foglalkozáson vettek részt.
 

Szeretettel hívunk, várunk minden kedves érdeklődő gyereket és hozzátartozóit a nyílt napunkra, amely 2012. február 14-én és 15-én lesz a weblapunkon (www.iskolatkeresk.hu/rakoczi) olvasható beosztás alapján.

 


Dávidné Géczi Mária

Omelka Lászlóné


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.09./
 

Elindult a START munkaprogram

 

               
                                             

Elindult az START közmunkaprogram, amelyben 100 fő foglalkoztatására pályázott Sárospatak Város Önkormányzata a Belügyminisztérium által biztosított keretből. Ezen belül a közúthálózat karbantartására, a belvízi árkok tisztítására, betonelemek gyártására és hómunkára vettünk fel munkanélkülieket e program támogatásával – számolt be a sok család megélhetését biztosító programról Aros János polgármester…
 

 


Aros János

      

Pályázatunkban pontosan leírtuk, hogy mely tevékenységi körben hány ember alkalmazására szeretnénk pályázni. Közúthálózat karbantartására 20, a belvízi árkok a tisztítására, karbantartására szintén 20 fő, valamint betonelemek gyártására 10 fő felvételére pályáztunk a Kommunális Szervezet koordinálásában. Hómunkások felvételére kétszer 3 hónapra, 50-50 főt pályáztunk még.

Pályáztunk egy mezőgazdasági projektre is, amelyben 22 fő foglalkoztatását vállaltuk. Az ő programjuk márciustól fog indulni, reményeink szerint nemcsak egy évre, hanem lehet hogy többre. Az említett alkalmazottakat 8 órás állásba, segédmunkásként tudjuk felvenni. Az év hátralévő hónapjaiban, napi 8 órás munkával biztos megélhetést nyújt nekik ez a lehetőség.

Kistérségi szinten ezer fő állhat munkába a pályázat segítségével.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.08./
 

Ezúttal is bizonyított a Polgárőrség

 

               
                                             

A nagy hideg érkezésével egyidejűleg a Sárospataki Polgárőr Egyesület tagjait esténként már az utcán láttuk, ahol éjfélig járőröztek, fagyveszélynek kitett, utcákon - tereken maradt emberek után kutatva. Számíthattunk rájuk a felajánlott kályhák összegyűjtésben, tárolásban és kihelyezésében, a hóvihar után pedig a tanyavilágot ellenőrizték, hogy járhatóak-e az utak. Klima János polgárőr parancsnok mind emellett még arra is volt energiája, hogy segítsen kideríteni, bele vannak-e fagyva a hattyúk a Bodrog jegébe…
 

 


Klima János

      

Hétfőn este, 22 órakor telefonhívás érkezett, hogy van-e a Polgárőrségen melegítésre alkalmas eszköz, mert a József Attila utcában, egy magánházban elfagyott a víz. Gyorsan intézkedtünk, kiszállítottunk a fiestát, üzembe is helyeztük.
Jó célt szolgált és jó volt az a megoldás, hogy itt tároljuk a felajánlott fűtőtesteket a polgárőrség Erdélyi János utcai irodájában, mert így bármikor használatba vehettük őket. Három fűtőtestet helyeztünk ki innen, egyet a Dobó Ferenc utcába, egyet a hajléktalanok szállására, egyet pedig a József Attila utcába. Ha valakinek a továbbiakban volna szüksége hasonló gyors segítségre, akkor korlátozott számban még tudunk fűtőtesteket a lakosság rendelkezésére bocsátani.

Vasárnap délelőtt a Sárospatak Honlap munkatársai értesítettek, elterjedt a városban, hogy hattyúk fagytak be a Bodrog jegébe. Egy csomag kenyeret felfogva a vízpartra siettem, hogy a bejelentések valóságtartalmát segítsek ellenőrizni.
A látvány alapján valóban úgy tűnt, hogy a szép vízimadarak nem tudnak elmozdulni, hiszen teljesen körbe voltak fagyva jéggel. Mikor elkezdtük a kenyérszeleteket bedobálni a jégre, először a kisebb vízimadarak mozdultak rá, majd komótosan a hattyúk is felálltak és ők is elindultak a kenyérszeletek felé…


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.08./
 

Nagysikerű óvodabál

 

               
                                             

Nagysikerű óvodabált szervezett a Carolina Óvoda és Bölcsőde szülői szervezete, alapítványa és nevelőtestülete. A Carolina Bálra második alkalommal került sor, közvetlen az óvoda névadójának névnapja környékén. A 2012. február 4-i, szombati rendezvényen 190 vendég vett részt, és érezte jól magát – nyilatkozta örömmel Lendvainé Szendrei Ágnes, az intézmény vezetője…
 

 


Lendvainé Szendrei Ágnes

      

A gyönyörűen - Varga Györgyné által - feldíszített Árpád Vezér Gimnázium aulájában gyülekeztek a vendégek. A műsor színes volt és változatos. A dolgozók reneszánsz tánca nyitotta az estét, majd az óvodások - Darmos Éva által betanított - népitánca következett.

Zárásként, szintén az óvoda dolgozói, egy „fergeteges” discotáncot adtak elő, Sikora Lili koreográfiája alapján. A finom vacsorát követően, - melyet a Makkhetes Étterem dolgozói készítettek - kellemes hangulatú szórakozás, tánc következett. A zenét a szerencsi Classic Zenekar szolgáltatta. A tombolahúzás közel 1,5 óráig tartott, és mintegy 200 tombolatárgy találta meg szerencsés nyertesét.

Ezúton megköszönjük az adakozást a vállalkozók részéről a tombolatárgyakhoz, a rendezvény lebonyolításához, valamint a pénzbeli támogatásokat! A rendezvény bevételét az óvodában, egy tágas és jól felszerelt SÓSZOBA kialakításra kívánjuk fordítani.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.08./
 

ÖKOISKOLA-i siker az Erdélyi János Általános Iskolában

 

               
                                           

Kreatív alkotói pályázatot hirdetett a Harmónium egyesület, „Alkoss valamit hulladékból” címmel. A pályázat célja a lakossági hulladékcsökkentés elősegítése, illetve tudatosabb vásárlásra és energiafogyasztásra irányítani az iskolás gyermekek, rajtul keresztül a felnőttek figyelmét - számolt be Sóstói András ÖKO munkacsoport vezető...
 

 


Sóstói András

      

Olyan alkotásokat vártak, amelyek a környezetünkben fellelhető hulladékok felhasználásával készültek. Az alkotások témája, funkciója tetszőleges lehetett, a hulladék felhasználási módjának csupán a fantázia szabott határt.
Iskolánkban a 3. és a 7. osztályosok alkottak tárgyakat, amelyek közül 7 alkotással neveztünk. Örömmel értesültünk az elért eredményekről:
- II. helyezést ért textil kategóriában Horváth Ferenc 7. osztályos tanuló - táska című alkotásával.
- Kimagasló eredményt ért el „madáretető” kategóriában a 7. osztály

Maga a pályázat is öntudatosan valósult meg, mivel az elkészített alkotásokról elegendő volt csupán egy fotót eljuttatni a kiírókhoz. Ezúton is kérünk mindenkit a hulladékcsökkentésre! Mentsük meg a Földet!


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium B-A-Z Megyei Önkormányzat Speciális Közoktatási és Módszertani Intézmény Sárospataki Tagintézménye
/2012.02.07./
 

Kemény napokat éltünk át

 

               
                                           

Bár nem volt olyan hosszan tartó nagy hideg és havazás, mint amilyenre felkészültünk, kemény napokat éltünk át az elmúlt héten. A hideg elszenvedése mellett jó volt látni, hogy a felhívásra, amikor kályhákat kértünk, a pataki lakosok egy órán belül rendelkezésre bocsátották a szükséges mennyiségű fűtőtesteket. Köszönetemet fejezem ki mindannyiuknak, és azoknak is, akik figyeltek a rászorulókra, s közreműködtek abban, hogy Sárospatakon nem történt fagyhalál – fejezi ki köszönetét a lakosság felé Aros János polgármester…
 

 


Aros János

      

Az elmúlt héten a Kommunális Szervezetnél korábban begyűjtött és letárolt fából, mintegy 150 mázsát osztottak ki a szervezet munkatársai. Több, mint 100 családnak tudtuk ezzel biztonságosabbá tenni a hétvégéjét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy jöhet bárki és jelentkezhet ingyen tüzelőfáért. Csak az igazán rászorulóknak tudunk ebből biztosítani.
De nincs még vége a télnek, sőt egyes előrejelzések szerint még hidegebb is lesz, így a készenlétet továbbra is fenntartjuk.
Továbbra is kérünk minden Sárospatakit, ha lát a közvetlen környezetében rászoruló idős, egyedül élő beteg lakost, akkor azonnal tájékoztasson a Polgármesteri Hivatalban minket, a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat, vagy a Polgárőrséget.
Vannak olyan lakosok, akikről az ÁNTSZ-től tudjuk, hogy segítségre lehet szükség, valamint azoknak a nevét is ismerjük, akiket egy hónapon belül esetleg a szülészetre kell szállítani, vagy vesebetegség miatt dialízisben kell őket részesíteni. Rájuk kiemelten figyelünk. A képviselők, illetve a Szociális Bizottság valamint a Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat segítségével föltérképeztük, hol tartózkodnak a hajléktalanok, és hogy hol vannak azok a családok, akiknél esetleg a kemény tél fűtés szempontjából problémás lehet.

Az elmúlt héten, szerdán tartotta a Védelmi Bizottság a legutóbbi bizottsági ülését, hiszen a meteorológiai előrejelzés alapján rendkívül hideg időjárásra kellett számítanunk
A Polgárvédelem parancsnokával, Varga Andrással előkészítettük az úgynevezett riadóláncot, hogy kit mikor és milyen formában értesítsünk, ha be kell hívni az embereket. A Móricz Kollégium készenlétben állt, hogyha bárki itt ragadna, akkor szállást tudjunk biztosítani.

A pénteki napot egy rendkívüli eseménnyel kezdtük, hiszen a városközpontban, a Rákóczi 40. mögött volt egy csőtörés, ami közel 140 lakást veszélyeztetett. Köszönhetően a Patakhő Kft. gyors reagálásának és az ideérkezett szakembereknek, estére sikerült elhárítani a hibát és késő éjszakára valamennyi lakásban visszaállt a hőszolgáltatás.

Vasárnap este szintén volt egy rendkívüli esemény, hiszen a lakótelepről többen jelezték este 5 óra körül, hogy hidegek a radiátorok. Ez szinte valamennyi lakótelepi tömböt érintette, sőt az Árpád Vezér Gimnáziumot, a Bessenyei lakótelepet, a Vay Miklós Szakképzőt és a Móricz Kollégiumot. Emiatt azonnali gyors intézkedést rendeltünk el, hiszen a gyerekek érkeztek vissza a kollégiumba. Szerencsére nem volt olyan nagy a probléma, mint amilyentől tartottunk, így a koraesti órákra sikerült visszaállítani a hőszolgáltatást minden egyes lakásban. Ami szomorú és gondolkodásra ad okot - amint ez a két esemény is bizonyítja - a távhő rendszerünk nagyon rossz állapotban van. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a biztonságos hőszolgáltatás továbbra is rendelkezésre álljon.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.07./
 

Puliszka kóstoló a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 4.a osztályában

 

               
                                            

 


 

      

Osztályunkban gyakran készítünk a tanítási anyaghoz, ünnepekhez kapcsolódva különböző ételeket. Így készítettünk már gyümölcssalátát, teát, fekete retek és méz kombinációjából köhögésre gyógyírt. Karácsonyra mézeskalácsot, gyümölcskenyeret, farsangra ehető álarcot – számolt be Omelka Lászlóné osztályfőnök…
.
Most a kukorica került az asztalunkra. Egy méltatlanul elfeledett ételt a puliszkát kóstoltuk meg többféleképpen elkészítve. Natútan tejjel, szilvalekvárral rétegezve sütőben összesütve, majd sajtos – tejfölös változatban sütőben megpirítva.
A gyerekeknek nagy ízlett.
 


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
/2012.02.07./
 

Nem figyelt a tilos jelzésre

 

               
                                           

2012. február 6-án 11 óra 21 perckor történt egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset Olaszliszka Bánom utcai vasúti kereszteződésében – nyilatkozta Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense...
 

 


Bacsó Tibor

      

Egy kis tehergépkocsi közlekedett a 37-es főút felől Olaszliszka irányába. A vasút kereszteződésében a tilos jelzés ellenére ráhajtott a sínekre és ott összeütközött a Vámosújfalu irányából Szerencs irányába közlekedő személyvonattal. A baleset következtében a gépkocsivezető - aki egyedül tartózkodott a tehergépkocsiban - 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, őt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházba szállítottak a mentők. A vonaton senki sem sérült meg. Életet nem követelt ez a közlekedési baleset.

Továbbra is felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét a közúti szabályok maradéktalan betartására, különös tekintettel a vasúti fényjelző készülékek utasítására, mert azok nem hiába jelzik a tilos jelzéseket.
A téli közlekedés szabályait is tartsák be, számítsanak arra is, hogy könnyen megcsúszhatnak járműveikkel.
 


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Cziczer Katalin
/2012.02.07./
 

BME Tanulmányi Verseny

 

               
                                             

Kémia Nemzetközi Éve kapcsán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán működő BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium kémiaversenyt szervezett érdeklődő középiskolásoknak és egyetemistáknak. A versenyen Fedor Marianna a Református Kollégium Gimnáziuma 13. E osztályos tanuló VI. helyezést ért el....
 

 


Fedor Marianna

      

A verseny az 2011/12-es tanév első féléve során tartott, 10 fordulón át. A feladatok főként a kémia világából származó érdekességek köré épültek, de voltak számítási gyakorlatok is. A középiskolások kategóriájában 700 versenyző indult el. Az egyetemen megrendezett ünnepélyes díjátadóra az első 30 diákot hívták meg, ahol a díjazottak a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánjától Prof. Dr. Pokol Györgytől vehették át oklevelüket és ajándékaikat.


Eredményéhez szívből gratulálunk!


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Református Kollégium Gimnáziuma
/2012.02.06./
 

Crescendo-szalonkoncert februárban is

 

               
                                       

A Crescendo Nyári Akadémiát szervező Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 2012 januárjától magyar és határon túli fiatal művészeket mutat be havonta jelentkező szalonkoncert-sorozatában. A februári koncerten a nyári akadémia kiváló tanárai, Fassang László orgonaművész és Rohmann Ditta gordonkaművész tanítványaik kíséretében lépnek fel a Régi Zeneakadémián - küldte a tudósítást Füzesséryné Dudás Eszter, a Crescendo Nyári Akadémia művészeti vezetője
 

 


Fassang László


Füzesséryné Dudás Eszter

      

Az alapítvány családias hangulatú hangversenyekkel szeretne köszönetet mondani támogatóinak eddigi segítségükért, valamint lehetőséget kíván adni érdeklődő közönségének, hogy megismerje az alapítvány kulturális misszióját, céljait és az előtte álló kihívásokat. Nem titkolt célja továbbá, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a 2004 óta megrendezésre kerülő Crescendo Nyári Akadémia ifjú tehetségeinek. A tervezett műsor barokk, klasszikus és romantikus szerzők műveiből tevődik össze. A szalonkoncertek helyszínei között szerepel a Sárospataki Református Kollégium imaterme, valamint Budapesten az Osztrák Kulturális Fórum, Cseh Centrum és a Finn Nagykövetség reprezentatív kamaraterme.

2012 februárjában, a Crescendo- szalonkoncertek második hangversenyén a Liszt Ferenc-díjas Fassang László orgonaművész és felesége, a 2011 őszén Junior Prima Díjjal kitüntetett Rohmann Ditta gordonkaművész és tanítványaik lépnek fel. A hallgatók a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának diákjai, többen közülük a Crescendo Nyári Akadémia mesterkurzusainak visszatérő résztvevői. Az est folyamán az orgona- és gordonkamuzsika széles repertoárjából szóló- valamint kamaraműveket hallhatnak az érdeklődők.

A koncertre Johann Sebastian Bach, Gaspar Cassadó és Pjotr Ilijics Csajkovszkij művei mellett meglepetés darabokkal is készülnek a fiatal művészek 2012. február 9-éncsütörtök 18 órától a Sárospataki Református Kollégium imatermében (3950 Sárospatak, Rákóczi út 1.
A szalonkoncertekre a belépés díjtalan, a helyszínen támogatói jegyek válthatóak.

Beszámoló a januári rendezvényről:
A januári szalonkoncert számos érdeklődőt vonzott, nagy sikerrel játszott a Szervánszky Vonósnégyes, valamint fellépett a Sárospataki Református Kollégium diákja Tarnavölgyi László is, aki már részt vett évekkel ezelőtt a Crescendo Nyári Akadémia zongorakurzusán. Előadásában Chopin: fisz-moll noktürnjét hallhatták. A Szervánszky Vonósnégyes újévi köszöntőjeként a klasszikus és romantikus művek mellett egy tangót is játszottak az "Egy asszony illata" című filmből, melynek Carlos Gardel a zeneszerzője. A szalonkoncert Budapesten az Osztrák Kulturális Fórumban is előadásra került. A két rendezvényen készült fotók megtekinthetőek itt:
Sárospataki koncert - Budapesti koncert


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.06./
 

Városi Sakkverseny a MAKK HETES Étteremben kerül megrendezésre

 

               
                                           

 


Kovács Tamás

      

A Városi Sakkversenyünk új helyszínre kényszerült, mivel A Művelődés Háza zárva tart ezen a héten! Szerencsére sikerült remek helyet találni és reményeink szerint szuper versenyt rendezhetünk - hívja fel az érdeklődők figyelmét Kovács Tamás - Sakkszakosztály vezető, rendező...

Köszönet érte!
Az ÚJ HELYSZÍN: MAKK HETES Étterem Sárospatak, Kossuth L. u. 57.
Ideje: február 11-én 9 órai kezdéssel!
.
A verseny nyílt, bárki elindulhat, korra, nemre, sakktudásra való tekintet nélkül. A gyerekek külön csoportban indulhatnak.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
(a fotók illusztrációk)


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.06./
 

Nyitott ajtók az iskolában

 

               
                                       

 


Kissné Murányi Andrea

      

Január 24-én és 25-én reggel 8 órától délután 16 óráig nyílt tanítási napok voltak a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában. A tanulók hozzátartozói közül számosan ellátogatottak az alsó és felső tagozatos órákra, napközis foglalkozásokra. Nagy volt az érdeklődés a leendő elsős tanító nénik (Szekeres Istvánné és Gönczy Krisztina) óráin is, így zsúfolásig megteltek a tantermek - számolt be Kissné Murányi Andrea igazgatónő...

Az iskola pedagógusai remélik, hogy az együtt átélt kellemes percek tovább öregbítik az intézmény jó hírnevét!

 


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola
/2012.02.05./

 

Csőtörés volt a Lakótelepen

 

               
                                       

 


Aros János

      

Vasárnap délután kaptuk a bejelentést a lakosságtól, hogy nincs fűtésszolgáltatás a Lakótelep több épületében, valamint a Bessenyei úton, az Árpád Vezér Gimnáziumban, a Vay Miklós Szakképző Iskolában és a Móricz Kollégiumban – számolt be Aros János polgármester egy üzemzavar gyors elhárításáról…

Először nagyon megijedtünk, de úgy tűnik, szerencsére nem olyan nagy a gond. A Patakhő Kft munkatársai azonnal elkezdték a hiba elhárítását, ami szerencsére szakaszolható is, már a ma este folyamán a légtelenítést minden lakásban el fogják végezni.

Azt sajnos tudjuk, hogy az egész fűtési rendszer nagyon rossz állapotban van, van ahol több, mint 40 éves csövek vannak, tehát nagyon komolyan kell azzal foglalkoznunk, hogy hogyan tudjuk ütemezve felújítani a teljes távhő rendszert.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.05./
 

A fűtéssel is takarékoskodik A Művelődés Háza

 

               
                                         

 


Csatlósné Komáromi Katalin

      

Mindannyian tudjuk, hogy az Önkormányzatnak és intézményeinek nem áll rendelkezésére annyi pénz, amennyi a működésükhöz kellene. Tanúi voltunk az elmúlt években, hogy mi mindennel próbáltak takarékoskodni – ezek között bizony létszámcsökkentés és heti óraszámcsökkenés is előfordult. Ezúttal A Művelődés Házában egy olyan módját találták meg a takarékosságnak, ami senkinek sem fáj, hiszen mindössze egy szervezési feladatról van szó. Tulajdonképpen nem új találmány, hiszen „szénszünetet” régen is tartottak az iskolákban az év leghidegebb napjaiban…

A Művelődés Háza és Könyvtára a 2012. február 6-tól február 12-ig takarékossági okok miatt zárva tart – jelentette be Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónő. Erre a hétre meghirdetett nagyobb rendezvény mindössze a TÁMOP záró kiállítása, ami az Újbástya Rendezvénycentrumban kerül lebonyolításra.
Mivel a februári rendezvényeink zöme február 13-tól a hónap végéig tartó időszakra esik, viszont az év leghidegebb napjait a hónap első felére prognosztizálják, ezért választottuk ezt az időszakot. Ezzel jelentős fűtési költséget takarít meg az intézmény a szűkös költségvetési évben.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.05./
 

Az iskolaérettségről

 

               
                                       

Napjainkban a szülők egyik gyakori kérdése, hogy mikor kezdje gyermeke az iskolát. Fontos, hogy ne legyen túl korán, mert akkor kudarcok érhetik. Sokat várni sem szabad, hiszen ha már tanulni szeretne és kíváncsi, vétek lenne őt visszatartani! A jogszabály szerint tanköteles az a gyerek, aki az adott naptári évben, május 31-ig betölti a hatodik életévét. A nevelési tanácsadó javaslatára azonban még egy évig óvodában maradhat – nyilatkozta Lendvainé Szendrei Ágnes, a Carolina Óvoda és Bölcsőde vezetője...
 

 


Lendvainé Szendrei Ágnes

      

Az iskolaérettségről tartottunk szülői értekezletet a nagycsoportos gyermekek szülei számára a Sárospataki Családsegítő és Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai közreműködésével. A 77 tanköteles korú gyermek szülei 3 csoportban hallgatták meg a szakemberek előadását a témában, és tehették fel konkrét kérdéseiket. Jó hangulatú, kötetlen beszélgetések alakultak ki, melyeken sikerült sok hasznos jó tanácsot kapni, és számtalan bizonytalan kérdést tisztázni.

Az alábbi kérdések megválaszolásával figyelje meg, érett-e gyermeke az iskolára!
1. Eléri-e gyermekem a 120-130 cm-es magasságot és a 20-22 kg-t? A kisebb termetű gyermek gyakran fáradékonyabb társainál.
2. Elindult-e a fogváltás? Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő- és állóképességgel van szoros összefüggésben.
3. Tud-e gyermekünk cipőt kötni? Ennek hiánya a gyengébb kézügyességre és téri tájékozódásra utalhat.
4. Jó-e gyermekem ceruzafogása? Az ehhez szükséges izmokat a csontosodási folyamat kezdete előtt, sok gyurmázással lehet erősíteni.
5. Összerendezett-e gyermekem elemi mozgása? A kúszás, mászás, lábujjon-sarkon-talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése elengedhetetlen az írás- és olvasástanuláshoz .
6. Jó-e gyermekem egyensúlyérzéke? Ez a fejlett idegrendszerre utal, melynek hiánya figyelem- és magatartászavart okoz. Gyakoroljuk a vonalon járást, a járdaszegélyen járást, a pincérkedést tálcával.
7. Fejlett-e a vállöv, a könyök és a csukló finommozgása? Ez a szépírás alapja, mely talicskázással, kobrázással, függeszkedéssel, később fűzéssel és ujjtornával fejleszthető.
8. Tudja-e szinkronban és egymástól függetlenül irányítani végtagjait? Ez az azonos majd ellentétes kéz-lábemeléssel, masírozással, ellentétes térdráütéssel, indiánjárással, láb köröz – kéz tapsol gyakorlatokkal fejleszthető.
9. Meg tudja-e nevezni testrészeit? Mivel a legbiztosabb pont a saját testünk, ezért ha ez bizonytalan, minden azzá válik.
10. Kialakult dominanciákkal rendelkezik-e? A nem megfelelő kézzel történő írás pl. nehezíti a tanulást és diszfunkciókhoz vezethet.
11. Koordinált-e a szemmozgása? Nehezítő tényező a sok tv és számítógép használat. Szemtorna lehet a fej elmozdulása nélkül: szemmozgatás jobbra, balra, le, föl, rézsútosan.
12. El tudja-e különíteni a jobb és bal irányokat, illetve helyesen használja-e a névutókat (alatt, fölött, mögött stb…) ?
13. Képes-e adott mozdulatokat ill. alakokat térben (pl. építés) és síkban (pl. rajz) leutánozni?
14. Képes-e mozgássorozatok elvégzésére (pl. taps-lépés-guggolás, gyöngyfűzés) ill. rajzminták követésére?
15. Képes-e irány követésére? Itt is eleinte nagymozgásban, később finommozgásban, papíron.
16. Megfelelő-e a szem-kéz koordinációja? Ezt például célbadobás során figyelhetjük meg.
17. Biztosan különbözteti-e meg az alakot a háttértől? (Mi van a képen hátrébb, mi előrébb? Egymásra rajzolt tárgyak elkülönítése.)
18. Felismeri-e az azonos alakokat, színeket, nagyságokat, mennyiségeket? (pl. különböző színű és nagyságú kockák válogatása.)
19. Az azonosságon túl felismeri-e a különbözőségeket?
20. Különböző hangokat meg tud-e különböztetni egymástól? (pl. azonos hangzású szavakat: pl: kéz-kész, mind-mint)
21. Felismeri-e a rész-egész viszonyát? (pl. kis részleteket megkeresni az egészen belül)
22. Megy-e a szétszedés és újra összerakás gyakorlata?
23. Képes-e az egyik érzékszerv-csatornán nyert információt másik csatornára átfordítani? (pl. mesét lerajzolni.)
24. Képes-e magát árnyaltan kifejezni? Van-e türelme másokat meghallgatni? Tud-e kérdezni? Ezeket gyakori mesehallgatással, verstanulással és beszélgetéssel lehet fejleszti.
25. Be tud-e fejezni önállóan egy elkezdett történetet?
26. El tudja-e helyezni magát időben és társadalmi környezetében? Ismeri-e az évszakokat, a napszakokat, a napok változását?
27. Tud-e szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban egyaránt?
28. Tűri-e a kudarcot?

A fenti kérdésekre való odafigyelést célszerű időben elkezdeni annak érdekében, hogy az esetleges lemaradásokkal ne az iskolakezdés előtt szembesüljünk. Mi, az óvodakezdéskor felmérjük az új gyermekek fejlettségét és képességeit. Már 3 éves kortól tudatos és differenciált fejlesztéssel elkezdjük a testi, értelmi, érzelmi és szociális képességeik alakítását. Ehhez számítunk és támaszkodunk az otthoni, családi nevelésre és fejlesztésre is. Így, 3-4 év alatt, közös, összehangolt munkával elérhető, hogy a gyermek 6-7 éves korára biztonsággal alkalmassá váljon a sikeresen iskolakezdésre.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.05./
 

Technológiafejlesztés a sárospataki csokoládégyárban

 

               
           
                           

A Sárospatak Hungária Édesipari Kft. 2003-ban alakult, s a gyár 2004-ben szaloncukor különlegességek gyártásával kezdte meg működését. A kezdetek óta eltelt 8 évben folyamatosan nőtt a megrendelések száma és ennek megfelelően fejlesztették a termékeket is. Örömmel adunk hírt róla, hogy a sok embernek munkát, sok családnak megélhetést adó gyár tovább fejlődik. Legutóbbi pályázati projektjük – amiről Hegyi Tibor, a cégcsoport vezetője számol be – decemberben zárult…
 

 


Hegyi Tibor

      

A Sárospatak Hungária Édesipari Kft. 67 995 149 forint uniós támogatást nyert a „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 194 271 855 forint összköltségvetésű beruházásból új édesipari gépek beszerzésére került sor.

A vállalkozás 2011-ben számos új termékkel kívánt megjelenni a piacon, aminek elősegítéséhez új gépek beszerzése vált szükségessé. Ehhez nyújtott jelentős segítséget az Új Széchenyi Terv GOP 2.1.1-11/B Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára elnevezésű pályázata, amelynek keretében a 195 millió forint összköltségű beruházáshoz a vállalkozás közel 68 millió forint támogatást nyert el.

A technológiai fejlesztés során a következő gépek beszerzésére került sor: zselévonal, csokoládémártó gép, csomagoló gép, gőzfejlesztő, Fondant hűtő, raklapos állványzat, targonca, csokoládé szivattyú, csokoládéolvasztó tartály, fűthető csokoládé vezeték, rozsdamentes pódium.

A fejlesztési projekt eredményeként a cég a termelés mennyiségének és színvonalának növelése mellett megteremtette a technológiai továbbfejlesztéshez szükséges körülményeket is. Az édesipari gépek beszerzését jelentő technológiai fejlesztés 2011. június 6-án vette kezdetét és 2011. december 12-én zárult.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

            


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.04./
 

Újabb állampolgárság

 

 
              

Csupán néhány nap telt el azóta, hogy többen is esküt tettek a honosítási eljárás kapcsán a Polgármesteri Hivatalban. Most újabb 5 fő vehetett részt az ünnepi eseményen. A résztvevők között volt, aki már több évtizede várt arra, hogy hivatalosan is magyar állampolgár lehessen...
 

 


Rist Brigitta

      

Gécza Júlianna elmondta, hogy életemnek negyedik legszebb napja, mert, hogy egy nőnek a férjhez menés az első a legszebb, aztán két gyermeket szültem, mindkettő ilyen nagyon szép nap, és ez pedig az, amire gyerekkoromtól vágytam. Az érzés valahol nyugodtabb lesz, a többit pedig meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Ez nekem nagyon fontos esemény volt. Alig vártuk már, hogy gyerekeinket is magyar iskolába adtam, unokáim magyar iskolába jár. Nagyon-nagyon régen vártunk rá - tette hozzá Sztanyiszláv Júlianna.

Rist Brigitta elmondta, hogy 6 éve élek itt Magyarországon, s nagyon szerettem volna megkapni a magyar állampolgárságot. Ez bizonyára nem fog sokat segíteni, de a közeljövőben igen, akár munkaügyileg is el tudok helyezkedni könnyebben. Fontos volt számomra, mivel ez a szülőhazám. Kinn éltem Erdélyben. Brigi édesanyja a múlt héten tette le az esküt és lett magyarállampolgár.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.04./
 

Intézkedett az Önkormányzat

 

               
                                         

A rendkívüli hidegre és várhatóan nagy havazásra való tekintettel, rendkívüli intézkedéseket tett Sárospatak város vezetése is. Ezek között szerepel, hogy a rászoruló családok akár 5 mázsa tűzifát is kaphatnak, illetve, hogy a MÁV Állomás épületét megnyitották melegedőnek. Ezeken kívül Aros János polgármester elrendelt egy telefonos készenlétet, amely kapcsán, szükség esetén száz főt is tudnak mozgósítani segítségnyújtáshoz…
 

 


Aros János

      

Összegyűjtöttük azoknak a névsorát, akik 2 héten belül várhatóan be kell, hogy vonuljanak a szülészetre, mivel várandósok, valamint azoknak a névsorát, akiknek dialízisre kell menniük. Megnéztük, hogy hol laknak idősek, ahová esetleg a mentőnek ki kell mennie. A Kommunális Szervezet munkásai készenlétben állnak, s elrendelem a telefonos készenléti szolgálatot – mondta a polgármester.

Hétvégére a MÁV segítségével kinyitottuk a várótermeket is, ahová bárkinek lehetősége lesz bemenni, aki valamilyen ok miatt az utcára ragadna éjszakára. Természetesen az együtt tartózkodás szabályait itt is be kell tartani

Eddig közel 150 mázsa fát osztottunk ki azoknak a családoknak, akikről tudjuk, hogy egyedül vannak és kevés a nyugdíjuk, így esetleg gond lehet a fűtésükkel. A Kommunális Szervezet segítségével el is juttattuk valamennyi családnak ezt a fa mennyiséget.

A kérelmet eljuttatják hozzám, azonnal kimegyek, a körülményeket megvizsgálom és az elbírálást megteszem. A Kommunális Szervezet telephelyén még valamennyi fa biztosított és kiszállításra kerül – jelentette ki Oláh József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke.

A még várható fagyok és havazás miatt jobban figyeljenek egymásra!
RENDKÍVÜLI HELYZET ESETÉN HÍVJÁK A 06-47-311-605 POLGÁRVÉDELMI ÜGYELETI TELEFONSZÁMOT!

 


Oláh József
 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.04./
 

„TEST-ÉBRESZTŐ” SÁROSPATAK, FITNESZ-ÉS EGÉSZSÉGNAP!

               
                                       

Röviddel megalakulása után máris nagyszabású rendezvény szervezésébe vágja a fejszéjét az Árpád Vezér Diáksport Egyesület a BAZ Megyei Szabadidősport Szövetséggel karöltve, melynek fő céljára az esemény neve is utal: a hosszú tél után mozgással felébreszteni testünket - hívja fel az érdeklődők figyelmét Kordáné Györki Erika kapcsolattartó...
 


Kordáné Györki Erika
 

      

Évek óta több fitnesz-rendezvényen is részt vettünk diákjainkkal, és mindig azzal az érzéssel jöttünk haza, hogy a környékünkön élő emberekkel is meg kell ismertetni e rendezvények hangulatát, az akár több órás mozgás utáni kellemes fáradság érzését, a plusz energiával való feltöltődést! 13 órától 18 óráig mintegy 10 féle fitneszstílussal ismerkedhetnek meg a látogatók a helyi trénerek jóvoltából, Cseresnyés Beáta, budapesti sztárvendégünk pedig egy speciális labdás órával színesíti a programot.

Sátoraljaújhelyből 12 Spinning-kerékpár, harcművészetek, jógairányzatok várják majd a kíváncsiskodókat. Egészségügyi mérésekkel, életmód- és kineziológiai tanácsadással, masszázzsal várjuk az arra nyitottakat, s hogy a gyermekek hagyják szüleiket sportolni, aktív gyermekfoglalkoztatással igyekszünk lekötni a lurkók fölös energiáit, a bevállalós fiúk és apukák pedig egy komoly erőnléti próbának vethetik alá magukat. Hála a pataki és környéki cégeknek, intézményeknek nagyon sok, az egészséges életmóddal kapcsolatos felajánlás érkezett, melyeket a tombolasorsolás nyertesei vihetnek majd haza.
Tehát ÉBRESZTŐ!!!, mindenkit szeretettel várunk! Kapcsolattartó: Kordáné Györki Erika, 70/ 771 5167


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 



Törő Gábor
/2012.02.03./
 

Sokrétű továbbképzés az áramszolgáltató munkatársainak

 

               
                                       

Észak-magyarországi Áramszolgáltató munkatársainak évente tartanak továbbképzést, amelyen KRESZ-ben bekövetkezett változásokról, a legfontosabb munkavédelmi és tűzvédelmi szabályokról és az elsősegélynyújtásról szólnak. Idán erre 2012. január 30-án került sor Sárospatakon, ahol a KRESZ oktatást Bacsó Tibor közlekedésrendészeti osztályvezető, a Sárospataki Rendőrkapitányság őrnagya tartotta…
 

 


Bacsó Tibor

      

Az ÉMÁSZ felkérésére minden évben tartunk egy oktatást a dolgozóknak, mivel rengeteg gépjárművezető dolgozik itt náluk. Ennek a célja az, hogy felfrissítsük a KRESZ ismereteiket, hiszen a közlekedés szabályai évről-évre változnak, minden évben jön valami új, illetve a szabályokban kisebb-nagyobb változások vannak. Hasonlóképpen a közigazgatási eljárási szabályok is változnak, ezekről tartunk itt előadást – mondta Bacsó Tibor.

Leskó Csaba munkabiztonság-technikai megbízott a munkavédelmi oktatást tartotta az áramszolgáltatásban dolgozóknak…
Munkavédelmi oktatásunk szintén az éves ismétlődő oktatás része, ami magáról a villamos technológiákról, a biztonságos munkavégzésről szól, valamint egészségügyi oktatásra is sor kerül, újraélesztés, vérzéscsillapítás és egyéb olyan elsősegély nyújtási módszerek, amiket minden villamosipari dolgozónak ismernie kell.
Hasonlóképpen szólunk a tűzvédelemről, a tűzoltásról, káresetek elkerüléséről, katasztrófavédelemről. A rendőrség mellett tűzoltó és egészségügyi oktató is segíti munkánkat, emeli az oktatás színvonalát, s tágítja szélesebbre kollégáink látókörét.

Az ismétlődő elemek mellett, a jelenlegi alkalommal hangsúlyt kapott az egyszemélyes munkavégzés technológiai fejlesztése is.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.03./
 

Baba-Mama Klub foglalkozás a könyvtárban

 

               
                                         

 


Sikora Lili

      

A Baba-Mama Klub január 27-én tartotta a soron következő foglalkozását a Művelődés Háza és Könyvtárában. A klub vendége Sikora Lili volt, akit az óvodás korú gyermekek szülei jól ismernek már a Carolina Óvodában tartott Mese-Tornáról - számolt be Krenyítzkiné Sárosi Krisztina gyermekkönyvtáros...

A kismamák beszélgettek vendégünkkel a mozgás fontosságáról, lehetőségeiről kisgyermek korban. Sok hasznos tanácsot kaptak korosztályok szerint a szülők gyermekeik mozgásfejlesztéséhez. Tartalmas és tapasztalatokban gazdag délelőttöt töltöttünk el együtt.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.03./
 

A B.-A.-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye

 

               
                                           

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint akár-20C alatti hideg, 30 cm-es hótakaró, és hóvihar várható, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét a rendkívüli időjárás veszélyeire - küldte a felhívást Varga András tűzoltó főhadnagy, Polgárvédelmi Kirendeltség - vezetője...
 

 


Varga András

      

Várható következmények:
- Hófúvások, hótorlaszok, sínek felfagyása, jégréteg kialakulása miatt fennakadások lehetnek a (közúti, vasúti, légi) közlekedésben.
- A közlekedés nehézségei miatt akadozhat az alapvető élelmiszerellátás, az egészségügyi ellátás, a betegszállítás, gyógyszerek beszerzése.
- A hófúvások településeket zárhatnak el a külvilágtól, járművek akadhatnak el az utakon.
- Az elakadt járművekben az utasok testhőmérséklete erősen lehűl, fagyási sérüléseket szenvedhetnek.
- A gázvezetékek befagyása miatt a vezetékes gázellátás ideiglenesen leállhat.
- Az elektromos áram felhasználásának növekedése, esetleg ráfagyott jégréteg miatt átmeneti zavarok keletkezhetnek az áramszolgáltatásban.
- A hó súlyától az épületek tetőszerkezete károsodhat.
Hogyan tudunk megfelelően felkészülni a rendkívüli időjárásra?
Otthonunkban:
- Rendelkezzen legalább néhány napra elegendő fűtőanyaggal, élelmiszerrel és ivóvíztartalékkal,
- Gondoljon az áram, gáz kimaradásra, az alternatív fűtési, melegedési lehetőségre,
- Időben jelezze, ha különleges egészségügyi ellátási igénye van , vagy lesz ( pl. vesekezelés, szülés előtt álló nő, veszélyeztetett terhes nő, stb.)
- Ne induljon útnak, ha bizonytalanok az útviszonyok!
- Átmeneti áram- illetve energia kimaradás esetére:
- Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló, kályha) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.
- Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek.

Utazáshoz, ha mégis el kell indulnia:
- Ellenőrizze járműve műszaki állapotát, az önmentéshez segédeszközöket (kisebb hólapát, hólánc, jégkaparó, meleg felsőruházat, vastag kesztyű, takaró, vontatókötél, elakadásjelző háromszög, gyógyszer, mobiltelefon, némi élelem, innivaló, stb.). Járművével teletankolt állapotban induljon el, így ha elakadt, hosszabb ideig fűthet vagy töltheti fel mobiltelefonját is.
- Folyamatosan tájékozódjon az útviszonyokról, hallgassa a helyi rádiókat.
- Vigyen magával feltöltött mobiltelefont és a segélykérő telefonszámok jegyzékét.
- Ha elakadt jól láthatóan jelezze és húzódjon az út szélére, járművét ne hagyja ott, ne induljon el a bizonytalanba, kérje, illetve várja a segítséget.
- Ha többen elakadtak, fogjanak össze, segítsék egymást.
- Ellenvetés nélkül hajtsák végre a kárfelszámoló erők tagjainak utasításait.

Ha otthonában rekedt:
- Hallgassa a rádiót, TV-t és hajtsa végre a kapott utasításokat, segítsen a szomszédainak, a település vezetőinek a mentésben, kárfelszámolásban.
- Ha gazdálkodó, fokozott gondossággal járjon el és készüljön a télre (takarmánykészlettel, ivóvíztartalékkal, fűtőanyaggal, ha kell alternatív fűtési, világítási szellőztetési lehetőséggel, nyersanyag és árukészlettel).

A Katasztrófavédelem kéri, hogy az állampolgárok és közösségeik tegyenek önmagukért, családjukért, szűkebb tágabb környezetükért!
Kerüljék el a veszélyhelyzeteket vagy csökkentsék azokat megfelelő felkészültséggel!

Ha mégis bajba került és segítségre van szüksége:
- Elsősorban próbáljon meg helyben segítséget keresni és kérni,
- Amennyiben ez eredménytelen, hívja a közismert segélyhívó telefonszámokat: 104, 105, 107, 112 (Mentők, Tűzoltók, Rendőrség, Katasztrófavédelem).

További információkat a Katasztrófavédelem honlapján találhat: http://www.katasztrofavedelem.hu


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.02./
 

Rendkívüli ülést tartott a Jegyzői Kollégium

 

               
                                         

Rendkívüli ülést tartott a Sárospataki kistérségben működő Jegyzői Kollégium a  Városházán. A megtartott rendkívüli ülés oka a 2012. évi költségvetés tervezése volt. A tanácskozáson elhangzott, hogy több új jogszabály határozza meg az idei évi költségvetést. Ezekről közösen egyeztettek a települési jegyzők – tudtuk meg dr. Komáromi Éva jegyzőtől, a Jegyzői Kollégium elnökétől…
 

 


dr. Komáromi Éva

      

A kollégáknak az volt a kérése és igénye, hogy együttes körben próbáljuk meg ezt a bizonyos tervezési folyamatot elindítani, megbeszélni és átbeszélni a felmerült problémákat. Nagyon eredményes volt ez a felhívásunk, ugyanis a 9 fő kistérségi jegyzőből 8 eljött erre az ülésre, tehát a problémafelvetés nem volt alaptalan.

A 2012-es költségvetés összeállításához, még nincs megfelelő iránymutatás, még mindenki ismerkedik az új jogszabályok tartalmával - értem ezalatt az Államkincstárat, a Kormányhivatalt és természetesen akár a minisztériumi szerveket is. Éppen ezért mindenkivel együtt dolgozva, ezeknek a szerveknek a segítségét is figyelembe véve, könyvvizsgálókat bevonva igyekszünk ezeket az új jogszabályokat alkalmazni, ami igen nehéz feladat és több olyan jelentős jogértelmezési kérdés elé állította a jegyzőket, amit úgy éreztünk, hogy csak együtt tudunk megoldani.

Az új államháztartási törvény, az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendelet, a nemzeti vagyonról szóló törvény - természetesen nem utolsósorban, hanem szinte elsődlegesen - az új önkormányzati törvény, valamint a Nemzeti Stabilitásról szóló törvény is több olyan lényeges rendelkezést tartalmaz, ami a költségvetés tervezésénél, illetve egész évben, a költségvetés végrehajtásának folyamatában szem előtt kell, hogy tartsunk.

A települési költségvetéseket februárban kell benyújtani és március 10-ig kell véglegesíteni.
(a fotók illusztrációk)


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Törő Gábor
/2012.02.02./
 

Technikai fejlesztések a Kispatak-2000 Kft-nél

               
                                           

Mindig örömmel számolunk be városunk vállalkozásainak fejlődéséről. Ezúttal egy olyan vállalat sikeres pályázatáról kaptunk hírt, ami az iskolatej programban való részvételével évek óta együttműködő partnere önkormányzatunknak és a lakosság foglalkoztatásából is alaposan kiveszik a részüket, több száz fős dolgozói létszámukkal…

A Kispatak-2000 Kereskedelmi Kft. (3950 Sárospatak, Wesselényi út 20/C.) 2011.09.09-én az Új Széchenyi Terv, Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére benyújtott GOP-2.1.1-11/A-2011-1141. számú pályázaton 6.061.124,-Ft-ot nyert.

A beruházás célja a Kispatak-2000 Kereskedelmi Kft sárospataki, mádi és sátoraljaújhelyi telephelyeinek modernizálása és a vevők magasabb színvonalú kiszolgálása. A beszerzésre került informatikai és hűtéstechnikai eszközök magasabb színvonalú kereskedelmi tevékenységre nyújtanak lehetőséget.
Az új hűtéstechnikai eszközöknek köszönhetően nagymértékben csökkent az érintett üzletek áramfogyasztása. A régi hűtőket felváltották az új, esztétikusabb, nagyobb választékot bemutató hűtők. A modern, távolról ellenőrizhető és javítható ERP- pénztárgéprendszer a javítási költségek csökkenését eredményezte.

A cégnek további sikeres működés kívánunk!

 


Törő Gábor
/2012.02.02./
 

A rendőrség is óv az érkező hidegtől

 

               
                                       

A meteorológiai előrejelzések alapján az eddigi enyhébb téli időszakot az elkövetkezendő napokban, hetekben felváltja a zord, hideg, csapadékos időjárás, mely során a várható, hogy a hőmérséklet nappal mínusz 5, éjszaka pedig mínusz 15 Celsius fokra is lecsökkenhet – hívja fel a figyelmünket a várható időjárásra Bacsó Tibor rendőr őrnagy, a Sárospataki Rendőrkapitányság sajtóreferense…
 

 


Bacsó Tibor

      

Ilyen időjárási körülmények között sajnos előfordulhatnak kihűléses halálesetek, amitől idén szeretnénk a lakosságot megóvni, különös tekintettel a létminimum szélén élőkre, az egyedül élő idősekre és a hajléktalanokra. A Rendőrség és a Polgárőrség igyekszik megtenni mindent azért, hogy kihűléses haláleset ne történjen sem Sárospatakon, sem pedig a Sárospataki Rendőrkapitányság illetékességi területén.

Felvettük ezért a kapcsolatot január 28-án Klima Jánossal, a Sárospataki Polgárőr Egyesület vezetőjével, Tolcsván Nagy Károly polgárőrvezetővel, Olaszliszkán Fekete Jánossal, Vissen Fazekas Gyulával, a polgárőrség vezetőjével, Vajdácskán pedig Kuik István polgárőr parancsnokokkal, akiknek felhívtuk a figyelmét erre a veszélyforrásra. Kértük, hogy a Polgárőrök eligazításaiban szerepeltessék ezen feladatok végrehajtását. Ellenőrizzék azon egyedül élő személyeket, hajléktalanokat, akikről tudják a községükben, hogy veszélyeztetettek és mindent tegyünk meg azért, hogy kihűléses eset ne történjen.

A nagy fagyokkal, havazásokkal kapcsolatban felhívnánk a közlekedők figyelmét is, hogy minden gépjárművezető készüljön fel arra, hogy hirtelen megváltozhatnak az útviszonyok. Ha szükséges, csak akkor induljanak el hosszabb útra, viszont készüljenek fel arra, hogy ha elakadnak a gépjárművel, akkor a gépjárműben legyen meleg öltözet, meleg takaró, illetve a gépjármű lehetőleg annyi üzemanyaggal legyen ellátva, hogy ha sokáig kell várakozni, akkor is melegen tudja tartani magát, hogy probléma ne következzen be az úton.
Figyeljenek arra, hogy olyan eszköz is legyen a gépjárműben, hogy elakadás esetén ki tudja magát szabadítani. Ajánlani tudom a hóláncot, hogy az is legyen a gépjárműben. Fel kell készülni arra, hogy jegesedések is várhatók az utakon, ezért a megváltozott útviszonyok között olyan sebességgel közlekedjenek, nehogy közlekedési baleset történjen.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 


Cziczer Katalin
/2012.02.01./
 

Újabb 6 fő tett magyar állampolgársági esküt

 

               
                                        

Az új állampolgári törvény tavalyi bevezetése óta Sárospatakon eddig közel százan tették le az állampolgársági esküt a határon túlról, a gyorsított honosítási eljárás keretében. A legutóbbi alkalommal 6 fő lett hivatalosan is magyar állampolgár, az ünnepi eljárás keretében…
 

 


Fazekas Hajnal

      

Már régen szerettem volna az állampolgárságot. A lányom itt született Magyarországon és mivel magyarok vagyunk, nagyon szerettem volna elérni, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot. Teljes mértékben más lesz az életem, mert most már úgy érzem, hogy hivatalosan is magyar állampolgár lettem, s ez nagyon sokat számít – mondta Fazekas Hajnal Marosvásárhelyről.

A Csopik család Ukrajnából, Csap városából érkezett Sárospatakra. Sok ismerős és sok barát van itt, s a magyar kultúrát is jobban meg tudjuk ismerni. Nagyobb biztonságot és több lehetőséget ad nekünk a magyar állampolgárság. Tanulhatunk és reméljük, munkát is kaphatunk – mondta Csopik György.

Várhatóan az év valamennyi hónapján köszönthetünk majd honosításra érkezőket a Sárospataki Városházán.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók>>>

Törő Gábor
/2012.02.01./
 

Széllel érkező nagy hóra készül a Helyi Védelmi Bizottság

 

               
                                        

Február elsején Helyi Védelmi Bizottsági ülést tartottunk Sárospatakon, amire meghívást kaptak a védelmi bizottsági tagokon kívül a térségben lévő polgármesterek is, valamint meghívást küldtünk minden társszervezetnek – rendőrség, ÁNTSZ, ÉMÁSZ, vízügy, akik közreműködnek, a rendkívüli események elhárításában – nyilatkozta Kovács Sándor tűzoltó alezredes, az Encsi Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka…
 

 


Kovács Sándor




Aros János

      

Jelen esetben egy felkészülési időszakban vagyunk, ugyanis olyan előrejelzést kapott a lakosság, illetve a katasztrófavédelem, hogy a térségben várhatóan nagymennyiségű hó fog leesni. A havat péntekre, a hajnali óráktól kezdve jelezték. Az első előrejelzések alapján nem tudható, hogy mennyi hó fog leesni, de akár 30 cm-nél magasabb hó vastagság is előfordulhat. Lehet, hogy kevesebb lesz, viszont emellé szél is párosulhat.
Mindettől függetlenül a Helyi Védelmi Bizottságnak és a települések polgármestereinek is feladata, hogy felkészüljenek egy ilyen helyzetre. Mi történik akkor, ha tényleg leesik ez a rengeteg hó mennyiség, és mi történik akkor, ha hófúvások alakulnak ki és a települések elzárásra kerülnek.

Az ilyen problémák megelőzése érdekében, tartottuk ezt a védelmi bizottsági ülést, amelyre egyébként a tegnapi nap folyamán megtartott, megyei védelmi bizottsági ülésén már mi feladatokat is kaptunk. Elsődlegesen, ami nagyon fontos: az utak tisztítása, hogy minden település elérhető legyen. Fel kell készülni arra, hogy ha nem lehet a településeket megközelíteni mentőjárművekkel, akkor, hogyan tudjuk kihozni az ottani sérülteket, és hogyan tudunk gyógyszereket juttatni az arra rászorulónak. Hogyan tudunk egy szülő nőt eljutatni a kórházba, és hogyan tudunk rendőri erőket a helyszínre szállítani, ha valamilyen probléma történik a településen, vagy éppen tűzoltó erőket, hogyan tudunk a helyszínre juttatni, ha rájuk van szükség. Ezen kívül fel kell készülni olyan helyzetekre is, hogy a szél hatására az elektromos vezetékek elszakadnak. Az ÉMÁSZ szakembereit ki kell juttatni a helyszínre - az infrastruktúrákat mind biztosítani kell.

Ha egy település huzamosabb ideig ellátás nélkül marad, akkor az ott élőknek az élelmiszer ellátásáról is gondoskodni kell. Minden ilyen jellegű dolog felszínre került a mai védelmi bizottsági ülésen. A Helyi Védelmi Bizottság hozott egy olyan döntést, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket a térség polgármesterinek végre kell hajtani, abban az esetben, ha leesik ez a nagymennyiségű hó az előre jelzett széllel.

Az elmúlt napokban kaptuk az előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálattól és a Katasztrófavédelemtől is kaptunk felhívást, hogy készüljünk fel a péntekre várható rendkívüli havazásra – tette hozzá Aros János polgármester…
Azt nem tudjuk, hogy mi fog ebből megvalósulni, de összehívtuk a Rendkívüli Védelmi Bizottsági ülést, amelyen a társszervek vezetői valamennyien részt vettek. Meghívtuk a kistérségi polgármestereket is, akik mindannyian elmondták, hogy hogyan készültek, s milyen intézkedéseket tettek a nagy havazás fogadására. Örömmel láttam, hogy mindenki megtett mindent annak érdekében, nehogy katasztrófahelyzet alakuljon ki. Sajnos ebben nekünk már van gyakorlatunk, hiszen kétszer is volt az elmúlt évtizedekben hatalmas havazás, így valamennyi település vezetője tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni. A gépeket előkészítették és - köszönhetően a „start” munkaprogramnak, ami mától indult - az emberek is rendelkezésre állnak.
Néhány település van mindössze, ahol szükség lehet segítségre, akár élő munkaerőben, akár erőgépekben. Végül is, ezért tartottunk védelmi bizottsági ülést, hogy a nagy valószínűséggel előttünk álló feladatot áttekintsük, és egyeztessük, hogy miben tudunk egymásnak segíteni.


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>> 

Cziczer Katalin
/2012.02.01./
 

Regionális szavalóverseny a könyvtárban

 

               
                                       

A Művelődés Háza és Könyvtára január 25-én hagyományosan megrendezte az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára a regionális szavalóversenyt a Magyar Kultúra Napja alkalmából. A versenyre 35 diák jelentkezett a helyi és kistérségi iskolákból. A versenyzők egy szabadon választott verssel készültek a megmérettetésre - számolt be Krenyítzkiné Sárosi Krisztina...
 

 


Krenyítzkiné Sárosi Krisztina

      

A délelőtt folyamán sok szép és különleges verset hallottunk klasszikus és kortárs költőktől egyaránt. A verseny legjobbjai értékes könyvet kaptak, melyet további tanulmányaik során hasznosan forgathatnak.

Helyezettek: 5. -6. osztály
1. Ladomérszky Bence

2. Séra Kornél
3. Fodor Zsófia
Különdíj: Perényi Júlia

7. -8. osztály
1. Fedor Zsófia

2. Pál Veronika
3. Jaskó Eszter


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Törő Gábor
/2012.02.01./
 

Mikes Kelemen hazatért!

 

               
                                      

A Sárospataki Irodalmi Olvasókör 2012. évi január 19-én tartott összejövetelén Veres Miklós, a kiváló irodalomtörténész volt a meghívott vendég. A híres pedagógus szinte „haza jár” Sárospatakra a közeli Kisvárdáról. Magyar irodalmunk bármelyik képviselőjéről tartott előadásával a közönségét mindig elkápráztatta eredetiségével, hatalmas tudásával és magával ragadó stílusával. A Köri tagok és az érdeklődők ezúttal sem csalódtak. „A szolga szolgáját szolgálhattam” Mikes-kegyeletúton Törökországban c. vetítettképes előadása mindenki szívét megdobogtatta, szavait lélegzetvisszafojtva hallgatták, hiszen arról számolt be, milyen körülmények hozták haza Mikes Kelemen földi maradványait Rodostóból
 

 


Veres Miklós

 

 

 


Mikes Kelemen

 

 

 


Halász Magdolna

      

Ez a vágyam, amióta a pedagógus pályán vagyok - ennek 31 éve. Vártam valami nagy, kerek évfordulóra, amikor a Nagyok Napjának fényében talán a kicsikre, köztük Mikes Kelemenre is vetődik némi fény. Úgy éreztem, hogy a 2011. év az, amikor szerencsés történelmi csillagállásba kerülnek a dolgok, amikor a szatmári békekötés, a kuruc szabadságharc 300-as évfordulója egybeesett Mikes halálának 250 éves jubileumi évfordulójával. Ráadásul ez a 2011-es év a magyar nyelvújítás kirobbanásának is kerek évfordulója, hiszen a „Tövisek és virágok” 200 évvel ezelőtt, 1811-ben jelent meg. Talán legméltóbb ez a hármas esemény, bár bizonyára lenne egyéb ünnep is arra, hogy egy kint lévő, elfeledett, abszolút hű szolga porai hazakerüljenek.

Igaz, hogy a csont DNS-ként nincs bevizsgálva, mert a hozzátartozókkal nem lehet összevetni, úgy tudom, a zágoni temetőben lévő, szülői sírok csontmaradéka értelmezhetetlen. Utódja, ivadéka pedig Mikes Kelemennek nem volt. Innentől egyetlen járható útnak az tűnt, hogy Rodostóban, ott helyben, a török főkonzul, a Magyar Tudományos Akadémia több professzora jelenlétében tárjuk fel azt a helyet, amelyet a levéltári források szerint száz százalékig biztosnak tudtunk.

Még 2010. telén kezdődött el az államközi kapcsolatfelvétel. Az isztambuli főkonzul megmutatott nekünk egy lebetonozott területet, amely teljes biztonsággal a vélt temetkezési hely volt. Ez egy zárt terület, ahová már nagyon régen, 100-200 éve nem temetkeznek. Egyébként zsidó, örmény, cigány, török és magyar temető ez, több nemzetiség végső pihenőhelye. Sajnos a sírok nem voltak érintetlenek, mivel a századforduló, 1900 előtt, a nagyságos fejedelem és bujdosótársai hamvai 1906-os Kassára hozása előtt az örmények is végig kutatták ezt a temetőt a sajátjaik után. Ismereteim szerint Thaly Kálmán már 1891-ben, a rodostói tartózkodása során arról panaszkodott, hogy az örmények már végigturkálták a temetőt a saját, beigazolt örmény hagyatékaikat exhumálták és hazavitték Örményországba. Nagyon valószínű, hogy ekkor minden más sírnak a joga sérült kisebb nagyobb mértékben - bizonyára a Mikesé is.
250 év távlatából teljes, ép csontvázat hazahozni elérhetetlen igény. Tekintve, hogy már az elődök is, akik csak írtak Mikesről, beleértve a híres Lévay-verset, beleértve Arany, Vörösmarty, Juhász Gyula írásait, nagyon sokan foglalkoztak vele - Kosztolányi is. Mindenki arról tett tanúbizonyságot, hogy a hamvak nehezen fellelhetőek.

Hivatkoznék Sut Magdolna Mária, újságírónőre, a Világ Magyarsága című újság szerkesztőjére, aki velünk együtt utazott a buszon, és így fogalmazott: „sok kuruc, más vitéz porával egybevetve, összemosva a porokat” hoztuk haza egy koporsóban Zágonba, Erdélybe, a Mikesi csontmaradványokat.

Elindultunk, hogy tegyünk valamit, hogy ne pusztán egy emléktábla, szobor, kiadvány, könyv, lap, festmény, hanem valami kézzel fogható, originális, valami eredeti is legyen az ötven évig bujdosó Mikes Kelemenről, hogy Ő maga is érintve legyen egy kegyeleti út kapcsán, Mikes, a fizikai, a biológiai hagyaték.

Erkölcsi kötelességnek tartottam, hogy megtegyük, amit megtehetünk. Tavasszal pedig, 2012. április 20. és május 20. között Zágon város polgármestere Kiss József és Incze Sándor szepsiszentgyörgyi református esperes irányításával, nagy és díszes emlékünnepség közepette a hazahozott csonttörmeléket és a humuszt - előtte díszsírhelyet kialakítva - helyezik el Zágonban, Mikes Kelemen szülőföldjén.

Megvallom, először szerettem volna, hogy a természet által meghagyott apró maradványok Sárospatakra kerüljenek tekintve, hogy életében abszolút odaadó hűséggel szolgálta a Nagyságos Fejedelmet. Így a pataki Rákóczi-vár impozáns díszkertje megfelelő hely lehetett volna a végtisztesség megadásra. Sokáig ez volt a vágyam, aztán egy kérdésre adott válasz elgondolkodtatott. Kiss József, Zágon város polgármestere - aki az akadémiai társaság után jött a saját kocsijával, végig, a tíz napon keresztül Törökországban - megkérdezte tőlem: mondd már meg, mikor járt Mikes Patakon? - mert akkor a tiétek! Tudtommal nem járt soha Patakon, ennél fogva Zágoné, a szülővárosé, Erdélyé az elsőbbség. Az ifjú Mikes onnan került Kolozsvárra, ahol 17 évesen jelentkezett Rákóczi mellé, a fejedelem verbuválásakor és kamarásaként haláláig szolgálta őt.

Így kerültek a maradványok Zágonba, a szülőhelyre, tehát az elsőbbségi jog mégiscsak az övék. Megadtam magam, pedig minden vágyam az lett volna, hogy Patakra kerüljön. Könnyebben látogatható lenne, nagyobb lenne a turista vonzerő, de győzzön az igazság. Támogassuk a kicsit, a szegényebb települést, a határon túli magyart, a zágonit, az erdélyit...”

Veres tanár úr nemes cselekedete tiszteletre méltó, minden magyar szíve örül az ilyen hír hallatán, hiszen minden nemzet – mint ahogy elmondása szerint az örmény – úgy a magyar is igyekszik felkutatni és haza hozni az idegenben elhunyt nagyjait. Nagy ünnep volt annak idején Rákóczi fejedelem hamvainak haza hozatala, nagyon örültünk Petőfi 1989-es megtalálásának – bár az újratemetésére még most sem került sor. Vannak még adósságaink. Gyóni Géza, a szibériai Krasznojarszkban nyugszik, az ott élők tudják, hogy hol a sírhelye, a fogolytársai a testét vasabronccsal meg is jelölték, ha valamikor keresni fogják - eddig még senki sem kereste…

Mindezek fényében – vagy inkább árnyékában – még értékesebb, amit Veres Miklós tett. De ki ez a nagyszerű ember, aki elindul Rodostóba Mikes Kelemenért? Róla Halász Magdolnát, az Olvasókör elnökét kérdeztük, aki az irodalomtörténész-tanárt már olyan sokszor vendégül látta...

Csaknem egy évtizede ismerem Tanár urat. A Zrínyi Ilona Városi Könyvtár igazgatójaként hívtam meg Sárospatakra. Szivák Gábor, a kisvárdai Városi Könyvtár igazgatója ajánlására tartott akkor előadást az irodalom iránt érdeklődő olvasóknak. Megnyerő személyiségével, nagy tudásával, felkészültségével azóta a patakiak kedvenceként emlegetjük. Megtudtuk, hogy több éve kutatja Mikes Kelemen különleges pályafutását, tevékenységét, és régóta tervezte a hamvai hazahozatala megvalósítását, ez ügyben sokat levelezett, sokféle kapcsolatot keresett. 2011-ben a különleges elképzelése találkozott a Magyar Tudományos Akadémia professzorai munkálkodásával, majd az államközi kapcsolatok segítségével Mikes Kelemen, a hűség, a hősiesség igazi képviselője is hazatért.

Nagy tisztelettel és hálával köszönjük Veres Miklós tanár úrnak a Mikes-kegyeletúttal kapcsolatos meghatóan szép, különleges beszámolóját. Büszkék vagyunk Rá , igazi patrióta, a Mikes Kelemen témában készülő doktori disszertációja megvédéséhez is szívből gratulálunk.

„…Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércnek fején hókorona csillog
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek…”
(Lévay József: Mikes)


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 
 

 

 


 


 

További fotók >>>

Cziczer Katalin
/2012.02.01./